Cserehát turistája - 4. rész: Fájtól Becskeházáig

A Cserehát turistája túramozgalom a Cserehát vidékét kívánta bemutatni, ám a kevés vállalkozó szellemű kalandor miatt 2016-ban megszűnt. Ám a mozgalom útvonala továbbra is bárki számára járható: a Csereháti Piros Túra 110 km-en keresztül ad igazán átfogó képet hazánk egyik legkevésbé ismert részéről. Az első, második és harmadik felvonásban Becskeházától Fájig ismerhettük meg a Cserehátat, a negyedik és egyben záróepizódban Fájtól Becskeházáig fogunk túrázni, bezárva a Csereháti Piros Túra körét!
p1020497.JPG

Nem tagadom: megszerettem a Cserehát vidékét!

Fáj után a turistaút a hagyományos és az telefonos térképeken eltérő úton vezet tovább, így döntenünk kellett, hogy melyik nyomvonalat követjük: az egyik opció végig aszfalton vezetett Fúlókércsen keresztül, a másik opció pedig a csereháti dombokon át, Fúlókércset mellőzve. Mi az előbbi mellett döntöttünk: Fúlókércs felé és a faluban is több helyen láttunk régi piros sáv jelzéseket, így ez az útvonal - egyszer - biztos a Csereháti Piros része volt. Fúlókércs - látványra - a szegényebb csereháti falvak közé tartozik. A falu főutcáján vezetett végig a turistaút, az aszfaltcsíkot pedig a házak után is követtük, egészen Szemeréig.

4_01.jpg

Fúlókércs

Fúlókércs

Környéke az ősidőktől fogva lakott volt. 1262-ben V. István a jászói prépostságnak adományozta, neve ekkor "Kech" volt. 1275-ben virágzó szőlőgazdálkodását és a kőből, vályogból épült templomát is említik. A 17. század elején lakói áttértek a református hitre. A falu 1641-ben behódolt a töröknek, majd a Rákóczi-szabadságharc idején elnéptelenedett. A szatmári béke után királyi birtok, majd Szemerei Lászlóé lett. A fúlókércsiek a mai napig küzdenek a környéki földek rossz talajadottságával. A falu református temploma 1814-25 között épült, említésre méltó annak 1605-ből származó címeres ezüstpohara. 2015-ben 374 fő lakta.

Szemeréig hamisítatlan csereháti tájban gyönyörködhettünk: lágyan hullámzó dombok, hol erdőkkel, hol szántóföldekkel borítva. Szemere templomtornyai már messziről feltűntek, így folyamatosan érzékelhettük azt a tényt, hogy közeledünk az újabb település felé. Szemere "fölött", a Kakas-domb oldalában pedig akár egy sípálya is üzemelhetne: a lejtési szög és a sípályához szükséges szélességű irtás is megvan, már csak egy felvonó - és hó... - kellene és indulhatna a móka! :)

4_02.jpg

Szemere felé haladva

 

Szemere már jóval több látnivalóval kecsegtetett, mint Fúlókércs. Először a falu neogótikus templomát néztük meg, majd a szebb napokat is látott Trianon emlékművet. Néhány lépés kitérővel pedig a Szemere-Pallavicini kastélyt és annak parkját fedeztük fel. A kastélyban ma óvoda üzemel, a kastélyparkban pedig éltes fákon kívül tavat és műbarlangot is láthattunk. Idilli hely, gyönyörű napsütéses időben, de még sok volt hátra, így mennünk kellett tovább.

4_03.jpg

4_04.jpg

3_138.jpg

4_05.jpg

Szemere látnivalókban gazdag!

Szemere

Neolit kori leletek alapján tudjuk, hogy környékét már az ősidők embere is lakta. Írásban először 1243-ban "Scemere" néven említették. A 14. század első felében már önálló egyháza volt. A huszita, majd a török háborúk alatt elnéptelenedett. Az újratelepült falu birtokosai Szemere László volt, majd Rákóczi birtok lett. A Rákóczi-szabadságharc leverése után kincstári tulajdonba került, de később a Szemere család visszavásárolta. Az 1848-49-es szabadságharc idején Szemere Pál és László Kossuth mellé állt, ezért a császár elkobozta és a Pallavicinieknek adta. Látnivaló az 1649 körül kora barokk stílusban épített, majd a 19. században klasszicizálva átalakított Szemere-Pallavicini kastély, ettől északra, a Pap-haraszti-oldalon áll a romantikus stílusú családi sírbolt. 2015-ben 384 fő lakta.

