Az instant túrák kínálata napról-napra bővül: február elején találtam rá a legújabb bükki kihívásra, a Nagy-Eged iTúrára. A túra honlapján a részletekben is sikerült elmerülnöm: a jelenlegi leghosszabb táv 49 kilométeren keresztül kanyarog a Bükk mesés erdeiben, a tekintélyt parancsoló kilométeradathoz pedig 2350 méter pozitív szintemelkedés társul! Igazi kihívás tehát, melynek az útvonala is kifejezetten tetszett: több olyan szakaszt és látványosságot is tartalmazott, melyekhez még nem volt szerencsém eddigi túráim során.

Kilátás a Kőhegy-oromról Felsőtárkányra - a túra egyik olyan kilátóhelye, ahol még nem jártam korábban

Így hát megszületett az elhatározás: irány a Bükk! Az elhatározás után pedig szinte azonnal jött a buktató is: az 50 km-es verzió még teszt üzemmódban fut, így az jóváhagyó kód nélkül nem teljesíthető… A kódot pedig csak Anita, a túra megálmodója tudja, így hát hozzá fordultam segítségért. Szerencsére pozitív választ kaptam tőle, engedélyezte a túra teszteléssel egybekötött bejárását, a kódot rendelkezésemre bocsátotta és sok sikert kívánt,! Így már semmi sem akadályozhatott meg abban, hogy egy túrán végre kétszer is megmászhassam a Nagy-Egedet, merthogy a hosszútávosok a túra elején és végén is meghódíthatják a névadó csúcsot!

Vasárnap kora reggel, még sötétben vágtam bele a nagy kalandba: Egervár vasútállomásán csekkoltam be először, majd a piros sáv jelzéseket követve indultam meg a Nagy-Eged irányába. Előbb a Vécseyvölgy utcán bandukoltam hosszasan, majd az Eger vége táblánál búcsút intve az aszfaltnak, hétvégi házak, szőlőbirtokok és gyümölcsösök között kanyarogva folytattam az utamat. A félhomályban sikerült is kicsit bolyonganom a házak között, de aztán sikerült korrigálnom, és rátalálnom a helyes útra. Néhány perc múlva jöhetett az első rock’n’roll szakasz, az eddig szolidan emelkedő út hirtelen ösvénnyé szűkült, annak meredeksége pedig jócskán megnőtt. Ráadásként pedig a talpaimat méretes, fehér mészkőgombócok kényeztették. A reggeli csípős hideg okozta hőmérsékleti diszkomfortérzetem pedig gyorsan az ellenkezőjére fordult: a fázást intenzív verejtékezés váltotta fel, az aranyközépút megtalálása érdekében elkezdtem játszani a rajtam lévő felsőruházati rétegek számával, minőségével. Néhány megállót is beiktattam felfelé, melynek célja nem csak a hőháztartásom kontrollálása volt, hanem az épp azokban a percekben felkelő Nap és a hátam mögött elterülő Eger megcsodálása volt.

A Nagy-Eged lábánál még csak a (teli)Hold világított

Az ország legmagasabban lévő szőlősorai között sétáltam felfelé, de néha érdemes volt megfordulnom: odalent Eger, a háttérben pedig a Mátra vonulatai

Napfelkelte a szőlőhegy tetejéről

A hegy déli oldalát szőlőültetvények borítják, kiváló adottságokkal rendelkezik szőlőtermesztéshez a hegynek ezen oldala. Láthattam, ahogy szinte a hegycsúcsig felkúsznak a szőlőtőkék: ennél magasabbra kúszó szőlősorokat ne is keressünk az országban, ugyanis a Nagy-Eged e téren hazai rekordtartó!

