Bár hazánk legmagasabb pontja a Mátrában található, ám a legnagyobb átlagmagassággal rendelkező hegységünk mégsem a Mátra, hanem annak keleti szomszédja, a Bükk! A Bükk-fennsík számos "kitüremkedése" emelkedik 900 méteres magasság fölé, melyek nagy részét a Bükk 900-as csúcsai mozgalom teljesítésével be is lehet cserkészni. Már régóta szerettem volna e mozgalmat teljesíteni, augusztus elején erre végre lehetőségem is adódott erre, éltem is ezzel! A mozgalomnak már nem csak a hagyományos, pecsétlenyomat-gyűjtős verziója létezik, hanem egy QR kódos online formája is. Én utóbbi mellett döntöttem, hiszen így tintapárna és hagyományos papírlap nélkül is lehetőségem volt a sikeres teljesítésre. A kódok beolvasásához szükséges okostelefon pedig (mivel klasszikus GPS készülékkel nem rendelkezek) amúgy is – szinte - elengedhetetlen lett volna a hegycsúcsok megtalálásához, elvégre azok többségére nemhogy jelzett turistaút, de még jelzetlen ösvény sem vezet! No persze mondhatjátok, hogy ott az iránytű/tájoló és a kihajtogatós Bükk térkép kombója is, de azokkal már egy nap alatt nem hiszem, hogy sikerült volna az összes levadászandó helyet elérnem… Mert az online verziónak bizony szintideje is volt: 12 órám volt begyűjteni a 20 (+2) kódot! Hozzáteszem, a Bükkben húsznál több 900 méter feletti csúcs van, én még tettem bele extrát is, de erről majd később…

Bükk 900-as csúcsai - az általam felkeresett sorrendben

Az indulást minél korábbi időpontban szerettem volna megejteni, ám lustaságomnak (alaposan lehűlt az idő a felhőzet hiánya miatt…) köszönhetően „csak” 5 óra után néhány perccel merészkedtem elő szálláshelyemről, hogy aztán a napfelkelte pillanataiban elvégezzem az első „bejelentkezésemet”, a bánkúti síháznál. Innen kellett indítanom a túrát, és a kódok begyűjtése után ide kellett visszatérnem: ez az online verzió extra része a hagyományoshoz képest.

A túra előtt letöltöttem a telefonomra egy korábbi teljesítő által rögzített tracket, ez alapján terveztem a csúcsokat meghódítani, az első 900+ méteres csúcs a Bálvány (956 m) volt! Bemelegítésnek tökéletes, hiszen turistaúton közelíthettem meg a csúcson álló Petőfi kilátót. Mely szerencsére ismét biztonságos, így előbb a kilátó megmászását hajtottam végre, csak aztán olvastam be a csúcsoszlopon lévő QR kódot. A kilátó megmászását szó szerint kell érteni, a legfelső szintre egy tűzlétrán keresztül juthattam fel: tériszonyosok inkább ne próbálkozzanak ezen objektum meghódításával… A 360°-os körpanoráma a felső szintről magával ragadó: hazánk e szegletére mindent lehetne mondani, csak azt nem, hogy unalmas sík vidék!

Petőfi kilátó

Kilátás a Petőfi kilátóból

Az óvatos leereszkedés után nemcsak a Bálványnak intettem búcsút, hanem a kényelmes turistautaknak is! Hangulatos mezőkön keresztül vezetett a track, melyek nem csak hangulatosak, de a hajnalra lecsapódott párának köszönhetően nedvesek is voltak. A nedvesség pedig nagyon szereti a cipőmet… eláztatni! Most sem volt ez másképp, már-már cuppogott benne a víz, mire kiértem egy erdei útra, mely erdei házikók mellett torkollott be a sárga sáv turistaútba: az első a Debreceni Búvár Klub kulcsosháza, a második a Csurgó erdészház volt. Az erdészház udvarán autók parkoltak, irigyeltem az itt pihenőket, innen csak kisimultan és kipihenten lehet hazatérni a szürke hétköznapok világába!

