Hazánkban összesen négy Vadlán-lik található, mind a Keszthelyi-hegység területén. Ezen misztikus helyeket és a Keszthelyi-hegység legszebb kilátópontjait, ösvényeit fűzi fel a Vadlán Ultra Terep (VUT) futóverseny 108 km-es távja. A 108 kilométer  megtételére 18 óra áll rendelkezésre: ezen adatok ismeretében gyorsan kiszámolhatjuk, hogy a sikeres teljesítéshez 6 km/h-s átlagot kell hozni hegyeken-völgyeken át hullámozva. Teljesítménytúrázóként sokat álmodoztam arról az előző években, hogy jó lenne egyszer teljesíteni ezt a versenyt. Egyrészt mert klasszikus 100 km-es teljesítménytúra nincs a Keszthelyi-hegységben, másrészt mert nagyon tetszett a VUT útvonala. A koronavírus megjelenése óta sokkal több futóedzést iktattam be a mindennapjaimba, így idén már úgy éreztem, hogy reális eséllyel tudok szintidőn belül végezni. Be is neveztem a versenyre, majd aktívan vártam október első szombatját. Olyannyira aktívan, hogy egy héttel a nagy nap előtt a bal térdem külső részén fájdalmat éreztem egy hosszabb futás végén. Azonnal kényszerpihenőt rendeltem el magamnak a versenyig, a fájdalom szerencsére gyorsan el is múlt, tűnetmentesen - és optimistán - érkeztem meg péntek este Cserszegtomajra, a versenyközpontba. A tornateremben ekkor már zajlott a tésztaparty: grízes tészta és/vagy bolognai spagetti volt a menü. Kellett is a kalóriabevitel, elvégre másnap komoly kihívás várt mindenkire. Az energiabevitel előtt azonban még elintéztem a rajtszámátvételt valamint megcsodáltam a befutókövek garmadáját is: igazán méretes "kis" bazaltkövek voltak egytől-egyig, súlyuk jól példázta, milyen "könnyű" is ezekhez hozzájutni! 

Egyedi befutókövek

Rajtszámátvétel

Volt miből válogatni... :)

6 órakor megkezdődött a verseny előtti eligazítás, a főszervező minden fontos részletet ismertetett, amellyel tisztában kellett lennünk, valamint kaphattunk számos jótanácsot is ahhoz, hogy épségben és szintidőn belül teljesíthessük a megmérettetést. Ekkor derült ki számomra az, hogy a túra útvonala végig "turistajelzésekkel" van ellátva: fehér alapon fekete futófigurát kell követni ahhoz, hogy eltévedés nélkül abszolváljuk a futamot! Ezzel tulajdonképpen bármikor bejárhatjuk az útvonalat - annak egy részét - track nélkül is, akár felkészülés gyanánt, akár csak ha egy jót akarunk kirándulni.

Csak a felfestett futófigurát kell követni... 108 km-en keresztül! :)

Eközben már én is megkóstoltam - aztán repetáztam is - a bolognai spagettit valamint teszteltem a "minta" frissítőpont felhozatalát is. A felhozatal igazán gazdag volt, mindenki megtalálhatta a magának kedvre valót, én a sajt - parizer - agyonsózott paradicsom szentháromságra esküdtem fel, desszertnek pedig kókuszos rudat preferáltam némi aszalvánnyal megfűszerezve.

Már péntek este éreztem, hogy remek szervezőgárda áll a rendezvény mögött, akik mindent megtesznek értünk versenyzőkért, szívvel-lélekkel segítve minket ahhoz, hogy élményekkel tele térhessünk haza a verseny végén. De ne rohanjunk ennyire előre... A péntek éjszakát a Vadlán Hotelben töltöttem, sikerült időben lefeküdnöm ahhoz, hogy hajnali fél 5-kor kipihenten ébredhessek. Gyors összepakolás után negyed 6-kor már ismét a tornateremben voltam: leadtam a büdöskúti ellenőrzőpontra szánt csomagomat, majd a péksüti illatát követve lecsaptam egy kakaós csiga - pogácsa párosra. A pogácsa mellé a frissítőpontos asztalról szereztem még egy kis sajt - parizer - paradicsom triót is, csak hogy biztosan teli hassal szállhassak fel a 108-as buszra, abban reménykedve, hogy az el fog engem vinni a végállomásig.

