Fura érzések kavarognak bennem: az igazán elszánt túratársaim ezekben a percekben is a Kopronai-dombság dimes-dombos vidékét járják, én pedig már ezen élménybeszámoló első sorait pötyögöm... A túra idén hivatalosan május első szombatján kerül(t) megrendezésre, pont amikor ballag a húgom, így egyértelmű volt a számomra: ez  a kaland (is) kimarad 2019-ben... Aztán mivel szinte minden korábban már a túrát teljesítő túratársam nagyon pozitív összképet festett le mind a túra útvonaláról, mind a helyiek fantasztikus vendégszeretetéről, úgy gondoltam, hogy megér egy próbát a szervezőknél rákérdezni, van-e mód bejárni a túrát előzetesen! Telefonos egyeztetésem sikerrel zárult, már ekkor éreztem a szervezőkön, hogy valóban örülnek, hogy vagyok olyan lelkes és elvetemült, hogy úgy is vállalom a bejárást, hogy az útvonal döntő része jelzetlen utakon halad, (melyet természetesen szombatra a szervezők teljesen kiszalagoztak) hogy a hivatalos teljesítők a lehető legkönnyedebben tudjanak tájékozódni. Tisztában voltam, hogy nekem ez nem fog megadatni, egy szöveges útvonalleírást és egy térképet kaptam a "batyumba" mankóként. Már a telefonbeszélgetésünk közben szólt Sanyi, hogy a leírásban sokszor csak annyi szerepel, hogy "kövessük a szalagokat", így valódi kihívásként tekintettem a túrára, egy tájékozódási tesztre, hogy egy ránagyított, kissé pixeles nyomtatott térképpel (hogy jobban láthassam a kivastagított nyomvonalat), és a környék úthálózatát eléggé hiányosan ismerő online térképpel sikerül-e a túrát abszolválnom!

Őszinte leszek: irigylem is az idei hivatalos teljesítőket, meg nem is! Rápillantva az aktuális radarképre, a környéket eső áztatja, a hőmérséklet is eléggé lehűlt, ehhez képest én ragyogó napsütésben, kellemes tavaszi melegben barangolhattam be a vidéket... Ám ők kiélvezhetik a helyiek, a szervezők vendégszeretetét, melyből nekem csak egy apró töredék jutott most! Furcsa, ámbár lassan már megszokott érzéssel járhattam be a trianoni döntéssel elcsatolt, ám a mai határtól csupán kilométerekre található falvakat: mindenki magyarul beszélt, közvetlenek voltak az emberek (bár kissé furán néztek rám, hogy mit futkorászok itt egy hétköznap kora este...), nem éreztem azt, hogy "külföldön" lennék... Én továbbra is itthon éreztem magamat! :)

Így hát munka után megindultam a Korponai-dombság felé, amiről korábban azt sem tudtam, hogy eszik-e vagy isszák. A "hazai" földrajzban erősnek tartom magamat, de amint átlépem a mai határt, ezt a tulajdonságomat gyengévé minősítem, emiatt is szeretnék minél többet túrázni, kirándulni az elcsatolt területeken is, felfedezni a Nagy Magyarország csodás tájait! Drégelypalánk vasútállomásán gyorsan összeszedtem a túrafelszerelésemet, majd kalandra készen el is startoltam, át a síneken, megcélozva a 99 éve határfolyóvá átminősített Ipoly folyót. Elvileg kék horgony jelek vezettek volna el a folyópartig, ám én egy-két jócskán megkopott kivételtől eltekintve nem találkoztam velük, sikerült is szinte azonnal plusz métereket beletennem a túrába! Miután megtudtam, hogy ezen az általam érintett szakaszon nem történt jelentős folyószabályozás, így ezen ártéri rétek, erdők gyakran víz alá kerülnek, rögtön az ég felé pillantottam, ahol vészjósló fellegek gyülekeztek... Ebből akár eshet is! - állapítottam meg, majd ennek tudatában kocogva indultam tovább, na de persze rossz irányba... Nem a magasfeszültségű távvezeték tartóoszlopa felé (balra), hanem pont az ellenkező irányba (jobbra), majd visszamásztam egy töltésen haladó ösvényre, mely néhány méter múlva egy kis tavacska partján végződött.