Szemere északi részén az út emelkedni kezdett, a falut már régen magunk mögött hagytuk, amikor elértük a platót. Innen remek panorámát élvezhettük a felvidéki hegyek felé, újra feltűnt a Szlovák-karszt a "határ" túloldalán.

p1020447.JPG

Kilátás Szemere után

A plató után végre lejtmenet következett, mely egyúttal a Fáj óta tartó folyamatos aszfaltozás végét is jelentette: a Rakaca-patak völgyében folytattuk utunkat. Következő célpontunk Darvaspuszta volt, mely a Cserehát turistája mozgalom egyik kódos ellenőrzőpontja, ide legkönnyebben a csereháti hullámvasúton lehet eljutni. Sok-sok domb-völgy kombinációt kell ezen a szakaszon legyűrni, de cserébe átélhetjük a Cserehát igazi feelingjét. Rétek, szántóföldek, erdők váltották egymást folyamatosan, a völgyek aljában több helyen is mesterséges tavak, régi tanyák romjai utaltak arra, hogy egykoron nagyobb élet volt errefelé. A szántóföldes szakaszokhoz természetesen kilátás is dukált!

p1020463_2.JPG

p1020465.JPG

cs100.jpg

Darvaspuszta környéke

Darvaspusztán a kód sajnos már nagyon kopott, így fotóval igazoltuk ottjártunkat, majd folytattuk is utunkat a csereháti hullámvasúton Kány felé. Elérve a Kányi-patak völgyében kanyargó műutat - avagy kátyútengert - hatalmas állattelepbe botlottunk: ekkor tudatosult bennünk, hogy az eddig megtett út alatt milyen kevés helyen láttunk szarvasmarhákat... Konkrétan Irotát tudtuk felidézni, máshol a házak udvaraiban maximum baromfikat láttunk, de ezt sem mondanánk jellemzőnek. 

cs101.jpg

A Kányi-patak völgyében

Kánytól már csak egy domb választott el minket, melyet gyorsan meg is másztunk, no nem a hivatalos úton, mivel azt nem javasolták a helyiek annak benőttsége miatt. A felajánlott kerülőúton mindenféle dzsungelharc nélkül értük el Kány belterületét. A határszélen található apró zsákfalu pozitív összképet árasztott, még szabadtéri színpad és kemence is található a faluközpontban! Ilyen kulturális helyszínekben sem gazdag a Cserehát, pedig a közösségi élet fontos színterei ezek!

cs102.jpg

Kány

Kány

Kezdetben az abaújvári várhoz tartozott. Első írásos említését 1319-ből, "Kaan" néven ismerjük, neve a török "kán, kagán=fejedelem" szóból származik. Történelme folyamán birtokosai váltogatták egymást. A 15. században királyi birtok is volt, miután a Radványiaktól hűtlenség miatt Hunyadi Mátyás elvette. Háborúik során a husziták, később a törökök fosztogatták, s elnéptelenedett. A 18. század folyamán települt újra, főleg szlovákokkal és ruszinokkal. Népessége a 19. század közepétől folyamatosan fogy, e tendencia még napjainkban is tart. A falu barokk görögkatolikus templomát 1797 körül építették, berendezése késő barokk, s gyönyörű az ikonosztáza. 2015-ben 47 fő lakta.

Amennyire tetszett Kány, annyira nem tetszett az, ami utána következett: a túra legkomolyabb dagonyáját élvezhettük egészen a dombtetőig, mely egyben Kány és Perecse határa is, erre az ott állított kereszt is utal. Ezt elhagyva már jól járható utakon haladhattunk Perecse felé: hangulatos fenyveseken keresztül vezettek a piros sáv jelzések. 

cs103.jpg

Úton Perecse felé

Perecsére szinte ugyanazokat a jelzőket használhatjuk, mint Kányra: határmenti, apró és zsákfalu. Itt is szép görögkatolikus templom áll - annak kerítésén a mozgalom fémbélyegzőjével -, a napjainkban is lakott porták gondozottak, a falu végtelen nyugalmat árasztott, ahogyan végigsétáltunk a főutcán.

