Kinizsi 100 - fejlámpa nélkül!

A Kinizsi 100 hazánk első teljesítménytúrája: 1981 óta minden évben megrendezésre került, így nem nehéz kiszámolni, idén már 39. alkalommal vághattak neki a vállalkozó szellemű túrázók, hogy átszeljék a Pilis és a Gerecse szebbnél-szebb dimbes-dombos (vagy inkább hegyes-völgyes? :) ) vidékét! Az útvonal az évek során változott, jelenleg Budapestről kell eljutni Tatára az itinerben megadott útvonalon. A túra népszerűsége pedig töretlen, az 1300 fős létszámkeret idén is kevesebb mint egy nap alatt betelt... Így hát nekem is résen kellett lennem április elsején, hogy idén én se maradjak ki a jóból! Sikeres regisztráció után már "csak" egy orvosi igazolásra volt szükségem... Igen, ezen a túrán ilyen követelmény is van! Szerencsére a háziorvosom nem talált kivetnivalót az alkalmasságom igazolása terén, így a lepecsételt papirossal ejtettem meg az itiner és az igazolólap átvételét a Tengerszem Túraboltban május elején. Innen már úgy éreztem, hogy sínen vagyok, ám rá néhány nappal jött a hidegzuhany egy e-mail formájában, mely szerint törölték a nevezésemet, mert nem vettem át időben a "rajtcsomagot"... Egy enyhe szívroham lábon való kihordása után hívtam is a szervezőket, akik megnyugtattak, hogy náluk van a hiba, sajnos mindenkinek ki lett küldve ez az e-mail, aki a Tengerszem boltban nevezett... Így végül nyugalomban várhattam május 25-ét, a túra nagy napját. 

A tavaszi időszakban sokat és intenzíven túráztam, így úgy gondoltam, hogy eljött az idő, hogy ismét feszegessem a határaimat: a szokásos túratempóm helyett a Kinizsi 100-ast kocogva terveztem teljesíteni, persze csak olyan keretek között, amit még élvezek és tolerál a testem, feladni sem szerettem volna idő előtt a mókát! Így hát péntek este a futózsákomat halásztam elő, feltöltöttem mindenféle energiát biztosító étekkel, majd az ivótasakomat töltöttem csurig, mert az előrejelzések mind-mind egy irányba mutattak: szombaton igazi kora nyári idő várható, a legmelegebb órákban 25 fokkal, eső nélkül. 

Hajnali negyed 5-kor magamtól keltem, szokásomhoz híven néhány perccel korábban, minthogy a vekker ébresztett volna. Így azonban egy kellemes reggeli sprinttel elértem az eggyel korábbi HÉV-et, melyen feltűnően sok túrázáshoz öltözött úriemberrel találkoztam. Nem meglepő módon, mindenki Békásmegyerig utazott! :) Ismerősökben sem volt hiány, bemelegítésként egy jót beszélgettünk, majd átslattyogtunk a Víziorgona utcai SPAR bolt elé, ahol még csak néhány ember lézengett. Bár még 6 óra sem volt ekkortájt, én, mint első bálozó nagyobb tömegre számítottam... Aztán persze elkezdtek szivárogni a túratársak, újabb és újabb ismerős arcok, kézfogások, köszöntések, esélylatolgatások következtek. A szervezők is megérkeztek kisvártatva, a technika pedig a 6:45-ös rajtoltatásra már készen állt, hogy mindenkit útnak eresszen!

A sor elején ácsorogtam, tudniillik utálom az elkerülhető várakozást, így 6:45-kor pontban csippant a kártyám! Az első kilométereket enyhén emelkedő aszfaltúton tettük meg a piros kereszt jelzéseket követve néhány kocogó túratárssal egyetemben, akik arról faggattak, hogy mennyi idő alatt tervezem a túra teljesítését. A válaszom mindenkinek annyi volt: szeretném még aznap átszakítani a képzeletbeli célszalagot, a maximális élvezeti faktor mellett!

A mezőny elején haladtam, bár tudtam, hogy az igazi gyorslábúak majd 8 óra felé kezdik meg a cipőkoptatásukat, így is jó és egyben furcsa érzés volt elől haladni! Elérve a gerincen futó piros sáv turistautat, jobbra kanyarodva megkezdtük az igazi szintemelkedést: Kő-hegy, Ezüst-Kevély, Nagy-Kevély volt az első meghódítandó trió. A Nagy-Kevély oldalában lévő kis pihenőhelynél bivakoló, ébredező fiatalokba botlottunk, jó kis estéjük lehetett, állapítottuk meg. Ezen szakaszon Nándival haladtam, akivel szóba elegyedve kiderült, hogy szintén Vas megyei származású, így büszkén képviseltük megyénket az élmezőnyben! :) Felérve a Nagy-Kevélyre, kötelező fotózkodás következett, a panorámára nem lehetett panaszunk...

