Látnivalókból nem lesz hiány!

A Vajdavár-homokkővidék hazánk egyik legkevésbé ismert hegysége, melynek nyugati peremén, a Bárna-patak völgyében található Mátranovák. Hangulatos dombok ölelik körbe, ennek ellenére turistautakban rendkívül szegény vidék... Talán a mátranováki fanyűvő lehet a magyarázat! Egy időben ugyanis Mátranovák környékén több bejelentés is érkezett arról, hogy egy nagyjából két méter magas, fehér szőrű, emberszerű lényt láttak az erdők mélyén járkálni. Aztán hamar kiderült, hogy a fanyűvő valójában nem egy misztikus lény, hanem hús-vér ember: egy mátranováki fafaragó bácsi, aki gyakran járta a környező erdőket faanyag után kutatva, mindezt betegsége miatt az utolsó éveiben már nagyon görnyedten tudta csak megtenni (sajnos azóta már meghalt a bácsi). A legendás lényt azóta nem észlelték, így nyugodt szívvel vethettem be magam az erdők mélyére. A modern technika és a hagyományos térkép kombinálásával pedig attól sem kellett tartanom, hogy a jelzetlen ösvények "dzsungelében" elvesszek.

Mátranovák központjából indultam: benőtt sínpár kísért utam első perceiben, jelezvén, hogy itt néhány évtizeddel ezelőtt még jóval nagyobb élet lehetett. A 83-as számú Mátramindszent-Mátranovák-Homokterenye vasútvonal maradványait láthattam, melyet 1887-ben adtak át a mátranováki szénbányák kiszolgálása érdekében. Érdekes, hogy egészen 1911-ig személyszállítást nem is végeztek a vasútvonalon, csak teherforgalom volt. A szénbányák bezárásával a legfőbb fuvaroztató a faluban működő Ganz gyár volt, ahol előbb hídelemek, majd vasúti kocsik alvázának gyártásával foglalkoztak. Itt készült többek között a Dunaföldvári híd és az Esztergomot Párkánnyal összekötő Mária Valéria híd is. A vasúton a személyszállítás 1994-ben, a teherszállítás pedig 1995-ben szűnt meg a vonalon, 2009-ben pedig a szaporodó anyaglopások miatt a pálya nagy részét fel is szedték. Ha vonat már is fog ezen a vidéken zakatolni, a Ganz utód Bombardier gyár napjainkban is itt gyártja a vasúti forgóvázkereteket. 

A mátranováki kőszénbányászatra a falu központi részén található Bányász Emlékház és a Bányász Emlékpark is emlékeztet.

Bányász Emlékpark Mátranovákon

Szent Márton templom

Mátranovákot magam mögött hagyva Homokterenye temetője felé indultam el, hogy az ott található Szent Márton templomot megnézzem. A dombtetőn álló egyhajós templom hajója és szentélye a 13. század második negyedében épült, a karzat két pillére és a nyugati homlokzat támpillérei a 13. század végén, a 15. század elején pedig a déli oldal gótikus kaput kapott. 1801-ben a pusztuló oldalépítményeket lebontották, az épület további részeit helyreállították, ekkor épült a sekrestye és a huszártorony. A hajót 1920-ban boltozták be, a kazettás mennyezetet pedig eltüzelték. A templomot sajnos csak kívülről tudtam megnézni, ám a bejáratától tapasztalható kilátás kárpótolt! A reggelre leült felhő misztikussá tette a tájat: a völgyben elterülő Homokterenyét itt-ott eltakarta, ám a távolban magasodó mátrai bércek tisztán látszottak. 

A templomtól visszasétáltam Mátranovák határába, majd a Tó-alja-dűlő rétjein folytattam az utamat: a gerincen végigsétálva élvezhettem ki igazán a környékre nyíló fantasztikus panorámát a Mátra, a Medves és a Vajdavár-vidék felé egyaránt!

