A Medves-fennsík Európa legnagyobb területű (12,8 km²) bazaltfennsíkja Magyarország és Szlovákia határán. Területének mintegy 2/3-a található hazánkban, a fennsíkon és annak közvetlen közelében számtalan felfedezésre érdemes hely található, ezeknek egy részét szeretném most bemutatni ebben a bejegyzésben!

Túrám kiindulópontjának Zagyvarónát választottam, ahonnan több úton is elérhető a Medves-fennsík. Én az egyik legizgalmasabb utat választottam a fennsík megközelítésére: a Bugyiszló-/Bugyizló-völgyet! A homokkőbe vágódott völgy oldalágaival együtt mintegy 3 km hosszú (főága 1,3 km). A látványos szurdokvölgy homokkőfalait az aljában kanyargó patak ma is alakítja: alámossa az oldalfalait, melyek így fokozatosan leomlanak. Az első métereket a főágban tettem meg, majd az első elágazásnál a jobb oldali mellékágat választottam, hogy előbb ezt fedezzem fel. A gyorsan összeszűkülő völgyben igazán nagy kihívás volt az előrejutás: a bedőlt fák törzsei, ágai alatt-között bújkálva-csúszkálva haladtam egyre feljebb és feljebb a kanyargós homokkőszurdokban. Aztán jött az első keményebb homokkőpad, mely láthatóan ellenállóbb a természet erőivel szemben: megmászva a homokkőlépcsőt nyomatékosult bennem, hogy innen már nincs visszaút, hiszen felfelé még csak-csak fel tudtam magam küzdeni, de visszafelé már csak gatyaféken tudtam volna lecsúszdázni. Így hát az elsőre kiválasztott mellékágban küzdöttem fel magamat a Medves-fennsík peremén fekvő Rónafaluig. Igazi erőpróba és kaland volt a meredek falú völgyet bejárni!

Irány a Bugyiszló-völgy!

Bugysziló-völgy mellékága

Rónafalu temetőjénél értem ki a szurdokból, majd tettem egy kis sétát a faluban. A Medves-fennsík peremén fekvő települést a legenda szerint öt tót család alapította, akik a Vág folyó környékéről telepedtek ide. Kezdetben faszénégetéssel és földműveléssel foglalkoztak. A falu első írásos említése 1548-ból származik, "Rónya" néven. A falu ekkor a salgói uradalom része volt, Bebek Ferenc tulajdonát képezte. 1825-ben kicsiny tót faluként említik, 72 fős lakossággal. Az 1800-as évek közepétől az itt élők legfőbb megélhetési forrása a bányászat lett. 1871-ben a falu akkori közepén haranglábat építettek, jellegzetes szláv kivitelben. 1945-ben a falu községpénzből templomot emeltetett, tégláihoz az agyagot a falu mellett bányászták és itt is égették ki. Ekkor egy új harangtornyot is építettek a templom mellett, mely kapott egy új nagyharangot és a régi torony kis harangját is ide helyezték át. 1968-ban, amikor Rónafalu környékén az utolsó szénbányát is bezárták, a településről megindult az elvándorlás, de az őslakosság nagy része helyben maradt. 1974-ben a falut hivatalosan Salgótarjánhoz csatolták. A templomon és a haranglábon kívül érdemes még megnézni a kemencés tájházát és a falu felett 2013-ban emelt Mogyorósi kilátót! S hogy miért is maradhatott itt a kevés munkalehetőség ellenére is az őslakosság? A házak ablakaiból, az udvarokról látható panoráma párját ritkítja, a közeli Salgótarján innen könnyedén megközelíthető, ám a város zaja ide már nem ér fel! 

Rónafalu

Felmászva a Mogyorósi kilátóhoz értem el a fennsíkot, a kilátó tetejéről mesés körpanoráma  élvezhető. Innen látni igazán, hogy a Medves bazaltfennsíkja tényleg sík, csupán minimálisan hullámzik ellentétben pl. a Bükk Nagy-fennsíkjával. A kilátótól pár percnyi sétára lévő Szénégető-tető oldalából szintén remek kilátásban lehet részünk! Láthatjuk a Mátrát, a Karancsot, a Nyugat-Cserhátat, a völgyekben Salgótarjánt, Zagyvarónát, de a tájat egyértelműen Salgó vára uralja.