Majdnem 500 méter magasan jártam, amikor végre elértem az erdőt

Az ültetvény teteje nagyjából 480 méter magasan található, innen már csak 50 méternyit kellett emelkednem, immáron a piros háromszög jelzésen a Nagy-Eged első meghódításához. Ez gond nélkül ment, a csúcson jött az első túra közbeni igazolásom, s a szomorú megállapítás: a Dobó István kilátó továbbra is várja sorsa jobbra fordulását…

Nagy-Eged, Dobó István kilátó - először

A piros háromszögön visszasétáltam a szőlőhegy határáig, majd a piros sáv turistaúton folytattam a túrát a hegygerincen. Fel-le hullámzás következett kilométereken keresztül: megmásztam a Bükk-bércet, aztán pedig a Vár-hegy várt rám. Életemben először volt hozzá szerencsém, előzetesen csak annyit láttam a szintvonalak alapján, hogy ez bizony combos lesz! A piros háromszög jelzés kiágazásánál a tábla bíztató adattal szolgált: már csak 600 méter a Vár-hegy teteje; azt már eltitkolta, hogy ehhez nagyjából 120 méternyi szint is társul: a legmeredekebb, délkeleti, kőfolyásos oldalán vezet fel a turistaút… Kiváló bemelegítés volt az ódorvári kaptató előtt, alaposan megizzasztott, nem tagadom! :)

A Vár-hegy csúcsát elérve jöhetett az újabb igazolás, ezalatt néhány másodpercet pihenni is tudtam! Ahogy a Vár-hegy neve is sejteti, idefent vármaradványokra bukkanhatunk: a kettős csúcsú tetőt őskori földvár sánca veszi körbe, melybe az Árpád-kor idején kőfalat is építettek, tehát nem csak az őskorban, hanem a középkorban is használták azt. A területe pedig nem mondható kicsinek: 1,6 hektár területet óvott egykor a földsánc! A földvár területén a sáncokon és néhány mesterségesnek tűnő falmaradványon kívül egy zsomboly is található: a Vár-hegyi-zsomboly, melynek 3 méteres függőleges aknájába nem lett volna szerencsés belepottyanni. Az akna aljától csupán enyhén lejt tovább a hegy gyomra felé még mintegy 30 métert a barlang, ám törött végtagokkal ezt már nem lenne nagy buli felfedezni...

Vár-hegyi-zsomboly: 3 méteres függőleges aknával indul, aztán beljebb már veszít meredekségéből

A Vár-hegy kettős magaslatán: őskori földsáncokkal, középkori falmaradványokkal, szűkülettel

A Vár-hegy mai, kétcsúcsú magaslatán végigsétálva bal kéz felé a lombtalan fák ágai között felsejlettek a Bükk-fennsík peremén lévő "kövek", a törzseik között pedig a völgyben kígyózó felsőtárkányi házsorokat láthattam! Ezért is érdemes télen túrázni, hiszen ebből nyáron semmit sem láttam volna... - állapítottam meg. Magam mögött hagyva az erődítményt, leereszkedtem a Felső-Kuklya-nyeregbe a zöld háromszög jelzéseket követve, ahol a Vár-hegyről részletesebb ismereteket is szerezhettem!

Mint kiderült, a napjainkban már kétcsúcsú magaslat feltételezhetően csak egycsúcsú volt hajdanán: jelenlegi formáját egy hegyomlás/földcsuszamlás okozhatta. Az, hogy ez mikor is történt, biztosat nem tudunk, de nem zárható ki, hogy emberi beavatkozás (sáncépítés, erdőirtás) következménye lett. 

A nyeregből a zöld sáv jelzéseket követve ereszkedtem vissza a piros sáv turistaútra, hogy aztán azon folytassam az utamat a Kövesdi kilátóhely felé. A Köves-tető oldalában található természetes kilátópontról déli irányba csodálhattam meg a panorámát: feltűnt az ekkor még még néhány óráig számomra ismeretlen Cseres-tető is! A panoráma megcsodálása közben pedig szerencsére nem feledkeztem el a következő becsekkolásról sem...

Kövesdi kilátó - panoráma ellenfényben

A Köves-tető és a Vasbánya-tető közötti nyeregig követtem még az erősen lejtő úton vezető piros sáv turistautat, majd attól egy időre elbúcsúzva Felsőtárkány felé vettem az irányt a piros kereszt turistaúton. Meredeken ereszkedtem, itt-ott bele is kocogtam, hogy gyorsabban megtegyem ezt a szakaszt, megkímélve a lábaimat a kellemetlen fékezéstől. Így relatíve gyorsan elértem az Imókő Üdülő épületkomplexumát, majd rövid aszfaltozást követően már a Bambara Hotel tűnt fel, melyet nem tudtam hova rakni... Mintha valami afrikai filmnek a díszletét láttam volna magam előtt! S mint kiderült később, ez bizony egy afrikai építészeti jegyekkel büszkélkedő élményszálloda: odabent még szurikáták is élnek! :)

