Hazánkban már több száz kilométeres teljesítménytúrát is teljesítettem, így hát ideje volt belekóstolnom a külföldi hosszútávú túrák világába! Tarnai Máté invitálására a debütáló megmérettetésnek az idén első ízben megrendezett Hrinovska Stovkát (magyarul Herencsvölgyi Százas) választottam. A nevezést már hónapokkal az esemény előtt elintéztem, így egész tavaszra megvolt a kellő motivációm, már ami a szinten tartást illeti: végig a fejemben volt a tudat, hogy június közepén 124 kilométer és 5200 méter szintemelkedés fog várni rám, melyet gyenge kondival biztos, hogy nem tudnék teljesíteni... Az alapozás jól sikerült, így izgatottan vártam a nagy napot! 

Ahhoz, hogy kipihenten tudjunk elrajtolni, már pénteken délután autóba ültünk: 4 fős csapattal (Mészáros Zoli, Tarnai Máté, Nagy Dávid és jómagam) küzdöttük keresztül magunkat a péntek délutáni fővárosi csúcsforgalmon, majd az M3-ason bekövetkezett baleset miatti 8 kilométeres torlódást is vidáman vészeltük át, köszönhetően a remek társaságnak. Szinte észre sem vettük az idő múlását, pedig a Budapest - Hrinová utat 4 és fél óra alatt tettük meg, egy bevásárlási szünettel. Így pont a péntek esti rendezői eligazítás kezdetére estünk be a célnak helyet adó iskolába... Igen, itt még ilyen is van! Radovan Harrach, a főrendező egy pöpec kis diasor levetítésével ismertette az útvonalat (a technikás részekre külön fókuszálva!), a kötelező felszereléseket, a ránk váró esetleges veszélyeket (barna macik, szabadon kószáló kutyák), az ellenőrző pontok elhelyezkedését, a várható ellátmányt, végül pedig sok sikert kívánt mindenkinek. Na persze mindezt szlovákul, de a diasorban a szlovák mellett angol nyelven is szerepelt minden infó, valamint egy rendezőtársa fordította is angolra a fontos dolgokat nekünk külön. Micsoda figyelmesség!

Az eligazítás után az iskola tornaterme felé vettük az irányt, megágyaztunk magunknak, majd bárányokat számolgatva hamar álomra szenderültünk. Hajnali 5 előtt már mozgolódni kezdtek az emberek, így én is felkeltem: gyors reggelizés, majd a szokásos hosszú túrák előtti procedúrát hajtottam végre (összedörzsölődő bőrfelületek bekenése, leragasztása, felszerelés ellenőrzése, depós csomag összekészítése), eztán már nem volt más hátra, mint kisétálni a Hrinová-i főtérre, ahonnan a túra indult. Merthogy ha szigorúan nézzük, bizony nem egy körtúra, hanem lineáris túra volt! Először nem értettem ennek okát, aztán később már megértettem... A tér közepén egy érdekes hangszeren játszó férfi szobrát pillanthattam meg, melyet már a rajtcsomag átvétele során a túra hivatalos pólóján is láthattam. A rejtélyes hangszer neve fujara, mely egy speciális, Közép-Szlovákiából származó, három lyukú furulya (és egyben UNESCO világörökség része!), ezt a teljesítés révén kapott ajándék könyvből tudhattam meg. A fujara hangját azonban már szombat reggel is meghallgathattam, hiszen reggel 6-kor nem a startpisztoly dördült el, hanem kellemes fujara szólamok jelezték a rajt pillanatát!

Rajt előtti pózolás a népviseletbe "öltözött", fujara-n játszó férfialakkal

Az első kilométerek Hrinová házai között, aszfalton teltek: bemelegítésnek tökéletes volt! Így gyorsan el is ért négyes fogatunk a Kosutka oldalában található sípálya aljáig. Gondolhatnátok, hogy a csapat minden résztvevőjét "ismeritek", de ez nem igaz! Ugyanis Dávid eleve lassabb tempót tervezett, mint mi, így tőle már a rajtban elköszöntünk, helyébe Óvári Gyuri lépett, aki már pénteken reggel elutazott, hogy a túra előtt kicsit körbenézzen a környéken, így vele csak a szombati rajt előtt találkoztunk. Libasorban kezdtük meg a sípályához méltó emelkedési szögű hegyoldal megmászását: az első izzasztó etapban két törés volt, érzésem szerint egyre könnyebbek, lankásabbak voltak az emelkedők. Felérve a tetejére végre nyugodtabb pulzussal is hátra fordíthattam a fejemet: csodás látvány fogadott a szemközti Pol'ana irányába. Máté már-már jobban ismeri a szlovák hegyeket, mint a tenyerét: megtudtam tőle, hogy amit látok, az Közép-Európa legnagyobb kalderája! Rögtön a hazai 'leg', a börzsönyi (eszerint) kistesó jutott eszembe... Azt már bejártam, a Pol'ana pedig ezennel felkerült a bakancslistámra! :)