Reggeli kalóriabomba

Irány a 108-as busz!

Háromnegyed 6-kor már a székelykapu mellett várta a mezőny a rajtot: igazi őszi időjárás fogadott minket odakint, 10 °C körül állhatott meg a hőmérő higanyszála. Ez nekem az a kategória, amikor ácsorogva már vastagabb ruháért kiáltok, ám mozgás közben még elégnek érzem a pólót. Így a rajtig hátralévő időszakot próbáltam kissé dideregve ugyan, de pólóban átvészelni. Komfortérzetemet egy rövid tűzzsonglőr-bemutató javította, melyet az első sorból élveztem a melegítő hatás érdekében.

Kereken 6 órakor eldördült a startpisztoly, a mezőny végén én is átkocogtam a rajtvonalon. Cserszegtomaj utcáin haladva elég gyorsan széthúzódott a mezőny: mindenki a saját tempójában tudott haladni. Én a "lassan járj, tovább érsz" elvet vallva mindig lassú tempóban szoktam kezdeni, hogy aztán szépen lassan bemelegedve - és kevésbé fáradtan - tudjam azt növelni, majd a vége felé a visszalassulást is jobban tudjam kontrollálni. Ezzel persze itt ugyan nem fogok tovább érni, elvégre a táv adott, de összességében a végére sokkal jobb állapotban maradok, mintha elsietném az elejét és összességében jobb idővel tudom abszolválni a távot. Most azonban a lassú tempó sem volt elég ahhoz, hogy a térdem ne jelezzen: nem volt kellő mértékű számára a pihenés. A fájdalom ugyan enyhe volt, de tisztában voltam azzal, hogy milyen sok lépést kell még ahhoz megtennem, hogy újra Cserszegtomajra érjek... Így az első ellenőrzőpontig azzal teltek a percek, hogy a szívem és az eszem viaskodtak arról, hogy mitévő legyek. A szívem természetesen vitt volna tovább, az eszem azonban azt súgta, hogy szálljak ki, elvégre később úgyis rosszabb lesz és minden egyes megtett méterrel a felépülés idejét növelem. Aztán amikor elértem az első ellenőrző pontot Reziben, a sok lelkes szervező-önkéntes látványa meggyőzött arról, hogy élvezni akarom még egy ideig ezt a feelinget. Így hát kissé fájdogáló lábbal ugyan, de folytattam utamat Rezi vára felé. Azonban azt eldöntöttem, hogy ha végig is csinálnom, akkor innentől a péntek este elhangzott "mind a 18 órás kifizettük" elvet alkalmazva, azaz csak annyit futva, amennyivel nem kell egy percig sem attól rettegnem, hogy kicsúsznék a szintidőből. Ennek megfelelően a várnál meg is álltam megcsodálni a panorámát: a felkelő Nap által megfestett zalai dombok látványa varázslatos volt! A szemközti dombtetőn a zalaszántói sztúpa fehér csúcsa hívogatott, alatta Zalaszántó portái fürödtek a napfényben. 

