Február közepén tiszteletét tette hazánkban az igazi tél: hópaplannal fedte be a Börzsönyt is. Az Észak-Börzsönyben keveset túráztam eddig, így kapva kaptam a remek lehetőségen: az év egyik leghidegebb napját e vidék felfedezésével töltöttem. Bár egész napra fogcsikorgató hideget jósoltak, ám emellé szikrázó napsütést is prognosztizáltak a meteorológusok, így tudtam: sokan fognak aznap a Börzsönyben túrázni, csak abban reménykedtem, hogy a felkapottabb Dél- és Központi-Börzsöny felé veszik a legtöbben az irányt, hiszen érintetlen havas tájra vágytam, nem pedig kitaposott ösvényekre, embertömegre a hegyen. Budapestről a MÁV legújabb "csodájával", egy KISS emeletes motorvonattal indultam el a Börzsöny felé: rajtam kívül számos túrázó választotta ezt a vonatot, mellyel gyorsan és könnyedén lehet megközelíteni a Dél-Börzsönyt (is). Az emeleten ücsörögve a dél-franciaországi nyaralás emlékei kavarogtak bennem, ugyanis ekkor utaztam utoljára emeletes vonaton, az akkori úticélom Monte Carlo volt, végig az azúrkék tengerparton...Egy dolog nem különbözött ezen két esetben: az izgatottságom! Vajon milyen lesz az idő, mennyire fog megszívatni a Börzsöny?! - keringtek a gondolatok a fejemben. Aztán pedig már a gyomrom került előtérbe: a Nyugati pályaudvarról kifelé a vonat úgy ingott jobbra-balra alattam a váltókon keresztül, hogy attól tartottam, hogy rosszul leszek... Szerencsére a sínpálya "kiegyenesedett", a vonat pedig sebességet "váltott", meg sem álltam Vácig. Itt néhány túrázóval egyetemben átszálltam a Balassagyarmat felé tartó vonatra, egy jó kis Bzmot-ra. Igazi retro élmény, a kis "Piroska", mely 30-40 km/h-val dögöcött velem végig a Börzsöny keleti peremén. A túrázók zöme Diósjenőig utazott, a szinte teljesen kiürült vonatról egyedüli turistaként szálltam le Drégelyvár vasútállomáson.

Indulás Drégelyvár vasútállomásáról

A piros sáv turistaúton kezdtem meg a túrát, első célom Drégely várának meghódítása volt! Ehhez a tábla szerint 4,3 km-t kellett a vasútállomástól megtennem. Ezt alapvetően álmomból felkeltve is megteszem mindenféle megerőltetés nélkül, ám most nem "alapvetően" szituáció volt. Tudtam, hogy esett nem kevés hó a héten a Börzsönyben, de annak mértékéről nem volt pontos fogalmam... Holle anyó elég hardcore rázta a párnáját, már 200 méteres magasságban is simán ellepte a bokámat is a szűz hó!

A kívánságom tehát teljesült: előttem szinte érintetlen hópaplan hevert, csupán az erdei állatok apró lábnyomai díszítették a hótakarót. Ezt a látványt sosem tudnám megunni, az abban való trappolást azonban nem tudnám a végtelenségig csinálni. Már a relatíve light-os emelkedő is alaposan megizzasztott, minden méterért meg kellett küzdenem! Kint még mínusz 10 fok uralkodott, a szél is néha-néha rákezdett, ám a szapora pulzusomnak köszönhetően hamar vetkőzni kezdtem, hogy ne izzadjam össze a ruházatomat.

A fák ágait nem csak hó fedte, hanem az előtte esett ónos eső ráfagyott jegét is alaposan szemügyre vehettem. Ezt a fel-felerősödő széllökések előszeretettel verték le az ágakról, így egy idő után a hótakarót "jégdara" lepte el, melyen lépdelve olyan volt, mintha üvegszilánkokon taposnék, különleges audiovizuális élmény volt! 

