Ha meghalljuk azt a szót, hogy Balaton, szinte rögtön felmerül a nagy kérdés: az északi vagy a déli part a kedvencünk?! Érdemes azonban elővennünk a középiskolás földrajzi atlaszunkat, és fellapozni azt Magyarország domborzati térképénél! Ekkor láthatjuk, hogy a mi csodás magyar tengerünknek bizony van nyugati és keleti partja is, melyek bár nem olyan hosszúak, mint északi és déli társaik, de egy misét mégis megérnek... Vagy többet is?! Ennek jártam utána február első vasárnapján a Margit-vonal emléktúrán, mely a keleti part legszebb látnivalóit vonultatta fel nekünk. Bár már biciklivel jártam korábban ezen a szakaszon, de akkor a legtöbb látnivaló mellett elsuhantam még, most azonban végre kényelmes tempóban felfedezhettem azokat. A túra előtti napokban pedig extraként - ugyan közvetetten, de - nyertem egy ingyenes indulási lehetőséget is, melyet ezúton is köszönök a Tolnai Balázsnak és Tóth Eszternek is!

Indulás tehát: a kiinduló pont Balatonfűzfő vasútállomása, annak is a váróterme! Imre itt adja át a teljesítéshez szükséges itinert, melyet innentől már csak követni kell nagyjából 17 kilométeren keresztül. Kilépve a vasútállomás épületében az első gondolatom az volt, hogy biztos szükségem van minden ruhámra?! Szombaton újabb hónap vette kezdetét, mely papíron a február névre hallgat, de a valóságban én úgy éreztem, hogy az időjárás kettővel többet lapozott előre a naptárában, és rögtön áprilisi idővel lepett meg. De az arcomat megcsapó lágynak nehezen nevezhető szellő kijózanító pofont adott: kell az a meleg réteg - gondoltam még ekkor. 

A vasútállomás mögötti parkon átvágva szinte azonnal az első látnivalónál, a fűzfői Jézus Szíve templomnál - nekem a Jézus Szíve templom hallatán rögtön a kőszegi társa ugrik be, ide azonban egy csöppet hosszabb lett volna a menetidő :) - lyukadtam ki, mögötte pedig a szebb régmúltra emlékeztető Mámai templomromot vehettem alaposabban szemügyre!

Jézus szíve templom (balra) és a mámai templomrom (jobbra)

A túra alapvetően kevés szintemelkedést tartalmazott, ahol azonban emelkedni kellett, ott nem volt kegyelem: az első izzasztó emelkedő Balatonfűzfő Mámatető részére vezetett fel. A Nap itt már próbálgatta szárnyait, valamint az emelkedési szög is alaposan rádobott el lapáttal a hőérzetemre, a szél pedig már nem fitogtatta erejét: korábbi állításomnak ellentmondva immáron feleslegesnek éreztem az "extra" réteget magamon.

Felkelt a Nap Mámatető felett

Így hát szolid sztriptíz showba kezdtem: előbb a kabát, aztán a hosszúnadrág, legvégül pedig a pulóver is a zsákom mélyére került... Volt időm ezen procedúrára, hiszen ez volt a túra legkevésbé szép szakasza: sajnos a helyiek illegális szemétlerakónak használják az útvonal ezen részét. Bal kéz felé hamarosan feltűnt a zöldellő szántóföld közepén a Sér-hegyi geodéziai mérőtorony.