Kilátás Rezi várából - távolban Zalaszántóval és a sztúpával

Ekkor jártam legközelebb az egyetlen Vadlán-likhoz, amelyet a verseny útvonala nem érint: a szomszédos Púpos-hegy ÉNy-i oldalában nyílik a kis barlangocska. Meredek lejtmenet következett a távelágazásig (50 km-en is lehetett indulni), innen Zalaszántóig szinte végig sík terepen haladhattunk. A műút után a Csetényi-patakot is metszettük, szerencsére most a szárazságnak köszönhetően könnyedén át lehetett kelni a vízfolyáson. Nem úgy, mint 2019 májusában, amikor a Tátika-Rezi túra 35 km-es útvonalát szalagoztam ki. Ekkor a patak vízhozama nem tette lehetővé, hogy száraz lábbal át lehessen azon kelni, a patakra keresztbe kidőlt vastag fán egyensúlyozva próbáltam átjutni a túloldalra, amikor is elvesztettem az egyensúlyomat, és beledőltem a patakba. Emlékezetes pillanat volt, derékig süllyedtem a vízben! Másnap a túra ezen távját a javaslatomra meg sem rendezték, így én voltam annak egyedüli "teljesítője"! :)

Széles mezőkön keresztül kocogtam tovább, szemközt a Vár-hegy hívogatott Tátika várának romjaival, ha pedig hátrafordultam, Rezi vára köszönt rám ismerősként. Az idillt pedig a mindenfelé nyíló őszi kikericsek és az előbújó gombák tették teljessé.

Őszi kikericsek terepfutóval és a Tátika várát rejtő heggyel

Érdemes volt megfordulni: a távolban feltűnt Rezi vára is

Őszi kikericsek mindenfelé

Zalaszántót elérve frissíthettem, majd energiával feltankolva megkezdtem a sztúpához tartó hegymenetet. A faluban érintettem a Kotsy vízimalmot, melynek ajtaja ezúttal nyitva volt, így be is néztem gyorsan az udvarára, hátha megtalálom annak vízikerekét. Nem jártam sikerrel, mint később megtudtam a kerék az épületen belül található, hogy védjék azt az időjárás viszontagságaitól. Hangulatos hétvégi házakat mellőzve, kellemesen emelkedő úton értem fel a hegytetőn álló sztúpához, mely körül tettem egy tiszteletkört, mielőtt lejtmenetbe kezdtem volna.

Béke Sztúpa

A lejtmenet végén újabb frissítési lehetőség volt, a Kovácsi-hegy megmászása előtt kellett is az erő. A Kovácsi-hegy vulkanikus eredetű, ezzel először az egykori bazaltbánya mellett elhaladva szembesültem saját szemeimmel is, a bányaudvar tetejéről ráláthattam az egész bányára.

Kovácsi-hegy, felhagyott bazaltbánya

Innen már csak néhány lépésnyire jártam az első, általam is érintett - vidornyaszőlősi - Vadlán-liktól, mely egyben a legnagyobb is! A barlang felett újabb frissítőpont volt, így újabb energialökettel érkeztem le a barlang bejáratához. A 24 méter hosszú barlang egy - a szomszédos bazaltutcára merőleges - repedés nyomán jött létre, méretei és beosztása arra is alkalmassá tették, hogy ugyan csak időszakosan, de emberek lakóhelyéül szolgáljon. A barlanghoz legenda is fűződik, mely annak nevéhez is hozzájárult. E szerint a Kovácsi-hegy környékén egy szép leány szerelmes lett egy szegény legénybe, melyet a lány szülei nem néztek jó szemmel. A szülők meghívták magukhoz a szegény legényt, akit leitattak, majd megölettek. Amikor a lány ezt megtudta, fájdalmában elmenekült otthonról és a barlangban élte le élete hátralévő részét.

A vidornyaszőlősi Vadlán-barlang bejárata

A barlangtól kalandos úton, bazaltsziklákon szökdécselve ereszkedtem le Zala megye egyik csodájához, a Kovácsi-hegy bazaltutcájához, melyet egy ún. suvadásos letörés alakított ki a hegyet borító bazalt nyugati peremén, mai alakjára pedig az erózió formálta. 

