Dél Zala dombjai 3x100 - harmadik felvonás

Még egy hét sem telt el a második felvonás függönyének leengedése óta, az őszi erdő, a gyönyörű Zalai-dombság és az azóta konstans, kiváló túraidő hatására az a bizonyos függöny ismét az égbe emelkedett, pénteken következett a színdarab utolsó felvonása, bízva a végén a katarzisban! Jöjjön tehát dél-zalai kalandozásom befejező része, meglepetésben ezúttal sem volt hiány, megéri végigolvasni! ;)

A múlt heti friss benyomások hatására a hét elején elhatároztam, hogy a pénteki szabadnapomra a tervezett Írottkő 70 túra bejárása helyett (melyet így a hivatalos túranap tudok teljesíteni) a Dél Zala dombjai 3x100 utolsó, a letöltött track alapján 93 km-es szakaszát fogom teljesíteni. Tudtam, hogy ezúttal külső segítségre nem számíthatok munkanap révén, így már napokkal előtte elkezdtem készülni fejben, hogy most nem csak a kilométerekkel, hanem a kilogrammokkal (nem csak az egyre csak cseperedő pocakomon :)) ) is meg kell majd küzdenem. Így a túra előtti nap nagybevásárlást tartottam, elsősorban nagy energia/súly arányú dolgokat szereztem be (energiazselé, energiaszelet, csokik), hogy az elengedhetetlen folyadék mellett minimalizálni tudjam az ellátmányom súlyát. Ugyanis az útvonalat és a túra honlapján lévő víz- és ételvételi helyeket nézve hamar egyértelművé vált az, hogy itt bizony egyrészt alig fogok érinteni településeket, maximum szőlőhegyeket, faluszéleket ahol pedig érinteni fogok bolttal/kocsmával rendelkezőket, ott vagy "komoly" kitérőt kellene tennem ezekhez, vagy pedig olyan időben fogok odaérni, amikor már/még az nem lesz nyitva. Így tehát úgy állítottam össze menetfelszerelésemet, hogy a legrosszabbra készültem, azaz hogy sehol semmilyen szilárd ételt nem fogok tudni venni. Később mint kiderült, ez nem volt egy rossz ötlet. Bár tudom, szinte biztosan tudtam volna kérni a helyiekhez becsöngetve ezt-azt, de ez csak mint utolsó vész-vészmegoldás maradt a fejemben. Ez egy jó teszt is volt arra, hogy mit bír a hátam, mennyire szív le a komolyabb teher cipelése majd' 100 km-en keresztül.

6_38.jpg

A felsőmnek később még fontos szerepe lesz :)

Ezek voltak az előzmények, jöjjön most maga a kaland, képekkel fűszerezve!

Péntek hajnali fél 4-kor már autóba pattantam, hogy levezessek Lentibe, ahol egy hete abbahagytam a túrát. Míg Szombathelyen még 10 fok feletti volt a hőmérséklet, addig mire Lentibe értem, alig mutatott 5 fokot az autó hőmérője, a völgybe a köd is leült, így végül a tartalékba hozott hosszú szárú futógatyámat is magamra vettem, hogy az első kilométereken is komfortosan érezzem magamat. 

Pár perccel háromnegyed 5 előtt ellőttem a startpisztolyt, a Kerka-hídjától indulva hamar hivatalosan is Lentiben voltam: a körforgalomnál balra fordultam, majd metszettem előbb a Csömödér és Lenti közötti kisvasút, majd a Zalaegerszeg-Rédics vasútvonal egymás mellett futó sínpárjait, majd mielőtt a közvilágítás utolsó lámpatesteit elértem volna, derékszögben jobbra kanyarodtam Lentihegy felé. Ekkor gondolataimat a "lenti" és a "hegy" szavak között számomra fennálló ellentét kötötte le, persze tisztában voltam benne, hogy a szomszédos város miatt hívják így, de amint megindultam a tábla szerint 10% feletti emelkedőn, inkább a "Fentihegy" nevet adtam volna a településrésznek! :) Elhaladtam a Márton pince sötétben is hangulatos kerthelyisége mellett, az út túloldalán fából faragott szobor, hordók és szekér keltette fel figyelmemet. Lentihegy, mint a legtöbb ilyen jellegű település egyutcás, végig a dombgerincen fekszik, így nem meglepő, hogy hosszú perceken át bandukoltam portái között.

