Két éve már sikerült egy napon belül meghódítanom a Badacsony, Szigligeti-várhegy, Szent György-hegy, Csobánc, Tóti-hegy és Gulács alkotta sextettet, idén is ez volt a tervem november negyedik szombatjára. Bár a túra rendezése új kezekbe került, de Kohán Balázs és Wehner Gézáék neve számomra biztosíték volt arra, hogy méltó módon fogják továbbvinni ezen emblematikus túrát, így a várható tömegrendezvény feeling sem tántoríthatott el ezen döntésemtől. 

Szombaton már fél 7 után néhány perccel a badacsonytomaji Tatay Sándor Általános Iskola előtti parkolóban tollászkodtam, hogy összeállítsam a megfelelő túrafelszerelésemet. Nagy dilemmában voltam, ugyanis már ezen reggeli órában is az évszakhoz képest kellemes hőmérséklet fogadott, ám a meteorológusok kora délutánra egy kis esővel rémisztgettek, így végül a vékony esőkabátomat és egy cserefelsőt is a hátizsákom mélyére süllyesztettem, biztos, ami biztos alapon. Elvégre ha az ember túrázik, el tud kényelmesen cipelni néhány kilónyi súlyt... Azzal meg nem számoltam, hogy később, néhány kilométerrel a lábamban meggondolom magam, és futótempóra váltok, de erről majd később! :)

Belépve az iskola aulájába már a túra rajtja előtt fél órával komoly embertömeggel szembesültem, a sor vége a büfénél kanyargott, be is álltam gyorsan, majd röpke 20 percig el sem mozdultam onnan, ugyanis a sor egyáltalán nem mozgott, csak a vége lett hosszabb és hosszabb. A rendezők ugyanis még csak ekkor próbálták beröffenteni a nevezési rendszert, így nagyjából 7 óra után 5 perccel kezdődött meg a hivatalos nevezési procedúra, mire az emberek egy része, velem együtt egyre ingerültebb lett, ugyanis jó ideig az előnevezetteket is a helyszíni nevezőkhöz állították be. Szerencsére ezt a hibát orvosolták, így rögtön az előnevezők sorába katapultáltam, innentől felgyorsultak az események, megkapva az itineremet útra készen álltam!

Egy perccel a hivatalos legkorábbi indulási idő után ki is léptem az iskola kapuján, hogy belecsaphassak a lecsóba, a polgármesteri hivatal és a helytörténeti néprajzi gyűjtemény épületei mellett becsatlakoztam a Balatoni Kék túraútvonalába, melyet csak néhány méteren keresztül, az ország egyetlen bazalttemplomáig, a Szent Imre templomig. Megjegyezném itt, hogy Európában is csak kettő bazalttemplom áll napjainkban, így még inkább becsüljük meg, és gyönyörködjünk benne! :) Főleg ha az időjárás miatt a tájban nem igazán lehet... Ugyanis a Balaton medencéje fölé alacsony rétegfelhőzet/köd telepedett le, csak reménykedni tudtunk a túratársaimmal, hogy ez a délelőtti órákban felszáll, ne adj' Isten szétoszlik, hogy kilátásban is gyönyörködhessünk, ne csak a közvetlen közelünkben lévő dolgokban. Lelövöm azonban a "poént", a gyors lábúaknak ez ma nem adatott meg, bár a túráról hazafelé tartva már az autóból láttam a Csobánc és a Gulács tetejét... Tipikus! :)

Szóval ott tartottam, hogy az impozáns Szent Imre templom mellett jobbra fordultam a sárga sáv jelzéseket követve, meredeken felfelé, a Badacsony csúcsa felé. Nincs mese, már az első méterek szuszogtatóak, elvégre teljesítménytúrán vagyok, vagy mi a szösz - jelentettem ki magamban. Elhagyva a házakat táblák csábítják az erre kiránduló vándorokat a Szent István király kápolna felé, én azonban most inkább a Klastrom-kutat és a II. János Pál pápa emlékhelyet szeretném becserkészni, melyet egy kis bazaltlépcsős szakasz után, gyönyörű őszi színekben pompázó erdőben, lábam alatt friss és a hajnali párás időnek köszönhetően nedves, csúszós avart rugdosva tehettem meg.