A Kovácsi-hegy bazaltutcája

A bazaltutcán végighaladva minden lépést át kellett alaposan gondolni, ilyen bokatörő terepen ugyanis könnyen beüthet a krach. A látványos szakasz után kellemes lejtő következett Nagygörbő határáig, ahol újabb frissítőpont várt rám a már megszokott lelkes és mindenben segítőkész önkéntesekkel. Gyors frissítés után robogtam is tovább, már amennyire lehetett, ugyanis amit az imént elvesztettünk szintet gyorsan visszakaptuk. A lokális maximumot elérve újra könnyed kocogásba kezdtem: széles mezőkön keresztül vezetett az út egészen a Tátikahidegkúti majorig. Kereszteztem a műutat, majd a magasfeszültségű vezetékek "oltalmazása" alatt értem el a következő frissítőpontot. Kellett is az energia, elvégre a következő megoldandó feladat Tátika várának meghódítása volt! Szapora léptekkel, de gyalog vettem be a várromot, az extra energiát pedig az elágazásban kapott meglepetés házi szőlő adta, mennyei volt! :) A vár falmaradványai mellől megálltam megcsodálni a panorámát: láthattam a már korábban becserkészett Rezi várát és a Béke Sztúpa csúcsát is, de ha nyújtózkodunk, láthatjuk Sümeg várát is. A várhegy meghódításáért pedig még ajándék Vadlános karkötőt is kaptam, igazán kedves gesztus volt. S ha már itt voltam, kértem is egy képet a vár őrzőjétől! :)

Kilátás Tátika várából a Zalaszántói-medence felé

Tátika várában

Vadlános karkötő

A várból visszakocogtam az útelágazásig, ahol újabb szőlőszemezgetés után folytattam az ereszkedést. Az OKT útvonalán haladtam, nem lepődtem meg azon, hogy több túrázó is jött velem szemben, ahogy azon sem, hogy a Fekete-tó ebben a szárazságban inkább egy pocsolyára hasonlított... Várvölgyig végig szuper utakon haladhattam, nagyon örült a térdem az egyenletes talajnak. Így nem is kellett kocognom ahhoz, hogy tartsam a 7 km/h-s tempót, síkon kényelmesen tudtam ezt gyalogolva is hozni. 

Úton Várvölgy felé

Ha elfáradnánk, lehet próbálkozni a kisvasutas teljesítéssel... :)

Várvölgyön a buszmegállónál találtam rá a frissítőpontra, ahonnan újabb emelkedő következett a Kő-orra tömbje felé. Várvölgy Felsőzsid részének temetőjén is áthaladtam, több - számomra - különleges sírkőre lettem itt figyelmes, de a Szent Péter Pál kápolna is megérte a fotót.

Szent Péter Pál kápolna

A temető után felbukkant a Kő-orra gerince is, melyet ugyan teljesen nem kellett megmásznom (annak tetején sajnos kilátás nincs, csak dzsindzsa, megmásztam már korábban), de így is szuszogtató percek következtek, a jelzések egyre kalandosabb ösvényekre vezettek, míg végül egy vízmosás/árok peremén találtam magam, oda kellett figyelni minden lépésre, a fák gyökerein át kellett egyensúlyozni több helyen is!

Jobbra a Kő-orra

Az út a fától jobbra, annak gyökerein át vezetett! :)

Az árokból kiérve újra könnyedén járható utakon bandukoltam, a Kő-orra csúcsát szintező utakon kerültem meg. Újra becsatlakozott az OKT, újra túrázókkal találkoztam, a kedvenc piros-fehér-zöld pados kilátópontnál meg is álltam egy csapattal beszélgetni és megcsodálni a Tapolcai-medencére nyíló panorámát, mely nagy kedvencem. Fel is töltött a látvány, Vállusig újra kocogásba kezdtem!

Háttérben a Tapolcai-medence tanúhegyei

Vállus határában található a verseny során érintett második Vadlán-lik, mely jóval kisebb, mint vidornyaszőlősi társa, mindössze 4,5 méter hosszú. Annak bejárata mellett van a Medvehagyma tanösvény 4. állomása, ahol a barlang kialakulásáról is olvashattam: "A Vadlánlik barlang vízszintes rétegződésű lapokból álló sziklaképződmény, amely kibillenés következtében omlott le. Az élére állt, egymáshoz támaszkodó kőlapok között alakult ki a hasadék, ezt nevezték népiesen a "vadlányok" búvóhelyének." 