A sípálya tetején: háttérben a Pol'ana vulkáni kalderája

Nem véletlenül Hrinová felé "építették ki" a sípályát, ugyanis keleti irányba - amerre a mi utunk is vezetett - a vidék jóval szelídebb arcát mutatja: előbb fenyőerdőben, egy nyiladék mellett sétáltunk, majd kiértünk a végtelen mezők világába! Tudtuk, hogy a mai napon ezen kitett, mezei etapok fognak dominálni, így megkezdtük az akklimatizációt. Már e kora reggeli órában is próbálgatta erejét a nap, elkélt már most a fejfedő, hogy megelőzzük a napszúrást.

Nem igazán érződött, hogy 8-900 méter magasan jártunk...

Itt azért már érződött, hogy vannak alacsonyabb régiók is :)

Cserébe viszont a környék dimbes-dombos vidékében gyönyörködhettünk, fenyőerdők, zöldellő rétek, és az úgynevezett 'lazy'-k tették változatossá a tájat. Lazy-nak a helyi farmokat hívják, melyekből szintén számosat érintettünk a hosszú kalandunk során. A látvány alapján Erdély jutott eszünkbe, pedig most attól igazán messze kóboroltunk! A könny terepnek és a jó társaságnak köszönhetően gyorsan teltek a kilométerek, hamarosan meg is érkeztünk az első ellenőrző ponthoz, Tánovo-ba (ez is egy kis farmocska /lazy/ volt, mintsem egy falu). A szervezők tapsolva fogadtak, teljes körű kiszolgálást kaptunk, palackjainkat ha kértük, megtöltötték, kínálták a sok-sok finomságot. Mellé pedig mivel hallották, hogy magyarok vagyunk, széles mosollyal az arcukon jöttek az általuk ismert vicces magyar szavak, mondatok, sőt, az egyik pontőr hölgy valóban beszélt magyarul is! :)

Az energiabevitel után folytattuk is utunkat - elvégre még 114 km volt hátra -, továbbra is réteken keresztül egészen Smolno-ig, ahol egy izgalmas, meredek völgyet kellett metszenünk, annak alján a Smolná-patakkal, amelytől tartottam a túra előtt. Ugyanis az eligazításon azt mondták, hogy most magas a vízállása, térdig ér, így száraz cipővel maximum annak levétele esetén lehet azt átszelni. A rövid, de meredek lejtmenetet letudva már annak partjánál álltunk, és konstatálhattuk, hogy az elmúlt néhány nap csapadékmentes időjárásának hála a patak már szelídebb arcát mutatta, így cipőlevétel nélkül próbáltuk meg a patakátkelést. Zoli kezdte, ő bátor módon botjai használata nélkül óhajtotta teljesíteni a komoly feladatot, sajnos egy rossz lépés következtében kicsit megismerkedett a patakkal. Én a botjaim segítségét is igénybe véve, gond nélkül másztam át a túlpartra, majd fel a meredek hegyoldalba.

Smolná-patak

Visszaérve a platóra további lágy hullámzás következett, döntően kitett részeken haladtunk. A Látky melletti mezőgazdasági épületek után a távolban egy parkoló autót, valamint két embert pillantottunk meg, el is gondolkodtunk, hogy vajon szervezők lehetnek-e? A választ hamar megkaptunk: itt volt az első titkos ellenőrző pont! A lyukasztás után erdőkön-mezőkön keresztül sétáltunk egészen Bratkovicáig, ahol a második ellenőrző pont várt ránk. Itt még szélesebb választékkal vártak minket, a kedvenc pizzás péksüti mellé megkóstolhattam a spenótos verzióját is, abból is sikerült néhánnyal elfogyasztanom... Folyadékutánpótlás gyanánt pedig dinnyeszeleteket tüntettem el a gyomromban. Bratkovica piciny települését szinte teljes hosszában megismerhettük: hangulatos "kis" porták mindenfelé, láttunk egy-két kacsalábon forgó házat is, amelyek kertjéből az ott élők lélegzetelállító panorámában gyönyörködhetnek nap mint nap... Kicsit irigyeltek őket: nyugalom, természetközeliség - ezek a stresszmentes élet fontos kritériumai szerintem.

