Egyre népszerűbbek a hazai túrázók körében az instant túrák, melyeket hívhatunk teljesítménytúráknak is, elvégre adott útvonalat kell bejárni adott szintidőn belül, az ellenőrzőpontokon pedig valamilyen módon igazolni kell ottjártunkat. Egy hatalmas különbség van a klasszikus verzióhoz képest: az év bármely napján teljesíthetők! Így az időjárási szélsőségek is elkerülhetők a túra alatt... Én persze szeretem az extrém kihívásokat is, mert azok tudják növelni igazán a teljesítés "értékét", valamint hagynak mély nyomot az emlékezetemben, de nem tagadom, azért én is az ideális körülményeket preferálom inkább! :) Így egy szép nyári napon arra az elhatározásra jutottam, hogy kipróbálom én is az egyik legnépszerűbb ilyen túrát, a Bükkös-kört, annak is a 31 km-es rövidtávját. Hogy miért is esett a választásom a rövidtávra? Egyrészt mert nem vágytam egyedül bolyongani az erdőben 70 km-en keresztül, másrészt pedig így volt bőven időm megnézni az útvonalhoz közel eső egyéb látványosságokat is. Célom tehát nem a túra minél gyorsabb abszolválása, hanem a Pilis és Visegrádi-hegység ezen szegletének minél alaposabb felfedezése volt!

Kezdjük is a túrát: Szentendre szívében, a Tourinform irodánál. Itt halásztam elő az okostelefonomat a zsákom mélyéről, mely a teljesítéshez elengedhetetlen volt: az ellenőrző pontokon QR-kódok beolvasásával kellett igazolnom az ottjártamat! Az első sikeres csippantás után megcéloztam a túra névadóját, a Bükkös-patakot, hogy aztán azt kövessem hosszú időn át. Néhány szót engedjetek meg ezen vízfolyásról! A Kopasz-hegy csúcsától nem messze, kb. 500 méteres magasságban ered, innen kezdi meg több, mint 15 kilométeres útját, hogy aztán Szentendrénél a Dunába torkolljon. Érdemes azonban megjegyezni, hogy a patak felső szakaszán csapadékmentesebb időszakokban ne keressük vizet, mert valószínűleg nem fogunk sikerrel járni. Ilyenkor a Sikárosi-rét környékén járhatunk csupán sikerrel, ha vízkutató hadjáratba kezdünk... Na pont eddig a magasságig visz fel a rövidtáv, így én bíztam abban, hogy a patakmederben halkan csörgedező vagy épp apró zúgókon keresztül morajló vízmolekulákkal fogok találkozni mindvégig!

Az első méterek

A patakról kapott első benyomásom nem volt túl pozitív: betonmederbe terelt aprócska vízfolyás... No de ne ítélkezzünk elsőre, bízzunk a természetesebb folytatásban! - gondoltam. Persze érthető, hogy a város közepén nem egy vadregényes patak kanyarog, láttam már megáradt állapotában is képeket, szabályozás nélkül könnyen eláztathatna néhány belvárosi ingatlant... A patakmenti "sétány" azonban rögtön megnyert: macskaköves út, színpompás "virágcsíkkal" szegélyezve! Az első kilométereket tehát a Bükkös-patak mentén tettem meg a Pilis vonzó vonulatai irányába, közben pedig a Bükk-ös-vény tanösvény információs táblái segítségével okosodhattam, szerezhettem hasznos ismereteket a környék történelmével, állat- és növényvilágával kapcsolatosan. Rögtön a 2. állomáson Szentendre és piacának történelméről olvashattam. A piacról pedig nem csak olvashattam, hanem át is élhettem: szerda révén kofák hada lepte el a piacteret, és árulták a termékeiket. Július közepéről lévén szó a sárgabarack volt a domináns gyümölcs, de szinte minden zöldség-gyümölcs kapható volt!

Nyüzsgő élet a piactéren

A piacot elhagyva a 11-es út alatt bújtam át, megcsodáltam az aluljáró oldalaira festett képeket, melyek Szentendre látványosságait, látképét örökítették meg. A tanösvény 3. táblájánál álltam meg művelődni: a patak vízenergiájának hasznosításáról olvashattam! A Bükkös-patak átlagos esése kilométerenként 22 méteres, a vizet felduzzasztva ez kiválóan alkalmas volt a múltban malmok működtetésére. Az első malmok már a 15. században üzemeltek a feljegyzések alapján, a tábla a Deim család egykori malmának közelében áll, melynek nyomait ma már ne keressük... Sőt, a felduzzasztott patakot nem csak gabona őrlésére vették igénybe, hanem fürdőhelyként is!

