A hazai teljesítménytúrázás egyik, ha nem a legnagyobb ünnepe a Kazinczy emléktúra, mely Kazinczy Ferenc, a nyelvújítás vezéralakjának kíván emléket állítani, bebarangolva szűk szülőhazáját: a Zempléni-hegységet és a Hegyközt. A túrán mindenki megtalálja az edzettségéhez illő kihívást: 20, 50, 100 és 200 km hosszú távok közül lehet mazsolázgatni. Az én választásom a 200 km-es távra esett, olyan kitétellel magam felé, hogy csak addig fogok menni, amíg élvezem a dolgot. Ennek teljesítésére 55 óra áll a túrázók rendelkezésére, emiatt a más túrákon "szokásos" szombati rajt helyett már péntek délelőtt eldördül a startpisztoly. 

A "túra" azonban mondhatjuk, hogy már csütörtökön elkezdődik: a célnak helyszínt adó Kovács villában a 200 km-es távra vállalkozók nagy része összegyűlik, hogy egy kis közösségi életet éljen: a baráti beszélgetések mellé lecsúszik néhány szelet pizza és néhány korsó folyékony kenyér is. Kell is a kalóriabevitel, elvégre a hosszú út rengeteg energiát emészt fel. A rendezők a villa padlásán és a Zemplén Kalandpark mászóépületében biztosítottak szállást nekünk, majd pénteken reggel Sátoraljaújhely központjából városnéző kisvonattal vittek ki minket Széphalomra, a túra rajtjába. Nagyjából 1 órával a hivatalos rajtidő előtt érkeztünk meg, így bőven volt idő körülnézni.

Kazinczy Ferenc sírhelye Széphalmon

Itt élt Kazinczy 1806-tól haláláig, innen irányította nyelvújító mozgalmát egészen 1831-ig, amikor egy kolerajárvány áldozata lett. Érdekesség, hogy a települést is ő keresztelte át: az addig Bányácska nevű falu ekkor lett Széphalom. Kazinczy egykori kúriájának kertjét az író születésének 100. évfordulóján, 1859-ben vásárolta meg a Magyar Tudományos Akadémia, tervbe vették Kazinczy lakóházának megmentését is, ám az élet végül ezt nem tette lehetővé. A korábbi kúria helyén Ybl Miklós tervei alapján neoklasszicista stílusú, görög templomcsarnokot idéző mauzóleumot építettek, mely éppen felújítás alatt van, bekukkantva láthattam, hogy a csarnok teljesen üres. A nemrég felújított emlékparkban, hatalmas fák hűsítő árnyéka alatt találtam meg Kazinczy Ferenc sírhelyét, végül pedig benéztem a Magyar Nyelv Múzeumába is.

Rokonnyelvek "családfája"

Megmlékezés a Kazinczy emlékcsarnok előtt

Fél 9-kor az emlékcsarnok előtt gyűlt össze a teljes mezőny egy rövid megemlékezés erejéig. Beszédet mondtak Sátoraljaújhely és Regéc polgármesterei és a Kazinczy Társaság képviselője is. Ezekből megtudhattuk többek között, hogy új kilátó épül a Nagy-Milicen, mely egyben bivakszállás is lesz a nomád körülményekre vágyó turistáknak, de megismerkedhettünk a borág szóval is, mely a nyelvújítás előtti megfelelője a szőlővesszőnek. Végezetül pedig a túra főrendezőjének Wehner Gézának a jótanácsait, a túrával kapcsolatos aktuális információit fogadhattuk, hogy aztán 9 óra után 10 perccel megkezdődjön hazánk jelenleg leghosszabb túrarendezvénye.

