Évkezdő Sophie és Tekergő a Kőszegi-hegységben

A Kőszegi-hegységben a teljesítménytúra-szezon hagyományosan a GesztenyeKék Természetbarát Egyesület Évkezdő tekergő a Kőszegi-hegységben névre hallgató túrájával kezdődik. Akármennyire is tetszik egy adott túra, nem szokásom minden évben visszatérni rá: elvégre annyi számos gyönyörű hely van hazánkban, a szabadidőm pedig eléggé limitált... Ám ahogy a mondás is szól: a kivétel erősíti a szabályt! Ez a kivétel számomra pontosan a fentebb említett évkezdő tekergés: immáron harmadszorra vágtam neki a távnak, ezúttal családi körben, Anya és Sophie kutyánk tartottak velem. Anyának már nem ez volt első teljesítménytúrája, így tudta, hogy mire kell számítania, Sophie azonban még első bálozó volt e téren, így izgatottan utaztunk el Kőszegre szombat reggel. Leginkább az foglalkoztatott minket, hogy hogyan fog reagálni a sok túrázóra és az opcionálisan velük tartó ebtársaira. Megsúgom előre, abszolút pozitívan kellett csalódnunk benne, mindvégig a közvetlen közelünkben maradt eközben pedig jókat játszott és kergetőzött a sorstárs kutyákkal. Jöjjön tehát a túra képes élménybeszámolója, melynek (szerintem) kreatívan megváltoztattam a nevét "Évkezdő Sophie és Tekergő a Kőszegi-hegységben"-re. :)

7_57.jpg

Szombaton reggel a Dreiszker Szanatórium előtti parkolóban raktuk le az autót, majd innen bemelegítésképpen átsétáltunk a belvárosba, a Jurisics várhoz. Ezen "extra" séta egyetlen oka az volt, hogy a túra rajt- és célhelyszíne nem azonos (azaz nem körtúra): a Jurisics várból történt a rajtoltatás, míg a cél a Kálvária-hegyen álló Kálvária templom előtti pihenőhelynél kapott helyet. A célból pedig a kálvária stációi mentén lehetett leggyorsabban leérni a városba, közvetlenül a szanatórium épületéhez. Tehát nagyjából 1 kilométernyi aszfaltkoptatás után értünk a vár tövébe, ahol nekünk szerencsére rögtön sikerült az, ami a török seregeknek 1532 nyarán 25 napon keresztül nem: belépni sikeresen a vár kapuin, épségben.

1_103.jpg

Jurisics vár

Gyors nevezés után már elméletben rajtra készek is voltunk, de csak nem sikerült ezt a gyakorlatba is átültetni... Ugyanis folyamatosan ismerősökbe botlottunk, üdvözlés, néhány baráti szó, telefonszámcsere, aztán végre kiléphettünk a vár területéről, hogy az Országos Kéktúra jelzéseit követve megtegyük ugyanazt az utat a város széléig, amit a bemelegítés során már ellenkező irányban bejártunk. Az első métereket igazi középkori hangulatban tehettük meg: a Stettner ház, Szent Lénárd és Szent Donát szobrai mellett sétáltunk el. Az egykori északi városkapun keresztül értünk ki a belvárosból, ám továbbra is műemlék lakóépületek, míves cégérek között bandukoltunk. Akarom mondani nyargaltunk, ugyanis Sophie rögtön komoly tempót diktált... :)

A Szent Erzsébet kápolna szebb napokat is látott, omladozó vakolatú épülete mellett balra kanyarodunk, hogy ismét az autónknál lehessünk. Ki is használtam az adódó lehetőséget, és beraktam egy réteg felsőruházatot az autóba, ugyanis az addig kissé erős szél saját érzésem szerint csillapodott, nem láttam szükségesnek a tartalék ruha cipelését magammal. Már csak amiatt sem, mert ekkor már nem voltak kétségeim afelől, hogy Sophie végig kemény tempót fog diktálni, így nem lesz alkalmam "kihűlni"! :)

Dreiszker Szanatórium: Az eklektikus stílusú épületben 1894-ben nyitotta meg kapuit a kőszegi származású Dreiszker József orvos által alapított Hidegvíz-gyógyintézet. Az intézetben a Priessnitz kúrát (hideg illetve állott vizes borogatás a láz és egyéb gyulladásos tünetek mérséklésére) valamint Sebastian Kneipp által kidolgozott eljárásokat alkalmazták. Az épület lakó- és fürdőházból állt, a fürdőházban vetkőzőkabinok, gyógyterem és fürdőhelyiségek is kialakításra kerültek. Mivel nem volt már fürdő Kőszegen ekkortájt, így turisztikai jelentősége volt a szanatóriumnak. A két világháború között tüdőbetegeket gondoztak itt, ma pedig idősek otthona működik az épület falain belül.

