Idén már 30. alkalommal várták a Ferencvárosi Természetbarát Egyesület szervező tagjai a lelkes túrázókat a Julianus 50 teljesítménytúrára. A jubileumra való tekintettel jelvénnyel (is) készültek a sikeres teljesítőknek, így nem volt számomra kérdés, hogy március utolsó szombatját a Börzsönyben töltsem. Elő is neveztem, hogy biztos legyen a jelvény díjazásom, ezután már csak annyi maradt a nagy napig, hogy ideális időjárási körülményekért fohászkodjak. Imáim szerencsére meghallgatásra kerültek, hiszen egész nap (számomra) tökéletes túraidő volt: kellemes hőmérséklet, melengető napsütés, lágy szellővel fűszerezve. Na jó, ha egy kicsit kritikus akarok lenni, lehetett volna egy kicsit alacsonyabb a páratartalom, hogy még messzebb ellássak a Börzsöny szebbnél-szebb kilátást nyújtó pontjairól! De nem vagyok telhetetlen, ez így volt jó ahogy volt! Na de pontosan hogyan is? Nézzük, olvassuk! :)

Szombat hajnalban már a 4-es metrón megmosolyogtató pillanatokat élhettem át, ugyanis a begördülő szerelvényen Kovács Erikát pillantottam meg, aki hova máshova is igyekezett volna e hajnali órában, mint a Julianus túrára! :) Ám a beszélgetésünk csak rövid ideig tartott, hiszen ő a Nyugati felé vette az irányt, én pedig a Keleti felé tartottam, azzal a naiv tudattal, hogy jó úton járok! A pénztárban szembesültem azzal, hogy bizony már jó ideje az EC vonatok is a Nyugatiból indulnak Nagymaros-Visegrád felé... Hát nem mondom, hogy nem kaptam egy kisebb sokkot, elvégre alig 20 perc alatt kellett volna átérnem a másik pesti fejpályaudvarra, ha az eredetileg kiszemelt vonatot elérjem! Nem láttam rá sok esélyt, de optimistán hozzáállva a dologhoz futótempóra váltottam, és egy busz-villamos-futás trióval végül sikerült elcsípnem a vonatot, nem mondom, hogy nem volt kicentizve a dolog, de minden jó, ha a vége jó! Így már 40 perccel a hivatalos rajtidő előtt Nagymaros-Visegrád vasútállomáson, a túra starthelyén "élvezhettem" a hajnali cidrit! De így még a szomszédos zöldségesnél fel tudtam tölteni táskámat minden földi jóval, valamint a rajtoltató asztaloknál el tudtam foglalni a pole pozíciót, ezzel kijátszva a sorban állás "undoromat". Amikor befutott a Budapest felől érkező személyvonat az állomásra, láthattam, hogy bizony nem kevés túratárs érkezett ezzel, akik ezután be is álltak szépen libasorba mögém. 

A rajtoltatási procedúra elég lassan ment, így még inkább örültem annak, hogy a korábbi vonatot választottam... Dienes Áronnal vágtam bele a nagy kalandba kereken 7 órakor, hogy aztán együtt teljesítsük a teljes túrát! Áronnal kifejezetten jó túrázni, az átlagtempónk nagyjából megegyezik, ezen felül szinte minden zeg-zugát ismeri hazánknak, ehhez párosul a hihetetlen jó memóriája, így mindig tanulhatok tőle a túrák során, ez most sem volt másképp. A túra útvonalvezetése nem nevezhető bonyolultnak, három szakaszra lehet felosztani: a rajttól Kóspallagig az OKT nyomvonalát kell követni, onnan Nagybörzsönyig a Honti Piros útvonalát, a szobi vasútállomáson található célig pedig a Börzsönyi Kék jelzéseit. 

Egyszerűnek hangzik, nemde?! Valóban az is lenne, hogy az elmúlt években nem variálgatták volna több szakaszon is a fentebb említett turistautak útvonalát. Ennek köszönhetően az "útvonalleírás" és a térképen berajzolt nyomvonal nem álltak összhangban, elvégre a kapott térképen a berajzolt útvonal valahol a régi nyomvonalat követte, máshol pedig a mai, aktuális nyomvonalat... Mondhatná akkor az ember, hogy nézzük az "útvonalleírást", de itt is ellentmondásokba ütköztem: a kivastagított nyomvonallal ellentétben ez "érintette" a Gömbölyű-követ, azt sugallva hogy akkor itt bizony kövessük a térképpel ellentétben a mai nyomvonalat. De tovább nézve a leírást, láthattam, hogy a Zuvári-hegy is fel van tüntetve a "szövegben", melyet tudtommal sosem érintett a Börzsönyi Kék, akkor most hogy is van ez?! A túra során a pontőröktől sem kaptam egyértelmű választ a problémámat vázolva nekik, volt aki azt mondta, hogy a jelenlegi felfestéseket kövessük, valaki pedig azt, hogy a térkép a mérvadó, aszerint menjünk tovább...

