A Hegyek Vándorai Turista Egyesület 1996 óta minden évben megrendezi az Őrség - Goricko túrát, vezetett formában. Ám idén, fennállásuk 25. évfordulója alkalmából újdonsággal lepték meg a természetszerető embereket: hagyományos teljesítménytúra megvalósításával kívánták megünnepelni ezt a jubileumot! Így nem is volt kérdés, hogy szeretnék eljönni erre a túrára, elvégre nagyon szeretem az Őrséget, ha pedig mindezt a saját, kényelmes tempómban élvezhetem ki, az már-már a főnyeremény kategória számomra! :) Extra motiváció volt, hogy  az Őrség kevésbé járt vidékén vezetett keresztül a túra, még a magyar-szlovén határ túloldalára is átnézhettünk, egy kis bepillantást nyerve a Goricko vidékére. Ezáltal ismét csak összehasonlíthattam az életszínvonalat a határ két oldala között...

Szombat reggel már jóval korábban elindultam, mint amit a túra rajtideje megkívánt volna, de hát kidobott az ágy hajnalban, nem akartam otthon szobrozni... Útközben remek ötletem támadt: ha már ennyire "időben" vagyok, akkor a rajt előtt nézem meg a szalafői skanzent, nem pedig a túra során! Így kényelmesen, a szintidő ijesztgető tudata nélkül fedezhetem fel - már vagy századszorra - az őrségi építészet csodáit! Így hát 7 óra után pár perccel már a műemlék házak között élveztem a reggeli nap éltető sugarait, és sétáltam körbe az engem mindahányszor elbűvölő portákat. E korai órában még nem volt nyitva a skanzen, így a belépőt is megspóroltam, na persze cserébe az épületek belsejébe maximum az ablakokon keresztül tudtam bekukucskálni. Legutóbb a 2018-as Őrség 50 túrák során jártam itt, azóta látványos fejlődésen ment keresztül a skanzen környéke, örömmel láttam, hogy itt nem rémisztget a hazánkban sok esetben tapasztalt lassú, csendes elmúlás rémképe!

Szalafő, Pityerszer - skanzen és a határából elém táruló reggeli panoráma

A túra napjára igazi nyári időt jósoltak, a kellemesebb fajtából: ragyogó napsütés, 30 fok alatti hőmérséklet lágy szellővel. Ám így is meglepett az, ami a szalafői Olcsai-Kiss Zoltán faluházban fogadott: emberek hada, kígyózó sorokkal a rajtoltató asztaloknál, bő negyed órával a hivatalos rajtidő előtt! Nocsak, ezek szerint sokan szerették volna méltóképpen megünnepelni az egyesület fennállásának 25. évét! Szerencsére a nevezés így is flottul ment, pontban 8 órakor el is tudtam indulni az Őrség és a Goricko izgalmas erdői, mezői irányába.

Alig tettem meg pár métert, rögtön egy kis kitérőt tettem, ugyanis egy - számomra - újdonságra lettem figyelmes: a szalafői életfára! A szép faragványnak 7 ága van, ez nem véletlen: az egyes ágak a 7 szerből álló Szalafő egy-egy szerét jelképezik.

Új látványosság: szalafői életfa

Az életfa mellett egy "régi klasszikus" látnivalóhoz is érdemes volt elsétálnom, nevezetesen a jégveremhez! Ez volt a régi kor hűtője, itt tárolták a romlandó élelmiszereket, a hűtéshez használt jeget pedig a Zala és a Rába folyók biztosították. A melegebb időszakokban megolvadó jégtömbök vizét csatornarendszer vezette el. Bekukkantva a bejárati ajtón nekem teljesen átjött a hűtő feelingje. Nem csak azért, mert érezhetően hűvösebb volt így jég nélkül is odabent, de ahogy közeledtem a védőrácshoz, a mozgásérzékelős lámpa is felkapcsolt, hogy belül ne csak a sötétséget lássam. Mintha csak kinyitottam volna otthon a fridzsider ajtaját! :)

A modern hűtők elődje: jégverem szalafői módra!

Sikerült tehát jó 50 métert megtennem 5 perc alatt, ideje volt rákapcsolnom! Szalafő Templomszer településrészét a falu focipályája mellett hagytam magam mögött, majd egészen a Zala (Szala) patakon történő átkelésemig az RP-DDK kék sáv jelzéseit követtem. Széles dózerúton tehettem mindezt, így könnyedén előzgettem túratársaimat. Az út minősége a patakátkelés után sem változott, csak a követendő turistajelzés színe változott kékről sárgára. No meg mellé kaptam egy kis emelkedőt is, hogy habzsolhassam az élvezeteket. Az emelkedő 'kis' jelzője ezúttal teljesen igaz, néhány perc múlva újra kisimult a táj, és végeláthatatlanul hosszú, egyenes úton kellett megcéloznom az államhatárt.

