Őseim útján a Göcsej szívében - Pálóczi 30

A túranaptárban kutakodva leltem rá a Pálóczi túrára, első körben csak annyit láttam, hogy a túra tájegysége a Göcsej. Ez éppen elég volt ahhoz, hogy felkeltse az érdeklődésemet, így hát ráklikkeltem, hogy részletesebb infókat kapjak róla. Ekkor láttam, hogy a rajt-cél helyszíne Petrikeresztúr, innentől már tudtam, hogy nekem ott a helyem. Ugyanis anyai ágon a nagypapám Petrikeresztúrban született és nőtt fel, és én még csak egyszer, a DDK vándorlásom során érintettem a települést, úgy éreztem, hogy itt az idő a visszatérésre. A távok pontos útvonalának böngészése következett, mely során felfigyeltem a 30-as és 40-es távokra, melyek érintik Pálfiszeget is. Tudni kell ugyanis, hogy papám révén negyed vérig Pálfi vagyok, és tudtam az elmondásai alapján, hogy a családnak Pálfiszegen voltak birtokaik egészen addig, míg az ő apukáját (az én dédapámat) ki nem semmizték. Így már abban is biztos voltam, hogy csak a két hosszabb táv jöhet szóba, "be kell vennem" Pálfiszeget is. Anyát is meginvitáltam a túrára, ha már őseim földjére lépek, neki is itt a helye, szerencsére egyből igent mondott, így az is eldőlt, hogy a 30-as táv lesz a befutó. 

Vasárnap reggel már napfelkelte előtt a petrikeresztúri kultúrház aulájában voltunk, hogy benevezzünk, és megkezdjük családi túránkat, szerencsére a rajtoltatás gyorsan ment, így már negyed 8-kor nekiiramodtunk az előttünk álló jó 30 kilométernek. A falut hamar magunk mögött hagytuk, szalagokat követve indultunk meg Iborfia felé, előbb le a völgybe, majd fel a következő dombra volt a menetrend. Itt kell megemlítenem, hogy a túra végig kiválóan ki volt szalagozva és nyilazva, ami ez esetben elengedhetetlen is volt, ugyanis szinte végig jelzetlen ösvényeken, erdőkön, réteken át vezetett, ami megadta egyben a különlegességét is. Iborfia felé haladva a távolban a narancssárga színben pompázó nappal szemezhettünk, majd a Nagylengyeli-patakhoz elérve jobbra kellett fordulnunk.

1_78.jpg

Illetve kellett volna, de én benéztem az itineren a dolgot, azt hittem, hogy nekünk is van ellenőrzőpontunk Iborfián, így továbbhaladtunk egyenesen, át a patak fölött, majd egy lovarda mellett sétáltunk tovább, a pacik oda is jöttek hozzánk, anya üdvözölte is őket fejsimogatás formájában, cserébe pózoltak nekem egy-két kép erejéig.

2_70.jpg

A településre vezető meredek emelkedő közepén esett le a hibám, így inkább toltunk egy hátra arcot és visszabandukoltunk a patakhoz. Jobban belegondolva benézhettünk volna a faluba, hiszen hivatalosan ez Magyarország legalacsonyabb lélekszámú települése, összesen 8 állandó lakossal. Ezzel mondjuk én speciel vitatkoznék, mert jártam már Tornabarakonyban, ahol a polgármester asszony elmondása szerint 3 fő állandó lakosuk van. De tény, aprócska kis törpefaluról maradtunk most le. 

Helyette a Nagylengyeli-patak mellett haladtunk erős, csalánnal gazdagított aljnövényzetben, már ekkor megállapítottuk, hogy jó döntés volt a túrabakancs használata a futócipők között, így száraz lábbal tudtuk átvészelni a nedves részeket. Patakátkelés következett, csúszós, meredek résszel, anya dobott is egy seggest, szerencsére pont a hídra huppant le, ha kicsit arrébb csúszott volna meg, inkább nem részletezem... Nem úszta volna meg szárazon, az garantált. 

