Sokak számára a Mátra és a Bükk, valamint az északi országhatár közötti régió egy hatalmas fehér folt. Nem tagadom, én sem ismerem még teljesen e vidéket, de azért próbálkozok becsülettel: hétvégére legénybúcsúra való hangolódásképpen az Erdőkövesd Challenge teljesítménytúra 50 km-es verzióját néztem ki!

Hogy hol is fekszik Erdőkövesd? A Pétervásárával teljesen összenőtt település a már korábban hatalmas fehér foltként emlegetett régióban található, melynek még egységes földrajzi elnevezése sincsen! A szakirodalmakban, térképeken összesen 22 különböző elnevezéssel találkozhatunk, például Óbükk, Heves-Borsodi-dombság (miközben van több 500+ méteres csúcsa is...) vagy éppen Vajdavár-homokkővidék. Én legutóbbit választottam önhatalmúlag, mert utal a hegység egyik legmagasabb pontjára (Vajdavár, 530 méter) és az Erdőkövesd környékét felépítő homokkőre is (Pétervásárai Homokkő Formáció). Ismerjük meg tehát a túra segítségével a Vajdavár-homokkővidék egy kis szegletét: az Erdőkövesd és Váraszó községeket övező vonulatokat! :)

A túra bázisa az Erdőkövesd határában található focipálya mellett volt, ide várta Elek Ádám és szervező csapata szombat hajnalban a munkanap- és a várható hőség ellenére is sportolni vágyó kalandorokat. Ez több okból sem volt egy átlagos teljesítménytúra... Egyrészt nem csak TT volt, hanem terepfutó és hegyi kerékpár (MTB) verseny is, másrészt pedig az útvonal majdnem 100%-ban (az év 364 napján) jelzetlen ösvényeken vezetett! Meg kell jegyeznem, a rendelkezésre álló térképeim szerint Erdőkövesdet és Váraszót messze elkerülik sajnos a homokkővidék turistaútjai...  Hogy miért is szeretek TT-zni? Pont az ilyen események miatt: helyi erők, lokálpatrióták mutatják meg egy "eldugott", számomra addig ismeretlen vidék szépségeit, olyan ösvényeken, amelyeket (feltételezéseim szerint) a helyi lakosok nagy része sem ismer... Az Erdőkövesd Challenge 50 útvonalát vizsgálva pedig megállapíthattam, hogy ilyen kis területet bejáró 50-es túrán még sosem voltam, és gyaníthatóan jó ideig nem is leszek! A lehetőség tehát adott volt t a környék alapos megismerésére, az útvonal számomra leginkább egy feltekert gombolyagra emlékeztetett! :)

Lehetőség volt a focipályánál megaludni a túra előtt, én éltem is ezzel a lehetőséggel, hogy szombaton mielőbb el tudjak rajtolni, nehogy elkéssek a legénybúcsúról. Na meg persze szerettem volna kimaxolni a reggeli, még viszonylag normális hőmérsékletű időszakban megtett kilométereim számát! Így már a lehető legkorábbi időpontban, hajnali 5-kor a nevezési asztalnál toporogtam, hogy megejtsem az adminisztrációt. Ez gyorsan meg is történt, nem meglepő módon rajtam kívül ekkor még csak néhány ember lézengett a zöld gyep mellett. Persze ekkor is sikerült széles mosollyal régi ismerőst üdvözölnöm Kovács Laci személyében. Ő egy igazán érdekes kombinációt választott: bemelegítésnek a 10 km-es rapid futamot, hogy aztán bemelegedve teljesítse a királykategóriát, az 50-es túrát! Laci nem is lacafacázott, rögtön neki is vágott a bemelegítő körnek, én azonban úgy voltam, hogy megvárom, míg fél 6-ot nem üt az óra, és csak aztán csapok bele a lecsóba. Ha már lecsó... A várakozásom fő oka az volt, hogy üres volt a gyomrom! Ezen a szervezők segítettek: zsíros és vajas kenyérrel vártak már minket a rajtban is, mellé pedig a lecsó két elengedhetetlen alapanyaga, paprika és paradicsom dukált!