Bratkovica "szegényebb", de annál hangulatosabb részén

A környék telis-tele volt keresztekkel, egy díszes példány Bratkovicában

Elhagyva a lakott területet, rövid emelkedővel jutottunk Kékes-tetői magasságokba, amit abszolút nem éreztünk továbbra sem, a fenyőerdők sejtették csak velünk, hogy magasan járunk, a mezei részeken közel s messze lágyan hullámzó dombok egyáltalán nem... A könnyed terepviszonyoknak hála megengedhettünk magunknak egy kis kitérőt az Ipoly forrásához is! Csodás fenyőerdő közepén ered a később széles határfolyóvá duzzadó Ipoly, egy kis forrásházikó óvja a friss forrásvizet. Azonban annak megízlelése így is nehézkes lett volna, inkább csak a sapkánk és fejünk hűtésére alkalmaztuk a jéghideg Ipoly vizét. Érdekes volt megfigyelni, hogy szinte a hegy legmagasabb pontján tör felszínre a víz, nem pedig valahol egy alacsonyabb régióban.

Nem ma kerülhetett ide... ideális bivakhely díszes vödörrel, mely mint fürdőkád is funkcionálhat :)

Ipoly forrása és forrásháza

Vissza a hivatalos útra, meseerdőben

Visszatérve a hivatalos útra, szinte rögtön véget ért a fenyőerdő, és ismét mezőkön száguldozhattunk, fel a Ciertaz tetejére, ahol már az 1100 métert is meghaladta a tengerszint feletti magasságunk! Itt-ott azért megmutatta magát a hegység, hogy bizony vannak itt komoly mélységek és magasságok is, nem csak lágyan hullámzó "dombok".

Volt mit nézni...

... és fényképezni is!

Már épp itt volt az ideje, hogy elérjük a túra legmagasabb pontját, az 1118 méter magas Drahovát! Itt (mint ahogy végig a túra teljes útvonalán) szalagok segítették a tájékozódást, ám itt pont megtévesztő volt... Máté és Zoli nem a soron következő, hanem egy bal kéz felé eső, későbbi szalagot láttak meg, és mivel oda pont vezetett egy csapás, így arra indultak meg. Már a csapáson haladtak, mikor észrevettem mögöttük menve, hogy bizony vagy 50 méterrel később ágazik ki a hivatalos (és szalagozott) út balra, fel a "csúcsoszlophoz". Jeleztem is nekik a véletlen kispistázásukat, és kiosztottam nekik 10-10 fekvőtámasz büntetést, melyet Zoli becsülettel le is rótt a csúcson, ezt dokumentáltam is! :)

Túránk legmagasabb pontján: Drahová (1118 m) - Zoli büntetését hajtja végre :)

Nem is kellene leírnom, de megteszem: innen lefelé indultunk, hosszasan egy villanypásztorral elkerített területet kerültünk, az ösvény az erdő és a zizegő kerítés mellett elég szűkös volt, oda kellett figyelni alaposan, nehogy a kerítéshez érjünk, és lehetőleg ne is karistoljuk össze magunkat a fák ágai által. Elhagyva a kerítést, erdő mélyén találtuk magunkat, ahol helyi jelzést kellett követnünk, nem is volt ez olyan egyszerű, a sűrű erdőben az ösvény nem mindenhol volt egyértelmű, szerencsére a jelzések gyakoriságával és a szalagokkal itt sem volt gond, így jeltől jelig haladtunk a Jaseninka csúcsán keresztül. Aztán ahogy minden jónak, úgy a hűs fenyőerdőnek is vége szakadt, kiértünk a "prérire", ahol ismét nagy dózisban kaptuk az ekkor már igazán égető napsugarakat. Öröm az ürömben, hogy a napsugarak mellé fantasztikus panorámát is kaptunk, így én összességében ezt a szakaszt is önfeledten tudtam élvezni, pláne, hogy tisztában voltam azzal, hogy a következő ellenőrző pontig hátralévő bő 5-6 kilométeren egy deka emelkedő sem lesz, végig lejtmenetben fogunk legurulni a frissítőpontig.