Forrás: http://koszeg.hu/hu/koszeg/latnivalok/dreiszker-szanatorium-57.html

A Dreiszker Szanatórium impozáns épülete után jöhetett az újabb látványosság, a kőszegi koronaőrző bunker, emlékeztetve mindenkit a második világégésre. A bunkert 2018-ban felújították, így várhatóan hamarosan ismét látogatható lesz belülről is, én még sosem jártam odabent, remélem mihamarabb pótolhatom eme hiányosságomat! :)

2_94.jpg

Koronaőrző bunker

Kőszegi koronaőrző bunker: A második világháború végén a nyugat felé hátráló Szálasi kormány a Szent Koronát is magával menekítette. Először 1944 decemberében járt a korona Kőszegen, ám az akkori óvóhelyet nem találták megfelelően biztonságosnak, így végül december közepén Velembe szállították át a Stirling-villa melletti bunkerbe. Mindeközben pedig nekiláttak egy biztonságosabb bunker megépítésének a kőszegi Kálvária-hegy oldalában. Ez a bunker - melyet ma is láthatunk - 1945. március 18-án fogadta a Szent Koronát, mely csupán néhány napot töltött itt, az egyre inkább közeledő  front hatására 1945. március 27-én Ausztria irányába menekítették tovább hazánkból a koronázási jelképünket.

Bármennyire is csábítóak voltak a kálvária első stációi, mi most nemet mondtunk a kísértésnek, és a sárga Alpannonia - és a túra hivatalos nyilait - követve a Csónakázó-tó melletti domboldal aljában haladtunk tovább, elhaladva a Páduai Szent Antal kápolna mellett.

3_90.jpg

Páduai Szent Antal kápolna

A barokk-rokokó stíluselemeket viselő kápolnát 1767-ben emelték az addig magában álló szobor köré - tudhattam meg az Andalgó tanösvény egyik ismertető tábláját elolvasva. Az országhatárig tartó szakaszt (zöld sáv, sárga Alpannonia) ugyanis Andalgónak hívják, az e mentén kialakított tanösvényt pedig nagyon találóan Andalgó tanösvénynek. A tanösvény számos, jó állapotban lévő ismertető táblájáról rengeteg hasznos és érdekes dolgot szippanthatunk magunkba többek között a kőszegi borászatról, a középkori és későbbi korok kereskedelmi útjairól, vámfizetésről, útszéli keresztekről, a Trianoni utáni határról vagy éppen a Gyöngyös-patak adta lehetőségek kiaknázásáról. Ugyanis az utunk a magyar-osztrák határkövekig végig a most egész magas vízállású Gyöngyös-patak partján vezetett a Rőti-völgyben, a város "fűtő" hatásától megszabadulva a táj is hamar fehérbe borult, Sophie kezdett teljesen beleolvadni a környezetébe. 

5_69.jpg

Andalgó tanösvényen sétálva

4_81.jpg

Gyöngyös-patak a Rőti-völgyben

A Gyöngyös-patak mindig is sokat jelentett a mellette élőknek. Biztosította a mindennapi élethez szükséges  vizet, de védelmet is adott, elvégre hosszú időkön keresztül táplálta a várat és a várost körülölelő árkokat. Felduzzasztásával malmokat üzemeltettek rajta, hogy biztosítsák a lakosság élelmezéséhez elengedhetetlen lisztet. A víz segítségét vették igénybe deszkák metszéséhez, gubacsok darálásához is. A Gyöngyös mentén létesült posztókallónak is az egyetlen külső energiaforrása volt a patak vize. Az üzemben a megszőtt posztót kallózással tömörítették, ennek három lépése volt:

1, megszőtt gyapjúszövet vízzel való átitatása

2, kallókádba helyezés

3, a Gyöngyös által megemelt fakalapácsokkal tömörítés

Ezen üzem utódja a ma is üzemelő Nemezgyár. A patak biztosította ezeken felül a 20. század elején a város elektromos áram szükségletét: turbinákat és dinamókat hajtott meg. A kavicságy által jól megszűrt vizet használta évtizedeken át a Kőszegi Sörfőzde, valamint a Kőszegi Hegyforrás Szikvízgyár Rt. is.

