Már hónapokkal korábban, a túranaptár bogarászásakor feltűnt, hogy az október 6-7-i hétvége számomra az egyik legkomolyabb felhozatallal rendelkezik. Így már jó ideje gondolkodtam, hogy melyik ujjamba harapjak, melyik túrát is válasszam. Nagyon sokáig a Pálos 70 volt a befutó... Aztán a hét második felében már elkezdtem hinni az időjósoknak, hogy valóban gyönyörű őszi időnk lesz, éjjel sem jelentős lehűléssel. Ráadásul az interneten rákeresve kiderült, hogy a Dél Zala dombjai második szakaszának területére a szeptemberben elrendelt erődlátogatási tilalom nem lett meghosszabbítva októberre! Így már csak öcsémet kellett meggyőznöm, hogy ismét segítsen engem logisztikában, élelmezésben a túra során, szerencsére egyből elvállalta, így már csak Attilával kellett leegyeztetnem, hogy indulnék. Tőle is jött szinte azonnal a pozitív válasz, nincs semmi akadálya a túrának! Volt tehát egy délutánom az útvonal átbogarászására, track letöltésére, találkozási pontok megtervezésére. Neccesen, de sikerült mindent megcsinálnom, így pénteken este munka után előbb Szombathelyre, majd mamámhoz Nagykanizsára vezetett utam.

Itt egy kis vacsora várt minket, közben az elmúlt hetek történéseit beszéltük meg, majd én korán ágyba kerültem, hogy szombaton a lehető legfrissebben vághassak bele a nagy kalandba. Hajnali 4-kor kelés, gyors reggeli, majd öcsém Nagykanizsa Palin városrészébe, az első 100-as céljába repített, mely értelemszerűen most rajt helyszínként funkcionált. Fél 5 pár perccel már a templom előtt álltam, előkotorásztam a telefonomat, valamint az órámon is elindítottam a track rögzítését, innen már nem volt más hátra, mint előre!

A csillagfényes hajnal miatt elég csípős volt még az idő, így több réteget is magamra vettem, hogy az út legelső, általam már a DDK túrám során megismert szakaszán ne fázzak. Tudtam, emelkedőt legkorábban a homokkomáromi Kisboldogasszony templomnál fogok tapasztalni. E gondolatokkal vágtam neki a túrának, kellemes tempóban bandukoltam ki a lakott területről, előbb a 17-es számú vasútvonalat, majd a 74-es főutat kereszteztem. Hosszú egyenes következett "ütközésig", az ütközőbak szerepét a zsigárdmajori harangláb töltötte be. A településig nagyon sok vadállattal találkoztam, hol jobb, hol bal oldalamon rezzent meg az avar, és szökelltek arrébb a kecses jószágok. Zsigárdmajorban már a kutyaugatás adta az akusztikus élményeket, mellé pedig a vizuálisat a csillagos égbolt és a most éppen elég karcsú formáját mutató Hold szolgáltatta.

Zsigárdmajori harangláb és a "török" Hold (galéria)

Zsigárdmajort elhagyva ismét hosszú egyenes utakon haladtam, egy vadászház és a vele szemközt lévő Erzsébet királyné emlékmű jelentette volna a látványosságot, ha éppen nem sötétben jártam volna erre, de most nem bánkódtam, hiszen mint már említettem, e szakaszt már volt szerencsém világosban is bejárni korábban. A következő lakott terület Hosszúvölgy volt, ekkor már kezdett melegedni az idő, így gyors vetkőzés után már csak egy szál frissen vett aláöltözetben folytattam a menetelést Homokkomáromig végig a két települést összekötő országúton.