2021 első kánikulája köszöntött be a túra előtti napokban, így nem volt lehetősége senkinek sem hozzászoktatni a szervezetét a hőséghez. Ennek ellenére a mezőny eleje szó szerint kilőtt és mikor kiléptem az emlékpark kapuján már el is tűntek a távolban. Kivéve Sára Petit, akivel az első néhány percet kellemes tempóban haladva beszélgettem, végül ő is a "nagyok" után eredt: ez annyira jól sikerült neki, hogy mindenkit megelőzve elsőnek ért be a Kovács villába, sőt! Abszolút pályarekordot ment, ezúton is gratulálok neki, teljesítménye emberfeletti... Rudabányácskáig szinte végig tűző napon haladtam, közben a túra első meghódítandó hegycsoportjával, a Sátoros-hegyekkel szemezve.

A Magas-hegy tetején kilátó áll, oda kell először felmászni!

Rudabányácska görög katolikus temploma

Rudabányácska után szerencsére már erdőben haladt tovább a túra, cserébe megkezdődött a Magas-hegy tetejéig tartó első hegymenet. A libegő középső állomásáig nevezhetjük bemelegítésnek a dolgot, onnantól azonban toronyiránt kell mászni az ezúttal teljesen száraz, porzó és csúszós talajon.

Kezdődik a móka, toronyiránt fel a Magas-hegyre, a sípályával párhuzamosan!

Felérve azonban a kilátó tetején nem csak a pontőrök, hanem mesés körpanoráma fogadott, melyet természetesen egy perc erejéig meg is csodáltam, közben pedig az emlékeim között merengtem: innen ugyanis egy kötélpályán át lehet suhanni a szomszédos Szár-hegyre, melyet korábban már kipróbáltam. A túra ugyan érinti a Szár-hegyet is, így felvetődhetne az a bűnös gondolat, hogy most is egyszerűbb lenne ily' módon átsuhanni, ám ez két okból sem "jó ötlet" (a csalást leszámítva...). Jelenleg ugyanis a kalandparkban felújítások zajlanak, így sem a libegő, sem az átcsúszópálya nem üzemel, ezen felül pedig a 2. ellenőrző pont felett is átszáguldana az ember...

Emlékeimben elmerengve... átcsúszás a Szár-hegyre

Távolban a Zempléni-hegység északi része

Így hát gyalog folytattam a túrát: meredek lejtővel kellett megküzdenem a Vörös-nyeregig, onnan már szolidabban lejtő úton haladtam a Zsólyomka-völgyben a híres pincesor bejáratáig. A pincesort - sajnos - a túra nem érinti, helyette a Szár-hegy meghódítása következik.

Zsólyomkai pincesor a Magas-hegy lábánál (2018-as kép)

A zempléni erdők számos szépséget rejtegetnek

Ez szerencsére könnyebb falat, mint a Magas-hegy esetén: a Magyar kálvária stációi mellett cikkcakkozva érhető el a szintén mesés panorámával kecsegtető hegycsúcs. Nekem újdonságot ezen a részen a Trianoni békediktátum 100. évfordulóján állított Centenáriumi Turulszobor okozott, melynek tövéből remekül rálátni Sátoraljaújhely belvárosára.

Szent István kapu

Centenáriumi Turulszobor

Magyar kálvária egyik stációja, távolban a Magas-heggyel

A Magyar kálvária 14 stációját 1936-ban állították, megemlékezve az 1920-ban elszakított 38 városról, ezek neveit és címerét láthatjuk a "bástya stációkon". A hegytetőn áll 1935-ben állított országzászló, mely Magyarország 100. országzászlója! A piros-fehér-zöld zászló most is szépen lengett, köszönhetően a kellemes légmozgásnak. A kánikulában nem tagadom, igazán jól esett a lágy szellő! A Szár-hegy csúcsának nyugati peremén pedig az 1938-ban épített Szent István kápolna áll, melynek igazán különleges a formája: a Szent Korona jelenik meg előttünk. A kápolna mellett frissen épített kilátóterasz várja a kirándulókat, melynek végéről még teljesebb panorámát élvezhetünk. A ma is látható stációkat és a kápolnát az 1990-es években közadakozásból a Városszépítő Egyesület vezetésével állították helyre, azokat ugyanis korábban a kommunista vezetés leromboltatta.

