Túra a (K)ősz(eg)i-hegységben - Írottkő 70

Kevés olyan túra van számomra, amelyet már jóval korábban bevések a naptáramba, mint fix eseményt, szeretek "spontán" lenni: sokszor változtatok a menetrenden az utolsó pillanatokban, ha találok valami számomra jobban vonzó túrát. Ez alól volt idén kivétel az Írottkő 70! Ennek oka egyszerű: már jó pár éve nem rendezik meg a 70-es távot a szervezők, de idén kivételt tettek a jubileumi 30. Írottkő túrák okán és retro jelleggel meghirdették a csúcskategóriás klasszikus 70-es távot is!  Nagyon sokat hallottam róla régóta túrázó társaimtól, jót is, rosszat is, utalva az utolsó 20 km-ére, amely már csak tágabb értelemben bolyong a Kőszegi-hegységben, de a konklúzió mindannyiuknál egy és ugyanaz volt: hiányzik nekik és szerették (maximum nem éppen akkor, amikor az ember Kőszegfalva felé koptatja az aszfaltot :) ). Két évvel ezelőtt életem első 50-es túrája volt az Írottkő 50, most pedig életem első 70-ese következett, ugyanis ilyen össztávolságú túrát még egyszer sem teljesítettem. Jöjjön tehát a túra rövid története a szemszögemből, sok képpel, ahogy az lenni szokott. :)

22_14.jpg

Szombaton háromnegyed 6-kor érkeztem meg Kőszegre: a Szent Imre Missziósház adott helyet a rajt-célnak, a szemben lévő parkoló már ekkor tele volt, így egy mellékutcában sikerült csak leparkolnom, majd egy kis kavargás után - ugyanis nem találtam meg egyből, hogy hol is lehet pontosan bemenni a "bázisra" - gyorsan be is neveztem a megmérettetésre. Az asztalok körül már-már tumultus alakult ki, látszott, hogy bizony sok ember választja mára ezt a nagyszerű lehetőséget, hogy túrázzon egy jót szervezett keretek között a Kőszegi-hegységben. Az ismerős arcok száma is exponenciálisan növekedett az idő előrehaladtával, a 6 órás tömegrajt után Gombos Kálmánhoz és Zolihoz, valamint Márkhoz, gyakori túratársaimhoz csatlakoztam, együtt csaptunk bele a lecsóba!

Kifordulva a Missziósház udvaráról megcéloztuk a Pogányok szőlőhegyet, előbb a zöld, majd a piros sáv jelzéseket követve koptattuk előbb a Szabó-hegy oldaláig az aszfaltot, majd az egy fokkal puhább murvás utat. A Mohás utat elhagyva fejlámpáinkat aktivizáltuk, ugyanis közeledve a téli napforduló felé egyre később kel fel a Nap, és ezzel együtt értelemszerűen egyre korábban is nyugszik: konkrétan a mi aktuális szélességi fokunkon 7:20 és 17:56 volt a két érték. Így tehát ha csak nem vesszük nagyon-nagyon lassúra az első kilométereket, míg közvilágítás mellett lehet haladni, elkerülhetetlenné válik a mesterséges megvilágítás, hogy lássuk, hova is lépünk éppen.

Ám nem kell bánkódnia a messziről jövőnek sem, hogy esetleg lemarad a kora reggeli indulás miatt a Pogányok takaros birtokairól, köszönhetően a szervezőknek! Ugyanis az útvonal úgy lett összeállítva, hogy a Pogányok nagy részén tiszteletét tegye a túrázó a délutáni órákban is! Így tehát nyugodt szívvel szeltük a métereket, kerültünk egyre magasabbra, szinte észrevétlenül. Az utolsó hétvégi házakat elhagyva a turistaút emelkedési szöge megnövekedett, szívünk is egyre hevesebben vert, de a tempónkban komoly változás nem állt be, felérve a Szabó-hegyet és Velemet összekötő műútra már az első ellenőrző ponton is találtuk magunkat. Illetve találtuk volna magunkat, de pontőrnek se híre, se hamva nem volt. Az EP neve ugyanis Enikő-forrás volt, a forrás pedig innen jó 200 méter kitérőre! Így javasoltam a többieknek, hogy nézzünk már el arra, hátha oda települt ki a pontőr. Feltételezésem be is igazolódott, a forráshoz vezető erdei út előtt ott állt egy autó, a forrásnál pedig ráleltünk a pontőrre is, aki cserébe beütötte itinereinkbe az első pecsétet. Ekkor még nagyon üres volt a rubrikák hada, mutatva azt, hogy messze még a vége, kell itt még igazoló lenyomatokat gyűjteni, mint húsvétkor a tojásokat! :)