Kiérve a településről egy éles jobbkanyart vettem, ezzel irányba állva a következő lakott rész felé, nevezetesen Gosztola felé. Ezen kilométereken egy előttem átszökdécselő tapsifüles és a felettem az égboltot beborító ezernyi csillag látványa tette emlékezetessé. Aztán a távolban feltűnt a falu helységnévtáblája, alatta egy számomra eddig nem tapasztalt kiegészítő táblával, melyen az alább felirat állt: Nemdohányzó község! Kíváncsi vagyok, ez mennyire igaz az ott lakókra, szép világ is lenne, ha minden ott élő cigifüstmentes életet élne... bár gyanítom inkább a köztereken lehet igaz e kijelentés. Vagy csak szimplán az ide látogató turistákról várják el a pöfékelés-mentességet (számomra ez a legreálisabb opció). A falu templománál feljegyeztem az Olajos körút kódját, merthogy a túra első 55 km-ének útvonala szinte minden méteren megegyezett az Olajos körút útvonalával, a piros sáv felfestések segítettek abban, hogy ne kelljen folyamatosan a telefonomat nézegetni, hogy mikor merre is kellene fordulnom az elágazásokban. Gosztolán tovább haladva érintettem egy hatalmas jachtot, majd a még hatalmasabb Gosztola Gyöngye Étterem és Hotelt, körülette mindenfelé már-már luxusjárművekkel, nem a hétköznapi emberek pénztárcájához lehetnek itt szabva az árak... 

Az utolsó házakat elhagyva ismét sötétbe burkolózott a táj, a hőmérséklet itt azért a dombok között haladva jóval kellemesebb volt, meg is ejtettem egy komplett ruharéteg levételét, innentől már csak egy fekete hosszú ujjú felső, egy fekete rövid szárú futógatya és egy pár fekete lábszárvédő volt rajtam, a színeknek még később fontos szerepe lesz! :) Legnagyobb pechemre az út hamarosan erősen lejteni kezdett, ismét ködössé és jóval hidegebbé váltak az időjárási körülmények, kezdem kissé fázni is, így próbáltam növelni még jobban a tempót, hogy befűtsek.

A piros sáv jelzéseket már eddig is itt-ott szalagok "támogatták meg", ekkor még csak sejtettem, hogy a még augusztus közepe tájékán megrendezett Kerka-Firka túra kint maradt szalagjai lehetnek, később azonban már Kerka-Firkás fákra rakott kis papírlapocskák és önellenőrző pontos táblácskák tették ezt biztossá. Ez számomra nem volt zavaró, sőt, több helyen segítették is a tájékozódást, egy nagy problémám volt azonban ezzel: nem tudtam, hogy pontosan mi volt a túra útvonala, abban biztos voltam, hogy nem végig az én útvonalamat fogják jelölni... A Lendvadedesi-tó előtt fél kilométerrel egy bicikliútra kanyarodtam le balra, továbbra is aszfalton szeltem a métereket (a túra első jó 10 km-e végig aszfalt volt!), hamarosan előbukkant a hajnali ködbe burkolózó tavacska, a háttérben már látszott, hogy közeledik a napfelkelte, a szürkület és a köd együtt tette igazán misztikussá a helyet, na meg a távolban világító, a víztükrön visszaverődő kis fényforrás. Itt volt a túra első becsekkolós EP-je, meg is tettem gyorsan a "papírmunkát", majd tovább siettem a falvacska felé, ugyanis továbbra sem éreztem azt, hogy közeledne a napfelkeltével együtt jövő felmelegedés.

2_69.jpg

Lendvadedesi-tó türkén megcsillanó fénycsóva

Beérve Lendvadedes központjába megnéztem a haranglábat, majd itt egy derékszögű jobbos véve továbbra is aszfalt borítású kerékpárúton kezdtem meg a falu fölött emelkedő domb megmászását. Két okból sem sajnáltam ezt: egyrészt a hőmérsékleti inverzió miatt, másrészt pedig kellett már egy kis a szervezetemet megdolgoztató emelkedő is. Útközben pedig motiváló és egyéb, spray-vel felfújt mondatokat olvastam, a tetején pedig a már korábban is említett Kerka-Firka túra ellenőrző pontos táblájába botlottam. Innentől az emelkedő lightosabbá vált, és a lábaim alatt végre nem aszfalt, hanem keményre döngölt földút volt, néhol zúzottköves részekkel. Ez egészen a Nagy-Tenke 332 méter magas csúcsáig kitartott, a csúcs közelében szebb sorsra érdemes, elhagyott házak fogadtak, majd már jobb állapotúak is, valamint a csúcson emelt geodéziai mérőtorony, melyet most véleményem szerint amatőr rádiósok használhatnak, lezárt ajtajára nem is a szokásos életveszélyes felirat volt olvasható, hanem a "Nem kilátó"... Valaki alá is írta, hogy fájna-e nekik, ha akként is üzemelne...