Sér-hegyi geotorony

Geotorony mozgalmazóknak biztos megdobbant a szívük, én is elgondolkodtam a kód becserkészésén, de a dagonyás szántóföldön át tartó megközelítésre most nem vágytam, inkább a Soós-hegyet céloztam meg: bizony-bizony, létezik "saját" hegyem - megj.: Soós a vezetéknevem -, melyet én is most tudtam csak meg! :) A nagy klasszikus "Ha lenne 10000 forintom..." kezdetű mondatot én ugyanis úgy fejeztem be, hogy "...elneveznék magamról egy hegyet"... Ezek szerint volt 10000 forintom - köszönhetően az ingyen indulásnak is. :)

A viccet félretéve, a hegyet nem rólam, hanem Soós Lajos költőről, Balatonkenese egyik leghíresebb lakójáról nevezték el, akit a "Balaton poétája" jelzővel is illetnek. Számos verset írt itt nagy szerelméről, a Balatonról, nyughelye is Balatonkenese temetőjének Balaton felé eső sarkában található. A Soós-hegy tetején 360°-os panorámát biztosító kilátó várt, és a költő tiszteletére 1927-ben állított obeliszk. Botanikát kedvelőknek célszerű ide melegebb időben visszatérniük, ugyanis itt lehet a legnagyobb kolóniában megfigyelni a fehér virágzattal rendelkező tátorjánt, mely egy lágyszárú, évelő növény, ritkaságát és fokozott védelmét jól mutatja a 100000 Ft-os eszmei értéke!

Soós-hegy - kilátó panorámával

Soós találkozó - balra a költő obeliszkje, jobbra jómagam a Soós-hegyi panorámával

Érdekes volt elolvasni, hogy a magaslat mekkora változáson ment keresztül az évszázadok alatt! A most látható, a Balaton felőli oldalán rendkívül meredek letörésű hegy korábban enyhe lejtővel simult ugyanis a vízhez egészen a 19. század második feléig... 1861-ben azonban a Balaton lecsapolása után a víz 2-300 méterrel visszahúzódott, a hullámzó magyar tenger által alámosott fal pedig leomlott. Ami pedig igazán meglepett: a magaspart anyaga túlnyomó részben nem is lösz, hanem a Pannon-tengerből lerakódott üledékes kőzet, csupán a legfelső 1-2 métert alkotja a jégkorszak száraz szelei által idehordott porból kialakult lösz!

Lösszel borított tengeri üledék

Mária Emlékhely padjának részlete

A következő látványosságok a magaspart meredek oldalában található Tatárlikak voltak! Ide szűk ösvényen lehetett leereszkedni. Ezek korábban csupán csónakkal voltak megközelíthetőek, így remek búvóhelyül szolgáltak a tatárok és törökök elől menekülő embereknek. Ma már a Balaton megcsapolásának "köszönhetően" száraz lábbal megközelíthetőek: összesen 9 barlang található a Soós-hegy - minden egyes alkalommal jó érzés leírnom :) - oldalában, melyek közül az "alsó szinten" található 5 barlang viszonylag könnyen megközelíthető, feltéve ha jól tapad az ember bakancsa a meredek domboldalban. A feljebb található 1., 2. és 7. barlang azonban sokáig teljesen érintetlen volt, 1894-ben Jankó János és Soós Lajos vállalkoztak a nemes feladatra, hogy a part felső pereméről leereszkedve felkutassák azokat. A ma is csak mászófelszereléssel megközelíthető felső barlangokat átvizsgálva megállapították, hogy ezek is "lakottak" voltak a korábbi évszázadok során!

A legkönnyebben megközelíthető Tatárlik

Miután bekukkantottam a legkönnyebben megközelíthető barlangba, a többi felkutatására indultam, ám a térkép tanulmányozása helyett egy kijárt ösvényt követve próbáltam azokat megtalálni, sikertelenül... Az ösvény ugyanis egyre meredekebben a meredek partfalon vezetett feljebb és feljebb, egy idő után már tudtam: nincs visszaút, lefelé a meredek falban tuti zakózás lenne a vége! Így hát a felfelé utat preferáltam, és a fal konzerválására telepített akácos ágaiba, gyökereibe kapaszkodva küzdöttem magamat fel a magaspart tetejére. Jó kis móka volt, de a "Do not try this at home!" kategóriába sorolnám... Most éppen a héten lehullott csapadéknak köszönhetően ideális volt a lösz tapadása, szerencsém volt!