Ez a dilemmám sem szeghette kedvemet a nap során, Áronnak kemény tempót diktálva kezdtük meg a túrát, rögtön izzasztó emelkedővel, fel a Hegyes-tetőre (482 m)! A hegyoldalban egyre feljebb küzdve magunkat már abszolút nem éreztük a reggeli alacsony hőmérsékletet, olyannyira, hogy egy-egy rétegtől meg is váltunk, mielőtt elértük volna a virágtengert átúszva a hegytetőn álló Julianus kilátót. Itt szerezhettük be az első pecsétünket, majd a kilátó szűk lépcsősorát megmászva körbetekinthettünk odafentről is. Az idő ugyan párás volt, de a Dunakanyar, a Visegrádi-hegység, a Pilis, a Cserhát és a Börzsöny vonulatai így is kirajzolódtak a távolban. 

Julianus kilátó a Hegyes-tetőn

Kilátás a Julianus kilátó tetejéről

A kilátót elhagyva, meredek lejtő következett, hogy aztán a Köves-mezőt elérve csodás réteken keresztül folytathassuk bakancsos kalandunkat. Az eddigi erdős szakaszokon keltikék színezték lila-fehérre a gyepszintet, a réteket pedig tavaszi héricsek csoportjai festették sárgára. Pirosló hunyorokat mindkét részen sikerült lencsevégre kapnunk.

Tavaszi héricsek

Keltikék

Pirosló hunyor

Panoráma a meredek ereszkedés előtt

A mezei etapot egy csodás panorámával megajándékozó meredek lejtő zárta le, fotószünet után újra éledező erdőkben sétálhattunk, egészen a Törökmezői turistaházig hullámoztunk fel s alá. A háznál újabb ellenőrző pont fogadott,a kapott pecsét után már láthattam a tendenciát, miszerint minden egyes ellenőrzőponton hatalmas, egyedi pecséteket zsebelhetünk be. Remek! - állapítottam meg, elvégre nagyon szeretem a különleges lenyomatokat. Ellátásként pedig pár szem sós mogyit és egy almát markoltam fel, hogy aztán a szomszédos állatpark lakóit meglátogassam. Na persze eloszlatva a kételyeket, a kaja a gyomromban landolt, nem az állatoknak adtam, őket csupán szemrevételeztem közelről! 

Az állatkert egyik aranyos lakója

Bár a ponton szerezhettünk volna ivóvizet is, ám Áron felvetette az ötletet, hogy tegyünk egy kis kitérőt a Fehér-forráshoz, hogy valódi, kristálytiszta forrásvízzel töltsük meg kulacsainkat. Nem ellenkeztem, néhány métert megtéve már a Fehér-forrásnál jártunk...! Akarom mondani forráscsoportnál! Ugyanis összesen 6 foglalt forrást számoltam össze a meseszép völgyben, míg Áron mintát vett az egyikből, én felkerestem mindegyiket, kisebb-nagyobb vízhozammal ugyan, de mindegyik üzemelt a komoly szárazság ellenére is.

Fehér-forráscsoport és környéke

Feltöltekezve megnéztük még a Törökmezői-horgásztavat is, majd egy újabb, rejtett kis forrást/kutat is felkerestünk, mely szintén csak néhány méterre található az OKT-től, azonban létezésére semmi sem utal, csak ha a túratársunk kívülről ismeri a környéket! :)

Törökmezői-horgásztó

Hamarosan döntést kellett hoznunk, hogy a jelenlegi turistautakat, vagy pedig a térképet kövessük, hiszen a Békás-rét után jött az első anomália! Végül a térképes nyomvonal mellé tettük le a voksunkat, elvégre végül a rajtban én ezt az utasítást kaptam, hogy kijavították azon a korábbi "hibákat", most már jó az.

