Az Óbükk varázslatos tájaival, érintetlenségével mindig is elvarázsolt: rengeteg jelzetlen út kanyarog a hatalmas erdőségekkel és mezőkkel borított hegyeken-völgyeken keresztül, melyek nagy része még felfedezésre vár. Több emlékezetes túrát tettem az elmúlt években, melyek nagy részéről blogbejegyzések is születettek: végigjártam az Óbükköt is átszelő Kohászok útját (Kohászok útján a Vajdavár-homokkővidéken), túráztam a Hangony felett elterülő Gömöri-erdőháton (Fedezd fel hazádat! - Gömöri-erdőhát), teljesítettem az Egercsehi környékén megrendezésre kerülő Kovács Beáta emléktúrát (Szeszélyes ősz az Óbükkben - Kovács Beáta Emléktúra 45) valamint megszereztem már a Partizán út egyedi jelvényét is! A Partizán út végpontja - számomra - Borsodnádasdon volt, melyet ezúttal bázisnak választottam: az október első hétvégéjén Borsodnádasd környékét bemutató Óbükk Ökotúra 30 km-es Remete-körét szeretettem volna "privátban" bejárni. Ehhez be kellett szereznem a túra útvonalvázlatát és track-jét, hiszen ezek nélkül esélytelen lett volna a sikeres bejárás: a túra útvonala ugyanis szinte végig jelzetlen utakon, ösvényeken halad! Nincs is jobb dolog egy kontaktmentes, ám annál vadregényesebb túrát tenni ebben a járvány sújtotta világban...

Kedvcsináló kép

Az ősz utolsó fellángolását szerettem volna tehát kiélvezni: a hajnalra leereszkedő alacsony rétegfelhőzet szürkévé varázsolta a völgyben fekvő borsodi kisvárost. Optimista voltam a köd feloszlását illetően: a túrát az eredeti iránnyal ellentétesen terveztem végigsétálni: próbáltam a Nap járását is figyelembe venni, hogy minél jobb fényviszonyok közepette örökíthessem meg a túranap során e csodálatos régiót! Így rögtön a házak felett magasodó dombtetőn kellett volna kezdenem, hogy a kettős kereszt tövéből megcsodálhassam a panorámát. Ám egyértelmű volt a helyzet: a köd miatt esélytelen volt, hogy bármit is lássak odafentől... Így inkább a völgyben vezető Partizán út piros sáv jelzéseit kezdtem el követni, a kettős keresztet pedig meghagytam desszertnek a túra végére! A turistautat egészen a Körtevölgyi-forrásig követtem: a forrás mellett egy hangulatos pihenőhely került kialakításra. Nem csak horizontálisan szemléltem a környéket, hanem vertikálisan is: a domboldal felett már jól láthatóan kezdett szakadozni a ködpaplan! Halványan ugyan, de a kék eget is látni véltem, a Nap sugarai kezdték áttörni a reggelre meghízott ködpáncélt.

Körtevölgyi-forrás és pihenőhely

A forráshoz a turistaútról balra kellett letérnem, visszatérve a jelzett útra immáron jobbra tértem le, hogy innentől jelzetlen utakon "veszhessek el" az Óbükk mélyén. Rögtön sikerült is eltévesztenem a helyes irányt: misztikus, pókhálószőtte erdőn keresztül próbáltam meg visszatalálni a helyes ösvényre! Ennyi pókhálót még életemben nem láttam, fantasztikus látvány volt; közben pedig azon agyaltam, hogy vajon a pókok ilyen szorgalmasak erre vagy pedig csak az itt élő populációjuk közelít a végtelenhez. :)

Pókhálórengeteg

Szerencsére hamar rátaláltam a helyes ösvényre, mely rendesen megizzasztott: meredek úton jutottam fel a gerincre, ahol a kék és és ragyogó napsütés fogadott, no meg persze a völgyekben még kitartó, alattam hullámzó ködpárna teteje! A párás, nyirkos őszi időt igazán kedvelő gombafajok sem rejtőzködtek előlem, a barna levéltakarót számtalan helyen törték át, hogy az avarszintet még izgalmasabbá varázsolják!