Mennyivel természetesebb így, mint betonmederben...

Szűk, aszfaltos úton folytattam az utamat, kutyát sétáltató emberekkel, a nyári szünidőt élvező, kerékpározó gyermekekkel találkoztam, nagy volt a népsűrűség... De a patakvölgy hangulata kezdett egyre inkább megfogni: a csúnya betonmeder eltűnt, kezdett természetes formát ölteni! Közben pedig a völgy állatvilágáról, a patakhoz fűződő népszokásokról olvashattam. Egészen a 2. világháború végéig húsvétkor a Kálváriát megjáró és ott éjfélkor a feltámadás idején háromszor imádkozó asszonyok hazafelé tartva megmosdottak a patakban, ezzel jelképesen lemosva bűneiket.

Fehérvíz-forrás

A következő látványosság a Bükkös-patak legbővízűbb forrása, a Fehérvíz-forrás volt. Melyet ha nem figyelmeztet a tanösvény táblája, tuti, hogy kihagyok, ugyanis - szerintem - jól el van rejtve a helyismerettel nem rendelkezők szeme elől! De csak sikerült rálelnem... Közben pedig a patak vízgyüjtő területéről, forrásairól olvashattam! Összesen 16 forrás táplálja a patakot, melyek vízhozama nem túl jelentős, ezek közül számosat érinteni is fogok a túra során, abban reménykedve, hogy ezúttal friss forrásvizet fognak nekem nyújtani, ezáltal szomjamat enyhíthessem az egyre melegedő nyári napon! Érdekes volt olvasni, hogy milyen nagy jelentőségük van a nem forrásként kilépő, hanem a meder felé szivárgó vizeknek a patak élővilága szempontjából.

Nemsokára már Szentendre Izbég városrészében bandukoltam, továbbra is a patakvölgy hűsítő ligeteinek árnyékában. Az izbég szó szláv nyelven menekültet, menedékhelyet jelent, tudtam meg, ám kutatások alapján már a törökök elől menekülő szerbek előtt, már a római korban is éltek itt emberek! Tehát gazdag történelmű vidéken jártam továbbra is. Az izbégi temető és a Kairosz kereszt szegélyezték utamat, mindkettőt kezdte visszahódítani a természet...

Erőteljesen érződött, hogy távolodok Szentendre központjától: egyre kevésbé volt kijárt az ösvény, egyre inkább kezdett bozótharccá válni az előrejutásom. Mire elértem a sárga kereszt turistautat, tele voltam csaláncsípésekkel és karcolásokkal, bevallom, ezt a szakaszt nem élveztem... Szerencsére azóta jelentős változás történt ezen a szakaszon, teljesen kitisztították az ösvényt, már nem kell dzsungelharcot folytatnia a Bükkös-kör teljesítésére vállalkozó kalandoroknak! A csalánkúra közben pedig érintettem még egy vízhozammérő műtárgyat... Az itt kihelyezett tábla számszerűsítette a patak akár extrémnek is nevezhető vízhozam-ingadozását! Kisvíz idején csupán 0,02 m3/s a hozama, ez az érték nagyvíz esetén a 19 m3/s-ot is meghaladhatja, melyet már nem is mindenhol tud elvezetni a medre!

A nemsokára meghódítandó hegyekkel szemeztem

A tanösvénytől és a Bükkös-pataktól elbúcsúzva a sárga kereszt jelzéseket követtem, egészen a Skanzenig. Közben pedig remek panoráma nyílt a bejárandó pilisi hegyek irányába, de még mielőtt belecsaptam volna a lecsóba, tettem egy kitérőt a Sztaravoda-forráshoz. Magyarország legrégebbi forrásfoglalatát aki még nem látta, mindenképp nézze meg, 1781-ben készült rokokó stílusban! A forrás vize pedig több, mind üdítő! :)

Hazánk legrégibb forrásfoglalata - Sztaravoda-forrás

Sztaravoda-patak - kristálytiszta víz

A forrástól visszatértem a hivatalos útra, a Kaptató úton kezdtem meg a domboldal meghódítását! Az utca neve szerintem nagyon találó, a kaptató izzasztó, több részletben kapható! :) A Borsika utcáig tartó etap már ismerős volt korábbról, ugyanis erre vezet a Túrafüggő Érem(l)eső túra is, melynek a 45 km-es távját én szalagoztam, többek között ezt a jelzetlen szakaszt is! Az általam márciusban kihelyezett szalagoknak szerencsére már nyoma sincs, a söprű jó munkát végzett, így figyelnem kellett, hogy a Borsika utcán tovább fokozzam az élvezetet, és "toronyiránt" másszak továbbra is felfelé! Az utca végén volt az első EP, könnyedén megtaláltam a QR kódot, gyorsan meg is ejtettem a bejelentkezést, majd a gerincen folytattam a túrát. Közben pedig az elém táruló panorámában gyönyörködtem, melyhez oldalra-hátra kellett fordulnom: a távolban a Budai-hegység köszöntött vissza rám!