20190525_073522.jpg

20190525_073529.jpg

Kilátás a Nagy-Kevélyről

20190525_073923.jpg

Szemben az újabb feladatok sorakoztak: Hosszú-hegy, Pilis-tető 

Jöhetett a kocogás lefelé, előbb a Kevély-nyeregbe, ahol már Kinizsis pontőrök ücsörögtek, ám érdekes módon itt csak a 25 és 40 km-es túrázóknak volt ellenőrzőpontjuk, így mi köszönés után tovább is álltunk, akarom mondani kocogtunk. Meredek ereszkedés következett, immáron az országos kék jelzéseit követve, az elmúlt időszak csapadékos időjárásának hála itt-ott inkább sárkorcsolyázásnak hívnám, amit bemutattunk, mintsem értékelhető futómozgásnak. De szerencsére a Maradj talpon! játékot mi nyertük, sőt, a képzeletbeli "vezetést" is átvettük Nándival, ezt már teljesen abszurdnak éreztem, hogy én vagyok az "élen" egy Kinizsin... Persze helyén kezeltem a dolgot, egyrészt ez nem egy verseny, másrészt az igazán gyorsak ekkor még a cipőjüket kötögették Békásmegyeren...

Az OKT közben jobbra letért a csobánkai Szentkúthoz, mi azonban maradtunk szintben, és a zöld sáv jelezte ösvényeken kezdtük meg hamarosan a Hosszú-hegy meghódítását. Közben pedig számolgattunk, jeleztem is Nándinak, hogy szerintem nagyon gyorsak vagyunk, túl korán fogunk felérni a hegytetőre, kockáztatva egy esetleg ottani hosszabb sziesztát, és ezzel együtt izmaink bemerevedését. Így hát a hegyet szigorúan sétatempóban másztuk meg, nevéhez hűen jó hosszú úton, sokáig kellett felfelé baktatnunk, na persze emiatt az emelkedési szög is elég baráti volt. Ám így sem kerülhette el a hegy a "végzetét", mely alatt jelen esetben az általunk történő meghódítását értem. A Pilisi kilátások pecsételődobozkájánál kisétáltam a tisztásra, elvégre itt van a tetőpont, és a track is ide mutatta az első EP helyét. Ám emberek még sehol... Sejtettem, hogy ez lesz, mese nincs, várnunk kell! Ám ilyen panoráma mellett gyorsan repül az idő, főleg, hogy az utánunk érkező srác közli velünk, hogy a pont feljebb szokott lenni vagy 100 méterrel... Hát igen, első bálozóként ezt nem tudtam! De sebaj, legalább kiélveztük az onnan elénk táruló panorámát: visszatekintve a Budai-hegység vonulataiban és a Kevélyekben gyönyörködhettünk, lábaink alatt pedig Pilisszántó Placskó "városrésze" és Pilisvörösvár terült el, már ami a civilizációt illeti (mögöttük pedig a Pilis izgalmas vonulataiban)! 

20190525_084041.jpg

20190525_084107.jpg

Hosszú-hegy 

És igaza is volt a rutinos rókának, Rakk Gyula várt minket fotómasinájával, mellyel meg is örökített minket, majd közölte, hogy idén a pont lejjebb lesz, vagy 2,5 km-t kell még tovább mennünk. Így hát most már népesebb csapattal zúgtunk lefelé a Szántói-nyereg irányába! Imitt-amott komoly sárral és csúszkálással kellett megküzdenünk, de ez még bőven a tolerálható kategória volt nekünk... Az, hogy erről mit mondana az ezredik áthaladó, már más tészta! Gyanítom nem osztaná a véleményemet. A Szántói-nyereg előtti sorompónál láttuk, hogy egy autó épp visszazárja a sorompót, és megindul felénk, tetején padokkal... Gyanús volt, hogy ők lehetnek a felfelé igyekvő pontőrök, de mivel Kinizsis menetlevelekkel a kezünkben sem állítottak meg minket, így tovább kocogtunk a nyeregig. Itt derült ki, hogy valóban ők lehettek a pontőrök! Mivel találtunk ott más rendezőt (aki mint később kiderült a célban teljesített szolgálatot), tőle kértünk igazolást, hogy itt jártunk, majd a Cerbonás standnál kóstoltuk végig a proteinszeleteiket... Meg kell hogy mondjam, hogy nekem nagyon bejött az ízviláguk, így nem kis mennyiséget tüntettem el hasamban, jó lesz ez még később elven! :)