A kilátópontokon hasonló kis pihenőhelyek voltak végig a túra útvonalán... Nem tagadom, nagyon csábítóak voltak ahhoz, hogy inkább leüljek rájuk, és ne folytassam tovább a túrát... De ellenálltam végül! :)

Idilli porta, jószággal :)

Itt tértünk le a gerincről, és mentünk túl egy kicsit az erdőben, beletéve pár extra métert :)

A gerincet elhagyva újra fák adta árnyékban mehettünk tovább a völgy irányába, itt sikerült egy kis extrát beletennünk, egy visszafordítót benéztünk, vígan mentünk tovább egyenesen... Aztán feltettem a nagy kérdést, hogy biztos jó-e az irány?! Gyanús volt, hogy se szalagokat, se jelzéseket nem látok, az út "minősége" is kezdett romlani, de ami a leginkább elgondolkodtatott, hogy folyamatosan felfelé haladtunk... Zoli gyorsan ránézett a trackre, amely alapján egyértelművé vált a helyzet, bebambultunk... Gyors zurück, aztán már a helyes irányba beállva ereszkedtünk tovább a völgyben, ahol bizony egy-két helyen már-már dagonyáztunk... Na persze ez így is leányálom volt a korábbi hetek sárdagasztása után! :) Nemsokára pedig előbukkantunk az erdő sűrűjéből, a távolban már látszottak Havrilovo házai, közöttük pedig egy nagy sátor, sok-sok emberrel, akik közül többen felénk integettek, sőt kolompáltak: esélyt sem hagytak az ellenőrző pont elvétésére. Ismét önzetlenül segítő, vidám pontőrökkel volt dolgunk, nekünk csak válogatni kellett, hogy milyen formában óhajtjuk pótolni az elégetett kalóriákat. Nálam itt is a dinnye fogyott a legjobban, mellé kis sajt-kolbász-savanyú karfiol triót majszolgattam. Üdítőnek pedig a szomszédos Rimavica-patakban hűtőtt Radlerek közül válogattam, egy bodzás-citromosat pedig elraktam a tatyómba, gondoltam jó lesz ez még jutalomnak a következő emelkedő tetején! :)

K3 ellenőrző pont és a hűtőnek is kiválóan alkalmazható Rimavica-patak

Merthogy az EP-t elhagyva bizony combos emelkedő várt ránk, előbb egy széles murvás úton, szelídebb verzióban, aztán egy lazy-hoz felérve, azon átvágva az emelkedő bedurvult, az út ösvénnyé szűkült és már-már extrém meredekké egyben. Patakokban folyt rólam a víz, mire végre felértem a 853 méter magas Cisárska hola csúcsára! Itt újra széles mezők fogadtak, remek panorámával!

Leszegett fejjel másztuk meg a Cisárska holá-t! :)

Panoráma a Cisárska holá-ról

A panoráma kiélvezése és a többiek bevárása mellé pedig itt volt az ideje a jutalomsör elfogyasztásának. Nem tagadom, jól esett a gyümölcsös íz és a még mindig hideg hőmérséklete! Kíváncsiságból rágugliztam a holá szóra, mely mint kiderült, csupaszt jelent magyarul... Nem is értem, miért pont ez a hegy neve! :) Idilli réteken keresztül hullámoztunk tovább, tehéncsorda bújt meg az erdőben, amint elsétáltam Mátéval mellettük, száguldva inaltak onnan a rét másik oldala irányába, keresztezve a mögöttünk nem sokkal érkező Zoli és Gyuri leendő útját! :)

Lesben álló...

... majd megiramodó tehéncsorda

Komolyan mondom, én még ilyen sebességgel száguldozó jószágokat nem is láttam, érdemes lett volna egy traffipax-ot bevetni, hogy megmérhessük a tempójukat! Egy biztos, a szintidővel nem lett volna gondjuk, ha ezt a menetet bírják végig a túrán. :) A tehenes kaland után az eddigieknél is színpompásabb rétek következtek, szinte fehérlettek vagy épp sárgállottak, fantasztikus látvány volt, nehezen tudtam betelni a természet ezen csodáival...

Virágözön

Tény, hogy szépek voltak a rétek és a panorámák is, ám a déli-kora délutáni órákban alaposan megizzasztottak minket e kitett szakaszok, így nem bántuk, ha a változatosság kedvéért néha erdőkben is barangoltunk. A következő erdei szakasz a Pasiecky 921 méteres csúcsára vezetett fel, meglepetésemre az eddig megszokott fenyvesekkel ellentétben bükkerdőkön keresztül jutottunk fel a csúcsra, ahol egy átjátszó torony és egy kis pihenőhely várt ránk. A pihenőhelyet ki is használtuk, én itt bevártam a mögöttem nemsokkal érkező Mátét, majd pedig megvártam, míg Kofolájából pótolja a kiizzadt nedvességet és egyben cukorral is feltankolja szervezetét.