Csúszós bazaltlépcső, ködös időben, gyönyörű késő őszi színekkel kombinálva

II. János Pál pápa emlékhely

Hamarosan elértem az OKT útvonalát, és a Kőkaput is, a ködben is mutatós bazalt kőtenger mellett szedtem tappancsaimat, feljebb és feljebb, míg nem a szalagok a Kisfaludy kilátóhoz vezettek, mely a Badacsony 438 méteres csúcsán kínál kiváló panorámát. De mint említettem, nem ma, a kilátót is alig lehet látni még a mellette lévő pihenő padoktól is, ahol az ellenőrző pont személyzete pecséttel jutalmazott eddigi fáradozásaimért cserébe, valamint egy kis terülj-terülj asztalkával. Éltem is a lehetőséggel, egy kis marék diákcsemegét elmajszolva indultam tovább a kék sávokat és a terepfutó esemény miatt rendkívül alaposan kijelölt útvonal szalagjait és narancssárga nyilait követve. Rövid, de annál csúszósabb etap jött a Hertelendy-emlékig, majd az idáig elvesztett szintet gyorsan visszaszedve már az Egry József ki(nem)látóhelynél jártam. Innentől a tanúhegy fennsíkjának peremén haladtam, el a ködben rejtelmesen előbukkanó Ranolder kereszt mellett, egészen a Bujdosók lépcsője kiinduló- vagy végpontjáig, attól függően, hogy honnan is nézzük! :) 

Ranolder kereszt

Bujdosók lépcsője, majrévassal! :)

Több száz csúszós lépcsőfok várt rám, nem szégyelltem inkább lassan, a majrévas korlátot szorongatva megtenni ezen métereket, ugyanis november elején a Macskakői kilátó meredek lépcsőjén sikerült már egyet tanyálnom, valamint Keresztény Laciékkal a túrára való utazás során is szóba került a csúszós (vagy épp lefagyott) lépcsők veszélyének témája. Így hát szinte araszolva értem le a volt Rodostói turistaházig, melyet megkerülve hamarosan gyorsabb tempóra is kapcsolhattam az aszfaltos burkolatnak köszönhetően. Meg sem álltam Badacsonytördemicig, kivéve egy-két fotózás erejéig, többek között egy szerintem igen jól sikerült dombormű kedvéért. Fényképezése közben az engem utolérő túrázók meg is jegyezték, hogy hogyan sikerült ezt futva kiszúrnom... Mondtam erre, hogy csak olyan terepen szeretek futni, ahol a terep megengedi, és nem kell folyamatosan a lábaim elé néznem, hanem van lehetőségem közben a tájban gyönyörködni. 

Megmosolyogtató, frappáns felirat! :)

Az említett dombormű: Szent Orbán, a szőlősgazdák, a szőlők és a jó termés védőszentje

Keresztülkocogva az ébredező Badacsonytördemicen kereszteztem a Tapolca-Székesfehérvár vasútvonalat, majd a 71-es országutat, hogy megkezdhessem a pihenő szakaszt Szigligetig. Merthogy úgy voltam vele, hogy ezt lesétálom, hogy rápihenjek a következő emelkedőre, ám a lábaim megszabotálták ezen tervemet, ugyanis a távolban megpillantottam egy terepfutó hölgyet, és úgy érzékeltem, hogy egyre közeledek hozzá. Így elkapott a "versenyszellem", hogy utolérjem, melyet még a falu névtáblájáig sikerült is megvalósítanom. Az Avasi templomromig nem is lassítottam, ám innentől az ófaluig az emelkedő egyre komolyabb lett, így inkább befékeztem, mert nem a seggemen véve a levegőt akartam meghódítani a szigligeti várat. Ekkor futott el mellettem Sár Cecília, akit már több túráról is ismertem látásból, azonban még nem volt szerencsém vele együtt haladni. Ekkor még alaposan el is húzott előlem, én az ófalu nádfedeles, számomra oly érdekes és lenyűgöző házai között szinte megálltam, újabb és újabb fényképeket készítettem, elvégre tudtam, hogy az amúgy alapvetően oly mesés panorámafotók ideje még továbbra sem jött el. 

Szigliget, ófalu

Szigligeti vár, ködbe burkolózva

A várat a Szűz Mária neve templomtól induló sárga sáv jelzéseket követve tudtam megközelíteni, belépve annak kapuján pedig tudtam, hogy meredek lépcsősor fog felvezetni engem annak "tetőpontjára", ahol a második pecsétemet szerezhettem be,  elvégre meghódítottam a második tanúhegyet is, a Szigligeti-várhegyet! Odáig pedig a monumentális várrom megmaradt várfalait vehettem alaposan szemügyre, mély lélegzetvételek kíséretében. 

