Kék Balaton túra - kanyargás a Balaton-felvidéken egy napon keresztül
A szeszélyes Balaton ezúttal sem viccelt!

Már régóta szemezgettem a Balaton-felvidéki Kéktúra túramozgalommal, így kapóra jött, hogy évente egyszer teljesítménytúrát is szerveznek, mely végig követi a fent említett túramozgalom útvonalát. Így hát hamar eldőlt, hogy a július 21-i hétvégét a Balaton mellett fogom tölteni, na de nem úgy, mint az átlagember, nem strandolva, pihengetve, hanem túrázva, sok verítékkel.

Már pénteken kora délután úton voltam a rajt helyszínére Pétfürdőre, hiszen lehetőség volt ott aludni a túra előtti éjszaka az általános iskola tornatermében. Alapvetően nem vagyok oda ezen tömegszállásokért, mert én szeretek egy jót aludni hosszú túrák előtt, és már nem egyszer tapasztaltam, hogy nem minden ottalvó van ezzel így, és még éjfél körül is kiabálnak, iszogatnak, nevetgélnek. Semmi bajom nincs azzal, hogy jól érzik magukat, csak tekintettel is lehetnének a többi 90%-ra, akik pihenni szeretnének a megmérettetés előtt. Így kicsit tartottam is az estétől, mert nem épp a frissesség és kipihentség jellemezte a pénteki állapotomat. Még éreztem a hét elején kínzó betegséget is, de úgy voltam vele, hogy pénzen kívül mást nem veszíthetek, és megpróbálom a túrát.

Negyed 5-kor már a pétfürdői vasútállomáson voltam, itt csatlakozott hozzám a vasi keménymag: Márk, Réka és Andi. Együtt kerestük meg az általános iskolát, mi voltunk az elsők, így le is csaptunk a tornaterem egyik öltözőjére, gyorsan berendezkedtünk, majd vacsora után néztünk a közelben. Amit a google maps felajánlott opciókat km-es körön belül, mind zárva voltak, így én inkább visszamentem és beültem Edina mellé itinereket hajtogatni, a többiek pedig felfedezték Pétfürdőt vacsorakeresés álnéven.

Péntek este lehetőség lett volna a Péti Pizsiparty túra 7 vagy 13 km-es távjainak teljesítésére, én azonban inkább maradtam a nevezési asztal másik oldalán és továbbra is serényen hajtogattam az itinereket, valamint elláttam pár jó tanáccsal a pizsipartyra indulókat, hogy milyen szalagokat kövessenek az út során. Alapvetően szívesen mentem volna én is egy karikára, de nem éreztem most azt, hogy a jelenlegi betegség utáni javuló állapotomban még ez kellene nekem. Réka és Márk végül nekivágtak a 13 km-es túrának, elmesélésük és fotóik alapján nagyon szép vidékeken jártak, kicsit irigykedtem is, de tudtam, hogy kell holnapra az energia, és jól döntöttem a péntek esti pihit illetően. Ha lesz jövőre is, akkor én is be fogom barangolni a pétfürdői dombokat, és végre megnézem az ösküi kerektemplomot is, melyet eddig mindig csak a vonat ablakából láttam!

Már fél 10 fele elvonultam az öltözőbe, hogy egy nagyon aludjak, viszonylag gyorsan sikerült is elaludnom, és örömmel tapasztaltam, hogy nemigen volt hangos vihorászás, nevetgélés, kiabálós beszélgetés a többi túratárstól, így másnap reggel teljesen kipihentem ébredtem! Nem úgy, mint Márk, akinek úgy tűnt, hogy alacsonyabb az ingerküszöbe, nemigen tudott a többiektől és a kemény talaj miatt aludni, így végül úgy döntött, hogy a túra helyett egyből a hazautat választja, nem egészen értettem, hogy akkor miért nem választ egy rövidebb betéttávot ha már idáig elutazott Szombathelyről, de hát az ő döntése. Na de nem húzom az időt, jöjjön a túra sztorija!

6 után pár perccel megkaptam a rajtidőmet is, így egy gyors rajtfotó után indulhattam is a túrára. Nem volt érdemes rohanni, mivel a rendezők felhívták több fórumon is az indulók figyelmét arra, hogy az ellenőrzőpontok 6 km/h-s tempóra nyitnak, sőt a 99. km-nél lévő Salföldi ellenőrzőpont csak 5 km/h-s tempóra, ez a két infó meggyőzött arról, hogy felesleges rohannom, és inkább élvezzem tovább a tájat!

