Csütörtök reggel a kikészített cipőmben nem találtam semmit, így mindenképp szerettem volna "elkapni" a Mikulást, hogy megkérdezzem, miért felejtett ki engem a listájáról, és tudni szerettem volna azt is, hogy idén jó vagy rossz voltam-e megítélése szerint. Így hát ránéztem a túranaptárra, és láttam, hogy vasárnap lenne esélyem a kívánt találkozót megejteni, ehhez csupán Kehidakustányba kellett eljutnom, a Mikulás Túrára. A választásom a 15-ös távra esett, hogy ha mással nem is, a teljesítményemmel meggyőzzem a Mikulást, hogy egy-két édességet idén is megérdemlek! :)

A túra a kehidakustányi kultúrházból indult, ahol kezdésnek rögtön - mint előnevezőnek - meglepetés ajándékot kaptam egy szépen becsomagolt mézeskalács formájában. 8 órakor neki is vágtam a Mikuláskeresésnek: a túrán csak a rendkívül sűrűn elhelyezett kék szalagokat kellett végig figyelnem/keresnem, ahol pedig távelágazás volt, ott egyértelmű táblák irányítottak útba. Így felesleges is volt az itineremet elől hagynom, csak az ellenőrzőpontoknál kellett azt előkapnom a kódok/pecsétek begyűjtése céljából.

Gyümölcsoltó Boldogasszony templom

A túra első méterein a felkelő Nap sugarai által megvilágított Gyümölcsoltó Boldogasszony templomot néztem meg tisztes távolból, majd a túra nagyjából 100. méterén utolértem Czigány Nikolettet, aki megkérdezte, hogy csatlakozhat-e hozzám, én meg nem voltam semmi jónak elrontója, így hát a hátralévő 13 és fél kilométert vele tettem meg. A túra során jót beszélgettünk, kiderült, hogy nemrég kóstolt bele a teljesítménytúrázás világába, de már most beszippantotta annak miliője, tetszett az egészhez való hozzáállása, az életszemlélete! Így hát remek társaság volt, nem mellesleg a sík szakaszokon a tempója se volt kutya! :)

Nini, a Mikulás!

A falut a szalagokat követve hagytuk el az Ady Endre utcán át, melyen egy ismerős arc tűnt fel velünk szemben a távolban, a Mikulás volt az! Most még nem mertem letámadni kérdéseimmel, sejtettem, hogy lesz még rá később alkalmam, így csak köszöntünk egymásnak, és mi a Kerékdomb utcába bekanyarodva megkezdtük az első emelkedőnket, fel a dombtetőre. Útközben felírtuk az első EP-n a kódot (MIKI), megnéztük a löszfalba vájt gyurgyalagodúkat, majd a domboldalból meg-megfordulva a panorámát a környező dimbes-dombos vidékre.

Az erdei úttal együtt megjött a "várva várt" és messze földről híres zalai sár is, cipőink csak úgy cuppogtak minden egyes lépésünkkor. Alaposan megnehezítette a sártenger az előrehaladásunkat, de kedvünket ez sem szegte, mezőgazdasági területeken és erdőkön át síeltünk le a Kallósdi-szőlőhegy aljába.

Itt hétvégi házak, présházak, és a 2. ellenőrző pont fogadott minket, mely egyben frissítőpont is volt, igazi terülj-terülj asztalkámmal: mazsola, sós mogyi, ropi, cukorkák, szaloncukrok, szőlőcukor, csoki, keksz, forró tea, forralt bor... Nehéz is volt válogatni a sok földi jó közül! :)

Ám nem volt tanácsos teleennünk magunkat, elvégre egy völgy alján voltunk! Sejtettük, hogy nemsokára újabb emelkedő fog ránk várni... Ezen sejtésünk hamar be is igazolódott, egy porta mellett toronyiránt indultunk meg felfelé, ahonnan remek kilátás tárult elénk észak felé.

Kilátás észak felé a Kallósdi-szőlőhegy oldalából

Innen lágyan hullámozva indultunk vissza Kehidakustány irányába, bal kéz felé több helyen remek kilátással ezúttal kelet felé. Láttuk a Szent Miklós temetőkápolnát is, mielőtt megközelítettük volna a kehidakustányi Öreg-hegy takaros birtokait.

Kilátás kelet felé, háttérben a Szent Miklós temetőkápolna (tőlem balra)

Egy derékszögű jobbkanyart véve, egyesülve az 5 km-es táv útvonalával jöhetett a túra utolsó emelkedője, melynek tetején várt ránk a 3. EP, egy kóddal. Melyet sikerült előzetes tippeléssel kitalálnunk: RUDI volt a felírandó szó! A hegytetőn pedig egy vadászles szerű kilátó állt, melyet bűn lett volna kihagyni, vagy pont fordítva?... Mindenesetre megkockáztattam a panoráma érdekében! 

Kilátás a kehidakustányi Öreg-hegyről

Rövid szőlőhegyi menetelés után balra kanyarodtunk be egy hangulatos erdőbe, melynek alján a Deák-kútnál végre elcsíphettem a Mikulást. Sikerült vele megbeszélnem a "nézeteltérést", és mint kiderült, idén (is) jó voltam, így kaptam tőle néhány szaloncukrot, meg egy közös képet. A pecsét mellé pedig ismét terülj-terülj asztalkám dukált: 2 pár virslivel, zsíros- és házi lekváros (narancs, málna) kenyerekkel, zöldségekkel (lilahagyma, retek, kígyóubi). Folyadékként pedig a Deák-kút vize mellé forralt bor és forró tea volt választható. Bekukkantva a forrásházba egy kis merőkanál keltette fel az érdeklődésemet, mellyel a forrásvizet a kulacsainkba merhettük! A legenda szerint a kút névadója, a haza bölcse gyakran járt ki ide, hogy gondolataiba mélyedjen. Radiesztéziai mérések itt jótékony hatású földsugárzás uralkodik, itt húzódik a föld mélyén a Szent-György vonal! 

Deák-kút

Jelentem, mindent megbeszéltünk! :)

Megköszönve a Mikulás és segítői munkáját, nekiestünk az utolsó két kilométernek, mely szinte végig murvás- vagy aszfaltos úton haladt, így már sárdagasztástól nem kellett tartanunk, ez nagy örömünkre szolgált. Présházak mellett a 2009-ben felszentelt Szent László kápolna jelentette a látványosságot a falu határáig, ahol ismét csak hatalmas gyurgyalag lakhelyekkel lyuggatott löszfalra lettünk figyelmesek.

Szent László kápolna

A Deák kúria egyik épülete

A faluban a Kúria utcán repesztettünk végig, Nikolett csak úgy repült, alig bírtam őt lekövetni, míg végül a Deák kúria épületei mellett kanyarodtunk be a kultúrház felé. A kúriában élt Deák Ferenc több évtizeden keresztül, benne manapság a Deák Ferenc Emlékmúzeum kiállítása látható. A kultúrházba belépve - kerek 3 órával kilépésünk után - átvehettük a túra díjazását, valamint újra frissíthettünk, én a házi lekvárokat kóstoltam meg újfent: ezúttal a chilis, valamint a fahéjas-gyömbéres narancslekvárokat. Mindkettő igazán finom volt, de nekem a chilis verzió okozta a nagyobb élvezetet: hasonlított egyik kedvenc italomra, a mézes-chilis pálinkára. Előbb jött a csípősség, aztán a kellemes édes íz, tökéletes volt! És még utána vezethettem is! :)