Kilátás a Medves-fennsíkról, Rónafalu felett (Mogyorósi kilátó és Szénégető-tető)

A fennsíkon sétálva olyan érzésem volt néha, mintha az Alföld végtelen rónáin bandukoltam volna. Paradox módon azonban a közelben gyönyörű hegyek emelkedtek: a Salgó mögött feltűnt a Karancs tetején lévő kilátó is. A Réti keresztnél megálltam, hogy alaposabban szemügyre vegyem a fennsík peremén tornyosuló hegyeket. A keresztet 1901-ben állították egy bányaszerencsétlenség áldozatainak emlékére.

Réti kereszt a Medves-fennsíkon

A Medves-fennsíkon

Salgóbánya határát elérve rácsatlakoztam az Eresztvényi bazaltkőbányákat bemutató tanösvényre, hogy felfedezzem a Medves egykori bazaltbányáit, megismerhessem a bazaltfennsík kialakulásának és a bazalt bányászatának történetét. Az első bazaltbánya elérése előtt találkoztam az első bányász emlékoszloppal, az István-táró légaknájánál. Az István-táró 620 méter hosszú szakaszát ivóvíz termelési célokkal tartják fenn. A biztonságos légcsere érdekében egy 40 méter mély légaknát lyukasztottak a táróra, ezen keresztül történik a hőmérsékleti viszonyoktól függően a levegő ki- és beáramlása. A környéken még 4 darab ilyen emlékoszlop található, ezek közül kettőt útba is ejtettem (Öregségi víz és Lauffner-féle bazaltbánya). Az egyik, általam nem érintett emlékoszlop Salgóbánya határában található: az 1870-es évektől 1957-ig üzemelő szénszállító kisvasútnak, avagy a fogaskerekűnek állít emléket. Ezzel a kisvasúttal szállították a Medves-fennsíkja alatti szenet a salgótarjáni acélműbe: az 5,8 km-es pálya 222 méter szintkülönbséget győzött le, ezért a meredekebb részeken fogasléceket kellett beépíteni. A másik, általam nem érintett emlékoszlop pedig Rónafalu határában található szénkibúvásnál található, itt bukkan a felszínre a Nógrádi-szénmedence ún. alsó (III.) széntelepe, melynek összvastagsága elérte az 5 métert.

Bányász emlékoszlopok

A Medves-fennsík környékének kőbányászata

Túrám első egykori bazaltbányája az Új-bánya volt. A Medves-fennsíkot is borító bazalt kitűnő hasíthatósága-faraghatósága, egyenletes kopása és nagy szilárdsága miatt kiválóan alkalmas volt útburkolásra, házlábazatokba, így az 1800-as évek végén gyorsan elterjedt építőanyaggá vált. Az első itteni bányát 1878-ban nyitották a Nyerges-hegyen, majd rá két évre a Macskalyuki bánya is megnyitotta kapuit. Ez a két kőfejtő a Somoskői Bazaltbánya Rt.-hez tartozott. A többi, a fennsík belső részén nyíló bánya pedig a Nógrádi Kőbányák Rt. érdekeltségi területén volt található, ezeket fedeztem most fel. Az évtizedek alatt összesen 25 darab, kisebb-nagyobb kőfejtőt alakítottak ki a bazaltplató kőzetében. Az Új-bányát az 1930-as évek végétől kezdték művelni és 20 éven keresztül üzemelt, ez idő alatt 980 ezer tonna bazaltot termeltek ki. A bányát gyakran öntötte el csapadékvíz az eróziós bázis alá süllyesztett, zárt, lefolyástalan bányaudvar miatt. A meddő és a bazalt kiszállítását elektromos vontatású siklón (meredek dőlésű pályán mozgó csillékkel) oldották meg. Az itt található bazalt lemezes szerkezetű, jól hasadó, ugyanakkor kokkolitosodásra és gömbkövesedésre is hajlamos. A kőfejtő földtani látványosságát ezek a gömbkövek jelentik: a nagyjából 70 évvel ezelőtt a bányászat során felszínre került kőzetek a hőingadozás hatására először a sarkaik mentén kezdtek lepattanni, majd fokozatosan befelé haladt ez a mállási folyamat, ennek következében napjainkra gömbhéjas szerkezetűvé váltak. A gömbkövek felülete több helyen is "rücskös", fehérpettyes megjelenésű, a bányászok ezt a rossz minőségű - nem időtálló - kőzetet "napszúrásos" kőzetként emlegették, de hívták "kokkolitos" vagy "kukoricacsöves" bazaltnak is.