A túra első felében a két idősebb Gombos fivérrel, Zolival és Kálmánnal haladtam együtt, jó kis csapatot alkottunk, jókat beszélgettünk, örülök, hogy ismét velük mehettem! Egy kis promót engedjetek meg, egyik fő témánk a szeptember 8-án megrendezésre kerülő Alpannonia túra volt, melyen mindhárman rendezői oldalon leszünk jelen, Kálmán mint főszervező, mely garancia a minőségre, szeretettel várunk titeket, lesz idén már 33 és 42 km-es táv is, tehát aki szereti a kihívásokat, az megkaphatja, ha szeptember 2. hétvégéjén a Kőszegi-hegységet és a túránkat választja!

Na de vissza a Kék Balaton túrához! Az első kilométereket a pétfürdői házak között tettük meg eseménymentesen, majd nem sokkal később a péti rétek kellős közepén találtuk magunkat. Elhaladtunk egy geodéziai torony mellett, a torony melletti dombokról nagyon szép kilátás fogadott minket a környező dombvidékre. Ami nem tudom, hogy melyik tájegységhez tartozhat, ezen filózgattunk túratársaimmal is. Királyszentistvánig nem túl izgalmas terepen haladtunk, ismét csak jó témát szolgáltatva, vajon miért is Pétfürdőről indul a Balaton-felvidéki kéktúra, miért nem a Balaton partjáról Balatonfűzfő magasságából?

1_21.jpg

A hőmérséklet már így 8 óra előtt is kellemesen meleg volt, így a falu boltjában egyből jéghideg üdítőt vételeztünk, majd siettünk is tovább az első emberes ellenőrzőpontig, mely Litéren várt minket. Addig is azonban meg kellett mászni az első dombocskánkat, a Mogyorós-hegyet, már itt is éreztük, hogy elég párás, fülledt az idő, rendesen folyt rólunk a víz…

2_20.jpg

3_19.jpg

Litéren a sós pálcika rágcsálás és folyadékpótlás következett tehát, majd gyors továbbhaladás, a tempónk 6 km/h-s volt, gyorsabb is, mint amit terveztünk, de lassítanunk csak nem sikerült. Hajtott minket a vágy, hogy végre megpillantsuk a távolban a magyar tengert! Nem kellett már sokat várni rá, egy dombra felérve a távolban megpillantottuk a Balaton hatalmas kék víztükrét, üdítő látvány volt, tudtuk, hogy még „párszor” látni fogjuk a nap során.

Kisvártatva kiértünk a Szentkirályszabadja és Balatonalmádi közötti országútra, melyet frissen aszfaltoztak, szinte még olvadt állapotban volt az aszfalt, élvezet volt áthaladni rajta, szerencsére csak egy-két perc erejéig kellett élveznünk, hogy nem csak felülről, hanem alulról is kapjuk a heat-et. Innen már nem volt messze második élő ellenőrzőpontunk, mely a Malom-völgyben lévő pihenőhelynél kellett volna, hogy legyen. De mikor odaértünk, sehol senki, többen is utolértek minket, közös fejvakargatás után továbbindultunk, hátha csak megcsúsztak a pontőrök, máshonnan nemigen tudtak volna ide bejönni autóval, mint amerre nekünk tovább kellett haladnunk, így bíztunk benne, hogy szembetalálkozunk. Amint elindultunk, a távolban feltűnt egy terepjáró, benne Csiba Ágostonék, valóban megcsúsztak kicsit a folyamatosan velük szemben haladó „renitens” gyorshajtók miatt, akik a nyitási időnél korábban jártak erre, így többször is meg kellett állniuk nekik pecsételni, emiatt lekésték a pont nyitási idejét.

4_17.jpg

Pár szelet nápolyi és ásványvíz magunkhoz vétele után tovább robogtunk Vörösberény felé, ahol ismét csak betértünk egy boltba jéghideg üdítőért. Az eladó hölgy érdeklődő volt, kérdezte, hogy honnan jövünk, már akkor is elismerően nézett, mikor Pétfürdő nevét említettük neki, na de amikor a célunkról kapott tájékoztatást, akkor majdnem szívrohamot kapott, hát belegondolva valóban nem a szomszédban volt akkor még Badacsonylábdihegy… :)

Vörösberényből gyorsan át is értünk Balatonalmádi központjába, ahol a vasút melletti BFK pecséttel igazoltuk ottjártunkat, közben szép házak között és a szombati városi piac mellett elhaladva. A központban a meleg idő hatására én meglátogattam egy fagyizót, csak ajánlani tudom, bár a neve nem maradt meg, de isteni finom málnafagyit sikerült kifognom, ez tényleg gyümölcsből és nem porból készült. Kálmán később felvilágosított, hogy valószínűleg egy messze földön híres fagyizóba sikerült betérnem, legközelebb sem fogom kihagyni, az biztos!