Homokkomárom, Kisboldogasszony templom

Homokkomárom túlsó végén található a Kisboldogasszony templom, rövid, de intenzív emelkedő leküzdésével lehet azt elérni. Itt gyors telefonos becsekkolás után körbenéztem, a távolban pedig már kezdett pirkadni. A templomot elhagyva már csak pár száz métert haladtam a DDK útvonalán, egy elágazásban a kék kereszttel jelzett átkötő útra tértem le, mely rögtön hétvégi házak közé vezetett. Itt jött az első meglepetés! Szelídgesztenye fák, alattuk rengeteg, hatalmas, érett gesztenyével. Nincs mit tenni, "kényszerszünet"...! Alig bírtam erővel, csak szedni és szedni a tengernyi mennyiségű gesztenyét. A 20 literes táskám legnagyobb rekeszét szinte csordultig szedtem, ennek hatására érezhetően megnőtt annak össztömege. De hát már túráztam nem egyszer s nem kétszer komoly hátizsákokkal is, így nem volt szokatlan az érzés. Az órámra a továbbhaladásomkor rápillantva felvillant az utolsó km-em időadata... Jót mosolyogtam rajta, az eddig 10 percen belüli kilométerek után most egy több mint 23 perceset sikerült produkálnom. Ennek következtében már annyira kivilágosodott, hogy a fejlámpa mehetett is a táskába, illetve annak övzsebébe, ugyanis már csak ott találtam neki helyet... :) Pontosan így terveztem: az új szakaszra szerettem volna megnyerni a Napot magam mellé, hogy azt már vizuálisan is élvezhessem!

A rövid kék keresztes átkötőről a piros sáv jelzéseit követtem, mely nagyrészt a dombgerincen futó széles úton futott, mindkét oldalán hétvégi telkekkel, gyümölcsösökkel, szőlőskertekkel. Nagyon idilli volt a háttérben a felkelő Nap által vörösen megfestett égaljjal, a távolban a már korábban megismert és bebarangolt Újudvari tv-toronnyal és dombvidékével. Visszanézve pedig a diófák és szelídgesztenyefák levelei között fel-felbukkant időnként a Kisboldogasszony templom is!

Napfelkelte pillanatai (galéria)

Visszanézve fel-felbukkant a homokkomáromi Kisboldogasszony templom

A következő látnivaló a Szent Orbán kilátó volt, ahonnan szintén Újudvar felé nyílt remek kilátás! Egyből fel is másztam a tetejére, valamint megnéztem a névadó szent fából faragott szobrát is. Ide egy laza hétvégi autós kirándulás során is fel lehet jönni, a kilátó tövében autós parkoló is kialakításra került!

Szent Orbán kilátó és a panoráma (galéria)

A piros sáv jelzéseinek egy kápolnánál, és a mellette kialakított kis pihenőhelynél intettem búcsút a sárga kereszt javára. Illetve inkább úgy fogalmaznék, hogy a térképeken ezzel jelölt útra kanyarodtam... merthogy egy jó ideig jelzésekbe nem botlottam, később az erdőbe beérve már itt-ott sikeres találkozások jöttek létre.

Piros sáv és sárga kereszt turistautak találkozásánál fekvő kápolna

Utam a Vár-hegy oldalában vezetett, melynek tetején már idén jártam a Csúcsrajárás mozgalom miatt, itt egy felhagyott katonai objektum található. Gyönyörű, szinte még teljesen zöld erdőkben (több helyen is bükkösök!) haladtam a Várdomb-forrásig, melyből elég macerás lett volna szomjamat oltani, de e korai órán még nem fogyott jelentős mértékben a vízkészletem, így nem kellett bűvészkednem, hogy tiszta vizet nyerjek kulacsomba. A forrás egyben becsekkolós EP is volt, térerő azonban a környéken sehol, így a következő percek térerővadászattal teltek.

Várdomb-forrás

Az erdőből kiérve a sárga sávon a Márki-réten találtam magamat, rögtön megpillantva a csömödéri kisvasút ütközőbakját. Az ország legkiterjedtebb, leghosszabb vágányhálózatával rendelkező kisvasútját (teljes vágányhossz meghaladja a 100 km-t!) volt szerencsém köszönteni, melynek fő profilja továbbra is a faszállítás, tehát a teherfuvarozás, emellett persze - bár nem ezen a szakaszon - személyszállítás is folyik (Lenti - Csömödér - Kistolmács). A Márki réten végigfutó vasúti pályán látszott, hogy a környéken nemigen volt mostanság fakitermelés, itt-ott a vasúti sínszálakat már föld fedte, az aljnövényzet is elburjánzott, de majd ha úgy adódik, hogy ismét lesz erre dolga az erdészetnek, a kisvasúti pálya is napok alatt járható lesz, hogy a kitermelt fát elszállíthassák.

