Őrvidék - Várvidék 100

A történelmi nagy Magyarország legnyugatibb, a trianoni döntés során Ausztriához csatolt részét nevezzük Őrvidéknek, mely ma Ausztria legkeletibb és legfiatalabb tartománya. Ha a német elnevezését (Burgenland) lefordítjuk, érthető, hogy miért hívják magyarul Várvidéknek is. Számos magyar végvár (Léka, Szalónak, Borostyánkő, Fraknó, Kabold, Lánzsér, és még lehetne hosszasan tovább sorolni) található a területén, hiszen mindig is az ország nyugati határa volt, e várak komoly szerepet játszottak a határvédelemben. Az Őrvidék - Várvidék túrák nemcsak a Kőszegi-hegység magyar oldalán vezetik keresztül a vállalkozó szellemű természetjárókat, hanem a hosszabb távokon indulók kitekintést nyerhetnek a Kőszegi-hegység (Günser Gebirge) Ausztriához csatolt részére is! Emiatt is esett a választásom a 100 kilométeres távra, melynek majd' 40 km-e a határ túloldalán kanyargott. Nem mellesleg a szervezők újrarajzolták az útvonalát, jóval több szint került bele, mint az eddigi rendezések során, így már kifejezetten komoly kihívás elé állítottak!

Szombat hajnalban, már fél 6 után perccel a lukácsházi Közösségi Házban voltam, izgatottan, ámbár fáradtan vártam a 6 órás rajtot. Sajnos a túra előtti két éjszakán az átaludt óráim száma még összeadva sem ért el két számjegyű értéket. Leginkább ez aggasztott e korai órában, hogy hogyan is fogok megküzdeni a túra vége felé már biztosan jelentkező fizikai és mentális fáradtsággal. De hát az ember máshogy nem tudja ezt meg, csak ha végigcsinálja a túrát, és kitapasztalja. Megsúgom már előre, meglepő módon most sem volt e téren problémám a túra során, talán ha egyszer ásítottam egyet...

Gyorsan átvettem az itineremet, majd szóba elegyedtem a sorstársaimmal, nem egy, s nem kettő ismerőssel, baráttal sikerült már itt összefutnom. Elérkezett a 6 óra, csippantás után a Gombos fivérekkel (Kálmánnal és Zolival) hármasban vágtunk neki a kalandnak. A nap még ekkor a horizont alatt járt, de már mutatta nekünk, hogy nem kell sokat várnunk, és élvezhetjük a reggeli napfürdőt.

1_55.jpg

Aszfaltot koptattunk a Csömötei-hegy lábáig, közben bőven volt időnk a távolban az ég felé törő hegyekben gyönyörködnünk. A hegylábat elérve az aszfalttól elbúcsúztunk egy jó időre, innen az Irtás-hegyen átbukva, a péntek délutáni és szombat éjjeli eső után tökéletes talajminőségű, néhol füves, és a hajnali pára által nedves erdei utakon értük el Kőszegszerdahely falvacskáját. A  völgyben elterülő falvat csak épphogy érintettük, leérve a falu szintjére szinte egyből megkezdtük a szint visszaszerzését: hétvégi házak, szőlőskertek, gyümölcsösök között.

2_48.jpg

3_45.jpg

Néhol megküzdve a burjánzó természettel értünk be Velembe, melyet a túrán később még kétszer érintettük. A Pittyes kocsmában volt az első ellenőrzőpont, Kati néni az udvaron már széles mosollyal fogadott minket, a pultnál pedig a mosoly mellé bíztató szavakat kaptunk a pecsét mellé. Valamint egy ajánlatot, hogy vegyük meg a kocsmát, hogy legyen szabadideje neki is a természetet járnia! :)

Bár már ekkor nagyon csábítgatott a falu mögötti hegytetőre épült Szent Vid templom tornya, hogy hódítsuk meg azt, de mi még ekkor ellenálltunk a kísértésnek, és inkább a Hősök kapujánál balra fordulva Bozsok felé vettük az irányt. Ám most nem mentünk el Bozsokig, hanem a Sötét-völgyben bandukoltunk felfelé egészen a volt műszaki határzár nyiladékáig, ahol az első komoly emelkedő következett, a helyi viszonylatokban emberes méretű aljnövényzetben. 