5_15.jpg

További városi aszfaltkoptatás következett, elhaladtunk a Szent Imre templom mellett, majd a jóvilágnak véget vetve megkezdtük az első komolyabb kaptatót, melynek csúcspontja a Csere-hegyen található kilátó volt. Hát mire felértünk a tetőre, mindenhonnan patakokban folyt rólam a víz a meleg fülledt idő hatására. De a kilátóból elénk táruló panoráma minden csepp izzadságot megért! Fantasztikus látkép a Balatonra, kell ennél több? Nemigen, na jó, ez így nem teljesen igaz, hiszen a pecsétet is be kellett gyűjtenünk!

Innen Alsóörsig egy meredek lejtő következett egészen a régi kőbányánál kialakított szabadtéri amfiteátrumig, amely mellől jól ráláttunk a most nem érintett Somlyó-hegyen álló új kilátóra! Onnan se kutya a kilátás, volt már szerencsém megcsodálni a magyar tengert a tetejéről több túrán is! Rövid aszfaltkoptatás után már a Felső kocsmánál pecsételtettünk, majd a terülj-terülj asztalka felé vettük az irányt. Volt itt minden földi jó, nekem legjobban a házi májkrémes kenyér jött be, be is pusztiltam belőle 5 szelettel! Alapvetően nem szeretek egyszerre sokat enni a túrán, mert visszaüt később, de most a Csere-hegy utáni szakaszon holtpontra kerültem, kezdett leszívni a dögmeleg, valamint éreztem, hogy a betegségem után még nem jöttem teljesen rendbe, felvetődött bennem a gondolat, hogy lehet hogy csak Füredig kellene mennem. Így hát tettem egy próbát, hogy egy nagyobb mennyiségű kalóriabomba milyen hatással lesz rám, hátha pozitív irányba mozdít el.

Szerencsére így is lett, a kapott kupon lefogyasztása után továbbindulva nem éreztem teltségérzetet, de fáradtság jeleit sem tapasztaltam magamon. Így hát örömmel nyugtáztam, hogy nem kell ideje korán bedobnom a törcsit, elhaladtunk a Török ház mellett, mely az egyik kedvenc szakaszom Alsóörs környékén, majd Lovasig az aszfalt helyett az úttól pár méterrel beljebb, azzal párhuzamosan haladó földúton haladtunk, érett szederbokrok társaságában. Most azonban eme földi paradicsomot csak szemeimmel élveztem, nem akartam jobban megterhelni a gyomromat, szerencsére később is volt rá lehetőségem elveszni a szederindák között és finom édes, érett szedret eszegetnem.

A lovasi Kikötőhöz is betértünk, mert túratársaim emlékei szerint korábban itt is volt ellenőrzőpont (rosszul emlékeztek, mint később kiderült :) ). Ámbár csak beugrottunk egy percre, ezalatt is megállítható volt számomra, hogy nagyon hangulatos, barátságos kis vendéglátó hely lehet! A falu központját elhagyva szőlőbirtokok mellett haladtunk, ilyenkor mindig eljátszok a gondolattal, hogy ha egyszer sok pénzem lesz, ilyen idilli helyen fogok venni egy kis szőlészetet, és ott fogom szabadidőmet eltölteni télen-nyáron, persze nem lehet egyszerű egy szőlészetet fenntartani, nem kevés fizikai munkát igényelhet!

Ezen szakaszon Átol Csabáékkal haladtunk együtt, jókat beszélgetve, nevetgélve, gyorsan teltek a méterek a Csákány-hegy lábáig, ahonnan ismét csak izzasztó küzdelem jött, a hegy tetején kilátóval. Felmenni természetesen ha már eljöttünk idáig kötelező, jól ráláttunk innen is a Balaton víztükrére, a távolban a Dél-Bakony vonulataira, visszatekintve pedig a Csere-hegyi kilátó sapkáját véltük felfedezni. A kilátó oldalában pedig a pecsételést sem felejtettük el.

