Az ősz egyik, ha nem a legszebb vasárnapján az Északnyugati-Kárpátok külső vonulatai felé vettem az irányt, azon belül is a mesés mészkőszirtekkel kecsegtető Fehér-Kárpátok volt az úti célom! Itt került megrendezésre ugyanis a Kőről kőre a Kárpátokban túrasorozat nyitó túrája, mely alaposan megmozgatta a fantáziámat: egy percig sem hezitáltam, hogy menjek-e vagy sem...

Ködös, hűvös vasárnap hajnal fogadott a Fehér-Kárpátok lábánál fekvő Lednicrónán (Lednické Rovne). A túra rajtja két faluval arrébb volt Poroszkán (Pruské), így jogosan tehetitek fel a kérdést, hogy akkor mégis mit kerestem én "rossz" településen. A válasz egyszerű: a túra lineáris mivolta miatt praktikusabb volt a célból "indulni", és onnan átbuszozni a rajtba, mintsem a túra után megtenni ezt, a vasárnapi tömegközlekedési lehetőségek ugyanis eléggé korlátozottak voltak.

Maroknyi, de annál lelkesebb túratársaimmal buszoztam át Poroszka központjába, közben jót beszélgetve a rég nem látott ismerős arcokkal. Poroszkára beérve már látszott a fény az alagút végén, már ami a ködöt illeti: kezdett vékonyodni, itt-ott már a kék eget is felfedezni véltem, hogy "délibáb" volt-e vagy valóság, azt máig sem tudom! :)

Poroszka központjából pattantam le a buszról, immáron egy szál pólóban, dacolva a reggeli cidrivel, Imre meg is jegyezte rögtön, hogy szerinte túl vagyok öltözve! :) De volt egy olyan erős sejtésem, hogy a túra rögtön szuszogtató kaptatóval fog indulni, elvégre a Kárpátok és Imre sem szokott viccelni, ha emelkedőkről van szó!

Gyors nevezés után már a kezeimben szorongathattam az itineremet és a Sport szeletemet! Apropó Sport szelet... Rögtön Keresztény Laci barátom jutott eszembe, illetve az ő teóriája: véleménye szerint Imre akkor szokott előszeretettel csokit osztogatni a rajtban, ha a túra a kiíráshoz képest jóval hosszabb lesz távolságban és/vagy szintemelkedésben! De ekkor úgy éreztem, hogy jöhet bármi, én készen állok rá, és széles mosollyal fogok minden akadályt leküzdeni! Ebben pedig Máté volt a partnerem, aki egy "laza" stovka után csatlakozott hozzám: kényelmes tempóban, a szintidő teljes kimaxolása mellett barangoltuk be az ekkor még ismeretlen meseországot!

Poroszkai kastély és kastélypark

Na de nem szaporítom a szót, indulás! Poroszka központjából, a Szent Péter és Pál templom melletti parkolóból indultunk, innen egészen a Chotuc-nyeregig a zöld sáv turistautat kellett követnünk. Az első métereken a ma gazdasági iskolaként funkcionáló, a 17. század elején épült reneszánsz poroszkai kastély kerítése mellett sétáltunk el. A kastélyra - kívülről legalábbis biztosan - ráférne egy felújítás véleményem szerint, annak parkja mellett sétálva kezdtük meg a szintemelkedést, közben pedig a fák között a percekben felkelő Nap első sugarait láttuk átszűrődni, mely szintén jól példázta, hogy a köd vesztésre állt! Mi kicselezve azt, gyorsan föléje keveredtünk, jutalmunk pedig a ködpaplan fölött magasodó Sztrázsó-hegység irányába élvezhető kilátás volt, a napfelkelte utolsó pillanataival megspékelve.

Napfelkelte a Sztrázsó-hegység felé nézve

Lágyan emelkedtünk egyre magasabbra, az erdők mélyén még ugyan kissé nyárias érzetünk volt, ám kiérve a széles rétek, mezők világába, láthattuk, hogy a belül még nyári formájukat tartani igyekvő erdők bizony már felvették az őszi köntösüket! A távoli hegyek látványa és a völgyekben megülő köd pedig csak hab voltak a tortán...

Nem is tehettünk mást, mintsem hogy a masináinkkal megkezdtük az őszi színkavalkád megörökítését, de persze a fő célunk az volt, hogy saját szemeinkkel élvezzük ki minden percét ezen októberi napnak. A jelzések néhol rejtőzködő életmódot mutattak, szerencsére Imre és Viktor a hét folyamán már bejárta az útvonalat, és ahol szükségesnek érezték, szalagok formájában mankót nyújtottak nekünk, hogy ne az útvonalkeresés révén maxoljuk ki a szintidőt, hanem a látnivalók minél alaposabb felfedezésével!