Távolban a Budai-hegység: Hármashatár-heggyel, Róka-heggyel és Gellért-heggyel

A gerinctúra nem tartott sokáig, egy széles, murvás utat elérve lejteni kezdtem, egy erdőirtásnak "köszönhetően" a Pilis zöldellő vonulataiban gyönyörködhettem, a hegyek között elterülő völgyben a katonai gyakorlótér "prérijét" fedeztem fel, ahol bizony éles lőszerrel is gyakorolnak a honvédő katonák!

Kilátás egy korábbi tarvágásnak "köszönhetően"

Az ereszkedés egészen a zöld sáv turistaútig tartott, itt egy jobbkanyart véve bebújtam ismét az erdőbe, eleinte szűk ösvényen kezdtem meg a Pilisszentlászló felett magasodó Svábvár hegyének meghódítását, melyet csak Hegytetőként ismerek. Addig a Száraz-patak völgyében haladtam: a névadás itt is találó volt, egy csepp vizet sem találtam a patak medrében. A völgy így is hangulatos volt, az emelkedés is szerencsére egyenletes volt, így viszonylag könnyen értem fel a hegytetőre! 

A Száraz-patak völgyében

Pilisszentlászló központjában

A Hegytető meghódítása után nem meglepő módon szintvesztés következett, melynek végén már Pilisszentlászló központjában sétáltam. A központban egy pillantást vetettem a Szűz Mária bemutatása kápolnára és az előtte álló Szent László mellszobrára, majd megindultam a falu felső határában található Kis rigó étterem felé, immáron az OKT nyomvonalán. Itt kellett újra QR kódot beolvasnom, mely ezúttal is zökkenőmentesen ment, így nyugodt szívvel folytathattam a kék vándorlásomat, rövid ereszkedés után az Öreg-nyílás-völgyben találtam magamat. Hogy aztán nemsokára egy régi ismerőst üdvözölhessek újra: a Bükkös-patakot! A találkozásnak olyannyira megörültem, hogy tettem is rögtön egy kis kitérőt a Zergevirág-forráshoz. A forrás már annyira nem örült nekem, foglalata csontszáraz volt...

Zergevirág-forrás

Utamat a Bükkös-patak völgyében folytattam, végig a kövekkel tűzdelt patakmeder mentén sétáltam, fotót fotót követett, lassan tudtam csak haladni, mindig találtam valami megörökítésre érdemes dolgot! :)

Bükkös-patak

A Kárpát-forrásban bíztam, hogy esetleg frissítő forrásvizet biztosít nekem, nem ismertem a foglalatát korábbról... Nagyon alacsonyan van a kifolyója, melyből alapvetően is nehezen tudtam volna megtölteni az ivópalackomat, másrészt a föld gyomrából alig szivárgott ki forrásvíz...

Szerényen üzemelő Kárpát-forrás

A Sikárosi erdészlak innen már csak egy köpésre volt, annak közvetlen közelében található a Lenkó emlékmű, mely Lenkó Edének, a Természetbarátok Turista Egyesületének V-VI. kerületi osztályának alapító tagja volt, és e helyen halt meg egy túrán 1917. utolsó napján. 

Lenkó Ede emlékműve 

Az emlékhelytől már valóban csak másodpercek választottak el a Sikárosi erdészlaktól, amely éppen felújítás alatt állt (távolról nézve), a bejáratánál pedig a számomra oly' kedves OKT pecsételődobozt üdvözölhettem. Szerencsére az új dobozka mellett a régi is megtalálható, melynek oka, hogy azt már félig bekapta az azt tartó öreg fa! :) Különleges kis dobozka ez számomra, mivel az ebben lakozó bélyegző lenyomata volt az első az OKT vándorlásom során a füzetemben, melyet már túrázással szereztem be (az első pecsétet Dobogókőn gyűjtöttem be).

