Balatonfenyvesen töltöttem gyermekkorom nyarainak nagy részét nagyszüleim nyaralója miatt, így második otthonom e kis Balaton-parti település. Innen indul a Balatonfenyvesi kisvasút, mellyel a Nagy-Berek mocsaras vidékét lehet felfedezni a 14 km hosszú Somogyszentpálig tartó zötykölődés során. Azonban ez az üzemelő vonal csupán egy szárnyvonala volt a régi, sokkal kiterjedtebb hálózatnak. Egészen 2002-ig menetrend szerinti járatokkal nem csak Somogyszentpál, hanem Táska és Csisztapuszta települések is elérhetőek voltak közvetlen járatokkal a Balaton partjáról. Aztán jött a döntés, hogy ideiglenes üzemszünetet rendelnek el az utóbbi két szárnyvonalon...

Gyermekkoromban egészen 2002-ig minden évben elutaztunk Csisztapusztára, hogy az ottani thermálfürdőben is áztathassuk magunkat, ne csak a Balatonban, hiszen kell a változatosság. Sikerült is beleszeretnem ezen utazások hatására a kisvasutakba, mely azóta is tart, volt szerencsém szinte az összes ma üzemelő vonalat bejárnom. Tehát sok emlék köt a kisvasúthoz, életemben először és utoljára álltam üzemelő gőzmozdony vezetőállásában papám jóvoltából a fenyvesi állomáson, néhány hónapos koromban még egy szerencsés kimenetelű kisiklás "túlélője" is voltam, erről persze csak szüleim elmondása alapján tudok. :) Aztán 2002 után minden egyes nyáron a legelső fenyvesen töltött napomon megcéloztam a kisvasút végállomását, reménykedve abban, hogy végre az adott évben a menetrendet fürkészve kellemes meglepetés fogad, azaz újra jár a kisvasút Csisztára! De ez az élmény sajnos mindeddig elmaradt... :(

Nézegetve az idei túranaptárat, feltűnt, hogy a kisvasúti napon lesz teljesítménytúra is, mely végigjárja az üzemszünettel sújtott Csisztai szárnyvonalat (is). Sajnos ez az időpont nem jó nekem, hogy akkor végigjárjam a túrát, így úgy döntöttem, hogy az idei fenyvesi nyaralásom során bejárom a 20-as táv útvonalát. Egyrészt mert érdekelt, hogy milyen állapotban van a pálya, másrészt szerettem volna egyet nosztalgiázni, felidézni gyermekkorom utazásait. Tervemet szerencsére a rendezőség pozitív válasszal támogatta, elfogadja a teljesítést így is, melyet ezúton is köszönök nekik! Amúgy alapvetően nagyon nem vagyok a bejárások híve, mert a körülmények nem ugyanazok, mint a hivatalos túra napján.

Ezek tehát az előzmények, most pedig jöjjenek a túra alatt tapasztalt dolgok, élményeim!

Szombat hajnalban még sötétben indultam el a nyaralóból a kisvasút végállomása felé, hogy elérjem az első, 5:25-kor vonatot. Nem volt meglepő számomra, hogy a vonaton rajtam kívül egy árva utas sem tartózkodott az induláskor, csupán a kalauz növelte rajtam kívül az egy kocsiból álló szerelvény súlyát. A kalauzzal az Imremajorig tartó utat szinte végig beszéltem, sok mindenről érdeklődtem, többek között a normál, nem nyári hétköznapok utasforgalmáról. Az elmondásai alapján a reggeli, Somogyszentpálról induló járattal nagyjából 10-en szoktak rendszeresen bejárni Balatonfenyvesre. Reményteli választ kaptam afelől, hogy van-e esély a csisztai vonal újranyitására, felújítására. A kalauz szerint 1-2 éven belül pozitív változás jöhet e téren, nagyon remélem, hogy a próféta szólt belőle. Ugyanis bár főleg gyermekeknek nagy élmény a Somogyszentpálig történő utazás, ott azonban túl sok látnivaló nincs, hogy finoman fogalmazzak, említésre méltó a pincesor lehet. Az igazi attrakció - szerintem - mindig is a csisztapusztai thermálfürdő volt. Nem volt ritka anno a 4-5 teli kocsival oda induló vonat látványa sem! Tehát potenciál biztos, hogy van a vonal felvirágoztatásában. 

