Ha nyár, akkor Balaton! Sokan töltik a nyári szabadidejüket a magyar tengeren, ám előfordul, hogy az időjárás megvicceli a strandolni vágyókat. Ilyenkor egy átlagos embernek felmerül "B" tervként a Balaton környéki dimbes-dombos vidék felfedezése. Amikor pedig a kirándulás helyszínéről kell dönteni, az északi part kerül előtérbe, a Balaton-felvidék csodás tája. De mi a helyzet a Balatontól délre eső Somogyi-dombsággal? Valóban ilyen egyértelmű, hogy rögtön északnak vegyük az irányt?! Mielőtt meghoznánk a döntést e kérdésben, érdemes felkeresni a minden év júliusában megrendezésre kerülő Túrák Ságváron teljesítménytúra valamelyik távját! Választék bőven van: aki csak belekóstolni szeretne a Somogyi-dombság világába, annak ott a Tökölő 17 km-es távja, aki mélyebbre akarja ásni magát, annak ott a Löszölő 35 km-es verziója, míg aki "mindent" látni szeretne, az benevezhet a Megalöszölő 50 km-es megmérettetésére! Én az aranyközéputat választottam, és a középtávot, azaz a Löszölőt választottam, két okból is: egyrészt nem kevés esőt jósoltak a túra napjára, másrészt pedig tapasztalt Löszölő teljesítők megítélése szerint ez a legizgalmasabb útvonal, tartalmazza a főbb látnivalók mindegyikét, és még a legjobb frissítőpontokról sem maradok le! :)

7 óra előtt néhány perccel már Ságváron voltam - köszi Zoli a fuvart! :) -: a távolban már ekkor is csúnya esőfelhők rémisztgettek, de még száraz körülmények között léphettem be a ságvári iskola udvarára, ahol gyorsan elintéztem a nevezést, így végül kereken 7-kor már indulhattam is a Külső-Somogy lösszel borított vidékének felfedezésére! A falut rövid aszfaltkoptatás után hagytam a hátam mögött, a túra rögtön egy izgalmas horhosba vezetett: több méter magas löszfalak között, egy szűk ösvényen emelkedtem egyre feljebb és feljebb.

Horhos Ságvár határában

Kiérve a szurdokból, betonúton folytattam az emelkedést, szőlőbirtokok mellett sétáltam el, ahol ha kedvem tartotta volna, vehettem volna bárányt vagy laskagombát is! :) Ki tudja, vajon a túra után felszolgált áldos levesbe is innen lett beszerezve az isteni gomba? Az utolsó portánál pedig még egy "megfeneklett" hajóval is találkoztam, el is neveztem a magyar Noé bárkájának! :) Bár bizonyított tény, hogy régen magasabb volt a Balaton vízállása, de azért nem ennyire! :)

A Hát-utat szegélyező löszfalaktól "megszabadulva" értem el az első EP-t (Hát-út), ahonnan szalagozott ösvényen kezdtem meg az ereszkedést a Jaba-patak völgyébe. Ismét csak egy izgalmas szurdokban haladhattam, annyi különbséggel, hogy ezúttal annak peremén egyensúlyoztam!

A Jaba-patak völgye felé

Kiérve az erdőből, a már korábban említett Jaba-patak völgyében, széles réteken keresztül sétáltam a következő látványosság felé, nevezetesen a Betyár-barlang várt rám (2. EP)! Ide egy rövid, szuszogtató emelkedő vezetett fel, így a barlang bejáratához elég magas pulzusszámmal érkeztem meg. A szívfrekvenciám csökkentésében segítettek a pontőrök, ugyanis meginvitáltak a hegy gyomrába, melyet bűn lett volna visszautasítani! Még fejlámpát, vagy mécsest is adtak volna, hogy tudjak bent tájékozódni, de szerencsére beraktam a fejlámpámat otthon, mivel kaptam több fülest is túratársaimtól, hogy várhatnak rám ilyen sötét kalandok is! :)

Betyár-barlang/ 12-es szoba (galéria)