A forrástól visszatértünk a túra eredeti útvonalára, rövid aszfaltos szakasz után a piros sáv jelzések becsábítottak minket az erdő sűrűjébe. Ritkán járt ösvények következtek, itt-ott jelentős aljnövényzettel, szúrós indákkal, csak óvatosan lehetett haladni, a szürkületben még továbbra is lámpáink fénye mellett. Voltak olyan elágazások, ahol még bizony "helyiként" is el kellett gondolkodnom, hogy akkor most pontosan merre is! De szerencsére mindig a jó irányt választva haladtunk előre rendíthetetlenül, közben egy jót beszélgetve. A beszélgetésnek aztán hamarosan vége szakadt, előbb Cák legfelső portáit érintettük, majd a Wisinger-major következett. Ennek udvarán elvileg egy hatalmas atlasz cédrus áll, de még nekem sem volt szerencsém közelről megtekinteni, ennek, és halk üzemmódunk oka a major területén élő kutyák voltak. Nekem is kellett már miattuk nagy sugarú kerülőt tennem korábban, nem akartunk most sem konfliktust velük. Szerencsére ez így is lett, még egy kutyaugatást sem hallottunk, ezen én személy szerint alaposan meglepődtem. 

Ekkor már szinte teljesen kivilágosodott, lámpáinkat szépen sorban le lehetett oltani, már ekkor nyilvánvalóvá vált az, hogy meseországban fogunk egész nap bolyongani, az őszi erdő ezernyi színben pompázó lombkoronájával, avarszőnyegével egyszerűen nem lehet betelni! Elérve a "Szerpentin" nevű második ellenőrző pontunkat felvéstük elménkbe a három számjegyű kódot, majd megkezdtük a meredek ereszkedést Velem felé. Itt jól esett belekocogni, hamar le is értünk a falu szintjére, aszfaltúton értünk be a központban található Alkotóházhoz, melynek érdekessége (többek között), hogy a túra során háromszor is érinteni fogjuk (mindháromszor etető- és ellenőrző pont is egyben). Emiatt én előre  is gondolkodtam, és hoztam pár dolgot a túrára, melyre a vége felé lenne csak szükségem, ezeket és a vastagabb ruháimat itt hagytam a "depóban". Az időjárásról csak annyit, hogy már a rajt pillanataiban is jócskán 10 fok fölé kúszott a hőmérő higanyszála, ennek okán én egyből a start előtt pólóra cseréltem a vastagabb felsőruházatomat. Bár a szél a későbbiekben több szakaszon is már-már komolynak volt nevezhető, szerencsére hosszabb távon sehol sem volt zavaró, így kitűnő, számomra abszolút ideális körülmények között haladhattam egészen a célig.

Amikor bekanyarodtam az Alkotóházhoz vezető, a Szerdahelyi-patak fölött átívelő kis fahídra, elnézve az ég felé láttam, hogy a Nap a percekben bukkan fel a horizonton, így el is döntöttem egyből, hogy nekem ezt a falu fölötti panorámás részről kell megcsodálnom. Így a depós cuccom gyors kipakolása után csak egy pohár meleg teát hörpintettem le, majd elbúcsúzva eddigi túratársaimtól nekiiramodtam egyből a kék kereszt jelezte szakasznak. Így még sikerült elcsípnem a vörösen-narancssárgán izzó égitestet, mielőtt az magasabbra merészkedett volna. 

1_79.jpg

Ekkor született meg az eddigi nagy dilemmám válasza is. Nevezetesen azon morfondíroztam, hogy lazára vegyem-e a túrát vagy pedig kiadjam magamból a maximumot, azok után, hogy az elmúlt 5 hétvégén összesen 470 km-t sikerült a lábaimba tennem... Mivel eddig teljesen jól bírtam a héten megkörnyékezett tüdő- és torokproblémák ellenére is az iramot, úgy döntöttem, hogy célként azt tűzöm ki, hogy Kőszeg határáig jussak el még világosban, így kiváltva a fejlámpázást a túra utolsó kilométerein. Ehhez úgy számoltam, hogy majd' 6 km/h-s átlagtempó szükséges, ez azért nem kevés, főleg nem 70 km-en!  Így hát nagy tempóban iramodtam meg immáron egyedül Bozsok felé. A kék kereszt szépen lassan, de kitartóan vezetett egyre magasabbra és magasabbra, amíg el nem értem a két falu között nagyjából félúton található Mária kegyhelyet. 

2_71.jpg

Mária kegyhely Velem és Bozsok között félúton

Az őszi időben még szebb összhatást mutatott a felújított kis kegyhely és a sárgálló fák kombinációja! Innentől Bozsokig végig kellemesen lejtő utakon haladhattam, szegélyeztem a Sibrik kastély ősparkját, majd a Malomportánál értem el a település lakott részét. Itt várt már rám autójában a pontőr, a pecsét mellé iránymutatást is kaptam, melyet ezúton is köszönök, mindig öröm ilyen lelkes és segítőkész pontőrrel találkozni!

