Mindannyian ismerjük a nyelvtörőt:"Az ibafai papnak fapipája van, tehát az ibafai papi pipa papi fapipa". Ezen nyelvtörő igazságtartalmát kerestem október első vasárnapján! Ehhez a Dél-Zselicbe kellett elutaznom a Papi pipa 30 teljesítménytúrára. 

A Dél-Zselic lankái között megbújó apró falucska, Terecseny adott helyet a túra bázisának, egészen konkrétan a Zrínyi kulcsosház. Az ősz ezen időszakára jellemző, csípős idő fogadott minket a völgyben, így a nevezést gyorsan letudva, nagy tempóval vágtunk bele a kalandba Áronnal.

Terecseny, Zrínyi kulcsosház

Az első ellenőrzőpont eléréséhez csupán néhány percnyi sétára volt szükség, az Aligvár-forrásnál vártak minket a pontőrök. A forrás a mostani száraz időszak ellenére is igazán bővizűnek volt mondható. Ám nekem ami miatt emlékezetes maradt a forrás, az a foglalatán látható makkos tölgyfalevelek!

Aligvár-forrás

Innen egy lélek- és testmelengető emelkedőt kellett leküzdenünk, melyet én személy szerint örömmel másztam meg, tényleg szükség volt a ruháim közé szorult levegő testhőmmel történő felmelegítéséhez a komfortfokozatom javítása érdekében. Ez a projekt teljes sikerrel zárult az emelkedő megmászásával, repetaként pedig egy kis kerítésmászás (lépcsők segítségével) került felszolgálásra. Innen már könnyű dolgunk volt Sasrétig, aszfaltúton ereszkedtünk le a völgyben elterülő rétre. Itt található az Almamelléki Állami Erdei Vasút Sasréti végállomása is. Az általunk követett aszfaltúton a lejtő aljára leérve, egy vasútra figyelmeztető tábla (is) jelezte, hogy rögvest lecseréljük a hűs erdőket a reggeli napsütés által melegített rétekre! 

Vigyázat! A "zselici csühögő" bármikor érkezhet!

A rét szélén kereszteztük a "zselici csühögő" névre hallgató kisvasút csupán 600 mm nyomtávolságú sínpárját, közvetlenül az északi végállomása mellett. Bizony, ez nem a "klasszikus", hazánkban elterjedt 760 mm-es nyomközű kisvasút, ilyen kevés távolság a sínpár között csupán a Börzsönyben kanyargó Kemencei Múzeumvasúton mérhető még (ahol van is menetrendszerű közlekedés)!

Sasrét, kisvasúti végállomás, távolban a fűrészüzemmel

A végállomáson csupán egy sínpár található,  így jogosan merül fel a kérdés: még is hogy kerül a mozdony a szerelvény elejéről annak a "végére" (mely ugye visszafelé indulva már ismét az eleje lesz...)?! A válaszhoz a völgy felsőbb része felé kellett elnéznünk: a sínek egészen a napelemekkel gazdagon borított tetejű fűrészüzemig érnek ugyanis! Itt pedig már van második vágány is, a vonat kihúz idáig, itt a személyzete elvégzi a szükséges műveleteket, és immáron újra a C50-es géppel az élén tér vissza az állomásra, hogy utasait felvéve elrepítse őket egészen Almamellékig! 

Az ekkor még éppen csak a horizont fölött járó Nap fantasztikus fényviszonyokat teremtett, nehezen tudtunk betelni az elénk táruló látvánnyal! Platánfák szegélyezték utunkat egészen a Sasréti vadászkastély díszes épületéig, ám a show-t mégis egy hatalmas kocsányos tölgy vitte el...

Sasréti vadászkastély

A sasréti vadászkastély kihagyhatatlan látnivaló, mi sem tudtunk csak úgy elsétálni mellette... A kastélyt a Biedermann család építtette a 20. század elején. Sasréten egyébként egy kis település rejtőzött, melynek neve Sás-rét volt, ám annak nevét Baracs Alfréd főerdész megváltoztatta Sasrétre!

