Alig egy hete még a Kárpátok látványos homokkő-alakzataiban gyönyörködhettem a Csukás- és a Bucsecs-hegységekben túrázva, az ősz első napján pedig lehetőségem volt hazánk legjelesebb homokkő-alakzatait is felkutatnom. Szó szerint kutatnom kellett ezeket, ugyanis hazánk egyik legeldugottabb kistájára vezetett az utam, melynek még egységes elnevezése sincs: én csak Vajdavár-homokkővidéknek hívom (melyet délről a Mátra és a Bükk, északról pedig a magyar-szlovák államhatár "határol"), utalva a hegység felső rétegeit alkotó homokkőre. A kutatásban pedig Vincze Gábor túravezető volt a segítőm, akinek a vezetett túráján, sokszor járatlan ösvényeken bandukolva jutottam el a magyar homokkő-birodalomba! 

Hazánk legmagasabb homokkőszikláján - ahol az ember csak egy kis homok(kő)szemnek érezheti magát a grandiózus sziklaorom közepén

A túra kiindulási pontja Bükkszenterzsébet volt, a pleisztocén földtani alapszelvénynél: itt rögtön megfigyelhettük a különböző típusú, egymásra rakódott rétegeket. Nagyjából 20 fős csapat jött össze a hivatalos kezdési időre, melyre még a túravezetőnk, Gábor sem számított!

Bükkszenterzsébet, földtani alapszelvény (felhagyott homokbánya)

A Paraszt-tagi-völgyben indítottuk a túrát

A távolban még egy gémeskút is feltűnt, ideális hely lehet állatok legeltetésére a mező

Bükkszenterzsébetet a Paraszt-tagi-völgyön keresztül hagytuk a hátunk mögött, rétekkel borított dombok között sétálva élvezhettük az őszinek nem mondható napsütést: már reggel izzott a levegő, és ez nem sok jót jelentett a nap hátralévő részére, már ami a hőmérsékletet és a vízfogyasztásunkat illeti. Így hát az első monumentális homokkőorom meghódítása előtt útba is ejtettük az annak lábánál eredő Kő-forrást. Bár elvileg ezen a részen még a piros "T" tanösvény jelzések vezettek volna minket, ám ezek elég hiányosak voltak, nem beszélve az út minőségéről... A forráshoz vezető szakasz vége már igazi csalánharc volt, melyet ezúttal is a csalán nyert technikai K.O.-val, cserébe nekem pedig nem kell reumától tartanom a közeljövőben...

Kő-forrás

A szurdokszerű völgy oldalában fakadó forrás szerencsére - bár kis kapacitással ugyan, de - üzemelt, így akinek szüksége volt rá, fel tudta tölteni ivóvízkészletét, a túra hátralévő részén több vízvételi lehetőséggel nem kecsegtetett senkit sem Gábor. A forrástól jött a túra első challenge része, toronyiránt megmászni a Nagy-kő csúcsát, melynek oldalában a hegynek is nevet adó Nagy-kő homokkőorma várt ránk! Mely egyben hazánk legmagasabb homokkőalakzata, helyenként eléri a 80 méteres vertikális kiterjedést is! Valóban izzasztó feladat volt feljutni annak tetejére, de az onnan elém táruló panoráma, és a szikla puszta látványa minden egyes elhullajtott izzadtságcseppemért kárpótolt! Itt jöhetett is egy rövid tízórai szünet, melyet kihasználva én fotók tucatjait készítettem a nem mindennapi helyről... 

A hegymászás jutalma: panoráma a Nagy-kő tetejéről a Vajdavár-homokkővidék vonulatai felé...