Hamarosan a teljes szárazságnak búcsút inthettünk, ugyanis jött a túra királykategóriás emelkedője, mely megizzasztott minket, hiszen a reggeli csípős hidegben még több réteg ruha volt rajtunk, az emelkedő pedig megdolgoztatta szervezetünket, ezen felül pedig a magassággal együtt a külső hőmérséklet is emelkedett. Felérve a dombtetőre ragyogó napsütés és a Pató-hegy hétvégi házai fogadtak minket. Egy rövid szakaszra a DDK is becsatlakozott, azonban a hegy kőkeresztjénél ismét jelzetlen részekre értünk, aszfalt borítással, a szalagok vezettek el az első valódi ellenőrző pontunkhoz, mely egy hétvégi ház udvarán került kialakításra. Itt egyből frissítőpont is volt, forró teával, pálinkával, zsíros és vajas kenyérrel, mellé vörös- és lilahagymával.

Pató-hegy, hangulatképek (galéria)

Pecsételés és frissítés után intenzív ereszkedés következett, ismét kereszteztük a Nagylengyeli-patakot, ezúttal különösebb attrakció nélkül, majd egy kis emelkedés után újra Petrikeresztúron találtuk magunkat, ezúttal a déli végén. Átszelve a főutat jött az első családi kitérőnk, ugyanis a Hunyadi utcán haladva jobb kéz felől a falu régi temetője mellett haladt el a túra. Mi itt fel is mentünk a beton lépcsőfokokon a temetőbe, hogy megmutassam anyának nagypapája és dédszülei sírját. Ugyanis anya életében nem járt még itt különböző családi okok miatt, én is a DDK túrám során kaptam papámtól az instrukciókat, hogy merre is található a sírhelyük, szerencsére a memóriám nem hagyott cserben, egyből megtaláltuk azt, pár percre meg is álltunk itt.

Visszatérve a hivatalos túraútvonalra Győrfiszeg felé bandukoltunk tovább, majd azt elhagyva vadregényes, gyönyörű őszi színekben pompázó erdőben folytattuk utunkat, mondanom sem kell, szalagozott, néhol útnak sem mondható részeken, de szerencsére dzsindzsa és csalánmentes volt minden!

7_33.jpg

Az erdei barangolást követően egy hatalmas, még a hajnali párától teljesen nedves réten találtuk magunkat, a tetején futó murvás útra kiérve balra kanyarodtunk, és megcéloztuk a távolban már felsejlő házakat, melyek Barlahida település közeledtét jelezték. A falu temploma mellett elhaladva a polgármesteri hivatalnál volt a mi 2. EP-nk, a pecsét mellé találós kérdéssel, milyen eseményről is nevezetes a falu... Természetesen nem tudtuk, hiszen eddig még a településről sem hallottunk, nemhogy a híres Barlahidai Mezőgazdasági Géptalálkozóról, melyet minden év augusztusában rendeznek a hölgy elmondása alapján! :) YouTube-on rákerestem erre a túra után, nem gyenge a fesztivál, felkeltette az érdeklődésemet! 

Felokosodva léptünk ki a hivatal kapuján, majd az egyik leghangulatosabb rész jött számomra, a barlahidai halastavak, közöttük vitt utunk, a tavak partján sétálva az ember legszívesebben leült volna, és csak süttette volna a hasát az egyre kellemesebb időben. De mi most csak fotózkodás erejéig álltunk meg, mivel még bőven volt hátra a túrából!

8_33.jpg

9_29.jpg

A Salomfai-patak völgyében, réteken keresztül vezettek minket a szalagok, kezdtük soknak érezni öltözetünket, azonban még nem döntöttünk a levételen, mivel sejtettük, hogy az erdőbe beérve még szükséges lehet a réteges szerelék. Igazunk is lett, a kalandos patakátkelések után, immáron reuma ellen is kezeltetve magunkat újra erdőben szaporáztuk lépteinket, ismét csak hűvösebb klímájú részeken át.

10_27.jpg

Így értünk el a Rákóczi tölgyfáig, mely egy valóban hatalmas méretű, szerencsére ránézésre jó egészségi állapotnak örvendő fa, simán lehet, hogy már Rákóczi idejében is vígan fotoszintetizált.