Mielőtt azt elértem volna, jött egy kis vadregényes rész, mely egészen a határ mellett fekvő Timany-hegyig tartott, ahol az első pecsétet gyűjthettem be. Mely nem is volt olyan könnyű, nagyjából a pont előtt 200 méterre sikerült eltévednem: bár a jelzések viszonylag sűrűek voltak, kitaposott ösvény erre nemigen volt, így végül a pontőr hangjának irányába mentem (hallottam, hogy valahol a környéken kóválygok), "toronyirányt"! :)

A vadregényes Nagy-völgy mélyén - mely egyben a magyar-szlovén államhatár is

A pecsét begyűjtése után a határsávon haladtam kilométereken keresztül, a Nagy-völgyben: a csütörtöki zivatar nyomai jól látszottak, bár szerintem ez a környék alapvetően is eléggé láposnak tűnt, erre utalt a határsávot uraló növényzet. Fenyőfák, erdei pajzsikák, mohákkal borított táj: mesés volt! Nem beszélve a mellettünk kanyargó (időszakos?) patakról, mely igazán látványos völgyet vájt ki magának, melyben "random" határkövek fehérlettek!

Kiérve az erdőből az egykori határőr őrs mellett ereszkedtem le Bajánsenye Felsőkotormány településrészére. Mikor megpillantottam a határátkelő mára funkcióját vesztő épületét, megcéloztam a műúttal párhuzamosan futó, 2001-ben újjáépített vasútvonalat, melyet egy vargabetűt téve, "aluljárón" keresztül metszettem, hogy aztán már a túra egyik csúcsemelkedőjével szemezhessek. Szerencsére ennek látványától nem kaptam sokkot, nem tűnt megoldhatatlannak a feladat! :)

A túra egyik csúcsemelkedője előtt, a leküzdendő heggyel szemezve

Az emelkedő előtt még átsétáltam a Kerka patak fölött, aztán a várva-várt szintemelkedés szerencsére végig erdő nyújtotta árnyékban telt, ám így is alaposan megizzadtam, mire felértem. Jutalmam a hegytetőn rám váró önellenőrző pont volt, ahol egy határkő sorszámát kellett az igazolólapomra felvésnem. Nem nehéz kitalálni ezek után, hogy ismét a határsávban jártam ekkor, ám ezúttal már át is szeltem azt: jöhetett a túra szlovén része, a Goricko vidékén, döntően jelzetlen utakon! Ám innentől az eddig is meglévő szalagozás még sűrűbbé vált, így esély sem volt az eltévedésre, több helyen pedig útbaigazító táblák is segítették a tájékozódást. Lefelé haladtam, szép erdőkön keresztül, aztán egy tisztásra kiérve, a távolban megpillantottam egy kis kilátószerűséget: ez lesz a következő ellenőrző pontom! - gondoltam. Merthogy a 2/B EP a domaföldi volt határőrtoronyhoz volt írva, és ez az építmény elég gyanús volt, hogy átépítése előtt ilyen funkciót tölthetett be...

Domaföld: volt határőrtorony, ma kilátó

A kilátó epszilon sugarú körzetében pontőrt nem láttam, így rögtön a kilátó tetejét céloztam meg! Hát ilyen meredek lépcsősorral sem találkoztam, egyszerűbb lett volna szerintem meghagyni (?) a korábban a feljutást lehetővé tévő létrát, még az is biztonságosabb lehetett... De csak felküzdöttem magamat a kilátóteraszra, ahonnan a távolban Őrihodos/Hodos települést és az azt körülölelő dombokat vehettem szemügyre, előttük pedig a szinte a teljes látóteret kettészelő tehervonat "színesítette" a panorámát.