A Debreceni Búvár Klub kulcsosháza (felül) és a Csurgó erdészház (alul)

A Kis-Huta-réten

Őz show

A második hegycsúcsom a Nagy István erőse (938 m) volt. Ide a Faktor- és Kis-Huta-réteken keresztül jutottam el, melyeken a hajnali kellemesen hűs időjárást kiélvező, rám fittyet sem hányó őzikék szökdécseltek. A csúcs előtt párszáz méterrel ismét csak jelzetlen ösvényre tértem le, a gerincen felfelé sétálva a zöldellő lombkoronaszint apró résein keresztül a már meghódított Petőfi kilátót pillanthattam meg.

Kukucs: Petőfi kilátó a Bálvánnyal!

A csúcsoszlopon újabb QR kódot találtam, a sikeres becsekkolás után már veszítettem is a szintet, ezúttal már toronyiránt. Visszatérve a Kis-Huta-rétre, próbáltam követni a tracket, ám hamar be kellett látnom, a rögzítője sem kitaposott utakon közlekedett, hanem épp amerre jónak látta. És ami egy téli vagy épp kora tavaszi körülmények között ideális útnak tűnik, az nem biztos, hogy egy augusztusi napon is az lesz… Sőt! Így gyorsan döntést hoztam: megyek a saját utamon, amennyire csak lehet kikerülvén a derékig érő gazt vagy épp a füleimet is csipdeső csalánerdőket… Szerencsére a legtöbb csúcsot erdők fedték, így inkább a faágakkal kellett megküzdenem, mintsem az engem jobban zavaró szúrós indákkal, csalánosokkal…

A Fodor-hegy oldalában - fenyvesek és sziklák rengetegében

A fenti megállapítás a Fodor-hegyre (931 m) is igaz volt: fenyőerdőn keresztül, méretes mészkősziklákat kerülgetve közelítettem meg a csúcsot. Ezután a Huta-bérc (918 m) várt rám, ide a kék kereszt turistaútig toronyiránt próbáltam haladni, aztán onnan egy jelzetlen ösvényt követtem, mely nem csak a térképen, hanem a valóságban is létezett! Méghozzá milyen hangulatos ösvény…

Kitaposott úton, meseországban haladtam a Huta-bérc felé

Egyik kedvenc szakaszom volt aznap: mészkősziklákkal csipkézett utak, hatalmas fenyőfákkal, közöttük lágyan beszűrődő kora reggeli napsugarakkal! A cserjeszinten pedig számos virág sárgállott, közöttük pedig málnabokrok húzódtak meg. Rajtuk aprócska, érett vadmálna szemekkel…

Melyek íze teljesen más is volt, mint amit a boltban kaphatnék: édes, de milyen édes, még visszagondolni is jó rá! Kezdtem megérteni, hogy miért is térnek vissza ide napjainkban a barnamedvék… Hülyék lennének ilyen finom málnabokrokat nem megdézsmálni!

A Huta-bérc szégyenlős őre

A Huta-bérc tetején az aljnövényzet már kicsit sűrűbb volt, kényeztette a magas fű a lábaimat, a csúcsot pedig egy őz őrizte újfent. Ő azonban nem volt olyan bátor, mint akikkel korábban összefutottam, inkább kereket oldott, hogy nyugodtan megejthessem a 4. QR kódom beolvasását.

Szerintem már kitaláljátok, hogy az 5. csúcsot is toronyiránt közelítettem meg, mely a 925 méteres Mély-sár-bérc volt. Annak tetején ismét őzzel szemeztem, aki nemcsak menekülősre fogta a figurát, hanem jelezte is hangos „ugatással” a többieknek, hogy itt vagyok… Merthogy az őzek is képesek (szerintem) kutyaugatásra hajazó hangot kiadni, amikor életemben először hallottam, nem is tudtam hova tenni a dolgot (mint ahogy a szarvasbőgést sem...). Mire felértem a csúcsra, az őznek már bottal üthettem a nyomát, de nekem most a célom a csúcs érintése volt, melyet sikerrel abszolváltam is. Innen csak egy köpésre volt a 919 méteres Fekete-sár-bérc (6. csúcs), néhány perc alatt le is küzdöttem a völgymenet-hegymenet kombót, értelemszerűen a lehető legrövidebb úton!

