Március első vasárnapjára a Göcsej Galopp teljesítménytúrát néztem ki. Választásomnak több oka is volt: egyrészt Olimpiai Ötpróba pontokat gyűjthettem, másrészt pedig a családfám egyik ága a Göcsej szívébe vezet, így lehetőségem volt még alaposabban megismerni őseim földjét.

Szombat este, a Túrafüggő Érem(l)eső Fellegvár 45 túra kiszalagozása után alaposan elfáradva huppantam be az ágyba, tudva, hogy vasárnap fájóan korán fog ébreszteni a vekkerem... De hát mindennek megvan az ára! Ahhoz, hogy lejussak a Göcsejbe, bizony már 4 órakor a Kelenföldi pályaudvar peronján kellett várnom az első Agárd felé induló vonatot. Ott vártak már elszánt útitársaim: Erika és Barbi. Erikával már számos túrán találkoztam, Barbival azonban csak most először, de tudtam, ha Erikával jóban van, akkor Barbi is biztos kedves lehet. A nap folyamán ez be is bizonyosodott, jót beszélgettem vele is! Agárdig tartott a vonatút, ahol már várta triónkat Laci, aki innen egészen Bödéig repített minket. Az autóban alapvetően alvást terveztem, melynek két oka is volt. Egyrészt a szombati események és a rövid alvásidő miatt elég fáradtnak éreztem magamat, másrészt pedig a talpam kissé rakoncátlankodott a reggel folyamán, így szerettem volna megálmodni, hogy melyik távra is nevezzek be... De "sajnos" útitársaimmal olyan gyorsan beszélgetésbe kezdtünk, hogy esélytelen volt, hogy álomra hajtsam fejemet! Ezt persze egy cseppet sem bántam, mivel egyrészt feléledtem, másrészt érdekes témák jöttek szóba.

7 óra után néhány perccel már a Bödére vezető göröngyös úton kerülgettük a huplikat, amikor is a dombtetőre felnézve megláttuk a bödei Szent Mihály templomot, melynek gyökerei egészen az Árpád-korig nyúlnak vissza. Tudtam, hogy nem fogjuk érinteni a túrán, így kicsit sajnáltam, hogy nem tudtuk odafelé megnézni, mivel a hazaút során már biztos, hogy sötétben fogunk mellette elhaladni, fejlámpával, "erőtlenül" pedig nem túl ideális a templom megtekintése ... De hát haladni kellett, a lábainkban már benne volt a boogie, vágytunk már arra, hogy a kényelmes üléseket - remélhetőleg - szintén kényelmes talpú bakancsokra cseréljük, és kihasználjuk mind a két láberőnket! :)

Beérve Böde központjába, hol máshol, mint a falu focipályája mellett parkoltunk le, hogy gyors szerelékigazítást követően lebonyolítsuk a piszkos papírmunkát: egy gyors pénzügyi tranzakció után már kezünkben is voltak itinereink, térképeink. Hogy ezeket mire is használtuk? Csak pecsétgyűjtésre, ugyanis köszönhetően a szervezőknek, a pálya végig tökéletesen ki volt jelezve, nekünk útleírás és térképolvasás helyett csak a piros GG feliratokat, és az azokat kiegészítő piros nyilacskákat kellett követnünk, végig a Göcsej legszebb részein! Végül a lábam miatt azt deal-eltem le Sólyommal, hogy az 55-ös távra nevezek, és útközben eldöntöm, hogy váltok-e távot, vagy sem. Ugyanis az első kilométerek mindegyik távon megegyeztek, ez alatt pedig úgy gondoltam, hogy reális képet kaphatok aktuális állapotomról!

Követendő jelzések

Negyed 8 után néhány perccel, elköszönve a többiektől (Erika és Barbi a 44-es távot választották, míg Laci kényelmesebb tempóban tervezte teljesíteni az 55-ös királykategóriás "futamot") neki is vágtam a Gyalog Galoppnak. Hogy miért is hangsúlyozom a gyalog szót? Nem csak azért, mert szeretem a Gyalog Galopp névre hallgató filmcsodát, hanem azért is, mert volt terepfutó változata az egyes távoknak! Így az edzettebb, őrültebb tempót diktálók megmérettethették magukat egy terepfutó verseny keretein belül! Amelyen nem kisebb nevek, mint Muhari Gábor vagy épp Nyakas Gábor is elindultak... És értek be a célba a leghamarabb, űridőket futva! :) 

Böde takaros portával, kutyussal és haranglábbal

A focipálya mellett tettem meg az első lépéseket, majd hamarosan jött az első valódi fotótéma, egy gyönyörű házikó, két aranyos kutyussal, majd a falu haranglábja. Mert bizony a környékre jellemző, hogy templom helyett csupán haranglábra futotta a szegényebb falvaknak a történelmi idők során. Ma pedig pont ez ad egy extra varázst a környéknek, jó látni, hogy - néhány elszomorító példát leszámítva - azért próbálnak megküzdeni a helyiek a falusi élet nehézségeivel. Cserébe nyugalmat, madárcsicsergést, éledező természetet kapnak, melyek egytől-egyig hatalmas kincsek!