Kilátás a megfigyelőtorony tetejéről Őrihodos irányába (GySEV-es Szili vontatta tehervonattal)

Mivel a kilátóból lejőve sem láttam életre utaló jeleket, így bár már hivatalosan 10 perce üzemelt a pont, de inkább a továbbhaladás mellett döntöttem, hátha a pontőrök kicsit lejjebb vertek tanyát. Leérve a műútra konstatáltam, hogy eme sejtésem nem jött be, így jöhetett a telefonos segélykérés, mely "sikeres" volt, hamarosan szemből egy magyar rendszámú autó érkezett, benne a pontőrökkel, így a pecsételés végül csak összejött. Domaföld portái között sétálva ismét csak felmerült bennem a nagy kérdés... Miért is látványos ennyire a határ két oldala között a különbség? Félreértés ne essék, nagyon szeretem az Őrség hazai oldalát is, de a szlovén részen sokkal rendezettebbnek láttam az udvarokat, a házakat, úgy általánosságban. És ahogy szokták mondani: a szomszéd kertje mindig zöldebb - abszolút ezt éreztem a "mini gazdaságok" között járva-kelve! Rövid "lakatlan rész" után ismét lakott vidéken barangolhattam, ezúttal már Kapornak / Krplivnik házai között.

Gazdasági épületek Domaföldön

A Kapornak fölötti domboldalból: a völgyben bújik meg a település (egy része)

A vidék híres a tökről, mely ez idő tájt még "csak" virágzik

Kapornaki épületek

Kapornak központjában egy kis útbaigazító tábla csábított letérésre, mely egy forráshoz irányított engem. No vizem még jócskán volt, de a hűsítő forrásvizet, mint hűtőközeget kiválóan tudtam alkalmazni arcmosásra és sapkám benedvesítésére! A forrás mellett pedig egy kis táblácskán elolvashattam a forrás történetét, jellegzetességét. A környéken a múltban is napjainkban is számos helyről járnak ide a frissítő és egészséges forrásvízért, komoly társasági életteret nyújtott a forrás környéke a múltban (is), ma a szomszédságában egy kis pihenőhely is várja az ide "tévedőket".

Kapornaki-forrás

A központi településrészt magam mögött hagyva, egy rövid emelkedőt követően a szalagok magánterületre csábítottak be: ekkor már sejtettem, hogy megérkeztem a Skerlák házhoz, ami a túra 3. EP-je is volt egyben. Korábban már az Őrvidék turistája mozgalom miatt jártam itt, de most sem hagytam ki a házban berendezett gyűjtemények megtekintését, ahogy a felkínált szalámis kenyereket és különböző üdítőket sem! Sőt, még egy korty bort is ittam, de csak módjával, hogy a túra után már "tisztán" tudjak hazavezetni. :)

Skerlák ház, Néprajzi Gyűjtemény

Készülnek a szalámis és zsíros kenyerek

A Skerlák házban és a környező gazdasági épületekben érdemes volt jó alaposan szétnézni, láthattam gazdasági eszközöket, igényesen berendezett füstöskonyhát, lakószobát, boronás présházat bábános/főfás szőlőpréssel, pálinkafőző "szettet" többek között!

Néprajzi Gyűjtemény a Skerlák házban

Megismerhettem egy őrségi család régi, heti "étlapját"

A kiállításon egyik személyes kedvencem az őrségi család régi, heti étrendje volt: látszott rajta, hogy szegény vidék volt ez, azt ették, amit megtermeltek! A prósza mellett nagy kedvenc kajám a dödölle: tejföllel is isteni, de azért egy jó vadpörkölttel a tetején az igazi! ;)

Nehéz szívvel, de folytattam a túrát: még a táv fele hátra volt! Így hát nagy léptekkel iramodtam meg, ebben partner volt a műút és a szintmentesség is... Hamarosan "átrepültem" a vasútvonal felett, majd egy bal-jobb kanyarkombinációt teljesítve a földút elkezdett emelkedni: következett a túra második "csúcstámadása", melynek végén már-már a 300 métert is elérte a fejem búbja! Az emelkedő eleinte szántóföldeken át, tűző napon izzasztott meg, aztán beérve az erdőbe már hűsebb körülmények között mehettem szépen lassan, megfontoltan felfelé. E szakaszon végig Őrihodossal párhuzamosan haladtam, mely a jobb kéz felé eső völgyben húzódott végig. Távolról még látványosabb volt, hogy milyen rendezettek a porták!

