November közepén már nem ritka hazánkban a fagyos időjárás, főképp a magasabban fekvő területen. Így hát egy kis gombóccal a torkomban neveztem be a túrára november elején (ezúton is köszönet a szervezőknek, hogy ezt lehetővé tették!), bízva abban, hogy november harmadik szombatján kifogom az ősz utolsó fellángolásainak egyikét! Merthogy a fagyos időjárást nem szokta preferálni a szervezetem, 5-6 óra szabadban tartózkodás után "előszeretettel" kezdenek lefagyni a végtagjaim... Imáimat meghallgatták odafent, ugyanis a túra napjára októberre emlékeztető időjárást kaptunk: kellemes 10 fok körüli hőmérséklet fogadott a Bükk-fennsíkon, a délelőtti erős szél is mérséklődött a nap folyamán, a Szalajka-völgyben pedig még a Nap is megmutatta, hogy él és virul! :)

A túra bázisa Szilvásvárad szívében volt, ahol már reggel 6-kor nagy volt a nyüzsgés: mind a rendezők, mind a résztvevők arcán izgatottságot véltem felfedezni! Ez nem véletlen, ugyanis első rendezésű túrán vehettünk részt, kíváncsian vártuk, hogy milyen meglepetéseket fog számunkra tartogatni a rendezőcsapat na és persze hazánk legnagyobb átlagmagasságú hegysége, a Bükk!

Fél 7-kor indultam meg Mátéval és Lacival Szilvásvárad főutcáján a Szalajka-völgy irányába, néhány percnyi kellemes beszélgetés után Mátéval fokozatot váltottunk, hogy minél előbb belevethessük magunkat a Bükk vadregényes rengetegébe. A Szalajka-völgy bejáratánál "megcsodálhattuk" az új lovaspálya betondzsungelét, egyöntetűen megállapítottuk: nagyon nem illik ez ide... Szerencsére a zöld kereszt jelzések a Bácsó-völgyben folytatódtak, így végre az erdő "dzsungelét" élvezhettük: a bükkfák döntő része itt már ledobta őszi köntösét, azonban néhány egyed még küzdött az elemek ellen! Kellemesen emelkedő úton baktattunk a Kelemen-széke felé, az első megállónk a Diviaczky-forrásnál volt, amely csupán néhány méterre fakadt a turistaúttól, ám ide eddig még sosem tértem ki. Be is írtam egy piros pontot a szervezőknek, hogy nem hagytak minket elsétálni a vígan csörgedező forrás mellett! Itt önellenőrző pont volt, a többi ilyen ponttal ellentétben itt egy számot kellett felírnunk (máshol szúróbélyegzők voltak kihelyezve).

Diviaczky-forrás

A forrás mellett pedig egy kereszt állt, rajta felirattal: Diviaczky Gyula (1922-1980). Bevallom, nekem nem volt ismerős a név, így utánajártam a forrás névadójának! Diviaczky Gyula "civilben" villamos mérnök volt, emellett pedig a Bükk nagy szerelmese, híres természetjáró és versenyző, valamint hosszú éveken át a Heves Megyei Természetbarát Szövetség elnöke. (forrás)

A kódot felvésve nemcsak a forrásnak intettünk búcsút, hanem a szolid emelkedőnek is... A Kelemen-széke már csak egy ugrásnyira volt tőlünk, pontosan egy magasugrásnyira! :) A gyakorlat bemutatása közben érdemes volt odafigyelnünk, ugyanis könnyen leverhettük volna a képzeletbeli lécet, melyet át kellett ugranunk a Kelemen-széke meghódításához!  Az első szúróbélyegző ugyanis nem a Kelemen-széke tetején várt ránk (ahogyan a Bükki kilátások túrán megszokhattuk), hanem az előtte lévő elágazásban! Ez a "szokatlan" hely az itinerben is egyértelműen fel volt tüntetve, ám mégis több, előttünk lévő túratárs kocogott lefelé velünk szemben: a hegycsúcson jöttek csak rá, hogy ezúttal nem ott van az EP! :) Szerencsére mi nyitott szemmel haladtunk, így kiszúrtuk a lyukasztót, és ezáltal az extra métereket későbbre tudtuk tartalékolni.

