A Cserehát turistája túramozgalom a Cserehát vidékét kívánta bemutatni, ám a kevés vállalkozó szellemű kalandor miatt 2016-ban megszűnt. Ám a mozgalom útvonala továbbra is bárki számára járható: a Csereháti Piros Túra 110 km-en keresztül ad igazán átfogó képet hazánk egyik legkevésbé ismert részéről. Az első, második és harmadik felvonásban Becskeházától Fájig ismerhettük meg a Cserehátat, a negyedik és egyben záróepizódban Fájtól Becskeházáig fogunk túrázni, bezárva a Csereháti Piros Túra körét!
Nem tagadom: megszerettem a Cserehát vidékét!
Fáj után a turistaút a hagyományos és az telefonos térképeken eltérő úton vezet tovább, így döntenünk kellett, hogy melyik nyomvonalat követjük: az egyik opció végig aszfalton vezetett Fúlókércsen keresztül, a másik opció pedig a csereháti dombokon át, Fúlókércset mellőzve. Mi az előbbi mellett döntöttünk: Fúlókércs felé és a faluban is több helyen láttunk régi piros sáv jelzéseket, így ez az útvonal - egyszer - biztos a Csereháti Piros része volt. Fúlókércs - látványra - a szegényebb csereháti falvak közé tartozik. A falu főutcáján vezetett végig a turistaút, az aszfaltcsíkot pedig a házak után is követtük, egészen Szemeréig.
Fúlókércs
Fúlókércs
Környéke az ősidőktől fogva lakott volt. 1262-ben V. István a jászói prépostságnak adományozta, neve ekkor "Kech" volt. 1275-ben virágzó szőlőgazdálkodását és a kőből, vályogból épült templomát is említik. A 17. század elején lakói áttértek a református hitre. A falu 1641-ben behódolt a töröknek, majd a Rákóczi-szabadságharc idején elnéptelenedett. A szatmári béke után királyi birtok, majd Szemerei Lászlóé lett. A fúlókércsiek a mai napig küzdenek a környéki földek rossz talajadottságával. A falu református temploma 1814-25 között épült, említésre méltó annak 1605-ből származó címeres ezüstpohara. 2015-ben 374 fő lakta.
Szemeréig hamisítatlan csereháti tájban gyönyörködhettünk: lágyan hullámzó dombok, hol erdőkkel, hol szántóföldekkel borítva. Szemere templomtornyai már messziről feltűntek, így folyamatosan érzékelhettük azt a tényt, hogy közeledünk az újabb település felé. Szemere "fölött", a Kakas-domb oldalában pedig akár egy sípálya is üzemelhetne: a lejtési szög és a sípályához szükséges szélességű irtás is megvan, már csak egy felvonó - és hó... - kellene és indulhatna a móka! :)
Szemere felé haladva
Szemere már jóval több látnivalóval kecsegtetett, mint Fúlókércs. Először a falu neogótikus templomát néztük meg, majd a szebb napokat is látott Trianon emlékművet. Néhány lépés kitérővel pedig a Szemere-Pallavicini kastélyt és annak parkját fedeztük fel. A kastélyban ma óvoda üzemel, a kastélyparkban pedig éltes fákon kívül tavat és műbarlangot is láthattunk. Idilli hely, gyönyörű napsütéses időben, de még sok volt hátra, így mennünk kellett tovább.
Szemere látnivalókban gazdag!
Szemere
Neolit kori leletek alapján tudjuk, hogy környékét már az ősidők embere is lakta. Írásban először 1243-ban "Scemere" néven említették. A 14. század első felében már önálló egyháza volt. A huszita, majd a török háborúk alatt elnéptelenedett. Az újratelepült falu birtokosai Szemere László volt, majd Rákóczi birtok lett. A Rákóczi-szabadságharc leverése után kincstári tulajdonba került, de később a Szemere család visszavásárolta. Az 1848-49-es szabadságharc idején Szemere Pál és László Kossuth mellé állt, ezért a császár elkobozta és a Pallavicinieknek adta. Látnivaló az 1649 körül kora barokk stílusban épített, majd a 19. században klasszicizálva átalakított Szemere-Pallavicini kastély, ettől északra, a Pap-haraszti-oldalon áll a romantikus stílusú családi sírbolt. 2015-ben 384 fő lakta.
