Mátra 115 - A nagybetűs TÚRA

Mátra 115, avagy számomra innentől a nagybetűs "TÚRA”

Jelentem, hogy kipróbáltam az ország legjobb hullámvasútját: felültem rá, és 24 és fél órán át egy pillanatra sem szálltam le róla, mert olyan jó volt! Kár, hogy évente csak egyszer üzemel… De így legalább lesz mit várni jövőre is, hogy újra megnyissa kapuit és meginvitáljon minket, természetszerető embereket egy újabb körre. De addig is jöjjön életem első Mátra 115 túrájának rövid krónikája!

De előtte röviden az előzményekről!

2017 augusztusában vágtam bele életem első 100-as túrájába, mely az Árpád vezér 120 volt (eltévedésekkel egyből 128 km lett… :) ), eddig ez volt a leghosszabb túrám. Ezután csupán a szeptember elejei BEAC Maxit, avagy mostani nevén Turista Kékszalag 110-et teljesítettem, amely megközelítette e túrát - hosszát tekintve -. 2017 szeptembere után Achilles-ín problémák miatt ez év márciusáig még 30 km-es túrákat sem nagyon tudtam menni/vállaltam be. Így szomorúan konstatáltam, hogy idén nemigen lesz módon arra, hogy hosszabbakat is menjek, nemhogy egy Mátra 115-öt… Azonban márciusban a jó idő megérkeztével tesztelgetni kezdtem a lábamat, előbb 30-as, majd 40-50 km-es túrákkal, és örömmel tapasztaltam, hogy fájdalomnak nyomát sem éreztem. Így áprilisban tovább terheltem magamat, és elhatározásra jutottam: beneveztem a Mátra 115-re (bár ekkor fizetni még nem fizettem, gondoltam kivárok még…) Májusban már hétvégente 60-70, majd volt, hogy 90 km-t is megtettem (két nap alatt), így végül a pénzt is befizettem. Persze ekkor jött az ötlet egy 5vös 5km-es futás után, amely nagyon jól ment, hogy itt az idő lefutnom életem első maratonját… Végül arra is beneveztem, ekkor ismét elbizonytalanodtam, hogy mi lesz így a lábammal a Mátra 115-re, de végül a Carpe diem életfelfogást követve, a mának élve pünkösd vasárnapján Keszthelyen teljesítettem életem első maratonját is! Másnap pedig már a Kőszegi-hegységben túráztam… De a lábam továbbra is köszönte szépen, teljesen rendben volt, így nem volt más hátra, mint leutazni Kisnánára, és belevágni életem eddigi legkeményebb túrájába!

Pénteken este Balázs Renault-ja Isten tudja is mennyivel száguldva (hiszen a sebességmutatója nem működött), de egyben lejuttatott minket Kisnánára, ahol átvettük a rajtcsomagot, hogy szombat reggel ennyivel is később kelljen kelnünk. A rajt előtti este Domoszlón, a Kedves Néni Vendégházában húztuk meg magunkat, hogy a lehető legfrissebben tudjunk másnap nekivágni a Mátra kegyelmet nem ismerő hegyeinek. Este még egy jót beszélgettünk szegedi barátainkkal: Andival, Tecával és Jánossal. Az alvással nem volt semmi gond, egészen reggel 6-ig, amikor is a nap felkelő sugarai ébresztettek minket… vagy mégsem, inkább az ébresztőóra, hiszen a napsütés helyett ijesztgető felhők fogadtak az udvarra kilépve. A magammal hozott 1 kilós dinnyét elfogyasztva késznek éreztem magamat a küzdelemre.