Tudtam jól, hogy mi fog rám várni: a DDK útvonala egészen a túra névadó csúcsáig! Előbb azonban a Kalapos-kő előtti nyiladék kegyetlen emelkedőjét kellett leküzdenem, cserébe a csillámpalából felépülő réteges szerkezetű kövek impozáns látványa volt a jutalmam.

3_66.jpg

Kalapos-kő

Idén már az sem maradt ki - ellentétben 2016-tal -, hogy ez bizony önellenőrző pont is, így lefényképeztem a kódot, mielőtt tovább indultam volna. Rövid szintezés után elhaladtam a Holler-barlang mellett, végül pedig az osztrák-magyar határon haladó Vasfüggöny turistaútba fonódtam. A volt vasfüggöny sávjába telepített nyírfaerdő szélén haladtam a Hollerwiese csúcsa felé, közben pedig a nyírfák csodás lombkoronájában gyönyörködtem.

4_58.jpg

Határmenti nyírfaerdő

Elérve a csúcsot jött egy laza lejtő, itt a kocogás helyett inkább az előre gondolkodás játszotta nálam a főszerepet, benyomtam egy csokit, valamint felkészültem fejben az előttem álló csúcskategóriás emelkedőre. A Sötét-völgybe beérve ugyanis a lejtő megszűnt, helyét az egyre intenzívebb emelkedő vette át. Mellettem az aszályos időszak ellenére is patakocska csörgedezett, ezzel is mutatva, hogy az azt tápláló Ebenspanger János- és Tündér-források bizony aktívak, csak sajnos egyik sem rendelkezik foglalattal. Elérve az azokhoz kiágazó turistautat már-már fellélegezhettem, ugyanis egy rövid szintező etap jött, ahol rá tudtam pihenni az utolsó brutális emelkedőre az Írott-kő csúcsa előtt.

Bozsok és Írott-kő között az őszi erdő (galéria)

Ezen elindulva felfelé a vadetető után egy csapat futó száguldott lefelé, ők már meghódították a hegység tetejét, immáron rajtam van a sor - gondoltam, és így is tettem, magasabb sebességre kapcsoltam, és bár már az oldalam is szúrt kicsit a végére, de nem visszavéve a tempóból, az indulástól számítva alig több, mint 3 óra alatt a csúcson emelt Árpád kilátó tetején találtam magamat. A kilátóból kilátás ugyan volt, de távollátásnak semmiképp sem nevezném, ennek oka a ragyogó napsütés ellenére a nagyon magas páratartalom volt. A legközelebbi hegyek sem bukkantak fel a horizonton, csak a nagy fehérséget lehetett látni. A volt határsáv azonban ilyenkor még jobban kivehető, ugyanis az oda a rendszerváltás után telepített nyírfák sárguló lombkoronája csak úgy virított az őket két oldalt körülvevő örökzöld fenyvesek között!

9_30.jpg

Írott-kő, Árpád kilátó

8_34.jpg

Sárgálló államhatár

Erre figyelmeztettek a kilátó előtti padon helyet foglaló pontőr hölgyek is, de nincs Írott-kő támadás kilátómászás nélkül, kivéve extrém méretű köd esetén! A pecsét mellé egy Dianás cukrot kaptam, melyet elfogyasztva el is indultam vissza a piros sáv jelzéseit követve. Az első jó 1 km megegyezett a felfelé vezető útvonallal, így szemben több túratárssal is összefutottam, mindenkinek jó utat és kitartást kívánva. Remélem ezt érezték tényleg, és nem azt, hogy ez a "hülye" könnyen beszél, ő már lefelé csapatja, én meg még szívok felfelé! E szakaszon ugyanis futótempóra váltottam, jobban esett a belekocogás, minthogy végig fékezzem a meredek lejtőt - nem mellesleg a kitűzött célhoz sem ártott a lejtős szakaszok megfutása.

A DDK-tól elbúcsúzva már csak a piros sáv jelzések vezettek előre, egy szintező erdészeti úttal kezdve. Itt jobbra letérhettem volna az Apostolok fája felé, majd rá pár percre balra az Asztal-kőhöz. Én azonban most a Hosszú-völgyet céloztam meg, melynek alján ismét Velem várt rám. A völgyig azonban egy szűk, ismét rendesen megdolgoztató lejtő kanyargott le, így ismét kocogó tempóra váltottam. Bár ne tettem volna! A meredek, köves utat már vastag avarréteg is fedte, alatta teljesen kiszáradt, porzó földdel. Egy rossz lépés, és már csak egy századmásodpercem maradt - miután észleltem hogy ezt a megbotlást/megcsúszást nem fogom tudni kikorrigálni -, hogy megtervezzem az esésemet. Végül a bal oldalamra érkeztem, térddel-lábszárral és a bal alkarommal sikerült tompítanom a becsapódást. Hál' Isten inkább az avarrétegen terültem el, és csak néhány kő került alám, így horzsolásokkal megúsztam a dolgot. Kicsit fájt, de hát nem volt más opció, csak előre, most már plusz egy motiváló tényezővel, hogy minél gyorsabban leérjek a völgybe: a vérző lábam megtisztítása a völgy alján csobogó patak vizével. Leérve így is tettem, megmosakodva vágtattam tovább: a kissé sajgó bal oldalam ellenére is futótempóban a falu határáig, e szakaszon volt, hogy 6 percen belüli km-t csináltam, tőlem teljesen szokatlan módon. Érdekes volt megfigyelni a kontrasztot a völgy két oldala között, míg a bal oldali részen minden sárgában úszott, addig jobb oldalt még nyári érzetem volt a sötétzöld színek láttán!