A túra bázisa a focipálya mellett

Önkiszolgáló reggeli: vajaskenyér zöldségekkel

Így hát fél 6-kor, teli hassal ki is léptem a sportlétesítmény virtuális kapuján, vagy 10 túratárs társaságában. Én az első métereket kellemes kocogással kezdtem, ugyanis az ezekben a percekben felkelő Nap még nemigen fitogtatta erejét: a felhőtlen éjszaka pedig megtette hatását, hajnalra rendesen lehűlt a levegő, 14 fokot mutatott a hőmérő reggeli 5-kor... A faluban a felfestett nyilakat, majd a szalagokat követtem: már ekkor tudatosult bennem, hogy itt eltévedni művészet lesz, olyan gyakran és profin volt kiszalagozva, jelölve a pálya! Az erdei elágazásoknál a rossz irányok konkrétan le voltak zárva teljes hosszban szalaggal... Na persze így is volt, hogy sikerült majdnem elrontani az irányt, de erről majd később! :) 

Csodálkozó tekintet

Erdőkövesd portáit magam mögött hagyva mezőkkel, rétekkel fedett dombokon kanyarogtam, rajtuk a távolban őzek futkároztak, szerintem rendesen meglepődtek, hogy mennyi ember tart feléjük... A dombtetőről csodás panorámában gyönyörködhettem: a Bükk, a Mátra és a Vajdavár-homokkővidék felé egyaránt!

Mezőkkel borított dombokkal kezdődött a kaland

A Vajdavár-homokkővidék felé: oda még megyek!

Nini, a Mátra! Na arra ma nem megyek... :)

A felkelő Naptól jobbra pedig feltűntek a Bükk vonulatai is

Hülyebiztos terelés... :)

Beérve az erdőbe, a körülmények megváltoztak: "odabent" a hőmérséklet már ekkor is izzadásra adott okot, emellett a páratartalom is érezhetően magas volt! Ráadásként pedig szederbokrok tucatjai mellőzték utamat, melyek nagyon belassítottak, ugyanis telis-tele voltak érett, édes szederszemekkel! Nem is lehetett elsétálni mellettük szó nélkül, rögtön a túra elején degeszre ettem magamat, egyik nagy kedvencem e gyümölcs... És attól sem kellett tartanom, hogy az utánam lévők éhen vesznének, szinte lehúzták az ágakat a vitaminbombák! :)

Szederaratás előtt

A szederbokrok nagy hátránya, hogy a szúrós indáik minden irányba hajlamosak terjedni, no ettől itt nem kellett tartanom, na nem azért, mert itt mások a természet törvényei, hanem mert a szervezők az ösvényeket lekaszálták, kitisztították, amiért nem lehet elégszer a hálálkodni, hiszen így a ritkábban járt ösvények sem késztettek senkit bozótharcra, és a reuma elleni csalánkezelést is kihagyhattuk ezáltal! :)

A fülledt erdei szakaszt letudva újra izgalmas réteken keresztül sétáltam, ismét vadakkal és a vadregényes Vajdavár-vidékkel szemezhettem, utóbbival hosszú perceken át!

 A hosszú, kitett rész után kifejezetten jó volt a fák nyújtotta árnyékban sétálni, a kellemetlenül meredek lejtő már kevésbé esett jól, kissé fájt a bal lábfejem ezeken a meredek szakaszokon, így inkább lekocogtam, hogy mielőbb leérjek. Persze közben nyitott szemmel jártam, egy izgalmas homokkő szurdokvölgy oldalában ereszkedtem le a Büdös-kúti pihenőhöz, itt várt rám az első EP, egy hangulatos, mesterséges tó partján. A távolból még hallottam az épp akkor tovainaló Kovács Laci hangját, mire a padokhoz értem, már csak a pontőr hölgyek voltak ott. 

