Bár még október utolsó hétvégéjén is tombolt a vénasszonyok nyara hazánkban, a reggelek már gyakran ködösen indultak. Vasárnapra is így szólt az időjárás-előrejelzés: a Dunántúl egyes részein kora délutánig is megmaradhat a ködpaplan! Amikor ezt meghallottam, valahogy éreztem: ez lesz a helyzet a Balaton-felvidéken is... Az elmúlt bő egy hét alatt a lábaimba tett közel 300 km és az általam "várt" tartós köd miatt hosszas hezitálás után a Pirkanc túrák Kőtenger 28 távjára esett a választásom! Hogy miért is? Arra alapoztam, hogy bár a Fekete-hegyet még ködfelhőben fogom meghódítani - kilátás nélkül, ám a túra második felében rám váró Csobáncot és Kopasz-hegyet vélhetően már napsütésben és kiélvezhetem azok tetejéről a panorámát is! Hogy sikerült-e? Itt egy sokat sejtető kép, a túra (szó szerint is) fénypontjáról:

Szóval végül a téli időszámítás első óráiban Szentbékkálla felé vettem az irányt, hogy végig tejfölködben autózva érjem el a Káli-medence szélén fekvő idilli települést, a központjában található Szent Benedek Turistaszállót. A turistaszálló bejáratán "Pirkanc túrák - rajt/cél" felirat fogadott - így biztos voltam abban, hogy jó helyen járok!

Apropó: Pirkanc! Mit is jelenthet ez a jól csengő szó? A választ a túra honlapján leltem meg: 

Hét óra után néhány perccel léptem ki izgatottan a turistaszálló ajtaján, hogy leteszteljem a Pirkanc szó jelentésének helyességét. Ugyanis a túra első karikáját (két "körből" állt a Kőtenger 28) a Fekete-hegy környékén kellett abszolválnom. Ahogyan a falu mesés portái között sétáltam, arra lettem figyelmes, hogy egyre lazább szerkezetű ez a fránya ködfelhő! A Gyümölcsoltó Boldogasszony templom mellett elsétálva már a felkelő Nap sugarai is áthatoltak a vékony felhőrétegen, ez még nagyobb reményt keltett bennem, hogy mire felérek a Fekete-hegyre - a "Pirkanc-vidék" környékére -, már az őszi napfürdőt élvezhetem. S ezzel igazolva is lenne a névmagyarázatban olvasható állítás, miszerint erre esnek rá először a felkelő Nap sugarai - feloszlatva a ködfelhőt! :)

Indulás a Fekete-hegyre!

Az Öreg-hegyre vezető műúton emelkedtem fokozatosan magasabbra, ám az áhított kék eget továbbra sem láttam... "A remény hal meg utoljára" érzéssel tértem le az aszfaltcsíkról, és indultam meg a Bocskorkúti-árok bazaltkövekkel "teleszórt" ösvényén, a Keleményes-kő bazaltsziklái felé. A bazaltformációhoz vezető utolsó méterek igazán küzdősek voltak, a meredek hegyoldal és az elmúlt idők szárazságának kombinációja rendesen megnehezítette a feljutásomat: egyet előre, kettőt vissza volt a sorrend! Még jó, hogy nagyokat tudtam lépni felfelé, különben még most is ott lépdelnék "előre"... :)

Keleményes-kő - odalent az Öreg-hegyi szőlőbirtokok

A Keleményes-kő a Fekete-hegy bazaltplatójának peremén áll, szinte azonos magasságban az Eötvös Károly kilátóval, így most már tisztán láthattam: ahogy azt a túra előtt látatlanban megjósoltam: a reggeli panoráma - no nem az érdeklődés hiánya miatt - elmarad!

A Fekete-hegy bazaltplatóján - a Napra várva

A bazaltplató végtelen mezőin kanyargó szűk ösvényen értem el a Fekete-hegy "csúcsát", közben pedig újra a ködfelhőn átjutó napsugarakkal szemeztem... Csak egy kicsit kellett volna nagyobbra nőnie a hegynek a reggeli kilátáshoz. De sebaj, majd a Csobánc remélhetőleg kárpótol! - mormoltam magamban.