A Kelemen-széke tetején egy grandiózus, ma is jól kivehető, több helyen méteres magasságú sáncrendszer fogadott minket, az ország egyik legnagyobb földvárát nézhettük meg! A tanösvény táblájának köszönhetően átfogóbb képet is kaphattuk az őskori településről: a késő bronzkorban (Kr. e. 11-10. század) létesült település sáncrendszere a kornak megfelelő módon úgy került kialakításra, hogy a domborzati viszonyokat a lehető leginkább kihasználják a maximális védelem érdekében. Így néhol erősen kanyarog, néhol száz méteres szintkülönbséget áthidalva, máshol pedig hosszan, közel vízszintesen fut a hegy peremét, a természetes sziklakibúvásokat is magába foglalva. A több kilométer hosszú erődrendszert még a feltételezhetően ezres nagyságrendű lakosság sem lett volna képes hatékonyan megvédeni szervezett ostromokkal szemben, inkább a gyakoribb kisebb portyák, rablótámadások ellen bizonyulhatott sikeresnek a település körül húzódó védelmi gyűrű.

Őskori földvár a Kelemen-székén - az ország egyik legnagyobbja!

Kilátás a Kelemen-székéről, szemben többek között az Őr-kő vonulatával

A csúcspanoráma kiélvezése után megkezdtük a meredek ereszkedést: metszettük a földvár sáncát, lépcsősoron is tipegtünk lefelé a második világháború borzalmaira emlékeztető Katonasírok irányába! A második világégés a Bükk-hegység környékét sem kímélte, az erdők mélyén is folytak a harcok, az elesett idegen katonákat pedig ide is temették el.

Katonasír 

A Katonasíroknál jelzésváltás következett, a kihelyezett "halszálka" az OKT Bélapátfalva felé vezető ösvényére irányított minket, ám szerencsére nekem gyanús volt a dolog! Ugyanis az útvonallal történő ismerkedésem során fennakadt a szemem ezen a szakaszon: emlékeim alapján nem az irányjelző által mutatott irányba kellett volna mennünk... Ezt jeleztem is Máténak, az itinert előhalászva - elvégre sebes pisztráng túrán járunk! :) - pedig már tényként állapíthattuk meg: a piros kereszt turistaúton kellett haladnunk, mely aztán persze beletorkollott az OKT útvonalába... Mindkettőnknek új szakasz következett tehát, gyönyörű, még őszi színekben pompázó bükkösökön is keresztül, a hegyoldalból pedig egy eddig ismeretlen szögből csodálhattuk meg a nap során még ránk váró Bél-kő félig elbányászott vonulatát!

Nini, egy Bél-kő a távolban! :)

Rövid, de annál intenzívebb ereszkedést követően már a Lak-völgy mélyén futó aszfaltúton bandukoltunk Bélapátfalva felé. Elsétáltunk a Lóczy-forrás mellett, a következő megállónk pedig a Lak-völgyi tó partján következett: annak túlpartján a Bél-kő megcsúfított, ám ezáltal különlegessé tett mészkőszirtjei meredeztek az ég felé!

Lak-völgyi tó, háttérben a Bél-kővel

Mielőtt még elértük volna Bélapátfalva házait, jelzetlen útra tértünk egy éles balkanyart bevéve: az egykori bányához vezető műúton indultunk meg az apátság felé. A szerpentinező úton sétálva hosszú percekig csodálhattuk a lépcsős rendszert mutató mészkősziklákat, melyeket a bányaművelés korai időszakában "hoztak létre", amikor még csak a hegyoldalban, tölcséres műveléssel  termelték ki az értékes mészkövet. Aztán 1963-ban veszélyessé vált a bányafal, a hegyoldal további elbontása helyett megnyitották 730 méter magasan a felső bányát, mellyel megkezdték a hegytető módszeres ledózerolását is...

Panoráma: balra a már meghódított Kelemen-székével, jobbra pedig a Bél-kő jellegzetes, meghódításra váró vonulatával

Az emelkedő tetején értük el az egykori mészkőbánya bejáratát, a lassan két évtizede elhagyatott épületek fokozatosan pusztulnak, miközben a majd' száz évig vérző sebű Bél-kő fokozatosan kezdi visszanyerni a természetes állapotát - már amennyire a körülmények lehetővé teszik - ... A hegy 2008 óta fokozott védelmet élvez, több ritka növényfaj is megtalálható a mészkőszirteken és azok környékén! 

Omladozó kiszolgálóépületek a bánya egykori bejáratánál, fölöttük pedig a nagy túlélő Bél-kő napjainkban...