1_3.jpg

Fél 7 körül már a rajt helyszínén voltunk: sok ismerős, elszánt arcot láttam, éreztem már ekkor is, hogy jó helyen vagyok! Azonban a felhők kicsit elbizonytalanítottak, hogy mennyire lesz sikeres számomra ez a túra... Kereken 7-kor el is rajtoltunk, rá két percre pedig az eső is rákezdett, eleinte csak szemerkélt, majd egyre intenzívebbé vált… nem csak az eső, hanem az emelkedő mértéke is. Pont emiatt elő sem vettem a poncsómat, mert mindegynek éreztem, hogy az esőtől, vagy a poncsó alatt befülledve leszek csutak vizes. Az első kilométereket Pauer Lacival beszélgetve tettem meg, akit természetesen egy mátrai túra előtt ismertem meg, kellemes bemelegítő tempóban, majd Nagy Krisztához csapódtam, aki kisebb sérülése ellenére is megkockáztatta a túrát, hiszen ahogy azt ő mondta, ez mégiscsak a Mátra 115… :) Ekkor még nem éreztem át igazán azt, amit mondott, de rá majd egy nappal már abszolút átéreztem! ;) Az eső ekkor már-már özönvíz szerűen szakadt, a meredek turistaúton kis patakokban folyt le az égi áldás, a villámok csak úgy csapdostak körülöttünk. Szerencsére mire felértem a Jagusra - azaz elértem a Mátra főgerincét -, az eső alábbmaradt, a felhők elvonultak és az elém táruló gyönyörű kilátás kárpótolta a majd 1 órán át kitartóan szakadó eső okozta kellemetlenségeket.

7_2.jpg

Innentől a Kékes csúcsáig jött az igazi hullámvasutazás, több combos emelkedő-lejtő formájában (pld. Oroszlánvár, Nagy-Szár-hegy). De cserébe szinte folyamatosan hol észak, hol dél felé gyönyörű panorámában volt részem, így gyorsan fogytak a kilométerek Szabina és Tamás társaságában, akik kegyetlen tempót diktáltak (akiket mily meglepő, tavalyi mátrai túrák során ismertem meg... :) ), így rövidesen a Kékestetőn találtam magamat, ahol a fotósnak pózolás után jöhetett az első komolyabb frissítés.

A síházban saját szemeimmel is megtapasztalhattam, hogy valóban nem kell attól tartanom, hogy nem fogok olyan étket találni az út során, amit épp akkor kívánnék. Számtalan fajta süti, gyümölcs, zöldség, sós dolgok, sajt, kenyerek, rövidebben: KÁNAÁN fogadott. Arra kellett inkább figyelnem, hogy ne egyem túl magamat, mert teli hassal nehéz a továbbhaladás. De szerencsére az út során sikerült a kontrollt végig tartanom, és mindig csak a kellő mennyiséget fogyasztottam el. Felnézve az impozáns tv-toronyra, és pár pillantást vetve az ekkor még nagyban pakoló, készülődő Kékes csúcsfutást lebonyolító emberekre haladtam tovább Parádsasvár felé. Tudtam, hogy egy jó ideig csak lefele fog vinni az utam, ami pihenés szempontjából persze jó volt, de tisztában voltam azzal, hogy a Sombokor következik. Túrabotjaim segítségével viszonylag gyorsan leküzdöttem az itt már a felhőszakadás nyomait egyáltalán nem mutató, abszolút száraz, porzó talajú durva lejtőt. Innen már valóban élveztem az utat - annak ellenére, hogy a Vörösmarty turistaház magasságában ismét elkezdett esni az eső, mely vagy negyed órán át kitartóan esett… -, gyorsan le is értem a parádsasvári kastélyhoz, mely mindig is elvarázsol szép külsejével.  A falu központjában újabb habzsi-dőzsi, kell is az energia, hiszen a következő etap ismét egy komoly erőpróba, fel kell mászni Galyatetőre.

9_2.jpg

A falut elhagyva egy komoly tarvágás szélén haladunk, az út eleinte kellemesen emelkedett csupán, azonban a Lipótok oldalában egyre komolyabban megdolgoztatta a szervezetemet, de én szeretem az ilyen kihívásokat, így inkább megtoltam (a tanácsokkal ellentétben) a szakaszt, szuszogva ugyan, de elégedetten értem el az OKT-t, ahonnan az emelkedő lightosabbra váltott, innen már nem volt messze a Kilátó Vendégház és Étterem, a következő ellenőrzőpont!

