2019-ben 22. alkalommal rendezték meg a BUÉK 20 teljesítménytúrát: ha visszaszámolunk, akkor bizony gyorsan rájöhetünk, hogy ez a túra nem az aktuális évezredben pattant ki a rendezők fejéből... Így - szerintem - jogosan nevezhetem klasszikus avagy hagyományos évnyitó teljesítménytúrának a Budai-hegységben. Két éve tervben volt a teljesítés, ám az akkori extrém hideg (mínusz 15 fok napközben!) és a mellé társuló viharos szél még eltántorítottak. Tavaly aztán tudatosan kerültem a Budapest környéki túrákat (mindössze egy olyan TT-n voltam, aminek a rajt- és cél helyszíne a Budai-hegységben volt!), idén azonban úgy éreztem, hogy nekem is be kell gyűjtenem az első BUÉK-os jelvényemet. Ebben közre játszott az is, hogy az elmúlt két évben több MVTE-s rendezővel is jóban lettem, valamint ide beszéltem le a Csúcsok Csúcsa mozgalom arany fokozatának teljesítéséért engem megillető kitűző és oklevél átvételét, köszönöm Kriszta ezúton is! :)

Ezek voltak az előzmények, jöjjön most 2019 első szombatjának krónikája, ahogy én láttam... (bocsi Kálmán a "lopásért", de hát a mesterektől el kell ezt-azt lesni a sikeresség érdekében :)) )

Már fél 7 után néhány perccel az új rajtközpontban, a Palotás Gábor Általános Iskola tornatermében toporogtam. Ennek három oka is volt! Egyrészt tisztában voltam azzal, hogy ez nem egy családias hangulatú túra lesz, hanem komoly emberhad fog a későbbi órákban itt nevezni és átvenni a rajtcsomagokat. A sorban állás pedig az én egyik legnagyobb ellenségem, de szerencsére ez ellen a korai érkezéssel lehet "védekezni". Másrészt az időjárás-előrejelzés 10 óra környékétől már pozitív hőmérsékletet jósolt, ezzel pedig a havazás átváltását előbb havas esőbe, végül pedig teljesen folyékony halmazállapotú esőre. Harmadrészt, de nem utolsó sorban a túra során sem szeretek emberkígyó közepén haladni, több okból sem: nehéz az előzés, a természet nyugalma helyett az emberek "zajongását" kapnám, a kitaposott ösvény sokkal jobban csúszik tapasztalataim szerint). 

Rajt előtti pillanatok

Így hát 7 óra előtt már itinerrel a kézben, croissant-tal és gyümölcslével a hátizsákomban lestem az órámat, hogy 7:00-t üssön, hogy végre nekivághassak az éjjel  a hóköntösét magára húzó Budai-hegyeknek! Kilépve az iskola épületéből, intenzíven eső hóban kezdhettem meg a túrát, az iskola udvarának kapuján kisétálva egy balkanyart vennem, a meredek lejtő végén az igazán találó  nevű Völgy utcába kanyarodtam jobbra, hogy további szintet veszítsek. Ekkor még a közvilágítás is segített a tájékozódásban, na meg persze Tarnai Máté remek szalagozása és az útbaigazító táblácskák is! Így életemben először, itiner nézegetés nélkül tudtam végigjárni az egész túrát, melyet leginkább az aktuális időjárási viszonyok miatt nagyon nem bántam, ugyanis a szinte végig hol kisebb, hol nagyobb intenzitással eső hó néhány másodperc alatt eláztatta volna az igazolófüzetemet... (Az ez ellen hozott "bugyi" nem a legideálisabb, ha az ember olvasgatni szeretne, nem hogy térképet bogarászni!)