Gerincút mesés kilátással

Előtérben a Szent Márton templom, a völgyben Homokterenye házai, a távolban pedig a Mátra vonulatai

Felső képeken a Szent Márton templom látható, háttérben a Galya-tető vonulatával (bal oldali), valamint a Kékes-tető vonulatával (jobb oldali), a jobb alsó képen pedig előbukkanik a ködfelhő alól a Homokterenyei-horgásztó is

A Hegyeskei borókás legelő felé vettem az irányt, hangulatosan hullámzó dombok kísérték továbbra is utamat. A védett terület elérése előtt kereszteztem a Bárna-patakot, ezzel hivatalosan is belépve a Vajdavár-homokkővidékre. 

Irány a Hegyeskei borókás legelő!

Visszatekintés a Bárna-patak völgyéből

Visszatekintés a Hegyeskei borókás legelő oldalából, a kép közepén lévő úton közelítettem meg területet

A Hegyeskei borókás legelő 78 hektáros természetvédelmi terület, a borókán kívül több védett növény- és állatfaj otthona. Találkozhatunk itt a növényeket nézve árvalányhajjal, tavaszi hériccsel, feketéllő kökörcsinnel, a madárvilágot nézve pedig gyurgyalagokkal vagy akár hamvas küllőkkel is. 

Boróka

A Hármas-bérc gerincútján folytattam az utamat, szinte végig forgolásztam a Hányás-tetőig tartó panorámás szakaszt, elvégre a haladási irányommal ellentétesen volt a legszebb a kilátás a Mátra és a Medves felé. 

Visszatekintés a Hármas-bércen sétálva

Bárnai Nagy-kő

Távolban a Mátra

Hármas-bérci szekérút

A Kajra-főnél értem el a Kohász Kék turistautat, itt egy kis "bozótharc" után remek kilátópontra is leltem, a távolban az Ajnácskői-hegység csúcsai bukkantak fel, sok emléket előidézve bennem, jól megizzasztottak már a Zaboda és a Ragács csúcsai. De a leglátványosabb csúcs nem a nagyok közül került ki, hanem a legkisebb: az ajnácskői vár romjait rejtő vulkáni kúp!

Kilátás a Kajra-főtől észak felé

Ajnácskői-hegység "közelebbről"

Tovább "közeledve", ott az ajnácskői várat rejtő látványos vulkáni kúp

A Vajdavár-vidék végtelen hullámzó világa - távolban halványan a Bükk is feltűnik (jobbra)

A Kis-Rákos és a Nagy-Rákos közötti völgyben ereszkedtem le - immáron a felújított (!) kék kereszt jelzéseket követve -, hogy ráleljek a Szénlopó táróra. Mellettem mély, szurdokszerű völgy kanyargott, így a táró felé elég meredek hegyoldalban kellett leereszkednem. Meredek volt ugyan, de csak néhány tíz métert kellett "gatyaféken" megtennem, szerencsémre pont a Szénlopó-táró bejáratához érkeztem le. Ám még a tárónál is látványosabbak voltak a táró bejáratánál összefutó patakok völgyei, így először ezeket fedeztem fel. A most szelíden csörgedező patakok nem mindig mutatnak ilyen barátságos képet, ezt jól mutatta, hogy a völgy mélyén milyen nagy szélességben mosták ki a földet onnan, felszínre hozva a vidéken felépítő homokkövet. Látványos homokkőlépcsőkkel is találkoztam, de a homokkő repedésein átszivárgó víz által a hegy gyomrából kimosott, majd a felszínre jutva kicsapódott fémek (vas, mangán) narancssárgás-barnás színe tette igazán különlegessé számomra ezeket a szurdokokat. Ezen apró vízfolyásokból áll össze a Rákos-, majd a Kajra-patak!

Homokkőszurdokok homokkőlépcsőkkel, látványos fémkicsapódásokkal a Szénlopó táró környékén

Panorámakép a Szénlopó táró bejáratánál

A szurdokvölgyek felfedezése után már jöhetett a Szénlopó táró! A 15 méter hosszú, láthatóan mesterséges vágat alját víz borította, így csak 1-2 lépést tudtam haladni befelé, onnantól már gumicsizma kellett volna a továbbjutáshoz. Fejlámpám így is teljesen bevilágította a teljes tárót. Érdekessége, hogy bár homokkőbe vájták, tetejét mégis ezernyi apró cseppkő díszíti! 

Szénlopó táró

A völgyben kanyargó patakot követtem egészen addig, míg az el nem érte a kék négyzet turistautat. Útközben még egy forrást is találtam, de az egész szurdoktúra kalandos volt!