Az első "extra" látnivaló, egy hangulatos kis tavacska az Ipoly árterében

Ekkor vettem elő a térképet, és állapítottam meg: már az amúgy egyértelmű részen is sikerült "eltévednem"... Remek! - sóhajtottam fel, majd kezdtem elbizonytalanodni a sikert illetően... Extraként elkezdett szemetelni az eső, de gyorsan túlléptem a "holtponton", újra sziklaszilárdan hittem abban, hogy sikerül abszolválnom a túrát!

Híd a Kwai, akarom mondani Ipoly folyón

Ennek fényében, néhány percnyi kényelmes kocogást követően már egy rozoga fahídon "ugrottam át" a mai Szlovákia területére, hogy néhány méterrel később elérjem Ipolyhídvég szélső portáit. A leírás itt tökéletes, egyértelmű volt: a gólyafészekig egyenesen, odaérve balkanyar, a Híd Panziót bal kéz felől kerülve pedig már a falu temetőjét pillanthattam meg.

"Sírjaik idegenben..." - világháborús emlékmű Ipolyhídvégen

Innen egy a szárazság miatt eléggé porzó, homokos út árt rám, hosszú kilométereken keresztül relatíve vízszintesen haladhattam, így nem voltam rest kocogni, hiszen sejtettem, hogy lesznek még "felfedező eltévedéseim" aznap! Ám annyira nem siettem, hogy ne álltam volna meg a feszületeknél, ismertető tábláknál, hogy alaposabban megismerjem a környéket.

Feszület Ipolyhídvég határában

Megtudtam, hogy az Ipoly ártere Tesmag és Ipolyhídvég között Ramsari védelem alatt áll (mintegy 411 hektárnyi terület), Ipolymente Ramsar területként. Számos ritka növény- és állatfaj él az ártéri rétek, mezők, ligeterdők mélyén, melyek kitűnő táplálékul is szolgálhatnak az itt élő vagy csupán áthaladó madárfajoknak. Én azonban most ezen ártéri részt csak átszeltem, célom továbbra is a Kopronai-dombság déli vonulatainak bebarangolása volt, így öles léptekkel hagytam magam mögött az Ipoly völgyét, miközben illatos repceillat kényeztette szaglószervemet. Közben pedig egy-egy pillanatra hátra is fordultam, hogy a távolban a Börzsöny vonulataiban gyönyörködhessek!

Előttem a Kopronai-dombság

Hátam mögött pedig a Börzsöny

A Veréb-hegyi útelágazásig minden rendben ment, onnan azonban túl gyakran sikerült belefutnom útelágazásokba, melyeknél bizony nem mindig tudtam, hogy melyik is lehet a helyes irány! Így néhány extra kurflit beletéve, de sikerrel értem el Berincsek-patak völgyét, át is sétáltam egy széles nyiladékon, mely alatt a földbe rejtve fut a világ leghosszabb kőolajvezetékének egyik ága, a Barátság I. kőolajvezeték, mely innen nem messze, Ipolyságnál kettéágazik, összeköttetést teremtve a hazánkban dél felé haladó Barátság II. kőolajvezetékkel.

A nyiladék mélyén a Barátság I. kőolajvezeték fut

Jöhetett a Berincsek-patak izgalmas völgye, sziklákkal, patakátkelésekkel, és amire nem számítottam, vadakkal! Mintha egy vadasparkban jártam volna, szó szerint minden második fa, bokor mögül őzikék ugráltak ki elém, sokszor tőlem alig néhány méterre, ám volt olyan is, hogy nem vettek észre, így percekig élvezhettem tisztes távolból, ahogy rólam mit sem tudva élvezik az életet: kis őzgida vakargatta hátsó lábával a fülét, anyukája a fák levelét dézsmálta meg, és mindezt nekem sikerült videóra is vennem, fantasztikus volt! Ekkor még azt hittem, hogy csak ez a szakasz lesz ilyen gazdag vadban, aztán később kiderült, hogy az egész környék, nekem még ennyi találkozásom nem volt állatokkal, mint amit e túrán átélhettem: őzek, szarvasok, nyulak, rókák, fácánok, csak vaddisznókból nem jutott nekem...

A Berincsek-patak völgyében

Az izgalmas patakmenti kalandozásom után megcéloztam az Ipolyfödémesi-szőlőhegyet! Itt sem volt egyértelmű, hogy melyik utakat is kell követnem, de a térkép alapján az irányt belőve, néha eléggé benőtt szakaszokon átverekedve magamat, végül sikerült meghódítanom a szőlőhegyet, melynek oldalából remek kilátásban gyönyörködhettem a Börzsöny irányába, egy számomra teljesen új szemszögből vehettem górcső alá egyik kedvenc hazai tájegységemet!