... és eredeti állapotában, a bánya nyitása előtt (forrás)

Ekkor már csak néhány méterre jártunk a Bélapátfalvi Ciszterci Apátságtól, mely hazánk egyik legrégebbi apátsága. II. Kilit egri püspök alapította és szentelte fel a ciszterciek családi monostorát 1232-ben. Az apátság a 16. század közepén elnéptelenedett, állapota fokozatosan romlott egészen a 18. századig, ekkor azt helyreállították, majd 1744-ben újra felszentelték. A román stílusú, torony nélküli, háromhajós, keresztházas, latin keresztet formázó épületteste a főhajót, a keresztházat és a főszentélyt foglalja magába. Ehhez kapcsolódik a két mellékhajó és a kéz mellékszentély, valamint a sekrestye. A kétszínű kőből, sávosan falazott homlokzaton egy nagyobb és egy kisebb félköríves záródású, bélletes kapu látható, a főhajó oromzatán pedig egy mérműves rózsaablak. A szerzetesen lakhelye, a zárt négyszög alaprajzú monostor a templom déli oldalához csatlakozott, ennek ma már csak az alapjait láthatjuk. 

Bélapátfalvi ciszterci apátság

A templom körbesétálása után - merthogy bejutnom most sem sikerült - a szomszédos épület felé vettük az irányt, ahol az első emberes ellenőrzőpont várt ránk, mely egyben frissítőpont is volt! Zsíros kenyerek hada várt ránk az asztalokon, mellé forró teát szürcsölhettünk, desszertnek pedig levendulás-csokis kekszet majszolhattunk el. Extraként pedig szelfie-t lőhettünk az apátsággal, melyet megosztva a facebook-on ajándékot is kaphattunk: egy hűtőmágnest és egy könyvjelzőt. Természetesen éltem a felkínált lehetőséggel! :)

Levendulával megspékelt keksz és a szelfie-s ajándékok :)

Jöhetett a túra királykategóriás emelkedője, fel a Bél-kő csúcsára! Bár közelinek tűnt az apátság mellől is megcsodált hegy, a valóság más volt: a tanösvény jelzéseit követve, szinte végig a felső bányaudvarig vezető műúton haladtunk, megkerülve az egész hegyet! Ahogy mindennek, ennek is megvoltak az előnyei és hátrányai egyaránt: előnye az volt, hogy fokozatosan emelkedtünk, így nem kellett különösképpen megizzadnunk a sikeres csúcshódításhoz, hátránya pedig pont az, hogy így "extra" kilométereket kellett megtennünk. No persze ha toronyiránt közelítettünk volna, az gyorsan átment volna előbb négykézláb-, aztán pedig sziklamászásba! :)

Nyitott sorompó - semmi akadálya a Bél-kő meghódításának!

Az emelkedő első kilométerét hamisítatlan, késő őszi színekben pompázó bükkösben tehettük meg, aztán a bányaút egyik kanyarját levágva már a hegy másik oldalán folytattuk az emelkedést. Elsétáltunk az egykori agyagpalabánya mellett, melynek hatalmas ejtőaknáját is megcsodálhattuk a műútról is. Érdemes letérni az útról a bányaudvarba, hogy részletesebben is megnézhessük azt - korábban már meg is tettem ezt -! A Bél-kő tehát a cementgyártás másik fő alapanyagát, az agyagpalát is biztosította, így érthető, hogy miért is üzemelt a hegy lábánál majd' egy évszázadon keresztül cementgyár. A műútról is jól látható hajdani ejtőaknán keresztül "ejtették" le a kibányászott agyagpalát a palavágat szintjére, az itt található előtörőben aprították, majd a föld alatt, a vágaton keresztül lóvontatású csillékkel szállították át a Bél-kő északi oldalára. Innen pedig a mészkővel együtt, kötélpályán jutott el a cementgyárba!

Az agyagpalabánya egykori ejtőaknája

Az egykori agyagpalabánya-udvara

A Szász-bércet elérve remek panoráma tárult elénk, a távolban halványan a Mátra vonulatai is feltűntek, nem is tudtunk elmenni a látvány mellett csak úgy! :)

Kilátás a Szász-bércről

Innen már nem kellett sokat lépdelnünk, hogy elérjük a felső bányaudvar "szintjét": búcsút intettünk a műútnak, és immáron kissé köves erdei ösvényeken, jóval nagyobb emelkedési szöget élvezve hódítottuk meg végül a Bél-kő "aktuális", 815 méter magas csúcsát! Ahonnan hazánkban egyedülálló panorámában lehetett részünk: alattunk terült el a felső bányaudvar Holdbéli tája...

