Újabb Zempléni hétvége - Tövisek és virágok 100

A Mátra 115 sikeres teljesítése után eljátszottam a gondolattal, hogy mi lenne, ha belevágnék a hazai teljesítménytúrázás leghosszabb kalandjába is, melyet Kazinczy 200-nak hívnak. Az igazsághoz hozzátartozik, hogy idén a jubileumi 10. rendezés okán megrendezésre került a Kazinczy 300 is, de ez már nekem biztos, hogy meghaladná a képességeimet. Így hát be is neveztem a 200-as távra, azonban közben a Mátra 115 utáni regeneráció nem úgy sikerült, ahogyan kalkuláltam, a bal vádlim lassabban heverte ki a Mátra okozta sokkot. Így végül az eszemre hallgattam a szívem helyett (mely vitt volna a 200-ra): átneveztem az utolsó pillanatban a túra egyik betétszámára, a Tövisek és virágok 100-ra. Ennek a túrának az útvonala a Kazinczy 200 utolsó két 50 km-es szakaszának, a Szalánc és Nyugodó résztávoknak a kombinációja.

Pénteken munka után Tibi vett fel autójával, két további úti- és túratársammal, Erikával és Danival (akik szintén a Tövisek és virágok 100-ra neveztek) jót beszélgetve jutottunk le a rajtnak helyet adó Füzérre. Azt terveztem, hogy a túra füzéri bázisának helyet adó Kézművesháznál alszok, azonban a nyáriasnak abszolút nem nevezhető (alig 10 fokot meghaladó hőmérséklet, erős szél, fenyegető esőfelhők) időjárás meggyőzött, hogy ha van rá lehetőség, akkor inkább a szomszédban lévő Koronaőr Vendégházban aludjak, ahol már korábban Erika és Dani foglaltak maguknak szállást. Sajnos Tibi nem tudott végül a túrán részt venni, csak a lejutásban segített minket (ezer hála és köszönet, nem tudom elégszer megköszönni neki!). Azonban korábban szállás neki is lett foglalva, az így felszabaduló helyre lecsapva már kényelmes ágyam is volt, na meg nem mellesleg kellemes hőmérséklet a szobában.  Még este gyorsan összepakoltam a túrafelszerelésemet, hogy másnap reggel már csak felöltözni kelljen a túra előtt, majd gyorsan le is dőltem aludni.

Hajnali 4 óra körül arra ébredtem, hogy a tetőt esőcseppek verik, hurrá… Ekkor azonban még úgy aludtam vissza, hogy reggelre csak eláll és száraz körülmények között vághatok bele a kalandba. Nos nem így lett, fél 7 előtt pár perccel átvettem az itineremet, egy gyors reggeli és túrabot állítgatás után 6:35-kor esőben indultam neki a Zempléni-hegységnek. Az eső mellett ekkortájt még a hőmérő higanyszála sem kúszott föl 10 fok fölé, így felül a pólón kívül egy vékony hosszú ujjú felsőt és az esőkabátomat is magamra vettem.

1_5.jpg

Füzérről kiérve egy kellemesen emelkedő úttal kezdődött a túra, mely egészen a Bodó-rétig tartott, az emelkedő hatására a hosszú ujjú felső gyorsan a hátizsákomba került. Az eső továbbra is kitartóan esett, bár az intenzitása fokozatosan enyhült. Így értem el az első ellenőrző pontot, mely a magyar-szlovák határ XVII.18. számú határkövénél, az Eszkárosi-patak mellett található. Innentől a túra egy jó darabon át a hegység szlovák oldalán halad. A határt elhagyva egy rövid, de fárasztó kaptató következett, melynek tetején egy rét fogadott, szép kilátással a környező hegyekre. A kaptató közepén egy fának a gyökérzetébe sikeresen úgy beleakadt a lábam, hogy a futócipőm orránál egy kb. 3 centis részen kiszakadt az... Nagy volt az "örömöm", hogy ebben kell majd megtennem még jó 90 km-t. (Szerencsére a lábamat továbbra is jól tartotta, így végül nem volt belőle semmilyen további kellemetlenségem!)