Békás-réti hangulatképek

A rétről csodás kilátást élvezhettünk a Börzsöny magasabb régiói irányába, a villanypásztor mögött pedig legelésző bocikat és pacikat fotózhattunk lelkesen. A régi OKT útvonal könnyen követhető és járható volt szerencsére, így hamarosan már a Kóspallag határában, a harmadik ellenőrzőponton adhattuk le itinereinket pecsételéshez.

Innen elvileg jelzetlen szakasz várt ránk a Honti Piros ösvényéig. Ám a valóságban az OKT és a Honti Piros is nyomvonal-korrekción esett át, így egy percig sem kellett jelzetlen utakon bolyonganunk. Erdőkön keresztül vágtattunk előre, ám ezen rengetegekre már nem volt jellemző az eddig megszokott virágtenger... Így is élveztük az Alsó-hegyig tartó hullámzást, ahol ahelyett, hogy kisétáltunk volna a hegytetőre, inkább másik irányba tettünk egy rövid kitérőt, egy ismeretlen hős katona nyughelyéhez.

Ismeretlen katona sírja az Alsó-hegyen

A még lombtalan fák között már fel-felsejlett Márianosztra, a híres kegytemplomával annak központjában. Tudtuk, hogy odáig már csak lefelé kell mennünk, így komoly tempóban értünk be a faluba, ahol a központban lévő kocsmánál vártak ránk a szervezők, zsíros, lekváros és vajas kenyerek, almagerezdek garmadájával. Na meg sóval, mellyel megízesíthettük a különböző feltétű, friss, puha kenyereinket... Gondoltam én, és jól meg is "sóztam" a vajas kenyeremet. Szinte csak úszott a sóban az étkem, ám beleharapva nem érezhettem annak sósságát. El is gondolkodtam, hogy mi lehet a probléma... Kellett egy kis idő, mire leesett, hogy ez inkább édes volt, mintsem sós! Merthogy az egyik bödönben cukor volt, és nekem sikerült arra lecsapnom, felirat sajnos nem volt egyiken sem, hogy mi is található bennük, naivan sónak hittem mindet... Így inkább egy másik kenyeret választottam, és ezúttal már sóval hintettem meg annak felületét, hogy pótolni tudjam az eddig kiizzadt mennyiséget. Ezúttal sikeresen! :) Áron eközben a falu másik vendéglátóipari egységét választva frissített egy jót, követtem is őt egy Coop-os kitérőt követően. 

Márianosztra

A Bezina-völgyi kisvasút sínpárja

Rövid szünetet tartottunk, hogy aztán energiától duzzadva ugorjunk neki a Nagybörzsönyig tartó szakasznak. A Bezina-völgyi Erdei Vasút nyomvonalát keresztezve, a térképet követve sétáltunk tovább, előbb mezőgazdasági területek szélén, majd betértünk  egy hangulatos völgybe. Annak oldalában, szűk, rézsűs ösvényeken baktattunk egyre feljebb és feljebb, miközben a napsugarak által csillogó, mellettük csordogáló patakban gyönyörködtünk, persze közben a lábaink elé is nézve, nehogy egy óvatlan pillanatban megcsúszva abban kössünk ki...

A Koppány-nyereg felé haladva

A völgyet elhagyva meredek kapaszkodás várt ránk, fel a Koppány-nyeregig, az emelkedési szög hatására Áron bevetette eddig táskáján utazó túrabotjait is. Megizzadva értünk fel a Koppány-nyeregbe, ahol a Márianosztrán kapott információval ellentétben pontőr várt minket. Meg sem lepődtem már ezen... Így végül itt szerezhettük be az újabb pecsétet, és nem pedig a 'Nosztrán kapott információmorzsa szerint, mely úgy szólt, hogy nem lesz pontőr a nyeregben, az itteni pecsétet is Nagybörzsönyben kapjuk majd meg. A térképet követve,a régi piros lefestett jelzéseit követtük, melynek nyomvonala a jelenleginél hosszabb ugyan, de kevésbé szintes. Így - számomra sajnos - kihagytuk a Gömbölyű-kő nyújtotta panorámát, ám cserébe előttünk méterekre átrobogó őzikét figyelhettünk, sebessége lenyűgözött, ilyen tempóval átrobogó jószágot én még élőben nem láttam. Nem az a megszokott szökdécselő, kecses mozgásforma volt... Néhány méterrel később pedig egy vaddisznó jó állapotú tetemébe botlottunk, végül pedig egy kerítésbe, mely elzárta a térkép szerinti utat. Bár egy létrán át tudtuk volna "ugrani"  kerítést, inkább annak kikerülése mellett döntöttünk, megindultunk az új nyomvonal felé futó ösvényen.