A Bél-kő csúcsán

A panoráma kiélvezése és a szúróbélyegzős igazolás után, az itt tomboló kisebbfajta szélvihar "segítségével" röppentünk tovább, a sárga háromszög - a gyakorlatban nem túl sűrű... - jelzésű turistaúton, a Bél-kő-nyakon keresztül torkollottunk bele a sárga és zöld sáv jelezte turistaútba. Itt balra fordulva folytattuk túránkat egy szintező úton, ahol az eddigieknél kissé nagyobb sarat élvezhettünk, de ez itt sem érte el a kellemetlen kategóriát! A Messzelátó-hegyet északról kerülve lyukadtunk ki Messzelátó és az Ördög-hegy nyergében, ahol jelzést váltottunk: hosszú időre az OKT kék sáv jelzései jelentették a tájékozódásunk alapját!

Magányos harcos

Kellemes hullámvasutazás során kerültük meg délről előbb az Ördög-hegyet, majd az Őr-kő vonulatát, hogy megérkezzünk az újabb, emberes ellenőrzőponthoz az Őr-kő házhoz. A már teljesen csupasz bükkerdő felfedte a hatalmas mészkőszikla függőleges falait, melyet forró tea szürcsölése és egy banán elfogyasztása mellett élvezhettünk ki! Útravalónak pedig még müzlit is választhattunk... Kihasználva, hogy a kulcsosházat végre nyitva találtam, természetesen be is néztem a házikóba! :)

Az Őr-kő mészkőszirtje alulról nézve

Őr-kő ház kívül-belül

Odabent kellemes meleg fogadott, legszívesebben magammal vittem volna az útra a melegebb légtömegeket: a Bükk-fennsík szélén továbbra is erős szél borzolta hajkoronámat. De erre nem volt lehetőség, így inkább újra sebességbe kapcsoltuk lábainkat, és folytattuk a fennsík peremén álló sziklaszirtek meghódítását! Az Őr-kő-rét ingoványos tisztását keresztezve megjelentek az első kitüremkedő, mohával gazdagon borított fehér mészkősziklák, a karrmezőn keresztül kanyargó szűk ösvényen már nem volt mese, folyamatosan a lábaink elé kellett nézni, nehogy orra essünk...

Mészkősziklák között kanyarogtunk

A Kocsmáros-rétet csak messziről üdvözöltük, a közepén található vadetető/itatónál csak egy magányos madár csücsült, vadat sajnos itt sem láttunk. A következő sziklaóriás a Pes-kő-kapunál  várt ránk, annak tetejére kilépve feltűnt a Dél-Bükk: a völgyben Felsőtárkánnyal, fölötte pedig a Vár-heggyel és Köves-tetővel!

Pes-kő-kapu

Nem kellett sokat szinteznünk, jöhetett az egyik kedvenc helyem a Bükkben: a Cserepes-kő, a Cserepes-kői-barlanggal! Itt üzemel a Bükk legizgalmasabb szállodája, melyben már volt szerencsém szobát foglalni barátaimmal, életre szóló kaland volt, mindenkinek javaslom aki szereti a luxust! ;) Természetesen megnéztem, hogy milyen a hotel jelenlegi felszereltsége, örömmel jelenthetem, hogy az ágyak és a kályha is rendben voltak! 

Luxushotel a Bükkben - Cserepes-kői-barlang

Ám most nem volt idő a megpihenésre, inkább kiélveztük a Bükk talán leglátványosabb karrmezejét, a meredek hegyoldalban csúszkálva ereszkedtünk vissza az OKT ösvényére; az elénk táruló látvány miatt pedig a leesett állunkat kereshettük a sziklák között! :)

Fel sem ocsúdhattunk a látványból, jött az újabb izgalmas szakasz: szűk ösvényen kereszteztük Vörös-kő-bérc meredek déli oldalában található rétet, ahonnan ezúttal az eddigieknél is szélesebb körben gyönyörködhettünk a Bükk fantasztikus vonulataiban! A völgyek aljában még sárgállottak a fák, egyes részeket pedig már a Nap is megvilágította, még különlegesebbé téve a látványt...