2_4.jpg

Itt már az eső teljesen elállt, az idő azonban továbbra is barátságtalan volt, hideg szél csökkentette tovább a hőérzetemet. A rétet átszelve már a Kis Marovkánál jártam, innen a Nagy Marovkáig egy szintező erdészeti földúton haladtam, élveztem, hogy végre jól tudok haladni, az út minősége számomra ideális volt. A Nagy Marovkától azonban egészen Nagyszaláncig végig enyhén lejtő, aszfaltos szakasz következett. A kemény aszfalt már kevésbé töltött el örömmel, mindaddig, míg egy gyönyörű vadgesztenye fasor után meg nem pillantottam a távolban a falu fölötti dombon büszkén tornyosuló impozáns várat. Illetve hát inkább várromot, de a távolból egész jó állapotban megmaradtnak tűnt.

3_4.jpg

Több se kellett, végre megszabadultam az esőkabátomtól is, hiszen közben nemcsak hogy a felhők tűntek el az égről, a nap is egyre erőteljesebben sütött. A faluba beérve, egy éles balkanyart követően megkezdődött a vártámadás, ezt a várat sem lehetett olyan egyszerűen bevenni… A várdomb tetején fogadott a következő ellenőrző pont, a pecsételés után egyből indultam is a vár megmaradt részeinek felfedezésére! A várrom területén található szállító ládából és szállítókötélből arra gyanakszom, hogy a vár restaurálása, állagmegóvása a napjainkban is zajlik. Jelenleg egy jó állapotban lévő torony és egy monumentális méretű várfalmaradvány tekinthető meg a hegy tetején. Valamint a lélegzetálló panoráma az alattunk elterülő falura és a Zempléni-hegység (Szalánci-hegység) vonulatára! Nem is győztem kattintgatni a fényképezőmet…

4_4.jpg

dscn7050.JPG

A turistáskodás után a település központja felé vettem az irányt, ahol újabb ellenőrző és frissítőpont várt rám, itt a kocsmában hűsítő sört vagy kofolát lehetett fogyasztani, én azonban inkább szilárd tápanyag után néztem, melyből bőven volt választék a kocsma udvarán.

Energiaraktáraim feltöltése után jöhetett a tavaly legendásan sáros szántóföld mellett haladó szakasz, mely egészen a következő településig, Kalsáig tartott. Idén a mostani esős időszak ellenére teljesen száraz szakasz volt, így csak elképzelni tudtam, hogy milyen kellemes is lehetett itt korcsolyázni a brutális dagonyában, megtapasztalnom szerencsére nem kellett. Annál inkább a szemet gyönyörködtető hegyek látványát!

5_4.jpg

Kalsa után tökéletes túraidőben vághattam neki az Izra-tóig tartó, fokozatosan emelkedő etapnak, mely sokáig egy patak mellett haladt, változatossá téve azt.

6_4.jpg

A hegytetőt elérve már csak pár száz métert kellett megtennem az Izra-tó partjáig. A tó egy korábbi vulkán kráterében keletkezett, tehát természetes eredetű, igazán idilli kis hely, a partján található büfével. A tóban fürödni is lehet, azonban én ezt most kihagytam, inkább az itt található újabb ellenőrző- és frissítőpont széles kínálatát vizsgáltam meg közelebbről a tó fényképes megörökítése után. Közben megnyíltak az égi csapok, szerencsére az ellenőrző pont egy hatalmas napernyő alatt volt, így szárazon sikerült átvészelnem a nyári záport.

7_4.jpg

Az eső alábbhagyása után indultam is tovább, hiszen még jó 70 km várt rám, újabb aszfaltkoptatás következett, a Bodnár-forrásnál egy éles balkanyarral. Innen már nem volt messze az államhatár, amit elérve a változatosság kedvéért ismét egy éles balkanyart vettem, majd megkezdtem a határkövek mentén ballagást az Északi Zöld turistautat követve.

8_5.jpg

E szakaszról is sokat hallottam már korábban: a határt Trianonban nem úgy húzták meg, hogy egyszerűen lehessen azt követni! A határ ugyanis meredek árkokon halad keresztül, a túratársak úgy is hívják ezt a szakaszt, hogy hét árok. Összesen 7-szer kell ugyanis előbb leereszkedni, majd felkapaszkodni azon árkokon, melyek a határra merőlegesen futnak le. Nem volt egyszerű a feladat, túrabotok nélkül tuti nem bírtam volna megcsinálni elcsúszások nélkül… Itt nem is volt mindig egyértelmű, hogy merre is kell menni, túratársam azonban adott egy jó tippet, hogy hogyan lehet könnyen követni a határköveket: a kövek tetején jelölve vannak az irányok, hogy a két szomszédos határkő melyik irányban található… így máris könnyebb volt az előre haladás, köszönöm a tippet!

