Szent Imre vándorút a Felső-Őrségben

Karácsony előtti utolsó túrámnak a Hegyek Vándorai Turista Egyesület egyik jelvényszerző túráját: a Szent Imre vándorutat néztem ki, mely Szentgotthárd és Horvátnádalja között kanyarog a Felső-Őrség dimbes-dombos vidékén a piros sáv jelezte turistaúton. A vándorút Magyarország egy hányattatott sorsú kistájára kalauzolt el: az 1920-as békediktátummal ugyanis a Felső-Őrséget szinte teljes egészében Ausztriához csatolták, csupán annak apró szeglete maradt hazánkban. A második világháború végéig még a határ által szétválasztott családok "könnyen" meg tudták egymást látogatni, azonban a második világégés lezárultával leereszkedett a vasfüggöny, ezáltal a határátmenet ellehetetlenült és az egész vidék élete végleg megváltozott... Elszigetelt, szigorúan őrzött lett a határsáv és annak környéke! Szerencsére ma már újra lehet túrázni ezen régióban, így én is kapva kaptam az alkalmon, és az eddig számomra is csak alig ismert világot végre bebarangoltam!

Logisztikai okból (ugyanis a vándorút lineáris, azaz nem ugyanaz a kezdő- és végpontja) az autómat a célnál, Horvátnádalja vasútállomásának P+R parkolójában hagytam, majd vonattal közelítettem meg Szentgotthárdot. Legelső kihívás a startpecsét megszerzése volt... Nem volt egyszerű, ugyanis vasárnap lévén a vasútállomás pénztára még zárva volt, így nekivágtam a városnak, hogy valami ekkor is nyitva lévő vendéglátóipari egységet/boltot találjak! Az autóbuszállomásnál lévő kocsmánál sem jártam sikerrel, a mellette lévő hipermarketben sem, így végül már a város főterén próbálkoztam, ahol egy dohányboltban végre siker koronázta kérésemet. A pecsét beszerzése után körülnéztem a város központjában: a Széll Kálmánról, a térség egykori országgyűlési képviselőjéről elnevezett főtéren.

2_90.jpg

Szentgotthárd, Széll Kálmán tér (főtér)

A téren lévő házak a 18-19. században épültek, melyek megőrizték a város akkori képét, így egy kis időutazásban lehetett részem. Mivel e korai órán még a Nap a horizont alatt járt, így a város adventi fényei is üzemeltek, így egy kis karácsonyi érzést is magamba szippanthattam, mielőtt nekivágtam volna a természetnek. A téren látható még a várost 1183-ban megalapító III. Béla szobra is.  Itt leltem még rá a város névjegyének számító, barokk stílusban épült római katolikus templomra és a hozzá kapcsolódó épületegyüttesre is, ahol ma a városháza üzemel. Közvetlenül a templom mellett pedig az eddig általam látott egyik legérdekesebb épületű színházra, melyet egy egykori magtárolóból alakítottak ki!

3_86.jpg

Szentgotthárd, barokk templom

4_77.jpg

Szentgotthárd színháza

A várost északi irányban hagytam el, kereszteztem a Rábát, majd a Láhn-patakot a műúttal párhuzamosan haladó kerékpárúton sétálva, közben pedig az Opel hatalmas gyárépületét vehettem górcső alá. Ekkor már szemben feltűnt Rábafüzes, ám oda még egy hosszú, monoton egyenest kellett leküzdenem a hajnalban még kissé csípős hidegben. Ez motivált igazán a gyors haladásban! :)

A 8-as főutat is keresztezve már Rábafüzes házai között jártam, előbb az Alkotmány úton a falu templomáig (Szentháromság templom), majd a Déryné utcába fordulva hagytam magam mögött a civilizációt, és kezdtem meg a vándorlást a természet lágy ölén. Murvás erdei úton haladtam továbbra is északra, a magyar-osztrák határ irányába, a terep szerencsére az éjszakai fagynak köszönhetően kőkemény volt, ekkor még sártól nem kellett igazán félnem. Amikor a szintben haladó széles, murvás útnak egy fordulóhely formájában vége szakadt, a jelzések a meredek hegyoldalba csábítottak, hogy megmásszam rögtön a környék legmagasabb hegyét, a Felső-Csókát, melynek 354 méter magas csúcsán egy geodéziai mérőtorony áll. Itt kellett feljegyeznem az arra felfestett kódot igazolásképpen (2. ellenőrző pont), majd mivel szerencsére a torony ajtaja nyitva volt, meg is másztam azt, hogy megnézzem a tetejéről tapasztalható panorámát. Sajnos a kilátás eléggé behatárolt, ugyanis a fák az idő előrehaladtával jócskán túlnőtték a tetőszintet, ám azok lombjai között is remek képeket tudtam készíteni mind Szlovénia, mind Ausztria irányába. És persze bántam is, hogy nem "egy kicsit" korábban jártam erre, amikor még 360°-os volt az élvezhető panoráma. De ennek is tudtam örülni, a semminél minden jobb, nem igaz?!