Pasiecky (921 m) csúcsán

A csúcsot elhagyva szinte rögtön megkaptuk újra a Napot szemből, cserébe viszont ismét fantasztikus panorámát élvezhettünk, mondanom sem kell... A távolban már ekkor kiszúrtam egy kis kilátót, bíztam benne, hogy érinteni fogjuk. Kívánságom meghallgatásra lelt, hamarosan már a 851 méter magas Slopovo csúcsán álló fa szerkezet tetejéről élvezhettem a panorámát, és nézhettem, ahogy egy siklóernyős kihasználja a felszálló légáramlatokat, és lágyan ringatózik a hegyek fölött. No meg ahogy Máté egyre távolodik tőlem, ő nemet mondott a kilátó invitálására... :( 

Közvetlenül az erdőből való kibukkanás után...

... és a Slopovo-i kilátó lábánál

Megtalálod a siklóernyőst? :)

Máté megindul a völgy irányába, előtte a Klenoveci-víztározó

Én biztos ami biztos alapon megnéztem a kilátó tetejéről is a panorámát

A panoráma csekkolása után kocogva szeltem át a lábaimat simogató fűtengert, nem akartam egyedül menni, Mátét pedig utolérni nem is oly' könnyű, a kilátóban percekig elnézelődtem... De szerencsére a meredek lejtőn tudtam, hogy könnyen utolérhetem őt! Így is lett, mielőtt kiértünk volna a műútra, már láttam is magam előtt, a műút túloldalán üzemelő K4-es ellenőrző pontot így már szinte egyszerre értük el. Ahol is újabb dimenzió nyílott meg előttem, már ami a pontőri szolgáltatást illeti... Egy mosolygós hölgy önként rohant minden érkező versenyző elé, hogy spriccflaskájával testünket hűsítő vízzel megöntözze. Ha ezt érzik a növények is, mint én ezen másodpercekben az "öntözésem" során, akkor bizony innentől támogatom, hogy minél gyakrabban öntözzük őket is! :) Innen már csak bónusz volt a szokásos terülj-terülj asztalka...

Chorepa, kilátópont informatív táblákkal

A Klenoveci-víztározóval a háttérben

Teli hassal indultunk tovább Mátéval, újra hegymenetben. Előbb a Chopera-i kilátópontnál álltam meg egy gyors nézelődésre, ahol nagy táblákon be is voltak jelölve az általunk látott hegyek! A legérdekesebb látvány továbbra is a Klenoveci-víztározó volt, formája és fekvése engem az Upponyi-víztározóra emlékeztetett. A panorámát még egy darabon élvezhettük, aztán újra az erdők mélyén sétálhattunk, egészen a Bodnárka (833 m) csúcsáig. Ekkor jártunk a túra legkeletibb pontjánál, innen nyugat felé indultunk meg, meredeken lefelé. Az erdőirtás jóvoltából tisztán láthattuk a korábban már megmászott Pasiecky-t, melyet annak adótornyáról már könnyen felismertem.

Erdő hűlt helyén ereszkedtünk, szemben a Pasiecky vonulata

Az erdőirtás szerencsére nem érintette az egész hegyoldalt, így rövid időn belül újra az erdő hűsítő hatását élvezhettük. A túrán oly ritka sziklákba "botlottunk", majd vastag avarszőnyegbe, mely a meredek lejtővel kombinálva eléggé csúszkálóssá, nehézkessé tette a Kokava-ig tartó lejtmenetünket...

Kilátás Kokava-ra és a környező hegyekre

Ahogy a környék, Kokava sem dúskál gazdag emberekben, számtalan jobb sorsra érdemes házat láttunk, mire beértünk a település központjába, ahol megállapíthattam: a főtér és a templom környéke sokkal jobb állapotban van! Az ellenőrző pontról nem volt biztos infónk, csak annyit tudtunk, hogy valahol a településen lesz... Én már a telefonos segítségen gondolkodtam, ám Máté megnyugtatott, hogy meglesz anélkül is. Végül neki lett igaza, szinte a település túloldalán volt a túra egyik fő kajapontja, ahol ismét csak messziről kiszúrtak minket, és hangosan jelezték, hogy merre tovább! :) Beérve jöhetett az újabb habzsi-dőzsi, ezúttal főtt tésztát is ehettünk, számtalan feltéttel, a szokásos finomságok mellett.

Kokava központjában (kedvem lett volna elmerülni a habokban...)