Itt aztán az eddigieknél is komolyabb az ellátás, meleg leves is várta a megfáradt vándorokat, de engem ez a délutáni legmelegebb órákban nem vonzott, maradtam a hideg étkek mellett. A táskámat leraktam, hiszen a következő móka a híres Galyavár kör volt, felesleges erre a 7,5 km-re plusz terhet cipelni - gondoltam (sajnos fényképezőt sem vittem ez oknál fohva, pedig a kilátás e szakaszon is szemet gyönyörködtető volt!). Felbattyogtam a Péter-hegyese tetején lévő kilátóhoz, majd a gerincen pár száz métert megtéve jobbra indexeltem Mátraalmás felé. A lejtő elég meredek, így inkább a futást választottam, az jobban esett a lábaimnak, gyorsan le is értem Mátraalmásra, ahol legnagyobb örömömre a túrán először isteni dinnye fogadott (szerencsére nem utoljára), be is faltam pár szelettel! De csak óvatosan, tudva hogy a Galyavár már nagyon vár engem, hogy szerezzen pár emlékezetes percet. Hamarosan a Galyavár alján találtam magamat: uccu neki, a mátraalmási pont szponzorálásával gyorsan a tetején találtam magamat különösebb fáradtság nélkül! Visszatérve Galyatetőre egy gyors frissítés és a tatyó felvétele után jöhetett a csapatás lefelé a volt OKT útvonalán a Nyírjes-erdészházig, majd a Csór-réti víztároló kidőlt kerítése mellett továbbhaladva egészen a Hatökör uráig, ahol meglepetésemre nem találtam senkit.

Pedig úgy tudtam, hogy itt is EP van… Szerencsére néhány méterrel később pihenő túratársakba botlok, akik megerősítik, hogy nincs itt semmilyen EP most, így nyugodt szívvel kezdtem bele a patakon átkelve az újabb emelkedőbe, mely Mátraházáig tartott végig gyönyörű bükkösben. Ekkor már egy ideje oda-vissza előzgettük egymást Juhász Gáborral, ő a lejtőkön belekocogva általában elhúzott előlem, én pedig az emelkedőkön tettem mindezt, beszéltük is, hogy jó kérdés, hogy melyik a jobb taktika… (Mint ahogy az kiderült később, nagyjából egy időben értünk be a célba… :) ) Mátraházán újabb frissítés, mely után irány Lajosháza! A sárga négyzetet én speciel nem igazán kedveltem korábbról sem, most sem igazán esett jól a meredek, sziklás, számomra bokatörő terep, de belekocogva viszonylag gyorsan lent találtam magamat a völgyben, ahol ismét csak fantasztikus pontőrök (mint ahol minden egyes ponton!!!) és ellátás fogadott.  

Itt már ismét borongóssá vált az idő, újabb eső fenyegetett, már-már úgy éreztem, mintha már a naplemente utáni alkonyban sétálnék, pedig még csak 4 óra körül járt az idő… Mátraszentimréig folyamatosan, de baráti módon emelkedő úton haladtam, ismét utolérve Juhász Gábort, akivel innentől együtt haladtam Szorospatakig. A jó kis beszélgetést beárnyékolta, hogy az eső rákezdett, Mátraszentimrén a frissítőponton már rendesen esett, a finom leveseket ismét csak a szememmel vizsgáltam meg, csak a levesbetétekből csipegettem kicsit! Hmm, jó kis főtt husi, sárgarépa, tarhonya… :) Tovább haladtunk együtt előbb kellemes lejtőn belekocogva, majd az emelkedőt megtolva Mátraszentistvánig, itt értük utol Pató Balázst, akivel együtt, immár 3-an vonatozva haladtunk egészen a túra féltávjánál található Szorospatakig. A gondolatnak, hogy már féltávnál járok, és abszolút jól érzem magam mind fejben, mind fizikailag, annyira megörültem, hogy eszembe sem jutott, hogy ide bizony csomagot depóztattam… A frissítés után vígan megindultam az aszfalton tovább, fejben már az Ágasvári emelkedőre készülve… Ekkor jött a Heuréka pillanat: BASSZUS A CSOMAGOM!!! Irány vissza, azért a fejlámpa nem árt az esti szakaszra, még jó hogy max egy 10 percet vesztettem ezzel… Emiatt kicsit nehezebb volt a feljutás a turistaházig, ahol a becsekkolás után megpillantottam az ellátmányt, meg is volt a motiváció az Ágasvár minél gyorsabb meghódításához! Szerencsére az eső is abbamaradt, gyorsan összekaptam magamat, és már indultam is fel a csúcsra… Hát nem mondom, hogy egyszerű volt feljutni a kissé felázott talajú, számomra elég csúszós és meredek emelkedőn. De az esti kilátás a csúcsról… na az minden szenvedést megért, néhány percig csak gyönyörködtem a környék dimbes-dombos látványában: tisztán látszott a Karancs-Medves, a Cserhát, a távolban a Börzsöny, a Budai-hegység és a Pilis… Fantasztikus!