Az Ipolyfödémesi-szőlőhegy oldalában: a kép előterében a Korponai-domság legdélibb vonulatai, a távolban pedig a Börzsöny köszönt vissza rám

Fiatal tölgyesben folytattam az utamat, melyből kiérve hamarosan elértem az Ipolyfödémesi keresztet. Ez volt a túra első ellenőrző pontja, így itt "kötelező" szelfie-t is készítettem, mielőtt egy kis kitérőt nem tettem a műúton Ipolyfödémes felé, hogy jobban megcsodálhassam a távolban halványan kirajzolódó Selmeci-érchegység vonulatait!

Ipolyfödémesi kereszt

A távolban halványan feltűnt a Selmeci-érchegység is!

Visszatérve a kereszthez, immáron helyes irányba indultam meg: néhány métert még műúton tettem meg, majd az "Ihrisko" feliratot követve balra tértem le, hogy rátaláljak a falu focipályájára, mely idilli környezetben, az erdő közepén került kialakításra. Megkerülve azt, a Mária-képnél jobbra tartva "mélyrepülésbe" kezdtem, hosszú perceken át lefelé vitt az utam, ki is használtam a kínálkozó lehetőséget: kocogva közelítettem meg Kelenye falut, közben pedig a Cserhát vonulatait ismerhettem meg egy számomra ugyancsak eddig ismeretlen oldalról!

Mária-kép Ipolyfödémes focipályája mellett

Kilátás Kelenyére tartván

Hangulatos tavacska útközben

Kelenyére így hamar be is értem, a falu első házánál tettem egy aprócska kitérőt, az itiner ugyanis friss forrásvizet említett, nekem pedig igazán jól jött már az éltető nedű... Leginkább amiatt, mivel otthon rosszul rögzítettem az ivópalackom záró részét, így mire Drégelypalánkra értem, annak nagy része elszivárgott... Így kapva kaptam a lehetőségen, és a valóban bővizű és hűsítő forrás vizével teletöltöttem palackomat.

Forrás Kelenye határában

Kelenye

A faluban szintén csak magyar szavakat hallottam, mindenki kedvesen visszaköszönt nekem, jó élményekkel szeltem át a kis települést! A központban megálltam egy kicsit körülnézni, hogy aztán megpróbáljam kitalálni a térképeim segítségével, hogy vajon a "faluból a szalagokat követve 2,2 km-t megtéve felsétálunk a Magasmajtény és Ipolyfödémes között elterülő legelőre" útvonalleírás mit is takarhat! :) Jó kis kihívás volt, de egy-két perc alatt sikerült kitalálnom, hogy mire is gondolhatott a szerző, így a fotózgatás után megkezdtem a Pólya-hegy alatti kaszálóig tartó hegymenetet. Az emelkedő kifejezetten kellemes volt, gyorsan fel is értem a kaszálóhoz, mely egyben a túra legmagasabb pontja is volt! Na meg az itiner szerint a legészakibb is... Itt húzódott Horthy Miklós kormányzósága idején, az első bécsi döntés (1938. november 2.) után egészen a második világháború végéig a magyar-csehszlovák államhatár.

Kirándulásom legmagasabb és legészakibb pontján, a Pólya-hegy alatti kaszálónál

Ipolyfödémesig egy szinte folyamatosan lejtő, erdőszéli úton haladtam, miközben újfent egy vadasparkban érezhettem magamat: a mező túloldalán őzikék élvezték a kellemes napsütést, miközben nagyokat haraptak a mezőt borító üde növényekből. Sőt, igazi ritkaságra is bukkantam! Az őzek között fehérlett egyik társuk... Rögtön el sem tudtam dönteni, hogy miféle jószág lehet, ám ráközelítve láthattam, hogy ő is fajtársuk (véleményem szerint)... Hogy albínó lehet-e, vagy valami más egyéb okból ilyen világos a bundája, na ennek megválaszolására/eldöntésére én kevés vagyok sajnos!