A többieket leszakítva kezdtük meg a hegymenetet, továbbra is a zöld sáv jelzéseket követve, szerpentinező úton a Pilis-tető irányába! Ekkor már csak egy futó csajszi járt előttünk, aki a Hosszú-hegyen várakozás nélkül haladt át, bízva a rendezők kedvességében, hogy fényképes igazolással is elfogadják majd a pont érintését.  Mivel az út szó szerint tele volt hajtűkanyarokkal, így bár sok szintet kellett legyűrnünk, mégsem kellett szétcsapnunk magunkat ahhoz, hogy megmásszuk a Pilis-hegység legmagasabb hegyét, melyet stílszerűen Pilis-tetőnek neveznek! Na jó, valójában nem volt teljes a csúcshódítás, elvégre ahhoz a zöld háromszögön még néhány száz métert meg kellett volna tennünk a Szent Özséb kilátóig... Ahonnan amúgy csodás, 360°-os panoráma tárulhatott volna elénk, de így sem panaszkodtunk, a zöld sáv kanyargó ösvénye is telis-tele volt jobbnál-jobb kilátópontokkal! Ismét csak végigkövethettük az eddig utunkat, immáron a Hosszú-hegyet is kipipálhattuk a listán, mint megmászott és utána meg is csodált hegyet, majd előre tekintve virtuálisan lekövettük a ránk váró szakaszt: a Nagy-Gete és a Nagy-Gerecse jól kivehető hegyvonulataival kacsintottunk össze!

20190525_093724.jpg

Vissza...

20190525_093910.jpg

... és előretekintés

Elérve a Kinizsi útvonalának legmagasabb pontját, lágy hullámvasutazásba kezdtünk, mely ismét csak kocogásra csábította duónkat... Számolgattam, próbáltam lassítani a tempót: egyrészt a Pilis-nyerget ismét túl korán fogjuk érinteni, másrészt pedig nem ártott tartalékolni az erőnkkel is, volt még innen hátra vagy 75 km Tatáig! De a lábaink csak vittek és vittek előre, jöttek a 7 perces vagy annál is gyorsabb kilométerek, egészen a nyeregbe levezető meredek szakaszig. Az oda levezető ösvény szerintem a legsárosabb volt az egész túrán, már nekünk is néhol veszélyesen csúszott, belegondolni is rossz, milyen lehetett ez a szakasz a nap végére! Szerencsére épségben lecsorogtunk a nyeregbe, ahol furcsa érzések kavarogtak bennem!

20190525_101847.jpg

Pláza az erdő mélyén - Pilis-nyereg

Mintha egy plázába futottam volna be az erdő kellős közepén: komoly kínálatú sportbolt, büfé, na meg persze az EP sátra. Én csak a pecsétet szerettem volna beszerezni, mentem is tovább rögtön, hogy újra a természetben gyönyörködhessek, Nándi azonban folyadékvételezést is megejtett. Kényelmes tempóban sétáltam tovább, hogy mielőbb, megerőltetés nélkül tudjon utolérni engem, majd együtt folytattuk kocogós tempóban, egészen a Kétágú-hegyig. széles, jól járható úton haladhattunk. Aztán jöhetett a nemulass, ereszkedés az Öreg-szirt melletti szűk, meredek ösvényen, igazán szűk és kanyargós, emellett kissé sáros ösvényen. Na itt nekem sikerült egy szép piruettet bemutatnom, szerencsére az esést végül el tudtam kerülni, "cserébe" egy bokorban kötöttem ki! :) Az izgalmakat letudva, végül eseménytelenül értünk ki az erdőből, ahonnan végre visszanézhettünk, hogy milyen szép és hatalmas is valójában az Öreg-szirt. Nándinak megmutattam a sziklák között megbújó Öreg-szirti-barlangot is, ahol nemrég jártam, ajánlottam neki, ha legközelebb erre jár, keresse fel okvetlenül!