Rákóczi tölgyfa (galéria)

A kódot felírva kis ivó-evőszünetet tartottunk, majd ismét egy kis emelkedőn visszaszereztük az üzemi hőfokunkat, a tetőre kiérve rövid aszfaltos szakasz jött, majd nemsoká ismét hétvégi házak üdvözöltek minket, mondtam is anyának, hogy de jó lenne, ha lenne nekünk egy ilyen kis házikónk kis szőlővel, gyümölcsössel, milyen jó is volt, mikor még kisgyermek koromban a papám hegyi birtokán, a szőlősorok között futkozhattam föl-le a meredek domboldalban. Sajnos a hétvégi házuk már a múlté, az emlékek azonban tovább élnek :) 

13_24.jpg

A fák között átláttunk a szomszédos dombra, Barabásszeg házaira

Néhol a fák között jó rálátás nyílt a szomszédos dombra bal kéz felé, rajta Barabásszeg portáival. A házak, és egyúttal az út is elfogytak hirtelen, meredek lejtő várt minket, sűrűn kihelyezett szalagokkal, ösvénynek sem nevezném azt, amin lementünk, de szerencsére ismét csak teljesen jól járható volt ennek ellenére.

14_22.jpg

Kiérve egy rétre hatalmas tölgyfákban gyönyörködhettünk, közel volt már ismét a "civilizáció", Vörösszeg révén. Na jó, civilizációnak túlzás nevezni azt a házat és a mellette lévő lovagló részt, amit mi láttunk Vörösszegből, de szerintem amúgy sem lehet itt komolyabb betondzsungel. 

A buszmegállót megrohamozva végre eljött a vetkőzés ideje, pólóra cseréltem a hosszú ujjú felsőmet, míg anya cipőt is cserélt, bakancsát futócipőre váltotta, ugyanis elkezdte törni a lábát, egy vízhólyag tulajdonosa is lett, ekkor jött végre jól az általam mindig cipelt, de eddig szerencsére sosem használt vízhólyag elleni csodatapaszom. És mint kiderült, tényleg hatott, a túra végéig fájdalommentesen tudott édesanyám sétálni. A pihenő ismét közvetlenül egy "komoly" emelkedő előtt zajlott le, így ismét egy perc alatt üzemi hőfokon égettük a kalóriákat, felérve a dombtetőre gyönyörű tölgyesekben, néhol bükkfákkal vegyítve szeltük a kilométereket.

15_20.jpg

Szó szerint, ugyanis kilométereken keresztül csodálhattuk az ezer színben ragyogó erdőt, egészen Pálfiszeg széléig. Az erdőből kidugva fejünket mezőgazdasági művelés alatt álló, már beszántott területen haladtunk keresztül, a Pálfiszegi dombbal párhuzamosan húzódó domb gerincén, majd egy derékszögű jobbkanyarral megcéloztuk a települést.

16_20.jpg

Itt én már egyszer autóval jártam, tudtam, hogy ez egy zsákfalu, így helységnévtábla csak egyik végében található, szerencsére mi pont azon a végén értünk be. Az önkormányzat elé érve balra elnézve fel is tűnt az ominózus tábla, így megbeszéltük, hogy kimegyünk fotót készíteni, és nem pedig egyből megyünk be az udvaron lévő EP-hez, a pontőr hölgy érdekesen is nézett ránk, hogy a kapu helyett a faluból kivezető úton indultunk meg, így oda is szóltam neki, hogy tisztában vagyunk azzal, hogy hozzá (is) kell mennünk, mindjárt jövünk is!

