Kamor-i varázslat a Balaton-felvidéken

A Groove Trails tavasszal robbant be a túrázók és terepfutók világába: bármikor teljesíthető (ún. instant) túrákkal várják a kikapcsolódásra vagy épp edzésre vágyó kicsiket és nagyokat. Napjainkban gombamód szaporodnak az instant túrák, így egyre nehezebb válogatnom köztük/sorrendet felállítanom, hogy melyikre is menjek, ám egy biztos: ha a Groove Trails új túrát hirdet, nekem "ott" a helyem záros határidőn belül! Az eddigi három túrájuk ugyanis már meggyőzött arról, hogy komoly melót fektetnek mind a túrák megtervezésébe, mind azok megvalósításába. Az útvonalak egytől-egyig minőséget képviselnek: jól járható ösvényekre fűzik fel az adott környék látnivalóit, próbálnak minél több újat mutatni, a sikeres teljesítés után pedig igényes fa medál kerül az akadályokat legyőzők nyakába, mely mellé kedvezményes áron juthatnak mindenféle finomsághoz a célnak helyet adó vendéglátó egységben! :) S ne menjünk el szó nélkül amellett sem, hogy a nevezési díj 10%-át két, természeti értékeink megőrzéséért dolgozó szervezetnek (Erdőmentők és Rainforest Trust) ajánlják fel, így tulajdonképpen mi is teszünk a jó ügy érdekében, ha őket választjuk egy-egy kellemes túra vagy épp tüdőkiköpős futás erejéig! :)

Már hetek óta szemezgettem a legújabb, Kamor körre hallgató túrájukkal, mely hamarosan debütál hivatalosan, így hát fel is vettem a kapcsolatot a szervezőkkel, hogy nincs-e lehetőségem tesztelni ezt a karikát "premier előtt". Szerencsére nagyon kedvesen és pozitívan reagáltak ezen kérésemre, így nem volt más hátra, mint előre: irány Balatonfüred! Ugyanis a túra a Balaton-felvidéken kanyarog 34 kilométer hosszan, balatonfüredi bázissal.

A szeszélyes májusi időjárás miatt hajnali indulást terveztem, elvégre délutánra záporokat-zivatarokat jósoltak, én pedig szerettem volna megúszni szárazon a kalandot (mivel a Balaton hőfoka még nem túl komfortos a pancsoláshoz). A tervből pedig valóság lett: 6 óra után néhány perccel már indíthattam is teljesítést a GeoGo-s alkalmazással, a vasútállomás aluljárójában tettem meg az első lépéseimet, majd a zöld sáv jelzéseket követve haladtam Balatonfüred házai között.

sos_0095_2.JPG

Pálóczi Horváth Ádám egykori lakóháza

Első hűha élményem Pálóczi Horváth Ádám író-költő romatikus stílusban, saját tervei alapján építtetett házánál - merthogy mérnök is volt egyben -, akarom mondani kastélyánál ért. A felkelő Nap által megfestett épület és az előtte lévő rendezett park látványa kiváló napindítás volt! Az épületben egyébként ma a Ferencsik János zeneiskola működik. A kastély "mögötti" parkban megnéztem a második világháborús emlékművet és a 'füredi világháborús halottak hosszú névsorát... Itt is komoly "pusztítást" okozott a világégés...

f1_2.jpg

Emlékezzünk a második világégés hősi halottaira!

A túloldalon a térnek is nevet adó államalapító királyunk, Szent István szobrát kaphattam lencsevégre, valamint megnézhettem Balatonfüred egyes testvérvárosaival közösen ültetett emlékfáit: szépen cseperednek az évek múlásával! 

f2_1.jpg

Szent István tér - államalapító királyunk szobrával és a testvérvárosok emlékfáival

S hogy még véletlenül se tudjak tempót menni, a körforgalmat átszelve a Vörös templom magasodott már előttem, annak tövében egy védett mezei szilfával. A város éltes fáit itt ugyanis valóban védik, még a legfőbb paramétereiket is közlik az érdeklődőkkel (életkora, magassága, törzs kerülete, korona vetülete), nehogy valaki nekiessen colstokkal, és a méricskélés során megsebesítse azt! :)

f3_1.jpg

Vörös templom

A neoromán stílusban épült római katolikus templom, az ún. Vörös templom meglepően fiatal: 7 év múlva fogja csak ünnepelni 100. születésnapját, ám már ezen "rövid" pályafutása alatt is Balatonfüred egyik jelképe lett. Innen egészen Balatonszőlősig a piros sáv jelzéseket követtem, előbb keresztül az Ófalu városrészen, ahol a következő látnivaló a klasszicista stílusú református templom, az ún. Fehér templom volt, mely 99 évvel idősebb vörös "féltestévénél". Annak szomszédságában pedig az első világháborús emlékművet tekinthettem meg.
f4_1.jpg