Őrihodos egyutcás települése

Felérve a hegytetőre, szemből befutott a sárga sáv turistajelzés, melyet nekem jobbra kanyarodva kellett követnem: rövid ideig tehát újra jelzett úton haladhattam! Egészen pontosan az Őrihodosi-tó partjáig, melyet a Dolányi-patak felduzzasztásával hoztak létre. A tó gátján egy ismertető tábla fogadott, mely alapján a tó egy igazi vidraparadicsom! Mivel vidrát még sosem láttam normális életterén, csak állatkertben, így a pecsételés (4. EP a tó melletti esőháznál volt) után tettem egy extra tókört, vidramegfigyelés címszóval. Figyeltem én végig, de akárhogy szuggeráltam a vízparti nádast, egy vidra sem akarta kidugni a buksiját... Gyanítom, hogy nekik (ellentétben velem) van eszük, és ilyen melegben valahol hűsölnek, nem pedig emberekre vadásznak a tűző napon! :) Helyettük találtam forrást, pihenőhelyet, kilátót és csodás tavirózsákat is!

Őrihodosi-tó

Az extra kör után, immáron a hivatalos úton kezdtem meg, újfent jelzetlen, de szalagozott úton a határig tartó monoton, egyenes szakaszt. Végig egy murvás úton, kiváló tempóban haladtam, "vadásztam le" szépen lassan az extra kilométer miatt elém kerülő túratársakat, közben pedig a csodálatos Goricko-i fenyvesekben gyönyörködtem.

A határt elérve derékszögű jobbost vettem, és meg sem álltam az innen jó 400 méterre lévő határkőparkig, ahol nem csak mini vasfüggöny és a korszakot bemutató kis bemutatóhely/kiállítás fogadott, hanem egy újabb EP (5.) személyzete. A pecsét begyűjtése után körülnéztem, számos érdekes infót tudhattam meg az SZ 100 műszaki határzárról!

Szerencsére ma már kikerülhető a vasfüggöny...

Határkőpark

Fenyves a határ magyar oldalán

Átlépve a határ hazai oldalára, itt is csodás fenyőerdő várt rám, előbb a kék négyzet jelzéseket kellett követnem, majd az egyenes végén a sárga sáv jelzéseire váltottam, méghozzá Szalafő irányába (jobbra fordultam). Hosszú, nagyon hosszú egyenes várt rám, melyet az Őrség 50-ről már jól ismertem, akkor másik irányban jártam erre. Most még egy-két érett szem málnát is sikerült találnom, így még boldogabban tettem meg azt a pár méter kitérőt, ami ahhoz volt szükséges, hogy az elkerített legelőn épp ebédjüket töltő európai bölényeket és eurázsiai vadlovakat megcsodálhassam! Ilyen távolról nagyon jámbor jószágoknak tűntek, közvetlenül mellettük azért gyanítom, hogy szaporábban vert volna a szívem... :)

Innen már szó szerint csak egy köpés volt a Pityerszeri skanzen, melyet most már nyitva találtam, a skanzen területén komoly emberhaddal, akik belülről is megnézhették a jellegzetes őrségi épülettípusokat! Én azonban most folytattam az utamat, innentől már a célig szinte végig aszfalton. Kivételt csupán a Kömpe szeme kilátóhoz vezető rövid, mezei szakasz jelentett. A számomra elég törökös nevű kilátóból Szalafő dimbes-dombos vidékére láthattunk rá. A kilátó elég ambivalens érzelmeket váltott ki belőlem: jó is, hogy megépült, mert egyedi, hiszen harangláb formája van, messziről meg nem mondaná az ember, hogy egy nem egy klasszikus harangláb, hanem egy egyemeletes kilátó! Viszont semmi extra kilátást nem nyújt, ahhoz képest, amit a tövéből láthatok... De! A "földszinten" található egy függőágy, melyet természetesen ki is próbáltam: nagyon kényelmes, remek belőle a panoráma, árnyékos helyen van, még a szellő is lengedezett a chill-ezés pillanataiban, így abszolút pozitív érzésekkel mentem tovább! Miután végre kiimádkoztam magam a kényelmes ágyikóból, kedvem lett volna ott tölteni az egész napot, de hát este túrát rendeztem, haza kellett érnem időben, hogy a Kőszegi csillagok túrán este már az Óház kilátóban adhassam ezúttal én a pecséteket! :)

Kömpe szeme kilátó 

Visszatérve a völgybe, a célig a műutat követtem: előbb a sárga sáv, majd az RP-DDK kék sáv jelzéseit követve, hogy végül Szalafő Templomszer részét elérve befejezzem a túrát! Köszönet a szervezőknek a túra színvonalas lebonyolításáért, minden percét élveztem, végre a hőmérséklet és a bogarak is (tőlem távol maradtak...) partnerek voltak a jókedvű teljesítéshez! :)