Ipolyfödémesen áthaladva mondanom sem kell, hogy csak magyar szavakat hallottam, minden ki volt írva szlovák mellett magyar felirattal is, ismét csak egy valójában magyar településen sétálhattam keresztül, hogy aztán a játszótérnél egy kis utcácskában elhagyjam azt, és egy végtelennek tűnő legelőn folytassam barangolásomat, ezúttal már déli irányba!

Ipolyfödémes

Ipolyfödémes feletti legelő életképei

A panorámában nem szűkölködő szakaszról ismét csak láthattam a Selmeci-érchegységet, Ipolyfödémest és a fölötte lágyan hullámzó Korponai-dombságot, élvezetes volt itt haladni, miközben próbáltam magamat a lehető legjobban irányban tartani, hogy a kívánt helyen érjem el az erdőszélet! Hogy ez sikerült-e pontosan, azt magam sem tudom, de annyi biztos, hogy az online térképemen kiszúrtam a "Medvedia studna" feliratot, melyről tudtam, hogy a következő ellenőrző pontomat, a Medve-kutat jelenti! Így hát megterveztem az oda vezető utat, majd a kellemes árnyékot adó erdőben ismét kocogásra váltottam, elvégre lejtmenet következett!

Ismét csak vadtalálkozások sora, majd érkezés a Medve-kút térképen jelölt pozíciójához. Itt azonban semmilyen kutat nem találtam... Márpedig a leírás alapján a helyiek által csodatévő vizéről híres a hely, így gondoltam, hogy nem egy benőtt kis ösvényecske vezet ide! Mivel Sanyi mondta, hogy ha bárhol elakadnék, hívjam bátran, így a túra során először igénybe is vettem az ő segítségét. Elmagyarázta, hogy jobb kéz felé lesz a felágazás, egy kis fa korlátot keressek, lesz kis táblácska is, onnan pedig nagyjából 20 méternyi emelkedő után található a forrás. Így folytattam az ereszkedést, ám egy idő után már az erdőirtásnak köszönhetően a Veréb-hegyet pillantottam meg a völgy túloldalán. Úgy éreztem, hogy túlmentem, újabb segítségkérés, Sanyi meg is erősítette eme sejtésemet... Így hát 180°-os fordulót vettem, irány vissza, ezúttal értelemszerűen emelkedőn felfelé, és bal kéz felé keresve a feljárót! Alig kellett egy percet sétálnom visszafelé, amikor végre rátaláltam a helyes útra, a szűk ösvényen felsétálva pedig már a Medve-kútnál készíthettem az újabb igazoló szelfie-t! Fellélegeztem, hogy ez is megvan, innen már sínen vagyok! Ugyanis Sanyi említette azt is, hogy ha innen lezúgok a Berincsek-patak völgyéig, akkor onnan már ő aznap délután ki is szalagozta az útvonalat, így onnan én is élvezhetem ezen jelzések könnyítő hatását!

A csodatevő vizű Medve-kút

Kilátás a Berincsek-patak völgye felé ereszkedő dózerútról

Visszatérve a dózerútra, innentől pofonegyszerű dolgom volt a Berincsek-patak völgyéig, a leírás egyértelmű volt, mindenféle gond nélkül értem el a szalagozott rész kezdetét. Ennyire még sosem örültem szalagoknak, az elsőt rögtön le is kellett fényképeznem! :)

SZALAG!!!

Az első szalagot szinte azonnal követte a második, a harmadik, a...! Nagyon alapos munkát végzett Sanyi, minden elismerésem, eltévedni innen szinte lehetetlen volt a Kopasz-hegyig... Mint ahogy kb. lehetetlen lett volna a "helyes" úton feltalálnom a hegycsúcsra, ugyanis egy idő után a szalagok letértek a járt utakról, és az erdőn keresztül, combos emelkedőn vezettek fel a feledhetetlen panorámát nyújtó Kopasz-hegyre a piros-fehér szalagocskák! Oda felérve le is merevedtem a látványtól, hosszú percekig csodáltam az Ipoly-völgyét, a mögötte magasodó Börzsönyt: szótlanul, tátott szájjal... Aztán nekiláttam a panoráma dokumentálásának is! Még Drégely várára pont rá tudtam közelíteni, aztán a fényképezőm közölte, hogy túl sokat használtam aznap, leszívva ezzel az összes erejét... Így innentől csak a telefonom fényképezőjével tudtam megörökíteni az általam átélt látképeket.

