Zakatolás Rostallótól Pálházáig a Kemence-patak völgyében

A Zempléni Kő-kör teljesítménytúra rajt-cél helyszíne Rostalló volt. Korábbi cikkemben magáról a túráról már írtam, viszont a túrát követő kisvasutazásról nem. Most e hiányosságomat pótolom, jöjjön tehát egy rövid kis élménybeszámoló a Rostalló - Pálháza közötti zakatolásról!

A túra utolsó kilométereit már gyors tempóban tettem meg, hogy elérjem a 13:10-kor Pálházára közlekedő menetrend szerinti járatot. Szerencsére ez össze is jött, nem sokkal 12:50 után már Rostallón voltam, éppen ekkor járt körbe a zöld színben pompázó C50-es dízelmozdony, hogy két személykocsis vonatát jó 20 perccel később visszavontassa Pálházára. 

A hivatalos indulási idő előtt pár perccel már a vonaton ültem, rajtam kívül csak a mozdonyvezető és a jegyvizsgáló tartózkodott a vonaton. A hivatalos indulási idő után pár perccel aztán a mozdonyvezető elfoglalta a vezetőállásban a helyét, míg a jegyvizsgáló jelet adott az indulásra! Így teljesen egyedül maradtam a hátsó kocsiban, nem kellett tehát attól tartanom, hogy bárki is bezavarjon, ha egy jó képet szeretnék lőni útközben. 

1_54.jpg

2.JPG

A C-50-es dízelmozonya halk duruzsolásba kezdett, majd megmozdult a szerelvény, megkezdtük ereszkedésünket a völgyben lefelé. Jó 1 kilométernyi zakatolás után érkeztünk meg Kőkapu állomásra.

3_44.jpg

Itt van a legtöbb látnivaló a kisvasút nyomvonala mentén, nem is csoda, hogy komoly emberhad várta már a vonatot a megállóban. Sokan ugyanis csak idáig utaznak fel, itt körülnéznek abban a jó fél órában, míg a vonat vissza nem indul Pálházára. Számos látnivaló van itt! Egy hatalmas szikla tetejére épült a Károlyi család vadászkastélya, mely ma szállodaként funkcionál. Lábai előtt egy fekszik az Áfonyás-tó, melynek partján csak az nem töltődik fel, aki nem akar. Itt bizony nincs térerő, csak nyugalom, csend és béke! A szikla túloldalán pedig a Kőkapu Hotel narancssárga épülete áll, mellette a Háromforrás Étterem, ahol finom vadétkeket is lehet kóstolni. Körülöttük pedig különböző fából faragott szobrok, melyek némelyike jól meg tudja dolgoztatni az ember agyát (tapasztalat :) ), hogy vajon mely híres magyar történelmi személyt is ábrázolhatják éppen.

4_37.jpg

6_27.jpg

A kisvasút egy alagúton szeli át a Károlyi kastély alatti hatalmas kősziklát, majd az alagúton átérve az Áfonyás-tó partján folytatja útját. Szerintem az egész út legszebb szakasza ez, kár, hogy csupán 1-2 percig tart. De utána is gyönyörű erdőségekben haladtunk tovább, többször is keresztezve a völgyben kanyargó Kemence-patakot.

7_22.jpg

Innentől egészen Kishutáig hol erdőkben, hol réteken keresztül robogtunk tovább lefelé a patak mentén, a völgy egyre jobban kiszélesedett, többször is szép kilátás volt a völgyet határoló hegyekre, hol jobbra, hol balra volt érdemes figyelnie az utazónak.

8_22.jpg

9_19.jpg

10_18.jpg

Kishuta házai közé beérve lassítottunk, majd a faluközpontban lévő megállónál egy utascsere erejéig meg is álltunk. Volt tehát lehetőség alaposan megfigyelni a kis falucska portáit!

11_15.jpg

Átszelve a Rostallóra vezető műutat még egy rövid ideig a Pálházára vezető út mellett haladtunk, de hamar eltávolodtunk attól, ismét csak a természet lágy ölén érezhettük magunkat, míg egyszer csak ismét egy tisztásra értünk, a távolban pedig feltűntek Pálháza ipartelepének maradványai.

12_15.jpg

Rozoga siló, omladozó épületek mellett/között haladtunk tovább, itt már szinte teljesen sík volt a terep, így a dízelmozdony hangja egyre csak erőteljesebb lett, be kellett már segítenie egyre intenzívebben a szerelvény célba juttatása érdekében.

13_16.jpg

A kisvasút járműtelepén áthaladva (itt található egy erdészeti, vadászati és természetvédelmi kiállítás is!) már tudtam, hogy közeledik utazásom vége, hamarosan fel is tűntek Pálháza első házikói is, közben itt-ott remek kilátással a környező hegyekre, pillanatokra a távolban előbukkant Füzér impozáns vára is! A töltés mellett egy gyönyörű kis portára lettem figyelmes, udvarán egy hangulatos tavacskával.

 14_14.jpg

16_13.jpg

15_13.jpg

Innen már tényleg csak pár perc volt hátra, a házak között haladva elértük a pálházi végállomást, ezzel pedig kisvasutas kalandom is véget ért. Csak ajánlani tudom, gyönyörű vidéken keresztül repített engem, ideális túrák előtt/után! :)

17_13.jpg

A bejegyzés trackback címe:

https://soos93.blog.hu/api/trackback/id/tr6314233141

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Túraajánlók, élmények

Hazánk egy valódi kincsesbánya: telis-tele van szebbnél-szebb természeti látnivalókkal! A bejegyzéseimen keresztül szeretném ezeket nektek bemutatni! :)

Friss topikok

https://www.facebook.com/barangoljunkegyutt/