9_4.jpg

Ahelyett, hogy az ember fellélegezhetne a 7. árok leküzdése után, szinte rögvest megkezdődik a szalánci kör legdurvább emelkedője, melyet leküzdeni megállás nélkül nem egyszerű feladat, szerencsére nekem sikerült! A Hársas-hegy (Lipovec) tetején panoráma helyett újabb pecsét a jutalom. Pár másodperc szusszanás után már csapattam is lefelé, a lábszáraimat a gazdag, csalánnal fűszerezett aljnövényzet kényeztette, mellé pedig egy újabb közelgő zivatar dörgései adták a talpalávalót.

10_5.jpg

A Köves-hegy környékén az addig könnyen járható út hirtelen zavaróan kövessé vált, a bokatörő terepen rendesen belassultam, próbáltam óvatosan haladni előre, nehogy megsérüljek. Szerencsére viszonylag gyorsan letudtam ezt a szakaszt is, de közben elég durván besötétedett, a felhőzet teljesen zárttá vált, a dörgések egyre hangosabbak lettek, tudtam már, hogy nincs menekvés, jön az újabb zuhé. A magyar-szlovák határt elhagyva már elkezdett cseperegni az eső, szerencsére a Dávid-ortás ellenőrzőpontja csak pár percnyi járásra volt innen, mire rendesen rákezdett, már az ellenőrző- és frissítőpont fedett ponyvája alatt pótoltam az elégetett kalóriákat. Mivel azonban nem láttam rá sok esélyt, hogy rövid időn belül elálljon az eső, így elővettem az esőkabátomat, és nekiindultam a Bába-hegy meghódítására. Az emelkedő egy idő után meredekké vált, a nagy mennyiségű eső miatt kezdett sárossá és ezáltal csúszóssá válni a terep, mely megnehezítette az utat a Bába-hegyi kilátópontig. Innen még ebben az esős időben is gyönyörű kilátás tárult elém Pusztafalura és a mögötte tornyosuló Nagy-Milic hegycsoportra.

11_4.jpg

Miután kigyönyörködtem magamat, megkezdtem a meredek lejtmenetet Pusztafaluig, mire kiértem az erdőből, az eső is elállt, pillanatok alatt a felhők is eltűntek az égről, verőfényes napsütés váltotta őket, melyet őszintén megmondva egy cseppet sem bántam.

dscn7090.JPG

Így már sütkérezve érkeztem meg Pusztafalu központjába, ahol újabb frissítőpont fogadott. Csak pár falatot ettem, mivel tudtam hogy a Vaskapuig tartó szakaszon sok pihentető rész nem lesz, annál inkább meredek kaptatók. A falu fölötti rétre kijutva a kilátás fantasztikus volt ismét, fotószünetet kellett ismét beiktatnom.

dscn7100.JPG

12_5.jpg

Az erdőbe beérve az út emelkedési szöge nemigen akart csökkenni, mígnem egyszer csak elértem ma már nem először (de összességében utoljára) a magyar-szlovák államhatárt. Vaskapuig innentől végig az Északi Zöldön haladtam szinte mindvégig csalánosban, nem mostanság leszek reumás, az tuti! Vaskapunál begyűjtöttem a pecsétet, majd a tempót növelve viszonylag sík szakaszon robogtam tovább, mígnem a Nagy-Milicről Füzérre tartó OKT útvonalába nem csatlakoztam a Csata-réti erdészháznál. Innentől megkezdődött az ereszkedés a füzéri vár felé, útközben balra ki-kitekintgetve ismét csak lenyűgöző panoráma tárult elém Pusztafalura, és a Bába-hegyre, ahol nagyjából előtte egy órája jártam, akkor még brutális felhőszakadásban…

13_5.jpg

Most meg egy deka felhő sincs az égen, milyen szeszélyes időjárásunk van – gondoltam. A Vár-forrást elérve ismerős rész várt rám, legutóbb áprilisban jártam erre: irány a füzéri vár!

14_5.jpg

Most csak az Alsó-vár bejáratáig jutottam, itt volt lehetőség ugyanis begyűjteni a szalánci szakasz utolsó pecsétjét, ezen lehetőséggel éltem is, majd a Vár-hegy oldalában futó szűk ösvényen – gyönyörű rálátással a falura és a távoli hegyekre – értem be a Kézművesházhoz, ezzel pedig teljesítettem is a túra első felét, a Szalánc 50-et. Ekkor 16:02-t mutatott az órám, abszolút elégedett voltam az időeredményemmel is.