A hotel bejáratánál búcsút intettem a piros kereszteknek, és a kék tanösvény jelzéseket követtem néhány percig, melyek egészen a Felsőtárkányi-tó közvetlen közeléig vezettek. Ám még mielőtt annak partján találtam volna magamat, a sárga sáv jelzésekre váltottam, és felmásztam a tó fölött magasodó Kőhegy-oromhoz. A kötelező bejelentkezés után jöhetett a fantasztikus panoráma kiélvezése a mészkőszikla tetejéről: alattam a Felsőtárkányi-tó kéklő jégtükrével, mögötte Felsőtárkány házaival, leghátul pedig a Bükk lankáival és a Mész-völgyi egykori bánya tájsebével. Ha pedig jobbra néztem, a Bükk-fennsík nyugati részét pillanthattam meg!

Kilátás a Kőhegy-oromról

Utamat a Kő-köz oldalában folytattam, a szurdok nyugati vége felett megállva egy információs tábla állt, melyen érdekes információkat olvashattam a terület múltjáról: 2018-ban végzett ásatások igazolták, hogy itt a középkorban virágzó élet zajlott! A feltárások során megállapították a régészek, hogy az egri püspökség látványos központja állt itt palotával és majorsággal, melynek pusztulását az 1241-es tatár támadás okozta. Az épületeket ekkor felgyújtották, melyeket aztán később már nem is állítottak helyre, a még felhasználható elemeket pedig elhordták innen. 

Kő-köz nyugati peremén - az egri püspökség palotájának egykori helyén

A Kő-köz meredek oldalfalának tetején vezető turistaúton haladva újfent megállapíthattam, hogy milyen jó is lombtalan időszakban erre túrázni. Ugyanis így kitűnően láthattam a szurdok szomszédos oldalát borító látványos mészkősziklákat!

Kő-köz látványos sziklafala

A sárga sáv jelzéseket követve hamarosan a Tárkányi-patak völgyében találtam magamat, mely a Barát-rét közepén kanyarog. A rét határán, még éppen az erdő mélyén vezetett a turistaút, de én többször is kiléptem a rét szélére, hogy láthassam a környező hegyeket-dombokat.

A Tárkányi-patak völgyében - Barát-rét

A Barát-rét szélén ismerős házikót üdvözölhettem: a Barát-réti erdészházat! A 2017-es Eger Csillaga teljesítménytúra egyik ellenőrzőpontja volt itt, talán számomra a legemlékezetesebb: három hölgy varázsolt fantasztikus hangulatot, még fotózkodtam is velük! :) Az akkori remek hangulatnak ma nyomát sem láttam, az emlékeimben kotorászva, mosolyogva folytattam az utamat.

Barát-réti erdészház - ezúttal zárt ajtóval

A mosolygást hamarosan koncentráció váltotta fel: tudtam, hogy hamarosan újabb szuszogtató emelkedő fog rám várni. A sárga sáv turistaúttól a befagyott Oldal-völgyi-halastavaknál intettem búcsút, s kezdtem meg a már előre beharangozott emelkedést a Völgyfő ház felé: a Tárkányi-víz völgyét (Oldal-völgy) követtem sokáig aszfalton, közben pedig a mélyben kanyargó patak zúgóinak hangját hallgathattam. Aztán a patakon átkelve már vastag avarszőnyeget rugdalhattam, miközben egyre izzasztóbbá vált a helyzetem a folyamatos felmenetnek köszönhetően.

Az egyik Oldal-völgyi-halastó

Kaló-kút az Oldal-völgy aljában

Völgyfő ház először

A nyerget elérve jutottam el a Völgyfő házhoz, amely egyben ellenőrzőpont is volt. Innen a túra során már megismert piros sáv turistaúton folytattam a túrát: a tarvágást elszenvedő Odvas-Bükk-tető oldalában vezetett az utam: a távolban feltűnt a Bükk-fennsík, ha pedig hátrafordultam, még a Mátra vonulatai is integettek!