A pecsételést követően, a várból lefelé menet sikerült utolérnem Cilit, akivel innentől a Csobánc lábáig végig együtt haladtam, az emelkedőket leszámítva végig kellemes futótempóban, közben jókat beszélgetve, igazán jó társaság volt, melyet még egyszer köszönök neki! :) Na meg azt is, hogy végül sikerült ilyen számomra űridőt "futnom", ha vele nem kezdek el kocogni, magamtól biztos nem vettem volna ilyen gyorsra a figurát, melyet persze abszolút nem bánok, sőt!

Ajándék falatok

A templomnál jobbra fordultunk, majd a Szigligetre vezető bekötőutat követve ki is értünk az OKT jelzései mentén a 71-es főút mellett haladó kerékpárútra, melyet a hegymagasi elágazásig el sem hagytunk, ekkor egy bal kanyart véve megindultunk toronyiránt, továbbra is aszfalton a Szent György-hegy méretes bazaltkúpja felé! A Lengyel kápolnát nem a klasszikus OKT útvonalon értük el, hanem jelzetlen, szalagozott úton, érintve a Horváth pincét, ahol meglepetés frissítőpont fogadott, egy-egy müzlit kaptunk. Amikor már megkezdtem volna ennek elmajszolását, a pince kerítésénél még épnek tűnő szőlőfürtökre lettem figyelmes, le is csaptunk egy-egy fürtre, melyeket megízlelve nem kellett csalódnunk: lédús, édes szőlőszemek, mennyei frissítés! - állapítottuk meg egyöntetűen. Így az emelkedő leküzdése sem okozhatott már gondot, a Lengyel kápolna és környéke nagy kedvencem, így még fájóbb volt látni, hogy a Tarányi présház - annak ellenére, hogy tábla hirdeti a felújításának szándékát - egyre rosszabb állapotban van. Remélem a közeljövőben tényleg teljes ráncfelvarráson fog átesni!

Lengyel kápolna

Az Oroszlánfejű kútnál éppen egy fiatal pár töltötte meg palackjaikat, én itt most nem vételeztem vizet, mert nem éreztem szükségesnek, mondtam is Cilinek, hogy számomra ez az ideális túraidő, 5 fok környéke, alig izzadok, fázni sem fázok, csak az a fránya vérkeringésem lehetne jobb, hogy jusson elég vér a végtagjaimba...

Egy kanyarral és egy "szinttel" feljebb pedig már a Mennyország kerthelyiségnél jártunk, meséltem is rögtön a nyári itteni élményeimet, melyeket az Öt kápolna a Szent György-hegyen túramozgalom teljesítése során szereztem. Rövid, de kemény emelkedő végén pedig az OKT-ről a kék háromszög jelzéseire váltva a tejfehér ködben megbújó Szent György-hegy 415 méteres csúcsán találtuk magunkat, ahol harmadik pecsétünket is beszereztünk, jelezvén, hogy a harmadik csúcs is meghódítva, a "munka" fele sikeresen kipipálva!

Bazaltorgonák

Ennek megünneplése pedig nem is lehetett volna méltóbb, elvégre a környék nagy látványossága, a bazaltorgonák következtek, fotózkodással! Mert akkora nem tudott lenni a köd, hogy ezeket ne tudjuk megnézni... Azok aljában pedig a gasztronómiai jutalom következhetett: a Kaán Károly turistaház padjain prezentálva. Én egy jó adag agyonsózott paradicsomot, egy fél tányér uborkával vegyítettem, majd búcsúzóul egy lekváros kenyérre csaptam le, hogy energiával újratöltve vághassak neki a túra második felének, hiszen itt volt a célpontja a 20A résztávnak, és volt a rajtja a 20B távnak. A túra során pedig először (és utoljára) az órámra pillantottam érdekességképpen: 19,6 km 2 óra 50 perc alatt! Ez kellő motiváció volt a további erős tempóhoz.

Kaán Károly turistaház

A hegyről továbbra is kocogva ereszkedtünk le, megállni csupán egyszer álltunk meg, mikor ismét sikerült kiszúrnom néhány ép szőlőfürtöt. Rájuk is mozdultunk, a szőlősgazda sem nézett ránk csúnyán, köszöntünk egymásnak, majd a szőlőszemeket megízlelve repültünk tovább, az ekkor még csak a távolban fel-feltűnő Csobánc irányába. Illetve amit abból láttunk, ugyanis a teteje a felhők "rengetegében" bújt el előlünk... Pedig mi csak "átkelni" szerettünk volna rajta és megcsodálni tetejéről a 360°-os panorámát a Balaton-felvidékre és a Balatonra, nem kellett volna ily szégyenlősnek lennie! :)

