Ha előveszünk egy Keszthelyi-hegység turistatérképet, gyorsan feltűnhet, hogy az telis-tele van kis kilátó jelekkel. Az elmúlt néhány évtizedben számos hegycsúcsra emeltek impozánsnál impozánsabb szerkezeteket, hogy azok tetejéről megcsodálhassuk a magyar tengert és az azt szegélyező változatos tájat! A március 15-i hosszú hétvégén én ezen kilátókat kerestem fel a Lepke 40 teljesítménytúra keretein belül, na meg azon felül! :)

Szombaton 7 óra előtt néhány perccel már itinerrel a kezemben toporogtam, hogy végre belevághassak a Keszthelyi-hegység kilátóinak meghódításába. Az első kilométerek aszfaltkoptatással teltek, a vonyarcvashegyi vasútállomástól indulva a piros sáv jelzéseket követve távolodtam fokozatosan a Balaton partjától. Az elmúlt hetek szokatlanul meleg időjárásának köszönhetően a mandulafák már virágba borultak mindenfelé: a látvány csodálatos volt, igazi tavaszi életérzést nyújtott nekem! Mert amúgy az erős szél okozta alacsony hőérzetem és a teljesen felhős idő nem épp azt sugallta, hogy vége a télnek... 

A turistaút egészen a Pető-hegy tetejéig kellemesen emelkedett, a hajnali esőnek köszönhetően talpaimmal ideálisan felpuhult földet taposhattam. A piros sáv jelzésektől csupán a kilátó előtti utolsó métereken kellett elköszönnöm, hogy a sárga háromszögeket követve elérhessem az első ellenőrző pontot. A hegy tetején a túra első, megmászásra csábító kilátója, a Berzsenyi kilátó fogadott, a pontőrökön felül. Az itt tomboló viharos szél ellenére én rögtön a lépcsők felé vettem az irányt, meg sem álltam a szerkezet legfelső szintjéig, ahonnan először szemügyre vehettem a Balatont és a keszthelyi régiót!

Berzsenyi kilátó és a panoráma (Pető-hegy)

A süvítő szélnek megvolt az előnye is: egész messzire el lehetett látni, meg is mosolyogtatott ez a tény, mely szinte azonnal az arcomra is fagyott... :) Így a rám fagyott széles vigyorral álltam be a pecsétet kérők hosszú sorába, mert a fotózgatásom közben komoly emberhad érkezett meg a pontőrök asztalához. Annyira nem lepődtem meg, hogy rajtam kívül nem sok ember vágyott fagyos kalandra a kilátó tetején, és csak egy pecsétgyűjtési akciót hajtottak végre (sikerrel) a csúcson. 

Az igazolás megszerzése után én is megindultam lefelé, a sárga sáv jelzéseket kellett követnem egészen Büdöskútig. A terep továbbra is ideális volt, a szakaszra a fel-le hullámzás volt a jellemző, valamint a kellemes beszélgetés. Ugyanis a kilátó után nem sokkal utolért Csiba Tóni, akivel szóba is elegyedtem, annak ellenére, hogy az én tempómnál jóval komolyabbat diktált, elvégre délutánra programja volt, sietnie kellett. Ám a társalgás érdekében én is fokozatot váltottam, ugyanis tudtam, hogy csak a Büdöskútig lesz módunk beszélgetni, onnantól elválnak útjaink: neki aznap a 25-ös táv fért csak bele a napirendjébe. Az erdő mesés volt: ibolyák, medvehagymák, tavaszi héricsek tették színpompássá a kora tavaszi avarszintet.

A Büdöskúti pihenőhelynél a pecsételés után egy kis csalamádés kenyérrel nyitottam meg a napot gasztronómiai szempontból, majd robogtam is tovább; immáron egyedül a sárga sáv jelzéseket követve, a Bélap-völgy irányába. Ám mielőtt még leértem volna a Bélap-völgyi pihenőhöz, tettem néhány kitérőt. Ezek nagy része medvehagyma-vadászati céllal történt meg, hiszen nincs is jobb annál, mint friss, a hajnali eső által garantáltan megmosott medvehagyma-levelek elrágcsálása! A legjelentősebb kitérőt azonban a Szoba-kői-barlanghoz tettem meg, melyet néhány tíz méternyi bozótharc után sikerült becserkésznem.

