1710. január 22-én Romhány határában zajlott a Rákóczi-szabadságharc egyik utolsó nagy csatája, mely romhányi csata néven vonult be a történelemkönyvekbe. II. Rákóczi Ferenc fejedelem kuruc seregei és Johann Damian Sickingen labanc altábornagy seregei - bár egyik vezér sem itt és ekkor tervezte - e helyen csaptak össze. A csata a Rákóczi oldalán harcoló lengyel légiósok rohamával kezdődött, akik hamar leverték a labanc dragonyosokat (lóháton közlekedő, de a harcok során gyalogos katonák) és bekerítették a huszárokat is, akik gyorsan meg is adták magukat. Sickingen csapataival beszorult a mocsaras terepen, csak a kuruc csapatok ballépéseinek köszönhetően tudtak kiszabadulni. Ugyanis a lengyel zsoldosok a lovasság legyőzése után fosztogatásba kezdtek, mely idő alatt Saint-Croix tábornok maga köré gyűjtötte a szétvert labanc seregeket, hogy ellentámadást indítson. Ezt látták a szintén Rákóczi oldalán harcoló svéd zsoldosok, azonnal rohamot indítottak a császáriak feltartóztatására, a magyar talpasok azonban tétlenül szemlélték a történéseket, ezzel megpecsételve a csata végkimenetelét. A labanc csapatok könnyűszerrel hatoltak be a két hadoszlop közötti résbe, és rövid időn belül megfutamította a kuruc seregeket. A csatáról tehát elmondható, mint sok más kuruc-labanc összecsapás esetén, hogy a majdnem kiharcolt győzelmet a tapasztalatlan hadvezetés és/vagy a harci fegyelem hiánya miatt bukták el a szabadságharcos csapatok... A romhányi csatában Sickingen csapataiból 750, míg Rákóczi csapataiból 350 katona lelte a hadszíntéren a halálát.

Forrás: Tarján M. Tamás: Kuruc vereség Romhány mellett

A romhányi csata 309. évfordulója alkalmából megrendezett emléktúrán emlékezhettünk meg a hős szabadságharcosokról, akik e vidéken vérüket adták a magyar függetlenség kiharcolása érdekében. A túrát Nézsán kezdtük, a Művelődési Ház aulájában vehettük át a gyors nevezés után az itinereinket. A terepre is rögtön rákérdeztünk, hogy mi várható. Brigi nem kertelt: a mezőkön sárra, míg a magasabb területeken fagyott hóra számítsunk - hangzott a "biztató" válasz. Kovács Lacival érkeztem ide, és vele is tettem meg az egész túrát: remek társaság volt, szinte egy perc üresjárat nem volt, a lábainknál csak a szánk járt jobban, igazán tartalmas és érdekes beszélgetés kísérte utunkat végig! :)

A túra során nem csak a természet, hanem mi is rendesen behavazódtunk :)

Negyed 8 előtt néhány perccel neki is vágtunk a túrának, számunka meglepő módon egészen intenzív hóesés közepette. Bár a meteorológiai előrejelzések a kora reggeli órákra jósoltak egy kis csapadékot, de annak intenzitását nem sikerült eltalálniuk, ugyanis enyhe hószállingózás állt a prognózisban. Ekkor számomra rögtön a Brigi által jósolt sár jutott eszembe... Kételkedtem benne, hogy ma lesz ebben részünk! Később kételkedésem igaznak bizonyult. De ne siessünk ennyire előre: előbb átsétáltam az utca túloldalára, egy rövid kis kitérő erejéig a falu jelenlegi általános iskolájához, mely a Reviczky kastélyban üzemel.