4_56.jpg

Nagy-Tenke (332 m), volt geodéziai mérőtorony

Én is szívesen megcsodáltam volna a tetejéről a napfelkeltét, ugyanis a Nap ezen percek valamelyikében bukkanhatott elő a távoli horizont alól. Szerencsére pár száz métert haladva a házak közül nagyszerű kilátás nyílott így is a környező színpompás dombokra, de csak egy szűk irányba, a Nap másik irányból kelt fel, így erről most lemaradtam sajnos.

Kilátások útközben (galéria)

A jelzések ezen erdős-irtásos szakaszon néhol számorma hiányosak voltak, a szalagok annál gyakoribbá váltak, így már-már vakon követtem őket, vesztemre... ugyanis nemsokára a Kerka-Firka szalagok jelezte út és az Olajos körút elvált egymástól, én pedig pár száz méteren át a szalagokat követtem, egy idő után gyanússá vált a fellépő még drasztikusabb jelzéshiány. Nincs mit tenni, telefont elő, egyből realizáltam, hogy itt bizony jó 3-400 métert túlmentem. A vicces az, hogy azon a ponton, ahol végül visszatértem a jó útra, el is néztem korábban balra, hogy nem-e megy arra a piros sáv... Azok a fránya megérzések... Elég gyakran bejönnek, érdemes rájuk hallgatni, ha más nem legalább lecsekkolni, hogy hol is jár az ember éppen!

Hamarosan ismét hétvégi házak között találtam magamat, egy kapubeálló fölött magányosan lógó szőlőfürtök jelentették a felüdülést. ;)  A kis birtokokat elhagyva ismét őszi színekben tündöklő pompázatos erdőségekben haladtam, a tempómra sem lehetett panasz! Egyik útelágazásban jobbról ismét becsatlakoztak a piros-fehér szalagokat, melyeket egy darabon újra serényen követtem, ügyelve arra, hogy azért a jelzéseket is figyeljem. Így is történt, a következő szétválásnál már egyből a piros sáv jelzéseket választottam, ennek köszönhetően hamarosan a tornyiszentmiklósi hegyen találtam magamat, ahol az Olajos körút újabb ellenőrző kódját kellett volna felvésnem, ha megtaláltam volna... De ez sajnos nem jött össze, pontosabb leírást nem találtam róla, hogy hova lett felfestve, valószínűsíthetően elkerülte a figyelmemet...

Szőlőhegy és ködtenger (galéria)

A szőlőhegyről a Kerka-patak völgyébe lenézve ködtenger fogadott, a távolban a fölé magasodó Zala-dombság lankáival, igazán szép látvány volt, megérte már ezért korán elindulnom! 

Lejjebb ereszkedve a völgybe ismét csak komoly hőmérsékleti csökkenés tette lendületesebbé előrenyomulásomat a szlovén-magyar határ mellől befelé az anyaországom felé (ennek is lesz jelentősége a későbbiekben! :) ). Tornyiszentmiklós legszélső házainál kereszteztem a falut átszelő országutat, majd továbbra is nyílegyenesen távolodtam a határ felől, Tormafölde irányába. Ameddig a szemem ellátott, csak a nyílegyenes földutat láttam, minél előbb le akartam tudni e monoton szakaszt, így szaporáztam lépteimet, a völgy közepén kanyargó Kerka-patak hídjánál újabb becsekkolást ejtettem meg, majd siettem tovább Tormafölde felé.

11_23.jpg

Kerka-patak, a felette átívelő hídról nézve, és mint kiderült itt bizony én is meg lettem figyelve :)

Így viszonylag hamar a faluban is voltam, a haranglábat néztem meg közelebbről is, majd a falu temetőjénél töltöttem fel vízkészleteimet dugig, hiszen tudtam ,hogy innentől kezdve vízvételi lehetőségem kitérőket nem nézve órákon át nem lesz!

