A hétvégén Erdélyben, a Torockói-hegységben túráztam: szombaton a Jókai Mór Emlék- és Teljesítménytúra 55 kilométeres távjának teljesítésével kezdtem meg a környék felfedezését, vasárnap már a sűrűjébe is belevetettem magamat a Torockó túra 35 kilométeres távjának végigjárása közben. A szombati túra is élményekben, panorámákban gazdag volt, ám nekem szívemhez mégis közelebb áll a vasárnapi kaland! 35 kilométeren keresztül kirándulhattam távol a "civilizációtól", a világ összes problémájától, közben pedig feltöltődhettem lelkileg a természet, a lélegzetelállító panorámák és a kedves túratársak által. Fizikailag pedig épp ellenkező irányba haladtam: a teljes lemerülés felé, merthogy szintemelkedésben nem volt hiány! :)

Az Ordas-kő tetején - majd 30 kilométerrel és 2200 méter szintemelkedéssel a lábaimban

Vasárnap reggel egy tartalmas reggeli után nagyjából egy órányi zötykölődést várt ránk: Torockóról, a túra céljából busszal utaztunk át túratársaimmal Szolcsvára, ahonnan aztán már gyalog kellett "átvágnunk" a hegység legjaván, vissza Torockóra! Már a buszozás sem volt eseménytelen: szinte végig az Aranyos-folyó által kivájt völgyben haladtunk, bal oldalunkon végig a most nem is oly' aranyos arcát mutató "folyócska" hömpölygött: meglátszott rajta az elmúlt időszak csapadékos időjárása! Közvetlenül a főút hol jobb, hol pedig bal oldalán pedig egy egykori kisvasút mára már a természet által szinte teljesen visszahódított sínpárja kanyargott: már csak itt-ott tűntek elő a rozsdás sínszálak, döntően tereptárgyak (alagutak, hidak, átereszek) környezetében. Hatalmas kár veszni hagyni egy ilyen csodás vidéken kanyargó kisvasutat, persze nem az eredeti teherfuvarozási szándékkal kellene menteni a még menthetőt, hanem turisztikai céllal! Egyszerűen nem tudom elképzelni, hogy ne lenne rá kereslet... Ha a hírek igazak, az elhatározás megvan, ezt már csak a gyakorlatba kellene átültetni! Mennyivel hangulatosabb lenne kisvasúttal megközelíteni a túra kiinduló pontját: Szolcsva települését.

Indulásra készen

A buszról a falu előtt, az Aranyos-folyó felett átívelő gyalogos függőhíd közvetlen tövénél szállunk le. Egyszerre az összes túrázó, elvégre ez egy vezetett túra, két opcióval: 30 vagy 35 kilométeren keresztül ismerkedhettünk a Torockói-hegység mesevilágával. Már lelőttem a poént az első bekezdésben, én a kezdetektől fogva a 35 kilométeres táv mellett tettem le a voksomat. De aki hezitált még az elején, annak volt ideje ezen agyalni, hiszen az első kb. 15 km-en a két csapat együtt haladt (volna), a gyorsabbak adott pontokon bevárták a lassabb társakat, volt idő és lehetőség tehát mindenkinek, hogy megcsodálhassa a tájat, akár séta közben, akár meg-megállva.

Átkelés az Aranyos-folyó fölötti függőhídon

Kezdjük is a "menetelést", rögtön át a kissé rozogának tűnő függőhídon át, melynek deszkái nem mostanság lettek oda beépítve. Kissé meghajoltak lépteink alatt, a libasorban áthaladó túrázók által ki is lengett a híd jobbra-balra: igazán élvezetes volt így áthaladni, már akinek nincs tériszonya, mert úgy inkább rémálom lehetett. Nekik pedig csak annyit tudtam mondani: lesz ez még rosszabb is!...