Új-bánya

A Kis-bánya következett, a neve azonban csalóka, méreteit tekintve cseppet sem kicsit! Először a bányaudvar tetejéről néztem körbe, majd cikcakkozva jutottam le a bánya alsó szintjére. Itt megismerkedhettem a salakos kifejlődésű, törmelékes megjelenésű kőzetekkel, melyek a lávafolyások alsó és felső részén a gyorsabb kihűlés és a mozgási energia miatt jöttek létre. A bányászok ezeket a rétegeket "trockának" nevezték. Ha ez a salakos, hasznavehetetlen réteg túlságosan is vastag volt, akkor az alatta lévő hasznos réteget nem tudták gazdaságosan letermelni. A Kis-bányában található tanösvény tábla segítségével a Medves bazaltplatójának keletkezésének idejébe utazhattam vissza. A bazaltplatót létrehozó vulkanizmust egy igen intenzív eróziós tevékenység előzte meg, ennek során közel 4-500 méter vastagságú üledékösszletnek kellett lepusztulnia, ugyanis a barnakőszén kialakulásához legalább ennek megfelelő rétegnyomásra volt szükség. Az egyébként összefüggő III. széntelepet völgyek szabdalták fel. Ezt az igen változatos tájat töltötte fel a kb. 2-2,5 millió évvel ezelőtti, többszakaszú vulkáni működés. A kráterből először vulkáni törmelék szóródott ki, majd ezt követték a lávafolyások, melyek szinte asztalsimaságú felszínt hoztak létre.

A Medves földtani felépítése

A Kis-bánya az 1920-as évek végétől az 1960-as évek közepéig üzemelt, mintegy 2,7 millió tonna bazaltot termeltek itt ki 5 hektáron, ezzel a Medves-fennsík magyarországi részének második legnagyobb kiterjedésű bányája volt. A bánya bazaltja jól hasadó, lemezes szerkezetű kőzet, különleges földtani látványossága a piroklasztikumok ("normális", valamint "kristály-tufa") és a lávafolyás egymásra települése egy feltáráson belül. 

Kis-bánya

Jöhetett a leglátványosabb, Közép- vagy másik nevén Tavas-bánya! Ez az egyik legrégebbi bánya a Medvesen, az 1800-as évek végén nyitották és egészen az 1970-es évekig működött. A kitermelés kézi fejtéssel indult: ún. "bunkókkal" feszítő ékeket ütöttek a kőzet repedéseibe és így választották el a bazaltot a bányafaltól. Ezután a kőfaragók (ritzerek) leöntötték vízzel a faragásra alkalmas köveket és nézték, hogy hol vannak benne hajszálrepedések. A repedések mentén ugyanis lassabban száradt a kő. A repedezett, azaz "lázas" köveket vagy ezek mentén hasították, vagy nem megfelelő méret esetén másra használták. A kifaragott burkoló és különböző méretű kockaköveket gúlákba rakták, de kellő figyelmet fordítottak arra, hogy erős napsugárzás ne érje, mert az rontotta a minőségét. A faragásra nem alkalmas anyagot kisvasúton törőre vitték, ott felaprították, majd a felhasználási helyre szállították. Később már robbantással történt a bazalt lefejtése. A robbantások dörrenése, a kisvasúti szerelvények csikorgása, szivattyúk zakatolása, fúrógépek surrogása valamint a kőhasítók pattintásaink csengő hangjai tették mozgalmas, zajos hellyé a bányát. A bánya aljában látható bányató természetes folyamatok és az emberi tevékenység hatására alakult ki. A bazalt alatt olyan tengeri és szárazföldi üledékek helyezkednek el, melyek a bazalthoz képest rosszabb vízvezetők. Az alsó rétegek vízzárását az is elősegíti, hogy a bazaltvulkánból először finomszerű, rossz vízvezető törmelék hullott az előbbi üledék erodált felszínére. A rákövetkező lávaömlések megszilárduló bazaltjai a kihűlés közben zsugorodtak, ennek hatására milliméteres és annál kisebb méretű repedések alakultak ki benne, melyek víztározásra, vízvezetésre alkalmassá tették a kőzetet. A bazalt felszínére hulló csapadékvíz ezeken a repedéseken keresztül leszivárog a mélybe, ahol a vízzárónak tekinthető üledékeken nem tud továbbhaladni, így a bazaltban egy összefüggő, a középső részén kicsit felpúposodó víztest jön létre, melyet a bazalt kitermelésekor elértek. Az egyre mélyülő bányából az összegyűlő vizet szivattyúzás helyett a bazalt alatt lévő mélyművelésű szénbányák üregeibe akarták levezetni, de ez a terv nem valósult meg. A kőbányászat miatt kialakult tó vizében természetes módon került be az édesvízi medúza, a tó halfaunája azonban emberi hatásra alakult ki.