Reviczky kastély, ma általános iskola

A szépen karbantartott sárga épület után stílusosan a sárga sáv jelzéseket kezdtük el követni, hamar kint is találtuk magunkat a természetben: szántóföldek szélén sétáltunk kellemesen emelkedő földúton, melynek nagy része jégpáncéllal volt fedve, így mi a keményre fagyott szántóföld szélén szedtük lábainkat, a várt sárnak szerencsére nyoma sem volt! Az erdő szélét megcélozva leküzdöttük az első dombot, majd a rengeteg sarkában jobbra tértünk le, enyhe lejtőn, továbbra is a lábaink elé nézve - nehogy dobjunk egy hátast a korcsolyapályán - bandukoltunk a szántóföld és erdő határában, a távolban pedig a távoli "homályban" előbukkanó misztikus hegypúpokat vizsgálgattuk és találgattunk, hogy a Cserhát vagy a Mátra vonulatai fedték fel magukat! A párás, hófelhős idő miatt előbbire tippeltünk, innen a Mátrának nem kellene ilyen körülmények között látszódnia - jutottunk közös álláspontra. A lejtőnek és mezőnek hamar vége szakadt, jöhetett az újabb, ezúttal már intenzívebb emelkedő a lombtalan erdőben. A sárga háromszög jelzések eléréséig tartott mindez. Itt jelzést váltottunk, hogy eljussunk Legénd hangulatos házaihoz. És itt osztottam meg Lacival azt is, hogy a jelzésváltásig tartó szakaszt a túra végén - értelemszerűen ellentétes irányba - is meg kell majd tennünk. Érdekes volt megfigyelni, hogy mennyit változott a természet a túra során! Ugyanis bár eltérő intenzitással, de mindvégig rázta a dunyháját Holle anyó! :)

Ugyanaz a szakasz kora reggel és kora délután... A különbséget zongorázni lehet!

A lejtési szög hamar mérséklődött, könnyed lépteket véve értünk el az első ellenőrző ponthoz, ahol felvéstük az első kódunkat, majd hamarosan jelzetlen, ám kitűnően szalagozott ösvényre fordultunk, hogy meghódítsuk a Legéndi kilátót (2. EP:). Bár a hóesés miatt a látótávolság és a látási körülmények nem voltak a legideálisabbak, nem hagyhattuk ki a kilátó meghódítását, két okból sem: 1, mivel nem volt teljes tejfölköd, így szerettem volna szétnézi fentről is; 2, a kód a kilátó felső szintjén volt elhelyezve. 

Legéndi kilátó kilátással 

A panoráma megcsodálása után nem kellett más sokat talpalnunk Legéndig. A faluban számos látnivaló található: elsétáltunk A Káldy kúria (1760 körül épült barokk stílusú kúria a Káldy család számára - magántulajdonban van) és a Nyáry kastély (18 század közepén épült barokk stílusú kastély, mely előbb a Nyáryak, utóbb a Prónay- végül a Schrecker családé volt - szintén magántulajdonban van napjainkban) mellett, a patak túloldalán pedig feltűnt a falu római katolikus temploma is (Árpád-kori templom, mely a 18. században részben elpusztult, 1769-ben és 1888-ban barokk stílusban átépítették). mielőtt a Fűzfa kertbe betérve a harmadik pecsétet is beszereztük volna.

Nyáry kastély a távolban, előtte lovarda, lovas graffitivel, magyar címerrel

Fűzfa kert

A kínálat egy része - mesterművek

A remek állapotban lévő paraszti porta egyik épületének falán egy régi helységtáblára lettem figyelmes, mielőtt beléptem volna annak ajtaján a meleg belső terébe, hogy a pecsét mellé frissíthessek egy jót! Itt forró teát és a helyi háziasszonyok által sütött, káposztával töltött sütijeit és pogácsáit kaphattunk. Nem is voltunk restek végigkóstolni a felhozatalt, egytől-egyig remekművek voltak!

Az utolsó falatokat már útközben tüntettük el, nem szerettünk volna teljesen átmelegedni bent, hogy később ne kapjunk "hősokkot" a hideg téli valóságba kilépve. Még néhány percig a falu takaros portái között túrázhattunk, a legtöbb épület láthatóan lakott és gondozott volt, jó volt látni vidéken ilyet, mert számos faluban inkább csak a fokozatos lepusztulást tapasztalom... 