A barlangba a bejutás a legnehezebb, a bejárata folyamatosan töltődik fel a mállós lösznek köszönhetően, így lassan már guggolva sem lehet egy átlagembernek bejutnia. De ha betuszkolja magát az ember a bejárati ajtón, kitágul előtte a világ! Szó szerint: belül már ki is tudtam egyenesedni, csak az egyes helyiségek között kellett összehúzni magamat újfent. 12 helyiség van odabent, így nem meglepő, hogy 12-es szobának is hívják a helyiek a mesterséges barlangot. Hogy kik is áshatták ki? Biztos információk nincsenek erről, egyesek szerint a tatárok, mások szerint a törökök elől bujkálók az elkövetők... Ismertté a környéken betyárkodó Patkó Pista tette, aki betyárbandájával itt rejtőzött el a külvilág elől. Ekkor még a mainál is szűkebb volt a bejárata, csak kevesen tudtak róla, hogy a rókalyuk méretű bejárat mögött mi is rejtőzik valójában! Egy komoly labirintus... Nekem is sikerült majdnem elvesznem odabent! :)

Visszatérve a világosságba, szomorúan tapasztaltam, hogy a természetes megvilágítottság tovább csökkent, és a felhők nedvességtartalma sem kívánt tovább odafent maradni... Előbb csak cseperegni kezdett az eső, aztán rá néhány percre már rendesek kinyíltak az égi csapok. Ennek alapvetően nem örültem, de úgy voltam, hogy ennek is meg kell találni a jó oldalát: végre kipróbálhatom a 300 Ft-os "kukás zacskó" eldobható esőkabátomat! - gondoltam. És ezzel a lendülettel vettem is elő a táskám mélyéről, kibontottam a csomagolását, majd elkezdtem a magamra applikálását. Ez nem is ment olyan könnyen, mint amire számítottam: összetapadt, a "lyukakat" sem tudtam egyértelműen beazonosítani, hogy hova is dugjam a fejemet, konkrétan úgy éreztem magamat, mint amikor Balotelli a melegítő mezét próbálta magára venni - kevés sikerrel... Aki esetleg nem ismerné az ominózus esetet:   Forrás

Végül csak sikerült a művelet, így már komfortosabban éreztem magamat: szárazon folytathattam a túrát a Virágmányi kunyhó felé. Magát a kunyhót én nem is láttam, teljesen megfeledkeztem az EP névadójának felkutatásáról: elvarázsoltak a kínált házi pogácsák, és kenyerek... :)

Piros kereszt

Szép erdőkön keresztül haladtam tovább a Kási vár felé, útközben a Piros kereszt és a 4. EP (Nyim-patak völgye) késztettek megállásra. A vár előtti utolsó szakasz mezők szélén vezetett, innen megcsodálhattam a Somogyi-dombság tőlem délebbre eső hullámzó lankáit. Amik bár 2-300 méter közötti dombok, de a helyiek egytől-egyig hegynek hívják! :)

Kilátás a Külső-Somogy délebbi vonulataira

A Kási vár előtt már-már azt hittem, hogy eláll az eső, az intenzitása minimálissá vált, el is gondolkodtam az esőkabát elcsomagolásán: bár kitűnően vizsgázott (jól átjárta a szellő, nem főttem bele), de száraz körülmények között nem vágytam a viselésére! Aztán beérve az erdőbe, leszakadt az ég, a grandiózus földvárat nem csak én, hanem az intenzív csapadékhullás is elérte... Itt vártak rám az 5. EP kedves pontőrei, akik alaposan elrejtették a nedvességcseppek elől a friss pogácsákat és a sárgabarackokat, de előttem felfedték a leplet, hogy pótolhassam az eddig elégetett kalóriákat! :) A várat csak a pecsételés után kezdtem vizsgálgatni: nem vagyok nagy földvár fan, sokszor a sáncait sem látom meg, de itt pont az ellenkezője volt a helyzet! Akkorák voltak a sáncok, hogy azok méretei miatt nem tudtam átlátni a földvár egykori szerkezetét... :) A számok is jól kifejezik az Árpád-kori erőd méreteit: 95x90 méteres, 0,63 hektáros a vár területe! Hazánk egyik legnagyobb földvár-maradványán tekinthettem meg... És készítettem is volna erről számos fotót, ha nem épp ezekben a pillanatokban merült volna le az éjjel csutkára töltött öreg fényképezőm (még mielőtt elértem volna a leglátványosabb sáncokat, dombokat)... Így hát nem maradt más, mint szomorúan továbbkullogni, és a továbbiakban a nem túl jó minőségű képeket csináló telefonommal dokumentálni a túrát! 