Körös-bérc

A Körös-bérc (954 m) következett, melyet már-már szokatlan módon, könnyű terepen értem el: a hegytetőn átjátszóállomás és a szokásos csúcsoszlop fogadott, rajta a beolvasandó QR kóddal. A torony tetejéről biztos csodás lehetne a kilátás, de arra tilos a felmászás, így inkább egy extra látványosság beiktatását szavaztam meg: az ország legmagasabban nyíló barlangját, a Köröslyuk-barlangot ejtettem útba! A barlang „rossz” állapotban van már, teteje az idők során beszakadt, így már álbarlangnak is mondható, na persze nem oly’ látványos a mennyezet beomlása, mint az Udvarkői-barlang (Dante-pokla) esetén. Hűsölésre így is kiválóan alkalmas, maradt még fedéllel rendelkező része bőven!

Köröslyuk-barlang - hazánk legmagasabban nyíló barlangja

7 csúcs tehát már a tarsolyban, jöhetett a 8. is: a 952 méteres Vörös-sár-hegy! Egészen a kék kereszt turistaút eléréséig szinte sztráda minőségű utakon haladtam, majd egy rét közepén elterülő, csodás töbör mellett elsétálva újra az erdő mélyébe vetettem magamat. Ahol a túra első sokkját kaptam: hatalmas őzlábgomba kacsintott rám… A kedvencem! De sajnos azt magammal nem tudtam vinni, mivel amilyen finom, olyannyira sérülékeny szállítás közben… A későbbiekben még számos ilyen szívfájdító pillanatot kellett átélnem, remélem, hogy a közeljövőben lesz rá alkalmam szedni is, nem csak áhítozni utánuk…

A sokkból felocsúdva, izzasztó hegymenet végén értem fel a hegytetőre, melyet hasonlóan meredek „úton” hagytam a hátam mögött, megcélozva toronyiránt a 941 méteres Kukucsó-hegyet. Hazudnék, ha azt állítanám, hogy nem izzadtam meg ennek meghódítása során, de végre valami más fogadott fent: egy hangulatos tisztás, apró mészkősziklákkal, a csúcsoszlopon pedig egy esernyővel, eső esetére! A fák között pedig limitált verzióban ugyan, de még kilátást is kaptam, melyre nem számítottam.

Változatos terep a Kukucsó-hegy felé

A Kukucsó-hegy csúcsfája :)

... és a kilátás mellőle

Újabb nyílegyenes ereszkedés-mászás kombó jött, ezúttal az Ispán-hegy (912 m) tetejére, ám az eddigiektől eltérően a mászás vége igazán izgalmas terepen zajlott: igazi karrmezőn át bukdácsolhattam, szerencsére zakózás nélkül.

Mészkősziklák az Ispán-hegy oldalában

Nem én voltam az erdő legkitartóbb élőlénye :)

A fele már meg is van! – állapítottam meg, majd folytattam az utamat a hegység legmagasabb pontja, az Istállós-kő (959 m) felé… Ez a kijelentésem évtizedeken keresztül meg is állta volna a helyét, ám néhány éve pontos mérésekkel is bizonyításra került, hogy van ennél még feljebb is a Bükkben: a Szilvási-kőre keresztelt 961 méteres csúcs! No persze ettől még nem lett könnyebb meghódítanom az Istállós-kőt. Előbb intenzív lejtés várt rám, hogy aztán elérve a zöld háromszög turistautat, megkezdjem a több, mint 100 méteres szintemelkedéssel járó utamat a 959 méter magas Istállós-kőig. Az Istállós-kő és a Szalajka-völgy közötti zöld háromszög turistautat az ország legkeményebb útjai közé sorolom, akár felfelé, akár lefelé megy rajta az ember, bizony minden erőnkre szükség van. Úgy is, hogy ezúttal csak a felső szakaszát kaptam meg tízóraira, ám ez is megfeküdte a gyomromat… Felérve megtöröltem az izzadtságcseppektől csillogó homlokomat, majd bejelentkeztem a telefonomon, kipipálva az ex-magasságrekorder csúcsot. Amelyen amúgy egy kis tisztáson álló, fából készült kereszten kívül mást ne is keressünk, ha kilátást akarunk, másfelé érdemes barangolni a Bükkben.