Vállusi Vadlánlik

Bár még a késő ősz messze van, csak felmásztam a sziklához, hogy bekukkantsak a hasadékba, hátha rálelek egy vadlányra... Nem jártam sikerrel, de még fogok járni a gyenesdiási barlangnál és a Pad-kőn is, hátha majd ott! A hasadéktól jött a túra legkeményebb emelkedője, meg kellett mászni a Láz-tetőt: 500 méteren 100 méter szint várt rám. Eszembe jutott a Mátra 115, ez az emelkedő oda is simán beférne! A hegytetőt elérők jutalmat kaphattak, amennyiben hajlandók voltak még néhány métert mászni az ott álló kilátó tetejére. A kilátás meseszép volt...

Láz-tető

Távolban a Kő-orra vonulata

Szemben a Tátika, balra a Zalaszántói-medence és az azt körülölelő hegyek

Arra tovább!

A meredek lejtmenet végén

A kilátást elmentve emlékeim közé visszaereszkedtem a meredek domboldalban a völgybe, majd kellemesen emelkedő úton haladtam egészen a Szent Miklós-forrásig, amelynek hűsítő vizét - mint mindig - megízleltem. A patak túloldalán megnéztem a kolostorromot is, hogy történt-e változás az elmúlt 2 évben, de ugyanolyan állapotban találtam rá a letakart falmaradványokra.

Szent Miklós-forrás

Szent Miklós kolostorrom

A kolostor romjaitól már csak néhány percre jártam az egyik legkülönlegesebb helytől a hegységben, a katonai kutyatemetőtől. Itt nyugszanak azok a kutyák, akik a Vállus határában egykor üzemelő katonai bázison szolgáltak.

Katonai kutyatemető az erdő mélyén

Büdöskútig laza kocogásba kezdtem, a verseny második "központjába" szájharmonikás kísérettel léptem be, nagy élet zajlott a bázison, itt is - ahogy mindenhol máshol - minden óhajom-sóhajom próbálták azonnal megvalósítani a kedves segítők. 

Büdöskút először

 Felfrissülve folytattam az utamat, enyhe emelkedőt követően a Keszthelyi-hegység platóján haladtam egészen a hegység keleti meredek letöréséig. Balatonedericsig a lejtési szög számomra kegyetlen volt, a meredek lejtőn minden lépés komoly fájdalmat jelentett, így nem csoda, hogy újra elgondolkoztam a feladáson. "Pechemre" azonban a túra számomra legszebb része következett: a Balatonederics feletti szőlőhegyen kanyargó útvonal végig mesés panorámát kínált, így nagyon gyorsan elszállt a feladás gondolata, teljesen lekötötte az agyamat az elém táruló látvány! Innen látható leginkább a Balatonederics túlfelén lévő mocsaras terület, mely egykor a Balatonhoz tartozott, csak a lecsapolások-szabályozások után került leválasztásra a magyar tengerből. 

Érkezés Balatonedericsre

Balról jobbra a leghíresebb tanúhegyek: Szent György-hegy, Tóti-hegy, Gulács, Badacsony

Néhány perc erejéig biciklis kísérőt is kaptam egy helyi bácsi személyében. Egészen a tájházig jött velem, közben beszélgettünk, megtudtam róla, hogy korábban NB2-es kézilabdázó volt és sokat futott a Balaton körül, ám most 80 évesen már nem fut, csupán a biciklizik... Szeretnék én is ilyen aktív lenni 80 évesen (no meg megélni azt...)! :)

Biciklis kíséret Balatonedericsen - ügyelve a GDPR-ra :)

A látvány megunhatatlan...