A Vörös-kő-bérc oldalában

A hegyek egy részét már a Nap éltető sugarai is nyaldosták! :)

Próbáltunk a lehető leginkább feltöltekezni a látvánnyal, hiszen mindketten jól tudtuk, mi fog ránk várni a következőkben: hosszú, izzasztó emelkedő az Őserdő kerítéséig. Az elkerített területen belül az erdészet nem végez semmilyen beavatkozást, így ugyan távolról, de megfigyelhetjük, milyen is lenne a hegység, ha az ember nem avatkozna bele a természet rendjébe! A kerítés mellett sétálva másztuk meg a Kis-Virágos-hegyet, hogy aztán onnan leereszkedve és egyúttal búcsút intve az Őserdő rozoga kerítésének megkezdjük a túra utolsó, igazán kemény emelkedőjét: irány a Tar-kő! - adtuk ki magunknak az utasítást. Meg sem álltunk a Bükk egyik legszebb panorámájával kecsegtető sziklaorom tetejéig, ezúttal sem kellett csalódnunk az elénk táruló panorámában! Kevés az olyan hely hazánkban, ahol azt érzem, hogy a természet teljesen "elrabolt"! Itt bizony akármerre is nézek, csak az erdőket-mezőket, hegyeket láthatom, csak Eger felé látható minimális, civilizációra utaló táj... A csúcsra felérve éppen egy felhő ijesztgetett minket, de szerencsére ekkor épp a szomszédos Három-kő sziklavilágát kebelezte be, nekünk pedig megkegyelmezett! :)

Kilátás a Tar-kőről

A Három-kő egy felhő fogságába került!

A Tar-kőről nem siettünk lefelé, hogy legyen elég ideje elsuhannia a Három-kő környékéről a kilátást gátló felhőnek. Visszalassulásunkat siker koronázta, mire leértünk a Keskeny-réthez, felhőnek nyoma sem volt, így optimistán váltottunk jelzést: innentől a zöld háromszögeket kellett keresnünk a fákon. Rövid emelkedő végén már ismét 900 méter fölött jártunk, a Három-kő sziklaszirtjének tetején szétterülő pompás rét szélén gyűjtöttük be az újabb szúróbélyegző-lenyomatot, hogy aztán megcsodálhassuk végre innen is a látképet!

Visszatekintés a Tar-kő felé

Panoráma a Három-kőről

A panorámát nézve elgondolkodtam: Vajon melyik is a szebb? Tar-kő vagy Három-kő?! Nehéz döntés, nem is foglalok inkább állást... :) Visszatérve a Bükk végtelen bükkösébe előbb a Nagy-kő-hát, majd a Kis-kő-hát oldalában haladtunk végig kelet felé, közben pedig a friss, barna avarban üde zöld színfoltokat jelentő erdei pajzsikákban gyönyörködhettünk.

Zöldellő erdei pajzsikák a friss avarszőnyegben

Észrevétlenül teltek a kilométerek, a Kis-kőhát-nyerge mellett ellenőrzőpont várt ránk: pontőr fogadott minket mosolyogva, azonban az igazolást nekünk kellett végrehajtanunk az útbaigazító táblára szerelt lyukasztó segítségével! A tábla "Három-kő" feliratú irányjelzőjén ezúttal sem hiányzott a három kő, bár a pontőr állítása szerint a harmadikat ő helyezte vissza a helyére, ezt ezúton is köszönöm neki! :)

Három kő ;)

A tényleges Kis-kőhát-nyeregig még hátravolt egy minimális emelkedő, melyet már a zöld sáv turistaúton, aszfalton abszolválhattunk, hogy aztán megkezdjük az ereszkedést a Bükk legnagyobb mezője irányába, méreteire is utaló nevű Nagy-mező volt a következő célpontunk!

Nagy-mező

A végtelennek tűnő réteken keresztül baktatva megfigyelhettük a mészkőhegységek egyik leglátványosabb természetes képződményeit, a töbröket, melyek alján - a fagyzugokban - télen nem ritka a -30 °C-os hőmérséklet sem! A nyári időszakban itt élő lovak istállója már üres volt, télire ugyanis lehajtják innen őket, hogy kellemesebb körülmények között vészelhessék át a zord téli napokat. A mezőt az immáron zöld sáv jelzésű turistaúton hagytuk a hátunk mögött, s követtük azt egy ideig a műúttal párhuzamosan futó ösvényen, majd pedig egy balkanyart bevéve megkezdtük a Bánkútig tartó szolid emelkedő leküzdését. A Diabáz-barlang mellett értük el újra az OKT ösvényét, melyet követve lyukadtunk ki végül néhány perccel később Bánkúton. Az ellenőrzőpont ezúttal nem a szokásos helyen, a Síháznál volt, hanem az eggyel feljebb található Fehér Sas Panzió és Étteremnél. Egyikünk sem járt még itt korábban, így izgatottan léptünk be a kapuján, s tettük fel a kérdést: mi fog minket odabent várni?! Udvarias, kedves személyzet, akiktől előbb pecsétet kaptunk, majd pedig meginvitáltak minket egy fejedelmi ebédre: babgulyás volt a menü puha kenyérrel, desszertnek pedig túrós batyut kaptunk! Extra folyadékpótlás gyanánt pedig forró teát szürcsölhettünk... Kényelmesen helyet foglaltunk a hangulatos étteremben, hogy kényelmesen elfogyasszuk az igazán ízletes és tartalmas levest, elvégre jól álltunk az idővel, nem kellett attól tartanunk, hogy Szilvásváradig ránk sötétedne! A túrós batyut fel is ajánlottam Máténak, ugyanis túra közben igazán teli hassal nem szeretek haladni, aki persze élt is a kínálkozó lehetőséggel, és eltüntette azt! :) 