"Ős-piros"

Aztán a fákon régi, nagyon kopott piros sáv jelzésekre bukkantunk. Bizony, amin haladtunk, az a legrégebbi útvonala a Honti Pirosnak, ugyanis e részen többször is megvariálták már annak pontos útvonalát... Ezek a jelzések le sem voltak szürkítve, csupán kopottak voltak, az ösvényt már kezdte visszahódítani a természet. Mire teljes dzsumbujjá változott volna az utunk, vissza is értünk a jelenlegi turistaútra, melyet egészen Nagybörzsönyig követtünk. Előbb meredeken lefelé, majd érintettük a Róth-erdőt, onnan kiérve pedig egy gyermekzsivajtól zengő réten találtuk magunkat, a métázó gyermekek mögött remek panorámával a Magas-Börzsöny irányába. Jó volt látni, hogy mennyire élvezik a lurkók a természet adta lehetőségeket, ez a mai világban egyre ritkább pillanat véleményem szerint...

Métázó gyermekhad, háttérben a Magyar-heggyel

Horgásztó Nagybörzsöny határában

A falu határában a horgásztó csillogó víztükre "kényszerített" minket megállásra, hogy aztán egy utolsó, szuszogtató emelkedőt leküzdve végül a Butella Borozó udvarán kialakított ellenőrző- és frissítőponton pecsételtessünk és egy-egy almát válasszunk. Na meg aki kért, ehetett lekváros, vajas vagy zsíros kenyeret is! A pontőrök útba igazítottak minket, hogy hogyan lehet "átvágni" a Börzsönyi Kékre, mi azonban inkább a Szent István király templom felé vettük az irányt. Kihagyhatatlan látnivaló, főképp, hogy itt forgatták a Julianus barát című film egyes jeleneteit. A román stílusban épült templomot ezúttal is csak kívülről tudtuk megcsodálni... Reménykedtem a túra előtt, hogy itt lesz az EP, és esetleg be lehet kukkantani a belsejébe is...

Szent István király templom

A templomtól megcéloztuk az Attila korcsmát, amit privát frissítőpontként vettünk igénybe. Olyan hangulatos kis hely, hogy legszívesebben elücsörögtem volna itt órákig. A kocsma előtt egy fehér ló "parkolt", gazdája pedig az egyik kinti asztalnál pipázgatott teljes nyugalommal, miközben arról mesélt a kocsmáros hölgynek, hogy hogyan szerzi be lóháton a friss házi tehéntejet, és kapott "cserébe" felvilágosítást, hogy még nem kellett átállítani az órát, azt csak vasárnap hajnalban kell! :)

Fehér ló a kocsma előtt, no de hol a herceg? :)

Meg is van, mellette a klasszikus magyar népmesei motívummal! :)

Energiaraktárainkat feltöltve, teljes erővel nekivágtunk az utolsó szakasznak, végig a Börzsönyi Kék aktuális ösvényein, ahogy a térképen is szerepelt. Vagy mégsem? Később kiderül... Nagybörzsöny hangulatos portái között távolodtunk lépésről lépésre a központtól, majd egy emelkedőt leküzdve már a Farkas-völgy bejáratánál kopogtattunk, hogy beléphessünk oda. A Börzsöny beengedett minket ismét a csodás rengetegei közé, ám ezúttal kaptunk egy kis "büntit" is, a nagybörzsönyi henyélésünkért, nevesítve aszfaltot... 

A Farkas-völgyben emelkedve

A Farkas-völgyben végig aszfaltúton kellett szó szerint koptatni cipőinket, szemben többször is kerékpárosok száguldoztak lefelé a Szent Orbán Hotel irányából. Jól mutatta sebességük, hogy szép kis emelkedőn haladunk nagyjából egyenletesen felfelé. A távolban ismerős arcok, illetve inkább "hátsók" tűntek fel, Kovács Erika és Tóth Tamás duóját véltük felfedezni előttünk. A nagybörzsönyi chillezés hatására megelőztek minket! Az aszfaltos etapnak csak a Koppány-nyereg előtti utolsó, királykategóriás emelkedője előtt lett vége: a rövid, de intenzív emelkedőt ügyesen leküzdöttük, közben elhussantunk Erikáék mellett, szemben pedig meglepetésünkre Átol Csabáék csoportja közeledett felénk! Ők teljesen sajátosan értelmezték a túra útvonalát, az északi hurkot fordítva teljesítették, mint a többi túrázó! :)

A Koppány-nyeregbe felérve ezúttal pecsétet nem kaptunk, de szőlőcukrot igen. Jöhetett a hullámzás a nosztrai műútig! Előbb le a Vörös-haraszt-völgybe, mely bár gyönyörű volt, ám a csúszós, rézsűs, kidőlt fákkal tűzdelt ösvényen meglehetősen nehézkesen lehetett lépdelni.