Kilátás a Kopasz-hegyről

A szalagok a hegytetőig felvezettek, ám onnan nem láttam egy darabot sem. Gyors rákérdezés Sanyinál, hogy én vagyok-e a vaksi, vagy lefelé ne is keressek semmilyen "útjelzőt". A válasz egyértelmű volt, szalagok csak néhány száz méter múlva lesznek újfent! Remek, akkor a leírás szerinti délnyugat irányt belőve kezdtem meg a meredek ereszkedést, egészen az ötödik ellenőrző pontig, egy zöld présházig, amelynek oldalából ismét csak remek kilátás fogadott az Ipoly-völgy irányába. (Ekkor még a fényképezőm egy képet hajlandó volt elkészíteni :) )

A túra utolsó fényképezős fotója

A présháztól kelet felé vettem az irányt, egy nagyjából szintező úton haladtam, amikor a távolban megpillantottam a Sanyi által emlegetett szalagokat! Fellélegeztem ismét, hogy jó az irány, így hát azokat követve, néhány reuma elleni csaláncsípéssel a lábaimon kezdtem meg a Somos-hegy becserkészését! A hegyre meglepő módon a zöld turistaút jelzések vezettek fel, a jelzett ösvényre rátérve a szalagok meg is szűntek, így már-már fura módon jelzéseket követve tudtam egyre feljebb és feljebb mászni, hogy aztán a Somos-hegy északi sziklagyepes oldalából - egy gyönyörű morzsalékos részen történő zakózást követően - ismét csak a Börzsönyben gyönyörködhessek, ezúttal már a naplemente fényeit is kiélvezve! A kilátópontról nem csak a Börzsönyben, hanem a Cserhát vonulataiban is gyönyörködhettem: felfedeztem a Naszály és a Szandai-várhegy jellegzetes "kitüremkedéseit" is.

Somos-tető 

A Somos-tető gerincén végighaladva több pontról is remek kilátásban gyönyörködhettem, ám oda kellett figyelnem minden lépésemre, a kopott talpú futócipőm könnyen megcsúszott az apró "kavicsos" talajon, nem szerettem volna még egyet zakózni így a túra vége felé (sem)...

A látvány megunhatatlan volt...

Kiérve egy széles útra, továbbra is a zöld tanösvény jelzéseket követtem, hamarosan elérve a Veréb-hegyi kilátót. A vadászlesre emlékeztető kis kilátó tetejéről a már "megszokott" panoráma fogadott, kiélveztem azt utoljára, hiszen tudtam, hogy hamarosan vissza fogok ereszkedni az Ipoly-völgyébe!

Veréb-hegyi kilátó

A kilátó után visszatértem a széles útra, hogy megkerülve a Veréb-hegyet, visszaérjek a Veréb-hegyi útelágazáshoz: innentől az "odaút" során már bejárt útvonalon kellett visszamennem Ipolyhídvégre. Mivel már ekkor a Nap eltűnt a horizont mögött, és még vagy 7 km volt hátra Drégelypalánkig, kocogásra cseréltem az eddigi "kényelmes" tempót: erőm is volt hozzá, meg nem akartam fejlámpát használni... Így hát csak néhány fotószünet erejéig szakítottam meg a kellemes kocogást, ennek köszönhetően még világosban, relatíve gyorsan futottam be Ipolyhídvég központjába.

Vadászles tetejéről: repcemező Börzsönnyel

A Nap már eltűnt a Korponai-dombság mögött

Ipolyhídvég temploma

A falu központjában volt a túra hivatalos célja, ám nekem még vissza kellett mennem Drégelypalánkra, hogy hazajussak. Ezt a délután már bejárt útvonalon tettem meg, ezúttal kóválygásmentesen! A kb. másfél kilométeres út legemlékezetesebb pillanata az Ipoly folyónál ért, a szlovák oldalon lévő pihenőknél esőcseppeket éreztem magamon... Eleinte nem tudtam, hogy ez mi is lehet, aztán a rozoga fahídon láttam, hogy az teljesen nedves, bőrömön pedig újabb és újabb, hatalmas esőcseppeket éreztem! Ez csupán addig tartott, míg át nem értem a magyar oldalra: rögtön az eget kezdtem el szemlélni, hogy honnan is jöhetett az égi áldás, a választ a mai napig sem tudom, ugyanis az égen egy darab felhő sem volt, teljesen tiszta volt felettem az égbolt...