Szuszogtató emelkedő végén, alaposan kifáradva értem fel a Drégelyvár alatti nyeregbe, ahol egy hatalmas szarvascsorda futott át előttem: több tucat agancsos szarvas szökkent keresztül a turistaúton, az ilyen pillanatokért - is - szeretem járni az erdőket! Drégely vára is hasonlóan kellemes perceket okozott: látványos romok, látványos kilátással, itt még sosem csalódtam egyikben sem! :)

Drégely vára

A várat a Hunt-Pázmán nemzetség Bozóki ága építtette a 13. század második felében, az akkorra már korszerűtlenné váló, csak mocsár és faszerkezetes falak védte Hont vára helyett. A 15. század közepén az esztergomi érsekség a birtokába került kisebbszerű lovagvárat megnagyobbított erősségé alakította át, s ettől kezdve a magyar érsekek nyaraló várkastélyaként üzemelt. A drégelyi vár kapitánya az 1540-es évektől Szondi György volt. 1541-ben a törökök elfoglalták Budát, majd Visegrádot, Esztergomot és Nógrádot is. Így lett kiemelt fontosságú végvár Drégely is: ez maradt az utolsó erősség magyar kézen 1547-re, mely megvédhette a magyar bányavárosokat a török betörésektől. Erre azonban sajnos alkalmatlan volt: vékony falaival, magas tornyaival nem számított korszerű erődítménynek, elvégre eddig érseki várkastélyként funkcionált. Ezzel Szondi is tisztában volt, próbált pénzt szerezni a vár megerősítésére, ám nem járt sikerrel. Sőt, még a balszerencse is hátráltatta: 1552 júniusában egy villámcsapás érte a várat, mely felrobbantotta a puskapor és a muníció nagy részét. 1552 július elején Ali pasa 12 ezer fős seregével érkezett meg a várhoz, melyben ekkor mindösszesen 150 várvédő hős tartózkodott. 1552. július 6-án kezdődött meg a vár török ostroma: 12 ezer török harcos, faltörő ágyúkkal felszerelkeve állt szemben a maroknyi (alig 150 fős) magyar várvédőkkel. Ali pasa próbálta meggyőzni Szondit, hogy adja meg magát, aki azonban a helyzet reménytelenségével sem "futamodott meg". Egynapos tüzérségi ostrom után a vár vékony falai és tornyai súlyos sérüléseket szenvedtek. A pasa ezután indította meg az első rohamát, melyet hatalmas meglepetésre sikerrel vert vissza Szondi csapata. Újabb bombázás következett, mely már a kastély termeiben is súlyos károkat okozott, gyakorlatilag már csak romhalmaz maradt a vár helyén. Az ostrom harmadik és egyben utolsó napján, július 9-én Ali pasa a szomszédos Oroszi papját küldte a kapitányhoz, hogy győzze meg Szondit a kapitulációra, de ő sem járt sikerrel: Szondi hajhatatlan volt továbbra is: két fiatal apródját rábízta a pasa jóindulatára és csupán egyetlen dolgot kért a török vezértől, hogy tisztességes módon temessék majd el. Ezután megsemmisítette minden értékét a várban, lovait megölte, majd várta a végső támadást, melyet már nem sikerült visszaverni a várvédőknek: a törökök minden várvédőt megöltek. A pasa pedig eleget tett Szondi egyetlen kívánságának: tisztességes temetést biztosított ellenfele számára, aki bátorságával kivívta a törökök megbecsülését is. Az ostrom utolsó napjáról szól Arany János Szondi két apródja balladája is, de Szonti emlékét Tinódi Lantos Sebestyén, Kölcsey Ferenc vagy épp Czuczor Gergely is tovább ápolta. Az ostrom törénete a Rubicon Online-ról való. Az ostromot követően a vár többé nem épült már újjá, a romos építményben csak kis létszámú őrség állomásozott. Helyette 1575-ben a török a Drégely község területén, a mai templom térségében 2000 lovast is befogadó erős palánkvárat épített (Drégely-palánk). 1593-ban Pálfy generális ugyan visszafoglalta a várat a töröktől, de érdemi történelme ezzel gyakorlatilag véget ért. 

A hóba fagyott várfalakról dél felé a Magas-Börzsöny vonulataiban gyönyörködhettem, kelet felé a Cserhát , észak felé pedig a Korponai-dombság lankái tűntek fel. Az elmúlt időszak esőzései látványossá tették a megáradt Ipoly árterét, hatalmas kéklő vízfelületek rajzolták még látványosabbá és átjárhatatlanabbá a magyar-szlovák határt. 