KIlátás az Odvas-Bükk-tető oldalából

A nyeregbe felérve bokáig süllyedtem az avarba, mókás kis szakasz volt! Hozzáteszem: ide feljutni nem volt könnyű, újabb - ugyan rövid, de - meredek etapot tudhattam magam mögött... A lejtmenet sem volt piskóta, jutalmam ezúttal még szélesebb kürű panoráma volt - újabb tarvágásnak köszönhetően... - a Bükk-fennsík irányába, annak peremén sikerült beazonosítanom a legtöbb sziklát! :)

Az Odvasbükk felé ereszkedve

A térképeken Odvasbükk néven szereplő résznél sikerült elkavarnom, a piros sáv jelzések itt nem voltak számomra kellően sűrűen felfestve, így egy remek kilátópontnál lyukadtam ki, előttem kanyargott hazánk leghosszabb völgye, a Hór-völgy, annak oldalában pedig többek között az általam is még megmászandó Ódorvár magasodott. De beazonosíthattam még a szintén később érintett Tábor-hegyet is, vagy a - számomra - vicces nevű Mákszem csúcsát is! :)

Panoráma szűkebb és szélesebb verzióban a Hór-völgyére és az azt körülölelő hegyekre

Ha már eltévedtem és tetszett a bicikliút kínálta panoráma, úgy döntöttem, hogy azt követve, egy kis kerülőt beiktatva fogom megközelítve fogok visszatérni a piros sáv turistaútra. Ezáltal garantáltan el is fogom érni az 50 km-t - állapítottam meg, majd kezdtem lágyan ereszkedni a Hosszú-völgy aljába. A fák között pedig egy látványos mészkősziklát, a Füzér-kő fehérlő szirtjét pillanthattam meg.

Füzér-kő

Az ereszkedés közben a már melengető napsütésnek és a perceken belül rám váró, Ódorvárra vezető kellemes emelkedő tudatában megszabadultam egy újabb rétegtől, innen már a túra végéig elégnek éreztem az aláöltözet és softshell dzseki kombóját. 

Hosszú-völgyi erdészlak

Idilli házikók a Hosszú-völgyben

A Hosszú-völgyet már a piros sáv turistaúton értem el a Hosszú-völgyi erdészlaknál. Innen a Hór-völgyig aszfaltos-murvás ereszkedtem a völgyben kanyargó, félig felolvadt hegyi patakot követve. Látványosak voltak a jégkristályok, a félig felolvadt jégesések!

Látványos jég versus víz csata

A Hosszú-völgy (balra) és a Hór-völgy (jobbra) alján

A Hosszú-völgy hamarosan hazánk leghosszabb völgyébe, a Hór-völgybe torkollott, ahogy azt tette az addig általam "agyonfotózott" patak is: a Hór-patakban kötött ki annak víztartalma. A Hór-patak is láthatóan jól táplált, szinte teljesen kitöltötte a rendelkezésére álló patakmedret. A "kereszteződésben" becsekkoltam, majd jelzést is váltottam: kék keresztre cseréltem a piros sáv jelzést. A napsütést nélkülöző völgy mélyén kanyargó, hivatalosan közúton folytattam az utamat: kissé cidris volt errefelé az időjárás, de a fejemben ott tornyosult már az ódorvári emelkedő! S bár az Ódorvár lábáig a közutat követtem, nem kellett tartanom jelentős autós forgalomtól: a kátyúktól hemzsegő, inkább murvásnak nevezhető úton véleményem szerint csúcsidőszakban sem fordul meg napi néhány járműnél több, és azok átlagtempója sem lehet sokkal több, mint a gyalogosan közlekedőké...

Irány az Ódorvár!

Aztán már nem csak a fejemben tornyosult előttem az ódorvári kaptató, hanem a szemeim előtt is! Jelzésváltás kék várromra, majd irány is felfelé! Bemelegítésként néhány percnyi szolid emelkedés, aztán a Nagy-Lápa táblától a Zsilibes-oldal tábláig 800 méteren jöhetett 200 méternyi pozitív szintemelkedés! Mintha csak a természet jelezné, hogy ne gyere erre, az emelkedőre rákanyarodó ösvényt egy méretes fenyőfa kidöntésével lezárta... 