A hosszabb távok a Fekete-hegytől északabbra lévő hegyi tavak világát is felfedezték, én most csak ezen tavak legnyugatibb képviselőjével, a Bonta-tóval találkoztam. Vagyis inkább úgy fogalmazok: annak hűlt helyével. Ahogy a kopott információs táblán is olvashattam, a bazaltfennsík belső megsüllyedésével keletkező tó bizony aszály idején gyakran kiszárad... Ez most sem volt másképp, csak a mocsarakra jellemző növényzet utalt arra, hogy itt máskor virágzó vízi paradicsom "működik"!

Bonta-tó

Az Eötvös Károly kilátó tehát most kilátással nem szolgált, ám Gabi jóvoltából ellátással igen. Ehhez az első emeletre kellett fellépcsőzni: önkiszolgáló terülj-terülj asztalkám fogadott, mindenféle édes és sós csemegével, nasival! Bár nem voltam éhes, de nem tudtam ellenállni a sok-sok finomságnak...

Az Eötvös Károly kilátó ritkán ad helyet ilyen fejedelmi lakomának! :)

Jöhetett az első kör befejezése: vissza Szentbékkállára, érintve a Töttöskáli templomromot is! Az első métereken rengeteg szintet veszítettem, muszáj volt végig a lábaim elé néznem, hogy talpon maradjak, aztán az Ölelő fát elérve az út újra biztonságossá vált. Az Ölelő fán az alábbi sorokat olvashattam:

"AZ ÉLET IGAZI ÉRTELME - Látogatók vagyunk ezen a bolygón. Kilencven vagy legfeljebb száz évig vagyunk itt. Ezen idő alatt meg kell próbálnunk valami jót, valami hasznosat kezdeni az életünkkel. Ha hozzájárulsz más emberek boldogságához, akkor meg fogod találni az igazi célt, az élet igazi értelmét - Őszentsége a XIV. Dalai Láma"

Ma Gabi közel 150 ember boldogságához járult hozzá azzal, hogy megszervezte nekünk ezt a remek túrát! :)

Ölelő fa

Öreg-hegyi kút

Az Öreg-hegyi kútig sima volt az utam, onnan azonban kissé kalandos volt a további lejtés. Kissé benőtt, szűk ösvényen kellett néhol még nekem is összehúznom magamat, hogy egyben lejussak az Öreg-hegy aljába. Ahonnan aztán ahelyett hogy rögtön megcéloztam volna Szentbékkálla központját, egy kis kitérőt tettem a Töttöskáli templomromhoz. Ezért is tetszett igazán a túra útvonala, mert számos rejtett érdekességre felhívta a figyelmet, megmutatta azokat a lelkes túrázóknak! Töttöskál templomának építése már a 12. században megkezdődött, azt egészen a 19. század elejéig használták is, ma már csak annak romjait fedezhetjük fel.

Töttöskáli templomrom

Most már valóban semmi sem állíthatott meg, hogy a szentbékkállai műúton visszasétáljak a kiindulási pontba - még az sem, hogy ismerős szombathelyi arcok üdvözöltek a mellettem elsuhanó autóból - egy pótreggeli és pecsétbegyűjtés kombinációért. Letudtam tehát az első, hosszra jóval rövidebb kört!

Csábító pogácsák

A pecsét mellé kenyerek közül válogathattam: előbb házi lekváros kenyérre szavaztam, majd egy hívogató zacskó mélyéről apró pogácsát varázsoltam elő... De még milyent! Őszintén szólva nem is tudom, hogy pontosan milyet, csak annyit, hogy nagyon finom volt... Gabi is csak annyit tudott mondani nekem a túra végén, hogy az egyik túrázó hozta, és hogy mások is dicsérték. Nem véletlenül, nagyon különleges ízük volt: nem is bírtam megállni míg vagy fél tucatot el nem tüntettem belőlük a bendőmben...