Kási vár (galéria)

A vártól szalagozott ösvényen ereszkedtem vissza a Nyim-patak völgyébe, a szalagozás ellenére is bolyongtam egy jót az erdőben, nehezen láttam a sárga szalagokat a bepárásodott, vízcseppekkel teli szemüvegem mögött... De ha meg levettem volna, annyit sem láttam volna! :) Szerencsére így is visszataláltam a 4. EP-hez, melyen most csak áthaladnom kellett, újabb pecsétet gyűjteni ezúttal már. Innen a Dél-Dunántúli Piros útvonalán bandukoltam, továbbra is esőfüggönyben: erre még mindenképp járni fogok - állapítottam meg, hiszen "rövidtávú" terveim között szerepel a DDP teljesítése! Annyira magával ragadott az útvonal, hogy nem is sikerült azt követnem, egy kis tavacska közelében a számomra szimpatikusabb utat választottam, mely mint később kiderült, nem volt jó ötlet! De cserébe megnéztem a tavat, méghozzá egy magasles tetejéről, mely remek alkalmi kilátóként funkcionált! :)

Tavacskák a Nyim-patak völgyében

Miután rádöbbentem a túlfutásomra, keresni kezdtem, hogy hol is néztem be a letérést: gyorsan meg is találtam a helyet utat. A jelzés ott volt a fán, csak az ember méretű csalán eltakarta azt előlem... Így hát immáron a helyes irányba kezdtem meg a kapaszkodást, mely egészen a környék legmagasabb pontjáig tartott,a a 288 méter magas Flóra-hegyig (6. EP)! Melynek tetején egy kis geodéziai mérőtorony áll, ajtajában pedig amikor ott jártam - nem meglepő módon - az oda behúzódó két pontőr! Pecsételtettem, majd megkíséreltem bevenni a három lépcső leküzdésével elérhető "kilátóteraszt". Ide feljutni nem veszélytelen művelet, az egyes szintek középső fémlemezei "elpárologtak" az idők során, így csak kellő odafigyeléssel és óvatossággal tudtam feljutni a csúcsra: így már elértem a 300 méteres magasságot is, jutalmam pedig a mesés körpanoráma volt a Somogyi-dombságra és a távolban feltűnő magyar tengerre! És nem csak a remek panorámának örvendhettem, hanem annak is, hogy végre elállt az eső... :)

Flóra-hegy, jövök!

Meg is érkeztem! :)

Körpanoráma a Flóra-hegy tetejéről

Az eső esik, a jókedv megmarad! ;)

Irány lefelé, Lulla irányába! - adtam ki magamnak a parancsot, és kezdtem gyors szintvesztésbe. Mielőtt még elértem volna a települést, mini gazdaságok mellett sétáltam el, ahol nem csak élő jószágokkal találkoztam! Távolról nem is volt olyan egyszerű eldönteni, hogy melyek valódi élőlények, és melyek a "mesterségesek"... :) A szomszédos napraforgómezőhöz pedig szerintem nem kell kommentár!

Közelről már egyértelmű volt, hogy kik az élő barik! :)

Lulla központjában volt a 7. EP, ahol nem kevés időt eltöltöttem, két okból is! Egyrészt olyan választék volt kajafronton, hogy még úgy is, hogy csak mindent végigkóstoltam, híztam vagy fél kilót... Házi lekvárok hada (meggy, szeder, eper, sárgabarack, SÁRGADINNYE (!!!), vegyes lekvárok), kistermelői méz: mindegyiket lemeóztam, remek kis gasztrokaland volt! Az étel leöblítése sem volt egyszerű: citromfű, menta, szeder, bodzaszörpök, a teljesség igénye nélkül...