Hazánk 100. országzászlója a Szár-hegyen

Szent István kápolna, a változatosság kedvéért háttérben a Magas-heggyel

A kápolna belül

Ereszkedés a Május-kút-völgybe, távolban a Vár-hegy, tetején Sátoraljaújhely várával

A Szár-hegyről meredek ösvényen ereszkedtem le a Május-kút-völgybe, érintve a túra célját, a Kovács villát, mely egyben a túra első habzsi-dőzsi pontja is volt. Az ide való leereszkedés során a szemközti Vár-hegy tetején a felújítás alatt álló Sátoraljaújhely várával szemezhettem, ahonnan szintén remek körpanoráma élvezhető a környékre!

Frissítés után megcéloztam a Nagy-Nyugodót, hogy "kéktúrázzak" egy kicsit. A Vörös- és Körtefa-nyergeket érintve kezdtem meg a meredek ereszkedést a Károlyfalva és Rudabányácska között kanyargó műútig, ahol újabb frissítőpont üzemelt. Kellett is a folyadékpótlás és a készletek feltöltése, ugyanis innen 10 km-en keresztül, Mikóházáig semmilyen vízvételi lehetőség nem volt. A Vöröskő vendégház udvarán található tavacska láttán rögtön beindult a képzeletem: milyen jó is lenne megfürödni benne... Helyette a saját levemben fürödhettem meg: izzasztó emelkedő következett, melynek első részén még árnyék sem volt! Szerencsére az emelkedési szög enyhülésével az "életmentő" árnyék is megjelent, így gond nélkül értem el a Cseréptói elágazást, búcsút intve az OKT-nek. A leágazás előtti percekben - a Kis-Hallgató oldalából - a már bebarangolt Sátoros-hegyekben gyönyörködhettem.

Kilátás a Sátoros-hegyek felé a Kis-Hallgató oldalából

Jöhetett a Fekete-hegy meghódítása: a Fekete-rét pihenőhelyétől indult az igazi móka: szuszogtató végjátékkal várt a Fekete-hegy, no meg mesés panorámával északi irányba a 2000-es évek elején épített kilátónak köszönhetően.

Oda kell felmenni, ha PEZ cukorkát szeretnénk enni! :)

Kilátás a Fekete-hegyről

Néhány szem PEZ cukorka biztosította az energiát Mikóházáig. Több pihenőhelyet (Málnás-völgyi, Tölgyes-bérci) is érintve ereszkedtem le Mikóháza történelmi pincesoráig, mely egyben a túra következő frissítőpontja volt: zsíros-, lekváros-, májkrémes- és sajtkrémes kenyerek, zöldségek és rágcsálnivalók álltak a rendelkezésünkre. 

Mikóháza történelmi pincesora

Mikóháza legfőbb látnivalói közül a túra útvonalán fekvőket kerestem csak fel (görög katolikus templom és milleniumi emlékpark), ám érdemes a kirándulóknak felkeresni a turulmadaras emlékművet, vagy a Mikóházáról induló számos tanösvény valamelyikét. Túrázhatunk a róka, a fekete gólya, a vaddisznó, a vadmacska, a haris, a parlagi sas vagy épp a bor- és pálinkaúton is. Előbbieket a természet szerelmeseinek javaslom, utóbbit pedig a bor- és pálinka kedvelőinek. 

Mikóháza - görög katolikus templom belülről

Milleniumi emlékpark

A túra legkitettebb szakasza várt rám a legmelegebb órákban: Felsőregmecig szinte végig aszfalton kellett haladni, árnyékot maximum lelki szemeim előtt láthattam.