Szolcsvai életképek

A híd túloldalán kis portácskák: művelt földek, apró házacskák, legelésző jószágok és a felszálló felhők látványa fogadtak minket: mi ez ha nem idilli látvány? A látvány szerintem abszolút az, de itt élni huzamosabb ideig már nem biztos hogy menne, kemény kihívások minden nap, amiért persze a nyugalom, a természet kárpótolhat. Csak a kérdés, hogy nekem "városinak" menne-e... A választ keresve battyogok tovább a csapattal a Szolcsvai-patak mentén. Hangos robajjal zúg lefelé a gyors folyású hegyi patak, nem győztem fotózni, szemeimmel lekövetni az Aranyos-folyó irányába inaló vízcseppek útját!

Szolcsvai-(búvó)patak

Hosszú perceken át követtük a patakot, egy ránézésre elég rossz minőségű murvás úton, ám mint gyorsan kiderült, erre ettől még komoly autóforgalom van: szinte percenként kell lehúzódnunk, hogy elengedjük a Búvópatak faluja felé tartó autókat. Hogy miért is ekkora a forgalom így vasárnap reggel? A válasz érdekelne, de csak találgatni tudok: a faluban csupán néhány házikó áll, ám ezek között van egy hatalmas vendégház is, na meg egy ortodox templom is. Ki tudja, talán vasárnapi misére igyekeztek a hívek? Erre leginkább a későbbi "hegymászás" közben onnan kihallatszódó mise hangjai alapján következtetek... 

Búvópatak, fölötte izgalmas hegyekkel: sétálunk még azok tetején is!

Mindenesetre hamar a Szolcsvai-búvópatak barlangjánál találtuk magunkat! Ám előtte jöhetett a már korábban beharangozott újabb függőhidas kaland: ezúttal jóval izgalmasabb kiadásban, itt már a kevésbé tériszonyos emberek lábai is meginoghattak, ajánlatos volt az amúgy szintén össze-vissza kilengő kapaszkodó kötelekbe fogódzkodni az életünkért! :) 

Jobbra-balra, fel-le

Miután túléltük a kalandot, végre alacsonyabb pulzusszámmal is vethettünk egy pillantást a hatalmas barlangszájra, melyből a patak vad morajlással előtűnik a hegy gyomrából. Hogy miért is búvópatak? Erre a válasz hamarosan kiderül, ezt garantálom! Ám előtte néhány szót a barlangról:

A Szolcsvai-búvópatak barlangja a Torockói-hegység legfontosabb barlangja, járatainak hossza eléri az 5 kilométert, ám nem feltétlenül hosszával vívott ki magának széles körű ismertséget, hanem lakóival! Odabent található ugyanis Európa egyik legnagyobb denevérkolóniája. Pontosan az ő védelmük érdekében van lezárva az amúgy rendkívül látványos barlang (legnagyobb bánatomra), így csupán annak tátongó száját tudtuk megcsodálni.

Szolcsvai-búvópatak barlangja

"Cserébe" haladhattunk is tovább, immáron meredeken felfelé, a hegygerinc irányába. Nem tagadom, a seggemen vettem a levegőt, hosszú, igazán meredek ösvényen kapaszkodtunk fel a nyeregbe, ahonnan viszont minden fáradalmat kárpótló panoráma tárult elénk! Hegyek-völgyek mindenfelé, imitt-amott még hófoltokkal, ez ám a pazar látvány... Szerencsére lehet töltekezni általa, hiszen az emelkedő mindenkit küzdelemre késztet, és nekem sikerült az elsők között felérnem: jutalmam a hosszas pihenés és nézelődés volt! 

A jól megérdemelt jutalom: kilátás a nyeregből

Omladozó, zsupfedeles pásztorlak a vízesés felé tartva

Így elsőként kezdhettem meg az innen való rövid, kb. fél kilométeres kitérőt, hogy megtudhassam, miért is búvópatak a Szolcsvai-búvópatak! Rozoga, ám mégis hangulatos zsupfedeles pásztorlakok mellett kezdtem meg a meredek ereszkedést, a rét aljára leérve pedig már a búvópatak víznyelőjénél jártam!