Következő megállóm a református sírkert volt, melynek Balaton felőli végében található Soós Lajos sírhelye, én most azonban a másik végében található német katonai sírkertet, az 1848-49-es forradalom- és szabadságharc valamint a második világháborús emlékműveket néztem meg. Az utóbbi két emlékművet szerintem nem kell különösebben kommentálnom, kenesei lakosok is harcoltak ezen háborúkban. Az itt látható sok-sok egyforma kereszten azonban német neveket olvashatunk, mind-mind 1944-es vagy 45'-ös halálozási dátummal. Itt húzódott ugyanis a második világháború végén a Margit-vonal, mely a Drávát és a Dunát kötötte össze a Dunántúlon "keresztben" létrehozva, kihasználva a Balaton és a Velencei-tó természetes védelmi funckióját is! A védvonal maximális hadműveleti feladata az Ausztria felé vezető utak lezátása, az osztrák iparvidék védelme, míg a minimális hadműveleti feladata a zalai olajvidék, a dunántúli mezőgazdaság és ipar, valamint Budapest nyugati irányú átkarolásának megakadályozása volt - olvashattam az itineren. Tehát a Dunántúl védelme során elhunyt német katonák leltek itt végső nyugalmat!

Német katonai sírkert

Magyar hősök emlékhelyei a református temetőben és régi sírkövek

Balatonkenese központja felé jobb sorsra érdemes, nádtetős házon és az ország egyetlen, emeletes, páros oszlopos klasszicista lakóházán akadt meg a szemem. Az előbbi ugyan nem számít ritkaságnak, de az utóbbi nagyon is, ha hinni lehet a ház falán elhelyezett "műemlék" tábla szövegének!

Hazánk egyetlen, emeletes, páros oszlopos klasszicista lakóháza Balatonkenesén található

Innen csupán néhány lépésre található a város legrégibb műemléke, a 13. századi alapokkal bíró református templom! A kívülről is impozáns templomot sikerült belülről is megcsodálnom: vasárnap délelőtt révén az ajtaja nyitva volt, az odabent lévő úriember pedig engedélyt adott, hogy megnézzem azt.

Református templom: kívül-belül

A templom mellett fehérlett a református parókia épülete, azzal szemben pedig a három reformátor: Luther Márton, Dévai Bíró Mátyás és Kálvin János fából faragott szobrai barnállottak. A kőkerítésen pedig Nepomuki Szent János szobrát nézhettem meg, mely szobor egy népi hagyományban őrzött esetre is emlékeztet: 1744 janúius 9-én a gyanakvó kenesei nép a mezőkomáromi jezsuita plébánost és társát ugyanis ezen a helyen szekerestől együtt az árokba akarták borítani... Ezen terv sikerességéről, az esetleges következményekről további információ nem áll rendelkezésemre...

Nepomuki Szent János szobra

Bár a túra útvonala nem érintette a katolikus templomot, én azért tettem ide egy rövid kitérőt. A szintén jó állapotnak örvendő templom előtt első világháborús emlékmű áll, a katolikus templom ajtaja pedig szintén nyitva állt előttem, bár a belső, üveges ajtón már nem sikerült átjutnom, így is láthattam annak belső elrendezését!

Első világháborús emlékmű, katolikus templom kívül-belül

A város központjától csupán néhány bakancsemelésnyire volt a Balaton partja, nem tudtam kihagyni az újabb kitérőt: a Széchenyi parkon keresztül kisétáltam a mólóra, hogy a magyar tenger mellett megcsodálhassam a vitorláskikiötőben pihenő vitorláshajók árbóctengerét! A park fűz-, jegenye- és nyárfái között akadtam rá a legnagyobb magyar jelzővel is "büszkélkedő" gróf Széchenyi István emléktáblájára, aki 1846. októberében az első balatoni gőzhajó, a Kisfaludy fedélzetén érkezett Balatonekenesére, hogy felavassa az Adam Clark - és nem pedig Clark Ádám, hiszen angol volt... - által tervezett, facölöpös hajóállomást. Az esemény 150. évfordulójának emlékére állították az említett táblát! Érdekesség, hogy a hajóállomás élete finoman fogalmazva sem volt hosszú: az átadás után két évvel, 1848-ban meg is semmisült, ám közlekedéstörténeti szempontból mindenképp jelentős volt!