Márki-rét kisvasúttal

Oltárci vadászház és a mellette tornyosuló hatalmas tölgyfa méretes odúja (galéria)

Az oltárci vadászház impozáns épületéig végig (mellette hatalmas öreg tölgyfával) a rét szélén haladtam, a földútra még nem sütött be a nap, így a völgyben megrekedt hideg levegőnek köszönhetően volt mi motiváljon a minél gyorsabb haladásban. Innentől továbbra is a sárga sáv jeleket követtem, rétek szélén, majd erdőkön át a börzöncei szőlőhegyig, rajta az idilli fekvésű Szent Lőrinc kápolnával, itt ismét csak fotószünet, becsekkolás. A kápolna mellett lévő korhadt tölgyfa méretes odúja kiváló esőbeállóként funkcionálhat, vihar esetén azonban ne ide húzódjunk be!

Szent Lőrinc kápolna és az említett korhadt tölgyfa (galéria)

Ekkor már közel volt a műút, ahol Roli már várt rám! Itt komplett szerelékcsere történt, a meleg időben már felesleges a hosszú ujjú felső és a hosszú nadrág is, az eddigi túrabakancsom (a reggeli harmatos aljnövényzet miatt nem akartam, hogy a futócipőm 1 perc alatt teljesen beázzon) futócipőre, míg a 20 literes zsákot is egy kisebbre cseréltem. Így már nem kell tovább cipelnem a komoly súllyal rendelkező gesztenyét! Hurrá! - gondoltam ekkor még... Ez úgy kb. 5 percig igaz is volt, a frissítés után pár száz méterrel ismét hatalmas szelídgesztenye erdőbe futok bele, mindenfelé hatalmas szemekkel, ismét csak nem tudtam megállni, hogy ne szedjek egy zacskónyit. Ez ismét kitöltötte az immár kisebb hátizsákom űrtartalmát, a következő találkozási pontig pedig van vagy 20 km, de sebaj, megéri a mennyei őszi csemegéért! 

A munka gyümölcse (részlet)

A sárga sáv jelezte úton egészen a kék keresztig való letérésemig végig széles, jól járható utakon haladtam, változatos erdőkben, a kék keresztre letérve azonban kezdett vadregényessé válni a táj, melynek ott még nem örültem annyira, ám elhaladva egy kis házikó mellett újra széles murvás úton jártam.

Ezen haladtam - track alapján, ugyanis jelzések ritkák voltak, mint a fehér holló - egy jó darabig, szemből felém száguldó faszállító autó tette emlékezetessé az utat, majd egy hatalmas friss erdőirtásba futottam bele, itt már visszasírtam a fentebb említett kissé vadregényes utat... Szerencsére csak néhány percig kellett "élveznem" a látványt, egy sorompó mellett elhaladva balra fordultam élesen, és egy komoly emelkedő végén már a Söjtör fölötti szőlőhegyen jártam, megcéloztam a Deák-kutat, mely egyben becsekkolós pontja is volt a túrának! Előbb szelídgesztenye fák, alattuk azonban csak kibelezett termések, látszik, hogy ez egy felkapottabb környék, majd egy kis erdei pihenőhely, végül pedig a korláttal biztosított lépcsős szakasz vezetett le a forrásig.

Deák-kút

A vízhozamát nem mondanám jelentősnek, de a célnak még pont megfelel, ha az ember nagyon megszomjazna! Ám innen csak jó 2 km a falu, így ezt a frissítési lehetőséget is kihagytam, inkább folytattam tovább utamat. Visszamászva a hegytetőre ismét csak sárguló szőlőfürtök között kanyarogtam, majd a birtokokat elhagyva egy meredek erdős részen ereszkedtem le a faluközpontba. Egy kis kitérőt tettem a Szent Jakab apostol templomhoz, majd benéztem az általános iskola udvarába is, végül pedig felsétáltam Deák Ferenc, a haza bölcse szülőházához. Itt egy kis önfrissítő pontot rendeztem be, majd becsekkoltam, jelezvén a külvilágnak, hogy élek és haladok megállíthatatlanul előre! :)