Így hát teli tankkal folytathattam a túrát: irány a második kör! Első megállóm a Velétei palotaromnál volt, ahol a középkori eredetű egyemeletes épület romjait nézhettem meg. Ennek igazi különlegessége az épület egyik sarkán kiugró faragott kőkonzol!

Velétei palotarom - a kép jobb oldalán a faragott kőkonzollal

A palotaromtól néhány méterre egy újabb veszélyes lejtőt kellett épségben teljesítenem, hogy aztán Szentbékkálla házai közé visszajutva meginduljak az általam választott táv névadójához: a Kőtengerhez.

Szentbékkállai kálvária

Ehhez a települést az ország egyik, ha nem a legbarátibb kálváriája (a stációk egymástól néhány méterre sorakoznak, szintkülönbség nélkül!) mellett kellett elhagynom, hogy aztán minimális emelkedőt letudva már a Kőtenger szélső tömbjei között sétálhattam.

Hogyan is alakult ki ez a látványos "sziklamező"? Ehhez 8-10 millió évet kell visszarepülnünk az időben! Ez idő tájt a Pannon-tó partja húzódott itt, ahova a mai Bakony területéről vízfolyások érkeztek, magukkal nagy mennyiségű homokot, kavicsot szállítottak a tengerbe, melyet a hullámzás a part mentén egyenletesen szétterített. Ahhoz, hogy ezen hordalékanyagok összecementálódjanak, szükség volt a környék vulkanikus utóműködésére is: a feltörő hévizes források hatására alakultak ki, az ezekből szivárgó kovás oldatok révén jöttek létre végül a rendkívül kemény homokkő, kavicsos homokkő illetve konglomerátum ("összeragasztott" kavicsokból álló kőzet) tömbök, kőlepények. A Pannon-tenger megszűnése után a külső erők (víz, szél, fagy) megkezdték az eróziós tevékenységüket, a lazább kőzetek fokozatosan elkoptak, csak az időjárási viszontagságoknak jobban ellenálló az acélnál is keményebb (!) kvarcszemcsékből, és az azokat összeragasztó szintén szilícium-dioxidból álló anyagból összeállt tömbök maradtak fenn napjainkra, ezen sziklák ejtik ma ámulatba az ide kisétáló kirándulókat! 

Ködös kőtenger

A Kőtenger leglátványosabb szikláját, a Kelemen-követ - vagy ahogy a legtöbben ismerik, az Ingókövet - a kőtengert ellepő ködtengerben nem is láttam, próbáltam ezúttal az OKT jeleket figyelni, hogy végre egyszer "szabályosan" haladjak végig a kőtengeren. Most sem sikerült, valahol letévedtem a hivatalos útról, csak a parkolónál sikerült arra visszatalálnom. 

A parkoló Mindszentkálla felőli végétől egészen a Csobánc lábáig számomra teljesen ismeretlen vidéken kanyargott a követendő OKT útvonala: amikor legutóbb erre kéktúráztam, a Láz-tető és a Köves-hegy közötti nyergen keresztül jutottam át a Csobánchoz, egy kellemes úszást követően... No nem a Balatonban úsztam, hanem egy hasonló méretű csalántengerben! Az akkori útvonal a kihelyezett táblák alapján magánterületen haladt keresztül, vélhetően emiatt is lett korrigálva az útvonal a későbbiekben. 