Homokkőbe vájt szurdok

 Büdös-kúti pihenőhely

Az ellenőrzőpontok egyben frissítőpontok is voltak a túrán, ez alól nem volt kivétel sehol! Így a tó partján pótolhattam az eddig megtett majd' 10 km során elégetett kalóriákat... A választékra nem lehetett panasz: sós és édes rágcsák, gumicukor, víz, kóla... A túra nem csak az útvonal szépségéről, hanem az ár/érték arányáról is híres, ezeket már az első 10 kilométer alapján meg tudtam volna erősíteni! :)

Itt ért utol engem Tigris... No nem egy állatkertből vagy cirkuszból szökött példány, hanem Tiger Zoli volt az, akivel innen jó 30 kilométeren keresztül együtt haladtam! A Szolnokról érkezett túratárs komoly tempót diktált, az elején nem is voltam benne biztos, hogy sokáig együtt fogunk menni az iram miatt, de aztán beálltunk egy mindkettőnknek ideális sebességre, és így végül hosszú órákon át, tartalmas beszélgetések közepette együtt fedeztük fel a vidéket. Vagyis mondjuk úgy, hogy Zoli idegenvezetést tartott, elvégre ő már 8. alkalommal tette tiszteletét a túrán, jól ismerte már az útvonalat, számos érdekességet mesélt nekem az út során. Gyorsan teltek a kilométerek a jó társaság hatására, pedig jó néhány izzasztó emelkedő-lejtő kombót kellett legyőznünk, mire elértük a 2. EP-t, a Szénégető-tetőn! 

Az ellátás itt is első osztályú volt: megjelent a számomra ilyentájt mindent vivő görögdinnye is a felhozatalban! A dinnyeszeletek majszolása közben, hátat fordítva a terülj-terülj asztalkámnak, csodás panorámában gyönyörködhettem! Irigyeltem is nem kicsit a pontőröket... A Mátrát ilyen szögből nemigen volt még lehetőségem vizslatni! 

Szénégető-tető

Jó hangulatban folytattuk utunkat Zolival, nem volt más hátra, mint befejezni az első 25 km-es karikát, azaz visszabandukolni Erdőkövesdre! Ám addig még vár ránk néhány erős "hegymászás", köztük a kötelező ereszkedésekkel. Nem tagadom, meglepően kemény emelkedőkkel szembesültem a túra során, melyeket az egyre magasabb hőmérséklet még inkább kihívássá varázsolt... De így is sikerrel abszolváltuk az első kört, hamarosan az erdőkövesdi focipályánál frissíthettünk, ezúttal már pogácsát, házi sütit is lehetett választani az eddigi felhozatalon felül!

Frissítés féltávnál

A frissítés után, újult erővel folytattuk a kihívást: Váraszó felé iramodtunk meg, aszfalton... Bár még 10 óra sem volt ez idő tájt, a napsugarak így is perzseltek, ennek megfelelően nagyon vártuk, hogy az alsó fűtést (aszfaltot) hűsebb, erdei utakra cserélhessük.

Irány Váraszó!

Ehhez jó 1 kilométert kellett gyalogolnunk, egy éles törésnél a nyilak "letereltek" minket egy földútra. Innen hosszú perceken keresztül a Mátrával, és az "előtte" lévő dombokkal szemezhettünk: feltűnt Erdőkövesd és a pétervásárai Szent Márton templom két hatalmas tornya is!

Távolban ismét felbukkant a Mátra

Sikerült kiszúrnom a pétervásárai Szent Márton plébániatemplomot is!

Mint ahogy minden jónak, az ideális, panorámás résznek is vége szakadt, combos emelkedő várt ránk, de ezúttal annak tetején jutalommal: csodás panorámával, eddig nem látott dombok felé! Láthattam a Bükkszenterzsébet fölött magasodó Nagy-kő homokkőszikláját, mely az ország legnagyobb ilyen képződménye: sajnáltam is, hogy a túra nem érinti, de egyben örültem is, hogy találtam egy újabb bakancslistás helyet, amiért mindenképp vissza kell térnem ide!