A tájház melletti frissítőpont különlegessége a darált húsos-tormás batyu volt, melyből "csomagoltam" is későbbre, annyira jól esett a húsvéti feelinget adó falatka. Meglepetésemre néhány perccel később újra frissíthettem, ezúttal a Diós pincészet bejáratánál! A magán frissítőponton a szőlőt több formában is meg lehetett kóstolni, éltem is ezekkel. Előbb egy pohár fröccs oltotta szomjamat, majd cukorban gazdag szőlőszemeket csipegethettem. Eközben pedig természetesen szóba is elegyedtem a frissítőpont üzemeltetőjével. Megtudtam tőle, hogy az Edericsen túl lévő mocsaras részt Kongónak is nevezik. Erről rögtön eszembe is jutott a szintén a faluban található Afrika Múzeum is, melyet Nagy Endre vadász és zoológus hozott létre saját villájában Afrikából hazatérve. 

Frissítés a Diós pincészetnél

A napsugarak egyre kisebb szögben világították meg a tájat, ezzel együtt lett percről-percre szebb a panoráma, már ami a fényeket illeti. Nem tudtam betelni a látvánnyal, szinte biztos, hogy ezek a szakaszon haladtam a leglassabban, ki akartam minden percét élvezni! Az ex-Balaton mocsárvilága, a Szigliget környéki hegyek (Királyné szoknyája, Hálás-tető, Vár-hegy) a szigligeti várral, a Badacsony, a Tóti-hegy, a Gulács, a Szent György-hegy... Varázslatos!

Mesevilág

Kongó és az Afrika Múzeum után már meg sem lepődtem azon, hogy az egyik Új-hegyi garázsajtatán óegyiptomi feliratot pillantottam meg... Kis utánajárás után kiderült, hogy itt működik az óegyiptomi nyelvtörténet egyik meghatározó magánkutatóhelye Takács Gábor egyiptológus révén. A ház garázsa, amin a feliratot is láttam pedig egy szabad iskolának ad otthont, ahol az ókori Egyiptom után hobbiszinten érdeklődők és a téma szakértői egyaránt képezhetik magukat. (Forrás)

Idill a Külső-hegyen

A Külső-hegy szőlősorai között igazán hangulatos présházak bújtak meg, mögöttük pedig a Keszthelyi-hegység szintén rendkívül meredek, délkeleti letörését vehettem alaposan szemügyre, hatalmas dolomitsziklák díszítették a hegység felszínét. Azokban több barlang is keletkezett az évmilliók alatt, ezek közül a legnagyobb, a Csodabogyós-barlangot is ezen sziklák rejtik. Hamarosan el is értem a most zárva lévő barlang bázishelyét, innen indulnak a vezetett barlangtúrák a hegység gyomrába. Nekem már kétszer is volt lehetőségem végigjárni az alaptúrát, melyet mindenkinek csak ajánlani tudok, a Függőkert cseppkővilága és a kúszós-mászós járatok életreszóló élményt adnak! ;)

Csoda(bogyós-barlang)

Most a barlanglátogatás természetesen csak az emlékeim révén történt meg, ám a barlang bejáratához vezető meredek kaptatót ezúttal is megkaptam, bár most legalább nem overallban, hanem jól szellőző technikai pólóban tehettem meg, így különösebben nem viselt az meg. Pele apó ösvényén haladtam tovább, melynek legjobban várt pontja a Batsányi kilátó volt. Olyannyira belemerültem a látványba, hogy annak megörökítése aztán nem sikerült úgy, ahogy szerettem volna... Panorámakép elmaradt, a sima képek is életlenek lettek... De talán még így is meggyőzőek ahhoz, hogy ha erre jártok, ne hagyjátok ki a kilátó meghódítását!

Batsányi kilátó

"Panorámakép"

Innen meredek ereszkedés következett Balatongyörök talán legszebb részéhez, a Szépkilátóhoz. A hegység déli peremén kanyarogva éreztem először az őszt: a fenyőerdők mellett őszi színekben pompázó cserszömörcések között vezetett szinte végig az utam. 