Felérve a gerincre: távolban a Bükk vonulatai, előtérben az Óbükk magasabb, ködpaplant áttörő csúcsai

Az adótornyáról könnyen be tudtam azonosítani a Máté-hegyet

Őszi hangulat

A gerincet elérve nyugat felé vettem az irányt, és hosszú perceken át az Óbükk hullámvasútját élvezhettem, mely szerencsére nem a keménységével, hanem szépségével kápráztatott el. A gerincútról több helyen is letértem, egy helyen még a Tájvédelmi körzet tábla is dobott egy "hátast", annyira meglepődött, hogy ember jár erre! :-) Vigyázat, a kép csalóka... ;-)

Fejreállt a világ... 

Kívánni sem lehetett volna szebb erdőket, mint amik mélyén haladtam: elérve a Partizán út turistautat búcsút intettem a gerincen haladó erdészeti útnak és megkezdtem az ereszkedést a Remete-völgy irányába. A fák az Óbükkben nagyon éhesek lehetnek: már nem az első, félig bekebelezett, régi táblával találkoztam a környéken tett túráim során...

Gerincúton és völgyben: a látvány mindkét esetben pazar

A Vajdavári Hosszú-völgyig követtem a piros sáv jelzéseket, majd jobbra fordulva megindultam felfelé a völgyben. Bal oldalamon fenyves, jobb oldalamon lombhullató erdő kísért a kellemesen emelkedő völgyben. Kiérve egy tisztásra szemben már az Óbükk egyik legmagasabb csúcsa, az 529 méteres Vajdavár tornyosult. Az itinerben található leírásban külön részt kapott a Vajdavár: a meredek hegyoldalakkal határolt csúcson egykor földvár állott. A helyhez pedig még izgalmas legenda is társul, érdemes utánaolvasni! 

A Vajdavári Hosszú-völgyben

A tisztást magam mögött hagyva rövid, de izzasztó emelkedőt kellett leküzdenem a "hadiútig". A széles erdészeti úton volt időm pihenni, arról néhány lépést letérve pedig újra remek panorámát élvezhettem: innen sem tűnt szelídebbnek a Vajdavár...

Kilátás Vajdavárral (bal odali kép) és a Vajdavári Hosszú-völggyel (jobb oldali kép)

Gázvezetéket jelző gázbóják mellett vitt tovább az utam, kezdett megnyílni előttem az erdők mögött megbújó Óbükk kopár dombokkal tarkított része is, melyet tudtam, hogy hamarosan közelebbről is megismerhetek! Már innen nézve is látszott, hogy lesznek arrafelé is turbós emelkedők...

Az Óbükk másik arca: végtelen hullámzó, kopár dombok

Novemberi színek: zöld - bordó - barna

Szemben a Körtvölgy-tető, a völgyben Borsodnádasddal

Mesés panoráma

Varázslatos táj

A Körtvölgy-tető előtti nyeregben jobbra fordultam és leereszkedtem a völgyben vezető 25-ös főúthoz, melyet csupán néhány méteren keresztül követtem, hogy utána végre közelebbről is megnézhessem az eddig csupán messziről csodált "kopár" dombokat. A domboldal valódi meredekségének látványától ledobtam magamról a textilt: elégnek éreztem innentől a rövidnadrág és póló kombinációt... Így is lomhán másztam felfelé, a közelemben lévő őzekről ugyanez nem volt elmondható: szinte repülve menekültek előlem!