A kenesei kikötő 1846-os avatásának emléket állító tábla a Széchenyi parkban

A Magyar Tenger partján - mólóval, árbóc- és nádtengerrel

A Vak Bottyán strand mellett sétáltam tovább, párhuzamosan a rozsdásodó sínszálakkal, melyek jól mutatták: erre bizony nem mostanság járt vonat! Nem véletlen ez, hiszen Balatonfűzfő környékén mégcsak felépítményt sem láttam: a vasútvonal rekonstrukció alatt áll, a vasúti közlekedés itt tényleg csak szünetel, nem úgy, mint papíron számos mellékvonalunkon...

Rozsdásodó sínpár - friss bazaltkövekkel

A túra útvonala a parttól távolabb futott, én azonban nem tudtam elszakadni attól, így egy szakaszon - amíg a part követhető volt, és nem került "magánkézbe" - a vízfelület határát követtem a tóparti sétányon!

A Balaton "szintjén"

Aztán én is visszatértem a hivatalos, szalagozott útvonalra - itt említeném meg, hogy a túra végig profin volt szalagokkal jelölve, köszönet érte a rendezőségnek! -, hogy nyaralók között haladjak hosszú percekig, majd elérve a 71-es főutat, arra ráfordulva kezdjem meg a túra újabb szuszogtató emelkedőjét, melyhez már korábban volt szerencsém, ám akkor két keréken jártam a vidéket! Az emelkedő végén már Balatonakarattya házai között sétálhattam, a főútról a Vak Bottyán térnél térítettek le a szalagok, hogy a Csittény-hegy oldalában érjek ki a balatonakarattyai magaspart tetejére. A térképem a Csittény-hegy tetején is mutatott egy csillagot, mely a szép kilátást kódolta, így hát én ismét csak tévútra fordultam, és megmásztam a hatalmas fenyvesekkel borított hegyet. Annak tetején ugyan a fák miatt kilátás nem fogadott, de annak közvetlen oldalában - ahova a térkép is jelezte - már annál inkább! Az eddig bejárt szakaszra nézhettem fel: visszaköszönt a Balaton északkeleti csücske! Balatonfűzfő, a Soós-hegy magaslata az impozáns lőszfalával valamint Balatonkenese is, de felismertem az Örsi-Somlyó túrák során (is) bebarangolt Balatonalmádit és környékét is.

Kilátás a Csittény-hegy északi oldaláról

A kilátás megcsodálása után jött a zurück, nagy létszámú túrázó társasággal egyetemben értem ki a minden eddiginél szélesebb körű panorámát nyújtó Kisfaludy sétányra! Így hát kapva kaptam az alkalmon, és rögtön meg is kértem egyiküket, hogy készítsen egy képet rólam, mely szerencsére nagyon jól sikerült, és lett ezáltal a túra kezdő, kedvcsináló képe, de a jó dolgokból sosem elég, így itt van újra! :)

Nehéz szavakat találni a hely szépségére!

Ezt láthattam szemeimmel...