Így egy kerülő manőver után tudtam csak megkezdeni a szuszogtató hegymenetet: kis lépésekkel totyogtam szépen lassan, de kitartóan felfelé, előbb örökzöld és lombhullató erdők határán, majd a végén már csak lombtalan, napsütötte erdő mélyén. Felérve a Zsilibes-oldalhoz végre fújhattam egy nagyot, s idézhettem Vörösmarty Mihály szavait a Gondolatok a könyvtárban verséből: "Ez jó mulatság, férfi munka volt"! :) 

Zsilibes-forrás

A kék várrom jelzések általam kissé veszélyesnek titulált, rézsűs, szűk ösvényen vezettek el a Zsilibes-forráshoz, mely elemi erővel ontotta ki magából az éltető forrásvizet. Innen már csak egy köpésre jártam az Ódorvár csúcsától! A kis pihenőhelynél megejtettem a bejelentkezést, majd megcsodáltam a sziklaszirt tetejéről a lélegzetelállító panorámát.

Irány az Ódorvár!

Panoráma az egykori vártól észak-északkelet felé, középen hazánk leghosszabb völgyével, a Hór-völggyel

S bár már többször is jártam itt, mindig belefeledkeztem a mesés panorámába, így a szikla oldalába sosem kukkantottam le... Mindeddig! Most is csak azért, mert egy eddig nem látott korlátot pillantottam meg... Melyek a Lakóbarlanghoz vezettek el, amelyben már az ősember is tanyázott, most pedig láthatóan további kutatások folynak odabent. A Lakóbarlang felett pedig egy hévizes eredetű korróziós üstököt vehettem szemügyre!

Hévizes eredetű korróziós üstök (balra) és a Lakóbarlang (jobbra)

Innen pedig már csak néhány lépést kellett megtennem, hogy déli irányba még jobb panorámát élvezhessek a Hór-völgy déli része, a "Bükk kapuja" irányába.

Kilátás déli irányba - odalent a Hór-völggyel és a tájházzal a rét bal oldalán

A sziklaszirt tetejére visszamászva pedig az egykori várfal maradványait is megfigyelhettem. Odafent pedig rövid, sziklába vájt és festett történetét is megismerhettem az erődítménynek: kőkori telep, vaskori erőd, középkori magyar vár helyszínén járhattam, melyet végül 1474 körül romboltak le.

 Ódorvár rövid történelme és annak nyomai

Hosszú perceket töltöttem el a csúcson, nehezemre is esett a folytatás, azzal vígasztaltam magamat, hogy fognak még biztos meglepetések érni! No nem a közvetlenül előttem álló szakaszon, mert azt már jól ismertem: fel a piros várrom jelzések mentén a Tábor-hegyre, melynek oldalából - ismét csak tarvágásnak "hála" - tovább gyönyörködhettem a Bükk mesés vonulataiban:

Kilátás a Tábor-hegy oldalából észak felé

A Tábor-hegy nyergétől intenzív ereszkedés következett a Bükkzsércet és Felsőtárkányt összekötő - autók elől lezárt - műútig. Itt fakad a Szent Erzsébet-forrás, melyet a szomjas vándoroknak vagy épp a Bükki források mozgalmat is teljesíteni kívánó túrázóknak hiba lenne kihagyniuk, én azonban ekkor nem voltam szomjas, a Bükki források mozgalmat pedig már teljesítettem, így inkább a műúton felfelé indultam tovább a Völgyfő ház felé. Azt elérve újabb bejelentkezést ejtettem meg, itt immáron másodjára!

Völgyfő ház másodszor, most egy kicsit más szögből fotózva

Hullámvasutazás magyar módra - a Török úton...