De a turistaházban korábban látott ellátmány is, így indultam is lefelé: pótolni az elégetett kalóriákat. Kis kóstoló mindenből: sztrapacska(?), rizskoch, majd a végén frissen sütött pizza, mindegyikből meg tudtam volna enni egy nagy adaggal, de a jobb vállamon ülő őrangyalom figyelmeztetett: ne feledd, kontroll!!! ne egyed túl magad, mert visszaüt!... megfogadtam tanácsát, és inkább továbbindultam a Csörgő-patak völgye felé.

23_1.jpg

Most is szép vízhozammal zúgott lefelé a völgyben a patak, melyen átkelve újabb szuszogtató emelkedő következett Fallóskútig, ahol ismét ellenőrző pont, kedves pontőrökkel. Az útvonal a Szentkutat és templomot nem érinti, de most annyira nem is bántam, hiszen egyre gyorsabban közeledett az éjszakai sötétség, és én minél többet szerettem volna még világosban haladni. Így az aszfaltos szakaszt próbáltam minél gyorsabban, de még sétatempóban kicsit pihentetve lábaimat megtenni. Ekkor haladt el mellettem János autóval, aki félrehúzódva érdeklődött, hogy hova is battyogok itt az út szélén. Erre én meglepődve mondtam, hogy hát szépen haladok előre a célom felé. Kiderült, hogy ő nem ismerte teljesen az utat, azt hitte, hogy feladtam és Mátrakeresztesre azért megyek az aszfalton, hogy eljussak busszal a célba. Ugyanis a kocsiban még ketten is ültek rajta kívül: Balázs és Teca, mindketten sérülés miatt adták fel a túrát Mátraszentimrén, ezúton is mielőbbi teljes felépülést kívánok nekik! Ami viszont innentől jött, azt szívesen kihagytam volna. Erdészeti járművek által tönkretett, brutálisan mély nyomvályús, sáros-csúszós szakasz Mátrakeresztes „bejáratáig”… Még a botok sem tudtak olyan stabilitást adni, hogy ne zakózzak egy nagyot, innentől már mindenem csupa sár volt, jippi-jé! De ez sem szeghette kedvemet és elhivatottságomat. A falun gyorsan átjutva megkezdtem a hosszú emelkedőt a Hidegkúti turistaházig, útközben többször is megállva a vendégmarasztaló sárban naplementét nézni és fotózni.

Ezt a szakaszt sem úsztam meg esés nélkül, úgy sikerült mindezt megtennem, hogy a bal lábammal bokáig merültem a sáros pocsolyába, innentől tocsogott a cipőmben a trutyi, nagyon örültem neki, de hát ez van, gondoltam: ha így kell, hát így megyek tovább!