Vetkőzésre buzdító domb

Szökdécselő őzek

Visszatekintés - Háttérben a Vadjavár és az Ökör-hegy csúcsai magasodnak

A helyiek által Fehér-kőnek nevezett dombtetőről 360°-os panorámát élvezhettem, perceken keresztül kémleltem a környező hegyeket-völgyeket:

Panorámaképek a Fehér-kőről

Őszi színpompa

Hamarosan beértem az erdőbe, és egy kis hegymenet után már ereszkedhettem is le a következő látnivalóhoz, a borsodnádasdi Alsó-tóhoz. Az idilli fekvésű tó partján pihenőhely és játszótér is várja az ide látogatókat!

Alsó-tó

Következhetett az ereszkedés jutalma: irány vissza a gerincre! Szuszogtató percek után folytathattam a gerinctúrát döntően erdők mélyén: kilátást a magasfeszültségű távvezeték miatt kialakított nyiladékból élvezhettem újra. 

Nyiladékból kilátás!

A Cseres-bércen hullámozva haladtam tovább, innentől a távolban a Bükk vonulataival szemezhettem, az előtérben pedig az Óbükk déli része hullámzott. Immáron ismerősként üdvözölt a könnyen felismerhető Magas-hegy Egercsehi felett, amelynek tetejéről nem is olyan régen a Magas-Tátrában (is) gyönyörködhettem!

Jobb oldalon magasodik a Magas-hegy

Cseres-bércen hullámozva - távolban a Bükk

A Bükk legnagyobb tájsebe - Bél-kő (egykori mészkőbányája)

Egyre közelebb van a Bükk!

Színkavalkád Balatonnal (bal alsó képen)!

A Dubolás-tetőre tartva a völgyben megpillanthattam Balatont is! No nem a magyar tengert, hanem a települést... De ahogy a tó, a falu is mesés környezetben fekszik! A Dubolás-tetőn hangulatos pihenőhely fogadott, ahol épp sütögettek, az elém táruló látképre egy rossz szavam sem lehetett: a Bükk csúcsai ezekben a percekben voltak a legközelebb hozzám, sikerült többek között a Milleniumi kilátót is kiszúrnom!

Dubolás-tetői panoráma

Pihenőhely

A kép jobb oldalán a Szilvásvárad feletti Milleniumi kilátó is feltűnik!

Dubolás-tető

A Balatonra vezető műutat keresztezve folytattam a túrát a Balatoni-tető felé, kilátásokból ezen a szakaszon sem volt hiány:

Úton a Balatoni-tetőre

A Balatoni-tető után búcsút intettem a látványos gerincútnak, és megkezdtem az ereszkedést a Vásárosok úti-völgybe. A lejtés szöge az elején jelentős volt, aztán fokozatosan csökkent, csak hogy rá tudjak pihenni a Borsodnádasd előtti utolsó hullámvasútra! A Máté-hegyig több kisebb-nagyobb huplit kellett megmásznom, voltak itt is elég meredek részek, de aztán csak sikerült meghódítanom a Máté-hegyet, melyen egy átjátszótorony áll, amely - sajnos - nem funkcionál kilátóként, így innen a kilátás elmaradt. A csúcsról egészen Borsodnádasdig lejtett az út, melyen csak úgy repültek a percek, hamar leértem a település házai közé. Szemben pedig már a reggel kimaradt desszert magasodott előttem, tetején a kettős kereszttel, ahova szerettem volna még napnyugta előtt feljutni, így továbbra is gyors léptekkel haladtam a célom felé.

Az utolsó kihívás: irány fel a Kettős kereszthez

Izzasztó volt feljutnom a Kettős kereszthez, ám erőfeszítéseimet siker koronázta: a Nap még megfestette Borsodnádasdot és a házakat körülölelő dombokat, néhány percre meg is álltam feltöltődni, közben pedig két helyi emberrel beszélgettem, akik nagyon érdeklődőek voltak, bőszen kérdezgettek: hogyan találtam rá a környékre, honnan érkeztem, hogy tetszik a látvány. Kellemesen elbeszélgettünk, majd együtt sétáltunk vissza a település központjába: remek zárása volt ennek az tartalmas napnak! :)

Naplemente előtti panorámaképek a Kettős kereszttől nézve

Méltó zárása a túrának