Felérve a tetejére, bal oldalamon a Széles-kő valóban széles, monumentális csillámpala-sziklájában gyönyörködtem, majd megfordulva a nyiladéknak köszönhetően kitűnő, ámbár érthetően szűk kilátás fogadott a Kőszegi-hegység főgerince felé.

Innen az Óriások Útján haladtunk tovább, számos kisebb-nagyobb szikla szegélyezte utunkat, legismertebb képviselőjénél, a Kalapos-kőnél értük el az első kódos EP-t. Megjegyezve a kódot haladtunk tovább az osztrák-magyar határig, ahol jobbra fordultunk. Innentől a Hollerwiese csúcsáig egy rövid emelkedő következett, melyet szerencsére gyorsan letudtunk. Már eddig is számos gombafaj képviselőivel hozott minket össze a sors, ám a határmenti nyírfásban már a szívünk szakadt meg, hogy a sokadik őzlábat vagy épp vargányát kell otthagynunk, ahelyett hogy kötényt és kést ragadnánk, és egy finom reggelit készítsünk belőlük. Gombákban gyönyörködve, régi gombászatokkal kapcsolatos sztorizással múlattuk az időt, míg el nem értük a Sötét-völgyet ismét. 

7_23.jpg

Jól ismerjük a hegység ezen szegletét is, így tisztában voltunk azzal, hogy innentől már a kellemes beszélgetést fel fogja váltani az egyre szaporább légzésvétel, és az intenzív verejtékezés. Ugyanis itt ágazik ki a Dél-Dunántúli Kéktúra útvonalából a végig a határon haladó zöld sáv turistajelzés, mely nyílegyenesen, toronyirányt közelíti meg a Dunántúl és egyben Burgenland (alias Várvidék) legmagasabb pontját, az Írott-kőt.

Most sem kellett csalódnunk, a szapora légzésvétel és az egekbe emelkedő pulzus elkerülhetetlen volt. A levegő magas páratartalma pedig még inkább rásegített az izzadásra. Ámbár meredek és susnyás az útvonal, de látványos is, számos helyen remek kilátás fogadott minket az osztrák oldal felé. Én még erre csak egyszer jártam életemben, akkor is ködben, így teljesen új volt e látvány, tetszett a sok bozótharc ellenére. A kilátó előtti legutolsó részen pedig az elénk táruló látvány már-már lélegzetelállító volt. Visszanézve ahonnan jöttünk, a síkságot alacsony rétegfelhőzet fedte be, felette a ragyogó kék ég, fantasztikus pillanatok voltak.

A völgy alján felfedezni véltük Rohonc kisvárosát (amiről tudtuk, hogy járni fogunk még arra aznap!), sokkal jobban rá lehet erre az oldalra innen látni, mint az Árpád kilátóból! Fotózkodás után már láttuk a hegytetőn álló Árpád kilátót, néhány perc intenzív sétára voltunk már csak. Felfelé azon gondolkoztam, hogy vajon a felhőpaplan alatt ébredező emberek sejthetik-e, hogy pár száz méterrel feljebb micsoda kiváló késő nyári idő van.

16_14.jpg

Felérve a csúcsra, a kilátó melletti padokon a 3. EP fiatal csapatát találtuk. Pecsét mellé aszalványokból és magvakból összeválogatott úticsomagot kaptunk, megköszönve azt fel is lépcsőztünk a kilátó tetejére. Nem meglepő módon a kilátás innen is lenyűgöző volt, végre az Alpok irányába is nézelődhettünk. Szerencsére a távolban a Schneeberg és a Rax-Alpok is visszaköszönt nekünk, nyáron azért ez ritkábban fordul elő, mint a téli, páramentes időszakokban.

Következő rövidtávú célunk Velem volt, méghozzá a lehető legrövidebb úton, azaz a piros sáv jelzéseit követve, a Hosszú-völgyön keresztül. Azonban a Hosszú-völgyig még várt ránk egy elég hosszú és meredek lejtő, melynek legkedvesebb része számomra rögtön az elején következett: gyönyörű őshonos fenyőerdő, talpunk alatt puha tűlevélpaplannal. A meredek ereszkedés két szakaszra osztható, köztük egy szintező erdészeti úttal, melyen épp fakitermelés zajlott. Innen rövid kitérőkkel felkereshetők az Apostolok fája és Asztal-kő látnivalók. Mint kiderült, alkalmi túratársaim még nem jártak az Asztal-kőnél sosem, így az erdészeti útról meg is mutattam, hogy hol kell kitérni hozzá. Sőt, egy korábbi szélviharnak köszönhetően maga a szikla is felfedezhető volt szabad szemmel is az erdészeti útról is. Ugyanis e szélvihar a hegyoldal számos, éltes korú, gyönyörű bükkfák küldött a halálba, ennek köszönhetően jóval ritkább errefelé az erdő, még most is számos gyökerestül kicsavart fával találkozhat az ember.