Méretes sziklák a barlang mellett

Szoba-kői-barlang

A komoly belmagasságú, ám meglehetősen kis alapterületű barlang ideális lehet bivakolóknak: fel is jegyeztem, ha esetleg valamikor a környéken érne az éjszaka, és szállást keresnék! :) Az eső közben elkezdett szitálni, és nem is tágított hosszú perceken keresztül, szerencsére az intenzitása alacsony volt, így egy percig sem volt zavaró...

Bélap-völgyi pihenő

Visszatérve a turistaútra, hamarosan egy műútra értem ki, ami már jelezte: közel az újabb ellenőrző pont, a Bélap-völgyi pihenő. A pecsét megszerzése után a sárga kereszt jelzések mentén kellett folytatnom a túrát, ám én néhány méterrel később a sárga háromszög jelzésekre csatlakoztam rá, hogy tegyek egy kitérőt a Garga-hegyre, amelynek tetején a Bél Mátyás kilátó áll. Elvégre kilátóból, kilátásból sosem elég, nemde?! Így hát hamarosan eddig nem ismert szemszögből nézhettem le Balatongyörökre, a Balaton-felvidékre, a Balatonra, a Somogyi-dombságra, és a messzi távolban pedig a legnagyobb meglepetésemre a Mecsek vonulataira!

Garga-hegy, Bél Mátyás kilátó

Panoráma a kilátóból (galéria)

Igen, az idő még tovább tisztult a Pető-hegyi kukucskálásom óta, nem is akartam hinni a szemeimnek... Pedig a képek is tanúsíthatják,  a Misina-tetőn álló pécsi tv-tornyot is sikerült beazonosítanom! Ráadásként még egy geoládát is sikerült teljesen véletlenül megtalálnom a hivatalos útvonalra való visszakóválygásom során...

Dolomitbánya

A piros sáv jelzéseket követve, egy látványos kőfejtő mellett elsétálva döbbentem rá, hogy bizony én itt már ugyan nagyon régen, de jártam... Egészen pontosan 20 éve, amikor is az akkori kutyánkkal, Murphyvel és az akkor még négyfős családommal a Batsányi kilátót szerettük volna meghódítani. Ám ez a tervünk nem sikerült, a durva kánikula miatt inkább visszafordultunk a Szépkilátó parkolójába, ahol a kutyánk nem kevés folyadékot lefetyelt be, a büfében még kis itatótálkát is kapott a hűsítő víz mellé!

Tudtam, hogy a mai napon revansot vehetek és megmászhatom a fent említett kilátót; ám előbb még a Szépkilátó melletti büfésorhoz le kellett ereszkednem, újabb pecsét érdekében. A parkolóba leérve nem tudtam kihagyni a konkrét Szépkilátót sem, mely a Balaton egyik legszebb természetes kilátópontja - mondják ezt sokan, ezt megcáfolni én sem tudom!

Szépkilátót hirdető tábla, háttérben a Batsányi kilátóval

Szépkilátó

Római-forrás

Micsoda ajánlat a Szépkilátó büfésorán!  :)

A panorámát megcsodálva lesétáltam a Római-forráshoz is, hogy aztán végre beszerezzem a szükséges lenyomatot az egyik büfé asztalánál, ezzel elhárítva az utolsó akadályt az elől, hogy megcélozhassam a Batsányi kilátót. Ehhez a piros háromszög jelzéseket követtem, előbb aszfalton, majd szűk, kanyargós ösvényen emelkedtem feljebb és feljebb. Az emelkedő izzasztó volt, de ami a Batsányi kilátóból fogadott, az minden csepp verejtéket megért. A szél is kezdett kissé mérséklődni, így már egész komfortosan érezhettem magamat a kilátó tetején, és mutathattam meg a túratársaknak a Mecsek távoli vonulatait is. Közben pedig még az is kiderült, hogy ők Pécs mellől érkeztek, így szinte hazáig is elláthattak! :)

Kilátás a Batsányi kilátóból (galéria)