Fehér Sas Panzió és Étterem - fejedelmi ellátással

20 percnyi falatozás után indultunk tovább, a Bükk-fennsíkon kellett keresztülvágnunk, hogy meghódíthassuk végre a Bükk aktuális csúcsát! Kilépve a házból esőcseppekre lettünk figyelmesek: szerencsére csak rövid és minimális intenzitású esőt kaptunk, mely persze akkor volt a legnagyobb teljében, amikor kereszteztük a Bánkút és a Faktor-rét közötti kis mezőt! :) A Faktor-rét szélén az OKT-től elköszöntünk, egy rövid átkötő kék kereszt jelzésű szakasz után már a sárga sáv turistaúton folytattuk az utunkat: a rét túloldalán feltűnt a Faktor-réti Madonna is, melyről rögtön a Tortúra jutott az eszünkbe, mely nem is oly' soká ismét a Bükk erdeibe fog - remélhetőleg - csábítani! :) 

Faktor-rét

A bükki rétek hangulata szerintem egyedülálló hazánkban, szerencsére a Faktor-rét után a jóval hosszabban elnyúló Kis-Huta-rét következett, melyen keresztülsétálva arról beszélgettünk Mátéval, hogy melyik bokorból bújtunk ki a rétre, s melyik bokron keresztül bújtunk vissza az erdők mélyére, amikor a Bükk 900-as csúcsai túrát teljesítettük, elvégre a Nagy-István-erőse, a Fodor-hegy és a Huta-bérc között húzódó völgyben sétáltunk! :)

Kis-Huta-rét és Huta-rét - megunhatatlanok!

A Kis-Huta-rét után a Hármaskúti házikó mellett sétáltunk el, hogy aztán a Huta-réten is keresztül túrázhassunk. Sajnos a Huta-rét végétől egészen a Holló-kő oldaláig az erre közlekedő erdészeti járművek tönkretették az utat, itt már kellemetlen sártengerben cuppoghattunk előre...

Úton a Holló-kő felé, túl a legsarasabb részen

A Holló-kőt elérve a sárga háromszög jelzésekre cseréltük a sávokat, a piktogramok is utaltak a ránk váró emelkedőre: újabb két 900-as hegy, a Kukucsó- és a Vörös-Sár-hegy közötti völgyben kezdtük meg a Bükk tetejének meghódítását! Itt ismét csak azt mutattuk  meg egymásnak, hogy melyikőnk hol vágott át keresztbe a turistaúton, amikor az említett csúcsok meghódítása (is) volt a feladat a 900-as túrán. Ezúttal "csupán" a Kettős-bérc déli csúcsát kellett megmásznunk, melyet 2014-ben hivatalosan is a Bükk legmagasabb csúcsának kiáltottak ki, pontos magasságmérést követően! És keresztelték el egyúttal Szilvási-kőnek, mely hazánk negyedik legmagasabb pontja lett (a dobogós csúcsok a Mátrában találhatók). A trónfosztott Istállós-kő pedig nem a második, hanem a harmadik helyre csúszott vissza, ugyanis a mérések alapján a Kettős-bérc északi csúcsa is magasabb nála 10 centivel... S ezen rangsorban igenis számít a méret... :)

Délutáni csúcs a Bükk csúcsán

Mesterséges kőhalom, hogy meglegyen a 961 méter! :)

A Szilvási-kő még napjainkban sem érhető el turistaúton, de szerencsére a szervezők kijelezték az oda vezető utat, így könnyen megtaláltuk. A csúcson sikerült kifognunk a délutáni csúcsot: itt csatlakoztak ugyanis be a 15 és 30 km-es távot választó túratársaink! Csúcsfotó, lyukasztás következett, de tudtuk, hogy a mi sportunk az, amit nem a csúcson kell abbahagyni, korai lett volna elégedetten hátradőlni... A sárga és zöld háromszöggel jelzett utak találkozásánál, az Istállós-kő közvetlen közelében volt a következő ellenőrzőpont, mely a túra másik nagy meglepetése volt Bánkút után: a hegység tetején olyan fullos pontot üzemeltettek, hogy ismét csak leesett az állunk: gyümölcsök, energiazselék, müzlik és gyümölcsszeletek hada!