Az ereszkedés második szakaszán ismét gombákban bővelkedő részhez érünk, Zoli ismét csak egy hatalmas vargányát szúr ki, felvetem neki, hogy szedjünk párat, és rejtsük el egy fa mögé majd Velemben, így nem kell végigcipelni a túrán, másnap pedig majd valaki elmegy érte. Ám e javaslatom végül megvalósításra nem került.

Végre lent voltunk a völgyben, rögtön egy gombásszal futottunk össze, pár szót váltottunk is vele, vargányavadászaton járt, nem meglepő módon komoly sikerrel. Mikor meghallotta, hogy milyen túrán is vagyunk, azért majdnem dobott egy hátast. :)

17_14.jpg

A völgyben kényelmes tempóban haladtunk lefelé, hamar el is értük Velem legfelső házait, a Kossuth utcán (közben Kossuth-nótát énekelve, halkan, hogy ne zavarjak senkit sem a borzasztó énektudásommal)  ballagtunk be az autóbusz-fordulóig. Most nem mentünk le meglátogatni Kati nénit (nem gyűjtöttünk még annyi pénzt útközben, hogy meg tudjuk venni a kocsmáját :)) ), hanem balra, a Szerdahelyi-patak túloldalán folytattuk kalandozásunkat, ismét csak a Szent Vid hívogatott minket, ám ezúttal is még sikerült nemet mondanunk e nemes gesztusra. 

18_11.jpg

A falu határáig további aszfaltozás következett, érintettük előbb a vaskori házat, ahol kódos EP is volt (4.), majd az Avar szálló szebb időket is megélt épületét. Amikor elfogytak a házak, a piros sávot követtük továbbra is, mely levágja a Velem - Szent Vid - Hörmann-forrás erdei műút hajtűkanyarjait. Így nem nehéz kitalálni, hogy e rövidítéshez komoly szintemelkedés társul. Meg is izzasztott minket, mire felértünk a Borha-forrásig (az erdei műút elágazásától piros forrás jelet követve). Sajnos a forrás most sem mutatott semmilyen életjelet, így itt fogyó vízkészleteinket nem tudtuk pótolni. De tisztában voltunk azzal is, hogy egy rövid emelkedőt leküzdve a piros pöttyöcskék az Enikő-forrásig fognak elvezetni minket. A forrásnál nem csak kristálytiszta és jéghideg forrásvíz, hanem kódos EP (5.) fogadott minket. 

19_10.jpg

Így felfrissülve vághattunk neki az Óház-tető meghódításának. előbb jelzetlen műúton, majd a lebegő fánál balra kanyarodva a sárga kereszten a Hegyvámosi-erdőn keresztül baktattunk. Ismét egy rövid jelzetlen átkötő szakasz következett az általunk csak mohás zöldnek nevezett zöld sáv turistaútig, mely egészen a kilátóig vezetett minket. Én már egy héten belül 5. alkalommal jártam itt, de a kilátásért most sem voltam rest felmászni a tetejére. Meg mint később kiderült, a 6. EP pecsétje is a kilátó tetején került elhelyezésre. :) Megpillantottuk a völgyben megbújó Rőtfalvát, integettem is neki, hogy nemsokára érkezünk! Panorámafotózás után Áron tűnt fel a túrán már nem először mögöttünk, ahogy éppen kaptatott fel a kilátó oldalában, hogy ő is meghódítsa annak tetejét. 