A bányató keletkezésének vázlata

A türkizes színű bányató és az azt körülölelő bánya igazi gyöngyszeme hazánknak, hosszú percekig élveztem a nem mindennapi látványt!

Közép-bánya

A Közép-bánya bejáratánál régi bányászházak maradványaiba botlottam. Az 1900-as évek közepéig - tekintettel az akkori közlekedési nehézségekre - a munkások általában dekádokban (10 napos váltásban), később hetes turnusokban dolgoztak a kőbányáknál. Hétfőn megérkeztek és szerdán, majd szombaton hazautaztak. Ahhoz, hogy ez a rendszer működjön, biztosítani kellett nekik a szálláslehetőségeket. Mind a bányavállalkozónak, mind a munkásoknak előnyös volt, ha közvetlenül a munkahelyük környékén laktak, ezért építették a házaikat a bányák mellé. Tartós élelmiszereket otthonról hoztak, a nem tartók élelmet közös beszerzéssel a bányatulajdonos biztosította. A délutánokat, estéket főzéssel és egyéb munkákkal töltötték el, mint például a víz vagy tüzelőanyag hordása. A vizet forrásokból, esetenként ásott kutakból nyerték. A házakban csak a legszükségesebbek voltak: ágyak, székek, tűzhely, lábakra helyezhető lavór, amiben mosakodtak, tükör a borotválkozáshoz. A világítást eleinte petróleumlámpák szolgáltatták. A medvesi kőbányászat központjában, a Felvidéken található Macskalyukban olyan népes kolónia alakult ki, hogy önálló iskolájuk és boltjuk is volt! Ennek a bányának igazán különleges története van: a trianoni határok meghúzásával ugyanis Csehszlovákia területéhez csatolták, ám Dr. Krepuska Géza közreműködésével 1924. február 15-én határmódosítás történt Somoskő környékén. A falu ugyan visszakerült Magyarországhoz, ám a Macskalyuk bazaltbánya nem. Ennek ellenére a bazalt kitermelésének joga a magyar tulajdonosoknál maradt, joguk volt fejleszteni a bányát, onnan vám- és illetékmentesen hozhatták be hazánkba a kitermelt kőzetet, ehhez vasútvonalat is építhettek!

Egykori munkásszállás romjai

A soron következő bánya a Margit-bánya volt. Ennek a bányának a története kevéssé ismert, az 1930-as években a leírások még nem említik, az 1960-as években készült térkép már jelöli a helyét. Az itteni bányászatot nagymértékben nehezítette, hogy az egykori lávafolyás - ami a nyersanyagot adta - egy 2-3 millió évvel ezelőtti völgyet töltött ki, és ezért csak a völgy vonalában volt nagyobb vastagságban. A bányában nagyobbrészt vékonylemezes kifejlődésű volt a bazalt, ami nem kedvezett a kockakő faragásnak, így azt inkább zúzottkőként használták. A kitermelt bazaltot ahogy a környék többi bazaltbányájából, innen is kisvasúttal szállították le a nagyvasúthoz. Érdekesség, hogy a medvesi kivasutat kétszer is megépítették: először az 1870-es években, amikor az Égigond szénbánya nyersanyagát szállította le Somoskőújfaluba. Még a századforduló előtt felszámolták a vasutat, ám a bazaltbányászat volumenének növekedésével újra felmerült a kisvasút, mint szállítóeszköz kiépítése. 1923-ban adták át újra a vasútüzemet, ezt követően 4 évtizeden keresztül szállította a bazaltot a 10 km hosszúságú pályáján, amely során 140 méter szintkülönbséget kellett leküzdenie, a változatos felszínformák miatt viadukton és alagúton is áthaladt a kisvasúti szerelvény!