A Vadaskerti útig haladtam egyenesen, majd egy balost véve már az említett úton baktattam tovább, ismét meredeken lefelé, ezek szerint a Völgy utca nem a völgy legmélyén halad - állapíthattam meg, miközben a hópelyhek már kezdtek ráfagyni a szakállamra. A völgy valódi aljában egy mesterséges, betonkockákból kirakott mederbe terelve pillanthattam volna meg az Ördög-árok patakját, ám én annak alján semmilyen vízfolyást nem véltem felfedezni. No, majd a hóolvadás után...! A hídon átkelve ismét balra kanyarodtam a Páfrány utcába, majd a második lehetőségnél (ahol az aszfaltcsík egyenesen el is fogy, valamint az autós továbbhaladást megakadályozó sorompó is található) jobbra tértem le, és jöhetett az első emelkedő, rögtön komoly emelkedési szöggel a Kondor úton! A cipőm már minimális jég- illetve hóréteg hatására is korcsolyává alakul át, most sem volt ez másképp, el is gondolkodtam a csúszásgátló felvételén, ám hamarosan lazább terep következett, így végül átugrottam eme napirendi pont fölött. A libanoni cédrus mellett vezetett el utam, így nem volt kérdéses, hogy megcsodáljam azt téli pompájában! A mellette lévő ismertető táblán pedig érdekes dolgokat olvashattam: ezen fafaj bizony nem épp a fagytűréséről híres, hazánkban a legtöbb helyen fiatal korában elpusztulnak a nekik nem megfelelő klíma miatt... Ezen példány pedig már nagyjából 130 éve él itt, a Budai-hegység és a főváros határában, ezzel bronzérmet szerezve a hazai libanoni cédrus öregségversenyen! Szerintem igazán büszke lehet magára a 15 méter magas és 3,6 méter törzskerületű famatuzsálem. :)

Libanoni cédrus

Visszatérve a hivatalos útvonalra, balról becsatlakozott a piros körséta turistaút, így innentől a célig végig hivatalos, jelzett turistaösvényeken haladhattam, de továbbra is számos helyen erősítettek meg az irány helyességében a kihelyezett szalagok és táblácskák. A piros körséta jelzések 1-2 perc múlva balra csábítottak be az erdőbe, a túrán először! Néhány lépcsőfokot megmászva, cikkcakkozás után értem el a Macis játszóteret. Közben pedig egyre több futó társam zúgott el mellettem ki-ki a saját futótempójában. Bár éreztem magamban erőt egy kis kocogáshoz, de elhatároztam, hogy ez nem az a nap lesz, amikor a belem is kihajtom, hanem ez egy laza túranap lesz. Mindig így kezdem a túrákat, aztán jön a pálfordulás... De nem ma! - mondta Vin Diesel a Halálos Iramban, és most büszkén mondhatom én is! :) Ugyanis sikerült megállnom: végig kényelmes tempóban sikerült abszolválnom a túrát, egy, a kivétel erősíti a szabályt esetet leszámítva, de erről még később úgyis ejteni fogok egy-két szót, na meg mellé képet is! ;)

Az út kellemesen emelkedett a Határ-nyeregig, vékony hópaplan fedte az erdő talajszintjét valamint a fákat is, mesés, igazi téli tájban volt részem. A Határ-nyeregtől a sárga sáv jeleket kellett követnem, szerencsére nem az Újlaki-hegyig, de az első, szerintem legkomolyabb szakaszát így sem úszhattam meg! Régi ismerősként üdvözölhettem, a most a cipőimnek rendkívül csúszós, meredek emelkedőt, melyen gyök kettővel araszoltam a tetejét jelző régi határkőig, nem szerettem volna sem megizzadni, sem pofára esni, nemhogy visszacsúszni annak legaljára, hogy újra nekivágjak annak teljes hosszában! :)

Évszázados határkő

Felérve egy platóra, a sárga jelzésektől búcsút vettem, és a kék körséta ösvényén emelkedtem tovább a Hármashatár-hegy irányába. Ez az emelkedő már sokkal jobban esett, a tempót is növelhettem a megcsúszás veszélyének jelentős mértékű növekedése nélkül, így értem ki egy széles rétre, melynek végén már feltűntek a hegycsúcson és annak közelében található adó- és átjátszótornyok. Jobbra eltekintve pedig a Felső-Kecske-hegyen álló Hármashatár-hegyi TV torony impozáns épülete tűnt fel a felhős-ködös időben. A csúcson pedig az első ellenőrző pont személyzete fogadott, pecséttel, néhány kedves szóval.

Hármashatár-hegy, jövök!