Pózolj helységnévtáblával! (galéria)

A táblánál kattintgattunk párat, majd az ellenőrzőponthoz is benéztünk, a pecsét mellé banánt és cukorkát kaptunk, na meg ismét egy kérdést... Miről is híres a falu temploma? Már a szomszéd dombról feltűnt a templom érdekes tornya, ennyit tudtam rá válaszolni, majd megtudtuk a választ is! A református és római katolikus hívek együtt építtették a templomot, így egyszerre funkcionál az református és római katolikus templomként is. Ezen kívül még megtudakoltam a falu lakosságának számát, nagyjából 165-en élhetnek itt jelenleg, majd elmeséltem, hogy a családunknak voltak itt korábban birtokaik. Végül pedig engedélyt kértem, hogy a túra hivatalos útvonala helyett - mely a falu aljában, kertek alatt vezet - a falu főutcáján mehessünk végig, és csak úgy csatlakozzunk vissza a hivatalos útvonalba. Engedély birtokában, a falu házait nézegetve sétáltunk azon keresztül, előbb a buszmegálló, vegyesbolt-italbolt (már nem üzemelő) épülete, végül pedig a templom épülete mellett. A templom udvarának kis kapuján be is tudtunk oda menni, nem csak a templomtornyon lévő csillag (református) és kereszt (római katolikus) toronydíszek voltak különlegesek, hanem a két bejárat is, ezen kívül még az ablakok is utaltak arra, hogy két felekezet is használja, az egyik oldalán lévő ablakok díszes ólomüvegből voltak, míg másik oldalán sima, "puritán" ablakokat figyeltem meg. A falu néhány pontjáról gyönyörű kilátás nyílt a Göcsej lankáira, az őseink bizony nagyon hangulatos vidéken élték mindennapjaikat, állapítottuk meg.

Pálfiszeg: templom és a kilátások (galéria)

 

A falut elhagyva végig réteken, mezőgazdasági területek mellett kirándultunk, egészen Gombosszegig. Gombosszegről egyből szombathelyi túratársaim, a Gombos fivérek: Kálmán, Zoli és Laci jutottak eszembe! :) Mivel a szeges települések jellemzője, hogy dombtetőre épültek, így nem ért minket váratlanul a falu előtti intenzív emelkedő. Leküzdve azt a kis falucska meseszép portái között találtuk magunkat, az önkormányzat épületéhez bekanyarodva pedig újabb ellenőrzőponton találtuk magunkat, ezúttal az itt szolgálatot teljesítő hölgy ellenőrző kérdéseket is tett fel, hogy mennyi dolog maradt meg az eddig a túrán az EP-ken elmondott információkból (többek között mitől különleges a pálfiszegi templom, mi Barlahida legkomolyabb eseménye, soroljunk fel 6 szeges települést a környékről, stb.). A kérdések döntő részére helyesen feleltünk, így jött mellé a dicséret, na meg persze a pecsét, mellé még házi pálinka és karamell is dukált. A szomszédban pedig a tűzoltószertár melletti harangláb felújítási munkálataiba nyerhettünk bepillantást.

Gombosszeg (galéria)

A maradék 2 kilométer már gyerekjáték volt, már csak a Cserta-patak túloldalára kellett átjutnunk, és visszamászni a dombtetőn elterülő Petrikeresztúron. A Tekéncs utcán értünk be a faluba, mint később kiderült, ezen a kis szekérúton kellett bemenni anno dédszüleim birtokára, ahol papám is nevelkedett. A slusszpoén pedig az volt, hogy papám testvérének háza mellett sikerült leparkolnunk az autónkkal. :)

27_6.jpg

Beérve a kultúrházba a gratuláció mellé egy nagy tányér paprikás krumpli volt a jutalmunk, melyet elfogyasztva megcéloztuk Zalaegerszeget, ahol jelenleg élnek anya szülei, nagyszüleim, meglátogattuk őket, elmesélve hogy merre is jártunk pontosan, képekkel illusztrálva, ezzel téve kerekké a történetet. :)

 Végezetül néhány szó a túra névadójáról, Pálóczi Horváth Ádámról: magyar költő, író, hagyománygyűjtő valamint országgyűlési követ is volt, 1812 és 1818 között Petrikeresztúron élt és alkotott.

A bejegyzés trackback címe:

https://soos93.blog.hu/api/trackback/id/tr2114301177

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Túraajánlók, élmények

Hazánk egy valódi kincsesbánya: telis-tele van szebbnél-szebb természeti látnivalókkal! A bejegyzéseimen keresztül szeretném ezeket nektek bemutatni! :)

Friss topikok

https://www.facebook.com/barangoljunkegyutt/