Söjtör látnivalói: Szent Jakab apostol templom, Általános Iskola épülete és Deák Ferenc szülőháza (galéria)

Söjtörtől a továbbra is a kék kereszt jelzésekkel rendkívül "sűrűn" jelzett úton haladtam, döntően erdőszélek és beszántott szántóföldek közötti földutakon, derékszögben kanyargással. Vissza-visszanézve a völgyben fekvő Söjtör épületeiben lehetett gyönyörködni.

Panoráma Söjtör felé (galéria)

Azonban egy idő után a földút is megszűnt, ugyanis azt is sikerült beszántani... Még jó, hogy szárazság volt, így csak a rendkívül göröngyös, egyenetlen, rögös talaj zavart az előrehaladásomban, és nem pedig a derékig érő sár!

A szántóföld szélén őzike nézett velem farkasszemet, egy fotó erejéig még pózolt is szerencsémre. Aztán a szántóföldeket elhagyva a bozótosból hangos kutyaugatás és morgás fogad. A kutya hallhatóan tőlem csak pár méterre lehetett, de a már jól bevált hangos, határozott "Takarodj"  jeligére inába szállt a bátorsága, én pedig békében folytathattam utamat, a dombtetőről lenézve megpillantottam a szomszédos domb tetején álló pusztaedericsi templomot!

Pusztaederics temploma a szomszédos domb tetején (galéria)

Fantasztikus látvány volt, tudtam, hogy nemsoká ott fogok sétálni követlenül mellette. Így is lett, réteken keresztül, a műutat érintve meg is kezdhettem a domb meghódítását, tetején nem csak a templom fogadott, hanem remek kilátás a már megtett szakaszra és a még előttem álló rádiházai dombokra, tetején a Sarlós Boldogasszony kápolnával! Gyors regisztráció után zúgtam is lefelé a dombon, ez annyira meredek volt, hogy jól esett belekocogni.

Sarlós Boldogasszony kápolna, őszi színek a pusztaedericsi templom közvetlen szomszédságából nézve (galéria)

Szompácspuszta épületei fogadtak a völgyben, a Pusztaedericshez tartozó településrészen áthaladva a távolban feltűnt Roli, ám ezúttal már nem egyedül. Ugyanis intéztem neki társaságot és ebédet, Zalaegerszegen, anyai nagyszülőinknél járt, majd invitálásomra papa ki is jött elém, ezzel téve még autentikusabbá a túrát. Ugyanis mama és papa Tófejen éltek, mielőtt beköltöztek volna a megyeszékhelyre. Tófej innen alig pár lépésnyire fekszik! Így Roli legalább megnézhette, hogy melyik házban is nőtt fel anya, hol dolgoztak nagyszüleink, én pedig a frissítés során meghallgathattam, hogy mi merre fekszik a környéken, többek között, hogy itt található egy hatalmas felhagyott gázmezőben az ország egyik komoly földgáztárolója, Pusztaedericsen! Majd miután kiderült, hogy attól még, hogy itt élte le élete egy részét papám, még sosem járt Szentpéterföldén, meginvitáltam a következő frissítő állomásomra is!

Én pedig tovább álltam, rövid emelkedő után, a rádiházai dombgerincek találkozásánál becsatlakoztam ismét a DDK-ba, melyet egészen Lipseszentadorján széléig követtem is serényen. Rádiháza a méneséről, lótartásáról híres, a két turistaút találkozásánál hatalmas, izmos lovakba botlottam, nem emlékszem, hogy láttam-e már korábban ilyen izomkolosszus lovakat saját szemeimmel...!

Rádiháza híres a méneséről!

A szőlőhegyet elhagyva ismét bevetettem magamat a zalai erdőkbe, a szentpéterföldei országútig végig árnyas helyeken vezetett utam. Ám mielőtt még elértem volna a műutat, a dombtetőről csodás kilátás nyílt a dombokra, a távolban feltűnt a Szentpéterföldei-tó is csillogó víztükrével, az égbolton pedig egyre szürkébb felhők gyülekeztek. Ekkor már nem láttam esélytelennek, az amúgy a környékre estére megjósolt minimális csapadékot. 