20190525_105515.jpg

Visszapillantva - Öreg-szirt

20190525_105147.jpg

Előttünk Dorog és a Nagy-Gete

"Irányba" fordítva fejeinket pedig Dorog, és a mögötte tornyosuló Nagy-Gete tűnt fel előbb, majd néhány perc múlva már a Pálos gyógynövény- és fűszerkert is! A virágzó levendula egyből egy korábbi provence-i nyaralásomat juttatta eszembe, egyik kedvencem e lila, mennyei illatot kibocsátó virágocska... A látványnál már csak a mellette felállított standnál kapott levendulaszörp volt nyerőbb, hatalmas hiba lett volna kihagyni! Aztán meg a másik kedvencem, a "fürdőszoba" következett, ahol mi csak sapkáinkat és kobakjainkat öntöztük meg, elvégre kezdett egyre melegebb lenni, innentől pedig komoly mennyiségű kitett rész várt ránk! Na meg az OKT, egészen Koldusszállásig egy rövid "levágást" leszámítva...

20190525_105529.jpg

Mesevilág - virágzó levendulás a Pálos gyógynövény- és fűszerkertben

20190525_105757.jpg

Falusi fürdőszoba :)

Mikor máskor, mint a legmelegebb órákban, de hát nem véletlenül hívják ezt a részt Katlannak, amelynek Dorog és Mogyorósbánya közti szakasza júliusban, a legmelegebb időszakban külön is megrendezésre kerül, mint teljesítménytúra. :) Kesztölcig még érintettük a híres Hotdogman standját is, de úgy voltunk vele, hogy Dorogon úgyis bemegyünk boltba, így kihagytuk a forró kutyázást, és inkább tovaszálltunk Kesztölcön át Dorogig. E szakaszon egyedüli pozitívum a Kesztölc szélén ránk váró csajok voltak, akik friss vízzel kínáltak minket, kedvességüket elfogadván fel is töltöttem vízkészletemet! Így könnyebben ment később az akácoson való átjutás  is a két település között. Bár nem szeretem az akácot, mint fát, de most a virágzásának periódusában kifejezetten kellemes volt mélyeket szippantani a már-már bódító virágillatból! Na és az az isteni akácméz, melyet a méhecskék előállítanak belőle, hmmm!

20190525_111059.jpg

A túra egyik legjobb pillanata! :) - A víz éltető ereje

Dorogon a GPS-t is beüzemeltük, hogy a helyes úton jussunk át a városkán, közben pedig bolt után néztünk. Nem volt nehéz dolgunk, rögtön egy CBA-ba botlottunk, ahogy én egy alma-sós kifli párosra tettem le a voksomat, míg Nándi a kóla - ásványvíz duóra! Frissítés után egy minden igényt kielégítő boltkínálattal rendelkező úton keresztül hagytuk el a várost, hogy szigorúan sétatempóban folytatva utunkat másszuk meg a híres-hírhedt Nagy-Getét. Nándi itt már jelezte, hogy a városban elfogyasztott szendvicse kicsit megfeküdte a gyomrát, így kicsit belassít, így a "mászást" egyedül folytattam tovább. Komoly sétatempót diktáltam magamnak, így sem éreztem olyan vészesnek a hegymenetet, ez maradt meg nekem OKT-zásról is, hogy azért ez nem olyan durva... Hosszan emelkedik az út, van benne egy-két combosabb szakasz, néhol kitett, néhol erdős részekkel, de gond nélkül értem fel a csúcskereszthez. A gond inkább ott volt, hogy a sétálás ellenére is korán értem fel... Azt, hogy mennyivel, csak az itiner előhalászása után tudtam meg: majd' egy órám volt a pont nyitásáig. Hát ez szar ügy, állapítottam meg, majd a kereszt segítségével nyújtásba kezdtem, hogy aztán megskubizzam a panorámát is, elvégre az innen se csúnya: a Pilis és a Gerecse is belátható a csúcs melletti mezőről!

20190525_122513.jpg

20190525_122515.jpg

20190525_123349.jpg

A Nagy-Gete csúcsán

 

 

Közben felért Nándi is, közöltem vele a "jó hírt", majd kerestünk egy árnyas helyet, ahol sátrat vertünk a pontőrök érkezéséig. Szerencsére "csak" 15 percet kellett várnunk, amikor is meghallottuk, hogy megérkeztek a 3. EP pontőrei, rögvest oda is somfordáltam, majd a csippantás és pecsét begyűjtése után már a hegy másik, jóval meredekebb oldalán találtam magamat. Itt már egy valódi futó ment el mellettem, komoly tempót diktálva; más kávéház - állapítottam meg! :) Tartottam ettől az ereszkedéstől, mint kiderült, oktalanul! Hiszen ilyen meredek részeken mindig lefolyik a víz... Itt is úgy volt, szinte teljesen száraz volt a talaj! Ám mielőtt nagyon belemelegedtem volna az ereszkedésbe, kikukucskáltam a fák között, tök jól ráláttam a hamarosan rám váró gerecsei szakaszra! Feltűnt a Hegyes-kő, a Kő-hegy, a bajóti Öreg-kő és a Nagy-Gerecse vonulata is!