10_28.jpg

Az ősz kettőssége: jobb oldalt hamisítatlan őszi, míg bal oldalt szinte nyári hangulat

Velemben ismét az Alkotóházat céloztam meg, a pecsét mellé egy vajas kenyeret választottam, feltétként pedig a táskám mélyéről elővarázsolt mézet. Nem akartam vesztegetni az időt, így a kenyér elfogyasztását útközben ejtettem meg. A falu buszmegállójától egészen a Hörmann-forrásig a kék keresztet kellett követnem, jól ismert szakasz ez számomra, alig több, mint 3 kilométerre jut vagy 400 méter szintemelkedés! A túra egyik fénypontja ez, szeretem a kihívásokat! Így ismét a lovak közé csaptam, hamar a Szent Vid kápolna tövében találtam magamat, ahonnan nem meglepő módon a párás idő miatt a kilátás elmaradt, pedig igény lett volna rá...

11_25.jpg

Szent Vid kápolna

A kápolna parkolójáig egy pihentető átkötő szakasz jött, ám nézelődni való az erdő szimpla látványán kívül bőven akadt: a pihenőhelyek kis sziklákkal, az OKT emlékműve és a kálvária többek között. A parkolóból pedig a tarvágásnak köszönhetően végre "értékelhető" panoráma is tárult a szemeim elé, nevezetesen a Kendig vonulatára! 

12_26.jpg

Kilátás a Szent Vid kápolna parkolójából a Kendig csúcsára

Így jó szájízzel estem neki az emelkedő második felvonásának, melynek végén a Hörmann-forrás hűsítő vize oltotta szomjamat.  Következhetett a Stájerházak az OKT-n, bízva abban, hogy idén pontőrrel is fogok ott találkozni, két éve túl gyors voltam, így fényképezést követően folytattam tovább utamat. Az itinerre pillantva láthattam, hogy hivatalosan nem fogok idén (sem!) nyitvatartási időn kívül érkezni, ezáltal úgy döntöttem, hogy egyik kedvenc bükkösömet most kocogva fogom kiélvezni. A környék erdőirtásainak "hála" láthattam azt a saját szemeimmel is, hogy merre fogok hamarosan bandukolni: a távolban bár halványan, de feltűnt a Tábor-hegy és a Kereszt-kút hegyvonulata!

13_25.jpg

Stájerházak ősszel

Leérve a Stájerházakhoz örömmel nyugtáztam, hogy a fedett pihenőhelyen egy kedves pontőr hölgy személyében idén valóban nem marad el a hivatalos túrapecsét sem, mellé finom almák közül válogathattam kedvemre, végül az egyik szimpatikussal együtt indultam tovább a Szikla-forrás irányába. És nem csak az irányába, hanem konkrétan a forráshoz, ugyanis itt egy kis útvonalmódosítás történt idén! A fehér pötty helyett a zöld sáv jelzéseket kell a Zeiger-nyereg aljáig követni, és csak onnan kell a túra egyedi jelzéseit figyelni! Ennek oka, hogy a Zeiger-nyeregig vezető régi, fehér pöttyös utat alaposan benőtte az aljnövényzet, míg a zöld sáv jelezte út tökéletesen járható, és a forrás előtti szakaszon ismét csak egy tarvágásnak köszönhetően már közelebbről is szemügyre vehető a Tábor-hegy! 

14_23.jpg

Kilátás a Szikla-forrás szomszédságából a Tábor-hegyre

A forrásnál rövid ivószünetet tartottam, majd lélekben rákészültem az előttem tornyosuló újabb kihívásra: a Zeiger-nyeregig tartó kegyetlen emelkedőre! Sikerrel és jó tempóval tudtam le ezt is, a nyeregben összefutó erdészeti utak mellé egy kis őrbódé is tartozik, innen felügyelve a környéken áthaladó fakitermelő járműveket sejtéseim szerint. A nyeregből két opció is lehetséges, definíciójából kiindulva: két irányból maximum, két irányból minimum. Nekem most azt az irányt kellett választanom, amelyből minimum, így értelemszerűen felfelé vezetett tovább utam, egészen a Tábor-hegy csúcsáig.