A Rákos-patak szurdokában

A kék négyzet turistaút Istenmezejét és Mátranovákot köti össze, előbb Istenmezeje felé tettem egy rövid kitérőt Bagolytanyára, ahol nem csak egy hangulatos kulcsosház áll, hanem egy Mária kegyhely is található. A Mária kegyhely mellett fontos információt tartalmazó lap olvasható: változás történt a környék turistaút-hálózatában! A Mária kegyhely és a Bikág-bérc között a sárga sáv turistaút fonódása megszűnt, a Bikág-bérc és a Szénás-rét között pedig piros keresztre festették át a sárga sávokat. Nem sokat túráztam turistaúton, de azokról mind elmondhatom, hogy fel voltak újítva, remek munkát végeztek errefelé a jelzésfestők!

Bagolytanya, kulcsosház

Kajra-patak völgye Bagolytanyánál

Mária kegyhely

Innen visszasétáltam a kék négyzet - kék kereszt turistautak találkozásáig, majd a kék négyzet turistaúton kezdtem meg a hegymenetet a Nádas-orom felé. Igazán technikás szakasz volt ez, sokszor a meredek hegyoldalban kellett egyensúlyoznom és imádkoznom, hogy ne zúgjak le annak aljára. Szerencsére esés nélkül értem el a gerincutat, mely a Kohász Kék turistaútja is egyben.

Kalandos ereszkedés-emelkedés kombinációk a kék négyzet turistaúton a Nádas-orom felé

A kék négyzet jelzések csupán néhány métert haladtak fonódva a Kohász Kékkel, a csúcs előtt dél felé fordultam, hogy a Nagy-dél-lapos gerincén, széles mezőn folytassam az utamat Mátracserpuszta felé. Most már nem kellett forgolásznom, előttem emelkedtek a fák fölé a Mátra vonulatai, de a Medves magasabb csúcsai is túlszárnyalták a fák tetejét, így felfedezhettem többek között a Kis- és Szilvás-kő kettős csúcsát is! 

Előre tekintve...

... majd hátranézve a Nagy-dél-lapos gerincén haladva

Szilvás-kő

Mátra felé nézve

Vajdavár-homokkővidék felé fordulva

Egészen Mátracserpuszta határáig csodás kilátásban volt részem. A mesés fekvésű Mátracserpuszta napjainkban Mátranovákhoz tartozik, a település(rész) történetének kezdetéig nem kell sokat visszautaznunk az időben. 1920-ban 12 bárnai család vásárolt itt földet az akkori tulajdonos, Roheim Ödön földbirtokostól. 1921-ben érkeztek meg a családok, ám ekkor még nem voltak itt lakóházak, a betelepülők a két kis uradalmi cselédházba, a juhhodályba, a szarvasmarha-istállóba és a magtárba költöztek be. A házakat saját kezükkel építették fel, a rossz minőségű földeken azonban csak rozst, zabot és burgonyát tudtak megtermelni. A nehéz helyzetben lévő családok azonban összefogtak egymásért, segítették egymást, sok jószágot tartottak, minden háznál éltek tehenek, lovak, birkák, kacsák, pulykák, csirkék, tyúkok, nyulak. A mátracserpusztaiak szorgalmának köszönhetően a település a '40-es évek elejére mintagazdasággá fejlődte ki magát. 1948-ben még saját iskolát is építettek a cserpusztai gazdák adományából, itt minden osztály együtt tanult (a legnagyobb létszám 22 gyerek volt). Az '50-es évektől pedig szövetkezeti bolt és kocsma is nyílt a faluban. A férfiak egy része ekkor a mátranováki bányákban dolgozott, ám Mátranovákra csak gyalogösvények vezettek erdőkön keresztül. Emiatt úgy döntöttek a helyiek, hogy egy járdát készítenek a két település között, hogy gyorsabban eljussanak motorjaik segítségével a munkahelyükre. Így készült el az ország akkoriban leghosszabb - több mint 4 kilométer hosszú - járdaútja. A bányák bezártával egyre csökkent a népesség, az elnéptelenedés fenyegette a falut, de napjainkban újra kezd élet költözni az egykor virágzó, parányi település portáira. 