12_24.jpg

Tormafölde, harangláb és kőkereszt

Vörcsöki szőlőhegy, kilátóval (galéria)

Újabb aszfaltozás következett Vörcsökig, ám mielőtt még beértem volna oda, jött a túra legkomolyabb meglepetése! Egy régi Fiat áll meg előttem, kiszáll belőle egy úriember, leszólít, bemutatkozik, majd egyből villantja a rendőrségi igazolványát. Majd közli a tényeket: lakossági bejelentés alapján kerestek engem, igazoltatásig innen nem mozdulhatok! Mint kiderült egy éles szemű honpolgárunk kiszúrt, ahogyan magányosan bandukolok a Kerka-patak hídján át a határ felől, ami igaz is, csakhogy ő úgy írt le engem a rendőrségnek tett bejelentése alapján, hogy egy fekete néger fickó vagyok... Tény, mint feljebb írtam mind a hosszú ujjú felsőm, mind a rövidgatyám és a lábszárvédőm fekete volt, na de azért így is maradtak "fehér" testrészeim... Sok minden voltam már, például mongol jurtalakó volt föcitanárom szerint, de fekete néger migráns még sosem! A járőrnek is egyértelmű volt a szituáció egyből, de hát nincs mit tenni, meg kell várni az erősítést két rendőr szerepében, akik majd hivatalosan is igazoltatni fognak, így míg rájuk vártunk vagy 10 percet elővettem a személyim, majd a kényszerpihenőt kihasználva ismét ruhacserét hajtottam végre, fekete felsőmet fehérre cseréltem, hogy innentől senki se nézzen illegális betolakodónak. Az erősítés egy hivatalos rendőrautóval érkezett meg, kiszállva a kollégák felröhögve szálltak ki, közben kérdezve hogy én vagyok az az ember, akit négernek néztek? Erre mondtam hogy igen, valóban én túráztam arra, de akkor még fekete felsőben! :) Gyorsan bepötyögték a rendszerükbe az adataimat, majd mindent rendben találva még pár percig elbeszélgettünk, hogy merre is túrázok, hogy nem unalmas-e, valamint próbáltak meggyőzni, hogy biciklivel jobb, ők is szokták járni a vidéket szabadidejükben, de inkább kétkeréken! 

Ez a kis intermezzo eltartott vagy 20 percig összesen, így kissé kiesve a ritmusból iramodtam tovább, hamarosan beérve Csörnyeföld Vörcsök településrészébe, melynek kápolnáját céloztam meg, a családi házak fölött emelkedő kis templom volt a következő ellenőrző pontom.

15_19.jpg

Vörcsök, Nepomuki Szent János kápolna

Ekkor már 10 óra volt, így felhívtam nagykanizsai mamámat, hogy érkeznék estére, tud-e biztosítani éjszakára számomra szállást, természetesen örömmel fogad és vár a túra után! Így már a szállásom is biztos volt, jó hangulatban, nagyokat mosolyogva az előbbi sztorira visszagondolva haladtam egyre feljebb a Vörcsöki-patak völgyében, míg el nem érzem a Vörcsöki erdészházat egy tisztás szélén.

16_19.jpg

Vörcsöki erdészház

Itt szerencsére megtaláltam az Olajos körút ellenőrző kódját, majd a rétet átszelve az első komolyabb, szó szerint izzasztó emelkedő vár rám. Tetején újabb aszfaltos úttal, melyen balra fordulva egy erdőirtás széléig haladtam rajta. Ekkor hivatalosan a track alapján a jelzések jobbra kalauzolják az erre járót, a kiirtott erdő miatt azonban ebből a gyakorlatban semmi sem látszott. Így eleinte a track alapán haladtam a völgy felé, majd felfigyeltem az egyre inkább sűrűsödő sárga szalagokra, egy idő után ismét csak azon gondolkodtam, hogy milyen útvonal lehet ilyen jól kiszalagozva, aztán leesett, hogy valószínűleg az Olajos körút TT szalagjai lehetnek, később utam során Bázakerettye környékén számos helyen sikerült e színű szalagokba botlanom, így szerintem helytálló ezen sejtésem. A völgybe leérve hosszú, sík szakasz következett egészen Kiscsehi határáig, balra elnézve a távolban feltűntek a falu legszélső házai, azonban én tovább egyenesen haladtam, jó egy kilométert aszfalton, majd jobbra letérve újra erdei utakon, erdőben. Innen már tudtam, hogy csak egy komolyabb emelkedőt kell letudnom, és Budafapusztára érek! Az erdőben számos gombát láttam, ahol a reggeli pára sokáig megmaradt, ott bizony gombaszőnyegben úszott az erdő.