A Kisfaludy sétányon sétálva nyaranta hűsítő árnyékot biztosító fenyőfák között megbújó nyaralókat vehettem górcső alá: az itt nyaralók garantáltan megfeledkezhetnek minden gondjuktól-bajuktól! :)

Fenyőfák által óvott nyaraló a balatonakarattyai magasparton

A Kisfaludy sétányt nem élvezhettem ki végig, hiszen a szalagok egy újabb érdekes helyre, a Rákóczi parkba. Ennek közepén található ugyanis a Balaton-felvidék egyik legismertebb, védelem alatt álló ősfája, a több mint 400 éves Rákóczi szilfa. Akarom mondani, annak maradványai: sajnálatos módon annak már csak kerítéssel védett maradványait nézhettem meg! Az egykoron 22 méteres magasságú fa pusztulása 1853-ban kezdődött, ekkor egy villámcsapás következtében az egyik ága elhalt, majd a második világháború végén további súlyos sérüléseket szenvedett, melyet már nem tudott túlélni: 1967-ben zöldült ki utoljára... S hogy honnan is a Rákóczi jelző? A monda szerint II. Rákóczi Ferenc fejedelem ehhez a szilfához kötötte ki a lovát, és hirdette ki a nép "akarattyát", remélem innentől nem kell ecsetelnem, honnan is kaphatta a nevét a település... :) A szilfa maradványai mellett egy fiatal, Rodostóról hozott platánfa növekedik, melyet a szabadságharc leverésének 300. évfordulóján (2011-ben) ültettek Rákóczi emlékhelyekről származó földbe!

Rákóczi mellszobra és a Rákóczi szilfa maradványai

Rákóczi park és a Milleniumi emlékmű

A Rákóczi parkból gyorsan visszakanyarodtunk a Kisfaludy sétányra: a kilátónál lyukadtunk ki, mely "mögött" induló szűk ösvényen kezdtük meg az ereszkedést, vissza a Balaton partjának szintjére! Izgalmas ösvényen kanyarogtunk, érintve a vasúti alagutat. A most sínmentes alagútba be is néztem, a mesterséges átjáróbarlangban medvét azonban nem, csupán munkásembereket találtam! :) A 100 méter hosszú alagutat leszámítva a magaspart függőleges löszfala mellett halad a vasútvonal, melyet akácos telepítésével próbálnak itt is megkötni. Korábban történt is már itt baleset: 1914-ben a leszakadó partszakasz egy darabja a sínekkel és rajta egy vonattal a Balatonban kötött ki! Szerencsére a mozdonyvezető időben észlelte a problémát, és sikerült leszállítania az utasokat, ezzel egy súlyos, emberéleteket követelő tragédiát akadályozott meg...

Ereszkedés a Balaton partjának szintjére - sínmentes vasúti pályával és alagúttal

A lejtmenet eleje és vége

Az ereszkedés végén a fentihez hasonló szerkezetű építmény fogadott, melyen "átbújva" a parttal párhuzamosan, strand és nyaralók között haladtam. Bár a jobb oldalamon csillogó víztükrű Balaton is hívogatott, ám az én szemeimet mégis a tőlem balra emelkedő újabb löszfalak ejtették fogságba! 

A felső képen látható löszfalat ugyan nem, de az alsón láthatót megmásztuk!

Irány vissza a magaspartra! - szólt az utasítás, s én annak eleget téve, a Vay Ádám lejárón - a nevével ellentétben - másztam vissza a magaspart szintjére. A borostyánlevelekkel gazdagon borított domboldalban élmény volt a lépcsőfokok leküzdése, s azzal is tisztában voltam, hogy ez az utolsó igazi erőpróba! A természet pedig volt olyan kedves, hogy az emelkedő ösvény féltávjánál még egy forrást is fakasztott nekünk... :)

Fel a Vay Ádám lejárón - sok-sok borostyánlevéllel, lépcsőfokkal és egy forrással!

Az izzasztó mászás jutalma pedig a magaspartról ismét elém táruló remek panoráma volt, a Balaton a kék minimum ötven árnyalatában pompázott!

Búcsú a magasparttól - a Balaton ezer színben kéklő hatalmas víztükrével, a Balaton-felvidék hullámzó vidékével

A kirándulás végpontja innen már csak néhány saroknyira volt, a Margit-vonal emlékműnél. Itt vehettem át a túra díjazását, s emlékezhettem meg az itt dúló harcok során elhunyt áldozatokról.

Margit-vonal emlékmű