20190525_124806.jpg

Kikukucskálva a meredek lejtő előtt: Hegyes-kő, Kő-hegy, Bajóti Öreg-kő, Nagy-Gerecse

Mind-mind meglesztek - álltam hozzá optimistán a dolgokhoz! :) Végül aztán könnyedén abszolváltam a meredek etapot, hogy aztán lankásabb részeken keresztül, bokros vidéken át érjek le a völgybe. Itt már magasabban volt nálam a Hegyes-kő, miközben néhány perccel korábban még mennyivel alattam volt... Ekkor éreztem igazán, hogy milyen komoly mértékű volt a szintvesztésem! 

20190525_125758.jpg

Néhány perccel később - a Hegyes-kő már szemmagasságban...

Jöhetett is az újabb emelkedő! Illetve csak jött volna, ám én benézve a dolgot, Tokod irányába indultam meg az OKT útvonalán... Egészen addig, míg a korábban engem lehagyott futót láttam feltűnni - szemből érkezve! Itt már éreztem, hogy valami nem stimmel, ránézve a trackre pedig már egyértelmű volt a helyzet! Itt levágjuk az OKT útvonalát, és a kék kereszten cserkésszük be a Hegyes-kő sziklaszirtjét... Zurück, irány vissza az elágazásig, ahol ezúttal már helyesen a kék kereszt ösvényét választjuk! Ösvény?! Nekem e szakaszról a "Bújj, bújj zöld ág, zöld levelecske" kezdetű dalocska jutott eszembe... De ezt is leküzdöttük, még úgy is, hogy pont ekkor jött szembe velünk egy krosszmotoros... Hogy hogyan is került e valóban benőtt ösvényre, az számomra talány, de ő csak tudja rá a választ! A felfelé szuszogtató, meredek volt, cserébe rövid, így is sikerült utolérnem a "lassan járj, tovább élsz" elvet követő, és ezáltal végig a helyes úton maradó Nándit, akinek most csak köszöntem, és mentem tovább nagyobb fokozatra kapcsolva. Kiérve a széles, kopár szántóföldekre, remek kilátásban gyönyörködhettem ismét, szerencsére itt nyomát sem láttam a közelmúlt komoly esőzéseinek, az ideális terep ismét csak kocogásra biztatott. Szinte végig Vörös Gergő "árnyékában" tettem meg e szakaszt, így az ekkortájt készített tájfotóim szerves részévé vált ő is! :))
20190525_131658.jpg

Hegyes-kő

20190525_132013.jpg

Átbukva a Hegyes-kőn - szemben már a Kő-hegy

20190525_132429.jpg

Nini, az esztergomi bazilika és a Pilis!

Átbukva a Hegyes-kőn, immáron a Tokodi-pincevölgy és mögötte a földből kinövő Kő-hegy vonzotta a tekintetemet, egészen addig, míg jobbra nem fordítottam el buksimat: ekkor már a Pilis és az esztergomi bazilika is feltűnt a messzeségben! Ha pedig a lábam elé néztem - ami nem ártott a néhol eléggé köves borítású ösvényen -, csodás, ezer színben pompázó mezők dús aljnövényzetében gyönyörködhettem. Szerencsére lágy szellő hűtötte felhevült testemet, e kellemes légmozgásnak az árvalányhajak be is dőltek rendesen! :) A Tokodi-pincevölgyig tartó lejtmenet vége nekem már kellemetlenül meredek volt, a görgeteges ösvény helyett egy füves, kerülőutat választottam, hogy eseménymentesen érhessem el a műutat.