16_21.jpg

Az ominózus fehér pötty, zöld háromszög és piros körséta barátaival

17_21.jpg

Fel a Tábor-hegyre! 

Ám ez az emelkedő a legvégét leszámítva jóval lightosabb, a csúcs előtti kitett rész jelentett csak megerőltetést számomra. Érdekes volt megfigyelni, hogy ahol egy kicsit is megragadt a hajnali pára és nedves maradt az aljnövényzet, ott a gombák egyből növekedésnek indultak!

18_16.jpg

Őzlábgomba

A csúcskőn található kódot ismét csak az agyamba és a fényképezőm memóriájába jegyeztem fel, majd megkezdtem a hegygerincen hullámvasutazást: fel-le a fehér pöttyöket követve, szinte teljesen érintetlen természetben! Jól mutatja ezen rész háborítatlanságát, hogy itt még konkrétan az úton is hatalmas szelídgesztenye szemekbe botlottam, gyakran járt részeken október második felében ilyenre nem igazán van lehetősége a túrázónak. Fantasztikusan szép bükkösökben haladtam, a Kecskeugrató környékén egy rövid ideig a Kereszt-kút tetején lévő átjátszó toronyhoz vezető aszfaltúton. De itt még az aszfalt is más...! Szinte teljesen beborította az őszi avarszőnyeg, nem lehet sűrű errefelé az autós forgalom sem.

19_15.jpg

Ihletet adó környék

Közben reklámszlogen pattant ki fejemből: "Avarszőnyeg, a legcsúnyább aszfaltréteget is eltünteti!", nem is olyan rossz - vélekedtem. A Kecskeugratónál a fehér pöttyök leparancsolnak az aszfaltról, a túra során sokadjára hatalmas bükkfák alatt sétáltam, de betelni a látványukkal továbbra sem tudtam! 

20_14.jpg

Kecskeugrató

21_13.jpg

Ekkor már lelki szemeim előtt egyik kedvenc zöldségem, a paradicsom lebegett, hiszen már csak pár percre voltam a Paradicsomos nevű ellenőrzőponttól. Két éve itt sem találkoztam pontőrrel, csak jóval később futottam össze a pontra igyekvő úriemberrel, aki akkor épp gombát szedett, mielőtt kiment volna hivatalosan is a pontjára. Most bíztam az egyből sikeres találkozóban, addig is azonban le kellett ereszkednem a Kőszegi-hegység Sombokorán, hát a mátrai nagytesóhoz hasonlóan itt is csúszkáltam rendesen a porzó meredek lejtőn, mely kövekkel és vastag avarszőnyeggel volt megfűszerezve. Az aljában pedig feltűnt egy autó, benne a pontőrrel! Hurrá hangulat, pecsételés, egy rövid kis társalgás, majd irány tovább, előre a Kereszt-kúti erdei pihenőházak felé! 

23_11.jpg

A rettegett Paradicsomos!

E szakaszon a kiváló minőségű előbb erdei, majd aszfaltos utakon sétálhattam tovább a célom felé, volt időm elmajszolni egy csokit, valamint gyönyörködni az erdőkben, és néhol az elém táruló kilátásban is: előbukkant a  már-már párába vesző Pintér-tető valamint a Gyöngyös völgyében fekvő Rőtfalva és Rendek is.

Kilátás a Pintér-tető, Rendek és Rőtfalva irányába (galéria)

A házakhoz érve változást nem tapasztaltam a korábbi ottjártamhoz képest, a felújított kisebb házak mellett a legnagyobb ház továbbra is ablaktalanul várja sorsa jobbra fordulását. Pedig milyen jó kis erdei iskolát lehetne itt létrehozni!

27_7.jpg

Keresztkúti erdei pihenőhely 

Jöhetett immáron a Hétforrás továbbra is a fehér pöttyökkel, odáig végig aszfalton, helyenként remek rálátással az Óház-tetőre, a tetején tornyosuló kilátó is jól kivehető volt! A forráshoz közeledve lenéztem a völgybe és láttam, hogy milyen komoly tömeg van odalent! A műúti leágazónál még egy nagy busz is parkolt, igazi csúcsforgalom volt itt minden szempontból. A forrás melletti pihenőnél ismét kedves pontőrök fogadtak, a jó szavak mellé pecsétet is kaptam, majd gyorsan lementem megízlelni a Töhötöm vezér kifolyójából kiömlő friss forrásvizet. Frissítő, hűs, mint mindig, Töhötömben még sosem csalódtam! :)

Hétforrás (galéria)

Rám is fért a folyadékutánpótlás, ugyanis az utolsó királykategóriás, izzasztó emelkedő következett: fel az Óház-tetőre az OKT-n! - szólt az utasítás. Ez egy alig 1 km-es nyúlfarknyi rész, de ehhez több, mint 100 méter szint párosul... Így már nem is hangzik olyan egyszerűnek. Nem is volt az, rendesen megdolgoztatott, de így is 5 km/h feletti tempóval az Óház-kilátó tetején találtam magamat, ahonnan végre kaptam egy kis kilátást! Bár a páratartalom továbbra is magas volt, de legalább a Tábor-hegy és Kőszeg felé egész jó kis panoráma tárult elém.