Kálmánék szerelékigazítása után megkezdtük az ereszkedést Csopakra, ahol a Plul malomnál már hideg gyümölcslevessel vártak minket. Én és Kálmán nemigen rajongunk a természet e számomra bizarr csodájáért, Zoli viszont annál inkább, így a mi részünket is lefogyasztotta. A kedves pontőr tisztában volt Kálmán ízlésével, így neki félre is rakott pár gyümölcsöt, nem semmi figyelmesség, én is kaptam belőle egy kicsit, finom őszibarack, sárgabarack, sárgadinnye, nyammi! Nameg azok a házi szörpök, nem volt más választásom végig kellett innom a kínálatot: bodza, málna na meg levendula! Levendulaszörpöt még sosem ittam, érdekes volt a tapasztalt ízorgia a számban, meg tudnám szokni!

Míg Zoli a gyümölcsleveseket pusztította, én megnéztem a vízimalmot belülről is, nagyon szeretem az élő történelmet, hogy milyen lehetett anno egy malomban dolgozni, őrölni a búzát a friss kenyérhez!

Ekkor már majd’ egy maratonnyi táv volt a hátunk mögött, de még mennyi előttünk! Az Öreg-hegyet szerencsére nem kellett megmásznunk, csak a hegy oldalában haladó szintező úton haladtunk, egy részen be is nézve az utat, jó negyed órát itt hagytunk bolyongás álnéven, de szerencsére visszataláltunk a helyes útra. Cserébe egyből megkaptuk a Péter-hegy meredek emelkedőjét, ismét csak dolgoztak a verejtéktermelő mirigyeink, a szokásosnál is jobban. Zoli érezte is, hogy gond van, így a Péter-hegy tetején a pecsételés után leült, mondván a meleg idő, emelkedő szöge és a tempó hármasa kicsinálta. Abszolút megértettem, én sem éreztem magamat csúcsformában, de itt elváltak útjaink, én továbbálltam, Kálmán pedig jó tesó révén megvárta, míg Zoli fúj egyet. Merthogy Kálmán még nálam is sokkal nagyobb tempóban falta az emelkedőket, ilyen gyorsnak még sosem láttam (vagy én voltam magamhoz képest lassú? a fene se tudja…)

A hegyről lekocogtam, majd a Koloska-patak partján haladtam tovább a következő leküzdendő „hegyünk” (mert jobban belegondolva az egész túrán nem mentünk 500 méter közelébe sem, ahonnan hivatalosan is hegy egy hegy) a Tamás-hegy volt. Azonban a patakparton lévő pihenőnél meglepetés frissítőpontba botlottam, nem kis örömömre. Pezsgőtabletták a kulacsba, majd irány tovább, fel a Jókai kilátóhoz. Sokkal kellemesebb volt az emelkedő számomra, mint egy heggyel korábban, gyorsan fel is értem, ahol azonban hatalmas embertömeg fogadott, mely elvette a kedvemet a kilátó megmászásától, elment volna vele a fél napom, így a pecsét begyűjtése után inkább nekivágtam a kellemetlenül meredek lejtőnek, tudtam, hogy az út melletti kereszttől majd gyönyörű lesz a kilátás a Tihanyi-félsziget és Balatonfüred felé! Így is lett, egy túratársam (bocsi, a nevedre már nem emlékszem, restellem!) még egy fotót is készített rólam, majd együtt ballagtunk tovább egészen a Balatonfüred belvárosáig, ahol ő a Spart rohamozta meg a jövőre gondolva, ugyanis szúnyogirtót nem hozott, este viszont tartott a vérszívók rohamától. Addig is azonban egy jót beszélgettem vele, ő viszont felismert engem, kaptam tőle dícséretet a Mátra 115-ös beszámolómért, szó mi szó, jól esett egy addig teljesen idegen embertől a dicséret, komoly motivációt adva a további túrabeszámolók megírásához.

1_27.jpg

Immáron egyedül sétáltam tovább a Krisztus király templom mellett követve végig a kék sáv turistajelzéseket. Ekkor már csak a következő ellenőrzőponton rám váró dinnye járt a fejemben, igencsak vágytam már az édes és lédús gyümölcsre! Nemsoká már nem csak gondolatban faltam a szeleteket, hanem a Papsokai Szent Mihály templomrom mellett kialakított frissítőponton valósággá is vált. Nagyon jól esett, mint ahogy a házi lekváros kenyér! Természetesen a pecsétet sem felejtettem el begyűjteni, valamint feltölteni a kulacsaimat vízzel, hiszen tudtam, hogy erre jó ideig nem lesz lehetőségem.