A másik ok az itteni hosszas időzésre a szomszédos helyiségben berendezett kiállítás volt! Nem vagyok nagy műkedvelő, de az Erényi Alajosnak emléket állító, és munkáit, gyűjteményeit bemutató szoba lenyűgözött! Remek festmények a környékről (leginkább Tab település házairól - itt élt sokáig a bácsi), órakiállítás (órásmester is volt!) és egyéb személyes relikviák között veszhettem el. Merthogy tudott élni a 96 évet megélt úriember: kerékpár és motorversenyző is volt...! Az extra pedig a festmények alatt látható linóleummetszet volt a Feszty körképről, mely jelenleg a legnagyobb ilyen alkotás a világon, több, mint 4 méter szélességével...

 Erényi Alajos festményei (galéria)

A legnagyobb linóleummetszet a Feszty körképről

Órák és egyéb relikviák

Érdekes kis "kitérő" volt az emlékhely, de még sok kilométer várt rám, így újra lendületbe hoztam magamat, elhagyva Lulla lakott részét, egy a műúttal párhuzamos szekérúton haladtam Jabapuszta irányába. Itt is csodás napraforgómezőt sikerült lencsevégre kapnom! :)

Napraforgómező Jabapuszta határában

A kis települést keresztezve aszfaltot értek újra lábaim: hosszan követtem is az aszfaltcsíkot, az Ali-rétig, ahol egy kis tavacska előtt közvetlenül a jelzések felcsábítottak a 8. EP-hez, mely a Böre várnál várt rám! Ez a szintén Árpád-kori földvár sem bújhat el a Kási vár mögött, sőt! Hatalmas méretekkel bír, a vár területe 150x57 méteres... Tagadhatatlan, hogy egy újabb látványos földvárat fedezhettem fel, ahol ugyancsak el tudtam képzelni, hogy merre voltak az erőd védvonalai. És az oda fel- és onnan lejutásról nem is tettem még említést! Pedig megérdemli mindkét hegyoldal, hogy ismertté váljanak... Ilyen meredek kaptatókat még álmaimban sem feltételeztem volna a környékről, mintha csak a Mátrában jártam volna...!

Böre vár

Szolíd lejtő...

Túlélve a szabadesést, újra aszfaltúton haladtam, innentől a célig Tarnai Mátéval együtt. Az aszfaltkoptatásnak a Képes-fánál lett vége, itt egy 300 évnél is idősebb tölgyfa áll. A környékhez egy legenda is tartozik: "1520 táján egy éjszaka nagy fényesség szállt Somogy egén és Andocs felett Mária jelent meg angyalaival, csodálatos énekektől kísérve. Nagy csodálkozással és félelemmel láttak másnap reggel, hogy a falu közepén, egy téren tornyos kis kápolna állt, oltárán Máriát és a kisdedet ábrázoló szoborral. A legenda azt tartja, hogy a kápolna előzőleg Kalocsán állt, s az angyalok azért hozták el a Dunántúlra, mert Kalocsán nem tisztelték eléggé a Szűzanyát" (forrás a Ságvár központjában található információs tábla). Na ez persze nem adja még meg a Képes-fa magyarázatát! Azért került az öreg tölgyfára a bárányokkal körülvett Szent Vendelt ábrázoló festmény 1930-ban, mert az Andocsra igyekvő zarándokok egyik pihenőhelye található itt, és ez idő tájt valamilyen járvány pusztított a vidéken, mely alaposan megcsappantotta a nyájak létszámát, melyek a zarándokok útját kísérő dombokon legelésztek. Az eredeti kép sajnos megsérült, a '80-as évek elején restaurálták, ám mai hollétéről nem tudnak biztosat. 2011-ben a Ságvárért Egyesület pótolta a szentképet, melyet aztán fel is szenteltek!

Képes-fa

A felszentelt területet elhagyva újabb izmos emelkedő várt ránk, fel a Bögöcse csúcsára (9. EP)! Már félúton is látszott, hogy innen bizony remek panorámában gyönyörködhetünk, de a hegytetőről volt az igazi a feeling! Meg nem mondtam volna, hogy a Balaton déli partjától alig néhány kilométerre járok... Sőt, azt sem feltétlen, hogy hazánkban túrázok, remek pillanatok voltak!