Most tehát letesztelhettem, mennyivel élvezetesebb az új kék-nyomvonal, mint a régebbi verzió! Az elején egy szőlőbirtok határában bandukoltam, csodálva az ezernyi színben pompázó szőlőtőkéket, majd egy rövid erdei szakaszt követően hosszú séta várt rám, mezőkön keresztül.  Utamat bociszemek figyelték, én pedig a köd hatására még látványosabb pókhálók fogságába estem - szerencsére csak képletesen... :)

A Hajagos lábát elérve búcsút intettem a sík vidéknek, kellemes emelkedőn indultam meg a Hajagos csúcsa felé. Bár azt nem másztam meg, csupán annak oldalában kanyarogtam a kék jeleket követve, ám így is sikerült felülemelkednek a ködrétegen, mely optimizmussal töltött el - már ami a Csobánchoz fűzött mesés panorámát illeti! A legszebb őszi köntösét vette fel a Hajagos oldalát borító erdő, így még az sem zavart, hogy volt egy-két rendkívül meredek és csúszós szakasz is, ahol bizony ismét lehetett Maradj talpon!-t játszani... :)

A Hajagos oldalában - napsütéssel!

A bazaltsipkás Hajagost is megcsúfították a közelmúltban, ám a turistaút az egykori bányát nem érintette, csupán az erdő mélyén megbújó régi, rozsdás közlekedési tábla és egy romos épület utalt - véleményem szerint - az egykori kőbányászatra.

Közlekedési tábla - talán az egykori bányából tartó járműveknek szólhatott?!

A Diszelt és Káptalantóti összekötő aszfaltos-murvás utat keresztezve jöhetett a túra egyik legizzasztóbb emelkedője, fel a Csobáncra! Az emelkedő kezdetén a turistaút mellett műanyag flakonokat és valamiféle fehér vászonzsákot láttam meg a távolban, és ezzel együtt kezdtem magamban mérgelődni, hogy ide is illegális szemétlerakót varázsoltak egyesek... Aztán közelebb érve láttam, hogy ez bizony csak átmeneti "lerakat", és nem is szemét található itt, hanem a túra egyik frissítőpontja! :) Egy ropogós almát gyorsan el is rágcsáltam, kellett az energia a meredek kaptató legyőzéséhez...

Ahogy emelkedtem egyre magasabbra, úgy kezdett egyre jobban átsütni a Nap a fejem fölött vékonyodó ködpaplanon! Itt már éreztem, hogy a csúcson bizony a felhők fölött fogok járni! :)

Ahogyan kiértem az erdőből a Csobánc kopasz felső részére, abban a pillanatban megláttam a fejem fölött az eddig oly' hiányolt kék eget! Ez akkora löketet adott, hogy innen szinte repültem egészen a csúcsig! Közben pedig a felhőből egy repülőgép bújt ki duruzsolva...

Szerpentinezve értem tehát fel a napfényben fürdőző Csobánci várhoz! A várrom és környéke tele volt a napsugarakat és a felhők fölötti életérzést élvező kirándulókkal. Ilyen pezsgő élet a vár fénykorában lehetett itt utoljára! :) Én is "lefagytam", a csúcsról elém táruló látvány teljesen lebilincselt... Csupán a legmagasabb tanúhegyek dugták ki a bazalt platójukat a vastag felhőréteg fölé: a Szent György-hegy, a Badacsony, a Gulács és a Tóti-hegy...

Csobánc vára

Balról jobbra a három tanúhegy teteje: Tóti-hegy, Gulács és Badacsony

A várfalról csodáltam a Szent György-hegy bazaltfennsíkját

Leírhatatlan látvány...