A pajtába bemenve beraktam a fejlámpámat és pár az éjszakai szakaszhoz hasznos dolgot a hátizsákomba, és csak ezután mentem frissíteni, isteni tarhonyás krumpli volt (többek között) az ellátmány. 16:22-kor pedig a Nyugodó 50 itinerét átvéve neki is vágtam a túra második felének. Ekkor még szép idő volt Füzéren, azonban a távolban már vészjósló fellegek kezdtek sorakozni, sejtettem, hogy lesz még alkalmam gyakorolni az esőkabát használatát…

Füzért elhagyva a következő faluig, Füzérkomlósig végig a két falut összekötő kerékpárút aszfaltcsíkján haladtam. Az aszfaltos szakaszokat alapvetően nem szeretem, de most mind előre, mind hátratekintve gyönyörködhettem a Zempléni-hegység domborulataiban, teljesen megfeledkezve arról, hogy kilométereken keresztül aszfalton sétáltam.

15_5.jpg

16_5.jpg

Plusz tudtam, hogy vissza fogom még sírni az aszfaltot később Füzérkomlós után… Ugyanis a falut átszelve előbb egy rövid kerékpárutas szakasz végén elértem a volt Hegyközi kisvasút végállomásán kiállított Mk45-ös dízelmozdonyt. Ez is jelezte, hogy jön a masszív, finoman fogalmazok inkább: szívás, de használhatnék más „sz” betűs szót is... Meg is álltam, a kellemesen meleg idő ellenére is felvettem a hosszú nadrágomat a várhatóan kegyetlenül dzsindzsás szakasz előtt.

17_5.jpg

Ugyanis innentől Bózsváig a volt kisvasút megmaradt töltésén vezetett utam, melynek néhány szakaszán a természet teljesen visszavette az uralmat csalán és egyéb szúrós bozót formájában. Néhol nagyon durva volt a terep, több roskadozó hídon is átkeltem, nem irigyeltem azon túratársaimat, akik rövidnadrágban jártak erre.

18_5.jpg

Az emberméretű gazban még a kezeimnek is kijutott a jóból. A bózsvai országutat keresztezve a töltés barátságosabbá vált, az időjárás viszont nem tágított, már látszott, hogy tőlem néhány kilométerre már szakad az eső. Elérve az újabb aszfaltos utat már szemerkélt is az eső, Bózsvára beérve pedig rá is kezdett rendesen, esőkabát elő ismét… A falu közepén a faluháznál pedig hangos zene, kemény motoros arcok, itt bizony nem a Kazinczy a fő attrakció a hétvégén, hanem egy motoros találkozó/fesztivál. A buli helyszínétől pár méterre, a Bózsvai-szikla tövében pedig ellenőrző- és frissítőpont! A terülj-terülj asztalkám ezúttal a kocsi csomagtartójában volt berendezve a szakadó eső miatt, ez azonban nem gátolt meg abban, hogy élvezettel és egy jót beszélgetve a pontőrökkel frissítsek.

Bózsvát elhagyva végre egy kis emelkedő következett, már hiányzott, a füzéri vár óta nemigen volt ilyenben részem! A turistaút előbb pár, a domboldalba vájt pince mellett haladt el, majd egy hangulatos árokban kapaszkodtam tovább felfelé. Rövidesen be is értem Kishutára, jobb oldalt ismét csak régi, domboldalba vájt pincékre lettem figyelmes, ezeket eddig nem szúrtam ki, mikor korábban az OKT vándorlásom során erre jártam. Beérve a falu központjára kereszteztem a Pálházi Állami Erdei Vasút sínpályáját, kellemes emlékeket előidézve: volt már szerencsém átzakatolni innen Kőkapura a kisvasúttal, csak ajánlani tudom mindenkinek, nagyon hangulatos a pálya vonalvezetése!

19_5.jpg

Az eső elcsendesedett, így még a faluban levetettem esőkabátomat, majd nekivágtam a következő hosszú aszfaltos szakasznak, mely egészen Nagyhutáig tartott, ahol frissítőpont várt ismét minden földi jóval. A frissítés közben újra megnyíltak az égi csapok, esőkabát vissza… Pont a második 50-es táv egyik legkomolyabb emelkedője előtt, nagyon örültem neki, garantált volt, hogy belül így is, úgy is csuromvizes leszek egy-két percen belül. De hát az élet nem kívánságműsor, ez is adja/növeli a túra nehézségét, kihívását!