A kép jobb oldalán látható, ahogy a patak - egy időre - visszatér a hegység gyomrába

Kosbor

Hatalmas, függőleges sziklafal, két részre "osztott" impozáns vízeséssel, melynek alján jól látható volt, ahogy eltűnik a víztömeg a hegység gyomrába. Így már remélem mindenkinek tiszta, miért is búvópatak a búvópatak: a felső víznyelőben visszatér az a hegység gyomrába, hogy aztán a barlangjáratokon keresztül, a hegy aljában ismét előbújjon onnan, legnagyobb örömünkre. A vízesésben és az eltűnő patakban percekig gyönyörködtem a deszkákból épített kilátópontról, majd erőt véve magamon visszamásztam a nyeregbe, hogy aztán onnan a többiekre várva folytassam a panoráma általi lelki feltöltődésemet.

Továbbra is felfelé!

A nyeregből talán nem meglepő módon felfelé vezetett utunk, eléggé benőtt ösvényeken merészkedtünk egyre feljebb és feljebb, úttörő kosként mentem elől, megtisztítva a többieknek az utat. Szerencsére erre kevés pók dolgozik serényen, legalábbis nem voltam tele pókhálóval, mint hazánkban egyes túrákon, ha az élen haladok. Szuszogtató, hosszú emelkedők sora várt ránk, rövidebb light-os összekötő szakaszokkal. Felérve a mészkőhegység platójára, egy kis tisztás szélén jöhetett az első hivatalos pihenő- és frissítőpont.

Az első frissítőponton

Itt egy kis zsemle-mackósajt kombóval pótolhattuk az elégetett kalóriákat, mellé pedig ismét csak panorámával is degeszre "ehettük" magunkat. Itt döntöttük el néhány túratárssal, hogy vezetői engedéllyel meglépünk a csapattól, és gyorsított tempóval abszolváljuk a túra hátralévő részét. Merthogy innen még jó 20 kilométer várt ránk, és már dél is elmúlt... Szerettünk volna még naplemente előtt elérni Torockó oltalmazó falvacskáját. 

Így hát a kalóriapótlás után heten megléptünk a többiektől, és gyorsabb tempóra kapcsolva folytattuk a túrát, továbbra is leginkább felfelé, de szépen fokozatosan kezdett átmenni hullámvasutazásba a barangolásunk. Felértünk ugyanis a hegység "platójára", az erdőből kibukkanva pedig széles réteken keresztül baktattunk tovább. Itt jól megfigyelhetők voltak a mészkőhegységek jellegzetes formái: víznyelők, töbrök hada, akármerre néztünk, mélyedéseket láthattunk, ahol az esővíz a hegység gyomrába szivárog!

Elérve egy kis pásztorlakot, elhagytuk a rétek alsó szekcióját, újabb kemény emelkedő következett! Ám itt nem csak az emelkedő miatt emelkedett meg a pulzusunk, hanem az elmúlt időszak csapadékos jellege miatti sáros talaj miatt! De nem a sár csúszóssága volt az izgatottságunk fő oka, hanem az abban talált lábnyomok milyensége: medvetappancsokat véltünk felfedezni a felázott, sáros talajba nyomódva.

Több mancslenyomatot is megvizsgálva már biztosak voltunk, előttünk nem sokkal erre mackók túráztak, nem is egyedül voltak, találtunk kisebb és nagyobb lenyomatokat is, vélhetően egy medvecsalád törte nekünk az utat! Ez engem inkább izgatottsággal töltött el, mintsem félelemmel... Ezzel nem volt mindenki így: előkerült a medvesíp, jeleztünk nekik, hogy mi is jövünk, nehogy meglephessük őket, mert abból tényleg konfliktus is lehetett volna hirtelen! A személyes találka szerencsére elmaradt, ám ennek ellenére még egy jó ideig meg-megszólalt a nálunk lévő sípocska, merthogy az ördög nem alszik...

A Bedellői kilátópontig hol erdőkben, hol réteken, mezőkön keresztül haladtunk, igazi panorámaút volt már a kilátóhelyig, ám ami ott fogadott minket, az szinte leírhatatlanul szép volt! Belátható volt az Aranyos-folyó völgye, mindenfelé hegyekkel, és az azok között a völgyekben megbújó kisebb-nagyobb településekkel. Itt újabb falatozás következett, miközben nem tudtam eldönteni, hogy melyik irányba is nézzek, merre szebb a kilátás! 