Óház-tető: kilátó, kilátás, frissítőpont (galéria)

A kilátás mellett ellenőrző- és frissítőpont is várt itt rám, egy kis kolbászos és szalonnás kenyérrel pótoltam az eddig elégetett nem kevés kalóriát. Majd az órámra pillantva elmosolyodtam, jócskán 6 km/h-s átlag felett tudtam le a túra "nehezebbik" részét, innentől már "csak" be kell valahogy érni a célba, komoly emelkedőkre már nem kell számítanom - véltem! És amúgy igazam is lett. :)

A Mohás-kút felé vezető zöldön hagytam el a hegyet, előbb kellemesen, majd kellemetlenül meredek ösvényen vesztettem folyamatosan a szintet, mely bizony ismét futásra bíztatott. Így is tettem, a Mohás-kút előtti kis pihenőhelyen egy kedves idős pár eszegetett, előre köszöntem is nekik, akik visszaköszönve egyből felajánlottak nekem egy almát! Éltem is a lehetőséggel, megköszöntem nekik, majd a lelkemben is boldogan - hogy szerencsére még vannak ilyen kedves és önzetlenül segítő emberek - kocogtam le a Kenyér-hegy oldaláig. Itt újabb EP várt volna rám, pontőr azonban sehol. Csak a 35-ös távról a cél felé igyekvő emberekkel találkoztam, rá is kérdeztem náluk, hogy esetleg nem futottak-e össze a környéken pontőrökkel. A válaszuk egyértelmű nem volt! Ekkor elővettem az itineremet, és konstatáltam, hogy 20 perccel a pontnyitás előtt vagyok. Ennyit viszont nem szerettem volna várni, az itineren nem is találtam rendezőségi telefonszámot, így fotózkodás után tovább is álltam.

35_3.jpg

Kenyér-hegy, önellenőrző fotó

Jöhetett tehát a már sötétben megismert Pogányok és egészen Kőszegfalváig a sárga körséta jelzések, így megcsodálhattam az őszi szőlőhegy valódi feelingjét, színorgiáját is.

Pogányok ősszel (galéria)

Már-már ismét az Enikő-forrás magasságában jártam, amikor a sárga körséta letért balra, egy rövid emelkedő után egy hosszabb, de elnyújtott lejtős út alján lyukadtam ki a cáki kőfejtő közvetlen szomszédságában, Cákon. A falu ezen végletében egy hangulatos kis játszótér és egy hatalmas, paddal körberakott famatuzsálem jelentette a látnivalót, majd a falu központján át rögvest a híres cáki pincesor mellett vándoroltam, ez a hely mindig rabul ejt, a régi korok emlékeit őrzi meg számunkra és remélhetőleg az utókor számára is!

39_3.jpg

Famatuzsálem Cák határában

Cáki műemlék pincesor (galéria)

A Hordómosó-forrás csobogó vizét hallva ismét csak a táskámba nyúltam, elvégre frissíteni is kell! Nehogy elfogyjon a szufla, sok van azért még hátra - vélekedtem.

Szőlőbirtokok Cák és Velem között (galéria)

Cáktól tudtam, hogy nincs messze Velem, szőlősorok aljában haladva hangulatos ösvényen közelítettem Velem felé. Balra elnézve láttam a közeljövőben rám váró Kőszegszerdahely faluját és a mögötte magasodó Irtás-hegyet is. 

43_3.jpg

Kilátás Kőszegszerdahely és az Irtás-hegy felé

Velem határából csodás kilátás tárult elém a Szent Vid-hegyre és a tetején álló Szent Vid kápolnára, valamint a hegység fő gerincvonulatára a Kendiggel az élen.

45_3.jpg

Kilátás a Kőszegi-hegység gerincére Velem határából

Innét már csak pár perc volt Velem központja, a Hősök kapujánál jobbra fordultam, szemben velem a Szent Vid kápolna hívogatott, azonban most ellent kellett állnom kedves invitálásának!

Velem: Hősök kapuja és a Szent Vid kápolna (galéria)

Így viszont pikk-pakk az Alkotóháznál találtam magamat: felvettem a depózott cuccomat, majd egy pohár meleg teával búcsúztam a számomra oly kedves emlékeket megidéző helytől, a településen keresztülsétálva pedig elmajszoltam az otthonról hozott rántott húsos szendvicsemet.