1_28.jpg

Hosszú, de kellemesen emelkedő szakasz következett, szép réteken át jutottam el az Evetes-völgyig, ahova leereszkedve szép sziklaalakzatokban akadt meg a szemem. Nameg az ember méretű csalánoson, egy élmény volt átvágni rajta. A völgyben kanyargó patak barna színét nézve elgondolkodtam, hogy mikor lehetett itt komolyabb eső, hogy ennyire fel van kavarodva az iszap…

A völgyet elhagyva a távolban feltűnt Átol Csaba, immáron egyedül falta a métereket, pár perc múlva, mielőtt kiértem volna az országútra utol is értem, innentől ketten haladtunk tovább egészen Zádorkútig. Az országút nem csak aszfaltos borítása miatt volt kellemetlen, hanem annak hossza és autósforgalma sem volt kicsi. Nem is akart elfogyni, mígnem aztán egy hídon átkelve balra lekanyarodtunk végre arról.

Innentől ismét tüdőkapacitás-növelő edzés következett, fel előbb a Kis- majd a Nagy-Gellára! A Nagy-Gella tetején volt minden, már ami az igazolási módokat illeti, kód, pecsét, felfestés, lehetett mazsolázgatni!

Feljegyzések után gyors ereszkedés, újabb aszfaltos szakasszal, nem akartam elhinni, hogy még itt a semmi közepén is van aszfalt… aztán persze később kiderült, hogy a Cseri kastélyhoz vezet, melynek a területén a túraútvonal is áthalad, így értelemszerűen mi is átsétáltunk a „kastélyparkon”. Volt itt minden, épületek, parkolók, pihenőhelyek, medence, nameg sok pihenő ember. A birtok szélén pedig istálló, mellette vízvételi lehetőséggel, mi azonban ezzel most nem éltünk.

Innen végre Zádorkútig erdei terep következett, jól járható erdészeti utakkal, néhol azonban ritkás jelzésekkel, itt volt szükség először a GPS használatára. Zádorkút azonban csak nem akart közeledni, a melegben pedig a vízkészleteink gyorsan apadtak… Aztán egyszer csak felbukkant a kék forrás jel, tudtuk hogy itt kell letérni a kék sávról balra, uccu neki, ki voltunk szomjazva már a friss vízre!

Zádorkutat elérve pecsételtettünk a pontőrökkel, megkóstoltuk a kínálatot: finom házi süti, házi pogival, valamint egy kis Pepsi kóla. Nameg a vízmű épülete mellett fakadó forrás vize, fel is töltöttük kulacsainkat, majd a várrom jelzésen, megmászva a lépcsősort meghódítottuk Zádorvárat is.

Ez sem lehetett egy kicsi vár a fénykorában, a romjai is tekintélyt parancsoló méretűek! Felmászva a várfalra a Balaton felé elém táruló panoráma pedig… ismét csak lenyűgöző! A környéken valamilyen tábor volt, mert sok fiatal bolyongott a korai esti időpont ellenére az erdőben, sajnos tőlük zengett a környék, nem épp a nyugalom szigetén éreztem ekkor magamat…

Visszatérve a kék túraútra, immáron hárman haladtunk néhány kilométerig együtt, többször pazar panoráma mellett a Balatonra. Nekem azonban most sok volt Csabáék tempója, így szépen lassan leszakadtam tőlük, beálltam a saját tempómba, mert tudtam, hogy itt bizony már kemény dolgok fognak rám várni, a távolban már többször mennydörgést hallottam, közeledett az amúgy estére jósolt vihar, elkezdtem lélekben felkészülni arra, hogy most bizony igazuk lesz a drága meteorológusoknak…

A nap ekkor már készült nyugovóra térni, kezdve megfesteni az ég alját, ez változatossá tette az amúgy elég egyhangú, monoton terepet! Jobbra tekintve többször is előbukkant a Déli-Bakony legmagasabb hegye, a Kab-hegy is a rajta magasodó adótoronnyal.