A malmok duzzasztásainál pedig nyaranta strandok üzemeltek, így turisztikai jelentősége is volt (a Dreiszker Szanatóriumon felül is) a vízfolyásnak 

Ám mint mindennek, a patak közelségének is megvolt az árnyoldala: többször is komoly árvíz öntötte el a környéket, legutóbb 1965-ben. Ezután a Nemezgyár alatti szakaszt mesterséges mederbe terelték, a további környezeti katasztrófák elkerülése érdekében. Napjainkban újra kezdik kihasználni a vízenergiát, egy kis mini vízerőmű ismét üzemel a patakon.

Forrás: Andalgó tanösvény táblái

Gyors tempóban andalogtunk tovább egészen a magyar-osztrák határig, ahol véget ért a kellemes szintezés a Gyöngyös partján, jöhetett az első komoly erőpróba: fel a Kálvária-hegy és a Pintér-tető nyergéhez, immáron jelzetlen ösvényeken. Bár az emelkedő kicsit visszavetette a tempónkat, de még így is az általunk végrehajtott előzgetés volt a jellemző, mintsem a mások által történő... Kivéve egy vizslával túrázó társunkat, aki pont itt ért minket utol (de hát a kivétel ugye erősíti a szabályt :) ), Sophie és a vizsla fel-alá száguldoztak az erdőben, nagyokat kergetőztek, nem kicsi sebességgel. Aztán egyszer csak tőlünk néhány méterre megrezdült az aljnövényzet és három fiatal őz ugrott ki onnan. Csodás pillanatok voltak, szerencsére a kutyák inkább egymással voltak elfoglalva, mintsem hogy a vadakat kezdjék el üldözni. Na nem mintha Sophie csak úgy utánuk eredt volna, elég félénk kutyus, minden ismeretlentől megijed még, és inkább fülét-farkát behúzva oson vissza a - szerinte - biztonságot nyújtó hátunk mögé. :)

6_63.jpg

A nyeregbe már ismét hármasban értünk fel, ahol az első ellenőrző ponton beszereztük az első "pecsétet", mellé pedig édességet kaptunk. Tovább folytattuk az emelkedőt, újra az Országos Kéktúra útvonalán: a Pintér-tető csúcsáig nem csak a tengerszint feletti magasságunk, de a hó vastagsága is folyamatosan nőtt. Igazi téli körülmények, a csúcsról pedig - egy viszonylag friss tarvágásnak "köszönhetően" remek panoráma Ausztria irányába! Mindenfelé havas hegycsúcsok, az alacsonyabb régiókban kisebb-nagyobb településekkel. És mindezt szinte teljes szélcsendben élvezhettük.

Kilátás a Pintér-tetőről (galéria)

A műútra kiérve elköszöntünk az OKT kék sáv jelzéseitől, majd a kék háromszög jelzéseket keresve indultunk tovább túránk csúcspontja, az Óház-tető felé. Odáig két említésre méltó látványosságnál álltunk meg. Először az Ördögtányér névre hallgató sziklaalakzatnál, amely tulajdonképpen egy nagy méretű itatótálként is funkcionálhatna. De nem ma, ugyanis a tányérszerű mélyedésében felhalmozódott víz teljesen be volt fagyva. Szerencsére Sophie nagyon kreatív volt, a hóból folyamatosan frissített, mondtam is neki, hogy hagyjon is egy keveset az utánunk érkezőknek, ugyanis attól tartottam, hogy elfogyasztja az összeset, ezzel tönkretéve a később induló társaink téli hangulatát. :)

11_44.jpg

Ördögtányér-szikla

A másik látványosság a három hatalmas méretű bükkfa, az ún. Fatalin bükkök voltak. Ezen évszázados korú hagyásfák átvészelték a környéken végrehajtott erdészeti beavatkozásokat, de sajnos egyiküket egy korábbi vihar eléggé megtépázta már...