S ha már a Csobánc bazaltplatóján járunk, egy kicsit ismerkedjünk is meg a magyar történelem egyik legszebb fekvésű várával! Csobánc várát feltehetően a tatárjárás utáni évtizedben kezdték el építeni, első írásos említése az 1270-es évekből való, ekkor már mint elkészült várról tesznek említést a korabeli feljegyzések. Építtetői a diszeli nemesek voltak, azonban az 1300-as évektől egészen a 17. század második feléig a Gyulaffy család tulajdona volt az erődítmény. Legnagyobb jelentősége a török hódítások idején volt, Buda eleste után Csobánc mindegy másfél évszázadon át végvárként funkcionált! A vár stratégiai szerepe 1561-ben értékelődött fel, amikor is a szomszédos Hegyesd vára török kézre került. Egy évre rá innen indították a magyar csapatok a sikeres ellentámadást, mely által újra magyar kézre került a szomszédos Hegyesdi végvár is. Ez idő tájt a törökök több alkalommal is ostrom alá vették a török, mindvégig sikertelenül. 1669-ben az Esterházy család tulajdonába került, a törökök kiűzése után a vár a bécsi Udvari Haditanács által lerombolásra ítéltetett, azonban ezt a közben kirobbanó Rákóczi szabadságharc meghiúsította. A szabadságharc kezdetén császári katonaság őrködött itt, aztán 1705-ben elfoglalták azt a kurucok. A vár legfényesebb napja 1707. február 25-én jött el, a mintegy ezer fős császári had támadását sikerrel verte vissza a kuruc várvédők maroknyi csapata. Szó szerint maroknyi: harminc gyalogos puskák hajdú, ugyanennyi bemenekült fegyveres nemesember, asszonyaik és lányaik alkották a várvédők rövid "stáblistáját". Az ütközetben az ostromlók mintegy 400 főt veszítettek el, köztük 52 tisztet és az osztagot vezénylő Kreutz ezredest is! 1709-ben a kuruc hadiszerencse múltával a vár visszakerült a császáriak kezébe, eztán már nem kerülhette el a sorsát: robbantásokkal lerombolták a sok ostromot megélt erődítményt...

Forrás: https://www.csobancvar.hu/magyar/oldalak/a_var_tortenete/

Nehezen tudtam csak rávenni magamat a továbbhaladásra, de még várt rám számos látnivaló a túrán, így nem búsultam, újabb fantasztikus percek reményében folytattam az utamat! A plató másik oldaláról a Hajagos, a Láz-tető és a Köves-hegy törte át az egyre jobban felszakadozó ködpaplant, előbukkantak az azok oldalában húzódó szőlőbirtokok szőlőtőke-láncolatai is! Innen már jól láthattam a Hajagos oldalában tátongó hatalmas bányaudvart, a külszíni fejtés nyomait...

Hajagos, Láz-tető és a Köves-hegy

Amilyen széles és biztonságos úton jutottam fel a Csobáncra, annyira szűk, morzsalékos és veszélyes úton kellett onnan leereszkednem. Szerencsére Gabi gondolt ránk, és a legvészesebb szakaszra mankót nyújtott nekünk egy kifeszített kötél által. Ismét csak a figyelmesség mesterfokát figyelhettem meg! Lefelé beugrottam a csobánci bazárba, az első megállóm a szőlő- és fügeboltban volt, ahol saját magam mérlegeltem le a vásárolt szőlőfürtöt, hogy azt lefelé szemenként elfogyasszam. Annyira belemerültem a csipegetésbe, hogy sikerült is "letévednem", az egykori OKT nyomvonalon ereszkedtem lefelé, amely most már kék kereszt jelzésekre lett átpingálva. Így érintettem a bazársor második boltját, amely ezúttal zárva volt, csupán az árlista függött kint. A választék itt még nagyobb (lett volna): bodza- és rózsaszörp, must, fűszerecet, fűszerek, teafüvek, virágmagok, aszalt alma és cékla szirom... Nem semmi választék!

Csobánci vásársor - nyitva és zárva...

Csak a hegyről leérve tudatosult bennem, hogy bizony rossz irányba kanyarodtam az egyik elágazásban, s így távolabb kerültem a Köves-hegytől... Így hát végül a völgyben indultam el, hogy visszataláljak a helyes ösvényre, mely az egykori Bács falu templomához vezetett el aztán!

Balra a Köves-hegy és szőlőbirtokai

Jobbra pedig a Csobánc!

Irány a Bács-hegyi kápolna!