A falut elhagyva az OKT-től is elbúcsúztam a következő ellenőrző pontig, innentől teljesen ismeretlen szakasz következett számomra, mely valóban nem volt szegény szintemelkedésben. Az eső pedig egyre jobban szakadt, mondhatjuk, hogy olyan volt, mintha dézsából öntötték volna.

20_5.jpg

Kedvemet azonban ez sem szegte, motivált, hogy ha leküzdöm ezt az amúgy elég hosszú emelkedős szakaszt, már túl leszek a túra ¾-én. Pár csúszós részt leszámítva gyorsan is tudtam haladni, nemsokára el is értem a kiszalagozott letérést az Eszkála-réti ellenőrzőponthoz. Itt a pecsét mellé pár szem érett meggyet vettem ki a kocsi csomagtartójából, valamint váltottam pár szót az itt utolért 50-es távon induló túratársaimmal. Ők sem voltak szárazok, finoman fogalmazva! :)

Az ellenőrzőponttól ismét csak ismerős szakasz következett, végig az OKT-n haladtam, a hirtelen lehullott komoly mennyiségű csapadék itt már elég durván feláztatta a talajt, komoly méretű pocsolyák, vízzel teli keréknyomok mindenfelé, a haladás néhol szinte lehetetlen volt, ha az ember minden vízfolyást/pocsolyát ki akart volna kerülni… Aztán egyszer csak fehér foltokra lettem figyelmes, nem tudtam elképzelni, hogy mi is lehet. Először arra gondoltam, hogy az erdészet a földút „kátyúit” valamilyen fehér anyaggal töltötte ki… De nem! Közelebbről megnézve iszonyatos mennyiségű apró, borsszem nagyságú jégdarabok mindenfelé! Olyan volt, mintha télen túráznék, az erdőben mindenfelé fehér „hófoltok”, én ilyent még nem tapasztaltam. Ilyen látvány hóolvadás után szokott lenni úgy március közepén, amikor már csak foltokban vannak meg a hómaradványok. Itt bizony nemrég komoly jégeső pusztíthatott, nem bánom, hogy nem kaptam meg a nyakamba ezt a „kis” mennyiségű jeget…

22_4.jpg

21_4.jpg

A Zsidó-rétet elérve már nagyon közel volt a napnyugta, a felhőket már megfestette a lemenő nap fénye, ugyanis ekkor már ismét elállt az eső, és a nap utolsó sugarai helyenként át tudtak szűrődni a vékonyodó felhőzeten. Fantasztikus látvány volt, azonban nem sok időm volt benne gyönyörködni, ugyanis olyan durván csúszós, felázott agyagos szakasz következett, amely minden figyelmemet lekötötte, muszáj volt végig a lábam elé nézni és a botokkal valamilyen stabilitás kölcsönözni az előrejutásomhoz… Így is nem egyszer csak egy hajszál választott el attól, hogy dobjak egy hátast. Korcsolyázva jutottam el a Cifra-kútig, ahol elővettem és beüzemeltem a fejlámpámat, ekkor 9 órát mutatott az órám, a felhős idő miatt kicsit korábban rászorultam a mesterséges megvilágításra, mint ahogy terveztem azt korábban.

Kellett is a megvilágítás, ugyanis a kúttól egy jó 2-3 km-es meredeken lejtő, csúszós szakasz következett Makkoshotykáig. Próbáltam minél előbb letudni, bele-belekocogtam és közben fohászkodtam, hogy csak maradjak talpon mindvégig.

23_2.jpg

A faluba beérve végre aszfaltot éreztem talpaim alatt! Ennek sem örültem így régóta… Végre volt időm megcsodálni a felhők között megbújó Holdat, mely úgy világított a sötétségben, mintha csak a Napot látnám… A falu központjában volt a következő ellenőrző- és frissítőpont a Menczner-kúriában. Itt érten utol a 200 km-en vitézkedő Tarnai Mátét, nem semmi milyen tempóban tud haladni 185 km után is, minden tiszteletem az övé!