Első világháborús emlékmű és a Fehér templom

Az Ófalut elhagyva a Szőlősi úton emelkedtem szolidan egyre magasabbra és magasabbra, a modern nyaralókat fokozatosan váltották fel a hétvégi házak és a szőlőskertek, melyek mellől egyre jobb kilátást élvezhettem a Balaton irányába! A magyar tengerbe legbátrabban benyúló Tihanyi-félsziget dombjai ugyan Tihanyt eltakarták, de könnyen beazonosíthattam az Apáti-hegyen álló kilátót, valamint a tihanyi dombok között is "átívelő" Kőröshegyi viaduktot.

sos_0115_2.JPG

sos_0116_2.JPG

Kilátás a Szőlősi útról

4 kilométerrel a lábaimban végre búcsút inthettem a "civilizációnak": a jelzések egy lépcsősoron keresztül a Szőlősi-séd által vájt Malom-völgybe vezettek ugyanis le! A völgy aljába a patakot - most éppen nem - tápláló forrásnál, nevezetesen a Noszlopy-forrásnál értem le.

f5_1_1.jpg

Malom-völgy és a Noszlopy-forrás

A térképem a völgy túloldali, meredek oldalában barlangot, jelzett: Noszlopy-kőfülke néven. Tudtam, hogy nem lehet méretes, elvégre a 2 méternél kisebb "sziklabemélyedéseket" nevezik kőfülkének, de nem akartam kihagyni, ha már erre jártam! Csúszós, meredek domboldalban értem fel a még bivakhelynek is kicsi kőfülkéhez, de az azt "tartalmazó" szikla igazán látványos darab! ;)

f6_1.jpg

Noszlopy-kőfülke

Néhány percig még élvezhettem az erdő zöldjét, majd a fás szárú növényeket lágyszűrúra cserélve egy rét szélén bandukoltam tovább Balatonszőlős felé. A távolban feltűntek már a település felett magasodó Bagoly- és Új-hegy vonulatai, melyeket hamarosan közelebbről is megismerhetek! Előbb azonban egy tanya állatvilágával nézhettem farkasszemet... :)

f7_1.jpg

"Állatfarm" Balatonszőlős határában

Innen már csak egy köpés volt a túra első ellenőrzőpontja, mely Balatonszőlős református templománál volt: ahogy haladok előre, úgy öregednek a templomok is, a kőtemplom alapja 14. századi eredetű! Jó választás ide ellenőrzőpontot rakni, hiszen ezen "lassító" elem nélkül könnyen elszáguldhatna a gyanútlan túrázó ezen látnivaló mellett... Pedig érdemes kinyitni a kaput, és besétálni a templom udvarára is! :)

f8_1.jpg

Balatonszőlős református temploma

Balatonszőlős Fő utcáján sétáltam végig, el a kevésbé látványos római katolikus templom, a polgármesteri hivatal és néhány szép régi ház előtt, majd a II. világháborús emlékmű következett. Az elhunytak nevei nehezen olvashatók, ám az emlékmű környezete nagyon igényesen nézett ki, néhány hét múlva - ha beindul a levendula-virágzás - még szebb lesz! ;)

f9_1.jpg

Jelzetlen földutakon folytattam az utamat, kellemes emelkedőt leküzdve csatlakoztam be a Balaton-felvidéki kék turistaútba, mely rögtön egy duzzasztógáton keresztül vezetett, ám annak egyik oldalán sem láttam vizet, csak burjánzó természetet. Vélhetően csak árvízvédelmi funkciója lehet, vagy már használaton kívül van. Kiérve egy rét szélére tarka lovak fogadtak a villanypásztor mögött, mely kerítés egészen a Hidegkúti-séd keresztezéséig elkísért. A távolban a dombtetőn egy számomra ismeretlen kilátót szúrtam ki, térkép alapján a Száka-hegyet azonosítottam be, de sem itt, sem a szomszédos hegyeken nem tartalmaz egyik térképem sem kilátó piktogramot... Vagy nagyon friss a szerkezet, vagy csak titkos! :)