... és a Mátra irányába

... a Bükk sem maradhatott kis a sorból (hátul)

A Nagy-kő homokkősziklájának egy részlete, felülről

A hegytetőn lévő kis fedett pihenőhely információs tábláit olvasva pedig megtudtam, hogy egy "ősvár" helyén állok éppen, melynek nyomait alig lehet csak felfedezni. Ennek többek között az is az oka, hogy a természet adta védelmet kihasználták elődeink: a hegy délkeleti oldalát végig a már bemutatott sziklaorom fedi, ezen kívül a keleti és nyugati oldala is rendkívül meredek, elég volt a nyereg felől védeni mesterséges módon az erődítményt, itt fedezhető fel csupán a földvár egykori sánca (a keleti és nyugati oldal között 82 m hosszan), melynek méretei nem túl jelentősek: belső magassága alig 10-20 cm-es, külső magassága is alig haladja meg az 1 métert, árok egyik oldalon sem látszik. 

Még a szikla tetejéről, de innen már jobban átérezhető annak mérete

A szikla felső részének megtekintése után - még - lelkes csapatunk szépen lassan, óvatosan megkezdte az ereszkedést a szikla oldalában, hogy oldalról-alulról is szemügyre vehessük azt. Közben pedig ha balra fordítottuk fejünket, a fák közötti kis "ablakokon" a szomszédos Kis-kő sziklájában gyönyörködhettünk, melynek egy része néhány éve leszakadt: tapasztaltam én is, hogy mennyire könnyen mállik a hegységet felépítő homokkő, nem meglepő a sziklák "gyors" eróziója.

A szomszédos Kis-Kő az egyik természetes "ablakon" keresztül nézve

A Nagy-kő oldalából még jobban átérezhettünk annak nagyságát, sőt, én a méretviszonyok élethűbb visszaadása érdekében tettem egy kis "sziklamászó" kitérőt is.

Bár ez a bejegyzés indító képe is, a valódi helye a sztoriban itt van :)

Sajnos teljesen körbejárni a dús növényzet miatt azt nem lehet, így egy képet hoztam nektek helyette, még az augusztusi Erdőkövesd Challenge túráról (erről a túráról bővebben itt olvashattok), mely során életemben először szemezhettem a Nagy-kővel a Váraszó melletti dombtetőről (ekkor határoztam el, hogy záros határidőn belül fel kell keresnem közelebbről is!).

Nagy-kő a Váraszó fölötti dombtetőről - ráközelítve...

...és "eredeti" méretében ugyanonnan

Miután kigyönyörködtük magunkat, hosszas gerinctúra következett a Berek-hegy, a Szállás-verő-hegy és a Macskalyuk-hegy érintésével. A gerinctúra járhatósága tökéletes volt, kétnyomos erdészeti úton hullámoztunk fel s alá, ám a sebességünk így is elég alacsonyra sikeredett. No nem azért, mert fáradt volna a társaság, hanem mert szinte végig szederbokrok szegélyezték az utunkat, rajtuk telis-tele érett, hatalmas szemű szedrekkel. A gyomrunk befogadóképességével pedig nem voltak problémák, ettük is marokszámra az isteni gyümölcsöt! :) A túra ezen része döntően erdőkben haladt, ám néhol azért kilátásban is gyönyörködhettünk. 

A gerinctúra legszebb kilátásai

Elérve a Macskalyuk-hegyet, Gábor jobbra mutatott, és egyúttal kiadta az utasítást: itt fogunk leereszkedni a Horváthné völgyén keresztül a Leleszi-völgyben csordogáló Nagy-völgyi-patak partjára. És szinte rögtön meg is kezdte az ereszkedést, mutatva a "helyes" utat lefelé.

Irány a Horváthné völgye... mindig a legmeredekebb felé! :)

Aki eddig nem bánta, hogy otthon hagyta a túrabotját, itt volt a remek alkalom a bosszankodásra, elég nehéz volt a terep: csúszott, meredek is volt, egy szó mint száz, nem épp kezdőknek való! :) Én persze élveztem a helyzetet, sokkal izgalmasabb járatlan utakon haladni, mint kitaposott, királynak való utakon közlekedni (kivéve ha dzsindzsával van megfűszerezve...). Útközben pedig az erdő néhol hiányosabb lombkoronáján átnézve újabb homokkősziklákat fedezhettünk fel. A képen a közelebbi, jobb oldali sziklához nevet nem tudok társítani; a távolabbi, a kép közepén (enyhén balra) látható, innen sziklának nehezen tűnő képződmény pedig már az aktuális célpontunk, a Szarvas-kő tűnt fel!