20190525_133515.jpg

20190525_133535.jpg

Tokodi-pincevölgy

20190525_134226.jpg

Fel a Kő-hegyre, középen a sziklaszirttel, rajta kereszttel

Rövid aszfaltozás után már murvás úton csodálhattam meg a Tokodi-pincevölgy pincesorát. Itt lett volna lehetőségem ismét csak frissíteni - pénzért-, de még jól álltam mindennel, így Mogyorósbányára toltam a folyadékvételezést, ezáltal rögtön megkezdve a Kő-hegyig tartó szuszogtató emelkedőt! Kemény volt, nem tagadom, a nap tűzött ezerrel, az emelkedési szög se volt gyenge, így alaposan megizzadtam, mire aztán nagy nehezen felértem a csúcsra! Bár az érzés is csúcs volt, hogy felértem, ám most nem mentem ki a sziklaoromhoz, hanem inkább sebtiben megcéloztam Mogyorósbányát... Az ide levezető út kezdetben barátságosan lejtett, aztán beérve egy mélyútra, kissé csúszkálva, meredeken estem be (szerencsére nem szó szerint!) a faluba, már csak a Kakukk sörözőig kellett elbotorkálnom, hogy frissíteni tudjak. Itt volt a 4. EP, a pecsét és csippantás után komoly mennyiségű folyadékot és egy sajtos rudat vásároltam, majd a folyadékkészletek alapos elhelyezése után (egy része közvetlenül a pocimba, másik része pedig az ivótasakomba került) nem lacafacáztam, egyből nekivágtam a túra második felének. A féltáv miatt kis összegzést végeztem a bajóti Öreg-kőig tartó részen: gondolataim a hogyan tovább témakörét járták körbe! A meleg, kitett részek alaposan megtépázták az erőmet, így a visszalassulás mellett tettem le a voksomat, nem akartam megkockáztatni egy esetleges rosszullétet! De persze a sajtos rúdban és az egyéb energiaszeletekben titkon bíztam, hogy kellő löketet adnak a gyors tovarobogásnak...

A kissé ambivalens Napos-erdőn keresztül értem fel a bajóti Öreg-kő aljába, ahol komoly mennyiségű sátor, és a hozzájuk tartozó embermennyiség fogadott, valamiféle sziklamászó buli lehetett is, legalábbis a beülőkben mászkáló emberekből erre következtettem! Itt értem utol Vörös Gergőt, akivel innen néhány kilométeren keresztül együtt kocogtunk, közben egy jót beszélgetve. Ő már rutinos Kinizsi 100 teljesítő, jó volt a remek társaság mellett az is, hogy nem kellett a jelzésekre figyelnem! :) Péliföldszentkeresztet elérve rögtön a Szentkút forrás hűsítő vizét élveztük ki: fejmosás és sapkanedvesítés mellett a hűs forrásvíz megízlelése is napirendre került! :) Szemközt pedig a Lourdes-i barlangot vettük szemügyre, hogy aztán a Szalézi Rendházat és a Szent Kereszt templomot megkerülve aszfaltot érjenek talpaink.

20190525_144706.jpg

20190525_145137.jpg

Szentkút és Szent Kereszt templom

Nem is oly rövid aszfaltkoptatás várt ránk, jobb kéz felé a bajóti Öreg-kő feledtette velünk a kemény borítású úton való baktatást. Aztán egy derékszögű balkanyart véve, egy mezőn vágtunk át, ahonnan remek kilátásunk volt a korábban már bejárt szakaszra. Tudtam, hogy ki kell élvezni a panorámát, mert az előttünk álló hosszú úton már nem sok ilyenben lesz részünk!

20190525_150454.jpg

Visszatekintés a megmászott hegyek irányába

Hogy aztán milyen volt beérni az erdőbe? Gondolhatjátok, hogy a sok kitett rész után maga volt a mámor! Az árnyékért cserébe azonban emelkedőt is kaptunk, csak hogy érezzük a törődést... Ám velünk nem lehetett kiszúrni, gyorsan letudtuk ezt is, majd jöhetett a jutalom kocogás a Bika-völgybe: itt Gergőt elengedtem, gyorsabbnak éreztem, mint ami nekem ekkor jól esett volna. A Bika-völgyben a MultiNavigator standja fogadott, és kínált meg egy kis folyadékkal: választásom a bodzaszörpre esett! Finom volt, és cukorban kellően gazdag, így magasabb vércukorszinttel eshettem neki az újabb, szerintem eléggé monoton emelkedőnek, végig egy nyiladékon keresztül, mellé pedig nem meglepő módon újfent a tűző napocska párosult... Bár már ekkor kezdett késő délután lenni, az ereje nem akart csillapodni, de hát ez van, ezt kell szeretni, vagy legalábbis eltűrni - állapítottam meg, miközben sikerrel vettem az újabb kihívást!

A Pusztamarótig tartó szakasz eléggé ingerszegény volt, leginkább egy kerítéssel elkerített rész maradt meg, melynek kapui szerencsére nyitva álltak előttem... Pusztamarót hangulata mindig is megfogott, a hatalmas fenyőfával a régi temető mellett, az üde zöld mezőkkel és a pusztamaróti csata emlékhelyével! Ahogy láttam, itt is lehetett volna vásárolgatni ezt-azt, de nekem eszembe sem jutott ez, jól álltam minden téren a készleteimet illetően.