Szépkilátó büfésoránál volt a következő frissítőpont, ahol még hangosbemondóval is buzdítottak a pontőrök. Rajtuk kívül autók tucatjai parkoltak az út szélén, ugyanis itt találkozott a Vadlán Ultra Terep és az Ultra Balaton verseny. Sok-sok aszfaltkoptató futót láthattam, igazi majálishangulat uralkodott, egyszer talán majd oda is eljutok!

Szépkilátó - "magányos" terepfutó előttem a sok UB-s kocsi között

Míg az UB minimális szintet tartogat, addig én újra hegymenetbe váltottam, a Garga-hegyet kellett ezúttal meghódítanom. Mellőztem egy látványos - egykori - mészkőbányát, majd kellemesen emelkedő úton, szinte egy tiszteletkört téve értem fel a hegytetőre, ahol a Bél Mátyás kilátó áll. A kilátóban ismét sikerült néhány percet eltöltenem, amikor jöttem le éppen utolért egy versenyzőtársam, alig akarta elhinni, hogy felmentem a kilátóba... Mondtam is neki, hogy eddig az összesbe felmentem, elvégre az időmbe bőven belefér... :)

Úton a Garga-hegyre

Kilátás észak felé

Ez aztán a kilátás... - Bél Mátyás kilátó

A Garga-hegyről a lábamnak is jóleső lejtőn jutottam el a Bélapi pihenőhöz, ahol többen is a lemenő Nap éltető sugarait próbálták még kiélvezni, én azonban újra az erdő mélyébe vetettem magam, jó kis emelkedő után már a Csereze-hegy környékén jártam, ahonnan akár egy kötélpályán is át lehetett volna csúszni a szomszédos Vas-hegyre, ehelyett előbb le kellett menni szinte Vonyarcvashegyig, hogy onnan újra hegymenetbe kapcsolva közelítsem meg a Vas-hegyet, tetején a Kitaibel Pál kilátóval.

Kitaibel kilátó - LEZÁRVA :(

Innen terveztem megnézni a naplementét, azonban amikor felértem nagyot kellett csalódnom: a kilátót lezárták, annak lépcsősorát lebontották... Két éve még ráláthattam innen a Keszthelyi-öbölre! Reménykedtem abban, hogy a Fénykeresztnél kapok egy kis kárpótlást, azt ugyanis még csak lentről láttam, annak tövéből még sosem nézhettem le Vonyarcvashegyre. Elérve a keresztet láthattam, hogy innen sem lesz fullos kilátás, de legalább valamit engednek látni a fák!

Naplemente a FénykereszttőlKálvária stáció

A Fénykereszttől az oda felvezető kálvária stációi között ereszkedtem le, ez az ereszkedés ismét megviselte a térdemet, de szerencsére rövid volt, és a végén frissítőpont várt rám, ezúttal szalámival is! :) Ami elmaradt a valóságban, azt a Batsányi utcában pótolhattam, ilyen lehetett a naplemente:

Vonyarcvashegyet hamar a hátam mögött hagytam, annak határában egy érdekes épületre lettem figyelmes, a modern építészet különleges dolgokra képes! Cseri-kapunál sikerült néhány extra métert megtennem, de gyorsan korrigálni tudtam, már félhomályban értem el a gerincutat, amely egészen a Pad-kőig vezetett. Eszembe is jutott, hogy itt elvileg újra esélyem lenne vadlányokkal találkozni, elvégre ide jönnek ki a napfelkeltekor melegedni. Igen, tudom... Én pedig pont napnyugtakor jártam erre, amikor a levegő éppen lehűlni készül... Nem is jártam szerencsével, fejlámpám fényével csak a kilátót tudtam megvilágítani, ott melegedő vadlányokat nem. Az arborétum hatalmas fenyőfái kísértek el Büdöskútra, amelyet most már másodszorra érintettem a versenyen. Magamhoz vettem a depózott cuccom egy részét (tartalék fejlámpa, meleg ruha), majd néhány falatot bekapva folytattam is az utamat, nem akartam kihűlni.

