Ha május, akkor Jeli arborétum! Jól tudja ezt minden környékbeli ember, azonban a messziről jött vándor könnyen elszáguldhat a 8-as főúton a Kámi elágazásnál anélkül, hogy észrevenné a letérést jelző táblát, vagy ha ki is szúrja, nem tudja, hogy miről is marad le! A beszámolómmal próbálok ezen kicsit változtatni, hogy minél többen megtudják, hogy mit is rejt itt az erdő mélye. Május 2. hétvégéjén rendezték meg idén immár 22. alkalommal a Mindszenty bíboros zarándoklat és emléktúrát, melynek apropóján a Jeli Arborétum egy oldalsó kapun bejutva ingyen megcsodálható a túra résztvevői számára. Így nem is volt kérdés, hogy itt a helyem a gazdag túrakínálat ellenére is. Jöjjön tehát e túra rövid élménybeszámolója a szokásos képes összeállítással megbolondítva!

A túra és zarándoklat tömegrajttal indult 8-kor, azonban Márkkal, túratársammal már fél 7 körül a célban, Csehimindszenten voltunk... Hogy miért is? A válasz egyszerű - nem komoly kispistázásról volt szó -: a túra lineáris volta miatt a célban hagytuk az autót, hogy a Vasvárig tartó 15 km-es utat busszal tegyük meg. A minden környező falut útbaejtő busz 45 perces menetidővel egészen a rajt helyszínéig, a vasvári Nagy Gáspár Művelődési Központig vitt.  Gyors nevezés után nekivágtunk  az előttünk álló 21 km-es túrának. Vasvárt elhagyva végig aszfalton haladtunk a Katonák útjáig, ahol rácsatlakoztunk a piros sáv jelzésre, mely egészen a Jeli Arborétumig vezetett minket. A volt oszkói vasútállomásig több helyen jelentősebb pocsolyák, kisebb tavak nehezítették haladásunkat, azonban mindig voltak keskeny ösvények, ahol száraz lábbal le tudtuk küzdeni ezen akadályokat. Megjegyzem - gondolom a fentebb említett mocsaras részek miatt is-, hogy hivatalosan az oszkói vasútállomásig a túra  végig aszfalton haladt, nem pedig a piros sávon, azaz a Katonák útján.

A volt oszkói vasútállomástól azonban teljesen jó minőségű murvás úton haladtunk több helyen is belekocogva az első ellenőrző pontig, a Jeli Arborétum parkolójáig. Innen az arborétum kerítése mentén indultunk el megkeresni a hátsó, ma nyitott bejáratot (mely alapvetően zárva van!). Az utunkat egy komoly mocsaras rész keresztezte, mely Márkot visszafordulásra késztette, én azonban megpróbáltam száraz lábbal "átrepülni" felette, mely természetesen méreteiből is kiindulva esélytelen volt. Futócipőm egyből beázott, de tudtam, hogy relatíve gyorsan megszárad, így továbbra is jó kedvvel és bizakodva mentem tovább az áhított bejárat felé. Egy meredek völgy alján meg is pillantottam a valóban nyitva lévő kaput, nem volt más hátra, mint megcsodálni a rododendronok csúcsvirágzását!

Az arborétum valóban csodás volt, nem csak a rododendronok miatt érdemes ide ellátogatni, rengeteg más látnivaló is van, érdemes felkeresni többek között a Hét-forrást és a nemrég átadott új kilátót is! Alapvetően egy egész nap is szükséges lehet ahhoz, hogy az ember bejárja az egész arborétumot! Én most csak a legfőbb attrakciót, a rododendron gyűjteményt néztem meg, de így is nehéz szívvel vettem rá magamat a túra folytatására.

A parkolóban beszereztem az első pecsétet, majd széles murvás úton kocogva haladtam tovább az oszkói szőlőhegy felé. A piros sáv innentől a sárga sáv jelzéssel együtt haladt egy alapvetően könnyen benézhető "elágazásig", ahol a sárga sáv egy eléggé ritkán járt erdészeti útra fordult le, nekem ezt kellett követnem (a szalagozás sokat segített az elágazásnál). Megérkezve a szőlőhegy legelső portáihoz ismét jelzésváltás következett, a sárga sávot lecseréltem a sárga körút jelzésére, mely végigkísérte utamat meseországon át: mindenfelé fehér virágba borult akácfák, jó állapotban lévő több száz éves présházak, nem akartam hinni a szememnek! Ezen a túrán bizony nem csak az arborétum a nagy durranás, hanem még bizony ez a szőlőhegy is! Ennyi felújított, gondozott présházat egy helyen még nem is láttam, nem győztem nézelődni és fényképezni. Megállapítottam, hogy ide bizony záros határidőn belül vissza kell térnem a környék alaposabb bebarangolása végett. A túra második pecsétjét is itt kellett begyűjteni, egy teljesen helyreállított parasztházikóban, mely szállásként is funkcionál.

A szőlőhegyet elhagyva visszatértem a piros sávra, mely alapvetően bevezet Csehimindszentre, az emléktúra céljába, ahol Mindszenty bíboros is született. Azonban aznap éppen méheket telepítettek a turistaút mentén... Nem mertem megkockáztatni a méhek támadását, így kerülőutat kerestem. Egy darabig nem is volt ezzel gond, széles erdei úton haladtam egy elkerített részig... A kerítés mellett egy ideig ki volt irtva az aljnövényzet, de nem tartott ez a jóvilág sokáig... Ekkor bukkant fel Márk jobbról egy másik túratársunkkal, Rékával együtt. Összemosolyogtunk, kiderült, hogy ők is kitérő utat kerestek a méhek miatt. Innentől kegyetlen dzsindzsás rész következett, mivel nem láttam semmilyen más ésszerű alternatívát (a visszaforduláson kívül...). így nekiindultam GPS alapján toronyirányt Csehimindszentnek. Az aljnövényzet néhol brutális volt, az allergiám is kijött, az agyonkarcolt lábaim szépen meg is dagadtak a vörösség mellett, de viszonylag rövid időn belül ismét a piros sávon bandukoltam, egészen a célig, ahol a falu polgármestere és lelkes segítői vártak. Márk és Réka jó 45 perccel később értek csak be, mint kiderült ők egészen Csehiig, a szomszéd faluig tévedtek el, onnan kellett visszaküzdeniük magukat a célba, ezzel egy komolyabb kitérőt eszközölve.

A túra után lehetőség lett volna a bíboros emlékházának megtekintésére, ennek azonban az volt a feltétele, hogy jó páran beérkezzenek a célba. Sajnos ezt nem tudtam megvárni, mivel szerettem volna, ha Réka nem kési le a vonatát emiatt. Így a Jeli Arborétum és az oszkói szőlőhegy mellett van egy harmadik indokom is, hogy a jövőben is részt vegyek ezen remek túrán! ;)

Megjegyzés: A túra amúgy teljesen ingyenes volt, kaptunk "cserébe" igazolólapot, térképet az útvonalról, emléklapot, kitűzőt, az oszkói szőlőhegyen ásványvizet, a célban pedig zsíroskenyér és házi bor fogadta a megfáradt zarándokokat/túrázókat. Tehát a túra ár/érték aránya mondhatni, hogy végtelen/verhetetlen! :)