Szemere északi részén az út emelkedni kezdett, a falut már régen magunk mögött hagytuk, amikor elértük a platót. Innen remek panorámát élvezhettük a felvidéki hegyek felé, újra feltűnt a Szlovák-karszt a "határ" túloldalán.
Kilátás Szemere után
A plató után végre lejtmenet következett, mely egyúttal a Fáj óta tartó folyamatos aszfaltozás végét is jelentette: a Rakaca-patak völgyében folytattuk utunkat. Következő célpontunk Darvaspuszta volt, mely a Cserehát turistája mozgalom egyik kódos ellenőrzőpontja, ide legkönnyebben a csereháti hullámvasúton lehet eljutni. Sok-sok domb-völgy kombinációt kell ezen a szakaszon legyűrni, de cserébe átélhetjük a Cserehát igazi feelingjét. Rétek, szántóföldek, erdők váltották egymást folyamatosan, a völgyek aljában több helyen is mesterséges tavak, régi tanyák romjai utaltak arra, hogy egykoron nagyobb élet volt errefelé. A szántóföldes szakaszokhoz természetesen kilátás is dukált!
Darvaspuszta környéke
Darvaspusztán a kód sajnos már nagyon kopott, így fotóval igazoltuk ottjártunkat, majd folytattuk is utunkat a csereháti hullámvasúton Kány felé. Elérve a Kányi-patak völgyében kanyargó műutat - avagy kátyútengert - hatalmas állattelepbe botlottunk: ekkor tudatosult bennünk, hogy az eddig megtett út alatt milyen kevés helyen láttunk szarvasmarhákat... Konkrétan Irotát tudtuk felidézni, máshol a házak udvaraiban maximum baromfikat láttunk, de ezt sem mondanánk jellemzőnek.
A Kányi-patak völgyében
Kánytól már csak egy domb választott el minket, melyet gyorsan meg is másztunk, no nem a hivatalos úton, mivel azt nem javasolták a helyiek annak benőttsége miatt. A felajánlott kerülőúton mindenféle dzsungelharc nélkül értük el Kány belterületét. A határszélen található apró zsákfalu pozitív összképet árasztott, még szabadtéri színpad és kemence is található a faluközpontban! Ilyen kulturális helyszínekben sem gazdag a Cserehát, pedig a közösségi élet fontos színterei ezek!
Kány
Kány
Kezdetben az abaújvári várhoz tartozott. Első írásos említését 1319-ből, "Kaan" néven ismerjük, neve a török "kán, kagán=fejedelem" szóból származik. Történelme folyamán birtokosai váltogatták egymást. A 15. században királyi birtok is volt, miután a Radványiaktól hűtlenség miatt Hunyadi Mátyás elvette. Háborúik során a husziták, később a törökök fosztogatták, s elnéptelenedett. A 18. század folyamán települt újra, főleg szlovákokkal és ruszinokkal. Népessége a 19. század közepétől folyamatosan fogy, e tendencia még napjainkban is tart. A falu barokk görögkatolikus templomát 1797 körül építették, berendezése késő barokk, s gyönyörű az ikonosztáza. 2015-ben 47 fő lakta.
Amennyire tetszett Kány, annyira nem tetszett az, ami utána következett: a túra legkomolyabb dagonyáját élvezhettük egészen a dombtetőig, mely egyben Kány és Perecse határa is, erre az ott állított kereszt is utal. Ezt elhagyva már jól járható utakon haladhattunk Perecse felé: hangulatos fenyveseken keresztül vezettek a piros sáv jelzések.
Úton Perecse felé
Perecsére szinte ugyanazokat a jelzőket használhatjuk, mint Kányra: határmenti, apró és zsákfalu. Itt is szép görögkatolikus templom áll - annak kerítésén a mozgalom fémbélyegzőjével -, a napjainkban is lakott porták gondozottak, a falu végtelen nyugalmat árasztott, ahogyan végigsétáltunk a főutcán.