Pecsételés után a falut is elhagytam, szántóföldek között kellett haladni, mondanom sem kell, ismét brutális dagonyában, mely szerencsére az erdőbe beérve minimalizálódott. Innentől egészen a Megyer-hegyi tengerszemig Mátéval haladtam, kellemeset beszélgettünk, gyorsan teltek így a kilométerek az emelkedős etap  és az újból szemerkélő eső ellenére. A tengerszemnél lévő ellenőrzőpontnál én elszakadtam tőle, sötétben nem mentem ki megnézni a malomkőbánya helyén képződött tavat, aki viszont világosban jár erre, ne kövesse rossz példámat, gyönyörű a látvány mind a tó fölötti részről, mind a tó partjától.

A tengerszemtől meredek lejtő következett, de meglepetésemre egyáltalán nem volt sáros, felázott a talaj, így félelemérzet nélkül tudtam lefutni a hegy aljában már rám (is) váró frissítőpontig. Ez volt az utolsó lehetőség pótolni az elégetett kalóriákat a cél előtt, Balaton szeletet és banánt raktam be a tatyómba, jó lesz ez még útközben, gondoltam!

Az utolsó ellenőrző pontig végig kellemesen emelkedő úton ballagtam előre, a Rákóczi-fánál többek között torockói szobatársam, Megyeri Laci várt rám egy jóféle sörrel a kezében. Pecsételés után újra ismerős út várt rám, innentől szinte végig a célig az OKT-n kellett haladni. Hullámvasutas szakasz ez, fel-le, árkon-bokron keresztül egészen a Bányi-nyeregig.

Ekkor jött az utolsó nagy kihívás, fel kellett jutni a Nagy-Nyugodó nyergéig, a meredek kaptató előtt megittam utolsó korty italomat, éreztem, hogy kezdek kissé dehidratálódni… Az éltető víz azonban meghozta a várt hatást, erőre kaptam, és gond nélkül küzdöttem le a Nagy-Nyugodóig tartó szakaszt. Felérve már csak egy ugyanolyan meredek lejtő volt előttem, szerencsére ez sem csúszott különösebben, így kellemeset kocogva értem be a Kovács Villába, mely a túra céljának adott otthont. Az órámat 0:47-kor állítottam meg, tehát saját mérésem alapján 18 óra 12 perc alatt sikerült leküzdenem a 100,5 km-es távot, benne 3240 méteres szintemelkedéssel, így abszolút elégedetten ülhettem le megvacsorázni. Isteni finom gombás-csirkés penne volt ekkor éppen az ellátmány, be is pusziltam belőle 4 tányérral!

24_2.jpg

Mivel voltam olyan hülye, hogy rossz helyre tettem a csomagomat Füzéren, így az még ekkor nem érkezett meg, nem volt más opció, mint megvárni azt, hálózsák, polifoam és váltóruha nélkül nem volt kedvem aludni. De ezt annyira nem is bántam, szépen lassan szállingóztak be a célba az emberek, valamint a szervezőkkel is egy jót lehetett beszélgetni. Ezen kívül az online nyomon követésnek hála tudtam nézni is, hogy az ismerősök éppen merre is járnak, na meg számolgatni, hogy hogyan állnak a szintidővel. Fél 7 körül meg is jött a cuccom, így gyors fürdés után sokkal komfortosabban éreztem már magamat. A gulyáságyúknál ekkor már spagetti volt a menü, muszáj volt reggeli gyanánt azt is kipróbálnom. Fél 8 felé pedig beért Erika és Dani is a 100-as távon, gratuláltam nekik, és megtudtam, hogy Tibi lejön értünk délre, így a hazafuvarom is megoldottá vált.

Addig is jó pár ismerőssel sikerült összefutnom, igazán jól éreztem magamat, gyorsan eltelt az idő, szívesen maradtam volna akár tovább is, de Tibit sem szerettem volna megvárakoztatni, így gyors búcsú után előbb Füzérre mentünk vissza pár cuccért, majd hazaindultunk Budapestre.

A túráról csak pozitívan tudok nyilatkozni, a szervezés, a koncepció, az ellátás, a szalagozás, az útvonalleírás mind non plus ultra! Jövőre ha mást nem, az első 100-ast mindenképp szeretném végigjárni! És nem mellesleg mindenkinek gratulálok, aki bármelyik távot is teljesítette!

A bejegyzés trackback címe:

https://soos93.blog.hu/api/trackback/id/tr114074833

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Túraajánlók, élmények

Hazánk egy valódi kincsesbánya: telis-tele van szebbnél-szebb természeti látnivalókkal! A bejegyzéseimen keresztül szeretném ezeket nektek bemutatni! :)

Friss topikok

https://www.facebook.com/barangoljunkegyutt/