27_1.jpg

A turistaházat még éppen – számomra – világosban értem el, a mögöttem pár méterre jövők már fejlámpával tolták. Itt is kihagytam a finom leveseket, inkább sütit meg cukros dolgokat vételeztem, mert tudtam, hogy a Muzslához energia kell, méghozzá nem is kevés! Pár perc töltekezés után indultam is tovább, pár percnyi menet után ismét heuréka pillanat: BASSZUS A FÉNYKÉPEZŐM! A turistaház asztalán hagytam… Visszamentem, ott is volt, elraktam a tatyóm aljára, mivel éjjel úgy sem nagyon használom, majd uzsgyi neki ismét! Ekkor pedig ismét valami furcsaságra lettem figyelmes, éreztem hogy valami nem stimmel… hát persze… a kezeimmel nem markolok semmit, újabb Heuréka pillanat, 10 percen belül a második… BASSZUS A TÚRABOTJAIM…! Újabb zurück a turistaházhoz, ekkor már mint a repülőgépen a pilóták felszállás előtt, a fejemben végigmentem a checklist-en, hogy minden megvan-e, mehetek-e tovább. Gyors összegzés után végre valóban minden szükséges felszerelésemmel nekiindultam a Muzsláig tartó kemény szakasznak. Kb. 20 perc után elértem az elágazást, ahol dönthettem volna a 92-es táv mellett, de hát egyszer élünk, így a szalagozott hosszabb távok útvonalát választottam. A Zám-patak völgyét elérve, majd jobbra indexelve megkezdtem a hosszú és brutális emelkedőt többször kellemes csalánerdőben, mely egészen a Muzsláig tartott. Itt a fáradtság mellett az erős szél sem esett túlságosan jól, de a pontőrök kedvessége és a nyújtott ellátmány ismét csak pozitívan hatottak rám! Nem sokkal fél 11 után indultam is le Szurdokpüspöki felé. A lejtőt itt már nemigen tolerálták fájdalom nélkül a combjaim, próbáltam minél gyorsabban leküzdeni azt, rendesen belekocogva, persze közben az olykor elém táruló éjszakai panorámákban gyönyörködve, merthogy mindkét irányba pazar volt a kilátás a környező kisebb-nagyobb falvakra! De azért nem mondom, hogy nem volt kellemes meglátni a távolban a Diós-pataki ellenőrző pont fényeit! Csakhogy addig az egyik legcsúszósabb, legmeredekebb lejtő-emelkedő kombója következett, túrabot nélkül itt négykézláb mentem volna csak fel, vagy nyolcadik nekifutásra… A pontőrök hatalmas tapssal és isteni sütikkel fogadtak, ismét csak sok pozitív energiát nyújtva az immár rendesen megfáradt vándornak. Ekkor már majdnem 3 számjegyű volt a megtett kilométereim száma, és még éjfélt sem ütött az óra! Ekkor döbbentem rá, hogy a tervezettnél jóval gyorsabb tempóban haladok… de úgy éreztem, hogy ez erő továbbra is velem van, így a következő, amúgy kellemesen emelkedő szakaszt a sárban csúszkálás ellenére vidáman tettem meg. Ekkor már fejben a János-vára rövid, de annál intenzívebb emelkedőjére készültem, szerencsére végre először életem során, végig tudtam követni a turistajeleket, így könnyen jutottam fel a tetejére a hivatalos útvonalon. Innen kellemes terepen haladtam egészen addig a pontig, ahol a 92-es táv újra becsatlakozik a mi utunkba. Itt azonban hirtelen egy felém közeledő fejlámpa fényére lettem figyelmes… vajon én csesztem el valamit, vagy ő nézte be az útvonalat? Számomra szerencsére a második opció volt a helyes, így kisegítve túratársamat, együtt haladtunk a Kénes-forrásig, ahol ismét csak döntési helyzetbe kerültem, de ekkor teljesen jól voltam, a Muzsláról való lemenetel élménye már rég elhussant a fejemből, így eszembe sem jutott a 107-es távot választani. Így elbúcsúztam a sráctól, és a köteles szakaszt leküzdve megérkeztem a Havas aljába. Nem is szaroztam, egyből nekiestem az emelkedőnek, amivel továbbra sem volt semmi bajom. Itt már a leggyorsabb sporttársak szemben rongyoltak lefelé, nem győztem gratulálni nekik, brutálisat mentetek srácok!!! Felérve a csúcsra, újabb ellenőrzőpont, buzdítás a pontőröktől, az útvonal pedig mécsesekkel kivilágítva, mint valami kifutópálya a reptéren, nagyon jól nézett ki! Elbúcsúztam a pontőröktől, de csak átmenetileg, hiszen bíztam benne, hogy bár már világosban, de újra boldogan köszönhetek nekik előre (hiszen ekkor már ugye az utolsó emelkedőt is letudva, valóban vidáman járok majd erre - gondoltam). A lefelé ismét elég szenvedősre sikeredett  a combjaim miatt, így már Fajzat előtt az emelkedőkről ábrándoztam, hogy az bár fárasztóbb, de mennyivel jobb lesz. Fajzaton ismét dinnye hegyekbe botlottam, viccesen megemlítettem, hogy be tudnám falni az egészet, mire a pontőrök egyből rákontráztak, hogy ha megeszem azt a több 10 kiló dinnyét ami ott van, akkor nem kell továbbmennem a túra teljesítéséhez sem… (Nem ismernek sokan, hogy az alkatom ellenére mennyit tudok enni… de hát nem akartam megszívatni magamat, így csak óvatosan csipegettem). Ezek után a már vágyott emelkedő következett egyenesen fel a Kávára, melynek oldalából jól ráláttam a Havas sötét hegycsúcsára, valamint helyenként a Világosvárra, melynek tetején fehér fények jelezték, hogy bizony ott is EP van! :) Nekem azonban most a Káva következett, ahol a szintén egy mátrai túra során megismert Lajosék fogadtak nagy szeretettel: kaptam is a bókokat hogy a többiekhez képest milyen jól nézek ki. Hát tény, hogy nem éreztem magamat abban a pillanatban szétcsúszva, kicsit dagadt is májam, de hát az is tény hogy az előttem ott járók még komolyabb tempót menve értek fel oda! Rövid beszélgetés és frissítés után (hogy ne kelljen lecipelniük az ellátmányt, besegítettem ;) ) indultam is tovább palacsintázni, hova máshová is, mint a Tót-hegyesre! Az emelkedők továbbra is teljesen jól estek, a Tót-hegyes előtt közvetlenül összefutottam ismét a már lefelé jövő Juhász Gáborral és két további túratárssal is. A csúcson egy jót beszélgetve elfogyasztottam 3 darab isteni házi lekváros palacsintát, ismét csak nehéz volt megállni, hogy ne kényeztessem magamat tovább… de a jobb vállamon csücsülő őrangyalomra hallgattam ismét, és megkezdtem a Babik-kút felé tartó utat. Elérve a kút melletti rétet tudtam, hogy már nincs messze az egyik kedvenc mátrai hegyem, a Világosvár! Hol máshol, mint Világosvár előtt kezdett világosodnik, a hegy előtti meredek lejtőn már le is kapcsoltam a fejlámpát, az emelkedőnek pedig már természetes megvilágításban vágtam neki. A csúcsra felérve ismét csak minden igényemet/óhajomat leső pontőrök fogadtak! Füstölt sajt, szalámi, izo ital, magnézium, minden földi jó! Nameg panorámaképek/videó készítése, a felkelő nap már kezdte megfesteni az eget!