Jelzésváltás után a piros- és zöld sáv jelzéseket követve - azaz a magyar sztrádán - kezdtem meg a hullámvasutazást: Büdös-kút-tető, Eregető, Ibolyás, Borzlyuk-tető, Csohány-tető, Vasbánya-tető sorrendben. Ezen csúcsoka mind-mind északról kerültem, azok oldalából több ízben is csodás kilátást élvezhettem szintén észak felé: a távolban a Bükk-fennsík tekintélyt parancsoló köveit üdvözölhettem újfent, ezúttal egy kis kőhatározóval is megspékelve! ;)

Bükki kövek

Látványos hullámvasutazás

A hullámvasutazásnak a Vasbánya-tető oldalában lett vége, innen végre újra ismeretlen vidékre "tévedhettem": a piros kereszt jelzéseket követve indultam meg a Novaji kunyhó irányába. Elérve a kunyhót szomorúan láthattam, hogy annak állapota finoman fogalmazva hagy maga után kívánni valót, az is csoda, hogy egyáltalán még nem dőlt össze... Mintha megállt volna az idő, olyan érzésem volt!

Időutazás a Novaji kunyhónál

Itt újabb jelzésváltás következett, a sárga sáv turistaút vezetett fel a Cseres-tető tetejének közelébe, ám a csúcspont eléréséhez jelzetlen ösvényre kellett letérnem. Néhány méternyi kanyargás után már a Cseres-tető csúcsán állhattam, és kereshettem az állkapcsomat: észak felé váratlan és különleges panoráma fogadott, feltűnt a Vár-hegy kettős csúcsa szemközt!

Kilátás a Cseres-tető csúcsáról

A Cseres-tető gerincén, továbbra is jelzetlen úton haladtam lefelé: a túra egyik legnagyobb meglepetése volt ez  a szakasz: izgalmas ösvény, remek kilátópontokkal, fenyvesekkel és hatalmas, éltes bükkfákkal! 

A Cseres-tető egyik sziklájára kilépve - panoráma észak felé

Kedvenc szakasz - Cseres-tető gerinctúra

Micsoda bükkfa!

A domboldalban több "érdekesen" tekergő, többtörzsű bükkfát figyelhettem meg, azon gondolkodtam, hogy ez nem lehet a véletlen műve, de a magyarázat számomra rejtély... Talán a domboldalban felerősödő szél tréfálta meg ezen fákat még fiatal korukban?!

Attila-kút

A völgybe lejutva az Attila-kútnál lyukadtam ki: a forrás mellett kis tavacska és pihenőhely is található, igazi kis kincsesdoboz ez Noszvaj határában. A Kánya-patakot követve, a zöld négyzet turistaúton kezdtem meg az újabb tüdőgyilkos emelkedőt, fel a Várkúthoz! A völgyben számos forrás ered, ezeket mind-mind érintettem utam során: Szent István-kút, László-forrás, Vár-kút sorrendben. A források között pedig azok vízhozamával arányos mennyiségű folyadék távozott a szervezetemből izzadtságcseppek formájában... Pihenésképpen javaslom az erre járóknak, hogy a Vár-kút előtti utolsó szakaszon forduljatok meg, és élvezzétek ki az elétek táruló remek panorámát a Cseres-tető felé! ;)

Szent István-forrás/ István-kútja (balra) és Vár-kút (jobbra)

Vár-kúton turistaház üzemel nyaranta, de találhatunk itt Mária-kegyhelyet is, hatalmas tölgyfát éltes turistaútjelző táblákkal, ha pedig kisétálunk az erdő szélére, még izgalmas kilátásban is gyönyörködhetünk! ;) A becsekkolást se felejtsük el, ha már felküzdöttük magunkat ide...

Kilátás Vár-kútról - középen a már meghódított Cseres-tetővel

Utamat a piros sáv jelzéseket követve folytattam egészen a zöld sáv turistaúttal történő találkozásig. Itt a piros sávokat zöld sávokra cseréltem, és a reggel már bejárt úton - ám most ellentétes irányban-, kellemesen emelkedő úton másztam fel a Felső-Kuklya-nyeregbe. Innen továbbra is a zöld sáv jelzéseket figyeltem, ám szerencsére már lejtmenetben, mely néhol már-már kellemetlen szögben vitt szélsebesen az egykori felsőtárkányi dolomitbánya felé. Annak tetejénél egy kis kilátóterasz található, mely egyben igazolóhelye is a túrának, így csak a kötelező művelet után meredtem el a panorámában, melyre egyre nehezebben találok megfelelő jelzőket... Az egyre alacsonyabb szögben érkező napsugarak még szebbé varázsolták a bükki hegyeket!