f10_2.jpg

Evetes és Evetes-völgy

A "patakátkeléskor" kellett újra becsekkolnom, hogy aztán megkezdhessem a csalánkezelést az Evetes-völgyben. A jól kitaposott, szűk ösvényt ugyanis május végén már itt-ott derékig is érő csalán szeretné eltüntetni a túrázók elől! Ettől még hangulatos kis szakasz, és reuma ellen is tökéletes... A sziklákkal tarkított domboldalt megmászva értem fel a Kis-mezőre, ahol búcsút is intettem a kék sáv turistaútnak, és jelzetlen utakon folytattam a Nagy-mező irányába: érdemes volt forgolásznom, ugyanis hátrafelé remek kilátást élvezhettem, feltűnt többek között az Apáti-hegy a Tihanyi-félszigeten, vagy épp a mögötte emelkedő Külső-Somogy dombjai is. Mert bizony a Balaton déli partvidéke sem feltétlenül sík, sőt! Remek túrákat lehet arra is tenni... De a mezőket beborító árvalányhaj és színpompás virágok látványa sem volt gyenge!

f11_1.jpg

Nagy-mező

A mezei etap után visszaereszkedtem a Hidekúti-séd völgyébe, ahol a patak csobogása adta a talpalávalót: számtalan kisebb-nagyobb zúgón-csobogón robogott a Balaton felé a most szolid arcát mutató vízfolyás. 

f12_1.jpg

A Hidegkúti-séd völgyében

 Hidegkút előtt eltávolodtam kissé a patakparttól, hogy jó minőségű úton érhessem el a települést. A falu legdélebbi részén található Hidegkúti Szeszfőzdénél volt a 3. ellenőrzőpont, ahonnan a zöld sáv turistaút jelzéseit követtem: egy szép feszület-ház kombónál intettem búcsút az aszfaltnak és a településnek.

sos_0178_2.JPG

Hidegkúti idill

Jöhetett a várva-várt emelkedő a Recsek-hegy oldalában! A túra nem mászatja meg a hegyet, csupán a sárga sáv turistaút becsatlakozásáig, nagyjából 400 méteres magasságig kell emelkedni, de ez is verejtékcseppeket eredményezhet! :) Ám a verejtékcseppek mellé kilátás is társul, no meg esetemben egy traktor is, hogy még színesebb legyen a kép.

sos_0181_2.JPG

Kilátás a Recsek-hegy oldalából

A sárga sáv turistautat több kilométeren keresztül követtem szinte nyílegyenesen Balatonfüred irányába, hol erdők mélyén, hogy mezőkön keresztül haladtam. Előbbiekben régi, kifakult irányjelző táblákra lehettem figyelmes, a mezőkről pedig a Balaton kéklő víztükrét sasolhattam meg! S újra feltűnt a rejtélyes kilátó is...

f13_1.jpg

Erdőkön...

f14_1.jpg

... és mezőkön keresztül a sárga sávon

Egészen a vízmű elkerített területéig követtem a sárga sáv jelzéseket, innen egy éles jobbkanyart véve meredek emelkedő fogadott. Néhány perc múlva már a Siske-völgy feletti domboldal tetejéről csodálhattam meg a kilátást és állapíthattam meg: még itt sem jártam korábban!

f15_2.jpg

Kilátás a Siske-völgy oldalából

Rövid, de intenzív ereszkedést követően értem el a régi zsidó temetőt, ahol a 4. EP volt. Bekukkantottam a kőfallal óvott temetőbe, majd az "alatta" lévő régi katolikus temetőben tettem egy rövid sétát. Az egykori temető ma már egy közpark, a "szétszórt" sírkövek között bárki sétálhat, a környék gondozottsága példaértékű, a túra egyik fénypontja volt! A panorámáról nem is beszélek... ;)

f16_1.jpg

Régi zsidó és katolikus temetők

A temető Balaton felőli végénél áll a papsokai templomrom, mely az eddigi trendnek megfelelően - ahogy haladok előre, úgy "öregednek" a templomok - a legrégebbi eredetű: egy római villa alapjaira építették a 12. században! Sajnos napjainkra már csak a romjai maradtak fenn, ám ezek is igazán látványosak. Itt kellemes emlékek törtek elő belőlem, a Kék Balaton 110 túra egyik frissítőpontjának adott helyet a több évszázados rom, mézédes dinnyét majszolhattam kilószámra az árnyékában két éve! :)

f17.jpg

Papsokai templomrom

Balatonfüred utcáin folytattam az utamat, egy szakaszon turistajelzések nélkül, ekkor a telefonomra letöltött track volt az itinerem. Mellőztem két védett fát, előbb egy 200 éves (útkereszteződésben), majd egy 300 éves (Figula pincészetnél) molyhos tölgyet, ezekre mindkét helyen tábla hívta fel a figyelmemet. Hamarosan becsatlakoztam a zöld sáv turistaútba, melyet kilométereken keresztül követtem: előbb hétvégi házak, gyümölcsösök-szőlősök között, majd erdőkön-mezőkön át.