17_19.jpg

Amikor a penész megtámadja a gombát

Azonban az emelkedő utáni lejtőn intenzív fakitermelésbe botlottam, a favágók nem engedték, hogy keresztezzem a területet balesetveszély miatt, hanem kerülőutat javasoltak, természetesen visszamászatva engem a dombgerincre, majd egy erdőirtás szélén balra irányítva juttattak le engem Budafapusztára. Itt az arborétum bejáratánál (kívülről egy igényes, karbantartott, gazdag növényvilágú kertnek tűnt) egyrészt becsekkolós EP-m volt, másrészt Olajos körút kód, harmadrészt pedig ivó- és ebédszünet. Ebédre azért nem voltam hajlandó csokit/energiatrutyit enni, otthonról hozott finom szendviccsel jutalmaztam meg magamat. 

Budafapuszta

 A frissítés után egy rövid időre elbúcsúztam az Olajos körúttól, a kék kereszt jelzései invitálására az országúton folytattam vándorlásomat egészen egy olajipari emlékhelyig, mely most is mint gyűjtőállomás funkcionál, de található itt egy olajipari kiállítás és a Buda Ernő emlékszoba is. Az út túloldalán pedig egy olajipari emlékmű, mely a hazai olajipar bölcsőjének, az itteni olajbányászat megkezdésének 50. évfordulójára emlékezteti az erre járókat!

Válogatás a Bázakerettyét körülölelő dombok világából, a zalai olajipar múltja és jelene (galéria)

Mellette az Olajos körút újabb kódjával és stílszerűen egy olajkúttal, nagyon látványos, mindenképp érdemes megnézni működés közben!  Innentől ugyanis ismét az Olajos körúton haladtam tovább, fel a Lispei-hegyre, ahol egy rövid szakaszra most még csak ismerkedő jelleggel becsatlakozott a Dél-Dunántúli Kéktúra is. A DDK-t elhagyva hamarosan Bázakerettye Bányásztelep részéhez ereszkedtem le, majd a csömödéri kisvasút fővonalát üdvözölhettem, egy rövid szakaszon azzal párhuzamosan haladtam, majd átszelve azt kelet felé sétáltam tovább réteken át. Ezen a környéken mindenfelé a kőolaj- és földgázbányászat nyomaival szembesültem, hol még működő kutak, hol régi, felhagyott, kitermelt kutak, hol pedig csővezetékek emelkedtek ki a földből, de a réteken keresztül föld alatti gázvezetékeket jelző oszlopok sem voltak ritkák!

Újabb kisvasutas szakasz következett, ezúttal azonban már nem a fővonal, hanem a Várfölde felé vezető mellékvonal sínpárja üdvözölt, mely ennek ellenére kitűnő állapotban van, látszik, hogy használják rendszeresen teherszállításra!

Kisvasúti szárnyvonalak

Előbb rétek szélén kanyargott a vasútvonal, majd hangulatos erdei szakasz következett, a turistaút egy időre eltávolodott a töltéstől, ám hamarosan ismét bal oldalamon egy már láthatóan gyengébb minőségű sínpár tűnt fel, rápillantva a térképemre láttam, hogy ez egy kis mellékvonalból kiágazó még inkább mellékvonal, melynek Mereta állomásánál a turistaút helyett inkább a síneken haladtam, annyira hangulatosnak találtam a girbegurba sínpályát! Az állomás után a turistaút keresztezte utamat, így én is balra tértem, a távolban a rét közepén feltűnt a mellékvonal végpontját jelző ütközőbak, még nagyjából 2-300 méter hosszan haladt feljebb a vasút, sokról nem maradtam le. Innentől egyre szuszogtatóbbá vált az emelkedő, következő célom a Bánokszentgyörgy fölött magasodó Széll-kilátó volt, mely egyben becsekkolós EP is volt, na meg frissítőpont számomra. A kilátó aljában nyugággyal, melyen felirat hirdeti, hogy pihenésre való, és nem elvitelre, a kilátó tetejére felmászva pedig két kényelmes szék fogadott, mellé csodás panorámával a környékre, nem is bírtam ki, egyből leültem a kényelmes már-már fotelbe, és csak néztem-néztem a távoli dombokat, és a völgyben megbújó Bánokszentgyörgy innen aprónak tűnő házacskáit. Mintha egy makettet láttam volna, a túra egyik fénypontja volt! 

34_2.jpg

Bánokszentgyörgy, Széll kilátó és az onnan tapasztalható panoráma (galéria)

Frissítés gyanánt almát szerettem volna itt enni, azonban a táskámat feltúrva tudatosult bennem, hogy ezt a reggeli kapkodásban otthon felejtettem... Bosszankodnom sokáig nem kellett, ugyanis a civilizáció mellé hamarosan gazdátlan szőlőfürtök társultak, melyeknek nem tudtam ellenállni, levezetésként hozzá a földön talált  és feltört diót majszoltam. Energiával feltöltekezve, szőlőhegyen keresztülvágva értem le Bázára, melyen keresztülvágtam, majd egy újabb emelkedőt sikeresen letudva már Bázakerettye termálfürdőjénél jártam.