Kilátás Alsóregmec felé sétálva - a kép jobb oldalán Felsőregmeccel és a Mátyás-heggyel

Cserébe a környék hegyeit csodálhattam mindvégig, így gyorsan leperegtek a méterek Alsóregmecig, ahol Kazinczy Ferenc gyermekéveit töltötte. A falu határában található az egykori családi sírkert, melynek helyét egy kopjafa és a túra napján ellenőrző pont jelez. Kazinczy Ferenc szüleinek házának helyére napjainkban emléktábla emlékeztet.

A Kazinczy család sírkertjére ma már csak ez a kopjafa emlékeztet

Néhány falat dinnye után Alsóregmec hátsó udvarai és szántóföldjei között haladtam tovább, a falu északi határában csatlakoztam vissza a műútra. Felsőregmecig újra tikkasztó hőséget és látványos hegyeket élvezhettem, ennek örömére Felsőregmec első működő nyomóskútjánál hűtőfürdőt vettem.

Úton Felsőregmecre

Életmentő nyomóskutak, a túra fontos kellékei - a képen látható pont nem működött...

Felsőregmec Árpád-kori temploma

Felsőregmec legfőbb látnivalója az Árpád-kori temploma, melyet mellőztem is a Mátyás-hegy meghódítása előtt. Ritkán járt, csak a térképeken szereplő turistaúton kellett megmászni réteken keresztül a Mátyás-hegyet. Itt kanyarog a szintén csak papíron létező Ősrög tanösvény is, melyet azért hoztak létre, hogy bemutassa a Vilyvitányi Ősrögöt, mely hazánk legidősebb, felszínen található kőzeteit tartalmazza! A szakemberek által 900 millió évesnél is idősebbnek becsült kőzeteket döntően átkristályosodott csillámpala és gneisz alkotja. Sajnos ezekből sokat nem láttam, így újabb indokot jegyezhettem fel, amiért vissza kell ide térnem!

Úton a Mátyás-hegyre

Zsíros-bányáig szinte végig a magyar-szlovák államhatáron haladtam, végig hűsítő erdők mélyén. Zsíros-bányánál újabb frissítőpont volt, számomra májas kenyér volt a menü kovászos uborkával és paradicsommal. Innen a Korom-tető oldalában, egykori bányák felhagyott meddőhányói között kanyarogtam Füzérkajata felé, igazán vadregényes szakasz ez, az első részében sok mohával fedett sziklával, második felében pedig - remekül kiszalagozott - nehezített terepviszonyokkal (kidőlt fák, farönkök, bokatörő kövek), mely kiváló bemelegítés az északi zöld előtt.

Zsíros-bánya közelében igazán izgalmas terepen haladtam

Erzsébettanya

Füzérkajatán zöldséggel - is - pótoltam a kiizzadt folyadékmennyiséget, majd megindultam a Pap-hegy felé. Ehhez egy ház udvarán kellett áthaladnom, annak hátsó udvarában pedig még egy kis kilátó is állt, melynek tetejéről lecsekkoltam a panorámát.

Füzérkajata kilátással

A Pap-hegy meghódítása után kellemes lejtmenetbe kezdtem, a Török-föld elérésétől egészen Pusztafaluig panorámás szakasz várt rám, volt mit néznem, emiatt nem is kapkodtam úgy a lábaimat, ahogy az erdei szakaszokon korábban tettem.

Úton Füzérkajatáról Pusztafaluba - Török-föld

Érkezés Pusztafaluba - háttérben a Milic-csoporttal

Pusztafalut most csak érintettem, a kopjafás temetője mellett rövid hegymenetbe kezdtem, közben a hamarosan rám váró Tolvaj-heggyel, és az annak oldalában található Borjútanya szikláival szemezhettem.