12_44.jpg

Fatalin bükkök

A fa matuzsálemeket elhagyva egy rövid sík szakasz várt ránk, ahol a korábbi viharos szél méretes hótorlaszokat emelt, Sophie kifejezetten élvezte, ahogy szinte teljesen elmerül azokban, hatalmasakat szökkent egyik buckából a másikba. Fiatalság, bolondság - mondhatnám. 

14_41.jpg

13_43.jpg

Egy utolsó rövid, de rendkívül csúszós emelkedőt kellett még leküzdenünk, hogy felérjünk az Óház kilátóba, ahova csak én másztam fel. Míg én megörökítettem az onnan elém táruló látványt, addig anya pecsételtetett (2. EP) és vigyázott a kutyára. Sophie le nem vette rólam a szemét, folyamatosan engem keresett, hogy hova tűntem... Így siettem is lefelé, hogy végre megnyugodhasson a kis lelke, hogy a másik gazdi is megvan. :) Itt egyébként zsíros kenyér és tea volt az ellátmány, aki éhes volt, megtölthette korgó bendőjét.

15_38.jpg

Óház kilátó

16_39.jpg

Keresd Sophie-t játék! :)

Kilátás a kilátóból (galéria)

Óház-tető (Óvár): „A Kőszeg városának nevet adó, a hegycsúcsról a kereskedelmi és hadi utakat figyelő várat a 12. század végén 13. század elején építhették, amikor a gyepűt felváltotta a határvédő kővárak hálózata. Első fennmaradt okleveles említése 1242-beli ostromáról tudósít, amikor a tatárjárás után IV. Béla visszafoglalta a bitorló II: Civakodó vagy Harcias Frigyestől. A királyi várat a század második felében az uralkodó hadászati okokból elcserélte a Németújvári családdal. Jelentősége ettől fogva fokozatosan csökkent, mert az új előnevet választó Kőszegi II. Henrik és Iván fia új várat, sőt várost alapított a hegyek lábánál. Használaton kívül maradt, állapota egyre romlott, előbb Óvárnak, majd csak Óháznak (Altes-haus) hívták. A 16 században már szellemekkel teli elhagyatott helynek tartották. Forintos Mátyást, az 1532. évi ostrom legendás tűzmesterét meg is vádolták, hogy különféle praktikákkal a szőlőket elpusztító vihart küldött innen a városra. A per szerencsére emberhalál nélkül zárult, de újabb és újabb regék születtek. Beszéltek kelta vagy avar áldozati helyről, elrejtett kincsekről, több tíz kilométeres alagutakról. Közelében valóban találtak bronzszerszámokat, az 1756-ban végzett kincskereső akció azonban kudarcot vallott, az ásatásokon Árpád-korinál korábbi tárgyi emlék nem került elő. Az első tudományos igényű feltárási kísérlet az 1890-es évek elején zajlott, ezzel nagyobb építkezést készítettek elő.

A korábban is szívesen látogatott kirándulóhelyen, ahol addig egy kis fedett pihenő (gloriett) várta a kirándulókat, Chernel Kálmán eszméje alapján, a magyar honfoglalás 1000. évfordulójára 22 méter magas, a város címerét mintázó, látványos kilátót emelt a Magyar Turista Egyesület Kőszegi osztálya, helybeli adományokból összegyűjtve a szükséges költségeket.

Sajnos az épület 1917-ben összedőlt, újjáépítésére több évtizedig gyűjtöttek, de nem valósulhatott meg. 1996-ban, újabb ásatást követően a millecentenárium évében a régi toronyvár mintáját felhasználó, újabb kilátót építettek, amelynek szinte kizárólagos adományozója Kőszeg városa volt.”

Forrás: a kilátónál található információs tábla

Kezdődhetett a lejtmenet, végig a zöld sáv turistaúton, kissé már kitaposott ösvényeken korcsolyáztunk le a Szabó-hegyi tornapályáig, ahol a harmadik ellenőrző pont személyzete várt ránk. Most nem a kőfejtő melletti fedett pihenőhelynél, hanem az alatta, közvetlenül a turistaút mellett található padnál történt meg ottjártunk igazolása.