Miután kigyönyörködtük magunkat a mesés vadászkastélyban, mely ma vendégházként funkcionál, begyűjtöttük a második pecsétünket is a szomszédos pihenőhelyen, a pecsét mellé pedig klasszikus sportszeletet is kaptunk! Aztán gyorsan "elmenekültünk" a túrázók elől, be a Zselic izgalmas erdejébe. Méghozzá egy különleges erdő mélyére hatoltunk be: a sasréti ősbükkös hatalmas fái között tettünk egy kör a tanösvény kitaposott útját követve. Ez nem volt a túra hivatalos része, de mi úgy éreztük, hogy nem mehetünk el mellette szó nélkül... A hatalmas, éltes bükkfákon felül még megízleltük az Almás-forrást is, mely szintén meglepően nagy mennyiségben ontotta ki  (egyik) kivezető csövén keresztül a Zselic által addig rejtegetett forrásvizet.

Dél-Zselici ősbükkös

Almás-forrás

A tanösvény mentén pedig "Tudod-e hogy ki vagyok" táblák voltak kihelyezve, mögöttük pedig a kérdéses fákat figyelhettük meg. S kezdtünk is kitalálós játékba, a legtöbb választ helyesen adtuk meg szerencsére...

Fajismereti játék az ősbükkösben

Visszatérve a sasréti műútra, nem mentünk azon szinte egy métert sem, ugyanis megcéloztuk a szemközti Sasréti-tó töltését! Azon sétálva pedig egy hívogató fahídra leltünk, mely a tó közepén fekvő kis szigetre vezetett át minket, hogy ott is körül tudjunk nézni. A reggeli fényjáték leírhatatlanul szép volt, melyet a telefonom fényképezőjén át átadni nemigen lehet sajnos...

Sasréti-tó

Visszatérve a műútra, jöhetett egy újabb extra kitérő, kíváncsi voltam a kisvasút lukafai szárnyvonalára is, melyen már nincs menetrendszerű - és a látottak alapján sajnos alkalomszerű sem - forgalom. A lukafai elágazás megálló rozsdás tábláján is alig olvasható már a felirat, onnan "feljebb" sétálva még néhány méteren keresztül könnyen követhető a sínszál, aztán azt ellepi a gyaníthatóan egy heves esőzés következtében a pályára lerakódott - egykori - sártenger. A vonalat szemmel lehet csak tovább követni, hamarosan egy kerítés zárta el az utamat, melyen azonban átnézve jól láttam, néhány méter múlva előbukkannak ismét a sínek, és vígan nyúlnak fel észak felé a völgy magasabb része irányába (Lukafa megállóig)...

Lukafai szárnyvonal, Lukafa állomás felé nézve, zárt kapuval...

Zselici ménes

Lukafai elágazás megálló rozsdaette táblája

Lukafai szárnyvonal

A megállótól egészen a ma üzemelő vonalszakaszig a síneken sétáltunk, a pálya több helyen is nyomtávszabályozásért kiáltott, siklás nélkül nehezen menne ezen végig vonat...

Balra Sasrét, jobbra Lukafa

Almamellék irányába nézve

Aztán elértük a ma is üzemelő vonalszakaszt, itt tértünk vissza a hivatalos turistaútra, mely sokáig a sínekkel párhuzamosan futó erdei úton vezetett minket. A Jámborka-forrás megállónál volt a következő ellenőrzőpont, ahol a pecsét mellé ismét energiát is kaptunk, ezúttal kakaós és citromos nápolyi formájában. Ez kellő löketet is adott az innen csupán méterekre található Jámborka-forrás felkereséséhez! A szomorú fűz által takart forrás mellett egy fedett pihenőhely fogadott minket, melynek tetején remek bivakhely került kialakításra. Csak egy bökkenő van a kiírás szerint: odafent nem csak a szálláshely várja az ide érkezőket, hanem lódarazsak is, így csak óvatosan járjunk-keljünk erre!