Velem: Alkotóház és a teázások színhelye (galéria)

A falut hangos kutyaugatások mellett hagytam el, a sárga körséta jelzéseit kellett figyelnem mindvégig, mely teljes összpontosítást igényelt, erre még csak párszor jártam, tudtam, hogy könnyű benézni egy-egy kanyart. Szerencsére kóválygások nélkül értem át Kőszegszerdahelyre, a falu fölötti hétvégi házak oldalából kiváló kilátás tárult elém a rám váró szakaszra ismét: az Irtás-hegy tűnt fel a távolban a rajta megtelepedett hatalmas fenyőerdővel.

Kilátások az Irtás-hegy és a Kőszegi-hegység központi vonulata felé

Meg is céloztam azt, gyorsan leértem a falu szintjére, majd egy nagy réten átvágva a hegy lábánál találtam magamat. Innen egy kis emelkedő szakasz következett emlékeztető gyanánz, hogy bizony van ilyen műfaj is! :) Az emelkedő valóban szuszogtató volt, de rövid, és a száraz időjárásnak köszönhetően jól járható is, ezeknek köszönhetően hamar a tetején voltam, most kiszúrtam az út jobb oldalán lévő csúcskövet is, rá egy percre pedig megpillantottam a távolban a két pontőr hölgyet is. Szerencsére ők a nyitási idő előtt már kitelepültek, így pecsétet és egy gerezd almát is kaptam tőlük. 

Irány tovább Csömöte felé! - hangzott a magamnak kiadott parancs, a sárga körséta mutatta továbbra is a helyes irányt. Illetve mutatta volna, de nekem sikerült egy kicsit benéznem valahol... Ahogyan azt tettem jó fél éve az Í négyzet túrán is ugyanitt. Így bár tudtam, hogy eltévedtem, de azt is tudtam, hogy merre kell mennem, hogy visszataláljak a helyes útra. Hamarosan ismét a hivatalos úton folytattam menetelésemet, kereszteztem a Szent Márton utat, majd megkezdtem a szint vesztését Lukácsháza irányába. E szakaszon egy rövid ideig kellemetlen ízelítőt kaptam bogarakból, egy egész had röpködött 1-2 kilométeren keresztül a fejem körül, nem volt egy kellemes érzés, de tudtam, hogy ha más nem, az erdőből kiérve megszabadulok tőlük. 

Ez valóban meg is történt, a csömötei önellenőrző pontnál már ismét vígan fényképezhettem le a kódot, majd indulhattam meg a végtelen aszfaltcsíkon Lukácsháza irányába. Visszanézve a távoli párában már-már csak a körvonalai látszódtak a Kőszegi-hegységnek, ez is jól mutatta, hogy bizony már messze jártam a valódi hegységtől!

54_3.jpg

Visszatekintve a Kőszegi-hegység felé Lukácsháza határából

A Gyöngyös-patak hídján átsétálva már a faluban is találtam magamat, ahol egy kis harangtorony után balra kanyarodtam, végre irányba álltam Kőszeg felé! - gondoltam. Ez egy rövid etapon igaz is volt, előbb a Lukácsháza-Kőszegdoroszló országúton haladtam pár métert, elhaladtam a Páduai Szent Antal templom mellett, amely mellett autóval már vagy százszor elkocsikáztam, de most tűnt fel először, hogy itt egy templom áll... Ekkor fogalmazódott meg bennem a gondolat, hogy van benne valami jó is, hogy az ember itt a "pusztában" kanyarog szinte végig aszfalton, olyan dolgokat vehet észre, amit az autóból nem is feltétlen egyszerű kiszúrni!

Lukácsháza látnivalói (galéria)

A falu szélén pedig a kis harangláb jelentett újdonságot, mögötte a Lukácsházi-víztározó gátjával. A gát utamat is állta Kőszeg felé, derékszögben jobbra fordultam, előbb a 87-es főutat, majd a Kőszeg-Szombathely vasútvonalat kereszteztem, hogy egyre közelebb kerüljek Kőszeg felé. Na persze nem légvonalban... aszerint ugyanis kissé távolodtam is e méterek során!

58_1.jpg

70. számú vadászles

Hosszú egyenes szakaszok következtek enyhe törésekkel, szántóföldek mentén, elérve az erdő szélét a 70. számú vadászlesnél (talán nem véletlenül?) pedig az utolsó EP-nek kellett volna lennie. Ide is jóval a nyitási idő előtt értem, így fotószünetet tartottam, majd végre Kőszeg felé irányba állva folytattam tovább kalandozásomat. Órámra is vetve néhány pillantást már egyértelművé vált, hogy ha nem jön közbe semmi váratlan, akkor a célba is simán világosban fogok megérkezni, ez motivált tovább előre! Kiérve az aszfaltra már közelinek tűnt Kőszegfalva! Ugyanis ahhoz, hogy Kőszeg városát be tudjam venni, előbb be kellett vennem Kőszeg falvát is! Hiszen ha nem megy a falu meghódítása, nem is érdemes megpróbálni a városét! :)

Szemben egy autó közeledett felém, egyre lassabb tempóban... hirtelen felvillantak az egy héttel korábbi események, amikor az autóból kiszállva egy rendőr úr fogadott, és közölte, hogy lakossági bejelentés alapján egy néger migránst keresnek személyemben... Szerencsére ekkor gyorsan leesett, hogy a pontőrök lesznek azok, az autó ablakát lehúzva álltak meg mellettem, én pedig szó nélkül adtam is nekik az itineremet, összemosolyogtunk, majd egy kicsit beszélgettük mielőtt megcéloztam volna a falut. 