Mi ekkor már lefelé tartottunk a lépcsősoron, nekivágtunk a kék háromszög gerincútjának. Még a Fatalin-bükkök előtt utolért minket Áron, így immáron 4-en haladtunk tovább rendíthetetlenül előre. Szóba elegyedtem vele, már rég találkoztam vele, legutóbb a Vas-hegyen volt rá alkalmam, ott az egész túrát együtt teljesítettük. Áron kicsit gyorsabb volt, mint a Gombos fivérek, így én vele elbeszélgetve kicsit megléptem tőlük. Innentől szinte a legutolsó kilométerig együtt küzdöttünk meg minden előttünk tornyosuló akadállyal. Bár Áronnak a kisujjában van a hosszútávú teljesítménytúrázás, mint kiderült legutóbb áprilisban volt 100-as túrán, így mondhatni, hogy ez egy visszatérő túrája volt. Ahhoz képest (amúgy nem meglepő módon) bitang tempót tudott diktálni, az erőnléte mit sem kopott ez idő alatt.

23_7.jpg

A megtépázott évszázados Fatalin-bükkök mellett az ember megtapasztalhatja ismét, hogy milyen kicsik is vagyunk a világhoz/természethez képest. Pár perc múlva már az Ördögtányér kis sziklája mellett száguldottunk el, metszve az országutat már az OKT vezetett fel minket a Pintér-tetőre, csodálatos panorámával az Őrvidék dimbes-dombos vidékére. 

Ekkor még épphogy 500 méter fölött érezhettük magunkat, de innentől Kőszegig már több emelkedő nem várt ránk, különböző meredekségű lejtőkön közeledtünk a Kálvária felé. Az első adótornyot elérve azonban az OKT-től elköszöntünk, a sárga alpannonia jelzéseket követtük szőlőbirtokok és hétvégi házak között a Szulejmán kilátóig, mely a 7. kódos EP volt.

24_6.jpg

A 2012-ben átadott kis kilátóból rálátni az alatta elterülő Kőszegre, a meseszép, középkori hangulatot árasztó belvárosára, az idillt csupán a környező villanyvezetékek rombolják... Állítólag e domboldalról követte Szulejmán szultán az 1532-es kőszegi várostromot, az eredményét pedig mindannyian ismerjük, Jurisics Miklós csapataival hősies módon visszaverte a túlerőben lévő szultáni csapatokat.

A nyáron felújításra került lépcsősoron gyorsan és épségben a Királyvölgyben találtuk magunkat, innen már csak a kék kereszt, majd OKT jelzéseket követve be kellett sétálnunk a 8. EP-nek helyszínt adó Jurisics várhoz. Itt lekváros, felvágottas, zsíros kenyerek közül lehetett válogatni, valamint aki akart, ehetett egy adag instant levest is. Áron élt is a lehetőséggel, én a felvágottas-csalamádés kenyérre szavaztam, mellé otthonról hozott mézzel egy kis édesség gyanánt vajas-mézes kenyeret majszoltam el.

28_3.jpg

A frissítés után az OKT jelzéseit követtük egy rövid COOP-os kitérőt beiktatva a koronaőrző bunkerig. Itt akármennyi is csábítottak minket a kálvária stációi, mi inkább jobbra tértünk le, a sárga alpannonia jelzéseit követtük. Bal oldalunkon a völgyben néhol feltűnt a kőszegi Csónakázó-tó, mellé hangos gyerekzsivaj szűrődött át a szűk erdősávon. A határig tartó szakaszt hívják Andalgónak, lágyan hullámzó terepen andalogtunk át Ausztriába, sokáig a határkövek mentén haladva. A volt határőrbódét elhagyva bal oldalunkon feltűnt a Hubertusz kápolna kis épülete. 

29_3.jpg

A kellemes erdei terepen felváltotta az aszfalt, innentől Rőtfalván (Rattersdorf) és Rendek (Liebing) összenőtt településein áthaladva jó ideig élvezhettük a kemény borítás minden előnyét és hátrányát (inkább...). Rőtfalva központjában az erődfallal körbevett templom ismét csak lenyűgözött, komoly búcsújáróhely is egyben! Mint azt Árontól megtudtam, Rőtfalva Rendekkel együtt 1923-ig volt magyar terület, ekkor Ólmodért cserébe osztrák kézbe került. 