Zsimba-hegy

A lakott részt elhagyva szántóföldek szélén, kisebb erdőkön át tehettem meg a Zsimba-hegyig tartó szakaszt. A Zsimba-hegy Káváshoz tartozik: csodás hétvégi házikók, régi pincék fogadtak itt. Ezek között haladva az utóbbi napok szokatlanul meleg időjárásának köszönhetően az ilyenkor megszokott hóvirágok mellett már kankalinok, sőt, imitt-amott rügyező fák kísérték utamat. A gerincről pedig remek kilátásban volt részem a szomszédos hegyekre! Onnan leereszkedve rögvest Kávás központjában találtam magamat, hogy aztán újra felfelé vegyem az irányt.

Kávás központjában

Egy lépcsősort leküzdve már a falu két tájházánál eshetett le az állam! Merthogy az elém táruló látvány több volt, mint mesés... Egyet sajnáltam csupán, hogy nem találtam nyitva azok kapuit, csupán a kis ablakocskákon tudtam bekukkantani, hogy milyenek is lehetnek odabent. Közben pedig megtudtam, hogy Kávás hasonlít Rómára, a különbség csupán annyi, hogy míg Róma 7 dombra épült, addig Kávás konkrétan egy völgybe, de 7 domb veszi körül! :)

Kávási tájházak a 19. század végéről, a 20. század elejéről

Szártalan kankalin Dombi pincével

Dombi pince, Szabó-hegy

Kora délelőtt a Szabó-hegyen

Orvosi tüdőfű

Tovább haladtam felfelé, hogy a Szabó-hegyet is megmásszam, melynek tetején fogadott az első ellenőrző pont személyzete, a pecsét mellé csokival és pálinkával kínáltak. Végeláthatatlan szántóföldeken, erdőszéleken haladtam tovább, sajnos számos helyen komoly mennyiségű szemét szúrta ki a szememet, sajnos sokan a természetet használják kukának... Elszomorító volt a látvány, mint ahogy a Kurta majori kúria is...

Kurta majori kúria

A hatalmas platánfák között feltűnő, szebb napokat is megélt kúria a végóráit élheti, ha nem végeznek rajta belátható időn belül életmentő ráncfelvarrást... Amögött azonban egy kerítéssel körbevett birtokra lettem figyelmes, a telek távolabbi végén hatalmas, sárga épületekkel. Jó volt látni, hogy maga a Kurta major - legalábbis tisztes távolból - jelenleg is fénykorát éli! Megkerülve a major kerítését, kissé vadregényes, kalandos úton túrázhattam tovább Salomvár felé.

Salomvár - Cigány-hegy, harangláb és kereszt

A falut nem is, csak a papíron hozzá tartozó Cigány-hegyet érintettem, majd hamarosan a második ellenőrző pontot, ahol ismét édes szekcióval, különböző teasütikkel kínáltak. Közben pedig a Lacival folytatott reggeli beszélgetésünk jutott eszembe: ő is ősei földjén túrázott, neki valahol ezen a részen éltek felmenői. Aztán meghoztam a már nem is olyan nehéz döntésemet: a lábaim teljesen jól üzemeltek, tehát irány az 55-ös táv!

Ritka szerencse: minimális sár a zalai utakon kora márciusban!

Vízvételezés után tovább robogtam, bele a göcseji "vadonba", végre végeláthatatlan erdők következtek! Méghozzá milyen jó kis változatos erdők: számos fafajt figyelhettem meg (fenyők, bükkök, tölgyek, gyertyánok, nyírfák, stb.), igazi vegyes felvágott - állapítottam meg. Ezen szakaszon nyugodhattam meg végképp, már ami a terepviszonyokat illeti. Ugyanis a göcseji erdők-mezők talaja vályogos-agyagos felépítésű. Ami mint ismeretes, elég komoly sárbirkózásra késztetheti a kíváncsi kalandorokat... De a jóval korábbi hóolvadásnak, az elmúlt időszak csapadékmentes, meleg és szeles időjárásának köszönhetően sarat csak nagyítóval találhattam. Persze ahol találtam, ott akár térdig is lehetett volna lubickolni abban, így akinek ilyen hajlamai voltak, bár erősen limitáltan, de élhetett ezzel!