Hátam mögött Váraszó

Kilátás kelet felé a gerincről

Hazánk legnagyobb homokkősziklája, a bükkszenterzsébeti Nagy-kő

Sárgálló napraforgómező, egy szeletnyi Váraszóval

A meredek lejtő végén már Váraszó szélső portái mellett sétáltunk, hogy aztán a műutat elérve azon folytassuk utunkat... Vagyis mi ezt tettük, úgy elbeszélgettünk, hogy fel sem tűnt, hogy átléptük a kirakott terelő szalagkordont... Zolinak persze gyorsan feltűnt, hogy erre még sosem ment, így gyorsan korrigáltunk, és a helyes irányba, szó szerint 180 fokot fordulva folytattuk a kirándulásunkat. Ekkor ért minket utol Nagy Attila, akivel innentől hosszú kilométereken keresztül együtt haladtunk, a duónkból trió lett. Miközben Attila bekapcsolódott a társalgásba, én egy IBC tartályon ücsörgő ragadozó madárra lettem figyelmes, nem is úszta meg a madárka fotó nélkül! :)

Váraszó focipályája mellett elsétálva újra műúton sétálhattunk, egy szép állapotú parasztházikó keltette fel az érdeklődésemet, valamint az út mellett található nyomóskút! Rögtön meg is céloztuk, mindhárman megmosakodtunk, felfrissültünk: tudtuk, hogy ez már csak rosszabb lesz, már ami a hőmérsékletet illeti... Közben pedig helyi asszonyok érdeklődtek, hogy merre kirándulunk: elmeséltük, hogy merre kalandozunk, ezt kitörő lelkesedéssel fogadták a helyi lakosok, és fülig érő szájjal erősítették meg, hogy milyen szép környéken is járunk! :)

Váraszó - remek állapotú házikó

A falut elhagyva, nem meglepő módon újfent hegymenetbe kapcsoltunk, mely ismét csak kifizetődött: felérve a gerincre, az eddigieknél is szebb réteken járhattunk - nekem személyes kedvencem volt ez a szakasz! Közelebbről is láthattuk a Nagy-kő hatalmas homokkő szikláit, lila és egyéb színekben pompázó virágok díszítették a réteket, bármerre néztem, a távolban izgalmas dombokat, hegyeket láttam...!

Megunhatatlan látvány!

A csodás gerinctúrát egy kocogós lejtmenettel fejeztük be, ám ezúttal ez is különleges volt: gyönyörű fenyvesben veszítettük méterről méterre a szintet, hogy aztán a hegy lábánál újra elérjük Váraszót, és a 4. EP-t! Itt a szokásos dinnyézés mellé folyadékot is vételeztünk, a már-már zavaróan meleg időjárás miatt ugyanis rendkívül gyorsan fogyott a vízkészletünk...

Ilyen környezetben minden megtett méter élvezet!

A frissítőpont után aszfaltot koptattunk Váraszó északi vége felé, közben pedig újra egy működő nyomóskút adta felfrissülési lehetőséggel is éltünk. Így frissen intettünk újfent búcsút a településnek, hogy aztán megkezdődjön a feketeleves! Zoli már korábban említette, hogy lesz egy néhány kilométeres, kemény emelkedő, de csak érintőlegesen, mondván: kíváncsi lesz majd a véleményemre, inkább többet nem mesél róla... Hát a véleményem tömören: kegyetlen, meredek és gyilkos emelkedő! Hosszan, meredeken mentünk felfelé, a meleg minden erőmet kiszívta, alig vártam már, hogy elfogyjon a szint... De csak nem akart vége lenni, minden egyes hupli után, mikor már azt hittem, hogy felértünk, jött az újabb, masszív emelkedő... Szerencsére a kivétel erősíti a szabályt elv itt is működött, azaz egyszer csak valóban elfogyott a hegy! A ruhámból csavarni lehetett volna az izzadtságot, az elégetett kalóriákat szedermajszolással próbáltam visszavinni, itt sem volt hiány lelegelhető édességből... Innentől tehát már a szintekkel nem kellett megküzdenünk, annál inkább a tűző Nappal, ugyanis e szakaszon (is) sok kitett részen haladtunk keresztül...

Kanyargás az izzasztó hegymenet után

A viszonylag hosszú kanyargás után egy intenzív szintvesztés várt ránk, annak aljában az utolsó EP-vel. Egy mélyúton ereszkedtünk le, annak tetején él elszakadtam a Zoliéktól, kezdtem kikészülni a melegtől, így inkább gyorsítottam a tempón, hogy mielőtt beérjek a célba, és pihenhessek egy jót! A mélyút után jobb kéz felé egy izgalmas szurdokszerű időszakos patak medrét néztem meg, ezen rész különlegessége még az volt, hogy elvileg a Forrás-tóig a kék kereszt turistaúton haladtam! Na emiatt a nyúlfarknyi szakasz miatt írtam korábban, hogy majdnem 100%-ban jelzetlen ösvényeken vezetett a túra...