Kilátás a geodéziai mérőtorony tetejéről (galéria)

A hegytetőt elhagyva már a határsávon haladtam, azzal párhuzamosan, egy kerítés mellett. Balra elnézve, az téli lombtalan erdőnek hála ráláttam az osztrák részre, gyönyörű volt, de sajnos fényképezhetetlen... Azt is láttam, hogy egy jó 100 méterrel északabbra erdőirtás volt, így onnan már képeket is lehetett volna készíteni. Ám az már nagy valószínűséggel Ausztria területe volt, nem akartam kockáztatni az esetleges határsértést, így ezen képkockákat csak az én agyam rögzítette, nektek személyesen kell majd ezt felkeresnetek! ;)

Hamarosan Janzsótanyánál jártam, melyből én ugyan semmit sem érzékeltem, csupán azt, hogy az eddigi lombhullató erdőket gyönyörű fenyvesek váltották fel, és hogy eltávolodtam a gerincen lévő közvetlen határsávtól, le a szomszédos völgybe. Míg a gerincen kellemes meleg volt (nem csak a hegymenet miatt), addig a völgyekben cidri, a hideg levegő alul rekedt, és ez a későbbiekben sem változott jelentősen. 

Szentimreitanyáig végig a fagyos, itt-ott még hóval és jéggel borított murvás úton vándoroltam, szemben egy autó is jött ezen, annak sofőrje pedig afelől érdeklődött, hogy eltévedtem-e. Mondtam neki hogy nem, csak túrázok, erre tovább is hajtott. Eszembe jutottak októberi emlékeim, amikor a szlovén-magyar határon túrázva néztek néger migránsnak... El is gondolkodtam, hogy vajon véletlenül járt-e erre az illető, vagy valaki ismét kiszúrt, ahogy a határ mentén kóborlok, és ő valójában parancsot kapott, hogy lecsekkolja, mi járatban is vagyok erre...

A tanya melletti kis kápolnánál balra fordulva tettem egy rövid kitérőt a piros sáv jelzésekről, egy jóval nagyobb egyházi épülethez, a mai határon álló, hányattatott sorsú Szent Imre templomhoz! A templom és környéke Szentgotthárd kolostori vonzáskörének legjelentősebb búcsújáróhelye, az oda vezető utak emiatt is vannak tele kis kápolnákkal, feszületekkel, szent képekkel. A templomhoz legközelebbiek osztrák oldalon a közvetlenül a határon álló Vámoskereszt (Zöllnerkreuz), míg magyar oldalon a már említett kis kápolna, ahol letértem a piros sáv turistaútról.

11_40.jpg

Magyar-osztrák államhatár, vasfüggöny emlékhely

10_45.jpg

Szent Imre templom

A mai Szent Imre templom helyén már az Árpád-korban is templom állt, melynek állapota a történelmi idők során fokozatosan romlott, míg nem 1898-ban egy szélvihar a fedelét is leemelte. Újjáépítését 1902-ben kezdték meg, felszentelésére pedig 1904-ben került sor. A vasfüggöny leereszkedése után újra pusztulásnak indult a mindentől elzárt templom, melyet végül csak a rendszerváltást követően sikerült helyreállítani. A templom  tornyának sisakjára helyezett keresztet pedig maga Szent II. János Pál pápa áldotta meg első magyarországi látogatása során!

