Vannak olyan napok, amikor egy ember egyszerre több túrán is részt venne szíve szerint, ilyen volt szeptember 8-a is. Ezen a napon rendeztük meg egyesületemmel, a Borostyánkő TSE-vel az Alpannonia túrákat, mely sajnos egy napra esett idén egy másik vas megyei megmérettetéssel, a Hegyhát túrákkal. Mivel idén egyik fő célom a Vas Megye Teljesítménytúrázója mozgalom túráin a lehető legtöbb kilométer összegyűjtése, így már korábban is érdeklődtem a Hegyhát túrát rendező Vasvári Természetjáró Sportegyesületnél, hogy van-e lehetőség a túra hivatalos időpontján kívül bejárni a túrát. Pozitív választ kaptam tőlük, eredetileg szeptember 7-én jártam volna be, de közben kiderült, hogy be kellene még segítenem pluszba az Alpannonia túra előkészítési munkálataiba, így végül vissza kellett azt mondanom. Most végre a kivett szabadságnak és a jó időnek hála pótolhattam e hiányosságomat, így a labda már a másik térfélen pattog, azaz hogy még így is elismerik-e a teljesítést vagy már nem. Ha más nem, akkor a Hegyhát turistája túramozgalmat teljesítettem október utolsó napján, melynek útvonala megegyezik szinte teljesen a Hegyhát 50 útvonalával. Jöjjön tehát a Vasi-Hegyhát meghódításának rövid krónikája! :)

Indulás! A vasvári Nagyboldogasszony templom mögött már kezd világosodni

Szerda reggel 6 óra után pár perccel a vasvári vasútállomásnál parkoltam le az autót, majd 6:10-kor már útra is keltem, a kora reggeli hűvös, szeles időben még rétegesen öltözékben. Az első kilométerek rögtön aszfaltkoptatással teltek a Katonák útja piros sáv jelzéseit követve: előbb a 8-as főút mentén, majd egy rövid átkötő szakaszt követően a Vasvárt Oszkóval összekötő műúton baktattam tovább.

Az erdő fölött hegyek kukucskálnak ki! Vagy Inkább csak egy felhő viccel meg? :)

Ez az utóbbi szakasz már ismerős volt: mind a Mindszenty József Emléktúra, mind a Nagy Gáspár Emléktúra is "igénybe vette" az Oszkó felé haladó műutat. Utóbbi túra a piros kereszt jelzésen letért róla jobbra, én azonban most itt tovább mentem egyenesen még egy jó darabig, egy balos letérésig, ahol végre erdő és erdei út fogadott, minimális sárral, és egy aprócska figyelmeztető táblával! Eszerint intenzív vadászatot folytatnak a területen, így október 31-ig tiltott az áthaladás. Én most kockáztattam, és bíztam benne, hogy már elvégezték a "munka" nagy részét, és a mai napon már nyugodtan tudok túrázni a környék erdeiben. Hamarosan elértem a 17-es számú vasútvonalat a Sándor-lépcsőnél, majd egy eléggé vizenyős szakaszt a hátam mögött tudva értem ki a volt oszkói vasútállomás közvetlen közelébe, ahol ezen felül még pár lakóház is található. 

Oszkó volt vasútállomása közelében

Itt megtaláltam a vadászatra figyelmeztető tábla párját, így a továbbiakban nem kellett már vadászattól tartanom. A Jeli Arborétumig tartó etap végig gyönyörű tölgyes-fenyves vegyes erdőkben vezetett, az erdő sűrűjéből egyszer csak egy hatalmas szarvasbika ugrott ki elém, fantasztikus élmény volt ha csak másodpercekre is, de látni őt. Aztán egy őz sétált ki elém, ő már kevésbé volt félénk, hagyta is, hogy ugyan távolról, de készítsek róla néhány képet.

Találkozások az erdő lakóival (galéria)

Érdekes megfigyelni, hogy mekkora a színbeli különbség az út két oldala között!

Az arborétumhoz érve annak bejáratához tettem egy kitérőt, bár sejtettem, hogy az már ilyenkor zárva lesz... Pedig így ősszel sem lehet mindennapi a rendkívül gazdag növényvilága, nem csak májusban érdemes ide betérni a rododendron virágzáskor.