Kilátás dél felé - Központi-Börzsöny

Kilátás észak felé - Drégelypalánk, az Ipoly, Ipolyhídvég és a Korponai-dombság

Miután kigyönyörködtem magam, a Börzsönyi Kék útvonalán folytattam a túrámat, elhaladtam a Varga-tó mellett. A tó egykor a várhoz tartozó legelő állatok itatására szolgált, nevét pedig az egykor itt lakó vargáról kapta, aki a vár lakóinak bőröket készített. A néphagyomány szerint a varga árulte el a várat a törököknek 1552-ben. A rege szerint a varga felkereste az ostrom első napján Ali pasát, és felajánlotta neki, hogy megfelelő jutalom ellenében elárulja a vár legsebezhetőbb pontját. Cserébe a pasa megígérte neki, hogy annyi aranyat ad a vargának, amennyi a bőrébe belefér. Az áruló varga fel is vezette a törököket a Kecske-hegy csúcsára, ahonnan aztán tűz alá is vették a magyar végvárat. A vár elfoglalása után Ali pasa állta is a szavát: szó szerint! Pontosan annyi aranyat adott a vargának, amennyi a bőrébe belefért: elevenen megnyúzatta az árulót, bőrét telerakta arannyal, a holttestet pedig a Kecske-hegy alatti tóba dobatta... Igaz vagy sem, az áruló elnyerte méltó jutalmát!

Sárkány-törés

Az Észak-Börzsöny gerincén hullámoztam fel s le, következő nevezetes pontom a Sárkány-törés volt. A legenda szerint ide menekültek a környék lakosai a 16-17. században, miután a nógrádi bég lemészárolta a falu 60 családfőjét, mivel azok nem tudtak adót fizetni. Mivel a sziklák egy sárkány hátán lévő tüskékre emlékeztették a menekülőket, úgy remélték, hogy a sárkány megvédi őket a törököktől! Újabb érdekes legenda! :) A vastag hótakaró most csupán a sziklák egy kis része látszott ki, de így is érdemes volt felkeresni, a kilátást pedig semmi sem gátolhatta, még az szemből sütő Nap sem...

Kilátás a Börzsöny teteje felé a Sárkány-törésről

Kőkapu után intettem búcsút a Börzsönyi Kéknek, majd a kék kereszt jelzéseket követve kezdtem meg az ereszkedést Hont felé. A szűz hó továbbra is kegyetlen módon megdolgoztatott, ekkor már vágytam egy kis lazább szakaszra is, pihenésképpen... A Honti-szakadékot felülről értem el, így először fentről néztem meg, a szakadék pereme balesetveszélyes, az óvatosság és kellő figyelem nélkül könnyen pórul járhat az ember! 

Honti-szakadék felülről, kilátással

A zöld sáv turistaúton értem le végül a Honti-szakadék bejáratához. A területen húsz millió évvel ezelőtt sekély tenger hullámzott, e miocán kori tenger élőlényeinek maradványait találhatjuk meg a szakadék agyag rétegeiben. A honti slír (csillámos, homokos agyagmárga) alsó részén, a szakadék északi bejáratánál homokos agyag bukkan elő, melyben magános korallok, kagylók, csigák és mikroszkópikus méretű élőlények maradványai találhatók. A bejárattól 80-100 méterre, a szakadék oldalfalában 15 méter vastag, sötétszürke, kemény meszes agyag taláható, amely a szakadék vízeséseinek lépcsőit alkotja. A korallok és csigák mellett főleg kagyló kövületekre bukkanhatunk ezekben a rétegekben, ám helyenként homokkal kitöltött féregjáratok és szenesedett növényi maradványok is megfigyelhetők ezen a részen. A szakadék meglepően fiatal: a Parassai-völgyben futó patak évezredeken keresztül kényelmesen csordogált a Nagy-hegy árnyékában, egészen az 1700-as évek végéig. Ekkor egy hatalmas záporeső vízmosása oldalról megnyitotta a szakadékot: addig békésen folydogáló patak ezután ezen a "szakadáson" keresztül robog az Ipolyba (a geológusok nyelvén egy klasszikus völgyfő lefejezés vagy kaptura jött létre). A patak néhány kilométeres útján közel 200 méter magasságot veszít, hatalmas a munkavégző képessége, a szakadék gyorsan "fejlődik", azaz mélyül és közben és tágul. Ilyen gyorsan fejlődő szakadékra további példa a Börzsönyben csupán Nagymaros környékén van.

Frissen kidőlt fák alatt kúszva tudtam csak megközelíteni a szakadék mélyén vezető úton a jégbe zárt impozáns vízesést, melyet hatalmas, meredek falak szegélyeznek! A látvány magával ragadó...