Istállós-kő, kereszttel

Innen előbb a zöld háromszögön ereszkedtem néhány percet, majd a sárga háromszögre cseréltem azt le. Na nem azért, mert az elvezetett volna a következő hivatalosan is felkeresendő hegycsúcsra, a 955 méteres Virágos-sár-hegyre, annál inkább az elágazástól néhány percnyi sétára lévő Szilvási-kőhöz. Illetve annak közvetlen közelébe, mivel az utolsó métereket jelzetlen úton kellett megtennem, a csúcsot egy kis kőhalom, és az ott elhelyezett tábla hirdette. Végre elmondhattam, hogy jártam a Bükk aktuális tetején, mert ki tudja, mit rejteget még e csodás hegység előlünk…

A Bükk aktuális magasságrekordere - Szilvási-kő (961 méter)

Visszatérve a zöld háromszög turistaútra, előbb azon, majd a zöld sáv ösvényen értem el a Káposztáskert szélét, ahonnan ismét az erdő sűrűjébe vetettem magamat, és megkezdtem a hosszú, ám viszonylag szolid emelkedő leküzdését a már korábban említett Virágos-sár-hegy tetejére. A csúcsoszlop itt is könnyedén meglett, onnan próbáltam a lehető legrövidebb úton lejutni a zöld sáv turistaútra, hogy azon haladva érjem el az Őserdő szélét. Hogy miért is Őserdő? Mert az erdészet itt nem avatkozik be semmilyen módon a terület élővilágába. Hogy valóban háborítatlan maradjon az erdő, azt körbe is kerítették, mely kerítés mára már eléggé rozogává vált, már senkit és semmit sem tart vissza, ha oda be akar menni… Nekem persze eszembe sem jutott a természetháborítás, remélem ezzel más is így van, elég távolról szemlélni a kidőlt fákat és a burjánzó erdőt! 

Itt csatlakozott be az OKT útvonala a nagy kedvenc Cserepes-kői barlangszállás felől, melyet egészen a Keskeny-rétig követtem is két aprócska kitérővel megspékelve. Az első kitérő a kék háromszögön a Tar-kőhöz (949 m) vezetett. Ez a hegy mint mindig, most is alaposan megizzasztott, ám ide mindig megéri felküzdeni magunkat… Na jó, ha ködben úszik hegycsúcs, akkor nem biztos… De ha már az orrunknál tovább látunk, akkor itt bizony csodát fogunk látni! De még milyent… Beszéljenek helyettem a képek:

A Tar-kő csúcsán

Miután kigyönyörködtem magamat, folytattam az utamat a Tar-kőnél 3 méterrel magasabb Büszkés-hegy (952 m) felé! Ehhez nem kellett sokszor megemelnem a lábaimat, néhány percnyi séta, és a már korábban említett második rövid kitérő végén értem fel a fűtengerrel borított csúcsra. Bár a hegytető közelében csak bokrok emelkedtek a dús aljnövényzet fölé, kilátást innen nem élvezhettem semelyik irányba.