Bázai életképek (galéria)

E mellett található a Dr. Papp Simon Emlékpark, aki geológusként csapatával rálelt a környék értékes földgáz- és kőolajmezőire. Itt található az Olajos körút kiinduló- és végpontja is, ellenőrző kóddal, számos emlékművel is. Az ezer színekben pompázó növényzet miatt gyaníthatóan ezen időszakban az egyik legszebb az emlékpark, de máskor is megéri ide eljönni egy sétára, ha meleg van, akkor pedig a szomszédos fürdőben fel is frissülhetünk!

Bázakerettye, Papp Simon Emlékpark

Házak között száguldottam tovább, kereszteztem a kisvasút fővonalát ismét Bázakerettye felső állomás közelében, majd ismét erdei utakra "tévedtem". Újabb, a kőolaj-kitermelés szempontjából szebb korokat megélt berendezéseket lehetett jobbra-balra látni az erdőben, mára már szinte az összeset visszahódította a természet, így adva igazán különleges hangulatot a környéknek! Hullámzó dombokon, napsütötte erdőkben haladtam előre, előbb a piros sáv, majd a kék kereszt jelzéseit követve, amikor megérkeztem a Fintafai-patak vizéből mesterségesen felduzzasztott tóhoz, meseszép vidék, számomra a legvadregényesebb része volt a harmadik szakasznak! Mennyivel jobb lenne itt vezetni a DDK-t is, minthogy az aszfalton átvezetni Kistolmács és Bázakerettye között...

Fintafai-patakból felduzzasztott erdei tavacska (galéria)

A tó partjára külön ki is másztam, hogy jobb legyen a rálátás, mint kiderült, később a gáton is átvitt az út, de innen sokkal rosszabb volt a panoráma a tóra. A gátról lejőve újabb meredek emelkedő, így gyors energiapótlás is következett, melynek hatására a lejtmenetet már kocogósra is fogtam. Kocogásom végpontja a Béci-patak hídja volt, melyen átkelve már a távolban feltűnt a csömödéri kisvasút kistolmácsi végállomása. Számomra érthetetlen, hogy ha ezen vonalrész fő célja a turisztika, a turistaforgalom kiszolgálása, akkor miért nem hosszabbítják meg legalább az ettől maximum fél kilométerre található Szent György-forrásig, vagy netalántán a Kistolmácsi-tó partjáig... 

49_1.jpg

Kisvasút, Kistolmács végállomás

50_2.jpg

Szent György-forrás

Mindenesetre kisétáltam a sínekig, készítettem pár fotót, majd szomjamat oltandó megcéloztam a Szent György-forrást. Innentől egészen Homokkomárom határáig a Dél-Dunántúli Kéktúra kék sáv jelzéseit kellett követnem. Nem kellett csalódnom, még ezen száraz időszakban is csak úgy ontotta ki a hegy gyomrából a friss, hűsítő forrásvizet annak foglalata! Az íze is fenséges volt, gyorsan megtöltöttem palackomat, ezzel biztosítva a célig a megfelelő mennyiségű utánpótlást. Gyorsan megejtettem a kötelező becsekkolást, majd megindultam Kistolmácsra, abban reménykedve, hogy majd valamelyik vendéglő a partján még nyitva lesz ezen októberi napon is. 

51_2.jpg

Kistolmácsi-tó

A Kistolmácsi-tó partján végigsétálva a kaján járt az agyam, miközben a tó víztükrét csodáltam. Már ekkor sejtettem, hogy bár jó lenne valami meleget enni, mégsem fogok sikerrel járni... Egyedül a Fortuna étterem kapuit találtam nyitva, azonban ott közölték velem, hogy konyha csak a nyári szezonban van, most csak kocsmaként üzemelnek, és maximum csokit vagy chips-t tudok venni. Csokim volt egy rakással a zsákomban, chips-re nem vágytam különösebben, így végül a változatosság kedvéért egy marcipános fehérjeszeletre haraptam rá.

52_2.jpg

Az út során számos kőkereszt mellett elhaladtam, számomra ez volt (az egyik) legszebb

Kistolmács nem nevezhető rövid településnek, jó pár perc telt el, mire egy látványos, élénk színekkel festett kőkeresztnél balra fordultam, jött egy újabb meredek emelkedő. Innentől tudtam, hogy ez lesz, meredek fel a dombtetőre, majd onnan meredeken le, újra és újra, egyre fáradtabban, de rendíthetetlenül! 