Nehéz pillanat: mit is tegyek a tésztára feltétként? :)

 A hasam kényeztetése után, továbbra is Mátéval folytattam a kalandot, mondanom sem kell, hogy rögtön egy komoly emelkedő jött velünk szembe. Mi más is eshetne ilyen jól teli hassal, mint egy combos emelkedő?... :) Nem is siettünk felfelé, kényelmes tempóban másztunk fel a gerincre, ahonnan szerencsére az emelkedés szöge enyhült. Úgy éreztem, hogy Máté itt már komolyabb tempóra vágyik, így leszakadtam tőle, hogy mindketten a saját, jóleső tempóban mehessünk tovább, elvégre még a táv felénél sem jártunk ekkor! 

Viszlát Kokava! Háttérben a már meghódított Bodnárka csúcsával

Sziasztok! :)

A gerincre kimászás közben is jutott egy kis panoráma!

Egyedül kezdtem meg a lágy ringatózást a gerincen: bár már a Nap pályája csúcsán túl volt, mégis délután a legperzselőbb a hőmérséklet, szinte már-már megsütöttek a napsugarak, de a sapka és a rendszeres folyadékutánpótlás jóvoltából élveztem a mezei kilométereket, fejemet érdemes volt minden irányba elfordítanom - mindenfelé hegyek-völgyek, rétek és erdők, egyszóval: hamisítatlan természet!

Farkaska (707 m) csúcsán

Kedvenc szakasz! :)

Aztán végül elfogytak a rétek, szemben egy szép hegyecske kezdett közeledni, már kezdtem is megbarátkozni a gondolattal, hogy egy komolyabb mászás fog rám várni hamarosan! Azonban a szalagok "eltérítettek", a hegy előtt nemsokkal leparancsoltak azok egy szép fenyőerdőbe, melyet nem igazán sikerült kiélveznem, ugyanis a hegyoldal meredeksége nem volt gyenge... Minden lépésemre odafigyelve sasszéztam lejjebb és lejjebb, közben pedig érdekes dologra lettem figyelmes. Füleim gépkocsik zaját detektálták! A völgy alján ezek szerint műút fut - állapítottam meg. Majd kezdtem tovább gondolkodni: még messze a következő EP, az előzőt pedig már rég elhagytam, egy titkos EP pedig még hiányzik a papírom szerint! Hát hol máshol is lehetne, mint itt? Ebben a tudatban közelítettem meg az aszfaltcsíkot, szerencsémre a megérzésem be is jött. Fontos volt, mivel a legmelegebb szakasz után már kezdtem kiürülni, már ami a folyadékot illeti! A ponton természetesen többféle folyékony frissítő mellett szilárd táplálékok közül is lehetett válogatni, aki pedig további hűtésre vágyott, egy hegyi patak vizét használhatta fel e célra. Itt még pont utolértem Mátét, aki meg is várt engem, így innentől ismét együtt mentünk a következő ellenőrző pontig.

Hűsítő patak a titkos EP-nél

Kilátás a Diel oldalából

 A frissítés után a Lipové-patak völgyében kezdtük meg az újabb csúcstámadást, majd attól egy éles kanyarral elköszönve, előbb egy kényelmes dózerúton, majd egy kevésbé light-os ösvényen értünk fel a Diel 934 méter magas csúcsára. Pontosan azt a hegyet másztuk meg, amit "kinéztem" magamnak a mezei szakasz legvégén... Csak várnom kellett a jóra! :) Újabb hullámvasutazással érkeztünk meg Dubákovo-ba, ekkor már a lemenő Nap utolsó sugarait élvezhettük.

Végtelen mezők, esti kiadásban

A ponton sikerült ismét komoly időt eltöltenünk, megjelentek ismét az isteni pizzás és spenótos péksütik is! Valamint ez volt a túra depópontja is, így az éjszakai szakaszhoz szükséges dolgokat is elpakoltam a tatyómba, mielőtt tovább lódultunk volna. Gondolom ki lehet találni, hogy a szintet tekintve milyen irányba... Még "világosban" értük el a Jasenina 995 méteres csúcsát, amelyen egy rozoga fa szerkezetű kilátó is áll, ám erre még én is nemmel szavaztam, félhomályban nem akartam megkockáztatni a kilátó meghódítását...