Már fél 9 is elmúlott, mire elértem a Halom-hegy oldalában. Ez is egy tanúhegy, anno aktív vulkán volt, sajnos a felhős idő miatt ekkor már az erdőben félhomály volt, így már nem mindent tudtam megnézni, a tetején álló új kilátóból azonban a 360°-os panorámát még világosban meg tudtam csodálni. Nem volt ez se csúnya, na… Kicsit szomorú is voltam emiatt: ha egy negyed órával korábban ide tudtam volna érni, akkor az egészet meg tudtam volna nézni világosban! De sajnos a Halom-hegy előtti néhány kilométeren volt pár pont, ahol még GPS-sel is kóboroltam kicsit… A pecsét és édes mogyorós piskóta begyűjtése után indultam is lefelé, a végén sikerült ismét kicsit elkavarodnom, beletettem pár száz méter extrát.

Innentől Szentantalfáig többször is présházak, hétvégi házak mellett haladtam, kellemes kis szakasz volt. Az erdőben erre már olyan sötét volt, hogy beüzemeltem a fejlámpámat is. A távolban valaki remek fotókat készíthetett, állandóan villogott a vakuja… vagyis jó lett volna, ha ez az igazság, és nem pedig az egyre durvábbnak tűnő, közeledő vihar villámait láttam volna. Távolról figyelve rémisztő, de egyben gyönyörű látvány is volt!

Sercegő villanypásztorok mellett értem ki a Szentantalfai országútra, ahonnan már csak be kellett bandukolnom a központban található kulcsosházig. A falu templomja mellett vitt az utam, hát eléggé lehangoló állapotban találtam rá, egy külső renoválás mindenképpen ráférne.

A kulcsosházban a kötelező becsekkolás után az étkező részleg felé vettem az irányt, finom paprikás krumpli volt a menü, kovászos ubival, csalamádéval, valamint jó pár éhes túratárssal. Pár tányérnyi étel eltüntetése után, tisztában azzal a tudattal, hogy már nem sokáig leszek száraz, nekiindultam a maradék 35 km-nek.

A következő célom a Hegyestűi elágazás volt, addig is hétvégéi házak, szőlőskertek között vitt az utam. Egy éles balkanyar előtt egy rossz irányból érkező fejlámpás emberre lettem figyelmes, közelebb érve Mészáros Zolit volt szerencsém üdvözölni. Kiderült, hogy nem eltévedt, hanem csak hazaugrott Balatoncsicsóra átöltözni meg lefürödni, mielőtt folytatná a 160-as távot. Innentől ismét társaságban tudtam haladni, melynek nagyon örültem, mert Zolival mindig jókat tudok beszélgetni, többször is volt szerencsém vele túrázni!

Örömöm azonban nem tartott sokáig, találkozásunk után néhány perccel elkezdett szemerkélni az eső, ekkor fél 11 magasságában járt az óra. Az elején még kifejezetten jól esett a frissitő égi áldás, azonban nemsoká megnyitották úgy igazán az égi csapokat, kezdtem teljesen átázni. A szél az vihar előtt pár perccel felerősödött, de ugyanilyen gyorsan az eső megeredtével csillapodott is szerencsére. Így ekkor még jókedvűen haladtam tovább, a pecsételés a hegyestűi elágazásnál az eső miatt azonban már macerás volt.

E részen is sok aszfalton baktatás volt, egy harmadik srác is csatlakozott hozzánk, ő szintén a 160-as távon vitézkedett. Valamint a pecsételőponton egy három fős hölgy bandát is sikerült utolérnünk, így nagyjából elmondható, hogy Köveskálig hatan haladtunk együtt. Mi hárman férfiak elől mentünk, de többször is benéztük a sötétben az utat, a kék kereszt követése nem volt egyszerű feladat még telefon használatával sem, így többször is visszaelőztek minket a csajok! Ekkor már eléggé átáztam, kezdtem teljesen elveszíteni a komfortérzékem. Hülye voltam, tudom, ismét csak egy fontos feljegyeznivaló a kis füzetkémbe, hogy mit ne csináljak többet! Arra célzok, hogy az esőkabátomat otthon hagytam azon ürüggyel, hogy úgysem venném fel, mert csak befüllednék alá és a végeredmény ugyanaz lesz, kívül-belül vizes/izzadt… Csakhogy az idő jól lehűlt, így eléggé fáztam is, nameg nem akartam tüdőgyulladást kapni, így el is döntöttem, ha nem áll el az eső, akkor fontosabb az egészségem és kiszállok Köveskálon, a hülyeségemnek köszönhetően…

Ekkor jött Zoli nagyon kedves felajánlása, mely szerint nála van esőkabát meg széldzseki is, egyet nekem tud adni, ha szeretném. Én pedig éltem ezzel a lehetőséggel, ezúton is ezer hála és köszönet neked Zoli! Remélem, hogy azóta te is sikeresen beértél egészségesen!