Visszaindulva a turistaútra, bal kéz felé Felsőrönök régi temetőjének maradványait néztem meg, majd kelet felé folytattam utamat: a Magas-tetőn átbukva, majd néhány újabb fel-le kombinációt letudva érkeztem újra lakott településre, Nemesmedvesre. Az idáig vezető szakasz szinte végig erdőkön át vitt, csupán 1 helyen volt kilátás egy erdőfoltnak köszönhetően észak felé, ezen kívül csupán a lombtalan erdőnek hála tudtam elnézni a messzi távolba.

Nemesmedves egy mára már alig néhány lelkes törpefalu a magyar-osztrák határtól alig 1 kilométerre. Arról nevezetes leginkább, hogy Nemesmedves volt az utolsó település, amelyet a második világháború végén a szovjet csapatok felszabadítottak a német megszállás alól. Hivatalosan a harcok 1945. április 4-én fejeződtek itt be, emiatt is volt a rendszerváltásig a felszabadulás napja minden év április negyedike. Ezen történelmi eseménynek állít emléket a falu központjában kiállításra került T-34 típusú szovjet tank. A felszabadítást követően a település sváb lakosságát kitelepítették, a volt sváb porták mára mind megsemmisültek... A falui központjában találhatjuk még meg a békét szimbolizáló alumínium harangot, valamint a falu haranglábát is. Ha pedig elindulunk észak felé, a volt vasfüggöny irányába, a Szent Orbán kápolnát nézhetjük meg, melyet egy innen kitelepített német család építtetett 1997-ben.

12_40.jpg

Nemesmedves - harangláb

13_39.jpg

Szent Orbán kápolna

14_37.jpg

T34-es tank

A faluba beérkezve, jobb kéz felé egy volt határőr épületet véltem felfedezni, bal oldalon pedig a falu temetőjét. Annak közvetlen szomszédságában álltam meg a HVTE által, az elhunyt turistatársaik emlékére állíttatott kopjafánál, hogy igazolni tudjam ottjártamat (3. ellenőrző pont). Ezután felkerestem a falu északi felében található Szent Orbán kápolnát, majd a település központjában néztem meg az emlékparkot. A tank már kisgyermek koromban is kihagyhatatlan látnivaló volt, most is meghódítottam azt. És itt találkoztam össze egy korábban itt szolgáló határőrrel, aki nem csak egy fotót készített rólam, hanem szóba elegyedve mesélt a vasfüggöny korszakáról is. Mint megtudtam, bár hivatalosan április 4-én üldözték ki innen a németeket, azonban a környéken még 11-12-én is voltak harcok... 

A rövid, de érdekes beszélgetés után folytattam utamat a Felső-Őrség fenyvesekkel gazdagon borított földjén. Hosszú egyenesek, derékszögű kanyarokkal - ez jellemezte a vándorutam további részét a következő (4.) ellenőrző pontig, a Mária-kertig.

15_34.jpg

Őrségi fenyőerdő

16_35.jpg

Mária-kert

Itt is jártam már korábban, de ami most fogadott, az minden volt, csak nem szívderítő... A környék fenyőerdőjét teljesen kiirtották, csupán néhány lombhullató fa maradt állva a Mária-kert emlékműve és pihenőhelye körül... Visszanézve a korábbi állapot képeit, az ott tapasztalt látvány még lehangolóbbá vált számomra. :( Mindenesetre a kért információkat feljegyeztem az igazolólapra, majd gyorsan tovább is álltam. Illetve csak akartam sietni, ám a kitermelést végző gépek által teljesen tönkretett úton alig lehetett haladni, a sár és a mély nyomvályúk kombinációja vendégmarasztalóra sikeredett...

Kiérve a tarvágás helyszínéről, a leendő M8-as gyorsforgalmi út nyomvonala mellett haladtam egy jó darabig, majd egy kis hegymenet után már újra csodás erdőkben túrázhattam. És ekkor jött a legemlékezetesebb pillanat: egy hatalmas szarvascsordába sikerült "belegyalogolnom", a látvány fantasztikus volt! Hatalmas jószágok voltak, próbáltam halkan menni, hogy minél jobb képet tudjak róluk csinálni, ez csak félig-meddig sikerült, de az emlék az enyém marad így is-úgy is! :)

17_35.jpg

Kisvártatva kiértem egy műútra, melyet egészen Magyarbüks központjáig követtem. Ez is egy egykoron virágzó település volt, mára csupán néhány ház utal erre, azok is inkább tűntek egykori határőr épületeknek, mint  korábbi lakóházaknak... 