A Honti-szakadék mélyén

Hont házait elérve végre fellélegezhettem kicsit: hómentes terepen máris könnyebben tudtam haladni: így hát tettem is egy kis kitérőt, az egykori vasútvonal töltéséről néztem meg közelebbről a most teljesen víz alatt lévő Ipoly árterét, melynek túloldalán a Horthy túrán már meghódított, kellemes emlékeket és fantasztikus panorámát okozó Magos-hegy és Tesmag templomtornya is feltűnt! az egykori Hont vasútállomásától. A vasúti pályát a '60-as években szedték fel Ipolyság és Drégelypalán között, a vasúti töltés most már csak mint árvízvédelmi töltés funkcionál - e célt nézve sikerrel!

Alul az Ipoly ártere, felül a Kopasz/Magos-hegy 

Tesmag az Ipoly túloldalán

Ex-vasútvonal töltése, árvízvédelmi funkcióval

Hont egykori várának helyét is felkerestem, ahol már csak egy emléktábla utal a dicső múltra. Hont vára az Ipoly árterébe benyúló, lapos félszigeten állt, melyet Ipoly Szögnek is neveznek. Az Ipoly jelenlegi medre innen 4-500 méterre húzódik, de ezt a területet ma is gyakran víz alatt álló mocsaras árterület majdnem körbeveszi, ezt most is szemügyre vehettem! A vár névadója Hont volt, a vár pedig már feltehetőleg Géza fejedelem idején is állhatott, jelentőségét a 13. században veszítette el, mára csak a félsziget fekvése és a hegyek felől védő, egykor mély árok nyoma támasztja alá annak létezését. A vár nem kővár volt, hanem fából készült, a felszín alól elszenesedett gerendák kerültek elő, melyek utalnak a vár végnapjaira is: a sánc pusztulása tűzzel függött össze. 

Hont földvárának rekonstrukciós rajza

Honti pincesor

A falut a római katolikus templom "udvarán" és a pincesor házai között hagytam magam mögött: rövid emelkedőt követően már a domboldalból élvezhettem a panorámát mind az Észak-Börzsöny már meghódított csúcsai felé, mind az Ipoly túloldalán húzódó, korábban a Horthy túrán már szintén bebarangolt Korponai-dombság csúcsai felé. 

Drégely vára Kútyikáról nézve

Kellemes ereszkedést követően érkeztem meg Csitárra, ahol vallási kegyhely és állatpark is található. Előbb a vastag bundával megáldott állatokat vettem szemügyre, a klasszikus magyar állatfajtákon kívül még lámákkal is találkoztam! :)

Állati jó hely ez a Csitár! :)

A csitári kegyhely története a 19. század közepe táján kezdődött, a csodás hírű gyógyforrás, a Kútyika közelében. Ekkor még csak egy útszéli kereszt állt a forrás mellett. Sokszor imádkozott itt a bárányokat legeltető uradalmi pásztor, vakon született fiával együtt. Olykor hívő lélekkel mosogatta gyermekének világtalan szemeit a Kútyika vizével, amíg egy szép napon a fiú meggyógyult.

A szeme világát (vissza)nyerő fiú szobra

Azóta a szembetegek fájdalmainak enyhítésére viszik innen a csodás vizet. A csodás gyógyulást követően a környék hitetlen földesura kivágta a fakeresztet, az ide zarándokoló emberek dühét kiváltva. Pár nappal később a földesúr szörnyű tette büntetéseként megvakult és megnyomorodott. A hívő emberek megriadtak és még nagyobb hittel jártak ide, a kivágott keresztfa helyére hamarosan egy kápolnát építettek a jelenlegi Lurdi barlang helyén, amelybe a legénnyé serdült pásztorfiú egy szép Mária szobrot faragott a Magyarok Nagyasszonya tiszteletére. Ma is a kegykápolna főoltárának dísze ez a szobor, melyet a fiú a honti fiatalasszonyok népviseletes ruhájába öltöztetett. További csodás gyógyulások kötődnek a helyhez, ennek emlékét egy régi kis énekes füzet is őrzi. 1920 körül a kegyszobrot ellopták, ám egy hívő asszony álomlátomása révén megtalálták: Nagyorosziban, egy padlásra dobva találtak rá, majd visszahozták a Kútyikához. A kis kápolnát nem kímélte az idő, a második világháborút követően erősen omladozni kezdett, ezért lebontották, majd közadakozásból a jelenlegi helyen kőből és téglából újabb és nagyobb engesztelőkápolnát építettek, benne szép főoltárral, mely fölé emelték a kegyszobrot. A régi kápolna helyén pedig a már korábban említett Lurdi barlang épült.