Kilátás a Szentpéterfölde fölötti domboldalról (galéria)

Szemben többször is lelkes - vélhetően kéktúrázó - túratársak jöttek, így nem is éreztem úgy, hogy csak egyedül járom a környék erdeit. A falu központban ismét csak találkoztam Rolival és papával, ismét csak beszélgettünk egy kicsit, ettem pár falatot, majd megbeszéltem velük, hogy legközelebb Lispeszentadorjánban találkozzunk, addig menjenek csak vissza Zalaegerszegre. Útközben még megálltak pár helyen, papa megmutatta a környéket Rolinak, így legalább ő sem unatkozott!

Papával Szentpéterföldén

Szentpéterfölde utolsó házait elhagyva ismét csak a csömödéri kisvasút sínpárja tűnt fel, e szakaszon látszott, hogy gondozzák, valószínűsíthetően aktívan is használják teherforgalomra. A temetőnél kereszteztem a sínpárt, majd a vadászházig végig frissen felújított aszfaltúton tudtam haladni.

Szentpéterföldei sínpár (galéria)

Szentpéterföldei vadászház

A vadászház egy idilli kis völgyben fekszik, hatalmas ház, előterében hangosan hahotázó külföldi - vélhetően hobbivadász - baráti társasággal, előtte kis tavacska, frissen nyírt gyeppel. A telket megkerülve hagytam el a völgyet, annak reményében, hogy a gerincre felérve találok mobilinternetet, hogy el tudjam könyvelni ittjártamat. Még a gerincre felérve is kellett jó pár perc, mire sikeresen letudtam e műveletet, innentől már semmi sem terelte el a figyelmemet a sárguló őszi erdőről, fantasztikus kilométerek következtek a késő délutáni órákban! 

Változatos színek kora ősszel (galéria)

Rövid ereszkedés után ismét a csömödéri kisvasút sínjei, kitérővel, ütközőbakkal: kámaházai erdészlaknál jártam, a kisvasút fővonalát kereszteztem, messze ez volt a legjobb állapotban a 3 kisvasutas találkozásom közül, ez nem meglepő, itt személyszállítás is folyik, persze csak turisztikai jelleggel, de az embereknek nem lenne túl vonzó, ha a nagyjából 30 km-es utat a vonat végig 5-10 km/h-val tenné meg...

Kámaházai kitérő és a fővonal (galéria)

A völgy túloldalán már Lasztonya hívogatott, áthaladva az Alsó-Válicka patak hídján már a település névtáblájánál jártam. Apró kis település ez, központjában egy kis haranglábbal. Innentől tudtam, hogy nincs kegyelem, a falu fölött magasodó dombot toronyiránt kell meghódítani egy szűk árkon keresztül, DDK túrám során e szakasz beleégett az emlékezetemben, bár akkor még csak lefelé volt hozzá szerencsém... Felérve a tetejére kilátó fogadott, mely minden izzadságcseppet megért, felmászva a tetejére a párás idő ellenére szép kilátás volt a jutalmam! Ez a kilátó volt a célom, hogy még világosban elérjem, így kijelenthettem, hogy a hosszú gesztenyeszünetekkel együtt is sikeres eddig a túrám! 

Lasztonya, harangláb

Lasztonyai kilátó és a kilátás (galéria)