Bedellői kilátóhely (galéria)

Közvetlenül a kilátópont alatt nyílik a Bedellői-cseppkőbarlang! Ide egy meredek ösvényen ereszkedtem le, most csupán a barlang bejáratáig merészkedtem le, két éve mikor itt jártam, akkor fejlámpával megcsodáltam annak belsejét is, ha az ember erre jár először, mindenképpen ajánlom annak felfedezését! Gyorsan a többiek után eredtem ezúttal, nem szerettem volna egyedül folytatni a túrát, ugyanis nem voltam teljesen képben, merre is kell menni tovább, itinerünk nem volt, csak az egyik túratársamnak egy korábban rögzített trackje, melyet az egész túrán követtünk.

Bedellői-cseppkőbarlang (galéria)

Kiérve az erdők árnyas világából, ismét réteken keresztül haladtunk, a távolban legelésző bivalyok tűntek fel. Meglepődve tapasztaltuk, hogy a turistaút villanypásztorral elkerített részen keresztül vezet... Nem volt más tenni, átléptük azt, és az itatót megcélozva újabb, ám ezúttal rövid hegymenetbe kezdtünk. Meglepődve tapasztaltuk, hogy az itató teljesen száraz volt, így hát vizet vételezni itt nem tudtunk... Mint ahogy a túra során sehol másutt, leszámítva a Remete-forrást, melyet a túránk legvégén érintettünk! Persze ezzel tisztában is voltunk, így hátunkon nem kevés folyadékot cipeltünk, hogy elkerüljük a dehidratációt. A bivalyok mellett elsétálva vizsgáltuk meg a jámbor jószágokat: közelítve feléjük meg is hátráltak előlünk, pedig csak egy-két közelebbi fotót szerettünk volna róluk készíteni.

Bivalyok (galéria)

Fiatal nyírfaerdőben tettük meg a következő lépéseinket, mögöttünk pedig egy román pásztor tűnt fel pásztorkutyáival. Széles mosollyal fogadott minket, kutyáit is megsimogathattuk, látszott rajta, hogy örül nekünk, hogy végre valakik erre tévedtek. Bár szavakból nem értettük egymást, mutogatással azért "elbeszélgettünk"! :)

Átlépve a villanypásztort, elértük az "elágazási pontot": innen nekünk 35 km-es résztvevőknek, balra felfelé kellett megindulnunk, innentől a túra végéig szinte végig jelzetlen utakon, ösvényeken keresztül! Jöhetett tehát az igazi kaland. Wehner Gézáék ugyan fehér alapokat festettek néhány fára, melyek mankóul szolgáltak, így is sokszor a track segítségét kellett igénybe vennünk, hogy tartani tudjuk az irányt! Nem volt ez könnyű, ugyanis általában semmilyen ösvénynek látszó utat nem láttunk, inkább irányban haladva törtünk előre!

Küzdelmes méterek a Vidaly-kő felé, végig a gerincen

A gerinc kezdett összeszűkülni: sziklák jelentek meg, melyeket hol oldalt kerülve, hol azokon átbukva haladtunk előre, szinte csigatempóban! De így is kemény volt: fák között bujkálva, sziklákat megmászva, néhol már-már veszélyes szakaszokat letudva jutottunk ki a Vidaly-kőre vezető széles mezőre. Ez a szakasz számomra az egyik legélvezetesebb volt a nehéz járhatósága, a sziklákon való egyensúlyozás miatt!

Ott a Vidaly-kő!