Naplemente utáni percek a Jasenina oldalából

A csúcs után ismét elköszöntem Mátétól, a gyomrom kezdett rakoncátlankodni, így nem esett jól a gyors tempó, inkább visszafogtam magamat, hogy továbbra is élvezni tudjam a kalandot. Szerencsére innentől még sokáig tudtam fejlámpa nélkül haladni, köszönhetően annak, hogy végig mezőkön keresztül vezető úton kellett haladnom. Még Brlozno tanyavilágát is sikerült mesterséges fény nélkül elérnem, a környék rétjei szinte teljesen fehérbe borultak a milliónyi fehér virágnak köszönhetően! Fantasztikus látvány volt, sajnáltam, hogy ezt már fényképezővel (normálisan) nem sikerült megörökítenem... A tanyavilágot elhagyva erdei szakasz következett, kockáztatni pedig nem szerettem volna, így elővettem a fejlámpát, hogy lássam, hova is lépek: nem szerettem volna perecelni a vakmerőségem miatt... Lámpám bekapcsolása után szinte azonnal egy süni futott át előttem, akit el is kezdtem "üldözni" egy kép erejéig. Ő ennek nem annyira örült, felfújva magát, sziszegve próbált elijeszteni engem. Pedig én csak egy képet szerettem volna róla... Ami sikerült is! :)

Szúrós tekintet, szúrós test - jobb tőle távol maradni! :)

Hosszú, már-már idegőrlő ereszkedést követően értem el Málinec-et, amely még így este 10 után is élettel teli település volt. Az emberek kint az utcán élték a társasági életet, a falu központjában zene dübörgött, tipikus nyár esti feelingem volt. A zene forrásától néhány méterre találtam rá a következő EP-re, ahol mennyei zöldséglevessel kínáltak a pontőrök, hülye lettem volna visszautasítani! :) 

Feltankolva készleteimet, lélekben is felkészültem a következő etapra: hosszú emelkedés, majd lejtés a Dobroc-i EP-ig, hosszú órákon keresztül. Na meg persze sötétség, magány... Gondoltam én - naivan. Elhagyva a falut sikerült rögtön egy kicsit túlmennem egy kanyarban a jól jelölt pálya ellenére is, cserébe a bokor mögött valami vadállat hozta rám a frászt. Na ennyit az egyedüllétről...! :) Ekkor esett le, hogy itt bizony a bokor nem csak a hazánkban megszokott jószágokat rejtheti, hanem brummogó barátunkat is, melyre fel is lett hívva a figyelmünk a túra előtti eligazításon! Bár én nem találkoztam végül más állattal a túrán, ám Gyurinak sikerült belefutnia két szlovák társával mackótestvérekbe, akik dörmögve adtak hangot nemtetszésüknek... Ezt szerencsére csak utólag tudtam meg, ha ezt tudom, hogy a környéken valahol tényleg medvék barangoltak, lehet, hogy (még) magasabb pulzussal sétálgattam volna a sötét erdőkben. Melyeket a fejlámpámon kívül a teljes egészében pompázó Hold is megvilágított grátiszban! ;)

Rado-féle mosoly az erdő mélyén! :)

Egy rövid szakaszon egy szlovák sráccal róttam a sötét rengetegeket, aki mint kiderült, teljesen helyi, Hrinová-ból jött és első százasát teljesíti. Beszélgetésünket egy hörgő, szédelgő srác szakította félbe, aki előttünk imbolyogva haladt... Na ilyen rossz állapotban lévő embert sem láttam még túrán, legalábbis látszatra biztos nem... Kérdeztem tőle angolul, hogy tudok-e valamit segíteni neki, van nálam víz és energiaszelet is, ha szükséges. Választ nem kaptam, szerencsére a szlovák srác és egy másik hölgy is ott volt, akik anyanyelvükön tudtak vele kommunikálni. Telefonon jelezték a problémát a "külvilág" felé, majd megpróbáltak "életet" lehelni a srácba. Mivel láttam, hogy én itt többet nem tudok segíteni, folytattam az utamat. Hamarosan elértem a csúcspontot, innen kellemes lejtmenettel értem el egy frissen aszfaltozott műutat, melynek végén Hrnciarky apró falvacskáját értem el. Meglepetésemre itt is találkoztam emberekkel (bőven éjfél is elmúlt már ekkor), akik tapsolva buzdítottak engemet, amikor pedig megtudták, hogy Budapestről érkeztem, csak annyit mondtak "We love Budapest"... Jó érzésekkel mehettem tovább, a Vrbinsky-patakot követtem egészen Kotmanová-ig, melyet többször is kereszteznem kellett. Botok nélkül nem biztos, hogy megúsztam volna szárazon ezen műveleteket.