Innentől jöhetett az egyik, ha nem a legnagyobb forgalmú OKT szakasz, egészen az Árpád kilátóig. Mivel már ezt a szakaszt is számtalanszor végigjártam, így - főleg lefelé - nagy tempóban szoktam átszáguldani a "szomszédos" kilátóig, sokszor csak a lábam elé nézve, nehogy a köves talajon kezem-lábam törjem. De nem ma! - idézhetem ismét a klasszikus Vin Diesel szöveget... :) A kényelmes tempó megengedte a távolba való nézelődést is, valamint a téli erdő jobb "átláthatósága" miatt is több olyan dolgot vettem észre, amit eddig nem sikerült, vagy csak nem emlékszem rá... Ez is azt bizonyítja, hogy még a legismertebb részeken is lehet újabb és újabb, eddig nem látott dolgokra bukkanni! :) A harmadik műúttal való találkozásom után, amikor bal kéz felé hatalmas tartályok mellett haladtam el, bukkantam rá egy épület romjaira, de az internetes térképeken erről semmilyen infót nem sikerült találnom, hogy mi is lehetett az egykoron... Ha bárki tud róla valamit, kérem sikítson! ;)

Rejtélyes romok Fenyőgyöngye felé

Kriszta, Karcsi, CsuCsu: megjöttem! :)

Hamarosan Fenyőgyöngyén találtam magamat, ahol Kriszta és Karcsi várták a túrázókat a 2. EP-n. A pecsét mellé megkaptam a CsuCsu díjazásomat, így a túra egyik célja ki is lett pipálva. Majd egy kis beszélgetés után megkaptam a további menetutasítást: végig a kéken az Árpád kilátóig felfelé. Így is tettem, lépésről-lépésre egyre magasabban járhattam, annak tudatában, hogy a hegytetőn álló kilátóból a mai napon kilátás nemigen fog rám várni. Cserébe továbbra is a szakadó hóesésben és a hamisítatlan téli természetben gyönyörködhettem, többnyire egymagam, a futók hamar eltűntek előttem a távolban, míg "hagyományos" túrázók nemigen értek utol. 

Árpád kilátó - ezúttal kilátás nélkül

A kilátó nem csak azt jelentette, hogy vége az emelkedőnek, hanem azt is, hogy búcsúzok - egy időre - az OKT-től, és a zöld sáv jelzéseket követve kell leereszkednem a Görgényi útig, majd a Vaskapu-hegy oldalában folytatnom barangolásomat. Itt található egy kellemes lépcsősor, mely alapvetően az ereszkedést segíti a meredek hegyoldalban, ám most a már kitaposott, kissé megfagyott hóréteg a nem épp vízszintes lépcsőfokokon inkább voltak lassító hatással rám, minthogy a biztonságomat segítsék. Így hát naná, hogy az utolsó lépcsőfokon sikerült egy szép seggreülést bemutatnom, hát nem volt a legkellemesebb pillanata a túrának, az biztos! :)

Mesterséges sziklaüreg a Vaskapu-hegy oldalában

Kőkapu

Így még inkább visszavettem a tempóból, így bukkantam rá az ösvény mellett közvetlenül balra nyíló, a tanösvény tájékoztató táblája által sziklaüregnek titulált, majdnem teljesen lezárt bejáratú, mesterséges járatnak tűnő üregre. Benézve felfedezésre méltónak találtam, a bejáratának egy része el is lett bontva, belülről pedig, hogy finoman fogalmazzak is, enyhe bűz áradt ki. Gyorsan rájöttem, hogy ez bizony hajléktalanok szállása, így inkább tovább haladtam, megcsodáltam a Kőkapu látványos sziklaalakzatait, majd az Apáthy-sziklához érve a világháborús megfigyelőállásokat és magát a sziklát. Ki is sétáltam annak tetejére, hogy kicsit körülnézzek, hátha látni valamit! Lakóházak hófedte sipkáit láthattam, meg a távolban a felhőkbe vesző Nagy-Hárs-hegy és János-hegy oldalát! :)

Kilátás az Apáthy-sziklától

A zöld sáv a sziklát elhagyva három lépcsősoron vezetett le engem ismét csak a száraz Ördög-árokba, a lépcsősorokon bizony nem voltam rest használni a majrévas korlátot, csúsztak ezek a lépcsőfokok is, a vaskapu-hegyi seggrecsüccs pedig még a túlságosan is friss volt számomra ekkor, hogy vagánykodjak!