Amilyen intenzív volt a felmenetel, olyan gyorsan történt meg a visszaereszkedés is: hamarosan már ismét a Jaba-patak völgyében bandukoltunk. Az utolsó (10.) EP előtt leginkább a patak keresztezése előtti rét fogott meg: ilyen szép lila színekben pompázó rétet már rég láttam!

Utolsó ellenőrző- és frissítő pont (galéria)

Rövid emelkedőt letudva pedig már az utolsó EP hangulatos portáján élvezhettük a helyi borokat, a kívánt mennyiségben és minőségben (gondolok itt a fröccs hígítási arányára). Miután bormámoros állapotba kerültünk, megcéloztuk a túra utolsó fő attrakcióját, a Bújó-likot! Ám mielőtt még átbújtunk volna a hegy másik oldalára, visszatekintettünk a Balaton irányába, megérte a fejforgató művelet, kétségtelen...

Nini, ott a Balaton!

Így már nyugodt szívvel merészkedhettünk be a hegy gyomrába, és bújtunk át annak ságvári oldalára. Szó szerint, főleg a nálam jóval magasabb Máté... Egykoron ez a mesterséges átjáró is jóval méretesebb volt, szekerekkel is átjárható volt, most már a fokozatos feltöltődésnek "hála" össze kell magát az embernek a bejáratoknál. Ez esetben sincs biztos infó az átjáró létesítésének idejéről és körülményeiről, ám egy - szerintem - érdekes történet azért fennmaradt a szájhagyomány útján. Eszerint a hegy túloldalán volt az akkori református lelkész szőlője, és őbenne merült fel az alagút fúrásának ötlete. Egyik évben gazdagon termett a szőlő, melyből komoly mennyiségű bor is készült, melyből kitettek egy-egy hordónyival a hegy két oldalára. Aki erre járt, és hajlandó volt besegíteni az alagút ásásába, az ihatott azok tartalmából. Így hát el is készült az alagút rövid időn belül (nem meglepő módon...). Tény, hogy van az alagút közepén egy kis görbület, mely bizonyítja, hogy két oldalról ásták... Hogy a történet többi része mennyire "valid", annak eldöntését rátok bízom! ;)

Bebújtunk...

... majd kibújtunk :)

Előttünk Ságvár

A hegy túloldalára átérve már láttuk is a túránk végső célját, Ságvár épületeit. Rövid ereszkedés várt még ránk, egy kis szakaszon újfent egy mélyút alján sétálhattunk, méltó módon elköszönve a Külső-Somogy lösszel fedett vidékétől. Gyomrunk pedig már mindeközben készült az iskolában ránk váró "extrém" terhelésre. Merthogy a híres áldos leves várt ránk, mely egy ősi magyar étek, mellé pedig fokhagymás tejföllel felturbózott langallót kaptunk! Mindkettő ízletes volt, szerencsére már elődeink is tudták, hogy mit kell enni, tiszteletemet is tettem a kondér mellett repetázás céljából több alkalommal is! :)

Készül az áldos leves: telis-tele zöldségekkel és husival

Levezetésképpen pedig a megmaradt házi pogácsák garmadáját sikerült eltüntetnem a feneketlen bendőmben... Annyira etették magukat a kis szénhidrátbombák, hogy inkább tettem egy sétát Ságváron, míg a túratársaim be nem érkeztek a célba. Így legalább megnéztem a Tricciana parkot, és megtudtam, hogy Ságvár és környéke már az őskortól lakott régió, itt tárták fel hazánk jelenleg ismert legrégebbi kunyhóit is, melyet a lösz remekül konzervált az utókornak! 

Tricciana park

Zárásképp pedig: remélem nem kell megválaszolnom a bejegyzés elején feltett kérdést... És ez csak egy kis szeglete volt a Somogyi-dombságnak, érdemes felkeresni a környéket, elég, ha csak annyit említek, hogy a környéken élt Koppány vezér is, akihez számos látványosság kötődik! ;)