Változatos zalai táj

A csodás erdők mélyén pedig egy másik jellegzetes göcseji különlegességgel, láprétekkel ismerkedhettem meg. Na itt volt lehetőségem nekem is megmártóztatni cipőimet a süppedős tőzeges-lápos trutyiban! De ennek ellenére élveztem a cuppogást, a lápos részt kettészelő patak partján tőzikeerdő fogadott, mely mellett nem lehetett csak úgy elsétálni, jöhetett a fotószünet! :)

Tőzikék mindenfelé

Már majdnem 20 km volt a lábaimban, amikor is feltűntek a távolban Nagyhegy és Bárómajor (Irsapuszta) épületei, véget vetve a hosszú, erdőkben és lápos részekben gazdag vadregényes szakasznak. Itt vártak rám a harmadik ellenőrző pont pontőrei, finom házi pogival, almával, melyekből nem voltam rest fogyasztani. Széles, murvás  néhol aszfalttal rondított utakon kanyaroghattam célom felé, ismét hatalmas fenyő- és lombhullató erdőkben!

Kanyarogtam jobbra-balra

Aztán amilyen szélesek voltak az utak, olyannyira összeszűkültek, tulajdonképpen erdőkön keresztülvágva kellett követnem a jelzéseket, élveztem, hogy lábaim alatt avar susog végre, közben pedig fel-le hullámoztam a zalai dombokon! Egy hosszú egyenes szakaszt elérve a távolban egy hatalmas "valamit" pillantottam meg! Hirtelen nem tudtam hova tenni, hogy vajon mi is lehet az, elsőre egy hatalmas gyárkéménynek tűnt, mivel ekkora halott fát nehezen tudtam volna elképzelni, merthogy ágai nem voltak... Jöhetett is a titokzatos objektum becserkészése, szerencsére az útvonalalkotók is partnerek voltak ebben, így hamarosan már annak közvetlen tövében nézhettem fel annak tetejére.

A titokzatos objektum a "semmi" közepén

Ekkor már könnyebb dolgom volt, egyértelmű volt, hogy mesterséges, méghozzá vörös téglából épült. Én egy egykori téglagyár kéményére tippeltem, de a körzetében sehol máshol sem láttam egykori ipari létesítményre utaló romokat... Így hát a rejtély megoldatlan maradt, egy nagy kérdőjellel indultam tovább Parasza felé. A túra után rá is kérdeztem a dologra, sejtésem helyesnek bizonyult, egy egykori téglagyár maradványaira bukkantam!

A Paraszára vezető műút elágazásánál volt a 4. ellenőrző pont, ahol ismét csak édes szekció (nápolyi) és Átol Csabáék fogadtak, na nem mint pontőrök, hanem mint túrázók! :) Néhány szót váltottam velük, majd nekik jó utat kívánva  robogtam is tovább. Már amennyire ekkor tudtam... Ugyanis ekkor már egyre komolyabb puffadással küzdöttem, melyen nem segítettek a gyors léptek okozta "rezgések". Így hát visszavettem a tempóból, ám így is szinte már szétrobbantam belülről, legalábbis így éreztem odabent.

Nini, egy harangláb a szomszédos domboldalban - Paraszán

Próbáltam így is nyitott szemmel átsétálni Parasza portái között, de fejemben egyre inkább ott motoszkált a gondolat, hogy mitévő legyek. Először is elővettem a táskámból az ilyen helyzetekre bekészített, de még a gyakorlatban sosem próbált puffadáscsökkentő gyógyszert... Be is vettem belőle rögvest kettőt, de a hatását nem éreztem kilométerekkel később sem. Elkeseredésemben újabb kettőt tüntettem el bendőmben, majd láss csodát, rá nemsokára gyors javulást tapasztaltam! Ennek nagyon örültem, mert már felmerült bennem a túra feladása a diszkomfort érzetem miatt... Így hamarosan újra teljes mértékben tudtam élvezni a közben már késő tavaszra emlékeztető időt: pólóban sütkérezhettem a szántóföldeken haladva, lehetőségem volt minél nagyobb bőrfelületen élvezni a napsütést és csúcsüzemben termelte a szervezetem az éltető D-vitamint! :)  

Nem volt unalmas a táj...

Becsvölgyéig változatos terepen bandukoltam: jártam hangulatos erdőkben, mezőkön, ugrottam át patakot, másztam meg dombokat, aztán egyszer csak aszfaltot éreztem újra talpaim alatt, a távolban pedig feltűntek Barabásszeg (mely Becsvölgye része) portái. Hamarosan már a környékre jellemző szeges település főutcáján lépdestem. A szeges településforma jellemzője, hogy a dombhátakra épültek a házak, a domboldalakon pedig az azok aljáig lefutó kertek találhatók. Az út így értelemszerűen a gerincen vezetett végig, amelyen sétálva remek kilátásban gyönyörködhettem a környező dombokra, szinte mindegyik tetején szegeket láthattam, rendkívül sűrűn lakott vidék ez! 