Vrbinsky-patak

Kotmanová-t elérve egészen Dobroc-ig aszfalton haladtam, a települések közvilágítása miatt megejtettem egy elemcserét is, hogy megfelelő fényerősséggel tudjam kihúzni az éjszakát. Dobroc-ban gond nélkül megtaláltam az EP-t, majd rövid frissítés után inaltam is tovább, egészen az udvar kapujáig... Itt ugyanis sikerült majdnem orra buknom két lépcsőfokban is, ez tette igazán emlékezetessé nekem a pontot... :)

Óvatosabban folytattam tehát a túrát, elhagyva a települést immáron újra a fejemre szerelt fejlámpával. Ez idő tájt már 100 km fölött jártam, már ami a megtett távot illeti, ám volt még hátra így is bőven. Ahogy szint is, bár ezt szerencsére viszonylag hamar letudtam, kellemesen, ám hosszan emelkedő utakon téptem előre, közben pedig vártam, hogy lassan elkezdjen vörösödni az ég alja. Nem is kellett sokat imádkoznom ezért: fél 4 magasságában már enyhe természetes fényt véltem felfedezni, 4 óra magasságában pedig ki is kapcsolhattam a fejlámpámat, mert már elég volt a természetes fény is a megfelelő tájékozódáshoz!

Hangulatos kápolna, ide már szerencsére világosban értem

Jó volt újra világosban élvezni a tájat, így már gyorsan teltek újfent a kilométerek, hamar el is értem egy kis aszfaltkoptatás után, a napfelkelte pillanataiban értem el az utolsó EP-t Vrchdobroc-nál (aki ezt a településnevet ki tudja mondani, megemelem előtte a kalapomat, nekem beletört a nyelvem :) )

Napfelkelte a Pol'ana fölött

Itt zártam be a kört, ugyanis innentől az egy nappal korábban már bejárt úton kellett visszabattyognom Hrinová-ba, érintve a Kosutka-t és az oldalában kialakított sícentrumot. Érdekes volt ezúttal forgolódás nélkül élvezni a Pol'ana és a mögötte halványan feltűnő Alacsony-Tátra vonulatait, vasárnap reggel véleményem szerint kicsit tisztább volt a levegő, élesebben lehetett látni ezen tekintélyt parancsoló hegyeket, mint egy nappal korábban. Érdemes volt tehát nem rohanni, és ezt a szakaszt már világosban elérni! :)

A távolban (véleményem szerint) az Alacsony-Tátra vonulatai is előbukkantak

Pol'ana a Kosutka-i sípálya tetejéről, vasárnap reggel

Már a sípályán történő "lesíelés" is megtörtént, amikor az órámra pillantva láttam, hogy másodperceken belül elérem az egy napos menettartamot... Gondoltam, hogy megörökítem a jeles másodpercet! Csak félig sikerült a művelet, mert mikor máskor készítene homályos képet a gépem, mint e pillanatban...

24:00:00

Innen még bő két kilométernyi aszfaltot kellett begyűrnöm a sikeres teljesítés érdekében, mely már nem okozott gondot. Ezen etap során a szlovák házszámozási módszeren sikerült ismét elmélyednem... Mielőtt elsüllyedtem volna a gondolataim mély tengerében, be is értem a település központjába, végül pedig az iskolára rálelve fejeztem be a túrát, az engem széles mosollyal váró és rögtön gratuláló Rado kézfogásával! Biztos ami biztos alapon ellenőrizte a menetkartonomat, hogy minden igazolást begyűjtöttem-e, aztán miután mindent rendben talált, átnyújtotta nekem a túra díjazását, mely egy szép "Diplom"-on kívül egy fantasztikusan szép, és nem mellesleg angolul is megírt könyvet is tartalmazott, melyben sok-sok illusztrációval Hrinová és környéke került ismertetésre! Fantasztikus nap volt, remek szervezéssel, mindenkinek csak ajánlani tudom a túrát, nincs bennem kétely: nem egyszeri rendezés volt! ;) Az iskolában újabb eszem-iszom következett, itt is komoly választékkal, a túra során megmaradt dolgokból lehetett csipegetni. Erre pedig idő volt bőven, ugyanis túratársaim Mátét leszámítva még egy jó ideig küzdöttek a kilométerekkel. Én addig az energiapótláson felül egy kanapén durmoltam majd' egy órát, hogy aztán dél magasságában, a Budapestig történő sofőrködést vállalva elinduljunk hazafelé, sok-sok kellemes emlékkel a tarsolyunkban! :)