Úton a Kálvária-hegyre

Kálvária-hegy környéke, pihenővel (bal alsó kép) és sziklával (jobb alsó kép) a kereszt mellett

A Kálvária-hegy oldalában, egy hatalmas szikla mellett kis pihenőre bukkantunk, no meg egy fa keresztre, ha már a Kálvária-hegyen jártunk! Továbbra is felfelé haladva sétáltunk el a Chotuc-hegy oldalában, hogy aztán a nyeregbe elérve a kék sáv turistaúton folytassuk a barangolást. Oroszlánkő (Vrsatské Pohradie) apró, de annál magával ragadóbb helyen fekvő településéig végig aszfalton haladtunk.

Oroszlánkő (felső képek) és Vöröskő (alsó képek) sziklái

De ez abszolút nem volt zavaró, hiszen mindvégig a fölöttünk magasodó Oroszlánkő mészkőszikláival, és a legtávolabbi szirt tetején magasodó Oroszlánkő várának romjaival szemezhettünk, de már felsejlettek Vöröskő sziklái is! Aszfaltbetyárkodásunk közben találkoztunk Imrével, aki épp mozgó pontőrt játszva robogott el mellettünk kocsijával! :)

Aszfaltbetyárkodás best of képei: főrendezői ellenőrzéssel, Oroszlánkő településével, szikláival és várával

Bár Oroszlánkő házai is nézelődésre adtak okot, de én mégis a fölöttük magasodó, egyre gigantikusabb mészkőformációk formavilágában "vesztem el". S egyben készültem is fel lélekben az egyre inkább közeledő mászásra: a szikla tetején magasodó Oroszlánkő vára ugyanis csak ránk várt, hogy meghódítsuk azt! 

Oroszlánkő vára - alsóvár

Rendkívül csúszós ösvényen, óvatosan lépkedve vettük be előbb az alsóvárat, majd annak felfedezése után, a falmaradványok résein átbújva, kalandos módon, kanyargós lépcsősoron egyensúlyozva jutottunk fel a felsővárba! A kilátás mindkét részről leírhatatlanul szép volt, a képek magukért beszélnek...

Úton a felsővárba

Oroszlánkő - felsővár

Na de ne csak a panorámáról essen szó, hanem néhány mondatban megpróbálom összefoglalni a vár történelmét is! A kezdethez egészen IV. Béla idejébe kell visszautaznunk, a második honalapító királyunk adományozta ugyanis a környéket Bogomér ispánnak, aki a tatárjárás után építtette fel a sziklaszirt tetejére Oroszlánkő várát, 1244-ben. A vár első ostromát Károly Róbert vitte véghez, a Csák nemzetségtől vette vissza az erődítményt. Ezután sokszor cserélt gazdát az erődítmény, kiemelnék ezek közül egy történetet: Luxemburgi Zsigmond a feleségének, Cillei Borbálának adományozta a birtokot, ám később konfliktusba került Borbálával, akit végül börtönbe záratott, s egészen addig ott is tartotta, míg a királyné le nem mondott minden birtokáról, ezáltal Oroszlánkő váráról is... A török hódoltság idején az apró várnak nem volt fontosabb szerepe, a 17. század elején az éppen aktuális gazdája, Jakusith András megunta a vár zordon viszonyait, és inkább felépíttette már a túra elején megismert várkastélyt Poroszkán, a hegyi sasfészket csupán végső menedéknek tartotta fent, háborús időkre. A várat a 17. században többször is ostromolták, előbb 1663-ban portyázó tatár lovasok rohanták azt meg sikertelenül, majd 1680-ban Thököly Imre kuruc felkelőinek kísérletét már siker koronázta. A harcok során a vár félig leégett, de rövidesen újjáépítették azt. A Rákóczi-szabadságharc során is többször került ostrom alá a vár, míg végül 1708-ban a bevonuló császári csapatok puskaporral felrobbantották, később pedig a maradványokat kézi erővel is tovább bontották...

Forrás: https://varak.hu/latnivalo/index/2543-Oroszlanko-Var/

Mi már csupán az alsóvár bejárati kapuja mellett található külső torony csonkját, az alsóvár egyik hosszúkás, egyemeletes épületének falmaradványait, valamint a felsővár szögletes öregtornyának és a hozzá kapcsolódó lakóépületek romjait fedezhettük fel. S hogy érzékeltessem a vár vertikális kiterjedését, fogadjatok két magasságadatot: míg a várkapu 805, addig a felsővár tornya 897 méteren található!