Rekettyés-tó

Aztán fel a Rekettyés-tóhoz, végül az egy méterrel a hivatalos hegy rangról lecsúszó (499 méteres!) Széles-hegy tetején tudtunk fújni egyet. Erre ürügyet a remek panoráma adott, ide mindig szeretek feljönni! Megjegyzem, hogy a Rekettyés-tó előtt egy teljesen friss nyomvonalon haladt a Börzsönyi Kék...

A Széles-hegyen

A hegyről lefelé bandukolva, bal kéz felé elnézve a fák ágai között vissza-visszakacsintott ránk a Magas-Börzsöny, így sokszor inkább balra kukucskáltam, mintsem a lábaim elé. Szerencsére így is épségben értük el a Piribék-tisztást, melynek közepén öreg hagyásfákban gyönyörködtünk, miközben Áron energiával töltötte fel raktárait, felkészülve az utolsó előtti emelkedőre, mely a Nagy-Galla alatti rétig tartott.

Piribék-tisztás

Mielőtt kiértünk volna a rétre, egy Mária képnél balra kanyarodtunk, és megkezdtük az újabb ereszkedést, ezúttal még az eddigieknél is "tisztább" (értsd: fáktól mentes) panorámával bal kezünk felé. Aztán újabb terelés, ezúttal számomra teljesen ismeretlen vidék felé, nevezetesen a Brjéska bányához.

Brjéska bánya

Itt tanulmányozhattuk a hegységet felépítő kőzetet, majd Árontól megtudtam, hogy a bányában kitermelt kőzetet anno kisvasúttal szállították el Szob irányába, itt volt a Szobi kisvasút egyik szárnyvonalának végpontja. A bánya látványát a már alacsonyan járó Nap sugarai még fantasztikusabbá tették, remek pillanatban értünk ide véleményem szerint! Innen végig a kisvasút töltésén sétáltunk a Misa-réti-völgyben. Bal kéz felé a Zuvári-hegy meredek hegyoldala kísért minket, jobb kéz felé pedig a Misa-réti-patak csobogott. A töltésen itt-ott még fellelhetők voltak a szelvénykövek, valamint találtam régi sínszeget is, igaz, eléggé rozsdás volt már (nem meglepő módon...)! Közben pedig befutott mögöttünk a Misa-réti expressz Erika és Tamás formájában, komoly tempót diktáltak, simán megelőztek minket! :)

A Vasutas-forrást elérve már tudtuk, hogy hamarosan az utolsó ellenőrző ponton leszünk, a Misa-réten. A pecsét mellé néhány szem sós mogyit majszoltam el, majd a jelenleg is üzemelő Szob-Márianosztra kisvasút sínpárját keresztezve, immáron négyesben kezdtük meg az utolsó emelkedőt. Az erdőből kiérve fantasztikus látvány fogadott minket, a lenyugvó Nap által megfestett Csák-hegyben és a Dunakanyar látványa beleégett a memóriámba, de biztos ami biztos, fényképezőmmel is megörökítettem ezt.

Visszapillantva a Csák-hegy irányába

Sukola kereszt

Az utolsó szakasz méltó befejezése volt eme remek napnak! :)

A Sukola kereszttől egy frissen átalakított, zúzott köves úton tipegtünk be Szobra, végig csodás panorámában gyönyörködve, méltó befejezése volt ennek a túrának - állapítottuk meg mindannyian! Végül aszfalton száguldva estünk be a szobi vasútállomás restijébe, ahol megkaptuk a megérdemelt jelvényeinket, valamint a rajtban megrendelt babgulyásainkat! Az ízletes leves tette fel az i-re a pontot, nekem 10/10-es volt, minden elismerésem a szakácsnak! ;) A szervezőknek pedig köszönet a túráért! :)