31_3.jpg

Rendek utolsó házait elhagyva még egy jó darabig aszfaltot koptattunk, majd az Eszterházy család magánerdejében folytattuk utunkat. Végig széles, murvás utakon kanyarogtunk hol jobbra, hol balra, elvileg a Mária út jelzésiet kellett volna követnünk, de nagyjából km-enként ha láttunk egy-egy elég kopottas, régi, ámbár hatalmas zöld jelzéseket. Áron és én is már nem először túrázunk Ausztriában, tisztában voltunk a jelzések várható színvonalával, így nem lepett meg minket, hogy a GPS segítségét kellett számos elágazásban kérnünk, hogy ne tegyünk bele plusz métereket a túrába. Gyönyörű erdőkben, hogy tölgyesekben, hol fenyvesekben vezetett utunk, rengeteg gombával. Áron jóval jobban ismeri a gombákat, így e téren is tudtam tőle tanulni, láttunk  vargányák, tinóruk, őzlábak mellett császárgombákat is, mely elmondása szerint nem egy olcsó mulatság, ha az ember meg akarja venni piacon/boltban. Olyan érzésünk volt, mintha az Őrségben túráznánk. Fenyvesek, mohás-páfrányos szakaszok, minimálisan, szolídan hullámzó terep széles, murvás utakkal. E szakaszon mondhatni, hogy megkerültük a Tábor-hegy és Kereszt-kút hegyvonulatát. Közben azon gondolkodtunk, hogy ez a szakasz vajon melyik földrajzi tájegységhez tartozhat.

A kiváló terepnek köszönhetően hamar Hochstraß-ra értünk, a falun áthaladva mangalicákkal szemezve értünk el a következő kódos ellenőrzőpontra (9:). Innentől egy aszfaltos kerékpárúton álltunk irányba Léka felé. Az útról csodás kilátásban volt részünk a Kőszegi- és a Borostyán-kői hegységre, de visszanézve még a Schneeberg is feltűnt a távoli homályban. Körülöttünk pedig mezőgazdasági területek, sok helyen őszi repcével, de láttunk lóhere mezőt és szójaültetvényeket is!

Egy rövid, de annál intenzívebb lejtővel értünk be Lékára, feltűnt a távolban a lovagvár impozáns épülete, de magára a falura is szép kilátás nyílott, melyet csak egy éppen épülő ház rontott le... A B55-ös országút melletti járdán haladva értük el a gyönyörű fasorral szegélyezett, közvetlenül a vár bejáratához vezető utat, melynek végén a bója jelezte, hogy emberes ellenőrzőpont (10.) következik! Friss szendviccsel, ígérte az itiner. Odaérve azonban csalódnom kellett, itt bizony csak nápolyi lesz, a szendvics majd csak a Ranchon. Inkább saját ellátmányból falatoztam, vizet töltöttünk, majd megköszönve a pontőrök munkáját tovább is indultunk. Ekkor már a túra felénél jártunk, elégedettek voltunk az eddigi teljesítményünkkel.

A tavalyi túra során (csak a 30-as távon indultam) bementem a vár területére is körülnézni, idén azonban rögtön nekiestünk a Nagy-Szarvaskő csúcsáig vezető szakasznak. Előbb Léka központján bandukoltunk át, a gyönyörű templomnál éppen esküvőre készülődtek, majd a falut elhagyva újra erdei utakon jártunk. Az emelkedő szöge egyre nagyobbá vált, az elején volt lehetőség bemelegedni, így komoly tempóval, a tervezettnél jóval gyorsabban tudtuk le az emelkedő első szakaszát, mely a B56-os országút metszéséig tartott számunkra. Itt rövid ivószünetet tartva estünk neki a további emelkedőnek. A tempónkra továbbra sem lehetett panasz, az egyik elágazásnál aztán meglepetésünkre Márton Daniék népes csapatát értük utol. Sikerült egy nagy karikát leírva vagy 3 km pluszt beletenni a távba. GPS nélkül, csupán az itiner leírását olvasva próbáltak kiigazodni a híresen gyakori és jó minőségű jelzésekkel ellátott osztrák turistautakon... Le a kalappal előttük, hogy megpróbálták a csodát, hogy GPS és eltévedés nélkül teljesítsék a túrát, de nem lepett meg, hogy nem sikerült ez nekik. Egy jó ideig együtt haladtunk felfelé, Áron GPS-se mutatta nekünk az utat. Meg akarták mutatni, hogy hol is sikerült a jó irány helyett eltévedniük, és egy visszakanyart beletenni a túrába. Az adott elágazásnál valóban mindkét irányban látható volt egy-egy rot-gelb (piros-sárga) felfestés, az itiner sem volt több helyen egyértelmű, lehet hogy nem ártott volna valamilyen egyéb módon segíteni a túrázókat, minthogy használjunk GPS-t és tracket.