Sikárosi erdészlak OKT pecsételődobozzal 

Itt elbúcsúztam a Bükkös-patak medrétől, majd az OKT folytattam az utamat a Sikárosi-réten keresztül. A Szilágyi Bernát-forrást sikeresen kihagytam, későn esett le, hogy már bizony érintettem, visszafordulni pedig már nem szerettem volna... Rétek szélén, kerítés mellett battyogtam egészen a piros sáv turistaútig, melyet az elérése után követtem, búcsút intve a Dobogókő felé továbbhaladó OKT-nek.

Sikárosi-rét

A Lom-hegyi nyeregig a piros sáv turistaút nem kegyelmezett: alaposan megizzasztott, mire elértem a Tölgyikreket, illetve azok maradványait... Itt akár nyeregben is érezhettem volna magamat, ha nem lettem volna tisztában, hogy az emelkedőnek még messze nincs vége! Csak immáron a piros kereszt jelzéseket kellett követnem, egészen a Bölcső-hegy oldaláig. És ha nem lett volna elég a "kötelező" emelkedő, én bizony megmásztam a Lom-hegyet is, melynek tetején egy egykori légvédelmi objektum romjait néztem meg. Itt 1981 és 1996 között üzemelő bázisról szükség esetén rakétákat is ki tudtak volna lőni, hogy megvédjék az országot, szerencsére erre nem került sor az évek során. A fedezékek, épületek egy része még ma is áll, de a természet már visszavette az uralmat, derékig érő fű borítja a területet. Érdekesség még a bázis középső részén fellelhető emlékmű, melyen Radnóti Miklós Nem tudhatom... című versének részlete olvasható.

Lom-hegy: egykori légvédelmi bázis

Jöhetett tehát a Bölcső-hegy meghódítása, a zöld háromszög jelzéseket követve! A csúcs előtti méterek kifejezetten tetszettek, a terep sziklákkal volt nehezítve, ám ez még az abszolút élvezhető kategória volt. Nem úgy, mint a zöld háromszög becsatlakozása előtt a piros kereszt utolsó szakasza, mely a túra másik negatív csúcspontja volt számomra: szinte teljesen benőtt ösvény, tele szúrós indákkal... Aki teheti, inkább csaljon és menjen az azzal párhuzamosan futó murvás úton, jobban fog járni!

A Bölcső-hegy tetején sajnos csak a QR kód fogadott, kilátás az nemigen! Sőt, a térképen kilátópontnak jelzett rész a Lajos-forrás fölött is enyhe csalódást keltett, elég szűkös volt a panoráma... Talán téli időszakban kellene majd ide visszatérnem, akkor gyaníthatóan nagyobb lesz annak élvezeti faktora! A forráshoz leérve éppen kannáikat töltő emberekbe botlottam, akik szerencsére lehetőséget biztosítottak nekem, hogy két kanna megtöltése között én is megtöltsem a kis ivópalackomat!

Lajos-forrás és a Lajos-forrási turistaház

Így végre vízzel feltöltekezve folytathattam a kalandot, innentől a sárga sáv turistaúton, melyet majdnem Szentendre határáig követtem is, ha nem nézem az extra kitérőimet! A forrástól néhány méterre, hatalmas fenyőfák között bukkant elő a Lajos-forrási turistaház, mellette elsétálva egy régi lépcsősoron kellett letipegnem. Széles rét fogadott, melyen srégen átvágva hamarosan már a Lajos-forráshoz vezető műutat is metszettem. Az ereszkedés viszonylag sokáig tartott, közben tettem egy kitérőt is a sárga forrás jelzéseket követve a Csepel-forrásig. A forrás minimál üzemmódban ugyan, de működött: láthatóan magas fémtartalommal büszkélkedhet a forrásvíz! A forrásvidéket pedig hatalmas, üde zöld zsurlóerdő tette igazán látványossá, mely "kötelező" fotótéma volt számomra.

Csepel-forrás zsurlóval fűszerezve

A völgyet elérve újabb kitérőt tettem, ezúttal a Vasas-szakadékhoz, mely egyik kedvenc helyem a környéken, főleg mióta bemerészkedtem annak mélyére: a szakadék egy izgalmas barlangban végződik, mely hosszú métereken keresztül barlangász-felszerelés nélkül is járható, csupán egy fejlámpára van szükség! 