Közben ki-kinézegettem az ablakon, a Nagy-Berek világát a hajnalra leült köd tette igazán misztikussá. Közel 15 percnyi zötykölődés után végre vége volt a lassújelnek, és megkezdtük a gyorsítást, melynek hatására pár perc alatt már Imremajorban is voltunk! Én itt elbúcsúztam a kalauztól, aki jó utat kívánt nekem, majd meglepődve engedtem utat két biciklis srácnak a peronon, akik bizony felszálltak a vonatra! 

És hogy miért is csak Imremajorig utaztam? Mert alapvetően a leghosszabb túra, a Csiszta 30 Somogyszentpálról indul! Innen a pincesoron végighaladva éri el az útvonala a pálmajori megállót, ahonnan egészen Imremajorig a vasúti töltésen kell haladni, jó pár kilométeren keresztül. És kevés olyan dolog van, amit jobban "utálok", mint a vasúti talpfákon való menetelés. Emiatt döntöttem csupán a Csiszta 20 mellett, mert Imremajortól sajnos a csisztai szárnyvonal mentén halad tovább a túra útvonala, melyet az elmúlt 16 év alatt eléggé visszahódított a természet...

Emiatt értelemszerűen a szárnyvonal hol jobb, hol bal oldalán párhuzamosan haladó földutakon vezet az itiner. Háromnegyed 6-kor elstartoltam tehát, elhaladtam rögtön a Majorka Turisztikai és Rendezvényközpont mellett, majd aranyos kis házikók között bandukoltam tovább a falu széléig. Innentől a fentebb leírt módon, földutakon haladtam hol a pálya jobb, hol a bal oldalán, többször keresztezve azt. A keresztezések során mindig megfájdult a szívem a látványtól: ember méretű gaz, parlagfű, magasba törő akácfák mindenfelé... Nem pedig pöfögő kisvasút, tele a fürdőbe igyekvő emberekkel a kellemes nyári melegben...

A vonalat amúgy egy ideig próbálták karbantartani lelkes kisvasútbarátok, hajtányoztak is rajta, míg nem a MÁV megtiltotta mindezen tevékenységeket, azóta csak romlik és romlik a helyzet, több helyen a pálya is hiányos már, nem is beszélve a táskai szárnyvonalról, mely valójában már csak elméletben létezik, a töltésen kívül más nemigen maradt belőle a drága fémtolvajoknak köszönhetően... A túra során kereszteztem is a táskai vonalat, melyet észrevenni sem volt egyszerű, szerencsére az egyik sínszál még megvolt az azt keresztező földúton, így ismertem csak fel. Ezután már jobban megfigyelve kirajzolódott az egykori vonal töltése.

Ez idő tájt a felkelő nap kezdte megfesteni az eget, a köd is kezdett felszállni, igazán látványos perceket okozva nekem.

A volt kundpusztai állomást elhagyva (melyet csak a térképet bogarászva tudtam betájolni nagyjából) kereszteztem újfent a pályát, itt egy rövid ideig erdőben haladt az, ez volt az egyetlen szakasz, ahol minimális volt a pályát ellepő gaz, így messzire elláttam, itt egy kicsit bíztatóbb volt a helyzet.

