Bár Budapesten élek, de belül még mindig szombathelyinek vallom magamat, így nem meglepő, hogy amikor természetbarát egyesületet kerestem, ahová be tudnék lépni, először Szombathelyen mértem fel a lehetőségeket. Kálmán barátom invitálására a Borostyánkő Természetbarát Egyesületet választottam, tetszett az április 7-én (a szülinapomon :) ) megrendezésre került Kubát Hugó túra rendezése: jól kitalált útvonalak, profi útleírás, szalagozás, táblázás, be is jártam anno mind a három távot. Így nem is dönthettem máshogy, május végén hivatalosan is az egyesület tagja lettem.

Kálmán már korábban is emlegette hogy idén terveznek egy új túrát, méghozzá egy kellemes nyár esti/éjszakai túrát, mely a Kőszegi csillagok nevet kapta, a túra kitűzött időpontja pedig június 30-a szombat este lett. Tudtam már, hogy amiben csak tudok, a segítségére leszek, hogy minél jobban sikerüljön a debütálás, be is írtam a túranaptáramba, nehogy esetleg más túrát rászervezzek.

A túra előtti napon, pénteken kora este értem Szombathelyre pár száz Turista Magazin társaságában, melyet annak szerkesztősége ajánlott fel (köszönjük szépen még egyszer!), és én a fuvarozó szerepében tündököltem. Este még egyeztettem Kálmánnal a szombati teendők kapcsán, amikor jött a kérdés, hogy nincs-e kedvem bejárni a 10 km-es távot, Emesével - a kislányával - most indulnak éppen Szombathelyről. Hát naná hogy volt kedvem, 5 percet kaptam hogy elkészüljek, így gyors átöltözés után már úton is voltunk a Kőszeg felé.

A magyar-osztrák határon fekvő kisváros mesébe illő belvárosából indítottuk a túrát, pár száz méteren az OKT-t követve, majd a kék kereszten a Királyvölgyön haladtunk tovább kifelé a városból. Az aszfaltos út mellett a Királyvölgyi természetvédelmi tanösvény kissé megkopott tábláin próbáltuk felismerni a környék jellemző állat- és növényvilágát kisebb-nagyobb sikerrel, mígnem el nem értünk a Szulejmán kilátóhoz vezető lépcsősor kiindulópontját. Itt jobbra kanyarodtunk, elkezdtük a rövid, de meredek kaptató leküzdését, a fa lépcsősor állapota több, mint kritikus, mondhatni hogy néhol életveszélyes, teljesen szétkorhadtak a beépített fa lépcsődeszkák. A kilátóhoz felérve a városra, a Szabó-hegyre és a Pintér-tető - Óház-tető gerincre csodás kora esti panoráma fogadott minket, meg is álltunk egy kicsit nézelődni. 

A kilátóból a sárga Alpannonia jelzésen haladtunk tovább hétvégi házak, szőlőskertek között, az utunkat szederbokrok kísérték, na meg lassították is rendesen, ugyanis így június végén is már komoly mennyiségű érett szedret találtunk, így kénytelenek voltunk megszakítani utunkat többször is, mindhárman jót lakomáztunk a természet ajándékából. Az út kitartóan emelkedett a hegy tetején álló adótoronyig, ahol egy jobbos kanyart vettünk, és a hegygerincen haladtunk egészen a Trianoni kereszthez való leágazásig, ahova a kék kereszt jelzésen jutottunk le, és néztünk ki a 98 évvel ezelőtt elszakított magyar területekre. A távolban jól látszott, hogy a napnyugtáig nincs sok idő hátra, az ég alját már kezdték aranyszínűre festeni a lemenő nap sugarai.

A kereszttől visszamásztunk az OKT leágazásáig, majd megkezdtük a túra egyik legkomolyabb kaptatóját, mely egészen a Pintér-tetőig tartott. Emese eddig is komoly tempót jött, de hogy pont a legkeményebb emelkedőn találja ki, hogy apukájával "fekete-fehér-igen-nem"-et játsszon, azért meglepett. Meg az is, hogy milyen könnyedén beszélget az emelkedő közepén. Hát nekem nem biztos, hogy ilyen könnyedén ment volna a beszélgetés hegyre fel...! Le a kalappal a kiscsaj előtt! Más kérdés, hogy szerintem mindkettőjüket meg tudtam volna verni a játékban, de hát apja-lánya játék volt :-) :-P.