Jámborka-forrás

A kisvasút sínpárja aztán fokozatosan eltávolodott tőlünk, a vasúti pálya végig a völgyben vezet egészen Almamellékig, mi azonban rövidítettünk odáig egy kicsit: rövid, de intenzív emelkedőt letudva már a dombtetőről néztünk szét a Zselic lágyan hullámzó vonulataira! A távolban feltűntek Almamellék portái valamint Szentmártonpuszta is, mellette a halastavakkal.

Almamllék felé haladtunk folyamatosan

Balra elnézve feltűnt Szentmártonpuszta

A dombtetőről hosszan, szinte észrevehetetlenül ereszkedtünk vissza a völgybe, melynek alján műút fogadott minket. Ezen kellett egészen Ibafáig sétálnunk, hogy végre választ kapjunk a bejegyzés bevezetőjében feltett kérdésemre!

Át a kisvasúti pálya fölött, balra halastóval

Ám először metszettük a kisvasút vonalát, no de nem szintben, hanem átsétáltunk fölötte, majd a Szentmártoni-halastónál álltunk meg egy-két percre, hogy egy érdekesnek és eléggé rozogának tűnő hídon besétáljunk a halastó apró szigetére. Igazán kalandos volt a nem túl bizalomgerjesztő deszkákon való tóátkelés!

Szentmártoni-halastó

Ibafáig innentől valóban "unalmas" aszfaltkoptatás várt ránk, ám gyorsan elbeszéltük az időt, egy kis huplit megmászva, hamarosan feltűnt előttünk a völgyben elterülő kis település. A falu temploma rögtön feltűnt, tehát egyik szükséges feltétel mellé már ekkor pipát (mi mást is) rakhattam, elvégre a templomhoz pap is szokott tartozni! Már csak a pipa mellől hiányzott a pipa... 

Ibafa, érkezünk!

Ibafa helységnévtáblája mellett megtaláltuk a címerét is, melyen szerepelt a keresett pipa, rögtön kettő is! No de ez még nem bizonyítja, hogy a papnak is van, lehet az bárkié, tovább folytattuk a nyomozást, a szálak a falu központjába, a Szentháromság templomhoz, illetve a közvetlen mellette található Alpár János Művelődési Otthonhoz vezettek, itt található ugyanis az ibafai Pipamúzeum!

Szentháromság templom

A Pipamúzeumnak helyet adó Alpár János Művelődési Otthon

A Pipamúzeum bejáratánál volt a 4. EP, a pecsét mellé ropogós almát választhattunk, amennyit csak akartunk... Itt tudtuk meg ugyanis, hogy csupán 23-an indultunk el a 30-as távon... Szomorúságra adott okot ez az alacsony szám, hiszen remek idővel ajándékozott meg minket az élet! A túra résztvevőiként ingyen megtekinthettük a múzeumot, remélve, hogy pont kerül a nyomozásunk végére. 

Igen, sikerült a hadművelet, a kérdésre választ leltünk: létezik az ibafai papi fapipa, de nem úgy, ahogy azt sejtettük! Mint kiderült, az nem is olyan régi, mint gondoltuk, ugyanis a Roboz István, kaposvári hírlapíró által írt és híressé vált nyelvtörő Schreyer Nándor ibafai plébánosról (1864-1905) illetve pipájáról szól, míg maga az papi fapipa 1934-ből való, az akkori plébánosnak, Schahter Ferencnek ajándékozták a hívei. A pipát Gerber Béla iparművész készítette. A nóta közismertté válásának hatására a község plébánosai pipákat kezdtek gyűjteni, a plébánia több ajándékot is kapott, végül így jött létre a múzeumban látható pipagyűjtemény.