Ezután az itinert követve eltávolodtam a nyomvonaltól, és továbbra is földutakon haladtam, mikor is egy már távolról is jól hallható tehéncsordába botlottam. Villanypásztorral volt elkerítve a legelőjük, mely mellett egy ideig haladtam... Aztán egyszer csak azt vettem észre, hogy a földút egyenesen a legelőn keresztül folytatódik, szerencsére a villanypásztor átléphető volt, így meg tudtam oldani a dolgot, pásztorkutyák sem vigyáztam a tehéncsordára. A legelő túloldalán ismét bakugrás következett, örömmel vettem tudomásul, hogy mindenféle gond nélkül át tudtam haladni a kissé veszélyes területen. Azonban örömöm nem tartott sokáig, újabb elkerített legelő az úton keresztbe, ismét csak rajta legelésző tehenekkel. Közelebb érve azonban feltűnt, hogy itt bizony őrző kutyák is vannak, és ugatnak felém... Emiatt értelemszerűen nem mentem keresztül a területen, szerencsémre minimális kitérővel ki tudtam kerülni az elkerített részt, így konfliktusba sem kerültem a kutyákkal. 

Az izgalmas pillanatok után ismét csak a vasútvonal mellett találtam magamat, melyet Csisztapuszta állomásáig követtem is. Régen ugyanis csak idáig járt a vonat, innen még egy jó kilométert kellett sétálni Csisztapuszta-fürdőig, ahol maga a strand található. Azonban szerencsére meghosszabbították a vonalat 1987-ben egészen a fürdő szomszédságáig. 

A fürdőnél található végállomáshoz érve átvágtam magam a derékig érő gazon, hogy megnézzem az állomás állapotát. Eléggé lehangoló volt a látvány, itt is méteres fű, rozsdásodó villanyoszlopok, vízdaru a nosztalgiagőzös számára...

Igazolásképpen csináltam egy szelfie-t, majd megindultam a nyaralók között a falu központjában található strand bejáratához. Korán reggel még nem volt nyitva, így csak kívülről tudtam megnézni, kellemes emlékeket keltett bennem csupán a bejárat látványa is. Szerencsére a fürdő és a bejárat előtti köztér nagyon szépen rendben van tartva, a helyi büfék már ekkor is nyitva voltak, a fürdő parkolójában azonban még egy darab autó sem állt, nem meglepő módon. Azért arra kíváncsi lettem volna, ha délután járok erre, akkor milyen tömeggel találkozok itt. Mert Fonyód felől csak murvás úton lehet megközelíteni a települést, aszfaltos út csak Buzsákról vezet ide, mely jelentős kerülő az esetlegesen Balaton felől érkezők számára...

Csisztapusztát elhagyva a fentebb említett murvás úton indultam meg Fonyód felé, közben végig a Badacsony és a Gulács látványában gyönyörködve. Mielőtt elértem volna az M7-es autópályát, egy derékszögű bal kanyart véve megkezdtem a "visszafelé" utamat Balatonfenyves felé. Szinte végig egyenesen haladtam jó 5 kilométeren keresztül a volt fonyódi szárnyvonal mentén. Ezt már jóval korábban bezárták, személyforgalom tudtommal sosem volt rajta menetrendszerűen, a vonalat fel is szedték, így csupán a csatornák felett átívelő hidak utaltak rá, hogy itt bizony régen vasúti teherszállítás folyt. 

A hosszú egyenes végén a ma is üzemelő szakaszhoz értem vissza, a 28-as szelvénykőnél, itt ismét csak szelfiet készítettem igazolásként (a túra 2. ellenőrzőpontja), majd a vasútvonal mellett, a csatorna másik oldalán futó műúton indultam vissza Balatonfenyvesre. Ez sem volt egy rövid egyenes, az M7-es autópálya hídja alig akart közeledni, de aztán csak sikerült alatta átbújnom. Innen már közel volt a falu határa, ahol a kisvasút pályája egy kis töréssel jobbra tér, én viszont egyenesen haladtam egészen a 7-es útig, ahol egy jobb-bal kombóval a végállomáson találtam magamat, itt újabb szelfie következett, majd a nyaralóig tartó hazaút.