Meredeken lefelé - természetesen megkocogva...

... de közben benézve a mélynek tűnő völgy aljába

A Forrás-tó partján lévő bódénál volt az 5. EP, itt mondanom sem kell, hogy dinnyéztem egy jót, majd a tó partján bandukolva kezdtem meg az utolsó 7 km-es etapot, melynek végén már a cél várt! Motiváltan kerültem meg a tavat, sőt érintettem az eggyel északabbra található, érdekes hangzású Ngoro Goron-tavat is... Ekkor jártam a túra legészakibb pontján, a "visszafordító" után már szinte nyílegyenesen haladtam Erdőkövesd felé, természetesen annyira nem egyenesen, hogy esetleg emiatt kihagynánk egy jó kis kaptatót! :) Ezen rész érdekessége, hogy a környező erdőség hazánk legnagyobb, egybefüggő erdeje, no meg itt bizonyítottan, nem csak látogatói státuszban élnek barnamedvék! Ezt erősítette meg még Zoli, akinek családja egy korábbi Erdőkövesd Challenge-n össze is futott egy medveboccsal, szerencsére mindenféle konfliktus nélkül... :)

A Forrás-tó partján, az 5. EP-n

Az érdekes nevű Ngoro Goron-tó partján, a túra legészakibb pontján

A Forrás-tó másik partján

A tavakat elhagyva jöhetett a túra utolsó kaptatója, mely szintén elég intenzívre sikeredett. A meredek úton a korábbi esőzéseknek köszönhetően megfigyelhettem a vidéket felépítő homokkövet, ugyanis az azt borító földet a lezúduló víz teljesen lemosta helyenként!

Itt-ott előbukkanó homokkő

Leküzdve az utolsó nehéz feladatot is, jöhetett a jól megérdemelt panoráma, "köszönhetően" egy tarvágásnak... A tarvágásért nem vagyok oda, a panorámákért igen, tetszett is a látvány, meg nem is!

Panoráma az utolsó kaptató után

Ezután már csak kellemes hullámzás következett az erdőben, majd kiérve onnan egy last minute lezúgás Váraszóra: természetesen kiváló panorámával! 

Panorámás ereszkedés Váraszóra

A települést a temetőnél értem el, melynek másik oldalán a már általam ismert Árpád-kori Magyarok Nagyasszony templom áll. Ezt a túra ugyan nem érinti, de azt a jó 2-300 méter extrát simán megéri, így ki is tértem ide rögvest! Sajnos belülről továbbra sem fedezhettem fel a román stílusban épült egyházi épületet, de egyszer remélem ez is meg fog történni! :)

Váraszó Árpád-kori temploma

Váraszó "központját" elérve már csak 2 kilométer aszfaltkoptatás volt a megoldandó feladat, melyet kocogva szerettem volna abszolválni, hogy mielőbb visszaérjek a szomszédos Erdőkövesdre. Szerencsére volt még bennem annyi erő, hogy ezt a tervemet meg is tudjam valósítani, így kényelmesen, de tempósan tudtam le az utolsó kilométereket, és végül 8 órával és 10 perccel az indulásom után, sikeresen szakítottam át a képzeletbeli célszalagot! Tagadhatatlanul megviselt a túra, a célban rosszabb állapotban voltam, mint a múlt heti Rocki 130 végén... A meleg sem egy leányálom, nem csak a dagonya! - állapítottam meg. De mindkét "feladatot" sikeresen megoldottam, köszönöm a lehetőséget Ádámnak, remek kis ráhangolódás volt az esti egri legénybúcsúra!

Jutalomfalatok :)

A díjazást átvéve az üst felé vettem az irányt, melyben isteni pörkölt rotyogott! A tányérom aljára főtt tészta került, rá pedig egy nagy adag husi, melyet elmajszolva próbáltam erőre kapni. Repetázás után pedig a zuhanyzó felé vettem az irányt, hogy lemossam magamról az út porát és megtisztulva induljak Eger irányába.