Csitári kápolna kívülről

... és belülről, a Mária szoborral

Kálvária stációmozaik

Forrás és Lurdi barlang

A kegyhelytől néhány percnyi sétára található a Szondi-alagút, melyhez a túra során már-már megszokott módon legenda is kapcsolódik! A labirintusszerű, valószínűleg emberi kéz által épített földalatti folyosó ismeretlen korú és ismeretlen rendeltetésű. Egyes elmondások szerint a Szondi-alagút összeköttetésben áll az innen nagyjából 3 km-re lévő Drégely várával, a legenda szerint ezen a titokzatos alagúton jártak imádkozni a Drégely várában lakók a Csitári kápolnához. A járatok egykor 80-100 cm szélesek és embermagasságúak voltak, ma többnyire 1-1,5 méter magas a járat, de van, ahol ezt sem éri el, a nagy mértékű feltöltődés miatt csak négykézláb, térden csúszva lehet közlekedni: az alagút északi szárnya a vége felé fokozatosan a járhatatlanságig szűkül össze. Mivel az alagút a vár felé halad, több irányban elágazik, terem, raktározás céljára szolgáló kiszélesedés nincsen benne, kézenfekvő, hogy csak közlekedés céljára szolgált... Érdekes... Vélhetően egy érckutató, feltáró bányavágattal állunk szemben! :) Izgalmas élmény volt a tényleg labirintusszerűen szétágazó járatrendszerben bolyongani - és átmelegedni - néhány perc erejéig! Mert odabent bizony kellemes 10 fok körüli hőmérséklet volt, átmelegedéssel ért fel az itt eltöltött idő, ki sem akartam jönni a melengető hegy gyomrából! :)

Szondi-alagút bejjárata

Izgalmas világ a hegy gyomrában

Nagy levegőt véve azonban csak kidugtam az orromat Szondi alagútjából, de csak azért, hogy felkeressem a Drégelypalánk fölötti dombtetőn rejtőző Szondi kopjafát, melyet az egykori Szondi kápolna helyén állítottak. A kápolna sajnos nem volt hosszú életű: 1885-ben szentelték fel a kápolnát, melynek "funkciója" az volt, hogy századokon át hirdesse a hősök emlékezetét. Sajnos csak évtizedek jutottak az épületnek, 1945 után az oroszok "uralma alá" került a kápolna, emiatt a megbecstelenített emlékhelyet inkább lebontották. 

Úton a Szondi kápolnához

Hont és Ipolyság

Szondi kápolna fénykorában (forrás)

A kápolna helyén ma egy kopjafa áll

A ma is álló kopjafa mellől remek kilátást élvezhettem a Felvidék felé, ezt követően pedig a Szondi hársfasor éltes hársfái között ereszkedtem le az Ipoly völgyébe, Drégelypalánk legnyugatibb házai közé. Zárásként Drégelypalánk legfőbb nevezetességeit néztem meg.

Szondi jelképes szarkofágja

Először Szondi jelképes szarkofágját kerestem fel, majd az 1762-ben állított Szentháromság-szobrot érintettem, ahonnan már csak néhány lépést kellett megtennem a római katolikus templomig. Itt állt egykoron a Drégelyvár eleste után a törökök által épített Palánkvár, mely mint már korábban is említettem körülbelül 2000 lovas számára volt szálláshely, ebből az új erődből indították a hont-nógrádi törökök hadi mozgásaikat.

Szentháromság szobor

Római katolikus templom

A palánkvár négyszögletes alaprajzú volt, méretéről pontos adat nem maradt fent. Korabeli ábrázolások szerint egy bástyákkal megerősített, belső palánkfalból állt, amely a falu egy részét is magában foglalta a templommal együtt. A ma is látható templom 1792-ben épült, késő barokk stílusban, tornyán neogótikus stílussal vegyítve. A templomban található legértékesebb ereklye pedig Szent Erzsébet egyik csontdarabját őrzi!

Történelmi kalandozásom itt véget ért, utolsó feladatként már csak Drégelypalánk vasútállomásáig kellett eltrappolnom, hogy a vonat előbb Balassagyarmatig, majd onnan a busz Budapestig repítsen! Tartalmas egy nap volt, ajánlom mindenkinek a környék felfedezését, én is vissza fogok még térni, bőven van még mit megnézni az Érszak-Börzsönyben! :)