Köveskálon a Káli Kövek Borászatban a kellemes melegben le is vettem gyorsan az átázott pólómat, majd a kapott kuponnal forró teát kértem ki, mely teljesen átmelegítette a testemet szerencsére (később még egy körre beneveztem). Száraz cserepólómat magamra húztam, majd az esőkabátot, hát nem mondom hogy nem éreztem magam sokkal komfortosabban.

Sajnos azonban utunk elvált Zolival, itt volt a 110-es és a 130/160-as távok elágazópontja. Szerencsére azonban a három hölgy túratársam, akik a 60-as távon vitézkedtek, további útja megegyezett az enyémmel, így csatlakoztam hozzájuk, nem akartam az éjszakában egyedül kóborolni, nameg jó dolog éjjel ismerkedni új túratársakkal! És mint később kiderült, valóban kellemes útitársak voltak, Évával szinte végig beszélgettük a hátralévő 25 km-t! Az eső továbbra sem akart alábbhagyni, a kék várrom jelzésen, derékig érő, vizes fűben törtük magunknak az utat, de ekkorra már mindegy volt, futócipőink már rég beáztak, benne komoly mennyiségű vizet cipeltünk magunkkal. A Sóstókáli templomromnál ismét csak pecsételés volt a feladat, mikor legutóbb a Káli 60-on itt jártam, finoman fogalmazva mások voltak a körülmények… akkor 30 fok, tűző napsütés, most pedig vagy 15 fok, szakadó eső… egyik sem túl ideális számomra!

6_15.jpg

A rom azonban most is érdekes látvány volt. További fűben való előretörés után a Horváth-tanyát elérve végre kemény talaj volt a lábunk alatt. Igen, most kifejezetten örültem az aszfaltnak… A kátyúknak már kevésbé, melyek ekkorra már teljesen megteltek vízzel, és nem mindig sikerült észrevenni, többször is bokáig merültünk a kellemesen hideg tócsákban, de kedvünket nem szegte, az esőkabát jól funkcionált, a meleget benntartotta.

Kővágóörs előtt a kőtenger felé menő utat a sötétben nem találtuk (a Káli 60-on nappal sem találtam az oda vezető utat világosban…), így az aszfalton haladtunk a faluig, ahol Hősök kútjánál álltunk meg pecsételni, nem sikerült egyből megtalálni a kis pecsételő dobozkát a sötétben, de szerencsére rövid idő alatt sikerült kiszúrnom.

Bori esőkabátja sajnos kiszakadt az út során, de volt ismerőse a faluban, gondolta, hogy hátha még ébren van, így tett egy kis kitérőt a háza felé. Nem meglepő módon azonban a házban nem látott világosságot, felébreszteni pedig nem szerette volna az illetőt (ez amúgy annyira nem volt meglepő úgy éjjeli fél 3 magasságában…), így a kissé foltos esőkabátban száguldott tovább velünk következő célunk, a Kékkúti Theodora-forrásig. Itt is kellett egy perc, mire ráakadtunk a pecsételő ládikóra, sötétben minden nehezebb! A forrást én most sem kóstoltam meg, anno olyan rossz emlékeket szereztem a borzasztóan vas ízű forrásvízről, hogy azóta sem vágytam sosem az újratesztelésére.

A forrás után hamar be is értünk Kékkútra, amit átszelve hamarosan elfogyott az aszfaltos út, apró kavicsos borítású út következett a Salföldi országútig. Átszelve azt jött az első igazán saras szakasz, itt többször is szép piruetteket mutattunk be, szerencsére mindenki megúszta esés nélkül, de azért rendesen belassította az előrehaladásunkat. A távolban azonban már láttuk a Salföldi TV major fényeit, mely motiválólag hatott ránk. Fél 4 előtt már a majorban voltunk, a terülj-terülj asztalka mellett csipegettünk. Finom házi körte-, szilva- és sárgabarack lekvár megkóstolása után egy kis házi sonkás, házi kolbászos kenyér friss zöldségekkel, mellé meleg teával. Nem is kívánhattam volna többet! Ezeken felül az eső is elállt, nagy örömömre.