Jeli Arborétum (zárt) bejárata 

Az arborétumtól a piros sáv jelzéseket a sárga sáv jelzésekre cseréltem, melyek egy hosszú egyenest követően lejtmenetre késztettek az oszkói szőlőhegy aljába. A túra egyik kedvenc szakasza következett, végig a szőlőhegy tündéri prés- és hétvégi házai között, melyek közül jó pár bizony még zsúpfedeles volt! Felért egy kis történelmi időutazással is a porták közötti séta! :)

Oszkói-szőlőhegy

A szőlőhegyet elhagyva véget értek a sűrű erdők, a távolba elnézve a szántóföldek vették át a domináns szerepet. Tudtam, hogy a túra e tekintetben három részre osztható, az első és a harmadik harmada döntően erdőkben halad, míg a középső harmada leginkább szántóföldeken, azok szélén. A szántóföldek széléről cserébe messze el lehetett látni, így átfogóbb képet lehetett kapni a Vasi-Hegyhát valódi domborzatáról. Az elején azt a benyomást keltette a vidék, hogy csak minimálisan hullámzik, ez később egy kicsit átfogalmazódott bennem. :)

Itt még síknak tűnő vidék!

Vadászles, háttérben az oszkói templommal és az őszi erdővel

Előbb Oszkó szélét érintettem, majd egy elkerített tó mellett elhaladva már az olaszfai Szent Miklós templommal szemezhettem perceken át, mely Olaszfa legmagasabb pontjára épült.

Elkerített tó Oszkó és Olaszfa között

Beérve Olaszfára a IV. Béla park jelentette még a látnivalót, valamint a falusi hétköznapi élet: a réteken szarvasmarhák legeltek, lovak szaladgáltak, a szántóföldeken mezőgazdasági gépek dolgoztak, a baromfiudvarban a szárnyasok kergették egymást.

IV. Béla park

Olaszfai életképek (galéria)

Elhagyva a falut egy a túrán jelentősnek mondható emelkedő következett, melynek tetejéről visszanézve a falura és a környékre a korábban vázolt szinte teljesen sík jelzőt lecseréltem a kellemesen hullámzó dimbes-dombosra.

Panoráma az Olaszfa feletti domb tetejéről

Egy szó mint száz, jó volt körbenézni, nem számítottam ilyen szép látványra. Cserébe a sárga sáv jelzések viszont gyanúsan eltűntek egy ideje... Pedig a domb előtt pont volt egy Hegyhát 50-es irányjelző tábla, mely a domb tetejére irányított! Elővettem a telefonomat, így már ki is jelenthettem, amit eddig csak sejtettem! A turistaút bizony jó 2-300 méterrel jobbra, az erdőben halad! De a bozótharcot inkább kihagynám, így alternatív megoldást kezdtem keresni a toronyirányt megközelítés helyett. Hohó, a távolban van egy nagyfeszültségű villanyvezeték, ott egy széles sávban az előírások szerint nem szabad erdőnek lennie, na majd ott visszakavargok a helyes útra! Aztán odaérve egy vadászlesen látom az újabb Hegyhát 50-es útbaigazító táblát! Akkor mégsem tévedtem el, csupán a track a turistaútra volt megrajzolva, míg a valóságban a túra ezen a szakaszon nem azon haladt... :)

Volt út, nincs út!

Visszatérve a sárga sáv jelezte útra egy szántóföldön kellett áthaladnom, melynek elején még volt út, aztán egyszer csak vége szakadt annak a semmi közepén, ugyanis éppen aznap dolgoztak kint a mezőgazdasági gépekkel, beszántottak mindent, így az utat is. Nézzük a jó oldalát! - gondoltam. Ha pár órával később jövök már az út elejét sem találom meg...! :) Átvágva a frissen beszántott szakaszon erdő szélén haladtam egészen Győrvárig. Az út mellett pedig pirosló pipacsok... az időjárás a bolondját járatja a természettel!

Pipacs október legvégén...