A Nagyhíd alatt átsétáltam a villamossínek túloldalára, hogy aztán egy jobb-bal kanyarkombinációt teljesítve a Szerb Antal utcán végigbandukolva megkezdjem az ereszkedésem büntetését, egy meredek, combos emelkedő formájában. De legalább - most - örömteli volt, hogy aszfalton tehettem meg mindezt, méghozzá letakarított, csúszásmentesített verzión. Így nem kellett gyök kettővel megmásznom azt, hogy aztán egy újabb lépcsősoron, ismét óvatos üzemmódra váltva sétáljak le a Kuruclesi útig. Ekkor jobbra, újra hegy irányába fordultam, nemsokára ismét erdők fogadtak, na meg betonoszlopok... Rövid időn belül 3 is... Ezek azon oszlopok, amiket az olyan szakaszokra szántak eredetileg, ahol nincs semmi fa vagy egyéb objektum, amire jelzést lehetne festeni... Kérdem én, hogy mit keresnek ezek itt, az erdő közepén?... Nem egyedüli ez az eset, sőt, inkább az a jellemző tapasztalataim szerint, hogy az erdőkbe szórták ki ezeket, a végeláthatatlan mezőkön pedig csak vakargatja a fejét az ember, ha elágazáshoz ér, hogy akkor most merre tovább...

Inkább tűnik egy felhagyott kis kőfejtőnek, mint egy földcsuszamlás "sebhelyének"

A Béke Gyermekotthon épületei és parkja mellett elhaladva egy kis kőfejtő maradványait fedeztem fel bal kéz felé a sűrű, ám most lombtalan "ágdzsungelben", mielőtt még a Hárshegyi úton ismét aszfalton nem koptattam volna bakancsaim talpát, melynek végén feltűnt a 3. EP-t jelző bója. Mint kiderült, nem is itt kellene lenniük, a pecsétjük is Apáthy-sziklás, de azon kívül minden rendben! :) Nekem aztán mindegy, hogy hol vannak, a lényeg, hogy nem sétáltam el mellettük! :)

Hamarosan kereszteztem a forgalmas Budakeszi utat: engedve az erősebbnek tűnő helyközi busznak, csak azután léptem le a zebrára, hogy annak túloldalán balra forduljak, és egy kis laza lejtős szakasszal pihenjek rá az újabb meredek, de rövid emelkedőre. Kutyát sétáltató lány mellett robogtam el, igazán szófogadó és játékos kutyusa van! :) Aztán jöhetett a már említett szívdobogtató szakasz, egészen a 4 EP-ig, ahol Viktorék fogadtak, újabb ismerős arc, csevegés, pecsételés, majd irány tovább, immáron a zöld körséta jelzésen, szinte teljesen szintező úton, jobb és bal oldalamon is több helyen mesterséges kőfalakkal. Nemsokára már a zöld kereszt turistaúton folytattam a szintezést, közeledtem Szépjuhászné felé, mely a helyi teljesítménytúrák által egyik legtöbbet érintett pontja a Budai-hegységnek, elvégre két klasszikus, izzasztó hegy, a János- és a Nagy-Hárs-hegy közötti nyeregben található. Erre játszott rá Keresztény Laci barátom, aki meghirdette a nagyon találó elnevezésű Szépjuhászné "poén" kupát (melynek teljesítése amúgy finoman szólva sem egyszerű, sőt...!), mely teljesítéséhez két év alatt 100 strigulát kell itt behúznia annak, aki teljesíteni szeretné... És voltak akik megcsinálták...! Számomra nem csak emiatt emlékezetes pont, hogy behúzhattam az első strigulámat, hanem mert a távolban gőzmozdony duruzsolást hallottam. Tudtam, hogy mindjárt Szépjuhászné vasútállomásánál vagyok, így megszegve a kitűzött célt, futásba kezdtem, ugyanis a túrázás mellett másik nagy kedvenc "hobbim" a kisvasút! Már a Budakeszi útnál jártam, amikor meghallottam a sípolás-fütyülést: tudtam, hogy most menesztik az állomásról a gőzös vontatta szerelvényt! Csak azt nem tudtam, hogy épp melyik irányba fog haladni, ám próba szerencse alapon növeltem a tempót, és a sínekig - számomra - végsebességig gyorsultam. Jutalmam pedig nem maradt el, a gőzös pont az orrom előtt száguldott el Széchenyi-hegy irányába, még fotót is tudtam készíteni a jeles eseményről! :)

Nosztalgiavonat indul Szépjuhásznéról Széchenyi-hegy felé!