A Büszkés-hegy csúcsát borító növényzet

A Keskeny-rét – ahogy a neve is sugallja – valóban keskeny volt, ám messze elnyúlt a távolba, egészen a Zsidó-rét széléig! Én azonban itt a zöld háromszög jelzéseit választottam az OKT kék sávjai helyett, hogy kisétálhassak a Három-kő mesés sziklaszirtjeinek tetejére. Amíg elértem a szirtet, málnabokrok között haladtam, amelyeken pirosló gyümölcsök csábítottak megállásra. Nem is tudtam ezen csábításnak ellenállni, maci módjára tüntettem el az érett szemeket a külvilág elől. S közben újra a "valódi" macik jutottak eszembe! :)

A Három-kő csúcsán

Teli hassal pedig még üdítőbb volt a Három-kő (904 m) tetején megpihenni kicsit, s ismét elveszni szemeimmel a Bükk végtelen erdőiben, hegyvonulataiban! Nehéz szívvel mentem innen (is) tovább, de még várt rám 5 meghódítandó csúcs, a percek pedig szélsebesen fogytak…

Jöhetett tehát a Nagy-kő-hát (946 m) és Kis-kő-hát (939 m) duója! Már-már hozzászoktam ahhoz, hogy turistautakon, könnyen járható utakon barangoltam az elmúlt néhány kilométeren, de azzal is tisztában voltam, hogy innen újra "járatlan" utakra tévedek. A Nagy-Kő-hát csúcsát még viszonylag jól járható erdei utakon értem el, de aztán erdőirtásnak korábban áldozatul esett részek következtek, dús aljnövényzettel, melyek ismét lassításra kényszerítettek…

Úton a Nagy-kő-hátról a Kis-kő-hátra

De cserébe a fák fölött-között remek panorámát élvezhettem, amíg a gerincen sétáltam. A Kőhát-lápát érintve pedig már a Kis-kő-hátra vezető ösvényen bandukolhattam egyre feljebb, egészen a csúcson álló átjátszó toronyig, a mellette szétterülő, vendégmarasztaló szederbokrok tüskeerdején keresztül…

Átjátszó torony a Kis-kő-hát csúcsán

A méretes átjátszó tornyot magam mögött hagyva megkezdtem az ereszkedést, vissza az OKT nyomvonalára, hogy az elvezessen egészen a Füstös-kő-bérc oldaláig. Töbrökkel fűszerezett rétek szélén sétáltam, visszanézve pedig egy átjátszó torony köszönt rám! Hát persze hogy a Kis-kő-hát csúcsán lévő! ;)

A Füstös-kő-bérc epszilon sugarú körébe érve búcsút intettem az ideális útviszonyoknak: bevetettem magamat ismét a bükki erdőségek mélyére! Fenyőerdő ágtengerében próbáltam megtalálni a helyes utat, hosszas kanyargás után értem ismét 900 méter fölé, ahol szempillantás alatt az erdőket egy széles rét váltotta fel, tetején a Füstös-kő-bérc 912 méteres csúcsával. Ez a csúcs extraként került be a mozgalomba, a természetvédelmi oltalom alá kerülő Kopasz-hegy „helyére”.

Nem pipiskedtem sokat a csúcson, elvégre azt megtehettem a következő meghódítandó ormon, a 934 méteres Pipis-hegyen is! Ehhez nem kellett sem sokat ereszkednem, sem sokat sétálnom: hamar elértem az utolsó előtti csúcsot. A lendület pedig vitt is tovább, egészen a Felső-Borovnyákig!

Az utolsó emelkedő: fel a Felső-Borovnyákra! 

Előbb jelzetlen erdei ösvényeken haladtam, majd aszfaltos úton másztam meg az utolsó becserkészendő ormot, melynek csúcsán egy NATO lokátor áll, így a 945 méteres Felső-Borovnyákra konkrétan nem is lehet felmenni… Így a csúcsot jelző oszlop sem ott volt megtalálható, hanem a sípálya tetejénél!

A kevésbé szimpatikus sípálya...

... és szimpatikus társa, aljában a síházzal

Az oszlop mögött induló sípálya finoman fogalmazva is dús aljnövényzettel rendelkezett, így inkább az eggyel lejjebb induló 4-es számú pályát választva síeltem le a Bánkúti Sí- és Turistaházhoz, hogy pontot tegyek e remek túramozgalom végére!