A válasz tudatában már nyugodtan nézhettünk körbe a pipák tucatjait felvonultató múzeumban, láthattuk mindenféle verzióját, és híres emberek, például Deák Ferenc tajtékpipáját is! Jó kis program volt a múzeum felfedezése, ajánlott mindenkinek! ;)

Az ibafai papi fapipa másolata

Ízelítő a múzeum relikviáiból

Nem csak a pipákról szólt a kiállítás, hanem a pipázás segédeszközeiről is."Ide tartoznak a gyújtókészségek, a dohánytartók és a pipaszurkálók is. A gyújtókészséget régebben az acél, a kova és a tapló képezték, a kovát és a taplót az erszényben hordták, amelyhez hozzá volt kötve a csiholó acél. Újabban a pipások is gyufát használnak pipájuk meggyújtásához. A dohány tartására a dohányzacskó szolgált. A pipás ember rendesen csak egy napra való dohányt hord magával. A tartalékot otthon tartja egy nagyobb zacskóban, dohányszitában vagy dohánytartó dobozban. A dohányzacskóra volt kötve a pipaszurkáló. Ősidők óta nyúllábszár-csontból törték a pipaszurkálót, a juhászok pedig juhlábszárcsontból faragták. A városban azonban a drótostót által sárgaréz drótból készített szurkálót használtak a pipások. A szegény ember egy drótot keresett, végét karikában meggörbítette, másik hegyes végével kipiszkálta a pipát, ha nem szelelt" - állt a múzeum egyik ismertető tábláján.

A misztikus Ibafa vára - maketten

A múzeumban kapott még helyet Ibafa várának makettje. Bár itt szertefoszlott az ibafai fapipa körüli mítosz, megkaptam az újabbat az ibafai vár révén. Az erődítmény ugyan 1954-ben a műemlékek között is szerepelt, ám létezését sokáig nem tudták bizonyítani. 2002-ben régészekből, geológusokból és természetvédő szakemberekből álló csoport kinyilvánította, hogy a vár feltételezett helyszínén látható "jelenségek" mesterségesek, emberi beavatkozás következményei, így minden valószínűség szerint egy Árpád-kori kisvár, Ibafa vára állhatott itt , melyet Iba vitéz építhetett a 12-13. században, és egészen a 15. század végéig használhatták. A leírásban tehát végig feltételes módot használt Lebedy János szerző, a vár felépítésének felvázolásánál is, mely nekem azt sugallta, hogy ezen információk mind-mind spekulációk továbbra is, tényleges bizonyíték a leírtakra továbbra sincs... Mindenesetre a makett mutatósra sikeredett! :)

Na és ne feledkezzünk meg a tárlat legaktuálisabb részéről: egy tablót ugyanis kapott a Papi pipa teljesítménytúra története és a túra eddigi kitűzői! Mert bizony minden évben újabb és újabb pipa kerül a kitűzőre... S ha ez nem lenne elég, a rendezők szinte minden évben megvariálják a túra útvonalát is, ezzel is visszacsábítva a túrázókat, hogy a Zselic újabb és újabb részeit ismerjék meg, persze mindig érintve (valamikor csak a hosszú táv által) Ibafát! 

Az elmúlt 24 rendezés termése

A múzeumban szerzett ismereteinkkel a batyunkban a szomszédos vendéglátóipari egységben frissítettünk egyet. Ez sem volt átlagos, ugyanis a kocsma egy régi Ikarus busz belsejében került kialakításra...

Ikarus-kocsma

A faluból a Négyes útig folyamatos emelkedő úton sétáltunk, előbb a település portái között, aztán pedig a Zselic erdőin, mezőin keresztül. Számos rendezett portával találkoztunk Ibafán, jellegzetes, tornácos sváb házak szegélyezték utunkat, mely utalt arra a szomorú tényre, hogy a török időkben a környék elnéptelenedett, a hódítók kiűzése után pedig külföldről betelepített népekkel pótolták az emberhiányt.