28_1.jpg

29_1.jpg

Gyönyörű – mondtam, majd azt is, hogy sajnos mennem kell tovább, hiszen mielőbb le akarom tudni a rám egyből váró brutálisan meredek és sziklás lejtőt. Szépen lassan haladtam le, többször megállva a tájban való gyönyörködés céljából. Az erdőbe beérve a lejtő szöge csökkent, a sziklák száma is leredukálódott, így az erdészeti útig ismét kocogósra vettem a figurát, utolérve a Tót-hegyes oldalában már korábban szembejövő két túratársamat. Innen ha a régi útvonal lenne, már csak be kellett volna mennem Gyöngyöstarjánba… azonban az a múlt, a jelen pedig, hogy jobbra index ismét, irány vissza Fajzatra! Ahol ismét frissítés, valamint a cuccom egy részének felvétele után nekivágtam az utolsó emelkedőnek. (mivel első ottjártamkor leesett, hogy nem kell feltétlen mindent magammal cipelnem a körre, hiszen járni fogok még erre: így ott hagytam a szükségtelen dolgokat; persze ezt megtehettem volna a Kénes-forrásnál is, mint később rájöttem… :D ). Az emelkedőtől nem is tartottam, hiszen eddig is jól mentek, azonban az azt követő lefelétől már annál inkább! Folyamatosan jöttek velem szemben a hős hosszútávos sorstársak, mindenkit próbáltam bíztatni, néhányan már gratuláltak is nekem, erre én mindig mondtam, hogy azért még innen is be kell valahogy érni a célba! Gond nélkül értem fel a csúcsra, gyors ivószünet után nekiestem a lejtőnek is, belefutva, hogy minél előbb letudjam. Nem kertelek, szar volt úgy ahogy van, de akkor is élveztem paradox módon! Hiszen tudtam, hogy innentől már „csak” sík lesz. Kénes-forrás előtt ismét a kötelet használva lassan leereszkedtem, utoljára is frissítettem, de már csak nagyon óvatosan, hiszen éreztem, hogy abszolút megtelt a hasam… Az utolsó nagyjából 5 km-en kezdtem úgy érezni, hogy fogy az erő, ennem kéne, azonban a hasam egyre inkább jelezte, hogy fullon van… Nagyjából 20 perc séta után nem bírtam tovább, túrán nemigen szoktam nagy wc-t megejteni, de most nem láttam más opciót, irány a bokor… Tudom, hogy ezt így nem feltétlen kellene kiemelnem egy élménybeszámolóban, de hát jó ha az ember fejben tartja legalább azt, hogy hosszú túrára ha más nem, emiatt legalább vigyünk magunkkal papírzsebkendőt! Innentől már mertem frissíteni saját ellátmányból, mely erőt is adott, így már csak az okozott meglepit, hogy Gyöngyöspatán még meglátogattuk a Várhegy oldalát is, és csak úgy kanyarodtunk a gyönyörű középkori templom felé, melyet megkerülve, az utolsó pár métert stílszerűen megfutva, 7:36-kor átszeltem a virtuális célszalagot, a már bent lévők által nyújtott tapsviharban, mely nagyon jól esett! Köszi ezúton is nektek! 