Még a falu előtt újra kereszteztem a 17-es vasútvonalat, majd a Kuruc parknál értem be a falu "központjába". Itt egy hangulatos játszótér fogadott kalózhajóval, és számos ismeretterjesztő táblával, melyeken különböző növényekkel valamint a Hegyhát falvainak történetével, látványosságaival ismerkedhet meg az ide tévedő turista. A park határában pedig az 1706. november 6-7-én megvívott győrvári csata emlékhelye, valamint világháborús emlékművek, haranglábbal. A győrvári csata amúgy a Rákóczi-szabadságharc harmadik legnagyobb győztes csatája volt, a kuruc csapatok élükön Béri Balogh Ádámmal és Bezerédj Imrével megsemmisítő csapást mértek a császári labanc katonákra.

Kuruc park, játszótér

A győrvári csata és a két világháború emlékművei

A kis történelmi intermezzo után folytattam utamat tovább, az Árpád-házi Szent Erzsébet templomnál (melynek óráját még nem állították át!) balra fordultam, és a falut a Birkás Pálinka telephelye mellett hagytam el, ahonnan komoly cefreszag áradt ki.

A 74-es főutat keresztezve aszfalton vágtattam tovább Hegyhátszentpéter felé, ahol a tájházat meg szerettem volna nézni belülről is, emiatt hívtam is a tájház gondnokát, hogy hamarosan érkeznék, ha lehetséges, akkor nyissa azt ki nekem. De sajnos a telefonban megtudtam, hogy éppen kórházban fekszik szegény, így jobbulást kívánva neki búcsúztam el tőle, és a ház megtekintésének lehetőségétől is. Ám mielőtt beértem volna a faluba, a Sárvíz hídján való áthaladást követően jobb oldalt az erdői fái között egy betonból készült "valamire" lettem figyelmes, így hát közelebb is mentem, hogy megnézzem! Egy forrás díszes, valamilyen királyt formázó foglalatára, és a mögötte lévő érdekes kútra leltem! Most itthon rákerestem, hogy megtudjam, mire is bukkantam pontosan. Egy biztos, állapotuk sok jóval nem kecsegtet a jövőt illetően! :(

Az erdő mélyen megbújó forrás és környéke

A forrás közelében egy Árpád-kori vár nyomai figyelhetők meg, mely a legenda szerint Boda királyé volt, aki gőgje miatt várával együtt elsüllyedt a mocsárban. Ennek a legendának az illusztrációját készítette el Szántó Imre, amit láthattam én is a forrás közelében. A várat egy torony jelképezi, amely alatt egy betonkút látható, a kút fenekén egy hatszirmú virággal (melyet én a sűrű avartakarónak köszönhetően nem láttam...). A tornyot pedig kígyók veszik körül, melyek már vélhetően az új urai a várnak. A vár előtt pedig Boda király szobra áll, mely kútházként is funkcionál. Forrás: https://www.kozterkep.hu/~/24069/Boda_kiraly_legendaja_Gyorvar_1977.html

Hegyhátszentpéter, őszi életkép

Hegyhátszentpéter hangulatos házai között igazi késő őszi érzésem volt, több udvarban faragott tökökkel, sárguló szőlőtőkékkel, szalmából készült különféle alkotásokkal. Még frissítés gyanánt finom szőlőt is sikerült találnom, mely még egyáltalán nem fagyott el, köszönhetően a hosszan tartó indiánnyárnak! Aztán a falu túlsó végén végre elértem a tájházhoz is. Személyes nagy kedvenceim a népi építészet e remekművei, de ez különösképp tetszett, hosszú percekig nézegettem a takaros porta épületegyüttesét, virágzó muskátlikkal, tökökkel díszítve. Ide még mindenképpen vissza kell térnem - állapítottam meg a továbbindulásom előtt.