A kápolnát szőlőtőkék szomszédságában közelítettem meg, egy kőkeresztnél kellett hegymenetbe kapcsolnom, szerencsére a kápolnát gyorsan elértem, extra izzadtságcseppek nélkül. A Bács-hegyi kápolnát 1774-ben építtette Paráicz Ferenc pápai lakos, bácshegyi szőlőbirtokos, más birtokostársaival együtt Szűz Mária tiszteletére. Itt, a kápolna körül sejtik a középkori Bács falu helyét, mely első írásos említése a tatárjárás utáni évtizedekből való. A falut a török hódítók 1549-ben felgyújtották, és csak azok kiűzése után népesült be újra a szőlőhegy...

Bács-hegyi kápolna kívülről-belülről

Kilátás a kápolna tövéből a Csobánc felé

A kápolnától a kőkeresztig a már megismert úton andalogtam le, hogy aztán Mindszentkálla irányába forduljak, és megkezdjem az egyre intenzívebb hegymenetet, fel a Köves-hegy nyerge irányába. Szerencsére a nyeregbe konkrétan nem kellett felmászni, így a Bács településnévvel kapcsolatban felmerülő komoly kérdésemen elmélkedhettem:

Vajon a bácsi nénik valóban bácsinak vallották magukat?!

Töprengéssel telt tehát a hegymenet, a Köves-hegy oldalában bandukolva pedig már az utolsó igazi kihívással, a Kopasz-heggyel szemezhettem. Innen azonban se nem tűnt meredeknek/magasnak, se nem tűnt kopasznak... De tudtam, hogy meredek és kopasz is lesz, csak ki kell várnom! :)

Jobbra a Kopasz-hegy

Balra pedig a Köves-hegy és a Láz-tető

Kőkereszt - a régi OKT útvonalának becsatlakozásánál

Ahhoz, hogy a Kopasz-hegy valóban félelmetes legyen, komoly szintvesztés következett Mindszentkálla határáig. Ahol aztán a túra sokadik, kézzel és szeretettel készített útjelző táblája irányított a helyes irányba, a mindig kint lévő fa oszlopon pedig egy másik, a Káli-medencét alaposan bebarangoló/körüljáró teljesítménytúra, a Káli 60 jelzését fedezhettem fel! :)

Útjelző nyilak!

Elérve a Kopasz-hegyre vezető ösvényt, immáron megállapíthattam: meredeksége mit sem változott az elmúlt 1 évben! Az emberek lelki szemei előtt a lépcsősor rémképe tűnik fel a legtöbbször, ha meghallják a Kopasz-hegy szót, azonban szerintem a lépcsősorhoz vezető meredek "sima" ösvény sokkal izzasztóbb... De csak lehet, hogy én érzem így, ugyanis a lépcsősoron felfelé lépdelve a már jól bevált taktikámat alkalmazom: számolom a lépcsőfokokat, ezzel "gyorsítva" a feljutást! :)

Szuszogtató emelkedő a Kopasz-hegyre

És a felejthetetlen bazalt-lépcsősor

A számlálóm ezúttal 301-nél állt meg, tehát kijelenthető, hogy nagyjából annyi lépcsőfokot kell leküzdeni a Kopasz-hegy tetejéig, mint ahány méter magas a hegy (302 m)! :) A bazaltfennsíkon ezúttal tenni kellett egy teljes kört, amelyet cseppet sem bántam: eddig mindig rögtön a csúcskeresztet céloztam meg, hogy ott megcsodáljam a panorámát, aztán zúgtam is onnan lefele, vissza Mindszentkállára...

Most azonban felfedezhettem a teljes fennsíkot, amely szebb nem is lehetett volna, az ősz legcsodásabb pillanataiban járhattam erre!

A Kopasz-hegy bazaltplatóján

Kilátás a leghíresebb Balaton-felvidéki tanúhegyek felé: Tóti-hegy, Badacsony és a Gulács

Onnan jöttem: távolban a Csobánc, Köves-hegy és Láz-tető triója

Csúcskereszt, háttérben a Fekete-heggyel, oldalában az Öreg-hegyi szőlőkkel, a Káli-medence peremén pedig Szentbékkálla temploma fehérlik!