1_37.jpg

Energiával feltöltekezve vágtunk neki az utolsó 13 km-es szakasznak, kellemesen emelkedő szakasz következett a Tóti-hegy oldala felé. A zöld sáv el is indult felfelé, mi azonban a kéken nemsokára egy szőlőültetvény szélén találtuk magunkat, ahol megkezdődött a túra legkomolyabb sárdagasztása! A hegyoldalban lefelé többször bokáig érő sárban, nincs is jobb ennél 100+ km-nél, de tudtam, hogy rövid lesz ez a szakasz, le is küzdöttük viszonylag hamar. Innen már csak az Örsi-hegy oldalába kellett volna feljutnunk, és vége lenne a bulinak, hangzana a gondolat, ha nem 2018-at írnánk, ugyanis idén Badacsony helyett Badacsonylábdihegyen volt a túra célja, egy extra Badacsony mászással.

2_33.jpg

Így tehát az Örsi-hegy nem az utolsó kihívás volt! Rövid, meredek emelkedő után már jöhetett is a szintén meredek lejtő is, itt is komoly csúszkálásokkal. De gyorsan le is értünk a hétvégi házak közé, ekkorra már bőven pirkadt, így a fejlámpákat el is tudtuk tenni!

Szűk kis utcácskákon kanyarogtunk a Káptalantótira vezető műútig szép rálátással a kissé ködbe burkolózó Gulácsra, Tóti-hegyre és a két hegy közötti nyereg mögül kikukucskáló Csobánccal. Innen a műutat követtük egészen a Badacsonytomaj központjában található Szent Imre bazalttemplomig. Itt elbúcsúztunk a Balaton-felvidéki kéktől, és megkezdtük az utolsó szuszogtató emelkedőt a sárga sávon egészen a Klastromkútig.

A Badacsonyt nem tudom megunni, bazaltlépcsőkön haladtunk gyönyörű környezetben, a forrás friss vize pedig abszolút üdítően hatott rám. Innentől a kuruc körút hullámvasútjára ültünk fel, mely elröpített minket a Rózsa-kőig, ahonnan gyönyörű hajnali kilátás fogadott minket a Badacsony szőlőültetvényeire, a lábai előtt elterülő Balatonra és a déli partra, a fonyódi és boglári kis dombocskákra és a Somogyi-dombság lankáira.

Itt elbúcsúztam a csajoktól, és bele-belekocogva tettem meg a maradék 2,5 km-t, vágytam már a célba érés pillanatára, a meredek lejtő is jobban esett kocogva. Azonban a kocogást többször is meg kellett szakítanom, olyan jól nézett ki a kilátás a Keszthelyi-hegység és a szigligeti hegyek felé!

 

Így is viszonylag hamar leértem a Balaton szintjére, átkeltem a vasúti síneken, majd a cél előtt 50 méterre lévő utolsó kódot felvésve a fejembe besétáltam a strandra, ahol Edina mosolyogva fogadott, én meg elbrekegtem neki az utolsó kódot! A díjazást átvéve már csak haza kellett vonatoznom, akármennyire is szeretek a Balaton partján végigvonatozni és nézelődni, most sikerült nagyjából végigaludnom a 3 órás vonatutat... :)

24 óra és 40 perc, ennyi kellett most a 112 km megtételéhez. Alapvetően könnyű 100-asnak gondoltam ezt, tekintve hogy nincs benne sok szint, de a betegségem miatt érezhetően kevesebb energiám volt, a meleg is kiszívta az erőmet napközben, az éjjeli tartós eső pedig feláztatta a talpamat, így ettől függetlenül is elégedett vagyok! Nem is bánom egy picit sem, hogy „lassúra” fogtam a tempót, így többet tudtam nézelődni az út során! Mindenkinek köszönöm a társaságot a túra során, ez is sokat adott a túra élvezeti értékéhez!

A bejegyzés trackback címe:

https://soos93.blog.hu/api/trackback/id/tr4814128783

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Túraajánlók, élmények

Hazánk egy valódi kincsesbánya: telis-tele van szebbnél-szebb természeti látnivalókkal! A bejegyzéseimen keresztül szeretném ezeket nektek bemutatni! :)

Friss topikok

https://www.facebook.com/barangoljunkegyutt/