20190525_160543.jpg

Pusztamaróti csata emlékhelye - a "régi" OKT füzetről is ismerős lehet

Fotószünet után folytattam az emelkedést, melynek csúcspontja a Gerecse üdülőnél volt, ám addig is a Gerecse egyik leghangulatosabb részén kellett végigsétálnom. Szó szerint, elvégre emelkedő volt, na meg itt bűn sietni. Rögtön Kálmán barátom jutott eszembe a Gerecse 50 túráról, akinek szintén nagy kedvence ezen etap! Mészkősziklák, medvehagymatenger, intenzív medvehagymaillat, szűk kilátás a Pisznice sziklás oldalára... Csodás! - állapíthattam meg ismét! :)

20190525_161917.jpg

Korlátozott kilátás a Pisznice irányába

20190525_162332.jpg

Mészkősziklák, Szűz Mária szobrával

20190525_163033.jpgSerédi kastély

Mesevilág nem létezik idilli kastély nélkül, ez itt sincs másképp, hamarosan már a Serédi kastély kerítésénél álltam meg megörökíteni az elém táruló látványt! Az emelkedőt előbb szintezés, majd lágy ereszkedés követte a Bánya-hegyi volt erdészházig, az 5. EP-ig. Az első kilométereket még sétálva tettem meg, majd úgy érezve, hogy bennem még szufla, kocogásra váltottam, és így is érkeztem meg a szebb napokat is megélt erdészházhoz. A mellett lévő réten álltak már a pontőrök sátrai, a szokásos becsekkolás után vizet vételeztem, valamint szemügyre vettem, hogy mi jót is főz az emberhad! :)

20190525_170539.jpg

A szebb napokat is megélt Bánya-hegyi erdészház

20190525_170619.jpg

Bánya-hegy, ellenőrzőpont

Elköszönve a főzőcskéző emberektől, továbbra is kocogósra véve a figurát követtem az OKT ösvényeit, melyekről azt gondolhatná az ember, hogy jól karbantartott, kitisztított, könnyen járhatóak. Ez amúgy igaz is, és mint ismerjük a mondást: "a kivétel erősíti a szabályt", nekem pedig sikerült belefutnom a kivételbe is! Egy mező előtt bizony jó néhány méteren keresztül kellett bújócskát játszanom, cserébe utána a tisztásra kiérve remek panorámában volt részem, amint hátrafordítottam fejemet! 

20190525_174255.jpg

Hoppácska! Egy Nagy-Gerecse a távolban, az összetéveszthetetlen tv toronnyal

További ereszkedés, laza kocogás, és már a vértestolnai műutat élvezhettem - szerencsére csak néhány percen keresztül, ám közben ismét feltűntek a Gerecse lágyan hullámzó vonulatai! Betérve az erdőbe, a Pes-kő oldalában vezetett az utam - na persze az itteni Pes-kő nem olyan izgalmas, mint a bükki társa, de biztos kézből tudom, hogy ennek a tetejéről is remek kilátás élvezhető, melyet persze nem most csekkoltam le! :) 

Helyette inkább hol sétálva, hol belekocogva szeltem a kilométereket, és vágtam a képzeletbeli cetlit, melynek Koldusszállásnál kellett elfogynia. Ugyanis én mindig köztes célokat tűzök ki, főleg hosszú túrákon is, különben biztos szétesnék fejben! Belegondolni is rossz, mennyi is a 100 km valójában! :) A Koldusszállásig tartó rész végig erdőségekben vezetett, egy helyütt volt izgalmas kilátás a környező dombokra, melyet természetesen rögtön lencsevégre is kaptam.

20190525_181704.jpg

Dimbes-dombos gerecsei táj

Aztán elfogyott az a bizonyos cetli, feltűnt előttem az ébredező 6. EP, ahol még csupán a Tengerszemes brigád volt kint, a hivatalos pontőrök nem. Így hát ők adtak igazolást, majd kínáltak meg egy kis vízzel, hogy nehogy később hidratációs problémáim legyenek! Megköszönve kedvességüket, jelzésváltást hajtottam végre, innentől Tatáig a sárga sáv turistaúton kellett megküzdenem az elemekkel.