Az egykori dolomitbánya felső kilátóterasza - panorámaképek

Tovább ereszkedtem Felsőtárkány irányába, egészen a Bükki kék becsatlakozásáig. Itt ugyanis balra kanyarodtam, és a hegy aljában futó szintúton folytattam az utamat. Itt találkoztam először sárral a túra során, mely csak azon a részen volt kellemetlen, ahol fakitermelést végeztek a szakemberek...

Szemben a Nagy-Eged!

A távolban többször is előbukkant a Nagy-Eged csúcsa, ám az csak nem akart közeledni, vagy legalábbis nem olyan mértékben, mint amire vágytam volna. De a kitartás csak meghozta a gyümölcsét: a kék kör turistaút leágazásától "végre" sínen érezhettem magam! 200 méter múlva már a Tiba-kútnál jártam, elvégeztem az igazolást valamint a forrás ellenőrzését: víznek nyomát sem láttam...

Tiba-kút - siralmas állapotban

A kék kör jelzéseket pirosra cseréltem, melyek kellemesen emelkedő úton vezettek fel a Nagy-Eged nyergébe. Innen a reggel már megismert úton, a piros háromszögeket követve jutottam fel a túra során másodjára is a Nagy-Eged csúcsára.

Nagy-Eged, Dobó István kilátó - ezúttal a lenyugvó Nappal a háttérben

Becsekkoltam, majd konstatáltam, hogy nagyjából fél nap alatt nem történt érdemi javulás a kilátó állapotát illetően, így panoráma reményében inkább a siklóernyős starthely felé vettem az irányt, hogy elbúcsúzhassak a Bükk hullámzó hegyvidékétől:

Kilátás a siklóernyős starthelytől

Aztán pedig átsétáltam a Szent István tiszteletére emelt kereszthez, hogy onnan is megcsodáljam, immáron Eger és a Mátra felé a panorámát:

Kilátás a kereszt mellől Eger és a Mátra irányába (nyugatra)

Hogy mi következett? A feketeleves! Le kellett ereszkednem a Nagy-Egedről a térképemen Nagy-Egedi tanösvény mentén. A valóságban inkább jelzetlen ösvénynek nevezném, csupán néhány régi, megkopott/kifakult piros sáv jelzést láttam, de hozzáteszem, hogy leginkább a lábaim elé néztem, és próbáltam a rendkívül köves terepen minél hamarabb épségben leérni! Ez sikerült is, a hegy lábától visszanézve pedig a lemenő Nap által megfestett Nagy-Egedben gyönyörködhettem, ekkor már alulról. S ahogy távolodtam a szőlőhegy sáros útjain, úgy tűnt fel az addig a Nagy-Eged mögött megbújó Vár-hegy és a Bükk távolabbi vonulatai is:

Visszatekintés a szőlőhegyről

Szemben pedig a lemenő Nap sugarai által narancssárgán pompázó horizont emelte ki hatásosabban a Mátra tekintélyt parancsoló hegyvidékét. Amikor elértem az utolsó túra közbeni ellenőrzőpontot - ekkor már újra a bükki kék turistaúton jártam, mely egészen a célig vezetett -, a Szent Donát szobrot, láthattam, hogy a szőlőhegyet és a szőlőt védelmező szent is a naplementét élvezi! :)

Naplemente - még Szent Donát is ebben gyönyörködött

A szobortól már alig volt hátra néhány méter Egervár vasútállomásáig, az oda elvezető út pedig végig aszfaltos út volt, így innen már nem okozott komolyabb gondot a túra abszolválása. A céltól néhány száz méterre pedig Anita integetett nekem: megtisztelt, és kijött elém, hogy együtt tegyük meg az utolsó métereket, igazán jóleső gesztus volt ez tőle! Így már a túra utolsó méterein elkezdtük megosztani a tapasztalatokat, Egervár vasútállomáson pedig a túra hivatalosan is sikeres teljesítése után Anita átnyújtotta számomra az 50 km-es túra díjazását: egy fém vészjelző sípot, s azt kívánta mellé: sose kelljen használnom élesben! Így legyen, köszönöm az ajándékot és a túrát is, nagyon jó emlékekkel tértem haza! :) 

Célfotó, a túra díjazásával :)