cs104.jpg

Perecse

Perecse

A tatárjárás előtt a jászói prépostságé volt, akik Kálmán hercegtől kapták adományként. Ezt IV. Béla egy 1255. évi oklevelében megerősítette, ahol a falu "Pereche" néven szerepelt. 1262-ben fia, V. István herceg elkobozta, de egy évvel később a király visszaadta. 1323-ig a prépostságé volt, majd Gereven fiainak lett a birtoka. A török korban behódolt és fizette az adót. 1614-ben vásártartási jogot kapott, 1715-ben a majdnem elnéptelenedett településre a jászói konvent ruszinokat telepített. A trianoni döntés utáni időkben határszélre kerülése miatt a perecseiek közül sokan csempészéssel foglalkoztak. Ma Perecse rossz körülményei miatt csökkenő népességű falu, 2015-ben 27 fő lakta.

cs105.jpg

Úton Keresztéte felé

Perecse és Keresztéte között újabb fenyveseken keresztül vitt az utunk, de jutott bőven mezőkből is ezen a szakaszon. Keresztéte "sorozatban" a harmadik határmenti apró zsákfalu, melyet érintettünk, itt is csupán néhány ház áll, ám annál több fából faragott szobor! A település világháborús emlékműve pedig kifejezetten különleges...

cs106.jpg

Keresztéte

Keresztéte

A 13. században a Balog-Semjén nemzetiség uradalmának volt része. Első okleveles említése 1289-ből származik, melynek tárgya birtokvita volt. A következő időkben több tulajdonos váltotta egymást, majd a 16. század végén birtokrészese lett a ruszkai kolostor, s jól jövedelmező halastavat létesített a területén. 1640 körül a falu behódolt a töröknek, majd a kiűzése utáni éhínség és pestisjárvány miatt elnéptelenedett. 1740-45 között szlovákokkal újranépesült, s ezt követően a 18. századtól több birtokosa volt, majd a 19. században a Szentimrey-iek. A rossz (mező)gazdasági körülmények miatt Keresztéte a kihalás szélén álló település, 2015-ben 36 fő lakta.

A következő falu már Becskeháza, ám attól még nagyon messze jártunk! Első megoldandó feladatunk a Csonka-hegy megmászása volt: a fenyőerdő borította hegytetőn emlékoszlop és pihenő található, a fából faragott oszlop pedig azt állítja, hogy a Cserehát legmagasabb pontján vagyunk, 298 méter magasan. Szinte mindenhol a Kecske-pad (349 m) szerepel, mint a Cserehát legmagasabb pontja, ám az is igaz, hogy azt sorolhatjuk a Szendrői-röghöz is... A lényeg, hogy meghódítottuk a csúcsot, és még a túramozgalom igazolóbetűjét tartalmazó táblát is megtaláltuk, legnagyobb örömünkre! Siessünk, ha meg akarjuk lelni ezt a táblát, ugyanis az ezt hordozó fa nagyon falánk! :)

cs107.jpg

Csonka-hegy

A Csonka-hegytől Antalmajorig szinte végig sűrű erdők mélyén haladtunk, kilátásban ezen a szakaszon csak ritkán gyönyörködhettünk, annál több famatuzsálem mellőzte utunkat! 

cs108.jpg

Végtelennek tűnő erdők, itt-ott rövid panorámás részekkel

Későre járt már ekkor, a Nap gyorsan át is bukott a horizonton, megfestve az égalját narancssárgára. Antalmajort már fejlámpáink fényében értük el, előtte még a Katalin-puszta után kezdődő aszfaltútról a "felvidéki alkonyban" gyönyörködhettünk. 

cs109.jpg

Csereháti alkony

Antalmajort követően már csak egy "kellemes" kaptató választott el minket Becskeházától, a szuszogás mellett azonban fordítottunk energiát arra is, hogy fejünket az ég irányába emeljük: a minimális fényszennyezésnek köszönhetően ismét milliónyi csillag ragyogott odafent, tökéletes zárása volt ez a napnak. Nem tudok mást mondani végszóként, csak annyit: a Cserehátat mindenkinek látnia kell a saját szemével is! 

A bejegyzés trackback címe:

https://soos93.blog.hu/api/trackback/id/tr9816497216

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

P806 2021.04.21. 07:42:58

Nos, egy térképvázlat nem ártott volna a sok kép mellé.

Túraajánlók, élmények

Hazánk egy valódi kincsesbánya: telis-tele van szebbnél-szebb természeti látnivalókkal! A bejegyzéseimen keresztül szeretném ezeket nektek bemutatni! :)

Friss topikok

süti beállítások módosítása
https://www.facebook.com/barangoljunkegyutt/