A hegy aljában, elérve a Kisapátit Tapolcával összekötő mellékutat egy időre elbúcsúztunk a turistajelzésektől, szalagozott szakasz várt ránk egészen Gyulakeszi központjáig. Erről a szakaszról az maradt meg az emlékezetemben, hogy nem túl érdekes, ám mégis oda beégett rész: a felázott, saras út miatt. Tartottam is emiatt ettől idén is, szerencsére azonban most viszonylag könnyen ki tudtunk kerülni minden kisebb-nagyobb pocsolyát, bár néha korcsolyázni is kellett ehhez. Legizgalmasabb pontja pedig ismét az Egervíz-patak fölötti átkelés volt a szűk, lábaink alatt izgő-mozgó fahidacskán!

Egervíz-patak, patakátkelés

Gyulakeszire érkezve

Szerencsére gyorsan átkocogtunk Gyulakeszire, a focipálya mellett értük el a falut, ám ennél nagyobb látványosság volt a szépen helyrepofozott Esterházy kúria és a Kisboldogasszony templom. A kocsma fele pedig EP felirat vezetett minket, ám itt tényleges pontőrt nem találtunk, így rögtön a zöld jelzéseket kezdtük el figyelni, hogy elvezessenek minket a Csobánc oldalába. Ezen a szakaszon értük utol a 20B élmezőnyét, szerencsére itt még széles szekérúton haladtunk, így ez nem okozott nehézséget, annál inkább az egyre intenzívebb emelkedő! A Rossztemplomnál a szalagok "lerövidítésre" utasítottak, a jelzetlen út után már ismét az OKT útvonalát követtem immáron egyedül, Cecília egy kicsit lemaradt mögöttem, hogy aztán majd később újra megelőzzön! :)

Előttünk a Csobánc, már amennyit látni enged magából

Két visszafordítóval és nagyjából 100 méter szintbeli emelkedéssel a lábamban értem fel a 378 méteres Csobánc csúcsára, melynek platóját áll Csobánc várának romja, ahol a negyedik pecsétet is bezsebeltem: 4. tanúhegy mellé is pipa kerülhetett ezennel! Mellé pedig egy klasszikus Sport szelet volt a jutalmam! :)

Csobánc vára, miben másban, mint ködben :)

A ködbe vesző várromról azért egy képes készítettem, mielőtt ismét csak kocogósra váltottam a tempómat, a meredek, egy ember széles ösvényen óvatosan haladtam, ugyanis a nedves kövek és a keresztbe futó gyökerek miatt nagyon oda kellett figyelni, hogy hova lépek, orra esni nagyon nem szerettem volna. A Vár-kúthoz szerencsésen leérve vége volt a veszélyes szakasznak, jöhetett az élménykocogás a Csobánc oldalában fekvő szőlőbirtokok között, végig lefelé a műútig, ahol egy jobb-bal kanyarkombinációt bevéve ráfordulhattam a Káptalantótiba vezető célegyenesnek.

 A településre beérve, annak központjában, három a magyar igazság alapon kiszúrtam egy újabb fürt ép szőlőt, melyet el is fogyasztottam a falu kocsmájáig, ahol frissítőpont kapott helyet. Így itt csak néhány finom uborkát és néhány szem aszalt sárgabarackot és szilvát vittem be az emésztőrendszerembe, cukorutánpótlás gyanánt.

Merthogy következett  a kék háromszögön az újabb emelkedő, már a Tóti-hegy csúcsának közvetlen közelében jártam, amikor a zöld sávra váltottam, majd jó 300 méterrel később a zöld háromszögre, mely felvezetett egy fokozottan védett területen át a Tóti-hegy 347 méteres csúcsára. Bár a Szigligeti-várhegy után ez a második legalacsonyabb csúcs, ám az utolsó emelkedője szerintem mégis a legkeményebb. Ismét egy ember széles ösvény, komoly emelkedési szöggel, csúszós talajjal, ráadásként jelentős szembeforgalommal, elvégre más módon nem lehet lejutni a csúcsról. Ahonnan amúgy ugyancsak mesés, 360°-os panoráma tárulhatna elém, ha azok a fránya felhők magasabbra emelkednének... De azok továbbra sem tágítanak, így csak a tudat, hogy ezt is megmásztam, és az 5. pecsét kiérdemlése vígasztalhatott. És a déli harangszó, melyet a csúcs közvetlen oldalából, még felfelé menetben hallottam... Te jó ég, még csak dél van, és én már itt tartok! - állapíthattam meg elégedetten.