Margit-bánya

 Az utolsó általam érintett bánya az Eresztvényi- vagy másik nevén Nagy-Bánya volt. 1890-ben kezdték meg a kitermelést és egészen az 1980-as évek közepéig működött. A kitermelt bazaltot innen siklóval továbbították az eresztvényi átrakóra, ahol kisvasútra pakolva jutott el a normál nyomtávú vasúthoz. A csaknem 5 hektárt elérő bánya működése alatt 2,5-3,0 millió tonna kőzetet biztosított az építőiparnak! A bányában található feltárások láthatóvá teszik a Medves-fennsík földtani felépítését:

Eresztvényi- vagy Nagy-bánya

Az eresztvényi Geopark Látogatóközpont most nem fogad látogatókat, ám a műút túloldalán található Madárpark kapui nyitva állnak a kirándulók előtt. Tettem is egy kis sétát a hangulatos parkban, ahol sok információt szerezhetünk a környéken élő madárfajokról. A parkban található még Matussek Vendel és Fischer Antal emlékműve, akik ebben a völgyben fedezték fel 2 évszázada az első Salgótarján vidéki szénlelőhelyet.

Eresztvényi Madárpark

A parkból egy mesterséges tó felett átívelő hídon léptem ki, a Várberek-patak völgyében folytattam a túrámat, az Eresztvényi Tanösvény és Tornapálya mentén. Itt olvashattam arról, hogyan is jöttek rá a 18. században arra, hogy széntelepeket rejt a környék. A híradások az 1700-as években a Medves-vidékről ismeretlen eredetű "kigőzölgésekről", "földégésről" számoltak be. A leírásokból egyértelmű volt, hogy nem az erdő kapott lángra és nem is vulkánkitörést dokumentáltak. Elődeink még nem tudták, de mi már igen, hogy a földben rejtőző széntelepek felszínre kifutó rétegei lobbantak lángra, a gyulladást villámcsapás vagy pásztortűz indíthatta el. A völgyben felfelé haladva érintettem egy régi, mára már beomlott/eltorlaszolt bejáratú tárót is.

Felfelé a Várberek-patak völgyében

Nem jártam már messze Salgó várától: lombfakadás előtt sokkal jobban látszik, hogy milyen meredek is a vulkáni kúp, melyre az erődítményt építették. Az oszlopos formában széthasadozott bazaltkúpra a Kacsicsok építették fel a várat, első írásos említése 1341-ből származik. Teljes kiépítésére a Szapolyai család időszakában, 1500 táján került sor. 1554-ben a török elfoglalta, méghozzá nem is akárhogy! A meredek bazaltkúpra épült vár bevétele ugyanis nem tűnt egyszerű vállalkozásnak, ezért cselhez folyamodtak a törökök: a súlyos ágyúk helyett a talyigákra fagerendákat raktak, és azokat nagy zajjal a várral szembeni dombra vontatták. A Zagyvai Simon kapitány vezette várvédők az "ágyúk" láttán megijedtek, az éj leple alatt megszöktek, így szégyenszemre csata nélkül esett el a korábban bevehetetlennek tartott sziklavár. A vár visszafoglalására 1593-ban került sor, ekkor azonban az ostromágyúk romba döntötték a vár falait és tornyait. Mivel a környező várakat szintén sikerült visszafoglalni a töröktől, a Salgó tetején lévő erődítmény elvesztette stratégiai szerepét, így nem építették újjá. A vár így évszázadokon át omladozott, mígnem 1938-ban turisztikai célból kilátószerűen felújították. A várromot felkereste Petőfi Sándor is 1845. június 11-én, ennek állít emléket a vár bejáratánál található emléktábla. A költő az alábbi sorokat írta: "Talán nem volt Magyarországon vár, mely olyan közel szomszédja lett volna a csillagoknak, mint Salgó. Sokáig ültem legfelső csúcsán: tekintetem mérföldeken, lelkem századokon túl barangolt". Én is hasonlóképp tettem: hosszasan élveztem idefentről a panorámát, szinte földbe gyökereztek lábaim a csodás látványtól! 

Salgó vára és a királyi panoráma

Salgó csúcsától a Kis-Salgó felé vettem az irányt, melyet Boszorkánykőnek is neveznek. A Kis-Salgó a szórt vulkáni törmelékek (piroklasztikum) és a felszínre ömlő kőzetfolyadék (láva) változatos formáit tárja fel: ezt mutatja be a Boszorkánykő körül kialakított geológiai tanösvény. Vigyázat, a néphiedelem szerint a lapos tetejű sziklán boszorkányok táncolnak! :) A Kis-Salgó nem csak geológiailag érdekes, hanem remek kilátást is nyújt az ide felsétálóknak!