Frissítőpont az Istállós-kői elágazásban

Energiától duzzadva másztuk meg az innen csak néhány méterrel magasabban fekvő ex-csúcstartó Istállós-kőt. A csúcsoszlop és csúcskereszt a tetőn szerencsére megvan, kár, hogy a Máté által említett régi kilátónak már nyomát sem lehet felfedezni... 

A Bükk ex-teteje - Istállós-kő

S bár trónjától megfosztották, a meredek hegyoldala továbbra is tiszteletet parancsol! A zöld háromszögek vezettek le minket az Istállós-kői ősemberbarlanghoz, a rendkívül meredek hegyoldalban lefelé cikkcakkozva a túrabotok komoly mankót nyújtottak nekünk, így is több megcsúszással, kvázi-eséssel sikerült csak elveszítenünk a korábban izzadtsággal megszerzett szintet! Azonban amikor épp nem a lábaink elé néztünk, csak magunkban mormoltuk az imákat az esés elkerülése érdekében, hamisítatlan őszi színekben pompázó bükkösökben gyönyörködhettünk, izgalmas sziklákkal megspékelve! Én ezek közül többet is megmásztam, így innentől egyedül tettem meg a túra hátralévő, nyúlfarknyi részét.

Ereszkedés az Istállós-kőről

Közvetlenül az ősemberbarlang előtt

Amennyire tartottam a meredek ereszkedéstől, annyira jó volt ez a szakasz, nagy kedvencem lett a mesés fényjáték, az őszi színek és kilátások révén! Az Istállós-kői ősemberbarlangot egy kerítéselemen átmászva értem el, ahol az utolsó lyukasztást is megejtettem. Ez a bükki barlang rendelkezik jelenleg a leggazdagabb őskori leletanyaggal - olvashatom a túra rajtjában kapott ismertető füzetben -: többek között három barlangi medve koponyája, a világ második legrégebbi fuvolája (!), kifúrt csontamulett is előkerült a régészeti kutatások során! 

Istállós-kői-barlang

A barlangtól korláttal szegélyezett ösvényen ereszkedtem le a Szalajka-völgybe: egy erdőirtás meg is zavart, így a Felső-tó partján lyukadtam ki, ezáltal kihagyva a Szalajka-forrást... Az őskortól lakott völgy a latin "salalcali" után szalalkálinak nevezett hamuzsír után kapta a nevét. Ezzel is utalva arra, hogy a Bükk erdeiben egykoron jelentős tevékenység volt a hamuzsírfőzés is, mely az üveggyártás egyik alapanyaga.

Irány a Szalajka-völgy!

A völgybe leérve megpihentem egy pillanatra a tó partján, majd a Gloriette-tisztás felé vettem az irányt: itt található a Szilvásváradi Állami Erdei Vasút felső végállomása is. A tisztás alsó végénél pedig megcsodáltam a Fátyol-vízesés mésztufa-lépcsőin lezúgó Szalajka-patakot.

A Felső-tó partján

Gloriette-tisztás

Fátyol-vízesés

S hogyan is keletkezett ez a mesés, lépcsőzetes vízesés? Ehhez egy kicsit el kell mélyedni a természet kémiájában! :) A természetes vizekben kémiailag oldott szén-dioxid és ezen reakció megfordíthatósága a rejtély kulcsa! A légkörben megtalálható szén-dioxid egy részét az esőcseppek, hópelyhek hullásuk közben kémiailag oldják, ezen felül pedig a felszínt borító növény- és talajtakaró is növeli az átszivárgó víz oldott szén-dioxid tartalmát. A kémiai oldódás eredménye a szénsav, mely reakcióba lép a mészkővel: oldja azt, kalcium-hidrogénkarbonát keletkezik. Ez a folyamat egyensúlyi reakció, ami annyit jelent, hogy a másik irányba is végbemehet, azaz "megfelelő" körülmények között az oldott formában lévő kalcium-hidrogénkarbonát visszaalakul mészkővé. Egyik ilyen visszaalakulási lehetőség, ha csökken a víz szén-dioxidtartalma. Ez történik a Fátyol-vízesés esetén is: itt megtörik a víz esése, megnövekszik a vízfelület, ezáltal a víz szén-dioxid tartalma gyorsabb mértékben csökken, mint eddig, egyúttal felgyorsul a mészkiválás folyamata is. A mésztufa-lépcsők peremét a vízbe hulló ágakon, bedőlt fatörzseken megtelepedő moszatok és mohák is magasítják: ezek ugyanis további szén-dioxidot vonnak ki a vízből. 