Közvetlenül alattam Mindszentkálla, balra Szentbékkálla és a mögötte húzódó Fekete-hegy, jobbra pedig Monoszló és mögötte tornyosuló Hegyestű félig lebányászott csúcsa

A körpanoráma megcsodálása után odafigyelős percek következtek, a lejtmenet szöge és morzsalékossága sem engedte meg a figyelem lankadását! Szerencsére a legcsúszósabb szakaszt gyorsan abszolváltam, így nyugodt lélekkel folytathattam az ereszkedést a Kisfaludi templomromhoz. Amelyet végül egy miniemelkedőt teljesítve értem el. A Garany-tető tövében álló rom hajója román kori, szentélye gótikus. A 14. század első felében említik először az írásos források, 1548-ban a törökök felégették, majd falujával együtt többször is elpusztult. A templomot körülvevő cinterem falai ma is kivehetőek - olvashattam az információs táblán.

Kisfaludi templomrom - háttérben a Fekete-heggyel

Irány Mindszentkálla!

A templomromtól megcéloztam a kívülről kissé ütött-kopott Mindenszentek templomot, mely Mindszentkálla központjában magasodik a házak és fák fölé. Annak szomszédságában értem el a Káli-Kapocs zárt vendéglátó egységét, ám szerencsére nekünk Gabi "kinyitotta" azt - a bejárati lépcsőn ugyanis újabb terülj-terülj asztalkám fogadott. Bár tudtam, hogy már csak nagyjából 3 km van vissza a célig, azért csak-csak csipegettem kicsit, hogy majd a túra után kevesebb súlyt kelljen visszacipelnie a rendezőségnek! ;)

Zárva, de mégis nyitva a Káli-Kapocs! :)

Mindszentkállán végigsétálva ismét csak megállapíthattam: a Káli-medence hazánk egyik legszebb része, már ami az építészetet (is) illeti! Mesés porták mindenfelé, gondozott kertek, igazi jólétet sugárzott a település. S még egy érdekes, fából készült képzőművészeti alkotást is megnézhettem... Mivel nem tudtam, hogy mit is ábrázolhat az, így közelebb merészkedtem hozzá, ám okosabb ezzel sem lettem: a műalkotás neve egyszerűen ennyi volt - Fa installáció...

Fa installáció Mindszentkállán

A falut a temetőnél hagytam el, ahonnan már csak egy kis sétát kellett abszolválnom a sík Káli-medence mélyén a célig. Ha nem döntök közben úgy, hogy érdemes lenne megnézni - ezúttal napfényben - a szentbékkállai kőtengert újra... Így hát egy utolsó, minimális emelkedést is bevállalva kinéztem a monumentális homokkő sziklákhoz, amelyeken ezúttal már emberek tucatjai csüngtek. Nem véletlen, a látványos sziklák úgy vonzzák a népet, mint a mágnes a vasreszeléket! :)

Szentbékkállai kőtenger napfényben

A reggel már bejárt úton értem vissza Szentbékkállára, a továbbra is rendkívül szimpatikus kálvária stációit mellőzve. Az aszfaltutat elérve kerámia portékákat árusító kis standot néztem meg, majd Szentbékkálla idilli portái között értem vissza a turistaszállóhoz, közben pedig azt is megállapíthattam, hogy itt még a romok is ízlésesen néznek ki...

A célban pedig a mindig mosolygós Gabi fogadott, akitől a gratuláció mellé oklevelet, prospektusokat és egy vászontáskát kaptam, amit aztán hazafele ki is próbáltam egy vasárnapi bevásárlás által (kitűnően funkcionált!) Gyorsan lecsaptam az utolsó néhány szem házi pogira, aztán egy jót beszélgettem még a túra élményeiről, a jövőről Gabival, míg végül búcsút intettem a Káli-medence elbűvölő világának - "Ide még vissza kell térnem" érzéssel!