Ezen ominózus kanyart elhagyva egy gyönyörű felhagyott kis bányán keresztül, egyre többször gyönyörű fenyveseken sétáltunk feljebb és feljebb. Még egy utolsó, de annál durvább emelkedő következett, és máris a Ranch-tól az Írott-kőre (Geschriebenstein) vezető széles úton találtuk magunkat. Az út mellett különböző méretű lávabombákat véltünk felfedezni, mellettük táblákkal, valamilyen kis osztrák tanösvény van kiépítve e szakaszon. A Ranchot elérve a Nagy-Szarvaskőig tartó emelkedő döntő többségét letudtuk, így nagy örömmel kaptam meg a parkolóban ránk váró hölgyektől a Lékán várt szendvicseket. Rögtön kettőt is! Egyiket el is majszoltam egyből, a másikat pedig a táskámba raktam, gondoltam, hogy később még jól fog jönni.

A parkolótól végig a főgerincen haladtunk, végre jól következő piros alpannonia jelzések mentén. A fenyvesek alján ismét csak gombák, és végre először a túra során a nagy klasszikus légyölő galócák is feltűntek! Ezeket persze fogyasztásra senkinek sem ajánlom... Ha nem TT-n lettünk volna, itt bizony hosszú percekig el lehetett volna fotózgatni őket, olyan idilli környezetben bújtak elő a tűlevélpaplan alól. 

46_2.jpg

Hamarosan feltűnt a távolban egy hatalmas adótorony, meg is örültünk, hogy közel a cél, Áron azonban a GPS segítségével gyorsan lelombozott, hogy ez még nem a nagy-szarvaskői "példány", az még innen jó 1 km.

47_1.jpg

Így még kellett jó 10 perc, mire valóban a Nagy-Szarvaskőre értünk. Itt lett volna a 11. kódos ellenőrző pont, azonban hosszas keresgélés után sem találtunk semmilyen a túrához köthető táblácskát. Mint később kiderült, a Ranchon lévő személyzet elfelejtett szólni, hogy itt ne keressünk semmilyen kódot, hanem egy táblán megtalálható rádió frekvenciákat kellett volna összeadogatni. Így maradt a bosszankodás valamint a fotózkodás a csúcskereszttel és az adótoronnyal.

48_1.jpg

E szakaszon volt egy kis oda-vissza rész, melyről ha egy kicsit letért az ember, ahogyan azt Áronnal meg is tettük, gyönyörű kilátás a jutalom! Elláttunk egészen a Soproni-hegységig, a Fertő tó is kirajzolódott a távolban, nem mindennapi látványban volt részünk. Nem mellesleg mindenfelé, amerre elnéztünk fenyőerdőket láttunk, érdekes, hogy magyar oldalon szinte már sehol sem maradtak meg... És éltünk a gyanúperrel, hogy ez nem feltétlen amiatt van, mert a határon a klíma is megváltozik...

A kilátás mellett örültünk annak is, hogy Rohoncig (Rechnitz) csak lefelé kell haladnunk a sárga alpannonián, előbb a Szanatóriumig ereszkedtünk le , majd egy rövid országutas szakasz után újra erdei utakon. Utakon? Ez nem mindenhol volt igaz a szakasz elején, volt itt bizony brutális, benőtt, abszolút nem járt szakasz is, mely inkább csak a térképeken létezett... Nem tudom, hogy mennyire volt jó ötlet erre hozni a túrát, a térkép alapján a közelben lett volna más opció is... De szerencsére viszonylag gyorsan letudtuk a vendégmarasztaló szakaszt, innentől már valóban széles, egyre jobb minőségű utakon értünk be Rohonca végig egy völgyben haladva egy kis patakocska mentén. A patakot keresztezve az első házak is felbukkantak, ennek nagyon megörültünk, hiszen az volt a tervünk, hogy valahogyan érjünk le idáig még világosban. Ez sikerült is, hiszen még ekkor jócskán világos volt, így feldobódva indultunk lefelé tovább a városközpont irányába. Jobbra elnézve a Nap már kezdte megfesteni az eget, a távolban a Vas-hegy vonulata tűnt fel. 