A sárga körséta jelzéseket kellett innentől követnünk Romhányig: egy gémeskút mellett elhaladva kezdődött az újabb kaptató, széles réteken-mezőkön keresztül, fel a Rózsa-hegy mellett egy kis pihenőhelyig, ahonnan már erdőségekben haladhattunk szintező utakon. Nemsokára szemben az Emléktúra másik távján vitézkedő csapattal futottunk össze, rögtön vagy 30-40 emberrel. Nem is csoda, elvégre a 15 km-es táv vezetett túraként volt meghirdetve, és ők Romhányból indultak, hogy velünk ellentétes irányba tegyék meg a távot Nézsáig. Még jó, hogy hagytunk nekik néhány darab káposztás sütit és pogit! ;)

A táj ekkor már teljesen fehérbe borult, ezzel pedig az alatta lévő jégpáncél is teljesen láthatatlanná vált. Ez megnehezítette az ereszkedésünket Romhányig, óvatosan totyogtunk le a falu szintjére, ekkor még biztonságosnak ítéltem ezt meg csúszásgátló nélkül is. Romhány első - halálra ítélt - épületét elérve rögtön azon tanácskoztunk, hogy vajon hány éves is lehet nagyjából a látott vályogtéglából épített házikó... Életkorát 100 évnél is idősebbnek saccoltuk, hátralévő élettartamát annál kevesebbnek...

Romhány első portája

Az egykori kerámiagyár gigantikus kéménye mellett leltünk rá a Lila presszóra, ahol a 4. ellenőrzőpont egyszemélyes személyzete már várt ránk: forró teával és választható Sport szelet/ Nógrádi ropi kombóval. Laci az édességre, én a sós pálcikákra szavaztam - elvégre Nógrád megyében vagyunk! :) Ismét csak 1-2 percet időztünk a kellemes melegben, majd immáron a kék kereszt jelzéseket követve kezdtük meg az aszfalt- vagy mondhatni jégpáncél-koptatást a falu határában magasodó Kastélyka-domb irányába. Itt áll ugyanis a Rákóczi mogyorófa! A néphit azt tartja, hogy maga a kuruc fővezér, II. Rákóczi Ferenc e fa lombozata alól irányította a romhányi csatát,... A fa méreteit, helyét és korát illetően elméletileg lehetséges is lenne, de nem valószínű a történet helyessége. Létezik olyan feltételezett kapcsolat is a fa és Rákóczi személye között, miszerint a rodostói száműzetésben élő egykori hadvezért meglátogatta ott egy volt katonája, akinek Rákóczi egy török mogyorócserjét adott át azzal a céllal, hogy azt a katona ültesse el a romhányi síkon az 1710 januárjában ott lezajlott események emlékére. A harmadik, a fához köthető legenda pedig úgy szó, hogy a fejedelem a Kastélyka-domb tetejéről irányította a csatát, és a kezében lévő mogyoróbotot leszúrta a földbe, ami később megeredt, és terebélyes fává növekedett! :)

A Rákóczi-fa tövében

Visszatekintés Romhány irányába a Kastélyka-dombról

A természeti és történelmi látványosság után jöhetett a túra csúcskategóriás emelkedője az OKT-t követve, melynek tetején a nemrég emelt Prónay kilátó várt ránk (oda-vissza kitérő a kék háromszög jelzései mentén). A matuzsálem fától eddigi kétfős csapatunk trióvá duzzadt, a falu szélén ugyanis egy aranyos kis kutya csapódott hozzánk. Az elején gondoltuk, hogy egy darabon elkísér minket, mint helyi idegenvezető, azonban hamar rádöbbentünk, hogy esze ágában sincs visszafordulni, így hát nem tudtunk mást tenni, mint befogadni csapataink közé négylábú társunkat. Egy ideig ezzel nem is volt semmi probléma, ám amikor folyamatosan előttem kóválygott és kezdett rám ugrálni, valamint a sarkamra lépni, kezdett kissé zavarni az amúgy teljesen barátságos eb, de meggyőzni a zurück-ről nem tudtuk semmilyen módszerrel...

A triónk harmadik tagja

A 421 méter magas Kecske-kő tetején emelt Prónay kilátót (5. EP.) a vártnál könnyebben és gyorsabban hódítottuk meg! A látási viszonyok tovább romlottak, a hóesés intenzitása ezzel párhuzamosan intenzívebbé vált, a hópelyhek mérete is alaposan megduzzadt, így semmilyen esély nem mutatkozott a látványos panorámára a kilátó tetejéről. Ám mese nincs, a kód annak tetején van, így irány fel! Ekkor ért utol minket 3 túratársunk, velük együtt hódítottuk meg a méretes kilátót, melyet megmászni szinte nehezebb volt, mint magát a hegycsúcsot Romhányból! Ugyanis a környező erdőket hatalmas bükkfák alkotják, és szerencsére a kilátó teraszát ezek lombkoronaszintje fölé emelték, hogy a megfáradt vándor alapesetben a Cserhát csodás vonulataiban gyönyörködhessen. Míg Laci a kódot firkantotta fel igazolólapjaink megfelelő rubrikáiba, addig én a korábban már szóba hozott csúszásgátlóimat vettem fel, mert tudtam, hogy innentől masszív ereszkedés lesz, e során pedig a piruetteket el szerettem volna kerülni. Közben a blöki is felért természetesen a kilátó tetejére... ám túratársainkkal együtt gyorsan távozott is, így innentől ismét csak ketten élvezhettük az egyre gyorsabban vastagodó hópaplant, mely mindent beborított. 