Kis-Salgó/Boszorkánykő

Itt sem ment könnyen a búcsú, de végül csak megindultam Salgóbánya felé. Az egykor virágzó, élettel teli bányásztelepülés mára eléggé szomorú összképet mutat, nagyon sok a jobb sorsra érdemes porta a faluban... A falu híres szülöttje Zenthe Ferenc, róla nevezték el a település központjában található parkot. A falu szélén az elhagyatott Szent István templom áll, szerencsére annak díszes ablakai szinte teljesen épségben vannak még.

Salgóbánya

Zagyvarónára a Zagyva forrásvidékén keresztül ereszkedtem le. A Zagyva a Medves-vidék peremén, több forrásból fakad a bazaltréteg és az agyagos üledékréteg találkozásának magasságában, hivatalosan a Lehel-forrás a Tisza egyik jelentős hazai jobb oldali mellékfolyójának origója. Zagyvarónára tartva a forrásokon kívül még tettem egy rövid kitérőt a Laufer-bányához is. Ide érdemes még a természet tavaszi ébredése előtt menni, utána bozótharccá válhat a kitérő a felhagyott bányaudvarba!

Zagyva forrásvidéke

 A Zagyva vízhozama rohamosan nőtt, ahogyan haladtam lefelé: egyre több mellékága csatlakozott bele a főágba, Zagyvaróna határában már többször is köveken egyensúlyozva tudtam átkelni a patakon. Zagyvaróna sem tartozik a gazdagabb települések közé, a szegénység itt is szemmel látható, de a falu természeti adottságai lenyűgözőek. Zagyvaróna felett állt Zagyvafő vára a középkorban, fel is másztam a Vár-hegy tetejére, ám ott már a várnak nyomait sem láthatjuk, maximum a várat védő sáncot lehet felfedezni egy kis képzelőerő segítségével. A várra leginkább a domboldalban található sziklába állított emléktábla utal, annak történetéről pedig a falu temetőjében található információs táblán lehet olvasni. A vár pontos építési ideje nem ismert, feltehetőleg az 1200-as évek második felében építette a sánccal és palánkkal védett tornyot a Kacsics nembeli Leusták-ág. Első írásos említése 1290-ből származik. Valószínűleg a 14. század folyamán bővítették a várat egy lakótorony kialakításával és a védművek megerősítésével. Rövid ideig használhatták, mivel az 1420-as években már elhagyatottan állt. Ezt használták ki a husziták, akik befészkelték magukat ide az 1450-es év második felében. Azt feltételezik, hogy ők építettek a várhoz kapcsolódó kisebb erődítményt, melyet talán ágyúállásnak használtak. A várat Hunyadi Mátyás a husziták elleni hadjárata keretében foglalta vissza 1460-ban. A régészeti feltárások azt mutatják, hogy az ostrom sérüléseit kijavítva, még egy évtizedig használták a várat, majd az 1470-es évektől a fokozatos pusztulás lett a sorsa.

Zagyvafő vára egykoron és ma

A Vár-hegy oldalában

A falu temetőjének "tetejéről" mesés kilátást élvezhettem: Zagyvaróna házai felett az Őr-hegy, a távolban pedig a Pécs-kő magasodott, a temető aljában pedig a Szent András apostol templom vonzotta a tekintetemet.

Kilátás Zagyvarónára: távolban az Őr-hegy és a Pécs-kő

Szent András apostol templom

Az utolsó megmászandó hegy következett: az Őr-hegy! A túrához méltó körpanorámában gyönyörködhettem az Őr-hegy mezővel fedett csúcsáról, ráláttam szinte az egész kirándulásom útvonalára, valamint a számomra piramisokra emlékeztető salakhegyekre. Ezek a salakhegyek az egykori salgótarjáni nehézipar "maradványai', a Magyar Vasötvözetgyár Rt. kohójának salakját halmozták fel itt. A szállítószalagoknak és a gyárnak ma már hűlt helye van, ám a salakhegyek emlékezetetnek a múltra, ezzel együtt mára különleges turisztikai látványosságokká is váltak, melyek tulajdonképpen hegyekbe halmozott veszélyes ipari hulladékok... Nem érdemes ősszetapogatni, megízlelni azokat, akkor sem, ha egyes fémek esetén csillagokat kaptunk legutolsó vérvételünk laboreredményében...

Őr-hegyi panoráma

Salakhegyek Zagyvaróna határában

A salakhegyektől már csak vissza kellett sétálnom Zagyvarónára, sok-sok élménnyel térhettem haza és már most várom, hogy visszatérhessek e csodás vidékre! :)