54_1.jpg

Leérve a központba, több templomot is érintettünk, átvágtunk a fő téren is, Áron megmutatta azt a kutat, ahol még magyarul van kiírva a városka neve (Rohoncz). Mivel még továbbra is világos volt, új célt tűztünk ki, mégpedig hogy érjük el a határállomást fejlámpázás nélkül. A település határában a temető parkolójában volt a következő kódos (12.) EP, ezt egy kicsit nehezen találtuk meg, így pár percet vesztettünk, ennek köszönhetően a határ előtt közvetlenül felvettük inkább a fejlámpáinkat, nehogy a határrendészet ott állomásozó emberei (éppen rendőrök) belénk köthessenek.

Átsuhanva a határon Bozsokig végig az országút aszfaltját élvezhettük, majd a faluba beérve a tűzoltószertárnál berendezett 13. EP ellátását. Forró zöldséglevest ettem, ismét egy kis otthoni mézes kenyérrel levezetve. Falatozás közben ért utol minket Mészáros Zoli, ismét csak komoly tempót jöhetett... :) Mivel még csak 8 óra körül járt ekkor az idő, így még volt lehetőségünk benézni a Kerekes Cukrászda kocsmájába és a mellette lévő boltba további frissítés céljából. Bozsok határáig Zolival hármasban haladtunk, majd ő futásnak eredt, mi pedig kényelmes tempóban indultunk meg a kék kereszten át. Felújított Mária-kép mellett elhaladva a rövid emelkedőt is letudtunk, innen már csak ereszkedés maradt hátra Velemig. A Hősök kapujánál balkanyart vettünk, bár most nem láttuk a Szent Vid kápolnát, de végre igent mondtunk invitálására, és a kék kereszten megkezdtük a hegy meghódítását. Az aszfaltos szakaszon még tempósan haladtunk, ám amint letértünk róla, és megkezdődött az igazi kaptató, lassabb tempóra váltottunk, hogy ne izzadjuk szét magunkat. A cél a 4 km/h-s tempó volt, Áron fantasztikus módon volt képes szinte tizedre pontosan hozni e tervezett tempót, erről tanúskodtak a 15:00 körüli km idők. Így relatíve kényelmesen értünk fel a templomhoz, ahonnan a messzi távolban többek között Szombathely fényeit véltük felfedezni Gyors ivószünet után következett a hab a tortán, a kék kereszten tovább fel a Hörmann-forrás parkolójáig! Ám mielőtt nekiindultunk volna, lámpákat leoltani, és felnézni az égre! Teljesen tiszta ég, felhők sehol, fényszennyezés is szinte 0, fantasztikusan szép volt az égbolt, milliónyi csillaggal!

A 4 km/h-s tempót továbbra is hozva hamarosan elértük a parkolót is, ahol a 14. kódos EP várt ránk. Innentől a kék háromszög jelzéseit követtük végig a főgerincen. E szakasz nappal is nagyon látványos, de tudtuk, hogy éjjel is az lesz. Ennek oka egy korábbi szúkárosítás, melynek hatására az itteni erdőket ki kellett vágni, emiatt mindkét irányba, Ausztria és Magyarország felé is csodás kilátás várja az erre járó turistákat. Most sem volt ez másképp, mindenfelé kisebb-nagyobb települések fényei! Elképesztő látvány, és ami még megdöbbentőbb, hogy szinte teljes szélcsend... Na e szakaszon ilyent még nemigen tapasztaltam, így fel sem kellett venni semmilyen plusz réteget, simán lehetett pólóban végigsétálni a kitett gerincen. Mint megtudtam, itt mérték minden idők legnagyobb széllökését Magyarországon, a Kendig csúcsán található meteorológia állomáson. Ezek szerint a Kőszegi-hegység sok tekintetben csúcstartó, a Stájer-házaknál mérték minden idők legvastagabb természetes hótakaróját.

A Kendigen található időképes webkamera is, mondtam is Áronnal, hogy jegyezzük meg, hogy 22:10 körül jártunk itt, majd lecsekkolom otthon, hogy a fénycsóváink látszódnak-e valamelyik kameraképen. És láss csodát, a 22:13-as kameraképen megtaláltam magunkat! :)

A Kendiget elhagyva letudtuk a kitett, kopár gerincszakaszt, innen már csak a Kopasz-Kendig rövid emelkedője várt ránk a Vöröskeresztig. Elérve a keresztet a kék kerékpárút jelzéseit követtük pár percig, majd pár behívó szalag segítségével eddig számunkra ismeretlen vizekre "tévedtünk". Ugyanis a túra során az Irány-hegyet nem a szokásos OKT-s oldalról, hanem azzal ellentétel oldalról kerültük meg! Az út minőségével egy jó darabig semmilyen probléma nem volt, azonban a végén már jó pár helyen vaddisznók által szét lett túrva, erősen nehezítve az előrehaladásunkat. Így is gyorsan beletorkollottunk az OKT útvonalába, balról apró fénycsóvák érkeztek a völgy irányából, ismét csak Márton Daniék népes csapatával futottunk össze.