Torhai-forrás

Következő célpontom a Torhai-forrás volt, melyet intenzív ereszkedés után, a Lispeszentadorján felé vezető műutat keresztezve értem el. Hangulatos kis hely, ismét csak alacsony vízhozamú forrással, mellette pihenőhellyel. Ismét csak emlékeimre hagyatkozva tudtam, hogy újra komoly emelkedő jön, melyet csak intenzív verejtékezéssel tudtam leküzdeni, de az erdő szépsége és a távolban barcogó szarvasok akusztikus élménye kárpótolt az elvesztett sótartalomért. Hamarosan a dombtetőről lekocogva a műúton találtam magamat, melyen egészen Lispeszentadorjánig sétáltam, ahol ismét csak találkozó volt megbeszélve, Roli előttem ért oda 1-2 perccel, mire odaértem, már fel is volt vágva a zsemle, nekem már csak a finom mézet kellett a tetejére rácsurgatnom. Mennyei haskényeztetés után ismét hátizsákcsere, a nagyobb tatyóba beraktam a vastagabb ruhát, előre gondolkodván, hiszen a sötétedéssel erős lehűlést is vártam... Fejlámpában még egy gyors elemcsere, majd uccu neki, irány a piros sáv, azaz az Olajos körút, melyet egészen a célig kell majd' 30 kilométeren át követnem!

Lispeszentadorján, Szent Adorján templom

A falu hatalmas temploma mellett baktattam, majd a civilizációt elhagyva a Nap percei meg voltak már számlálva... A szürkületben az állatvilág is felélénkült, mindenfelé őzek, szarvasok és még kitudja milyen állatok, még levideóznom is sikerült egy fiatal őzgidát, próbáltam minél halkabban suhanni, ezzel legkevésbé megriasztani az erdő lakóit, hiszen én itt csak vendég vagyok!

Még egy jó fél óráig sikerült fel-le hullámoznom fejlámpa nélkül a dombokon, többször is hétvégi házak között haladva. Itt a legtöbb szőlő villanypásztorral volt körülvéve, mellettük jó pár őz ugrott ki, előlem "menekülve", megértem a tulajdonosokat, hogy nem szeretnék, ha lelegelnék a termést és magát a növényzetet. A Nap még kissé megfestette a felhők alját, a távolban pedig Lispeszentadorján templomtornya mutatta, hogy honnan jöttem, a másik irányba pedig Maróc házikói bújtak meg a völgyben.

A dombtetőn hétvégi házak, a völgyben Maróc házai szürkületben

Marócot szinte teljesen megkerültem utam során, a településre azonban egy másodperc erejéig sem mentem be, e kerülgetés vége felé döntöttem úgy 7 óra után pár perccel, hogy mese nincs kell az a fejlámpa, az erdőben már alig lehetett látni, orra esni pedig nem szerettem volna. 

Immáron sötétben haladva Maróc fényeiben tudtam gyönyörködni, majd a települést körülölelő dombvonulatot elhagyva a Vétyemi ősbükkös felé vettem az irányt, melyet korábban egy biciklitúrám során érintettem, szó szerint, csak a betonúton tekertem el mellette. Most azonban e táblát elérve és gyors becsekkolás után be is vetettem magamat a területre. Hatalmas bükkök között haladtam, komoly kihívást okozott az előrejutás, ugyanis tudni kell e területről, hogy tudatosan évtizedek óta nincs itt semmilyen erdőgazdálkodás, a természetes állapotában hagyták meg őseink az erdőt.

Vétyemi ősbükkös egyik tájékoztató táblája

Tehát megnézhető, hogy milyen lenne az erdő, ha emberi kéz nem háborgatná. Szép látvány amúgy, de a sok kidőlt fát kerülgetve elég nehezen volt követhető az amúgy nagyon jól jelzett ösvény, többször is a fejemet vakartam, hogy merre is van a helyes irány. A hatalmas bükkfák után kiértem Vétyempusztára, ahol meglepetés fogadott, most a kellemetlenebbik verziója, esőcseppek formájában. Ennek azért sem örültem, mivel szinte minden jóval megtömtem nagy zsákomat, azonban az esőkabát, mint amúgy az egyik legfontosabb árucikk az autóban maradt...

Kiváló esőbeállóként is funkcionált!

Szerencse a szerencsétlenségben, hogy alig 1-2 percnyi járásra egy fedett fa szobrot találtam, amely fedél alá bebújva meg tudtam magam húzni, míg az eső intenzitása alább nem hagyott. Szerencsére ez alig tartott tovább 5 percnél, addig a tájékoztató táblát el tudtam olvasni, rajta a korábban Vétyem település történetét olvashattam el, utána gyorsan frissítettem egyet, ugyanis éreztem, hogy kezdek eléhezni, komoly tempót jöttem azért a sok gesztenyézés jelentette hendikep behozása céljából, emellett pedig csak alig-alig eszegettem.