Sváb porták Ibafán

A Négyes-úti ellenőrzőpontig tehát döntően felfelé haladtunk, megmásztuk a Szokol-hegyet, közben többször is remek panorámát élvezhettünk, hogy aztán végre megszámolhassuk élőben az ellenőrzőpontnál az utak számát! És valóban, 4 irányból futnak itt be az utak, nem csalás, nem ámítás a Négyes-út elnevezés...Itt sem maradtunk energiapótlási lehetőség nélkül, Balaton szelet járt a zselici dombok leküzdéséért!

Kilátás a Szokol-hegy oldalából

A következő kitűzött célunk Szabás - egykori - településének elérése volt! Idáig viszonylag könnyű út vezetett, apró fel-le hullámzással abszolváltuk a szakaszt

Úton Szabás felé

Őszi kikericsek

Szabás határában már újabb pecsétet gyűjthettünk be, immáron az ötödiket. Mellé pedig cukorkák garmadájából válogathattunk ízlés szerint. Aztán megkezdtük az egykori település átszelését. Mára már csupán néhány ház áll, ezek közül csupán két-háromban tudtuk elképzelni, hogy jelenleg is lakják. A legjobb állapotban lévő, felújított ház falán kamera figyelt minket, ezt gyaníthatóan mint hétvégi házként használják.

Szabás főutcája

Még megmenthető porták Szabáson...

A kicsiny "maradványtelepülés" után ismét a Zselic erdői, rétjei vártak minket, csak úgy suhantunk előre a következő "településig", Nagytótvárosig. Nagytótváros esetén a város nem barokkos, hanem gigantikus túlzás, már ami a mai helyzetét illeti... Konkrétan semmi nyomát sem találtuk egy-két megdőlt betonkerítés-elem kivételével, mindent visszavett mára a természet! A térképet jobban itthon alaposabban megvizsgálva, egy kis kitérővel láthattuk volna - elvileg - a "város" egykori temetőjét. A kitérőt amúgy majdnem megtettük, de nem a temető miatt, hanem a szintén a temető felé található Csepegő-kő felkutatása céljából. Ám erről végül letettünk a jelenlegi rendkívül aszályos időszak miatt... Ha már a nevében is benne van, hogy "csepegő", akkor az nem folyik még csapadékos időszakban sem, nem hogy csepegne száraz időkben... Legalábbis ezt feltételeztük, közös álláspontot képviselve.

Esőbeálló és frissítőpont Nagytótváros határában

Helyette a település egykori határában álló esőbeállónál álltunk meg, itt várt minket az utolsó ellenőrzőpont személyzete, akik isteni tepertős pogácsával és müzliszelettel kínáltak minket, nehogy elfogyjunk a túra végére! :) Nem is álltunk ellen a kísértésnek, fogyasztottunk bátran a felkínált javakból. A túra befejező szakasza egy rövid szakaszt leszámítva fantasztikus erdőkön keresztül vezetett, na itt aztán tényleg mindenhonnan nyugalom sugárzott, a teljes csendet csupán az előttünk haladó Kertész Évi és Átol Csabi párosa törte meg, ahogyan fokozatosan közeledtünk feléjük! :)

A Zselic erdőinek mélyén sétáltunk Terecseny felé

Az utolsó két kilométert már négyesben tettük meg, a jó társaságnak hála a túra legszívatósabb árkát is vígan küzdöttük le, hogy aztán kis cikkcakkozás után visszaérjünk a Terecseny szélén álló Zrínyi kulcsosházhoz.

A túra "legélvezetesebb" lejtő-árok kombinációja közben a kilátással is érdemes volt foglalkozni

A kulcsosház szabadtéri részén jött az egyik legnehezebb döntése a napnak: választanunk kellett a kitűzők közül egy szimpatikusat! Aztán amikor ez sikerült, a szervezők meginvitáltak minket egy kis késői ebédre: lilahagymás-pirospaprikás zsíroskenyér, sör, Márka meggy, barackos Nestea, alma, nápolyi várt ránk... Mindezt 800 forintos nevezési díjért! Csak pozitívat tudok mondani a túráról, ajánlott mindenkinek, és mivel mint már említettem, az útvonal gyakran módosul, így megunni sem lehet! ;)