Harangláb Barabásszegen

A falu északi felén, a templommal szemben került kialakításra az 5. ellenőrző pont, ahol kisebb fajta kánaán fogadott. Töpörtyűs, zsíros, házi lekváros, és MÉZES (!) kenyér fogadott. Egy kezemen meg tudom számolni, hogy hány teljesítménytúrán élvezhettem a nagy kedvenc vajas-mézes kenyeremet! Fantasztikusan finom volt, nem is beszélve arról, hogy helyi, általam csak sűrű méznek nevezett mézzel volt megkenve! Nehéz szívvel hagytam ott a mézes bödönt, de tudtam, hogy utánam még másnak is szüksége lehet az e kincsben rejlő energiára! ;)

Vörösszeg

Az aszfaltutat követve hagytam el a települést, egészen Vörösszegig követtem is azt, mely a nevével ellentétben egy völgyben feküdt. Konkrétan én csak néhány épületet láttam itt, nem lehet egy méretes falu, de azok legalább jó állapotban voltak. Nem úgy mint a hamarosan rám váró emelkedő végén Kereseszeg portái... Nem is hívnám én már élő településnek, csupán egy háznál láttam azt, hogy állandóan lakhatják, oda is csak földúton lehet eljutni, mely esősebb időszakok után mindenképpen komoly terepjárót igényel. Az egykori falu temetője azonban szerintem mindenkinek maradandó élményt nyújtott a túra napján... Az egyik sírt egy hatalmas hóvirágmező vette körbe, a látvány fantasztikus volt!

Kereseszeg temetője, hóvirágmező övezte sírhely

A dombtetőt elérve mi más is jöhetett, mint meredek ereszkedés, egészen Kislengyelig. Az apró településen két látnivalót is érintettem, előbb a kis haranglábját, később pedig egy napjainkban is üzemelő himbás olajtermelő kutat! Mert igen, a Zalai-dombság hazánk egyik kőolajipari fellegvára. Bár a készletek nagy részét már kitermelték, néhány üzemelő kutat még láthatunk, ennek remek példáját csodálhattam meg Kislengyel határában.

Kislengyel látnivalói

A Barabásszeg és Kustánszeg közötti szakasz végig a DDK útvonalát követte, melyet már korábban végigjártam, így tisztában voltam azzal, hogy Kustánszegig egy combos emelkedő fog még megizzasztani! Emlékeim helyesnek bizonyultak, hamarosan gyök kettőre visszalassítva tipegtem felfelé a meredek domboldalban. Annak tetején pedig remek panorámát élvezhettem, mindenfelé hullámzó dombokkal, melyek innen nézve nem is tűntek oly meredeknek, mint amilyenek a valóságban! :)

Kustánszegen a Lesz Vigasz vendéglátóipari egység mosolyogtatott meg, majd a főúton lefelé kanyarodva közelítettem meg az utolsó, 6. ellenőrző pontot, melyre a Kustánszegi-tóhoz való letérésnél bukkantam. Itt néhány sós perecet és egy banánt majszoltam el, hogy legyen elég energiám a hátralévő majd' 8 km-re. Majd megcéloztam a Kustánszegi-tavat! Nagyon vártam már a túra előtt ezt a részt, korábban mikor itt jártam mély nyomot hagyott bennem! Nem kellett csalódnom, a partján végigsétálva kedvem lett volna kidőlni, és heverészni egy jót... De nem tehettem, mivel vészesen közeledett a napnyugta, szerettem volna még világosban visszaérni Bödére. 

Kustánszegi-tó partján

Németfalu temploma a tó partjáról...

... és közvetlenül a bejárata felől nézve

Így hát néhány fotó elkészülte után megcéloztam a tó partjáról kiválóan látható Németfalut! Odáig egy utolsó, izzasztó emelkedőt kellett leküzdenem: itt értem be a 44-es távon vitézkedő Tamást, akivel a célig elég komoly tempót diktáltunk, ám még így is volt energiánk egy jót beszélgetni! :) Németfalun szinte átrobogtunk, a falu templománál lassítottunk kicsit, hogy szemrevételezzük azt. Ezt követően már csak egy utolsó erdei szakaszt kellett abszolválnunk, hogy a távolban megjelenjenek Böde portái, melyeket megcélozva, még napnyugta előtt érkeztünk be a célba! Remek túra volt, számos emlékezetes pillanattal, ha nem lesz sár, szívesen visszajövök ide máskor is... Ha azonban dagonya lesz, akkor meghagyom másoknak ezt az élvezetet! :) A papírozás után pedig átvehettem a túra díjazását, melyen a reggel csak tisztes távolból megcsodált bödei Árpád-kori templom szerepelt. A beérkezésemkor Erika és Barbi épp a lángosaikat burkolták be, én is csatlakoztam hozzájuk, jöhetett a gasztrotúra: lángossal, ropogtatnivalókkal, gyümölcsökkel!