A kilátó tövében pedig újabb pontőrök vártak, a pecsét mellé pedig egy Sport szeletet is választhattam. A választás nem volt egyszerű, ugyanis minden negyedik szelettel egy újabbat lehet nyerni, állt a csokik csomagolásán. Próbáltam kisakkozni, hogy melyikkel nyerhetek újabb csokikát, végül nehezen, de döntöttem... Hogy mielőbb kiderüljön, érdemes volt-e annyit filóznom a dolgon, ki is bontottam a csokit: nem meglepő módon egy kód szerepelt rajta - már megszoktam az efféle "sikerélményeket"... Sport szelettel eddig nemigen nyertem újabb csokit, pedig nem egyet s nem kettőt elfogyasztottam már korábban... Sebaj, az előttem álló emelkedőhöz energiaforrásként bevetettem a megcsupaszított csokidarabkát! Kellett is az energia, ugyanis eddigiekhez nem hasonlítható meredekségű emelkedő várt rám a következő kilométereken. Előbb a piros sávon haladtam, aztán néhány métert a zöld kereszten, végül pedig az emelkedő a piros kereszt jelzések mentén csúcsosodott ki, kezdtem túlhevülni, ám a felsőbb régiókban uralkodó erős szél miatt inkább nem vetkőztem neki, nem szerettem volna megfázni egy szál pólóban... 

Csodabogyó

A Keszthelyi-hegységben medvehagyma mellett számos ponton találkoztam csodabogyóval is, ezt amiatt említem meg pont itt, mivel ezen szakaszon voltam a legközelebb a hegység legnagyobb barlangjához, a Csodabogyós-barlanghoz. Ezen barlang nincs kiépítve, ám kalandvágyó emberek vezetett túrák keretein belül bebarangolhatják a barlang szűk járatrendszerének egy kis részét. Nekem már kétszer is volt szerencsém felfedezni e csodás föld alatti világot, csak ajánlani tudom mindenkinek! :)

Visszatekintés emelkedés közben

Az izzasztó emelkedés közben érdemes volt néha megfordulnom, hiszen a távolban feltűnt a Balaton hatalmas víztükre, melynek szemlélése jó ürügy volt a szusszanásra! :) Felérve a "platóra", már sokkal könnyebben fogytak a méterek, hamarosan fel is tűnt a távolban az újabb ellenőrző pont, ahol a 25-ös távon vitézkedők becsatlakoztak a 40-es útvonalába. Innentől egy teljesen más világ következett, végig kígyózó embersort kellett kerülgetnem, ekkor tudatosult számomra, hogy milyen sok ember is választotta valójában a Lepke túrákat. Eddig abban a hitben voltam, hogy ez is egy "családias" rendezvény... Szerencsére mindenki kedves volt, nem volt probléma az előzések során, a tempómat tudtam tartani, és ők sem lassultak be miattam.

Még mielőtt jelzést váltottam volna, érintettem a hegység legmagasabb pontjának epszilon sugarú környezetét: ezt a Csúcsrajárás mozgalom miatt tudtam csak, tábla vagy bármi más erre nem figyelmezteti az erre járót. Innen csak lefelé vihetett az utam, jöhetett a meredek ereszkedés a zöld sáv jelzések mentén! Meglepő módon a lejtő megérkeztével elfogyott az eddigi emberkígyó, ismét a természet nyugalmát élvezhettem! Amíg egyszer csak hátulról egy gyorsvonat nem közeledett felém halk léptekkel... Óvári Gyuri volt az, amikor meglátott behúzta a kéziféket, hogy egy rövid kis szakaszon együtt haladhassunk, örültem a találkozásnak!

Szent Miklós-forrás

A Szent Miklós-forrásnál a pecsét mellé frissítő forrásvízzel jutalmaztuk meg magunkat, majd a Kutyatemető érintésével, jót beszélgetve gyűrtük le a Büdöskútig hátralévő métereket, a zöld sáv jelzéseket követve.

Kutyatemető

Büdöskúti pihenőhely, másodszor

Itt elvileg újabb frissítőpont volt, ám a váratlanul nagy indulói létszám miatt ez a valóságban nem üzemelt már. A pontőrök azt mondták, hogy úton van az ellátmány, de én ezt nem szerettem volna megvárni, inkább a táskám mélyén lapuló, ilyen helyzetekre félretett készleteimből ejtettem meg az energia-visszapótlást. Jöhetett egy újabb kilátó, a zöld háromszögön, méghozzá a Pad-kő tetején álló Pad-kűi kilátó!