Perecse
Perecse
A tatárjárás előtt a jászói prépostságé volt, akik Kálmán hercegtől kapták adományként. Ezt IV. Béla egy 1255. évi oklevelében megerősítette, ahol a falu "Pereche" néven szerepelt. 1262-ben fia, V. István herceg elkobozta, de egy évvel később a király visszaadta. 1323-ig a prépostságé volt, majd Gereven fiainak lett a birtoka. A török korban behódolt és fizette az adót. 1614-ben vásártartási jogot kapott, 1715-ben a majdnem elnéptelenedett településre a jászói konvent ruszinokat telepített. A trianoni döntés utáni időkben határszélre kerülése miatt a perecseiek közül sokan csempészéssel foglalkoztak. Ma Perecse rossz körülményei miatt csökkenő népességű falu, 2015-ben 27 fő lakta.
Úton Keresztéte felé
Perecse és Keresztéte között újabb fenyveseken keresztül vitt az utunk, de jutott bőven mezőkből is ezen a szakaszon. Keresztéte "sorozatban" a harmadik határmenti apró zsákfalu, melyet érintettünk, itt is csupán néhány ház áll, ám annál több fából faragott szobor! A település világháborús emlékműve pedig kifejezetten különleges...
Keresztéte
Keresztéte
A 13. században a Balog-Semjén nemzetiség uradalmának volt része. Első okleveles említése 1289-ből származik, melynek tárgya birtokvita volt. A következő időkben több tulajdonos váltotta egymást, majd a 16. század végén birtokrészese lett a ruszkai kolostor, s jól jövedelmező halastavat létesített a területén. 1640 körül a falu behódolt a töröknek, majd a kiűzése utáni éhínség és pestisjárvány miatt elnéptelenedett. 1740-45 között szlovákokkal újranépesült, s ezt követően a 18. századtól több birtokosa volt, majd a 19. században a Szentimrey-iek. A rossz (mező)gazdasági körülmények miatt Keresztéte a kihalás szélén álló település, 2015-ben 36 fő lakta.
A következő falu már Becskeháza, ám attól még nagyon messze jártunk! Első megoldandó feladatunk a Csonka-hegy megmászása volt: a fenyőerdő borította hegytetőn emlékoszlop és pihenő található, a fából faragott oszlop pedig azt állítja, hogy a Cserehát legmagasabb pontján vagyunk, 298 méter magasan. Szinte mindenhol a Kecske-pad (349 m) szerepel, mint a Cserehát legmagasabb pontja, ám az is igaz, hogy azt sorolhatjuk a Szendrői-röghöz is... A lényeg, hogy meghódítottuk a csúcsot, és még a túramozgalom igazolóbetűjét tartalmazó táblát is megtaláltuk, legnagyobb örömünkre! Siessünk, ha meg akarjuk lelni ezt a táblát, ugyanis az ezt hordozó fa nagyon falánk! :)
Csonka-hegy
A Csonka-hegytől Antalmajorig szinte végig sűrű erdők mélyén haladtunk, kilátásban ezen a szakaszon csak ritkán gyönyörködhettünk, annál több famatuzsálem mellőzte utunkat!
Végtelennek tűnő erdők, itt-ott rövid panorámás részekkel
Későre járt már ekkor, a Nap gyorsan át is bukott a horizonton, megfestve az égalját narancssárgára. Antalmajort már fejlámpáink fényében értük el, előtte még a Katalin-puszta után kezdődő aszfaltútról a "felvidéki alkonyban" gyönyörködhettünk.
Csereháti alkony
Antalmajort követően már csak egy "kellemes" kaptató választott el minket Becskeházától, a szuszogás mellett azonban fordítottunk energiát arra is, hogy fejünket az ég irányába emeljük: a minimális fényszennyezésnek köszönhetően ismét milliónyi csillag ragyogott odafent, tökéletes zárása volt ez a napnak. Nem tudok mást mondani végszóként, csak annyit: a Cserehátat mindenkinek látnia kell a saját szemével is!
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.