Ezen kis - szerintem érdekes - intermezzo után irány a Szabadtéri Erdei Múzeum! Ez ugyan nem kötelező pontja a túrának, de nem tudtam kihagyni: érdekes és látványos kiállítás várja a kíváncsi tekinteteket. Megismerhetjük itt az ősi bükki mesterségeket, melyek nem meglepő módon egytől-egyig szervesen kötődnek a hegységet borító erdőkhöz, a hegységet alkotó mészkőhöz és a hegység lábánál, karsztvizes forrásból fakadó patakokhoz (üvegfúvás, mészégetés, hamuzsírfőzés, favágás, kitermelés és feldolgozás)! Láthatunk itt szénégető boksát, mészégető kemencét, üveghutát, fűrészüzemet, erdei munkások szálláshelyeit többek között.

Részletek a Szabadtéri Erdei Múzeum kínálatából

Miután megnéztem a kiállítást, kipróbálhattam a fatelefont, valamint megtudhattam azt is, hogy a "szárnyfesztávolságom" alapján milyen madár is lennék! :) A megfejtést nem árulnom el...

Szikla-forrás

Hamarosan már a látványos, mélykarsztos eredetű Szikla-forrást érintettem, hogy aztán a Szalajka-patak ezúttal bővizű zúgóiban gyönyörködve érjem el a pisztrángkeltető tavakat! A gyors folyású, és rendkívül tiszta vizű Szalajka-patak egyik jellegzetessége, hogy hazánk egyetlen őshonos pisztrángfaja - mely egyben a túra névadója is -, a sebes pisztráng is megtalálható benne természetes módon! De ahhoz, hogy a sok kiránduló megkóstolhassa az ínyenc falatokat, célszerű tenyészteni is, melyet többek között ezekben a keltető tavakban végzik. 

Pisztrángkeltető tavak

Halastó

Hamarosan már a kisvasút Halastó megállójánál jártam: látványos Halastó, a Kárpátok Őre fából faragott műalkotása, a Zilahy Aladár Erdészeti Múzeum itt a legfőbb látnivalók! A szemközti hegytetőn pedig a Milleniumi kilátó tornya kacsintott rám néhány pillanat erejéig - na oda már nem kellett a nap során felmásznunk... Pedig jó kis zárása lett volna a napnak! ;) Helyette a Vadbemutató kert lakóit üdvözöltem, ha már szabadon élő példányaik ezen a túrán nem kényeztettek el...

Vadbemutató kert

Újabb mésztufagát a Szalajka-patakon

A Szalajka-völgy ritkán nevezhető a nyugalom szigetének, a túra idejében is rengeteg ember élvezte ki az ősz utolsó fellángolását, így sok-sok kerülgetéssel jutottam el végül Szilvásvárad határába, majd a felújított éttermi soron átszáguldva értem vissza a reggel már "megcsodált" lovaspályáig. Innen már a reggel bejárt úton kellett visszasétálnom a célba, ezúttal az Állami Ménesgazdaság díszes épületénél álltam meg egy pillanatra a célszalag átszakítása előtt! :)

Állami Ménesgazdaság díszes épülete

A célban a rendezők szívélyes fogadtatásban részesítettek: oklevéllel és hatalmas, pisztrángos jelvénnyel jutalmaztak meg, aztán pedig újabb remek babgulyással, almás pitével, forró teával és forralt borral kínáltak! És a repeta ellen sem tiltakoztak, köszönet a tartalmas napért mindenkinek, aki egy kicsit is hozzájárultak a túra sikerességéhez, remélhetőleg egy újabb klasszikus túra született ezen a napon! :)

A második tányér, "fél adag" babgulyás... :)

És ha azt kérditek, a túra teljesítése vagy az élménybeszámoló megírása tartott hosszabb ideig? A válaszom: az utóbbi! De remélem ezáltal kedvet kaptok, és jövőre ti is felfedezitek a késő őszi Bükk csodáit! ;)