Fantasztikus perceket töltöttünk el a várban, de tudtuk, hogy még számtalan csoda vár ránk, így visszaereszkedve a nyeregbe, folytattuk utunkat, immáron a sárga sáv turistaúton! Hogy aztán rövid emelkedés után megcélozzuk a sárga háromszögek jelezte meredek ösvényen a 925 méter magas Komló-hegy (Chmel'ova) tetejét.

Irány a Komló-hegy! 

Nem csak az emelkedő volt kegyetlen, hanem a feltámadó szél is! A csúcs melletti kopár hegyoldalból majdnem lefújt a szél, a fényképező stabilan tartása sem volt egyszerű mutatvány, a jó fotókért meg kellett küzdeni... A viharos széllel dacolva élveztük a panorámát, innen nézve már ugyan jóval alattunk volt az Oroszlánkő sziklája, tetején a várral, de a méretei csak innen jöttek át igazán!

Kilátás a Komló-hegyről

Ugyanazon az úton ereszkedtünk vissza a fák gyökérzetét segítségül is hívva a sárga sáv turistaútra, hogy aztán bükkösökön keresztül ereszkedjünk fokozatosan Vöröskő (Cerveny Kamen) település irányába. E szakaszról nekem egy az egyben a Bükk jutott eszembe: uralkodó bükkösök mindenfelé, a mészkőhegységek klasszikus, mohával borított fehér szikláival.

Lefelé menet még egy működő forrást is érintettük, így frissítésre is volt lehetőségünk, mielőtt még kilyukadtunk volna a mezők szélén, ahonnan ráláttunk az előttünk álló szakaszra, üdvözöltek minket az újabb mesés sziklák és hegyek!

Vöröskő sziklái is feltűntek (felső képek), hátrafordulva pedig a Chotuc csúcsa tornyosult (alsó képek)

A Vöröskő sziklacsoportja uralta a tájat, minden kép kihagyhatatlan alkotóeleme volt!

Mezőkön keresztül ereszkedtünk le a faluba, többször is megállva, hiszen érdemes volt megfordulni: a korábban már oldalról megkerült Chotuc csúcsa sejlett fel a háttérben! A faluban számos régi portát mellőztünk, fölöttük pedig mindvégig a hatalmas Vöröskő-sziklacsoport hívogatott minket...

Szűz Mária sziklakápolna

Engedtünk a csábításnak, a Szűz Mária sziklakápolnához vezető kálvária stációi mentén értünk el a szikla aljába vésett kápolnához. Innen elvileg a faluba a már bejárt úton kellett volna visszaereszkednünk, mi azonban Mátéval ezt máshogy gondoltuk: folytattuk az utunkat a továbbra is felfelé kanyargó szűk ösvényen, hogy a térkép alapján egy kört bezáró úton érjünk vissza a faluba. Nem bántuk meg eme kiruccanásunkat, a sziklát és a Fehér-Kárpátok vonulatait más szemszög(ek)ből is megcsodálhattuk!

Extra élvezetek a Vöröskő körül

Séta Vöröskő házai között, mészkőbe zárt ammoniteszekkel (felső képek)

Ekkor már "csak" egy hegy választott el minket a rövidtáv céljától, Lednic (Lednica) mesés falujától. Ám az a hegy nem viccelt, nem a szolidabb fajtából való volt, még úgy sem, hogy nekünk csak a nyeregig kellett felmásznunk, az erdőkkel borított csúcsot meghagytuk a mazochista túrázóknak. A felfelé vezető kék sáv turistaút keresztezett néhány rétet, ahonnan sokadjára tekinthettünk el a távoli hegyek felé, valamint gyönyörködhettünk az őszi színekben is egyúttal, egy működő forrásnál pedig még szomjunkat is olthattuk!

Emelkedés Lednic felé, búcsú az eddig megismert hegyektől

Mielőtt átbuktunk volna a gerincen, elbúcsúztunk az addig megismert hegyektől, hogy aztán a gerinc túloldalán köszönthessük az újabb, izgalmas vonulatokat: rögtön a Lednici várat rejtő sziklamonstrum kacsintott ránk, jelezvén, hogy lesz még mit nézni!

A nyereg másik oldalán elénk táruló táj

Feltűnt a szikla oldalában megbújó Lednici vár is!

Kellemesen lejtő úton közelítettük meg azt, egyre csak nőtt és nőtt a szikla, míg aztán annak oldalába érve végre megpillantottuk az annak aljában tornyosuló Lednici várat! Micsoda mérnöki munka lehetett ezt megépíteni! - állapítottam meg.