Visszatérve a zöld sáv turistaútra, a Gulács felé fettem az irányt, kellemesen lejtős úton kocogva ereszkedtem az Istvándy pincészet birtoka felé, közben pedig a Csobáncon kapott Sport szelet eltüntetésén tevékenykedtem. Rövid aszfaltos menetelés után jöhetett immáron az OKT-n az újabb emelkedő, éreztem is hogy azért fáradok rendesen, de jól tudtam, hogy ez lesz az utolsó igazi erőpróba! 

Ha már kilátás nem volt: hatalmas bazaltoszlopok a Gulács oldalában

Pár percnyi szuszogtató emelkedő után fordulhattam is jobbra, a kék háromszög jelzésekre váltva, melyek egészen a hegycsúcsig irányítottak el. Ismét csak szűk, csúszós szakasz, jelentős szembeforgalommal, ráadásul elég lassan is akart "elfogyni". De nem adtam meg magamat, próbálkozásaimat siker koronázta, a 393 méteres csúcsra felérvén újra pontőrök fogadtak, a 6. pecséttel és nápolyival! Megvan a hatodik is, hurrá! - jelentettem ki. Ám még a célig van hátra jó 5 kilométer, így a teljes örömmámor még váratott kicsit magára. A telefonos leolvasás itt nem ment zökkenőmentesen, kicsit várnom kellett, mire sikerült a művelet, a pontőr hölgy rá is kérdezett hogy Soós András vagyok-e. Erre egy terepfutó hölgy rákérdezett, hogy az a Soós András, aki a Lővérekről írt egy bejegyzést? Igen volt a válaszom, cserébe kaptam pár igen kedves, dicsérő szót, melyet ezúton is köszönök neki! Ezek az igazán motiváló pillanatok, amikor egy nekem teljesen ismeretlen ember gratulál a blogomhoz! És adnak újabb és újabb löketet, hogy időt nem sajnálva órákon át szépítgessem a beszámolóimat, élményleírásaimat valamint válogassam hozzá ki a legjobban sikerült illusztráló fotóimat! :)

Így hát szívemben boldogsággal vágtam neki az utolsó lejtőnek, és állapíthattam meg, hogy bizony mintha tisztulna az idő, a távolban már a Badacsony egész jól kirajzolódott, ám a Balaton víztükrére továbbra sem sikerült rálelnem a távoli horizonton. Visszaérve az OKT útvonalára ért utol Cecília, majd száguldott el előlem sebesen. Én ekkor már úgy voltam, hogy innen amint kiegyenesedik az út, belassítok és besétálok a célba. Ám a műúton átkelve, a lépcsőt megmászva a távolban újabb terepfutókat láttam meg a távolban, ismét csak elkapott a versenyszellem, hogy őket még csak meg kellene előzni, na meg ha már végig kocogtam szinte az összes sík átvezető szakaszt, akkor miért ne tenném ezt ugyanúgy az utolsó kilométerekben is? Hadd szóljon - hoztam meg a döntést, és eredtem az említett futók után! 

Gulács aljából a Hármas-hegy, távolban pedig a Badacsony, közöttük haladtam el Badacsonytomaj felé 

Szomorúan konstatáltam, hogy az időjárás jelző kőnek hűlt helye, így a pontos időjárásról nem kaphattam információt, ám ekkor végre először a nap során, a felhők közül napsugarak szűrődtek be! Ez ám a jó befejezés, végre egy kis minimál napsütés! :) - állapítottam meg élvezettel. A Hármas-hegy birtokai között értem be Badacsonytomajra, a Petőfi után végigkocogva értem utol az "üldözött" hölgyet, majd a célba befutva még két srácot is sikerült szinte teljesen megközelítenem! Ez ám a méltó befejezése a túrának!

Belépve az iskola aulájába épp a terepfutó verseny díjátadó ceremóniája kezdődött, ám én a túrázók asztalához léptem, hogy leadjam a pecsétekkel teli igazolólapomat, majd az órámra pillantva jött az igazi meglepetés! 5:57 perccel a rajtom után sikerült visszaérnem a 42 kilométeres körről, ugyan az oklevélre 5 óra 58 perc került, de ez nem szegte kedvemet, átvéve azt és a túra teljesítéséért kapott jelvényemet vonultam hátra az ebédlőbe, hogy egy nagy tányér babgulyással pótoljam a nem kevés elégedett kalóriát. A leves mellé pedig sikerült egy jót beszélgetnem két résztvevővel, mielőtt az autóba pattanva megindultam volna haza. Jó kis túra volt, mindenkinek csak ajánlani tudom! :)

A jól megérdemelt oklevél és jelvény párosa! :)