És igen, ekkor jött a legnehezebb, ámbár legédesebb pontja a túrának! Választani kellett a sok gyönyörű kődíj közül! Vagy 10 percig álltam ott tanácstalanul a kövek felett, mire meghoztam a végső döntésemet. A szervezők az oklevelet átnyújtva gratuláltak, majd további étkezésre invitáltak! De a hasam azért továbbra sem volt a legjobb állapotban, így csak kóstolót tartottam, minthogy komolyabb táplálkozást. Ekkor, több mint 1 nap után ültem le először… Na utána felállni már nagyon nehezemre esett, a nyújtás ellenére is kegyetlenül beálltak a lábizmaim, az emeleten található  zuhanyzóig vagy 3 perc alatt értem fel… Kicsit megmosakodva indultam vissza tömegközlekedéssel Budapestre, a MÁV-nak köszönhetően több mint egy órát késve… De fejben még mindig a Mátra bércein éreztem magamat, így nem bosszankodtam különösebben ezen sem… És döntöttem: jövőre is itt kell lennem, és terjesztenem, reklámoznom a túrát azon ismerős túratársaimnak is, akik esetleg eddig úgy gondolták, hogy nem képesek a teljesítésére. Én erre azt mondom, hogy aki már életében egy 100-ast is megcsinált, annak ha nem is a 115-ös táv, de a 92 és a 107 menne, ha küzdősen is! És a 107-es is kődíjas, plusz motiváció! Tehát GYERTEK!!! És köszönöm mindenkinek: szervezőknek, túratársaknak aki sütit sütőknek, pontőröknek, bíztatóknak, akik segítettek akár egy pillanatra is a túra során, nektek köszönhetem a gyönyörű Mátra mellett, hogy egy életre szóló élményben volt részem, és még szeretném, hogy újra legyen is! RESPECT! Jövőre találkozunk! :) 

Ui.: Vasárnap délután és hétfőn elég komoly problémáim voltak a mozgással, gyök kettővel közlekedtem, a lépcsőn felfelé csak kézzel való felhúzással tudtam haladni. Az átmozgatásban azonban sokat segítettek Tolnai Balázsék a keddi esti A lélekszaggató és a Prédikálószék túrájukkal, mely során Dömösről a híres Vadálló köveket érintve másztuk meg a Prédikálószéket, hogy megcsodálhassuk onnan a naplementét…! A felfelé kifejezetten jól esett, nameg a naplemente is pazar volt, de a lefelé - mely szerencsére nem a Vadálló köveken keresztül, hanem a piros kereszten haladva vezetett - ismét csak visszahozta a Mátra 115 utolsó kilométereiben lévő lejtők feelingjét… :D

A bejegyzés trackback címe:

https://soos93.blog.hu/api/trackback/id/tr8114028716

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Túraajánlók, élmények

Hazánk egy valódi kincsesbánya: telis-tele van szebbnél-szebb természeti látnivalókkal! A bejegyzéseimen keresztül szeretném ezeket nektek bemutatni! :)

Friss topikok

süti beállítások módosítása
https://www.facebook.com/barangoljunkegyutt/