Vasas-szakadék

 A szakadék mellől pedig remek panoráma élvezhető, akár már csak emiatt is megéri ez a néhány száz méternyi kitérő! Visszatérve a sárga sáv turistaútra, jöhetett a hosszas ereszkedés böjtje: irány a Kő-hegy teteje! No nem kell megijedni, az emelkedés szöge végig barátságosnak mondható, könnyedén jutottam fel a 366 méteres csúcs közelében lévő Czibulka János menedékházhoz, ahol a 4. QR kódos ellenőrzőpont várt rám. A menedékházat 1933-ban építették, a későbbi névadó Czibulka János szervező munkájának segítségével. És itt kapható a híres Kő-hegyi kőleves is! Melyet végre megkóstolhattam... Mivel a szintidő bőven megengedte a bűnözést, nyugodtan ki tudtam kérni a levest, ám míg az elkészült sem lustálkodtam: cuccomat lerakva, fényképezővel a kezemben a Petőfi pihenő felé vettem az irányt! A névadó költő is megpihent itt, méghozzá 1845. szeptember 23-án... Elgondolkodtam, hogy vajon mennyiben lehetett akkor más a panoráma? Én remek panorámában gyönyörködhettem: a Pilis, a Budai-hegység vonulatai tűntek fel a távolban, láttam a Luppa-tavat és a Megyeri-hidat is! Meg egy "kis" kőgombát is, rögtön a kilátóterasz mellett... Gyaníthatóan Petőfi még sem a Megyeri-hidat, sem az óbudai hatalmas gyárkéményeket nem láthatta még... :) Nem is beszélve a Hármashatár-hegy átjátszótornyairól!

Czibulka János Menedékház a Kő-hegy tetején

Kilátás a Petőfi pihenőtől

A leves elkészültéig még felkerestem a Kő-hegyi-tavat is, mely számomra olyan, mintha nem is létezne... Mármint a hűlt helyét már több alkalommal is láttam, de a mederben vizet még sosem. Nem is volt túl nagy bizodalmam a siker iránt most sem, odaérve nem is kaptam mást, mint száraz tófeneket... Talán egyszer hóolvadás után kellene itt próbálkoznom!

A kiszáradt Kő-hegyi-tó

No de irány vissza a menedékház, most már csak elkészült az a híres kőleves! És valóban, pont mire beléptem az ajtón, jött is velem szemben a nagy tányér gőzölgő kőleves, tetején egy nagy kanál tejföllel és friss kakukkfűvel! Még forró volt, de nem tudtam megállni belekóstolás nélkül... Az íze legalább olyan jó volt, mint amilyen jó volt kinézetre a leves! Ki is élveztem az ízeket, lassan tüntettem el bendőmben a tartalmas levest. Kolbászon kívül még káposztával volt tele, mellé pedig friss, puha kenyeret majszoltam. 

A híres Kő-hegyi kőleves!

Jóllakva indultam tehát tovább, innen már csak lefelé! Útközben kitértem még egy barlangüreghez is, mely a turistaúttól csupán néhány méterre bújt meg, majd szépen lassan hétvégi házak között folytattam a kirándulást. Az út mentén pedig frissen készült, "modern" szénaboglyák hada mellett sétáltam el, mely elgondolkoztatott: mikor vágjak bele a vélhetően jelen pillanatban legtöbb teljesítéssel rendelkező instant túrába, a Szénás körbe? :) A válaszom gyors volt: majd ha eljön az idő... :)

Odú a Kő-hegy oldalában

Szénás kör valamikor? :)

A Kő-hegynek búcsút intve, búcsút intettem a sárga sáv turistaútnak is, melynek végén még azért remek panorámát élvezhettem, hogy aztán a sárga négyzet jelzések mentén visszajussak a Bükkös-patak völgyébe! Ám mielőtt még oda leértem volna, útba ejtettem a Mária fülkét is, mely szintén csak néhány percnyi kitérőt jelentett.

Panoráma a Kő-hegy oldalából: szemben a már meghódított hegyekkel

Mária fülke

A Bükkös-patak völgyébe egy rövid, de meredek ereszkedéssel értem le, hogy aztán a délelőtt már megismert úton térjek vissza Szentendre belvárosába. A csalános részt ekkor sem kedveltem meg, de szerencsére hamar letudtam a kellemetlen reuma elleni kezelést, az utolsó kilométerek már kényelmes nézelődéssel teltek. Még a kitérők és a levesezéssel együtt is bőven szintidőn belül érkeztem meg a Tourinform irodához, ahol megejtettem a célkód beolvasását, majd elégedetten megcéloztam a belvárost, hogy a meleg ellen finom fagyival "védekezzek"! Szerencsére bőven volt választék, néhány gombóc finom fagyival még jobb volt sétálni egyet a hangulatos óváros házai, templomai között! :)

Fagyizós városnézéssel zártam a túrát