Kőszegfalván konkrétan még sosem jártam legjobb tudomásom szerint, így teljesen új volt minden kis házacska, nagyon sok szépen rendben tartott épülettel és udvarral találkoztam, elhaladtam a Lovasudvar mellett, ahonnan igazi istállószag áramlott kifelé, majd a Szent Lénárd templom következett.

Kőszegfalva látnivalói (galéria)

A falutól elbúcsúzva a GySEV menetrend szerinti járata húzott el előttem, én azonban a sínek keresztezése helyett a kerékpárutat választottam. Itt a három fő közlekedési ág (autó, vasút, kerékpár) pályája párhuzamosan haladt egy ideig, majd az országút eltávolodott, a vasúti töltés azonban Kőszegig mindvégig szorosan mellettem haladt. Az aszfaltos menetelésemet a vasúti pálya túloldalán fekvő erdő sárga-piros színkombinációja tette izgalmassá, a vasúti szelvénykövek pedig jól számolhatóvá tették, hogy mennyit is sikerült haladnom a kerékpárúton, milyen messze van még a kőszegi vasútállomás. 

Mielőtt azonban oda értem volna, átkeltem a vasúti sínpálya túloldalára, majd a 87-es utat és a Gyöngyös-patakot is keresztezve a Gyöngyös jobb partján haladtam tovább Kőszeg "bevásárló negyedéig". Itt konstatálhattam, hogy sikerült a célkitűzésem, világosban ideértem, ennek örömére a közben erősen beboruló ég felhői közül a Nap is rám kacsintott, készíthettem róla egy felvételt! :)

62_1.jpg

A kitűzött cél teljesítve: Kőszeg és a Nap párosa egy képen!

Kőszeg szélétől pedig már ismert volt a "pálya", végig a Rákóczi úton a városközpont széléig, majd onnan fel a Temető utcán... Egyszerűnek hangzott, de itt már minden aszfalton eltöltött perc egy örökkévalóságnak tűnt! Ehhez jött hozzá a Temető utca enyhén emelkedő szakasza, de a végét csak azért is "megtoltam", szigorúan csak sétálva, belekocogni itt már egyáltalán nem akartam, nem láttam értelmét. Így 17:10-kor fordultam be a Missziós ház kapuján, 11 óra 10 perces teljesítési idővel életem legkomolyabb tempójú 50+ km-es túrája lett számomra a mai naptól az Írottkő 70! Bent gratuláció, emléklap, jubileumi jelvény, szalámis szendvics és különböző ízű szörpök fogadtak. Én azonban a díjazást átvéve gyorsan az autóhoz siettem, hogy mielőbb Biego-hoz érjek, és megkóstoljam Kőszeg legfinomabb kebabját! :)

63_1.jpg

Összességében ismét csak egy remek túrán vettem részt, nem mondom, hogy minden évben végigmennék a 70-es távon, de azt sem mondom, hogy utoljára választottam a klasszikus távot, már amennyiben újra meg lesz rendezve! :)

A bejegyzés trackback címe:

https://soos93.blog.hu/api/trackback/id/tr5614299173

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Burgermeister 2018.10.21. 08:10:33

Kéktúra emlékhelyet miért hagytad ki?

soos93 2018.10.21. 18:53:53

@Burgermeister: Meg is említettem a Szent Vidnél, hogy ott található az OKT emlékmű is, most csak kinéztem oda, fényképet nem csináltam. :) Mint OKT és DDK teljesítő mindig szívesen járok arra, sok szép emléket hoz elő!

moncsa01 2019.04.22. 19:24:09

Helló! Mi a helyzet a Wisinger Major kutyáival? Ki járnak? Nincs a major elkerítve? Arra felé szeretnénk kirándulni a kutyámmal együtt, de az írásod után elbizonytalanodtam.

soos93 2019.04.23. 07:58:24

@moncsa01: Szia! Én mostanság még csak kutyaugatást sem hallottam, mikor arra jártam, de kutyával én még nem jártam a környéken, inkább a belsőbb részeket preferálom! :)

Túraajánlók, élmények

Hazánk egy valódi kincsesbánya: telis-tele van szebbnél-szebb természeti látnivalókkal! A bejegyzéseimen keresztül szeretném ezeket nektek bemutatni! :)

Friss topikok

https://www.facebook.com/barangoljunkegyutt/