Kisvártatva meg is érkeztünk a Pintér-tetőre, ahonnan ismét Ausztria felé csodálhattuk meg a kilátást, mely egy sajnálatos pár évvel ezelőtt végrehajtott tarvágásnak köszönhető. Az erdő hiányának érezhető hatása volt a hőérzetünkre, erős szél társult a szép panorámához. 

Kiérve a műútra, az OKT jobbra a Hét-forrás felé veszi az irányt, de mi a kék háromszög jelzést választottuk, mely egészen a túra legmagasabb pontjára, az Óház-tetőre kalauzolja az esti kalandorokat. Ekkortájt már a nap nyugodóra tért, az erdő egyre sötétebb lett, az eddig vidám Emese kezdett kicsit megijedni az amúgy tényleg félhomályba vesző erdőben. Hamar elértük az Ördögtányér szikláját, majd a több száz éves Fatalin-bükköket is. Itt kapcsoltuk fel fejlámpáinkat, innentől Emese ismét elemében volt, félelme elszállt, most már inkább jót mulatozott az egyre sötétebb erdőben! Kereszteztük a kék forrás jelzést, mely szintén a Hét-forrás felé vezeti a turistákat, majd az utolsó rövid emelkedőt követően már az Óház-tető 1996-ban rekonstruált kilátótornyában szedtük lábainkat lépcsőről lépcsőre egészen a kilátó tetejéig. Innen már szinte teljes sötétségben gyönyörködtünk Kőszeg, Szombathely és a környék kisebb falvainak fényeiben. 

A kilátóról lefelé tartva még egy méretes békával is összefutottunk. A túrát a zöld sáv jelzésen folytattuk, mely a Szabó-hegyen keresztül vezetett minket vissza Kőszeg városába. Ekkor már egyre jobban fújt a szél, az ég is egyre borultabb volt, kaptuk közben a telefont is, hogy otthon bizony már az eső is esik, de bíztunk benne, hogy mi szárazon megússzuk a dolgot. Bár lefelé a beszélgetésnek köszönhetően még nekünk is sikerült egy helyen elkavarodnunk, de így is gyorsan, több helyen belekocogva értük el a Szabó-hegy lakott részét, ahonnan több házikó oldalából szép kilátás nyílott Kőszeg városára.

A Szénsavas kútnál egy kicsit megpihentünk, ittunk az amúgy nagyon vasas vizéből, valamint az ekkor már a felhők közül elő-előbújó Hold vöröses látványában gyönyörködtünk. Innen már csak a Tóth pincészetet érintve, a belvároson kellett átsétálnunk, hogy elmondhassuk, ismét egy jót túráztunk! Emese végig jól bírta, le a kalappal előtte, bár a végére már látszott rajta, hogy így este 11 óra magasságában már aludni szokott, amit alapvetően nagyon jól tesz! :) Éjfél körül értem haza, az aznap készült képeket átküldtem Kálmánnak, majd nyugovóra tértem, mert tudtam, hogy másnap hosszú és fárasztó napom lesz.