Prónay kilátó és a "kilátás" annak tetejéről

Az OKT kék sáv jelzéseitől gyorsan búcsút vettünk, azok levezettek volna Alsópeténybe, nekünk azonban Nézsára kellett visszajutnunk, az útvonalleírást olvasva és a szalagokat figyelve a sárga kereszt turistautat választottuk, a vártnál szolídabb módon ereszkedtünk lejjebb és lejjebb. Laci ettől függetlenül parádés mentéseket mutatott be, túrabotjaival mindig sikerült megfognia a 10 pontos esésnek induló mutatványait! :)

A szalagokat és jelzéseket követve, a hóesés intenzitása miatt szinte teljesen szűz hóban sétálhattunk, ugyanis az előttünk lévő nyomokat néhány perc leforgása alatt már komoly hóréteg fedte be. De annyira még látszottak a nyomok, hogy segítsék a tájékozódásunkat, valamint hogy láthassuk, hogy a kutyus bizony továbbra is Nézsa felé tart, immáron előttünk túrázó társainkkal...

A sárga kereszt ösvénye beletorkollott a sárga sáv turistaútba, melyet követve elhaladtunk a mesterséges Szív alakú tó mellett... Na ezt csak itthon, a térképet bogarászva vettem észre, és csak most, hogy e sorok írása közben beleolvastam az útvonalleírásba láthattam, hogy bizony ott is megemlítésre került... A hóesésben csak az ellenőrző pontokon vettük azokat elő, hogy megkíméljük azokat a szétázástól... Így jártunk, van miért visszamenni tehát! :) A Kő-hegyet, és az annak tetején álló hatalmas fát és a mellette létesített pihenőhelyet azonban nem tudtuk nem észre venni, itt leltünk rá a 6., egyben utolsó ellenőrző pontunkra, a kódot felvésve össze is állt a kép:

"Az németet megvertük dicsőségesen, az csatahelyről megfutottunk gyalázatosan" - állott az igazoló lapjaink megfelelő rubrikáiban! Ezt jegyezte fel egy kortárs a romhányi csatáról... A túra felvezetőjében leírtakat ismerve érhető, hogy miért is ezen szavakat vetette papírra!

A Kő-hegy tetején

Kő-hegyi kereszt

A pihenő mellett a távolban pedig egy fa keresztet pillantottunk meg, ki is sétáltunk ahhoz, de arra az INRI feliraton kívül semmi nem volt felvésve, de látható volt - vélhetően Jézus -, hogy azt régebben egy szobor is "díszítette".

Rövid ereszkedést követően elértük a reggel már bejárt szakasz kezdetét, a sárga sáv és háromszög turistautak találkozásától végig ismert utakon értünk vissza Nézsára. Bár az útvonal ismert volt, a látvány teljesen megváltozott néhány óra alatt, így cseppet sem bántam az útvonalegyezést! :)

Nem kellett aggódni, ennél több is lecsúszott a túra végén ;)

A művelődési házba a rajt után 6:52 perccel léptünk be, majdnem 31 megtett kilométerrel futóműveinkben! Jó volt átvenni Brigitől a díjazást, majd leülni a sörpadokhoz, hogy elfogyasszuk a felszolgált székelykáposztát. Több tányérnyi mennyiséget sikerült eltüntetnem bendőmben, jól esett az energia-visszapótlás és az épület belsejében uralkodó kellemes hőmérséklet is. Hangulatos hóesésben, igazi téli túra lett ebből a történelmi megemlékezésből, melyet köszönök minden rendezőnek, és Lacinak a logisztikában és a társaságban nyújtott segítségét, így volt kerek a történet! ;)