Kilátás a Kistolmács és Borsfa közötti dombgerincről

Felérve a dombtetőre hétvégi házak szegélyezte útra értem, jobb oldalamon csábító almafával, ez ám az igazi kárpótlás a meleg kaja helyett! Elmajszolva az almát éreztem ismét, hogy nőtt az energiaszintem, hogy szinte torpedó módjára is tudnék haladni Borsfa irányába... Na de nekem nem célom a természetkárosítás, valamint nézelődni is jöttem, így csak simán tempósan mendegéltem előre.

55_1.jpg

Borsfa, Szentháromság kápolna

Borsfára beérve a Szentháromság kápolnánál ismét becsekkolós EP és egy újabb bűnre csábító almafa volt napirenden, majd egy kis főút melletti szakaszt követően ismét csak erős, intenzív hegymenet, tetején gyönyörű rálátás a szántóföldről a szemközti dombra, na meg a lemenő Nap utolsó sugaraira, igazi kellemes nyári feelingű naplemente percek voltak! Ennek mondott ellent az egyre csak csökkenő hőérzetem. Az erdőt elérve minimális túlfutást sikerült végrehajtanom, de gyors korrekció után már csak egy jó kis lejtő választott el Valkonyától.

56_1.jpg

Napnyugta előtti pillanatok

57_1.jpg

Valkonya, Rockenbauer Pál Turistaház

Eredetileg azt terveztem, hogy jó lenne, ha Borsfáig elérnék világosban, most pedig már Valkonyán jártam, továbbra is teljesen jó látási körülmények között, így nagyon elégedett voltam a teljesítményemmel! A Rockenbauer Pál Turistaházhoz betérve a padoknál lepakoltam cuccomat, hogy felkészüljek az esti menetre, kicseréltem fejlámpám elemeit, elővettem egy kis energiaszeletet, majd a telefonomat kezdtem el babrálni, hogy beregisztráljam áthaladásomat, ám mobilinternet közel s távol "egy deka" sem volt...

58.jpg

Visszanézve Valkonya felé, a Nap már elbújt a horizont mögött

Ez annyira nem lepett meg, tekintve hogy egy szűk völgy legalján jártam épp, így hát inkább megindultam a következő domb felé, hogy netet keressek, kutatásomat a dombtetőn siker koronázta, így nyugodtan folytattam tovább továbbra is természetes fény mellett. Ekkor kitűztem az újabb célt, elérni még úgymond világosban, azaz fejlámpázás nélkül a Szuloki-forrást. 

59.jpg

A teljes sötétség beállta előtt, a Szuloki-tisztástól

Ezen célt is sikerült behúznom, a Szuloki-forrás mellett, az aszfaltútról való letérésem pillanatában, háromnegyed 7 után 1 perccel bekapcsoltam a lámpámat, hogy lássam is az utat. A szürkületben az állatvilág is felélénkült, a bokrok mögül világító szempárok lestek rám több helyen is érdeklődően, azonban mindannyiszor inkább megrémültek tőlem, mintsem megnéztek volna közelebbről, amit persze teljesen megértek. 

A sötétséggel együtt megjöttek a valóban durva fel-le kombók, a völgyekben egyre komolyabb hideghullámokkal, ezeken áthaladva mindig az motivált, hogy nemsoká jön egy újabb "kellemes" kis hegymenet, és újra melegebb vidékek ezáltal. Nem csak a hőmérsékleti inverzió volt jól megfigyelhető, hanem az erdők és rétek hőmérsékletének különbsége: az fák közül kiérve brutális módon megcsapott a hideg, visszaérve az erdőbe pedig ugyanez játszódott le fordítva, mintha egy meleg szobába léptem volna be, érdekes volt ezt megtapasztalni.  

60_1.jpg

A sok erőpróbáló emelkedő-lejtő párosítások után végre elértem az Obornak főutcájával párhuzamosan, a Mántai-patak túloldalán futó műutat, melyen egészen Obornak széléig haladtam, ahol ismét csak regisztrációs műveletet kellett volna végrehajtanom. Obornak egyébként azért is érdekes számomra, mivel közigazgatásilag Eszteregnyéhez tartozik, ahol anyai nagymamám kezdte tanítói pályafutását még az 50'-es években.