Újra fenséges erdők következtek, a hegyháton haladtam egészen a Miród-forrás előtti legutolsó pár száz méterig. Ekkor a hegyhátról a Strém-patak völgyébe sétáltam le, bükkerdőben! Igen, ilyen magasságban is bükkerdőre bukkantam, melynek ágai közül a távoli Kőszegi-hegység vonulatában gyönyörködhettem.

18_28.jpg

19_27.jpg

Strém-patak, mint természetes államhatár

A Strém-patak partján pedig végre elértem a Miród-forrást, és az aköré épült kis parkot. Itt található a forráson és a kis erdei szentély mellett Brenner János és Boldog Batthyány László emlékművei is, valamint az 5. ellenőrző pont is! Kicsit megpihentem a szentély padján, majd jöhetett a túra utolsó emelkedője, fel Kemestaródfa házaihoz, végig a Miród-forráshoz vezető kálvárián! Már csak azért is érdekes a kálvária, mert ha az ember "számozás szerint" halad rajta végig, akkor a kálváriákra jellemző, szokásos emelkedő helyett végig lefelé sétál...

20_25.jpg

21_23.jpg

Miród-forrás

Kemestaródfának is kijutott a rosszból a történelem során, a szovjet határzár során teljesen elszigetelten élt a falu lakossága szinte mindentől, szerencsére ezen helyzet már a múlté... Keresztülsétálva a falun már tudtam, hogy innen egészen az autóig végig aszfaltot fogok koptatni. Ez egyrészt jó volt, mivel tudtam, hogy több saras szakasz nem lesz, másrészt pedig rossz is, ugyanis nem vagyok nagy aszfaltbetyár...

A települést elhagyva átkeltem előbb a Strém-patak, majd közvetlenül utána a Pinka fölött, hogy aztán egy hosszú egyenest leküzdve Vasalján találjam magamat. Útközben védett területet szeltem át, erre utaltak a kihelyezett Natura 2000 terület táblák. Bal oldalamon pedig egy holtágszerű vízfelületre lettem figyelmes, le is tértem a műútról, hogy alaposabban szemügyre vehessem. Később aztán a térképet megvizsgálva kiderült, hogy ez bizony nem holtág, hanem a Csencsi-patak volt!

22_24.jpg

Csencsi-patak

Vasalján volt a 6. ellenőrző pont, a település legfontosabb látnivalójánál, a Szent István templomnál kellett pecsételnem, A templom leginkább említésre méltó része az annak déli oldalán lévő 13. századi bélletes kapu, érdemes alaposabban is szemügyre venni azt!

Vasalja, Szent István templom (galéria)

Ezután csak nagyon rövid ideig haladhattam lakott területen kívül, ugyanis szinte rögvest Magyarnádalján voltam, a Petőfi utcán szeltem át a falvat, annak haranglábjánál pedig feljegyeztem az azzal szemközti kőkereszt állításának dátumát (7. ellenőrző pont). 

26_16.jpg

27_16.jpg

Magyarnádalja, harangláb

A település szinte teljesen összenőtt Horvátnádaljával, így a túrám végéig házak között vándoroltam, hogy a vasútállomásnál felvéssem az utolsó kódot (8. ellenőrző pont), melyet a vasúti biztosító berendezésről kellett leolvasnom.

Összességében egy számomra érdekes túrát sikerült tennem a mára már szinte teljesen kihalt, elnéptelenedett vidéken, ahol hatalmas erdőségek találhatók, jelentős vadállománnyal, így aki ezeket szereti, azoknak csak ajánlani tudom e vándorutat! :)

Ha érdekelnek hasonló útleírások, élmények, akár csak fényképes formában, kövessétek az oldalamat, ahol mindig megosztom az újabb kalandjaimat! :)

www.facebook.com/barangoljunkegyutt/

A bejegyzés trackback címe:

https://soos93.blog.hu/api/trackback/id/tr4714512706

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Túraajánlók, élmények

Hazánk egy valódi kincsesbánya: telis-tele van szebbnél-szebb természeti látnivalókkal! A bejegyzéseimen keresztül szeretném ezeket nektek bemutatni! :)

Friss topikok

https://www.facebook.com/barangoljunkegyutt/