Véget ért az erdő, Szabó-hegy házakkal tarkított része következett, közöttük bal kéz felé kikukucskálva többször is remek kilátással Kőszeg városának irányába. Mi ezen szakaszon tudatosan "eltévedtünk", ugyanis a térképeket bogarászva feltűnt, hogy a közelben található egy József-forrás nevű hely, ahol én még sosem jártam... Így hát pótolni kellett eme hiányosságomat, az egyirányú műút hajtűkanyarjánál, ahol a turistaút egy lépcsőn indul meg a Hermina utca felé, mi egyenesen száguldottunk tovább a Forrás úton. Ezen korcsolyáztunk egészen a forrásig, tudniillik végig tükörjég borította az utat... A túra előtt tartottam attól, hogy esetleg nem fogjuk megtalálni a József-forrást, de odaérve elszállt minden aggodalmam: hatalmas felirat hirdette a kútházon, hogy jó helyen járunk. Itt vizet vételezni közvetlenül nem lehet, de a vizét megkóstolni Kőszegen igen! Ugyanis ezen forrás be van kötve a városi ivóvízhálózatba!

21_26.jpg

József-forrás

Innen a Hermina úttal párhuzamosan haladtunk lefelé, majd mielőtt elértük volna a Bechtold István Természetvédelmi Látogatóközpontot, jobbra fordultunk, és a Szent Imre Missziós Ház hátsó udvara mögött tértünk vissza a túra hivatalos útvonalára. A Missziós házat eddig mindig csak elölről láttam, most láthattam, hogy a hátsó kertben kis stációk és egy kőkereszt is található.

22_27.jpg

Szent Imre Missziósház hátsó udvara

A kitérőnk következtében a mezőny közepébe csöppentünk, beálltunk a "libasorba". Illetve pont, hogy nem... Ugyanis mi léptünk párat a Szénsavas-kút felé, valamint kitértünk a 4. önellenőrző ponthoz is, a látogatóközpont parkjába, hogy megtudjuk hivatalosan is a feltett kérdésre a már addig is ismert választ. Rajtunk kívül ezt a "kitérőt" senki sem tette meg, így innentől újra "légüres" térben haladhattunk tovább!

26_19.jpg

Madárkórház a Chernel-kertben

El a Chernel-kert zárt kapuja előtt, majd a sárga Alpannonia jelzéseket követve a kertben kialakított madárkórház mellett sétáltunk tovább. Bentről gyógyulgató madarak koncertje hallatszódott ki, nem kevés lakója lehet a kórháznak. Néhány derékszögű kanyart és egy rövid - és meglepetésemre nem jéggel borított - emelkedőt leküzdve pedig már a Szulejmán-tetőn kialakított Szulejmán kilátóból nézhettünk le az előttünk elterülő Kőszeg hangulatos épületeire és a Kőszegi-hegység vonulataira: megpillanthattuk az Óház-tetőn álló kilátót, valamint a Kenyér-hegyen lévő síugró sáncot is! A történet szerint innen irányította I. Szulejmán az 1532-es ostrom alatt a török csapatokat. 

27_19.jpg

Szulejmán-tető kilátóval

Kilátás a Szulejmán kilátóból (galéria)

31_12.jpg

Téli szőlőhegy

A kilátótól már csak másfél kilométerünk volt hátra a célig, szinte végig hétvégi házak és szőlősorok között másztunk fel ismét a Pintér-tető és a Kálvária-hegy közötti gerincre, hogy onnan észrevehessük a frissen felújított Trianoni keresztet a megritkított erdő lombtalan fái között. Most nem tértünk ki a kereszthez, ugyanis 2 hete jártunk ott, ám mindenkinek csak ajánlani tudom, a kereszt is sokkal jobb állapotban van, mint eddig, valamint egy kis kilátóterasz is épült, amelynek végéről az eddiginél sokkal szebb panoráma élvezhető az osztrák hegyek irányába!

32_11.jpg

Trianoni kereszt - ezúttal csak a távolból néztük meg

Mielőtt még berobogtunk volna a célba, megnéztük a Kálvária templom mögött található Szent Donát kápolnát, majd a templom melletti kőfalban vetettünk néhány pillantást a kálvária eredeti, kőből faragott domborműves stációira. Eztán már nem tudtuk tovább húzni az időt, "kénytelenek" voltunk befejezni hivatalosan a túrát. A gyakorlatban pedig ugye még várt ránk egy kis ereszkedés a szanatóriumig, a kálvária stációi mentén!