Ereszkedés közben is volt mit nézni!

A természet él, mert élni akar!

Sikerrel abszolválta mindenki az ereszkedést, a völgyben ránk váró, zöldellő rét közepén összevárta egymást a csapat, majd a következő látványossággal, a Szarvas-kő innen már méretesebbnek tűnő szikláival szemezve megindultunk észak felé.

A Szarvas-kő sziklavonulatának nyugati része a Leleszi-völgyből nézve, oda megyünk fel!

Hamar a sziklacsoport aljában találtuk magunkat, ahonnan ismét zegzugos, vadregényes "ösvények" következhettek, a már megszokott meredekséggel megspékelve. Újfent alaposan megizzadva másztam felfelé a csapat élén, hogy minél tovább élvezhessem majd fentről az elém táruló panorámát és a homokkőszikla látványos formáit! :) És hogy megérte e "sietnem"? A választ a képek szerintem megadják! ;)

Irány a Szarvas-kő teteje

Kilátás a tetejéről: Debornya felé...

... a Leleszi-völgy irányába

... és a Köbölvár felé

Lefelé tekintve pedig feltűnt Gábor, aki a legjobb utat kereste felfelé... :)

Miután kipihentük magunkat, Gábor vezetésével a sziklaorom tetején, nagyjából tartva a tengerszint feletti magasságunkat bukdácsoltunk tovább, megcsodálva azt teljes szélességében. Elvileg a sziklacsoport egyik jeles képviselője szarvas alakot öltött, biztosítva ezzel a homokkőcsoport nevét is, de ezt nekünk nem sikerült beazonosítanunk...

A méretek hűebb visszaadása kedvéért ;)

A sziklák pedig csak jöttek szépen sorban, egyúttal nőttek is szerény véleményem szerint! :) Kisebb ereszeket, barlangokat is kerestünk szemeinkkel, hiszen többet is rejtenek e sziklafalak, ám 100%-ig egyikre sem mertük volna állítani, hogy az biztos egy bejárat a föld belsejébe... 

A Szarvas-kő tetején sétálva (galéria!)

Elérve a sziklacsoport végét, annak oldalában, a már megszokott meredekségű "ösvényen" ereszkedtünk le annak aljába, hogy még jobban átérezhessük, milyen magasságokban is jártunk néhány perccel korábban! 

Könnyed ereszkedés... :)

... a homokkősziklák tövéhez

Aztán búcsút intettünk a homokkő-birodalom frissen megismert csodájának, hogy visszatérve a Leleszi-völgybe, már-már zavaró módon, a völgy közepén végigvezető zöld sáv turistaúton visszajussunk Tarnaleleszre. Én ezt az utat már egyedül tettem meg, hogy még viszonylag időben hazaérhessek, útközben még számos kisebb homokkő-alakzatot láttam a hegyek irányába felnézve, valamint a Leleszi-tó késztetett még megállásra Tarnaleleszig. 

A Nagy-völgyi-patak felduzzasztásával létrehozott Leleszi-tó 

Érdemes volt továbbra is fel-felnéznem: kisebb-nagyobb homokkő-formációkra lelhettem

A tarnaleleszi Kisboldogasszony templom

A faluba beérve megnéztem a temetőnél lévő Kisboldogasszony templomot, majd a dombtetőn végigvezető úton értem el a völgyben kanyargó 23-as főutat, ám addig is a házak között elnézve remek panorámát élvezhettem! A szemközti dombtetőn pedig még két futkározó őzikét is sikerült kiszúrnom, jó volt őket nézni, míg el nem tűntek az erdő sűrűjében.

Keresd az őzeket! :)

Tarnalelesz

Visszanézve a temető mellől a Vajdavár-vidékre

Innen már nem volt más dolgom, mint visszasétálva a főút mentén Bükkszenterzsébetre, sok-sok friss élménnyel a batyumban! Köszönöm Gábornak a túravezetést, hogy megismerhettem egy újabb kis szegletét a Vajdavár-homokkővidéknek! :)