Itt egy oda-vissza megteendő szakasz várt ránk, így a hátizsákjainkat egy fa mögé helyeztük, és csak a pecsételőlapokat vittük le a Hétforráshoz. Itt újabb emberes ellenőrző pont (15.) várt ránk, müzlivel, pecséttel, kesudióval, nameg a hűsítő Hétforrás vizével, de aki akart, kaphatott forró teát is. Kellett is az energia, ugyanis innen az Óház-tetőig 1 km-en több, mint 100 métert emelkedik az OKT ösvénye. Emiatt ismét csak 4 km/h-s lassújelet raktunk ki magunk elé, ezt sikerült ismét tartani, tatyóinkat felkapva értünk fel ismét csak a már nappal is érintett kilátóhoz. 

Itt értünk utol Mészáros Zolit, akinek szinte teljesen lemerült a telefonja, itinerrel éjszaka pedig nem akart bolyongani, így inkább bevárt minket, így hármasban kocogtunk le előbb a zöld sávon a második aszfaltutas kereszteződésig, itt jobbra tértünk a zöld keresztre, majd a mohás zöldet elérve balra tértünk le, és a most vizet nem adó Mohás-kút mellett elhaladva szinte végig a zöld sáv jelzéseit, a végén egy rövid jelzetlen átkötő szakasszal értünk rá a Pogányokon átvezető sárga keresztre, melyen csupán métereket haladtunk, mire a sárga sáv becsatlakozott hozzánk, melyet szinte a célig követtünk.

A tempónk továbbra is brutális volt számomra, itt jeleztem is a srácoknak, hogy ez nekem így sok lesz, menjenek csak előre, én kicsit befékezek. Zoli előre is ment, Áron azonban továbbra is húzott magával, egészen Kőszegdoroszlóig, ahol mondtam, hogy nekem kell egy kis szünet. A falu előtt közvetlen Zolit amúgy utolértük, így a falun hármas vágtattunk keresztül, szerencsére kutyákkal sehol sem kerültünk összetűzésbe. 

Zoli és Áron előrementek, én pedig megejtettem egy elemcserét a fejlámpámban, majd a depózott házi körtémet elfogyasztva hirtelen ismét erőre kaptam, és csak úgy repültem felfelé a Csömöte-hegy irányában. Innentől ismét simán ment a 6 km/h körüli tempó a kilátóig, ahol szőlőskertek és a 16. EP várt rám. Hol máshol is lehetett volna a pecsét, mint fent a kilátó tetején. Így éjjel ez plusz élvezeti faktorral nem járt, de hát ha fel kell menni, hát felmegyek. :) A kilátótól a célig a piros háromszög segített eljutni, bár ekkor már nem volt nehéz kitalálni, hogy merre is kell menni, végig aszfalton/ betonúton kellett haladni, néhány derékszögű kanyarral gyorsan Lukácsháza szélére értem, ahol a Gyöngyös feletti hídon átérve már csak pár perc kellemes séta volt hátra, hogy elmondhassam, hogy ezt a túrát is sikerrel teljesítettem! :) A közösségi házba beérve gratuláció és egy tányér forró babgulyás fogadott, mindkettő igazán jól esett, méltó befejezése volt a túrának.

A túra útvonala nekem kifejezetten tetszett, volt benne bőven kihívást jelentő szakasz, a kivitelezésben még több helyen hiányosságok/hibák voltak, de ha a szervezők hajlandók megfogadni a túra során elhangzott javaslatokat, előbb-utóbb ezek megszűnhetnek, reménykedjünk. :)

A bejegyzés trackback címe:

https://soos93.blog.hu/api/trackback/id/tr5614242947

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Túraajánlók, élmények

Hazánk egy valódi kincsesbánya: telis-tele van szebbnél-szebb természeti látnivalókkal! A bejegyzéseimen keresztül szeretném ezeket nektek bemutatni! :)

Friss topikok

https://www.facebook.com/barangoljunkegyutt/