A fentebb említett becsekkolás újfent sikertelen volt, a falu mondanom sem kell egy völgyben feküdt, így inkább tovább meneteltem, hogy újra egy dombtetőn találjam magamat, azonban mobilnetnek itt sem találtam se hírét, se hamvát. Már elértem a kék és piros sáv turistautak találkozási pontját, de továbbra sem jártam sikerrel. Így mérgemben frissítőpontot jelöltem ki magamnak, elgondolkodtam azon is, hogy felvegyem a pólóm helyett a hosszú ujjú felsőmet, de még inkább kitartottam a lenge öltözet mellett, majd innentől jelzetlen utakon folytattam sétámat Nagykanizsa felé.

A széles földút nyílegyenesen haladt Sormás felé, ám előbb az M7-es autópályát kellett átugranom... Az autópálya "fényei", azaz a rajta száguldó autók fényszórói egyre közeledtek, ám mobilnetet továbbra sem leltem... Térerőm volt, így felhívtam a családomat, hogy segítsenek rajtam, elmagyaráztam hogy hogyan kell belépni, az instrukciók mondása közben a túra másik emlékezetes része következett, mely ugyan csak másodpercekig tartott, de sokáig meg fog maradni. Ugyanis az úton apró kis állatok szaladtak ki előttem, elsőre nem is sikerült beazonosítanom őket, de szerencsére megálltak egy pillanatra előttem, ekkor jött a felismerés, ezek bizony borzok! Sokat túráztam már, de még állatkerten kívül nem láttam egyet sem, felejthetetlen pillanatok voltak! Szerencsére húgom megoldotta a becsekkolást is, így megnyugodva értem el az autópálya felett átívelő hidat. Persze az ominózus telefonhívást követően nagyjából 1-2 perccel megjött a mobilnet, egyből 4G...

Átkelve az M7-es autópálya fölött a monoton, nyílegyenes földút nem tágított, egészen Sormás határáig két kisebb törést leszámítva egyenesen előre volt az utasítás. Beérve a településre ismét újabb, a saját bőrömön megtapasztalt gondolat járta át agytekervényeimet. Konkrétan: mennyivel melegebb van a településen, mint előtte pár méterrel... Az aszfalt és a házak csak úgy ontják kifele még ilyenkor is a meleget, és ezt abszolút nem bántam... Annál inkább, mikor a 7-es utat elérve, a szükséges netes bejelentkezés megejtése után elhagytam azt... Ekkorra már ismét leszállt a köd, bicikliúton caplattam tovább, egyre jobban érezve azt, hogy itt bizony éjjelre rendesen le fog hűlni az idő. 

Egy lágy balkanyart véve elbúcsúztam a 7-es főúttól, ekkor már a távolban feltűntek Kiskanizsa fényei.  Ám mielőtt megcéloztam volna azt, most már arra a döntésre jutottam, hogy elkél a melegebb öltözet, így hát újra felvettem a néger migráns álruhámat! :) Hamarosan be is értem a lakott részre, a látványosságot Kiskanizsán a Sarlós Boldogasszony templom és a Városi Könyvtár épületei szolgáltatták.

61_1.jpg

Kiskanizsa, Sarlós Boldogasszony templom

Kiskanizsáról kiérve egy rövid, gyári városrész következett, majd a Szombathely-Nagykanizsa vasútvonalat keresztezve beértem Nagykanizsára, elhaladtam az Erzsébet tér mellett, vetettem pár pillantást az esti fényárban úszó parkra, a Városházára és a Vasember-házra, majd a Fő úton tovább loholva elértem a Deák teret, melyet számos régi polgári ház és a Jézus Szíve templom szegélyez, végül pedig a Bankpalota épülete mellett értem be a célba, ahonnan ezt az egész kaland jó 2 hónapja kezdetét vette. 

Nagy mosollyal a számon állítom meg a stoppert, mely 17:29-et mutat, mint teljesítési időt, ehhez méréseim szerint 95 km párosul, jó 2500 méter szintemelkedéssel. Ám a hosszú örömködés helyett megcéloztam a Kossuth teret, ahol már várt rám mama, meleg szobával, vacsorával és forró fürdővel, mind nagyon jól estek e fárasztó nap végén! 

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://soos93.blog.hu/api/trackback/id/tr1214299175

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Túraajánlók, élmények

Hazánk egy valódi kincsesbánya: telis-tele van szebbnél-szebb természeti látnivalókkal! A bejegyzéseimen keresztül szeretném ezeket nektek bemutatni! :)

Friss topikok

https://www.facebook.com/barangoljunkegyutt/