33_10.jpg

Az egyik épen maradt eredeti stáció (a hatból)

34_10.jpg

Cél: Kálvária templom

Kálvária templom: „1686-ban állítottak itt először keresztet Jézus halálának és feltámadásának emlékére, melyet 1726-ban ledöntött egy vihar, ezért Ráthy Györgyné adománya révén kőből építettek újat. 1727-ben deszkából ácsoltak Szent Sír-kápolnát, majd templomépítés céljából gyűjtésbe fogtak. Fontos támogatót találtak a nádor, Pálffy Miklós gróf személyében. A pénz nagy részét a helybeli katolikus családok és az Agónia Christi Társulat tagjai biztosították.

1729-ben a város apraja nagyja előtt mozsárdurrogás, harsonaszó és dobpergés mellett került sor a kereszt alakú, ereklyékkel bélelt alapkő ünnepélyes elhelyezésére. Nehezítette a munkálatokat a távolság és a nehezen járható hegyi ösvény. A helyi történet szerint 70 ezer téglát a hívek vittek fel, kettő darabonként, egymásra kereszt alakban fektetve. A követ helyben bányászták, vizet csapadékból fogtak fel hatalmas árkokban. Az épületet 5 év alatt húzták fel, a berendezést esztendőkön keresztül egészítették ki különböző felajánlásokból.

1730-ban a város vezetése a jezsuita szerzeteseket kérte fel a hely gondozására. Költségeit a város állta, leginkább a Kálvária Alapítványból. Ennek bevételeit többségében végrendeleti hagyatékok, illetve tőkeként kölcsönzött összegek kamatai adták. A napi felügyeletet az 1735-ben épített házikóban lakó remeték látták el. Az 1847-ig folyamatosan itt élő önkéntesen a világ zajától elvonulók közül legnevezetesebb az első, Welsz Henrik gróf, aki a templom képeit festette. Két nagyobb tűzeset rongálta az épületet, 1870-ben villámcsapás következtében a tetőzet sérült, 1947-ben gyújtogatás pusztította el barokk berendezését. Ezt a jáki temetőkápolnából pótolták, az új képek Molnár C. Pál alkotásai.

A kálvária mellett Donáthoz, a vihar, villámcsapás és jégeső ellen védő szenthez fohászkodtak a hívek, akik a szőlők megóvását remélték az imától és a hegyre vezetett búcsújárástól. Első kápolnáját 1715-ben állították, Lada Györgyné Soós Anna adományából. Ezt később a Fájdalmas Szűznek ajánlották, helyette 1891-ben a templom mögött emeltek újat."

Forrás: a templomnál felállított információs tábla 

Kálvária stációi: „1763-ban faragta Georg Schweitzer soproni mester a domborműves stációkat. 1895-ben az épségben maradt darabokat leszedték eredeti helyükről, és a templom kőből készült támfalába helyezték. Mindössze 6 maradt meg belőlük, 5 a templom bal oldali támfalán látható, az egyetlen táblája vesztett darabot pedig a homlokzati támfalba illesztették. A hat stáció a korabeli magyar barokk szobrészat nagyra becsült művei közé tartozik. A mai kálvária a Ludwig Schöne által az 1890-es években tervezett 14 Bild-Stuhlban eredetileg festmények álltak, a 20. század folyamán ezekbe gyárilag készített, öntött domborművek kerültek.”

Forrás:https://www.kozterkep.hu/~/12529/a_koszegi_kalvaria_templom_regi_stacioi_koszeg_georg_schweitzer_1895.html

De még mielőtt lebattyogtunk volna az autóhoz, válogathattunk a kitűzők és emléklapok közül, ezen felül ajándék nyakbaakasztót is kaptunk! A gyomrunkat pedig főtt kolbásszal és forró teával kényeztethettük zárásképpen. Most sem kellett csalódnom, a szervezők hozták a már tőlük megszokott színvonalat, köszönjük a remek túrát! Ki tudja, lehet, hogy jövőre nekifutok negyedjére is? Nem kizárt... :) Az sem, hogy szó szerint futó üzemmódban! :)

 

A bejegyzés trackback címe:

https://soos93.blog.hu/api/trackback/id/tr114558100

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Túraajánlók, élmények

Hazánk egy valódi kincsesbánya: telis-tele van szebbnél-szebb természeti látnivalókkal! A bejegyzéseimen keresztül szeretném ezeket nektek bemutatni! :)

Friss topikok

https://www.facebook.com/barangoljunkegyutt/