Szemerkélő esőben folytattam aszfalton utamat, majd egy leágazónál jobbra fordultam erdei útra, rögtön hatalmas kitermelt farönkök mellett, majd szerencsére élő fák között kezdtem meg az emelkedőt a Háromszenteki kápolnához, ahol Roli várt már rám. A kápolnáig bizony rendesen meg kellett küzdenem az elemekkel, komoly és hosszú emelkedő végén értem azt el. Frissítés következett, majd az eddig hiányolt esőruházat felvétele, ugyanis ismét rákezdett az eső, ezúttal már úgy istenesen! 

Háromszenteki kápolna

A kápolna mellett elsétálva megkezdtem a Szécsiszigetig tartó utolsó fel-le hullámzó szakaszt, a dombgerincről több helyen szép kilátás nyílott a környező települések fényeire. Hol jobban, hol kevésbé esett az eső, elállni azonban nem akart. Ám ekkor már semmi sem volt nálam a telefonomon kívül, ugyanis a táskámat az autóban hagytam, és megbeszéltem öcsémmel, hogy innentől mindig csak egy települést megy előre, közben úgy sem lesz szükségem semmire. Szécsiszigetre egy nagyon meredek lejtőn keresztül juthattam le, nem volt más opció, mint hogy lerobogjak amilyen gyorsan csak tudok. A műutat elérve kereszteztem a Kerka-patakot, a hídnál EP volt, ám csak a falu templomjánál parkoló kocsi csomagtartó ajtója alatt, száraz körülmények között vettem elő a telefonomat, és pötyögtem be a kódomat. Korábbi biciklitúrám során már itt is jártam, akkor világosban volt szerencsém megcsodálni a bivalyrezervátumot és a vízimalmot is.

Tovább száguldottam, immáron végig aszfalton Kerkateskándig, egy derékszögű jobbost véve végigcaplattam a hosszú, egyutcás településen, megcsodálva az utcai közvilágításnak köszönhetően jól látható haranglábot is. A falu utolsó házait elérve egy kerékpárúton haladtam, mely egy idő után egysávossá szűkült, az aljnövényzet is egyre sűrűbb lett, nem tudom, hogy erre vajon hány kerékpáros szívatta magát mostanság... Gyanítom, hogy nem sok!

Máhomfa fényei egyre közelebbinek tűntek, a kutyák ugatása pedig egyre hangosabbnak, szerencsére mindegyik kutya csak a saját kis területéről köszöntött engem! Átrobogva a településen az eső alábbhagyott, innentől a célig már az égi áldást megúsztam. A hőmérő higanyszála pedig csak nem akart lejjebb kúszni, kezdtem izzadni az esőkabát alatt, el is határoztam, hogy amint van rá lehetőségem, le is passzolom azt Rolinak. Így is lett, végig aszfaltos kerékpárúton haladva, a Kerkát áthidalva (újabb becsekkolással) közelítettem meg Lentiszombathelyt, előbb a település vasútállomását és ezáltal a 23-as mellékvonal sínpárját érintettem, majd a település központjában ráleltek öcsémre, be is dobtam a hátsó ülésre a felesleges ruházatot, így egy szál pólóban sétáltam tovább. 

Kiérve a faluból metszettem a csömödéri kisvasút legújabb, Lentit és Csömödért összekötő vonalát, majd pár száz méter múlva ismét lakott területre értem: Mumor házai között haladtam a cél felé. Itt egyeztettem Rolival, hogy hol is van pontosan a cél, ő előrement, én pedig kényelmes tempóban, végig a kerékpárúton haladó piros sáv jelzéseket követve értem be Lentibe, azaz a település kezdetét jelző tábláig, ugyanis előtte található a Kerka-híd, melynél a 2. szakasz végpontja van. Örömmel csekkoltam be e túrán utoljára, majd átsétáltam a túloldalt félreparkolt kocsihoz, hogy oda beszállva hazautazzunk Szombathelyre, hogy kipihenhessük a nap fáradalmait.