Szombaton reggel 8 óra előtt már a vasútállomáson voltam, felszedtem Rékát, majd Olad felé vettük az irányt, ahol már Kálmán várt ránk. Átpakoltuk a szükséges holmikat az autóba, majd immáron hárman Kőszeg felé vettük az irányt. 9 előtt pár perccel már a Jurisics vár szomszédságában voltunk, a Bécsi kapu étteremben, ahol a túra rajt-cél helyszíne lesz, itt találkoztunk Andival és kislányával, Flórával, akik szintén velünk tartottak a pályabejárásra és szalagozásra. Valamint sörpadokat és asztalt hoztak a rajt gyorsabb és kényelmesebb elvégzése érdekében. Mielőtt nekiláttunk volna bokros teendőinknek, egy reggeli kávészünetet tartottunk a festői főtéren található Ibrahim kávézóban, bár én nem szeretem a kávét, így csak szememmel tudok róla véleményt mondani, az alapján nem lehetett rossz! A koffeinpótlás után megindultunk a 15-ös táv bejárására és kiszalagozására. Sétánk első ellenőrzőpontja a Fő tértől kb. 200 méterre található Tóth pincészet volt, ám mielőtt ide értünk volna, a szintén a hétvégén rendezett kerékpárverseny szervezőibe botlottunk, mivel voltak a két eseménynek közös szakaszai, így rövid egyeztetést tartottunk, hogy ki hogyan szalagozik, meddig lesznek kint a szalagok, stb. A Tóth pincészetben leegyeztettük, hogy mi is lenne a feladatuk az esti túrázókkal kapcsolatban, majd egy isteni irsai - királyeányka hosszú lépés elfogyasztása után tovább is álltunk, hiszen még sehol sem jártunk, az időnk pedig egyre fogyott az esti kezdésig.

A várost a piros sáv jelzésen hagytuk el, megegyeztünk abban, hogy a városban nem szalagozunk, itt mindenkinek illene tudni követni az utat és a sűrűn felfestett jelzéseket. A Kenyér-hegy mellett elhaladva hétvégi házak mellett haladtunk, a Szabó-hegyi műutat elhagyva előkerültek az irányjelző táblák és szalagok is, megkezdtük a túra útvonalának szalagokkal történő megerősítését. Próbáltunk egyfajta logikát követni, és az elágazásoknál, valamint olyan szakaszokon, ahol ritkásak a jelzések, szalagokkal és megerősítő szalagokkal segíteni a túrázókat.

A piros sáv jelzésen nemsokára elértük a Pogányokat, jól karbantartott szőlős- és gyümölcsös kertek mellett haladtunk az enyhén emelkedő völgyben egészen a kőszegi rengetegig, ahonnan már árnyékos erdei ösvényeken, meredekebb emelkedőket leküzdve törtünk előre a Kőszeg és Velem között az erdőben vezető műútig, mely előtt néhány méterrel egy karácsonyi díszekkel pompázó fenyőfa fogadott minket.

Itt jobbra fordulva kb. 200 méteres kitérőre található az Enikő-forrás, melyet a túra során nem kötelező érinteni, a műútra kiérve balra haladt tovább a túra a piros forrás jelzésen. Ahol a piros forrás letér a műútról a Borha-forrás felé, ott található a 2. ellenőrzőpont, ahol én is pontőrként fogok tevékenykedni az este folyamán. Megbeszéltük, hogy hova álljunk majd az autóval, majd megkezdtük az Irány-hegyig tartó csúcsetapot, az emelkedő nem viccelt, rendesen megizzasztott minket. A Borha-forrás előtt mi a piros kereszt jelzésre tértünk le jobbra, mely egészen a Vöröskeresztig vezetett minket csodálatos erdőségeken keresztül. Ezt a részt szerencsére még elkerülték az erdészet fanyűvői, ki kell élvezni ezeket az állapotokat, ki tudja hogy meddig lesz rá alkalmunk...

A Vöröskereszt után ismét az OKT-n barangoltunk az Irány-hegy oldalán át az Óház-tetőig. A kilátást megcsodálva egyeztettünk, hogy Réka, Andi és Flóra a zöld sávon megy le (amerre mi is tettük péntek este), mi pedig a 15--ös távot fogjuk tovább szalagozni Kálmánnal. Így is történt, a kék háromszögön zúgtunk lefelé előbb a Fatalin-bükköket, majd az Ördögtányért érintve. Innen az OKT-n haladtunk a Pintér-tetőn át egészen a Kálvária kereszt előtti elágazásig, majd a sárga Alpannónia jelzésen a Szulejmán kilátóig, ahol ismét csak szederszünetet tartottunk. A kilátó aljában mi is kettéváltunk, én befejeztem a 15-ös táv szalagozását és kitáblázását a Király-völgyön keresztül, míg Kálmán az 5-ös táv szakaszán tette mindezt. A teendőink végeztével átautóztunk Bozsokra, ahol a Határmenti Vígadóban fogyasztottuk el a megérdemelt ebédünket, jó kis vasi dödöllét vadpörivel valamint sült csülköt petrezselymes krumplival. Az ebéd lezárásakén pedig megálltunk a Kerekes  Cukrászdában, ahol Kálmán egy kávét és egy sütit választott, én pedig egy fagyit. Míg elfogyott a süti, addig én megírtam az előnevezők itinereit, valamint ábécé sorrendbe rendeztük azokat. 