A célunkat itt már láttuk, ahogy azt is, hogy addig még nem egy huplit kell megmásznunk! De sebaj, a magas fűben bukdácsolva hamar leküzdöttük a bukkanókat, jutalmunk pedig a Vidaly-kő tetejéről tapasztalható körpanoráma volt! Ez egyben a Torockói-hegység legmagasabb pontja is, a maga 1285 méteres magasságával. Hosszú perceken át csak bámultunk körbe, ha nem fújt volna a szél, lehet még most is ott ücsörögnénk, olyan lélegzetelállító volt a látvány! A völgyben feltűnt Torockószentgyörgy és a torockóiszentgyörgyi vár, mögöttük a távolban pedig a még teljesen havas Kárpátok messzi vonulatai... Ahogyan láthattuk a szomszédos hegycsúcsot is, az Ordas-kő hegyvonulatát, melyről jól tudtuk, hogy a következő falat lesz, méghozzá nem is akármekkora!

Vidaly-kői panoráma (galéria)

Azonban hogy azt is megmászhassuk, le kellett ereszkednünk a két gerincet elválasztó mély völgybe. Térdgyilkos ereszkedés következett tehát, inkább megkocogtam a meredek lejtőt, hogy mielőbb leérjek a mélypontra. Ott legnagyobb meglepetésemre medvehagymaillat fogadott. Csak a forrását nem találtam...

Menni kellett még nem keveset, mire megleltük az illatok okát! És ami a legmeglepőbb volt, még nem virágoztak, így akár szedhettünk volna néhány levéllel! Mennyivel le van maradva a természet a hazai viszonyokhoz képest - állapítottam meg. És ezt nem csak itt tapasztaltam meg, hanem a réteken is: még számos leánykökörcsin virágzott, de láttam pirosló hunyort, nőszirmot és kockás liliomot is szép számban!

Virágok (galéria)

És hogy mi is következett ezután? A feketeleves... Fel az Ordas-kőre! Az első kihívás a felfestett fehér alapjelzések megtalálása volt: ezt gyorsan kipipálhattuk, így már csak azokat kellett követnünk...  Na de milyen terepen? Keresztbedőlt fákkal, gallyakkal gazdagon fűszerezett, meredek, rézsűs ösvény végig!

Izzasztó, izzasztó, nagyon izzasztó! - állapítottuk meg mindannyian. Nem is akart sosem elfogyni, már-már a pihenésen gondolkodtam, amikor végre felértünk az Ordas-kő nyergébe. Innen már csak néhány lépést kellett megtennünk az újabb körpanoráma érdekében! Az Ordas-kőről milyen volt a panoráma? Beszéljenek a képek: Torockó, Székely-kő, Torockószentgyörgy, Fogarasi-Havasok a távolban... Mennyei!

Ordas-kői panoráma (galéria)

Tudtuk, innen már csak lefelé vihet az utunk, a nehezén már túl vagyunk! Így kellemes tempóban bandukoltunk tovább a hegygerincen, jobb kezünk felé végig a Székely-kő kísért minket a "túloldalon".

Nem igazán szerettem volna megkezdeni az ereszkedést, olyan jó volt idefent lenni, ám kezdett esteledni, a hőmérséklet is kezdett csökkenni, így végül csak-csak "megerőszakoltam" magamat, és a meredek lejtmenetet a lehető leggyorsabban abszolváltam. Itt már szétszakadt a társaság, mindenki a saját tempójában tette meg az utolsó kilométereket. A meredek részt letudva, újra jelzett ösvényen sétálhattam tovább, néhány perc múlva már a korábban említett Remete-forrásnál álltam meg egy szusszanásra, ahol ugyan vizet nem vételeztem, de tudom, hogy másoknak ez egy "életmentő" pont volt a túrán, folyadékügyileg. Kicsivel lejjebb néhány 30-as távon vitézkedő túratársat értem utol, többek között Keresztény Laci barátomat, akit biztattam, hogy mindjárt itt van Torockó, a túra célja! :)

Az utolsó métereken

Így is lett, nem telt el sok idő és előbukkantak Torockó műemlék házai, melyek közé beérve megcéloztam szállásomat, ahol az aznapi túra számomra - sajnos - véget ért. Fantasztikus nap volt, leírhatatlanul sok és gyönyörű panorámával, így szívből ajánlom mindenkinek mind ezt a szervezett túrát, mind a Torockói-hegység privátban való bebarangolását, csalódni senki sem fog, ezt garantálhatom! :)