Mátracserpusztai üdvözlet

Mátracserpuszta főutcáján

Irigylésre méltó: a kert végéből a Kékes-tető (is) megcsodálható

Mátracserpuszta főutcáján végigsétáltam, majd az utolsó portákat magam mögött hagyva újra erdők mélyén barangoltam, ezúttal a Lajos-patakot követve Szénégetőpuszta felé. Itt értem el a piros sáv jelzést, mely Szilaspogonyt és Ivádot köti össze. A Szénégető-völgyben folytattam az utamat, az Ivádi-patakkal párhuzamosan.

Szénégetőpuszta

A Szénégető-völgy legnagyobb látványossága a Nagy-Lyukas-kő, melyhez egy rövid, de meglehetősen meredek emelkedőt leküzdve lehet feljutni. A látványos homokkőformáció ugyan természetes módon alakult ki, a sziklában a homokkőrétegek cementáltsága a rétegsoron belül helyről-helyre változik: a keményebb homokkövek kevésbé, míg a puhábban jobban pusztulnak az idő előrehaladtával. Ám a könnyen formálható homokkősziklában emberi "beavatkozás" nyomait is láthatjuk: többek között a sziklában látható méretes üreg is mesterséges, hogy pontosan ki és mikor alakította ki, arról nincs pontos és megbízható adat. A szikla tetején egy tál alakú bemélyedést is látatunk, ez szintén mesterséges képződmény, melyből kis csatornák indulnak a szikla pereme felé, mintha valamit el akartak volna vezetni a tálból. A szikla teteje relatíve könnyen megközelíthető, csupán a meredekség okozhat gondot, a "lyukat" megközelíteni azonban csak tériszonnyal nem rendelkezőknek ajánlom, száraz körülmények között, könnyen megcsúszhat az ember a homokkőpadok peremén, a régen kivésett lépcsőfokokon haladva!

A Nagy-Lyukas-kő mesterséges ürege

Kilátás a homokkőszikla tetejéről a Mátra felé

Mesterséges tál a Nagy-Lyukas-kő tetején

Idill a Szénégető-völgyben - a Nagy-Lyukas-kő tetejéről nézve

Látványos homokkőformációk a Szénégető-völgyben

Miután kigyönyörködtem magam a szikla tetejéről elém táruló panorámában, visszaereszkedtem a Szénégető-völgybe, a Kis-Lyukaskő aljában található újabb látványos homokkőszikla következett, ahol búcsút intettem a Szénégető-völgynek a Kápolna-völgy kedvéért. Enyhén emelkedő völgyön keresztül értem el utam utolsó látnivalóját, a Fehér-szék riolittufakibúvását. Keletkezése megközelítőleg 15-18 millió évvel ezelőttre tehető, a középső miocén kori vulkáni kitörések hatására. Felszíne fehér, a víz eróziós munkájának köszönhetően bizarr formák alakultak ki, így találhatunk szerteágazó árkokat, mélyebb vízmosásokat, kisebb kúpokat. A Fehér-szék joggal nevezhető a kazári riolittufa kibúvás kistestvérének, ennek ellenére szinte egyáltalán nem ismert a természetjárók előtt, méltatlanul!

Fehér-szék

Látható innen Mátracserpuszta is!

Ekkor már nem voltam messze Mátranováktól, hangulatos porták között értem vissza a település központjába. A környék jóval több látnivalót rejteget, én most csak ezek egy részét mutattam be, érdemes felkeresnünk például a Csipán-tetői kilátót is, ahonnan csodás panorámát élvezhetünk a Mátra irányába! A túraútvonalat Vincze Gábor ajánlotta, melyet ezúton is köszönök neki! :)

Visszatérés Mátranovákra

Források:

https://hu.wikipedia.org/wiki/M%C3%A1tranov%C3%A1k

https://matranovak.asp.lgov.hu/telepulestortenet

https://www.nool.hu/kozelet/helyi-kozelet/matracserpuszta-a-100-eve-alapitott-de-elneptelenedet-falu-ujra-feltamad-4095485/

https://akovekmeselnek.hu/2015/10/27/az-ivadi-nagy-lyukas-ko/