Hegyhátszentpéter, tájház

Petőmihályfai kompozíció

Petőmihályfáig újabb aszfalton eltöltött kilométerek következtek, csak a falun átérve érezhettem talpaim alatt ismét puhább burkolatot, dús fűszőnyegen indulhattam meg a Petőmihályfai-hegy irányába, ismét egy kis pulzusemelő emelkedő "társaságában". Előbb még csak a távolba elnézve szemezhettem a szőlőhegy hétvégi házaival, majd hamarosan már azok közvetlen közeléből tekinthettem vissza Petőmihályfára és a Vasi-Hegyhát további településeire, erdőségeire és mezőgazdasági területeire. Csodás látvány volt, mind a panoráma, mind a takaros házikók látványa! A hegy tetején pedig a Szent Bertalan kápolna fogadott, melynek ajtaján bekukucskálva a "bútorzata" le volt takarva, talán épp a felújításra készülnek - gondoltam. Ugyanis szegény templomra ráférne egy alapos renoválás kívül-belül.

Petőmihályfai-hegy

Szent Bertalan kápolna

Ezennel véget is ért a második harmada a túrának, jöhetett az utolsó harmad, ismét erdőkben, újra a piros sáv jelzései mentén Vasvárig (eddig végig a sárga sáv vezetett), közben a Katonák útját is érintve. E szakaszt a végtelen egyenesek és derékszögű kanyarok és a szintén végtelen erdőségek jellemezték. A Katonák útja egyébként egy ősi kereskedelmi és hadi út, a történelem során évszázadokig közlekedtek ezen az úton a katonák és kereskedők a Dunántúl közepétől Észak-Itália felé és vissza.

Végtelen erdők 

Volt időm tehát újra az őszi színekben gyönyörködni, érdekes volt megfigyelni, hogy milyen jól megférnek egymás mellett a tölgy- és a fenyőfák! Áthaladtam a Városerdőn, majd az utolsó hosszú egyenest követően Kismákfa fölött találtam magamat, ahonnan remek kilátás nyílott a Kőszegi-hegység felé. Fotózni természetesen nem lehetett jól, mivel egy magasfeszültségű villanyvezeték rondított bele a képbe... 

Távolban felbukkant a Kőszegi-hegység! A közelben pedig egy villanyvezeték is természetesen! :)

Kismákfa, Magyarok Nagyasszonya iskolakápolna

Leereszkedve a faluba, annak Magyarok Nagyasszonya iskolakápolnája keltette fel a figyelmemet. A falun keresztülsétálva már tudtam, hogy hamarosan visszaérek Vasvárra, ám addig még egy fontos látnivaló vár rám, nevezetesen a vasvári Szentkút! Rég jártam már itt, így nagyon kíváncsi voltam arra, hogy mennyi minden változott itt. Odaérve megállapíthattam, hogy maga a Rózsafüzér Királynője kápolna és a Szentkút forrása nem is, azonban az oda vezető kálvária teljesen megújult, az őszi erdővel pedig ez a hely maga volt a nyugalom szigete.

Vasvári Szentkút (galéria)

Megtöltöttem a palackomat forrásvízzel, majd a Csónakázó-tó felé vettem az irányt, melynek kis szigetén továbbra is ott sziszegett a hatalmas Kígyókirály! Az alkotás szintén Szántó Imre kezei közül került ki, melyhez az alábbi legenda tartozik: A legenda szerint a Feneketlen tóban süllyedt el a vas vár, amelynek kulcsát minden szilveszter éjfélkor a Kígyókirály hozza fel a felszínre. Aki pedig azt elveszi tőle, az örökre megszabadítja a várat az átok alól! Forrás: http://www.vasvar.hu/index.php?ugras=katalogus&katszama=145&elem=46514

Csónakázó-tó a Kígyókirállyal

A tó után következett a Vasvári Termálfürdő, mely a mostani jó idő ellenére azért zárva volt. :) Legvégül pedig egy kis kitérőt tettem a Vasvári Múzeumhoz, melyet meg szerettem volna nézni, ám mint kiderült, nem egészen úgy van/volt nyitva, mint ahogy én azt az interneten olvastam... Pont a zárás után értem oda néhány perccel, így csalódottan vettem az irányt a vasútállomás felé, ahol végül befejeztem a mai túrámat (8:09 menetidő, 46,36 km), és az autóba pattanva megindultam kedvenc kebabosom felé Szombathelyre!