Kilátás a Pad-kűi kilátó tetejéről

Véleményem szerint ez a kilátó található a legmesszebb a civilizációtól, a hegység szívében. A tetején hosszú perceket sikerült ismét csak elidőznöm, láthattam többek között a zalaszántói sztúpát, valamint az újudvari tv-tornyot is! Nem meglepő módon Gyuri már rég továbbsuhant, mire én leimádkoztam magamat a kilátóról, így egyedül néztem már meg a Jakabfi pihenő emlékoszlopait, mielőtt továbbindultam volna a túrán.

Jakabfi pihenő

Hangulatos örökzöld erdőben sétálhattam

Jöhetett egy hosszú gerinctúra, végig a zöld sáv jelzések mentén. Ám ezekre nem is kellett igazából figyelnem, elég volt az emberkígyót követnem mindig, nem volt olyan pillanat, hogy légüres térbe kerültem volna. Csodálatos fenyőerdőkön keresztül, komoly tempót diktálva ereszkedtem egyre lejjebb, hogy aztán egy felhagyott kőfejtőnél begyűjthessem az újabb lenyomatot. A pontőrök igen gusztusos pörköltet készítettek kis bográcsukban, sajnos csak maguknak, így továbbra is saját készleteimet "pusztítva" tartottam szinten a energiaszintemet.

Felhagyott kőfejtő, távolban a Bél Mátyás kilátó (jobbra) és a Batsányi kilátó (balra)

Irány a Szent Mihály-domb!

További ereszkedést követően már Vonyarcvashegy legmagasabban fekvő portái között baktattam, hogy aztán a 71-es főutat keresztezve megcélozzam a Szent Mihály-dombot. Egy rövid sík etapot letudva már indulhattam is fel a keltikékkel gazdagon díszített domboldalon felfelé, az annak tetején álló Szent Mihály kápolnához.

Kilátás a Szent Mihály-dombról

Szent Mihály kápolna

Régi sírkert

A történetet megörökítő kerámia dombormű

A domboldalt beborító keltikemező

A kápolna mellett egy régi sírkert található, lefelé haladva pedig a régi halottasházba bekukkantva egy domborművet tekinthettem meg, mely a helyhez kapcsolódó történetet ábrázol. Történt ugyanis, hogy 1739 telén 46 halász a Balaton jegére ment halászni, ám a rájuk közben lecsapó téli viharban közülük hatan vízbe vesztek, míg a többi 40 halász egy hatalmas jégtáblán a partra sodródott. Sokáig azt gondolták, hogy a szerencsésen megmenekült halászok emeltették fogadalomból a hegy tetején álló kápolnát, ám ezt azóta megcáfolták, a kápolnát ennél korábban építették. 

Egy rövid szakaszon még a zöld kereszt jelzéseket követtem, majd a zöld háromszög turistaút kiágazásakor én megindultam ismét csak felfelé, a hegyek irányába. Ezt már ismét csak magányosan tehettem meg, hiszen csupán a 40-es táv kiváltsága volt, hogy egy utolsó, szuszogtató emelkedőt leküzdve meghódíthassa a Vas-hegy tetején álló Kitaibel Pál kilátót!

Vas-hegy, Kitaibel kilátó

Kilátás a Kitaibel kilátóból

Az eddigi legszerényebb, kissé rozoga kilátó sem maradhatott ki a sorból, meg kellett hódítanom, hogy annak tetejéről is megcsodálhassam a környéket. Innen már nem nevezném 360°-osnak az elém táruló panorámát, a fák már kissé körbenőtték, de boldogan konstatálhattam, hogy bizony kezd kisütni a Nap a távolban, kezdtek kék foltocskák előbukkanni a felszakadozó felhőtakaró között! Az utolsó pecsét és Sport szelet (Huhh, meg sem néztem még, hogy nyertem-e... Most meg is nézem, miközben írom e sorokat! ... Nem nyert ...) megszerzése után robogtam is a cél felé, előbb a zöld háromszög jelzéseket követve, majd a már reggel megismert úton, a zöld és piros sáv jelzések mentén értem vissza a vasútállomásra, ahol átvehettem a túra díjazását: a névre szóló emléklapot és a kitűzőmet. Sajnos a Balaton szelet már elfogyott... :(