Lednici vár

S hogy mikor is jött létre e komoly építészeti csoda? Egészen konkrét adat erről nincs, valószínűsíthetően 1259 és 1262 közötti időszakban építhette a Csák nemzetséghez tartozó Márk ispán. A vár számos alkalommal cserélt gazdát, legtöbbször békés úton/módon. Első ostroma az Árpád-ház kihalása utáni kaotikus időszakban volt, 1321-ben Károly Róbert magyar király sikerrel vette be az erősséget. 1432-ben cseh husziták foglalták el rövid időre. Utolsó ostroma a Rákóczi-szabadságharc során volt, ugyan a kurucok elfoglalták a várat, de az 1708-as trencséni csata után harc nélkül adták át a labanc csapatoknak, akik a falakat lőporral felrobbantották, elővigyázatossági okokból...

Forrás: https://varak.hu/latnivalo/index/2541-Lednic-Var/

A vár szerencsére nyitva volt, így be is mentünk, annak megtekintéséért nem kértek pénzt. Láthatóak voltak a felújítási munkálatok, több helyen is fel volt állványozva a vár, jó volt látni, hogy nem hagyják veszni e történelmi ékességet. A az alsóvárból egy függőleges létrán lehetett felmászni annak tetejére, természetesen éltem is a létra kínálta lehetőséggel. Megjegyzem, hogy elég szűkös volt a hely a zuhanástól védő "burkolat" és a létrafokok között, így méretesebb embereknek nem lehet túl könnyű feljutniuk a mesés panorámát ígérő felsővárba. A létra után immáron a sziklába vájt, hatalmas lépcsőfokokat (összesen nyolcvanat) leküzdve értem fel a vár legfelsőbb pontjára, az egykori megfigyelőhelyre, ahonnan jöhetett a megérdemelt panoráma-pásztázás.

Lednic házai, fölöttük a Lednici-kő innen aprónak tűnő "kavicsaival". Tudtam, hogy oda még fel kell mennünk, ahogyan azt is, hogy ha az előbb kavicsnak degradált kövek tetején fogok állni, más lesz már azokról a véleményem!

Így is lett: a faluba a vár mellett leereszkedve, majd annak patakját keresztezve jöhetett is az utolsó igazán izzasztó emelkedő, fel a várral átellenben magasodó "kavicsok" tetejére! Verejtéktől nedves homlokkal jutottam fel a kővé felminősített sziklacsoport tetején lévő természetes kilátópontra, hogy bogárinváziót "élvezve" csodálhassam meg a várat, immáron másik szemszögből... Lenyűgöző, nincs rá jobb szó!

A Lednici vár tövében (felső képek) és a szemközti domboldalból visszanézve (alsó képek)

Kilátás a Lednici-kőtől

Lednic

Lednicbe visszacsorogva Imre átadta a túra díjazását (a jelvényen felül még külön kitűzőt is kaptunk!) - hiszen itt volt a túra rövid távjának célja - én végül Mátéval ellentétben folytattam a túrát, egészen Lednicrónáig a zöld sáv turistaúton. E szakasztól már sokat nem vártam, ellenben annál többet kaptam! Lágyan emelkedve intettem búcsút a településnek, sokáig aszfalton koptattam cipőimet, hogy aztán erdei utakra térve megcsodáljam a már megismert részeket: feltűntek Oroszlánkő sziklái, a Komló-hegy, és ha teljesen hátrafordultam, a Lednici sziklák is, a mesés várral összeolvadva...

Visszatekintés a Fehér-Kárpátok már meghódított vonulataira

Nem győztem ámulni és bámulni, így még könnyebb volt az amúgy is szolid emelkedési szöggel bíró hegy leküzdése. A csúcs meghódítása után, annak másik oldalán ereszkedtem le Lednicrónára, előbb erdőkön, majd döntően mezőkön keresztül, melyekről a szemközt, a Vág-folyó túlpartján magasodó Sztrázsó-hegység vonulatait figyelhettem meg, s jelenthettem ki: ha Isten is úgy akarja, akkor fogok még én ott kőről kőre túrázni 2022-ben! ;) 

Szélsárkányt eregető család okozott kellemes perceket a falu határában, jó volt látni, hogy még létezik ilyen "hagyományos" hétvégi program is a modern kor "borzalmai" mellett! :) Lednicróna központja innen már csak percekre volt, elsétálva a Rákóczi kastély mellett értem el a túra végpontját, ahol már Máté várt engem. A település amúgy az üveggyártásáról híres, 1892-ben alapították a gyárat.