Így hát a torkomban dobogó szívemmel vághattam neki a Nagy-Hárs-hegy tetejére vezető útnak, ekkor már a sárga sáv jelzéseket követve. A táj továbbra is mesébe illő volt, az emelkedő is hamar elfogyott, a csúcson pedig a Kaán Károly kilátó tövében újabb pontőrök fogadtak, pecséttel, néhány kedves szóval, ahogy az lenni szokott! :) Felmenni a kilátóba itt sem volt érdemes, így a gyors ereszkedés mellett döntöttem, a hegycsúcson a szél is kezdte szárnyait bontogatni...

Nagy-Hárs-hegy, Kaán Károly kilátó - ismét csak kilátás nélkül

A kép alsó részében a Báthori-barlang alatti kis sziklaüreg, a barlang lezárt bejárata ezen a képen nem látható, csak a bejárat feletti márványtábla!

A Bátori-barlangot "megkerülve" (de jó lenne egyszer bemenni, talán majd egy Buda barlangjai túrán...) kezdtem meg a szint vesztését, teljesen jól közlekedhető, már-már teljesen csúszásmentes ösvényeken értem le a hegy aljába, ahol a sárga körséta jeleket követtem tovább. E szakasz leginkább a kisvasút sínpárja, azok keresztezése miatt volt számorma érdekes, majd a Nagy-réthez kiérve a már saját szemeimmel rég nem tapasztalt kispistázás miatt. A réten lelkes túrázók futottak keresztbe, hogy levágjanak durván 30 métert, ismét csak felmerült fejemben a kérdés, hogy ennek meg úgy mégis mi értelme van? Így még jó utat sem tudtunk egymásnak kívánni... Üdv ismét a Budai-hegységben! - mondtam magamnak... Mert valahogy "vidéken" kevesebb ilyent tapasztaltam tavaly... Persze tudom, nem vagyok naiv, ott is vannak ugyanígy lelkes rövidítők, de itt a főváros környékén nagyobb az esély a saját szememmel is látható esetekhez, elvégre nagyságrend(ek)kel több a teljesítménytúrázó, mint más régiókban. A 6. EP-n, a rét szélén kaptam meg az ottjártamat bizonyító lenyomatot, majd egy szaloncukor+kókuszos rúd kombóval búcsúztam el a havas tisztástól.

Nagy-rét, túlságosan is lelkes futókkal! :)

Innentől nem csak a sárga körséta, hanem - ismét - az OKT jelzéseit is figyelhettem, a kék sávok egy hosszú egyenes követően, a Gyermekvasút Hűvösvölgyi végállomásáig vezettek, ahonnan hamar a Hűvösvölgyi útnál találtam magamat. A lángososnál jobbra fordultam, majd a járdán sétáltam egészen a Völgy utca torkolatáig, itt pedig balra tértem be a völgy irányába. Mivel titkos ellenőrző pont ezidáig nem volt, jó poénnak tartottam volna, hogy a rendezők ezt a Heinrich István utca és a cél közé teszik. Ugyanis e szakasz villamossal is teljesíthető lenne, felmerült bennem a gondolat, hogy vajon valaki bejátszotta-e ezt a végén... Talán nem, ennyire közül a célhoz, egy teljesen jól járható aszfaltcsíkon, végig enyhén lejtő úton. Aztán legvégül az Ötvös János utcába kanyarodtam be jobbra, hogy egy utolsó combos, de rövid emelkedő közepén besétáljak az iskola kapuján, aztán pedig annak tornatermébe, hogy átvegyen a megérdemelt díjazást, valamint elfogyasszam a célvirslit! :) 

Végül 4:06 perc alatt sikerült abszolválnom a túrát, a kényelmes tempó ellenére is! Klassz volt, nem éreztem magamat tömegtúrán sem, a téli időjárás is kitett magáért, ki tudja, lehet, hogy még fogok évet indítani e túrával! :)