Büdöskút másodjára

A Büdöskúti turistaház mellett autók pihentek, én pedig az előttem álló lejtőn pihenhettem volna, ám a Vadvíz-árok igazi térdgyilkos terepnek bizonyult, így inkább próbáltam minél előbb leérni annak aljába. Jutalmam egy combos emelkedő volt, amit már újra élveztem, a felfeléket mind erővel, mind térddel jól bírtam. Kellemes hullámzás végén értem el a Pető-hegyet, melynek tetején a Berzsenyi Dániel kilátó áll. Annak felső szintjén pedig hamarosan én álltam, hogy megnézzem a környéket, hogyan fest éjszakai módban! Megállapíthattam, hogy Hévíz környéke elég sűrűn lakott, rengeteg lámpatest világított a távolban.

Amikor egy versenynek saját jelzése és irányítótáblája is van... Menő!

Kilátás a Berzsenyi kilátóból Hévíz felé

Amikor épp a "kilátást" próbáltam megörökíteni, lentről érdeklődő hang kérdezi, mit látok fentről. Mint később kiderült Határ Csabi ért utol, akivel innentől egészen a célig együtt mentem, jókat beszélgetve csak annyit adtunk ki magunkból, ami ahhoz kellett, hogy ne kicentizve érjünk vissza Cserszegtomajra. Hosszas ereszkedést követően értük el a verseny során érintett harmadik - gyenesdiási - Vadlány-barlangot. Itt sem mutatták meg magukat a legendás lények, a barlang utáni visszamászás azonban annál legendásabb: rövid, de kegyetlen meredek! :)

Gyenesdiási Vadlány-barlang

A barlangtól csak néhány lépést kellett megtennünk a gyenesdiási bánya pereméig, ahol különösképpen elkél az óvatosság, erre a pénteki esti eligazításon is felhívta a rendezőség a figyelmet. Alapos munkát végeztek a pályakijelölés során, így tényleg nagy balszerencse kellett volna ahhoz, hogy ne vegyük észre a "sötétben" azokat a részeket, ahova még véletlenül sem szabad kilépni. A bánya után leereszkedtünk Nagymezőre, ahol újabb frissítőpont üzemelt, ám amikor már azt hiszi az ember, hogy feltöltheti energiakészleteit, a kedves irányító emberek feltereltek minket a Varsás-hegyre, a Festetics kilátóhoz. Ez persze előre tudatták is velünk még pénteken, így nem ért váratlanul a dolog, a kis karikát gyorsan abszolváltuk is, főleg, hogy ez a kilátó is le volt zárva... Nagymezőn az utolsó nutellás palacsintákból meríthettünk erőt a hátralévő 12 km-hez. 

Könnyed aszfaltos szakasz után rövid és küzdelmes emelkedő következett, ezzel vette kezdetét az utolsó terepszakasz, mely során a Meleg-hegyet kerültük meg nagy ívben, hogy aztán Gyenesdiás házai között trappoljunk tovább. Gyenesdiás után Keszthelyt is érintettük, majd Cserszegtomaj szélén a Mobil Gáz benzinkútnál tankolhattunk fel a versenyen utoljára. Innen szinte végig aszfalton haladtunk, fel-le hullámozva Cserszegtomaj portái között, hogy végül negyed 12-kor megláthassuk az iskolát, mely a mostani kalandunk utolsó állomása volt. Áthaladva a célvonalon fogadtuk a gratulációkat, kiválasztottuk a legszimpatikusabb befutókövet, majd gulyásleves - bolognai spagetti kombinációval töltöttük fel hasunkat. 

Remek rendezvény volt, mindenkinek csak ajánlani tudom, bár a szervező egyesület nonprofit, de ettől még tagjai egytől egyig profik! :)