Tolvaj-hegy: (szerintem) hazánk legmeredekebb turistaútjával rendelkező hegye

Ha már erre járunk és nem hajt minket a tatár, érdemes felmászni a Mejeszke oldalában található mezőre, innen csodás panorámát élvezhetünk Pusztafalura és a völgy túloldalán lévő Bába-hegy vonulatára. Nem nagy "kitérő", ellenben a vége igazán szuszogtató! ;) 

Kilátás a Mejeszke oldalából (2020 októberi képek)

Érkezés Füzérre

Füzérre a Vár-hegy déli lábánál értem be, a falu központjában lévő "túrabázist" már rutinosan vettem be. Eszem-iszom és az éjszakai felszerelés magamhoz vétele után még világosban folytattam a túrát: Füzér templomai és a tájház mellett elsétálva a vár parkolójába felvezető műúton kezdtem meg a a Senyánszki-rétig tartó hegymenetet. A parkoló után szerencsére már természetes talajon haladhattam, a füzéri Vár-forrás oroszlánjainak szájából töltöttem fel az éjszakai szakaszra a folyadékkészletemet.

Búcsú Füzértől (egy időre)

Forróságban is jéghideg forrásvíz - Vár-forrás

A Senyánszki-rétről leereszkedtem Pusztafaluba, majd megcéloztam a magyar-szlovák államhatárt, hogy egy gyors frissítés után megkezdhessem hazánk - egyik - legmeredekebb turistaútján a Tolvaj-hegy meghódítását. Az elmúlt időszak száraz időjáráa miatt a talaj porzott, tovább nehezítve a feljutást: még túrabotokkal is hatalmasat kellett küzdenem, akiknek itt - négykézláb - botok nélkül kellett felmenniük és sikerült, minden elismerésem! Felérve a Tolvaj-hegyre - pihenés gyanánt - elővettem a fejlámpámat, majd gyorsan be is üzemeltem, mert bár még minimális természetes fény jutott a talajszintre is, ám a köves úton nem szerettem volna a nem megfelelő megvilágítottság miatt orra bukni.

Túl a Tolvaj-hegyen

Az északi zöldet egészen a Szurok-hegyig kellett követnem, végig szűk, egyemberes ösvényen, melyet kellemes csalán tett még emlékezetesebbé. A Kis-Milicre felérve megmásztam azért a Károlyi kilátót, hogy megnézzem a Hegyköz településeinek fényét, majd a Nagy-Milicről ide áthelyezett ellenőrző ponton frissítettem gumicukorral és vízzel. A Nagy-Milicet elérve a túra előtti megemlékezésen említett kilátó építésének semmilyen nyomát sem láttam, így az jelenleg még teljesen terv formában létezik.

Nagy-Milic

A Zempléni-hegység hazai részének legmagasabb pontját már elértem, ám a hullámvasutazásnak még nem volt vége: bár jobbára lefelé vezetett az utam, ám több kisebb hegyet kellett még megmásznom a Szurok-hegy aljáig, az Eszkárosi kilátóhelynél pedig a Hernád völgyében fekvő települések fényeit is megcsodálhattam.

Kilátás az Eszkárosi kilátóhelyről

Az Eszkárosi kilátóhelyről levezető meredek ösvényen van Magyarország legészakibb pontja, ezt is érintettem még mielőtt elértem volna az újabb ellenőrző pontot, ahol kellemes tábortűz is lobogott.

Hangulatos ellenőrző pont a magyar-szlovák határon

A Drahosi-réten keresztül értem el a Nagy-Hrabó csúcsát, melynek rendkívül meredek oldalában kellett leereszkednem az Eszkáros és Hollóháza között vezető műútig. Itt volt a túra következő frissítőpontja, hogy teli hassal mászhassuk meg a Szurok-hegyet! :) Innentől Lajos Dórival mentem Pányokig: elsőként a Tolvaj-hegy "kistesóját" másztuk meg, a Szurok-hegyet, melynek tetején karalábés tábortűzön pirított piritóssal ünnepelhettem a csúcshódítást. 