Nem volt más teendőnk tehát, mint visszamenni Kőszegre a rajt helyszínére, és ott is összekészíteni a szükséges dolgokat. 7 órától lehetett elrajtolni a túrázóknak, de már fél 7 körül elkezdtek szállingózni a lelkes túratársak. Nemsokkal később meg is indultunk Lacival, alkalmi pontőr társammal a 15-ös táv 2. ellenőrzőpontjára. Elfoglaltuk pozíciónkat, majd előkészítettem a terepet az első túrázók érkezése előtt. Bár a túrán hivatalosan "csak" egy müzliszelet volt az ellátás, tudtam túrázóként, hogy milyen jól is esik egy-egy szem sós mogyi vagy nápolyi. Így be is szereztem pár zacskó édességet (mézes puszedli, csokis-lekváros töltött puszedli, zselés szaloncukrok) valamint sós ropogtatnivalókat (mogyoró, kréker), hogy tudjak én is valami kis csekélységgel kedveskedni a hosszú távot választóknak. Szükségük is volt az energiára, hiszen a mi pontunk után kezdődött a túra legkomolyabb emelkedője! A szél miatt alaposan beöltöztünk, majd beszélgetéssel ütöttük el a holtidőt, végül megpróbálkoztunk a kapott fáklyák üzembe helyezésére. A szél miatt nem sok sikerrel...

Azonban negyed 9 környékén próbálkozásainkat siker koronázta, rá néhány másodpercre pedig meg is pillantottuk az első "versenyzőket". Széles mosollyal fogadtuk őket, pecsételtünk, ikszeltünk a tombolán, pár bíztató szóval és frissítési lehetőséget felkínálva indítottuk őket tovább az úton. Cserébe sok jó szót és mosolyt kapva. Jó volt ismét megtapasztalni a másik oldalról is a dolgokat, ismét csak megerősített abban, hogy milyen jó is lehet mindkét oldalon részt venni ezen eseményeken! Majdnem száz túratárs haladt át a pontunkon, több ismerős arccal is találkoztunk. 10 óra előtt pár perccel kaptuk a telefont, hogy lejöhetünk, mi azonban Kőszeg helyett a Szulejmán kilátó felé vettük az irányt, ahova már teljes sötétségben érkeztünk meg, meglátogatva az ott pontőrködő Rékát és Andit.

Hát náluk sem volt túlságosan meleg, finoman fogalmazva! Áthoztuk nekik a fáklyáinkat valamint a maradék ellátmányt, majd megcsodáltuk az éjszakai kilátást a városra, valamint a csillagos égboltot. Fél 11 magasságában pedig visszatértünk a rajt-cél bázishoz, ahol már Kálmánék ügyködtek, fogadva és jutalmazva a beérkezőket. Itt is váltottam pár szót, valamint átvettem a bejárásért járó oklevelet és kitűzőt, végül 11 fele hazafelé vettem az irányt, nem mondom, hogy nem fáradtam el, nem volt gondom hazaérve az elalvással.

Összegezve szerintem elsőre egy nagyon jó kis túrát sikerült összehoznunk majdnem 200 indulóval, a jövőben is szívesen segítek be a szervezésbe/rendezésbe, bár most is kicsit fájt a szívem, látva a túrázók által készített fényképeket, az Óház-tetőről és a Pintér-tetőről fantasztikus naplementés képek készültek...!