f18.jpg

f19.jpg

Lepkeshow

A zöld sáv turistautat egészen a Koloska-völgy felső "bejáratáig" követtem, itt a piros sáv turistaútra letérve ereszkedtem le a népszerű völgybe. Az első látványosság észak felől érkezve a koloskai hárs volt, mely bizony nem semmi küzdelmet vívott az évtizedek alatt a természet erőivel, sikerrel: a "sziklából" kinövő fa ugyanis ma is köszöni szépen, remekül van! :)

sos_0238_2.JPG

Koloskai hárs

 A völgy aljában kanyargó úton haladtam a Balaton irányába, utamat a Koloska-völgyi tanösvény és a tornapálya táblái kísérték. Így megismerhetjük részletesebben is a völgy élővilágát, kialakulásának történetét, közben pedig keresztedzést is végezhetünk! :) sos_0242_2.JPG

Tanösvény a Koloska-völgyben

A völgy oldalában hatalmas sziklák találhatók, ám ezek a piros sáv turistaútról nem láthatók, ehhez egy kis extra kitérőt tettem a zöld háromszög jelzéseket követve. Pár percnyi lépcsőzés után meseországba érhetünk! ;)

f20.jpg

Koloska-völgyi kilátópont

Visszaereszkedve a völgy kiszélesedett: a fák alatt pihenőpadok tucatjai várták a kirándulókat, a Koloska-forrás pedig egy kis tavacskát táplált, mielőtt megkezdte volna útját a magyar tenger felé. 

f21.jpg

Koloska-völgy

f22.jpg

Koloska-patak környezete

A turistaút a Koloska-patak jobb partján vezetett tovább, eddig mindig a túlparti műúton mentem, hiba volt...! A patak és a mocsaras ártere lenyűgöző látvány volt, hosszú percekig élvezhettem, amíg ki nem értem egy széles rétre. Itt elbúcsúztam a piros sáv úttól, és a mezőn keresztülvágva megcéloztam a zöld kereszt turistautat, melyet elérve megkezdtem a Tamás-hegy meghódítását: zöld kereszt - kék kereszt - kék sáv jelzéskombinációval. Bár az eleje szuszogtató, de így is gyorsan felértem a csúcsra, ahol a Jókai kilátó várt rám. A kilátó továbbra sem a kedvencem, a 3 szintes építmény lépcsői nagyon meredekek, a fejünket pedig könnyen bevághatjuk, de mindenképp érdemes felmászni a 360°-os panoráma érdekében! ;) Láthatjuk a tetejéről többek között a Tihanyi apátságot, a Kőröshegyi viaduktot, az Endrődi Sándor vagy épp a Somlyó-hegyi kilátókat is.

f23.jpg

f24.jpg

A Tamás-hegy tetején - Jókai kilátó panorámával

 

 Az aranyember útján, a kék sáv jelzéseket követve ereszkedtem le a Tamás-hegy meredek oldalában, ahol Az arany ember egyes szereplőiről elnevezett pihenőhelyeken megpihenve remek panorámát élvezhet az ember, így a kilátót kihagyók is kárpótlást kaphatnak innen! ;)

sos_0285_2.JPG

Kilátás a Tamás-hegyi kereszttől

A Tamás-hegyi keresztnél búcsút vettem a természettől és a mesés kilátástól: innen előbb a kék sáv jelzéseket követtem a Szent István térig, majd onnan a már reggel megismert úton, a zöld sáv jelzéseket követve értem vissza a vasútállomásra, ahol a Kamor kör első sikeres teljesítőjévé váltam! Köszönöm a szervezőknek a remek túrát és a lehetőséget a tesztelésre, folytatás következik - remélem! :) A cél a Peron Pizzériában van, így aki szeretne, itt kedvezményesen pizzázhat vagy ihat egy limonádét, a jól megérdemelt éremről pedig meg ne feledkezzünk a sok-sok élmény után... :)

A bejegyzés trackback címe:

https://soos93.blog.hu/api/trackback/id/tr2515728838

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Túraajánlók, élmények

Hazánk egy valódi kincsesbánya: telis-tele van szebbnél-szebb természeti látnivalókkal! A bejegyzéseimen keresztül szeretném ezeket nektek bemutatni! :)

Friss topikok

süti beállítások módosítása
https://www.facebook.com/barangoljunkegyutt/