Szurok-hegy

Itt búcsút intettünk a határmenti zöldnek és a Les-hegyen keresztül jutottunk el a Hálaisten-tetőre. Itt újabb frissítőpont volt, majd a Nagy-völgyön keresztül ereszkedtünk le Kékedre. A kilométerek rendkívül gyorsan teltek, nem csak azért, mert Dóri - számomra - kemény tempót diktált, hanem mert jót beszélgetve az időérzékem is megzavarodott! :)

Kékeden a legfőbb látnivaló a Melczer kúria, melyet mellőztünk is, majd a Kertekalján keresztül értünk át Pányokra, ahol újabb frissítőponton vihettünk be kalóriákat a szervezetünkbe. Pányok környékét most teljes sötétségben érintettük, nem is sejtve, hogy csak néhány percre járunk hazánk egyik legeldugottabb szurdokától, a Hasdát-patak szurdokától, melyet hívnak Kátyú-gödörnek vagy abaúji Grand-kanyonnak is! Annyira emlékezetes volt tavaly ennek a szurdoknak a felfedezése, hogy írtam is erről egy bejegyzést, egy képkollázst ide is beszúrok kedvcsinálónak:

Abaúji Grand-kanyon Pányok határában

Pányok után leszakadtam Dóritól, nem akartam tovább feltartani, így már egymagam tudtam elkeveredni Telkibánya előtt: a turistaút itt elég nehezen követhető egy-két helyen, hogy finoman fogalmazzak... Szalagok nélkül sok időt "veszítettem" volna ezen a szakaszon. 

Telkibányán szinte teljesen keresztül kellett gyalogolnom, sok-sok kellemes emléket előidézve belőlem. A Palipista házban tudtam frissíteni, hogy aztán megcélozzam a a Kánya-hegyet. Éreztem a Dórival letolt kilométerek negatív hatását: a tempóm rendesen visszaesett és az erőt sem éreztem magamban, az eddigiekkel ellentétben most úgy éreztem, hogy szinte visszafelé haladok, szerencsére az órám képes volt "motiválni" azáltal, hogy mutatta az aktuális tempómat, amely ekkor is 4 km/h óra körül volt. Elég küzdelmes volt a Hollóházáig tartó szakasz, előbb soha véget nem érő folyamatos emelkedővel, majd gyors ereszkedéssel a településre. A porcelángyár mellett volt a Füzér előtti utolsó ellenőrző pont, gyors energiapótlás mellett a Nyíri-patakkal párhuzamosan haladtam előbb kerékpárúton, majd a Toroki erdészházat követően jöhetett az utolsó hegymenet, melyet leküzdve megpillanthattam a nem is oly' távolban Füzért és a füzéri várat. Ez már kellő motivációt adott ahhoz, hogy gond nélkül elérjem a túra - számomra - végpontját. 

Érkezés Füzérre 103 km-rel és 4200 méter pozitív szintkülönbséggel a lábaimban

A 200 km-es táv felénél jártam ekkor, ám a kánikula miatti fokozatos izzadás miatt a megelőző kenés ellenére is elég csúnyán kidörzsölődött a lágyékam és eddig szokatlan módon a futózsákom is úgy kidörzsölte a hátamat, hogy egy hatalmas búb is keletkezett rajta, mely nyomás hatására egyre kellemetlenebb volt. Így már Telkibánya után eldöntöttem, hogy Füzéren befejezem, mert még néhány órát tudtam volna tolerálni, de még 110 km-en keresztül nem láttam értelmét... Persze fájdalmak árán lehet, hogy tudtam volna teljesíteni, de utána egy ki tudja meddig nyalogathattam volna - átvitt értelemben és szó szerint is - a sebeimet. Én pedig inkább szerettem volna a túra utáni napokat is kiélvezni, így amint beértem Füzérre, jeleztem is a rendezőknek a kiszállási szándékomat, egyúttal megköszönve a munkájukat, ezúttal is remek túrát sikerült megvalósítaniuk sokunk örömére! Így kényelmesen le tudtam zuhanyozni és a gulyáságyúknál pótolhattam is a túra során elhasznált kalóriák hiányzó részét.