Szó szerint megküzdeni, hiszen egy sunyi, kilométereken át emelkedő résztáv várt rám, értelemszerűen itt megtiltottam magamnak a belekocogást, gondolva a későbbi kilométerekre is. Így is bőven 6 km/h feletti tempóval sétáltam fel a Kis-rétre, melyen még én is meglepődtem, nem jöttem rá azóta se, hogy honnan varázsoltam elő ennyi energiát! :) Innentől kellemes hullámzás várt rám, egyetlen komolyabb lejtő-emelkedő kombóval a Halyagos-rét környékén. Ezen részen sem forszíroztam a kocogást, inkább a gyors séta mellett tettem le a voksomat, mely mint később kiderült, kifizetődött. A Nap ekkor már eléggé alacsonyan járt, de még bevilágított az erdőbe, különleges látványt nyújtva, melyet sajnos a telefonommal nem igazán sikerült élethűen megörökítenem, így ezt a ti képzeletetekre bízom! ;) 

Aztán elérve az újabb csúcspontot, tudtam már, hogy mindjárt itt van az utolsó, 7. EP a Szent Péter templomromnál, megkockáztattam a lassú kocogást. Jól esett a más izomcsoportokat átmozgató mozgásforma, percre pontosan pontnyitásra, 20:00-ra értem oda a pontra, dicséretet is kaptam ezért a pontőrtől! :)

20190525_200048.jpg

Szent Péter templomrom, a lemenő Nap sugarai által megfestve

Jöhetett a jutalomfalat: lezúgni előbb a baji kálvária stációi mentén, majd a Baji-szőlőhegy hangulatos utcácskáin, végül síkra és aszfaltra váltva bekocogni Tatára, a célba! Ez így leírva könnyed mutatványnak is tűnhet, ám 90+ km-el a lábaimban azért kihívás volt! ;) A baji kálvária az egyik legizgalmasabb, legizzasztóbb kálvária hazánkban, amit ismerek, jó hosszan kell felfelé mennie annak, aki "menetirányban" szeretné végigjárni azt! A stációi is látványosak, felújítottak, és ami a legjobb, hogy mindezt természetes megvilágítással élvezhettem... Erről csak álmodoztam a túra előtt, bevallom...

20190525_201025.jpg

20190525_201619.jpg

Baji kálvária

A kálvária alsó szekciója egy igazán hangulatos, már-már szurdokszerű völgyben található, mely így még világosban kifejezetten élvezetes volt, ám sötétben már másképp vélekedtem volna erről - gyanítom...  Kiérve a szőlőhegyre, aszfaltot ért lábam, melyet most már nem bántam: gyorsabban lehet letudni az utolsó kilométereket! Uzsgyi neki, innen már valóban nem kell tartalékolni! A szőlőhegyet és a falut összekötő műútról élvezhettem a naplementét, majd amíg átkocogtam a falun, az éltető csillagunk el is tűnt a horizont mögött, meghozva ezzel szépen lassan a sötétséget.

20190525_202308.jpg

Naplemente a baji szőlőhegyet és a települést összekötő műútról

 De szerencsére nekem már innen alig volt hátra 3 km, melyet rendesen megtoltam, másodpercre pontosan hoztam a 6:09-es km-eket, melyeket aztán már végképp nem tudtam hova rakni! Az emberi test tényleg csodákra képes - állapíthattam meg. Baj és Tata között a bicikliúton futottunk, írom ezt többesszámban, mert komoly kis csapat verődött ekkorra össze, a gyorslábú futók itt értek utol engem! És hagytak is el nemsokára, amint kereszteztük az 1-es számú vasútvonal dupla sínpárját. Ekkor vettem elő ismét a telefonomat, hogy a track szerint teljesítsem az utolsó, városi szakaszt: derékszögű kanyarok, át a parkon, bicikliúton az 1-es számú főút mentén, majd jobbra be az Ifjúsági Tábor irányába! Amint bekanyarodtam a táborhoz vezető bekötőútra, felkapcsoltak a közvilágítást biztosító lámpák, így már mondhatni, hogy lámpafényben szeltem át a "célszalagot": az órám mérése alapján 14:00 alatt sikerült megtennem a 99,8 km-t. Remek kaland volt, mely során ismét sikerült kicsit megrángatnom az oroszlán bajszát, de sikerrel vettem ezt a kihívást is! :) 

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://soos93.blog.hu/api/trackback/id/tr814862086

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

zatopekbacsi 2019.05.26. 23:49:13

Nagyszerű beszámoló és tényleg érdekes volt az átjáró utáni ötösfogat! :)

Túraajánlók, élmények

Hazánk egy valódi kincsesbánya: telis-tele van szebbnél-szebb természeti látnivalókkal! A bejegyzéseimen keresztül szeretném ezeket nektek bemutatni! :)

Friss topikok

https://www.facebook.com/barangoljunkegyutt/